A féltékenység ára 2. fejezet

2. fejezet

Aoi most is késik. Nem nagy baj, jelenleg csak próbálunk. Ruki kicsit pattog a késés miatt, aztán kezdünk. Aoi olyan, mint a mosott szar, tehát másnapos. Hát igen, ő és Die buliztak, és ahogy elnézem bandatársam darabos mozgását, biztos, hogy mozgalmas éjszakája volt.

– Tarthatnánk öt perc szünetet? – nyöszörög Aoi.

– Miért? Cigizni akarsz? – kérdi Ruki.

– Nem, nagyon fáj a fejem – teszi le a hangszerét, és megdörzsöli a halántékát.

– Szerintem nem csak az – mosolygok a bajszom alatt.

Hirtelen kapja felém a tekintetét. Úgy néz rám, mint akit lelepleztek. Megvárja, míg a többiek nem figyelnek ránk. Hozzám lép, és a fülembe suttog:

– Honnan tudod?

– Aoi, nézz magadra! Néha sántikálva jössz be, nem akarsz leülni, ki van szívva a nyakad. Aztán azt mondod, hogy Die-vel buliztál. Gondolom, ő a pasid – magyarázom.

– Ugye nem mondod el senkinek? – néz rám könyörögve.

– Persze, hogy nem! – nevetek. – Barátok vagyunk – veregetem hátba.

– Kösz. – Elmosolyodik.

Megeresztem a már védjegyemnek számító rókavigyort, és a kanapéhoz megyek. A táskámból előkeresem a cigim, rágyújtok. Kicsit poénkodunk a srácokkal, de leginkább az estén jár az agyam.

– Rei, mi van? El vagy varázsolva – mondja mosolyogva Kai.

– Még szép! – Elvigyorodom.

– Elmondod? – kérdi.

– Vacsorázni megyünk, asztalt is foglaltam.

– Milyen jó dolga van egyeseknek – nevet.

– Végre lesz egy kis időnk egymásra, főleg ha valaki bír magával. – A mondat végét direkt hangosabban mondom.

– Mi van? – értetlenkedik Ruki.

– Igen, rólad van szó – nézek rá szúrósan.

– Miért, mit csináltam? – kérdi ártatlanul.

– Elveszed a szabadidőmet. Miattad nincs időm a párommal lenni. Előre szólok, hogy ma lelépek, nem érdekel, mit találsz ki, én hatkor megyek.

– Miért, hova mész?

– Étterembe.

– Oké – sóhajt lemondóan.

Folytatjuk a munkát. Estefelé Ruki elenged minket. Jókedvűen sietek a kocsim felé, közben gyorsan felhívom Hizakit.

– Hallgatlak! –szól a készülékbe.

– De morcos vagy! – jegyzem meg. – Most végeztem. Eléd megyek, jó?

– Miért is?

– Nem felejtettem el, hogy ma vacsorázni viszlek.

– Ennek igazán örülök – lágyul el a hangja.

– Nemsokára ott vagyok nálatok.

– Váralak, kint találkozunk. – Bontjuk a vonalat.

Ugrálni tudnék örömömben. Végre egy romantikus vacsora, amit az én drága hercegnőm megérdemel. Örömömet lelohasztja, hogy kint szakad az eső. Morgok egy sort, és indulok. Ebben az ítéletidőben nincsenek sokan az úton.

– Egek, micsoda idő! – sóhajtok.

Megállok a kiadó előtt, és várok. Hizaki még nincs itt. Mondjuk nem hiszem, hogy ilyen időben kint ácsorogna. Pár perce ücsöröghetek, mikor megpillantom őt. Egy nagyobb darab fickó kíséri, aki esernyőt tart fölé. Nem ismerős, a bandatársai nem is hasonlítanak rá. Az út szélén átugrik egy nagyobb pocsolyát. Kinyújtja hosszú karját, segít átugrani a tócsát gitárosomnak. Valamit beszélnek, Hizaki ránevet.

– Mi a…? – nyögöm.

Mit akar az a fickó az én pasimtól? Ugye nem akar tőle semmit? Ha igen, akkor velem gyűlik meg a baja! Aláírom, hogy Hizaki csodás, de mások maximum megnézhetik, semmi más! Kicsit mosolyognak egymásra, majd elindulnak felém, mikor Hizaki kiszúrja a kocsimat. Magyaráz valamit a nagydarabnak, majd idesiet. Mosolyogva beül mellém.

