Mi történt a régi Reitával? 6. fejezet

6. fejezet

Reggel korán kelek, és egy kávé után már megyek is haza. Ha jól emlékszem nincs otthon sok kaja. Hazafelé menet veszek valami finomat a boltban. Mikor haza érek még csönd van. Nem csoda, Pon mindig sokáig alszik, mikor lehetősége van rá. Első utam a konyhába vezet, hogy főzzek egy kávét. Neki inkább kakaót készítek, azt nagyon szereti. Mire lefő a kávé, ő is megjelenik.

- Rei? - kérdi két ásítás között.

- Szia, hoztam reggelit és csináltam neked kakaót.

- Tényleg? - lepődik meg.

- Aha, gyere, ülj le – intek az asztal felé.

Leül és tálalom a reggelit. Néhány péksüti, kávé és kakaó. Egész jó kis reggeli.

- Rei, ami tegnap történt... én, sajnálom – motyogja.

- Én is. Hagyjuk inkább. Mindketten hibás vagyunk, de próbáljuk meg rendbe hozni, jó? - kérem.

- Oké, csak azt szeretném, ha velem is töltenél időt, ha eljárnánk szórakozni. Velem is legyél, ne csak a barátaiddal. Ennyit szeretnék kérni.

- Oké, de akkor ne akarj állandóan itthon ülni.

- Nem akarok, de állandóan olyan helyekre akarsz menni, amiket nem szeretek. Nem vagyok olyan bulizós mint te.

- Azt azért nem mondhatod, hogy sose megyek el veled.

- De nagyon ritkán.

- Együtt tudunk változtatni.

- Oké, igyekszem megváltozni – erőltet egy mosolyt.

- Helyes. Mihez volna kedved? - kérdezem.

- Nem tudom. Szép idő van, elmehetnénk valahova.

- Hova?

- A parkba.

- Lesz ott valami?

- Nem, de ott nyugi van.

- Mit szólnál ha vinnénk ki pokrócot, meg némi kaját?

- Piknikre gondolsz? - vonja fel a szemöldökét.

- Aha – fejezem be a reggelit.

- Benne vagyok! - ragyog fel az arca.

Gyorsan elpakol és már szalad is csomagolni. Első utam a fürdőbe vezet. Jólesik kicsit áztatni magam a forró víz alatt. Végül felfrissülve megyek a szobába. Pon felfigyel rám, és végig magamon érzem tekintetét, ahogy átöltözöm.

- Tetszik valami? - kérdezem.

- Nem vagy kicsit elszállva magadtól? - kérdi.

- Miért lennék?

Nevetve hozzám vágja a kezében szorongatott pólóját. Mosolygok rajta, miközben a ruháim közt turkálok. Egy laza kék póló, meg egy vékony fehér nadrág mellett döntök. Ő még sokáig molyol, mire végre elindulhatunk. A ház előtt épp kérdezném, hogy melyikünk kocsijával menjünk, mikor már az enyém mellett toporog. Feloldom a zárat és bepakolunk. Beülünk és Pon azonnal zenét indít. Valami zenei kívánságműsor megy.

- Azt elmondod merre voltál este? Aggódtam – motyogja.

- Ruruval elmentünk egy kocsmába. Ittunk két kör sört, aztán átmentünk hozzá. Sokáig beszélgettünk, aztán kaptam egy helyet a kanapén ahol alhattam.

- Aha, biztos jól el voltatok. Nem alhattál sokat, karikás a szemed.

- Az igaz, elég sokat pofáztunk. A fő gond az volt, hogy a kanapé kényelmetlen volt. Az szexre jó, meg ücsörögni, de aludni végképp nem – nevetek.

Végre ő is nevet. Ahogy végiggondolja, teljesen elpirul.

- Na igen, a kanapé – motyogja.

Hát igen, van pár pirongató emlék az ülőalkalmatossággal kapcsolatban. Kis kocsikázás után elérjük a hatalmas parkot. Leparkolom a kocsit, míg a jármű leállításával bíbelődök, addig Pon előszedi a magunkkal hozott holmit. Nagyon boldog, szinte ugrándozva megy előttem.

- Gyere! - nevet.

Megcsóválom a fejem és követem. Míg egy megfelelő helyet keres, addig cigire gyújtok. Mindenhol sétálgató párok, családok, kutyasétáltatók. Tökéletes a béke és a nyugalom. Ennél több nekem nem is kell. Nagyon szükségem volt már erre. Mire észbe kapok, Pon már nagyon messze jár. Egy nagy fa alá telepszik le és pakolja ki az uzsonnát.

