Angyalbőrbe bújt démon 1. fejezet

Kyo pov.

Ismét egy szürke és unalmas reggel, minden ugyanolyan, mint eddig volt. A monoton egyhangúság már halálra untat. Rutinosan végzem el a reggeli teendőket és indulok a stúdióba. A zene az egyetlen, ami színt hoz az unalmas és szürke létezésembe. Sokszor próbáljuk el ugyanazt a dalt, de mindig valahogy más. Sosincs két egyforma dallam, próba és koncert. Csak látszatra egyforma, pedig valójában nem az. A zene olyan számomra, mint a drog. Nem tudok és nem is akarok nélküle élni. Ez az egyetlen, ami még itt tart ebben a földi pokolban. A dallamok nyújtotta extázis mindig az őrület határáig sodor, de nem tovább. Mindig az utolsó pillanatban ér véget a kábulat és szárnya szegett angyalként hullok a pokol legmélyére. Sose tudok teljesen felemelkedni. Nem vagyok szent, hibázom, mint bármelyik másik szánalmas ember. Én is az vagyok. Talán ezért taszítottak ki a Paradicsomból és kell ennyit szenvednem. Nem számít, a fájdalom enyhítésére itt van a zene.

Ilyen gondolatok keringenek az agyamban, míg elérek a stúdióhoz. Szinte teljesen kihalt, alig vannak páran a folyosókon, mint mindig. A termünkbe belépve, én vagyok az utolsó, akárcsak eddig minden alkalommal.

- Jó reggelt! – köszönök.

- Neked is. Kezdhetünk? – kérdezi Kaoru.

Mindenki bólint, kezdődjék a munka. Felakasztom a kabátom és veszem kézbe a mikrofonomat. Kezdetét veheti az őrület! Most is, mint mindig, szinte azonnal elsüllyedek a dallamok feneketlen óceánjában. Csodálatos, nincs senki és semmi, csak a zene és én. Lehunyt szemmel éneklek és hagyom, hogy magával ragadjon az extázis. Ám egyik pillanatról a másikra minden megszűnik körülöttem. Megint a földre hulltam, de túl korán.

- Fiúk, beszélni akarok veletek! – hallom menedzserünk hangját.

Mit keres ez itt? Mit csináltunk már megint?

- Miről van szó? – teszi fel a mindenkit érdeklő kérdést Kao.

Nagyon csúnyán nézek főnökünkre. Utálom, ha idő előtt szakítják meg szárnyalásomat. Szinte már rossz, ha nem zuhanok és csapódok akkorát a földbe, mint általában. Elég mazochista gondolat, de ez van. Csak most veszem észre, hogy egy ismeretlen férfi áll mögötte. Nem bírom levenni róla a tekintetem. Félhosszú, szanaszét álló szőkés haj, sápadt bőr és sötét íriszek. Fekete póló, farmerkabát és szintén ilyen anyagú nadrág. Valahogy egyszerű megjelenése ellenére is sugárzik belőle az elegancia. Olyan, akár egy földre szállt angyal. Nem, nem angyal, más a kisugárzása. Valami ősi nemesség áradt belőle. Ki ő?

- Fiúk, ő Kamijo, a Versailles énekese – mutat rá Keiji.

- Üdv, Kaoru vagyok, az ott Die, Toshiya, a dobok mögött Shinya, Kyo pedig az énekes – mutat körbe Leader-sama.

- Sziasztok! – szólal meg bársonyosan mély hangján.

Keiji int és mindannyian helyet foglalunk a kanapén. Szemben ülök Kamijóval. Szinte vonzza a tekintetem. Tartása, minden mozdulata és egész lénye könnyed és elegáns.

- Kamijo-san – fordul felé Keiji.

- Tomoaki, a menedzserem, már beszélt erről Keiji-sannal és arról lenne szó, hogy a két hónap múlva esedékes koncertünkre szeretnénk kölcsönkérni a basszerosotokat – varázsol el dallamos hangja.

A bűvölet megtörik, mikor felfogom szavai értelmét. Mindenkit hidegzuhanyként ért a hír.