– Szia! – nevet.

– Szia – morgok.

– Mi a baj? – simít végig az arcomon.

– Ki volt az a fickó? – nézek rá csúnyán.

– Ki? – értetlenkedik.

– Akivel kijöttél.

– Ja! Az Masashi, a basszerosunk – világosodik meg.

– Bevettétek?

– Igen, nagyszerű zenész. Beleillik a csapatba, igazán jópofa fickó.

– Aha – morranok.

– Reita, azt ne mondd, hogy féltékeny vagy! – néz rám szúrósan.

– Én? – méltatlankodom.

– Igen, ismerlek. Hihetetlen vagy! – mérgelődik.

– Nem ismerem, azt se tudom, milyen. Mi van, ha rád mászik?

– A nőket szereti, megnyugodhatsz! Sőt menyasszonya van!

Kicsit gondolkodom a hallottakon. Combomat simogatja, maga felé fordít, és gyengéden megcsókol.

– Jól van, sajnálom – sóhajtok fel.

– Kicsit jobban is bízhatnál bennem. Az együtt töltött évek alatt hányszor adtam okot a féltékenységre?

– Egyszer se – ismerem be.

– Hát akkor?

– Jól van, sajnálom. Csak nem akarlak elveszíteni – cirógatom az arcát.

Elmosolyodik. Csak úgy ragyog az arca, csillog a szeme.

– Megyünk? Éhes vagyok – kapcsolja be a biztonsági övét.

Elmosolyodom, és elindulunk. Elmeséli a napját, nagyon boldognak tűnik. Kicsit enyhül az eső, mire az étteremhez érünk. Leállítom a motort, segítek kiszállni a gitárosnak.

– Nahát, hogy tudtál asztalt foglalni? – csodálkozik az étterem előtt.

Nem a legdrágább hely, de nemrég nyílt, ezért eléggé felkapott. A hírek szerint nagyon finom az étel.

– Megmondtam, hogy ki vagyok – vigyorodom el.

– Rossz vagy. – Pajkosan a karomra csap.

– Érted bármit – nevetek.

Mosolyogva megcsóválja a fejét. Megmondom a nevem, és megmutatják az asztalunkat. Áttanulmányozzuk az étlapot, rendelünk, és amíg várunk, kapunk bort.

– Nagyon köszönöm – mosolyog meghatottan.

– Semmiség. – Elmosolyodom.

Olyan, mint egy hercegnő. Annyira kecsesek a mozdulatai, visszafogott, igazi úri hölgy. Kicsit pletykálkodik, elmeséli a legújabb ruhaötleteket és a következő videójuk tervét. Végül másra terelődik a szó, és a következő közös programot kezdjük tervezni. Mintha kicsit feszült lenne, de biztos csak elfáradt a sok munkától. Majd otthon megmasszírozom, veszünk egy forró fürdőt, az segít neki.

Vacsora után hazamegyünk, későre jár. Szegénykém elalszik útközben. Egy csókkal ébresztem fel, félálomban terelem be a fürdőbe. A vízsugár alatt kicsit magához tér. Bármennyire is kívánom, erőt veszek magamon, nem nyúlok hozzá. Szárazra dörgölöm magunkat, és átmegyünk a hálóba. Az ágyban az oldalamra fekszem, ő összegömbölyödik, fenekét hozzám dugja, és elalszik. Átölelem vékony derekát, nyakhajlatába fúrom az arcom. Épp elaludnék, mikor megszólal Hizaki telefonja.

– Mi van? – nyöszörög, közben előkeresi azt a vackot.

– Ki az? – kérdezem.

– A főnököm – ásít.

Kimászik mellőlem, amíg telefonál. Morogva a párnába fúrom az arcom. Mit akarhat ilyenkor a főnöke? Most kicsit az enyém lenne Hizaki, erre elrángatják tőlem. Ez nem ér! A gitárosomat akarom! Szinte azonnal megjelenik.

– Mit akart? – kérdezem.

– Majd reggel, most aludni akarok – hárít.

Kábán bólintok, hozzám bújik, és elalszunk.