- Végre, már azt ide se érsz – pillant fel rám.

- Jól van, na – ülök le – Minek rohanjak? Itt az egész nap.

- Mikor mentek turnéra? - kérdi és elnyúlik a pokrócon.

- Később, pár hónap múlva. Ti?

- Talán fél év múlva, addig forgatunk és stúdiózunk. A TV műsorról nem is beszélve – fintorog.

- Ezt úgy mondod, mintha azt nem szeretnéd – heveredek mellé.

- Nem is, mert későn kezdődik. Annyira hogy nincs értelme előtte aludni, utána meg csak pár órám marad, mire reggel kelni kell.

- De nem kell mindig menned. Ha te panaszkodsz, akkor Tora mit mondjon? Ő a műsorvezető.

- Jól van na! - morran.

- Nyugi – borzolom össze a szőke tincseit.

Újra elmosolyodik, és a nagy kosárban kezd matatni. Előkerül két üdítő, amit felbontunk.

- Hoztunk kártyát? - kérdezem.

- Aha, meg egy labdát is.

- Játszunk?

Fülig szalad a szája és már keveri is a lapokat. Jó pár kört lejátszunk, mikor megunja és inkább ebédelünk. Szerencsére kapok egy hideg sört.

- Nincs is jobb, mint egy meleg napon egy hideg sör – mosolygok.

- Te kis kéjenc – mosolyog.

- Nem is – tiltakozok – Ha az lennék, most nem itt lennénk, – füléhez hajolok és belesúgok – hanem otthon nyögnél alattam.

Arcába szalad a vér, és olyan vörös lesz, mint a főtt rák.

- Perverz vagy – lök meg.

- Nem, csak kicsit túl teng bennem a feszültség.

- Nem vagyok elég jó neked? - vonja fel a szemöldökét.

- De, csak nagy az étvágyam.

Nevetve felugrik és felkapva a labdát elszalad. Megcsóválom a fejem és felállok. Gyerekek módjára labdázunk. Nem érdekel, most jól érzem magam, nincs semmi gond, és végre béke van köztünk. Rég nem éreztem magam ilyen felszabadultnak. Régen volt már ilyen köztünk. Ilyen nyugalom. Talán a kapcsolatunk legelején, mikor még boldogok voltunk és a fellegekben jártunk. Remélem még visszajöhetnek azok az idők.

- Merre kalandozol? - áll elém kissé kifulladva.

- Csak a rég múltban – vonok vállat.

- Ott jobb, mint a jelenben?

- Nem, azt hiszem nem – gondolkodom el.

- Gyere, menjünk haza – kéri.

Összepakolunk és elindulunk haza.

Mi történt a régi Reitával? 5. fejezet

5. fejezet

Pon hisztije pár napig eltart, amíg lehiggad. A duzzogás csak annyiban nyilvánul meg, hogy nem szól hozzám, de ettől függetlenül állandóan rend van és kaja. Sajnos a állandó duzzogás és hiszti rám is hatással van. Nekem se jó ez, de hiába próbálok bármit tenni, Pon tojik a fejemre.

- Pon, van kedved valamihez? Elmenjünk valahova? - kérdezem a kanapén ülve.

- Nem, nincs kedvem.

- És mit akarsz?

- Semmit, takarítani kell. Olyan a lakás mint egy disznóól.

- Nem is. Az utóbbi pár napban semmit sem csináltál itthon, csak takarítottál meg főztél. A lakás csillog, a hűtő roskadozik a kajától.

- És? Jobb dolgom úgy sincs.

- Mondjuk velem is foglalkozhatnál – morgom a bajszom alatt.

Értetlenül pislog rám.

- Foglalkozom veled. Minden a segged alá van téve, egy szavadba kerül, és mindent megkapsz. Inkább neked kéne velem foglalkoznod. Állandóan csak a gitároddal meg a barátaiddal foglalkozol. Rám mikor jut időd?

- Ebbe ne menjünk bele kérlek. Ezt már elmondtam, de ha mindenképp ragaszkodsz hozzá, elmondhatom újra. Ha te nem vagy hajlandó változtatni, akkor én a fejem tetejére állhatok, akkor se lesz semmi. Én próbálkozom, de neked …

- Mit próbálsz? Alig van itt, mindig Uruhával mész valahova, ki tudja hova. Vagy a barátaiddal töltöd az estét, ahelyett, hogy velem lennél. Ha itthon is vagy, nem csinálunk semmit. Mindig könyörögnöm kell, hogy elgyere velem valahova, főleg, ha kettesben akarok veled lenni.