- Miért? Mi van a ti basszusgitárosotokkal? Ha nem tud koncertezni, mondjátok le a fellépést – találja meg először a hangját Kaoru.

- Srácok… - kezdené Keiji, de az énekes leinti.

- Az a helyzet, hogy a basszistánk, Yasmine You meghalt.

Leader-sama megrökönyödik és szégyenkezve lehajtja a fejét.

- Totchi, te mit mondasz? – nézek a basszerunkra.

- Még nem tudom, ez kicsit hirtelen jött. A zenéteket sem ismerem – néz Kamijóra bandatársam.

- Hallgasd meg és holnapig gondolkozz – ad Toshi kezébe egy CD-t.

- Oké és majd szólok Keijinek, ő meg majd beszél a ti főnökötökkel.

- Rendben, viszont mennem kell. Örvendtem a találkozásnak.

Búcsúzóul kezet fogunk és már megy is. Olyan puha, de ugyanakkor erőteljes volt a kézfogása… Kamijo távozása után Keiji is lelép. Nem is bánom.

- Meghallgatjuk? – mutatja fel a lemezt Toshi.

- Persze – vágja rá Dai.

A disc a lejátszóba kerül, és már indul is a zene. A hangzás könnyed és magával ragadó. Már ez is elegendő lenne, hogy önkívületi állapotba kerüljek. Ekkor felcsendül Kamijo selymesen mély hangja. Tökéletesen illik a zenéhez, varázslatos, szinte már nem e világi. Szavakkal nem tudom kifejezni, mit érzek. Még vége sincs az első számnak, én már magasan a felhők fölött szárnyalok. Ez a repülés nem fogható a legjobb orgazmushoz, sem ahhoz, mikor éneklek. Ez valami más. Valami jóval mélyebb, érzékibb. Olyan érzésem van, mintha ez a férfi, akár egy ragadozó, elcsábítja az áldozatot, majd kíméletlenül lecsap rá. Ő a tökéletes ragadozó, a hangja a csali, mely rabul ejt és többé nem ereszt. Ő egy angyalbőrbe bújt démon!

Teljesen elveszek ennek a csodának az élvezetében. Lehunyom a szemem, hagyom, hogy becserkésszen, majd rám vesse magát ez a ragadozó.

- Egész jók – morfondírozik Kaoru.

- Igen, még úgyis, hogy nincs basszerosuk – helyesel Shin-chan.

- Nekem is tetszik – csatlakozik Toshiya.

- Hogy döntesz Totchi? Mész hozzájuk? – kérdezem.

- Még nem tudom. Otthon még belehallgatok a zenéjükbe, és ha van, megnézem pár videójukat.

Ez jó ötlet, majd én is utánanézek a bandának. Mi is a nevük? … Versailles? Igen, ez az!

Fáradtan esek be a lakásomba. Bekapcsolom a laptopot, míg feléled, elmegyek tusolni. A ruhákat a szennyesbe hajigálom és lépek a langyos vízsugár alá. Kellemesen frissítő. Erre volt szükségem. Fürdés után hanyagul megtörülközöm, majd egy másikat a derekamra kötök és megyek vissza a nappaliba. Betöltött a laptop, remek. Beírom a keresőbe hogy „Versailles”, ami azonnal kiad egy csomó videót. A címeket olvasva kiválasztok egyet. Mély levegőt veszek, hogy felkészüljek Kamijo hangjának varázsára. Egész képernyőre teszem a klippet és elindítom. Kezdődjék a reménytelen menekülés a ragadozó elől. Mindössze néhány pillanat a hajsza, míg utolér, maga alá gyűr és nem ereszt. Ez a hang… ez a férfi… Aki hallja a hangját, azt megbabonázza. Én se vagyok kivétel. Nem tudom őt semmihez hasonlítani, mert több mint egy halandó. Kamijo a kamerába néz, felhúzza szép ívű ajkait és mögülük elővillan két hatalmas szemfoga. Hát, persze! Innen ez az ősi nemesi elegancia, a csúcsragadozókhoz való hasonlósága. Egy vámpír. Ez jut róla eszembe.