- Már megint itt tartunk – mordulok.

- Mi van már? - visítja éles hangon.

- Tudod, semmi kedvem újra ehhez a lejárt lemezhez. Mindig ezzel jössz nekem, hogy neked milyen rossz. És velem mi van? Szerinted nekem milyen, mikor sehova nem akarsz eljönni velem? Igazából semmi kedvem egész nap itthon ücsörögni.

- Mi bajod azzal, hogy nem szeretem leinni magam a sárga földig?

- Nem ezt mondtam! Mi a faszért kell állandóan kiforgatnod a szavaimat? - veszítem el a türelmem.

- Ha ennyire utálsz itthon lenni, akkor miért nem csinálsz valami hasznosat? - kérdi.

- Ha ennyire akarod, itt se vagyok – mondom.

Pon kerek szemekkel mered rám, ahogy felkapom a bakancsom, a kabátom, meg pár apróságot és megyek. Nem érdekel, bevágom az ajtót magam mögött. Mintha még hallanám Pon hangját, ahogy a nevem kiáltja. Előkapom a mobilom és már tárcsázok is.

- Mondjad – hallom meg Ruru hangját.

- Zavarok? - kérdezem.

- Nem.

- Van egy kis gond. Tudnánk találkozni?

- Persze, mi történt?

- Hosszú, nem telefon téma.

- Hol találkozzunk?

- Szokásos hely? - utalok a törzshelyünknek számító kocsmára.

- Máris indulok – bontja a vonalat.

Nem megyek kocsival, inkább a tömegközlekedéssel megyek. Ha minden úgy alakul, nem megyek haza józanul. Mondjuk, ha kocsma után el is megyek valahova, az Ruru lakása lesz.

A kocsma előtt szoktunk találkozni. Ruru még nincs itt. Elszívok egy cigit mire barátom megjelenik.

- Nagy a baj – állapítja meg.

- Nem is tudod mekkora – sóhajtok.

- Látom – fintorog.

Bemegyünk, a pultnál kikérjük az italokat és keresünk egy viszonylag nyugis helyet.

- Na, mesélj – koccintja enyémnek a korsóját.

- Nem tudom mit csináljak. Pon mostanában a szokottnál is hisztisebb. Komolyan, mint egy havibajos picsa. Mikor volt az a manga bemutató, elmentem vele, és még neki állt feljebb, hogy rám kell várni, és szinte lemarad az egészről. A vége az lett, hogy karon ragadott, össze-vissza rángatott az egészen. Rendesen körbenézni se lehetett. Mikor mondtam neki, hogy menjen amerre akar, én jobban körbe akarok nézni, akkor megsértődött. Mikor lenyugodott, közölte, hogy meg akar nézni egy vetítést, ami valamikor éjfél körül ér véget. Hogy hajnali egykor érünk haza, és nekem munka van, az le van szarva. Ezek után ma rohadtul összebalhéztunk.

- Nem mondod, hogy ezért képes hisztizni! - hördül hitetlenkedve.

- De, és a java még csak most jön – és szó szerint elismétlem neki miket vágtunk egymás fejéhez.

Ruru egyszer se szól közbe, csöndesen hallgat. Mire befejezem a mondandómat, már nem tudom hányadik sört isszuk.

- Röviden ennyi – fújom ki a szuszt.

- Csak röviden? - vonja fel a szemöldökét – Ha ez a rövid változat, akkor milyen lenne a teljes sztori?

- Tudni akarod? - vonom fel a szemöldököm.

- Inkább nem – nevet.

- Kiöntöm a lelkem, erre te kinevetsz. Igazán kedves vagy, köszönöm szépen – morgok.

- Bocs cimbi, de szörnyű vagy. Te is hihetetlenül hisztis vagy.

- Csak tudod, néha jó kibeszélni magamból a gondokat. Megkönnyebbülök.

- Nem csodálom. Amit mondasz, sok kis apróság, de mégis... egy idő után, nem csodálom, hogy eleged van. Nem akarok rosszat mondani a pasidról, de elég önző és akaratos.

- Nekem mondod? Néha úgy érzem, hogy ha a fejem tetejére állok, akkor se lesz elég jó neki. Tudod ez nagyon szar.

- Semmiben sem figyel rád?

- Ami azt illeti, ezüst tálcán van a seggem. A hűtő mindig tele, rend és tisztaság mindenhol. Ez mind szép és jó, de nekem nem ez kell.

- Ezt mondtad neki?

- Igen.

- És mit mondott?

- Azzal jött, hogy mindig csak a bulin jár az agyam. Mit ne mondjak, nagy veszekedés lett. Megkaptam, hogy hálátlan dög vagyok, csak a buli, a pia meg a haverok számítanak, őt meg le se szarom.

- Nem mondod, hogy az a baja, hogy mással is foglalkozol, nem csak vele? - hörren.

- De igen.

Ruru válaszként elröhögi magát.

- Baszd meg! - morranok rá.

- Bocs, de ez kész röhej. Az a kölyök azt se tudja mit akar.

- Szerintem csak azt akarja, hogy csak vele legyél.

- Gondolod?

- Aha, de ezt inkább ne itt beszéljük meg – javasolja.

Felhörpintem utolsó korty sörömet, kifizetem és követem barátomat. Ruru csak pár utcára lakik. A hűvös esti levegő kiszellőzteti a fejem. Nem szállt a fejembe a pia, annál már edzettebb vagyok. Annyira a gondolataimba merülök, hogy csak akkor kapok észbe, mikor Ruru lenyom a kanapéra és a kezembe ad egy sört.

- Na, ki vele – csapkodja meg a combom.

- Leginkább az, amit már elmondtam. Kezd elegem lenni, hogy bármit teszek, sose elég jó. Hogy mindig én vagyok a rossz, aki nm figyel rá. Kezd ebből nagyon elegem lenni. Hidd el Ruru, én próbálkozom, de nem tudom mit tegyek. Ő szívesebben ül és kotlik otthon, de én mennél és élném az életemet, és pont emiatt vannak a veszekedések. Sokszor csak azért maradok otthon,, hogy egy kis nyugalom legyen. Kezdek belefáradni az állandó hisztibe, a morgásba és a szemrehányásba, meg hogy mindenért én vagyok hibáztatva.

- Mióta tart ez? - szól közbe.

- Nem tudom – gondolkodom.

- Két éve vagytok együtt nagyjából – gondolkodik – Miután összejöttetek, rá nagyjából félévre kezdtél kimaradozni. Aztán pár hónappal később, szinte sose jöttél velünk, ha igen, akkor is hamar elmentél. Tudod, nem mondtam, de szarul esett. Te nem vetted észre, de nagyon megváltoztál. És sajnos nem az előnyödre.

- Tényleg? Ennyire látszik?

- Nekem igen, engem nem tudsz becsapni – megcsóválja a fejét és mélyet szív a cigijébe - Nagyon rád telepedett. Nincs bajom a sráccal, mielőtt félre érted, de ez a lelki-terror amit csinál... párszor legszívesebben felképeltem volna.

- Hé!

- Oké, akkor csak szóban kiosztom – von vállat.

Meglököm a vállát, és mindketten nevetünk.

- Áruld el őszintén Rei, miért vagy még vele? - komorodik el a hangja.

- Mi? - zavartan pillantok rá.

- Amiket elmondtál, azok alapján nem értem miért vagy még vele. Kapsz tőle egyáltalán valamit? Azon kívül, hogy bejárónőt játszik, akit néha megdugsz.

- Szeretem őt. Szeretném ha működne közöttünk.

- Bocs, hogy ezt mondom, de szerintem te már megtettél mindent, és nem rajtad múlik.

- Nem tudom. Szerinted mit csináljak?

- Ha az a baja, hogy nem mész vele sehova, csinálj közös programot. Hagyd, hogy ő tervezzen, te meg menny vele. Ha kell, vágj jó pofát a rossz vicchez. Dicsérd a főztjét, segíts neki a házi munkában, mit tudom én. Hívd magaddal bulizni. Okos fiú vagy, kitalálod te magadtól is.

Csöndesen kortyolok a sörbe és gondolkodom Ruru szavain. Van abban valami amit mond.

- Tudod, vicces, hogy én adok neked párkapcsolati tanácsot. Eddig mindig te oktattál ki – nevet.

- Tényleg?

- Te mondtad, kit hova vigyek randira. Most fogadd meg a saját tanácsaidat.

Megpaskolja a térdem. Kihörpinti a sörét és megy aludni. Még kapok egy pokrócot és alhatok is. Sajnos egész este forgolódok, nem jön álom a szememre. Egész végig azon gondolkodom, ami Uruha mondott. Lehet nekem is változnom kéne és még többet beleadni, hogy működjön a kapcsolatom Ponnal?