Reggel először az ágy hullámzására, majd nem sokkal később kávéillatra ébredek. A konyhában drága hercegnőm fogad.

– Álmodtam azt a telefont este? – kérdezem.

– Nem, tényleg hívott a főnök.

– Mit akart? Nem tudott volna reggelig várni? – morgok.

Beízesítem a kávémat, várom a magyarázatot. Habozik, a bögréjét piszkálja.

– Sürgős ügyben keresett. Azt mondta, hogy hatalmas lehetőség adódott a számomra. Egy visszautasíthatatlan ajánlat. Ez nekem is, és a bandának is jól jön majd – mondja tétován.

– Miről van szó?

Ez rosszul kezdődik. Kényelmetlenül érzi magát, nem néz a szemembe, a bögréjét babrálja.

– Gackt kereste fel a főnökömet – motyogja.

– Mi? – nyögöm.

A kávét is sikerült félrenyelni.

– Jól hallottad, Gackt – kortyolja tovább a feketéjét.

– Mi a frászt akar tőled? – hörrenek.

– Egy közös projektet. Más bandákból is megkeres embereket. Engem akar gitárosnak.

– És mész?

– Szerinted van választásom? A főnök azonnal odaígért. Ma be kell mennem, hogy aláírjam a szerződést, és beszéljek Gackt-val.

– Miért te? Van sok más gitáros is.

– Csak nem vagy féltékeny, hogy nem titeket keresett meg? – Fölényesen elmosolyodik.

– Húzod az agyam? – vonom fel a szemöldököm.

– Nem.

– Ami azt illeti, terjeng pár pletyka Gackt-ról. – Elgondolkodom.

– Mégpedig? Pár dolgot én is hallottam.

– Gyakrabban cserélgeti a partnereit, mint más az alsónadrágját. Mindegy, hogy férfi vagy nő, pár éjszakánál tovább senki se volt az ágymelegítője. Szerintem már a fél zenevilág megfordult az ágyában – fintorgok.

– Mit vársz, bishi és szexisten! – vonja fel a szemöldökét.

– Ezek szerint nem mondtam újat neked – állapítom meg.

– Ezt mindenki tudja róla. – Vállat von.

– Ennyi? Nem félsz, hogy… – kezdem.

– Mitől? Istenem! Azt ne mondd, hogy már megint beindult a fantáziád! – csattan fel.

Nagyon csúnyán néz rám.

– Csodálkozol? Tudtommal te még nem voltál meg neki! Félek, hogy szemet vet rád. Nem akarom, hogy az ágyában köss ki! – méltatlankodom.

Vesz néhány mély lélegzetet. Nyugodtan leteszi a bögréjét, aztán lassú léptekkel indul felém.

– Jól figyelj rám, Suzuki Akira, mert csak egyszer mondom el! – Államnál fogva felemeli a fejem. – Tudhatnád, hogy nem hagylak el, annak ellenére sem, hogy néha ritka nagy marha vagy. De ilyennek szeretlek. Sok mindent megbocsátok neked, néha nem is tudom, miért.

– Most mondtad, hogy azért, mert szeretsz – mosolygok rá.

– Igen. Amíg nem adsz rá okot, addig nem keresek senki mást. Érthetően fogalmaztam?

– Nagyon is – bólintok.

– Helyes, ehhez tartsd magad!

Magamhoz húzom egy forró csókra, éhesen kapok ajkai után. Ölembe húzom, és szorosan magamhoz ölelem törékeny testét. Mielőtt elszaladna velem a ló, elhúzódik, és elvonul a szobába. Megiszom a maradék kávét. Én is összekészülök, és együtt indulunk el.

– Vigyázz magadra, ne hagyd, hogy kikezdjen veled! – kérem.

– Nyugi! – Végigsimít az arcomon.

Megeresztek egy mosolyt. Beszáll a kocsijába, és elhajt. Ahogy megyek a kiadó felé, csak azon jár az agyam, amit Hizaki mondott. Mit akar tőle Gackt? Miért őt? Bízom Hizakiban, de félek. Nagyon félek. Tudom, milyen megnyerő tud lenni Gackt, ha akar. Eddig mindenkit megszerzett magának, akit akart. Szerencsére engem nem akart behálózni, de Uruhát igen. Ruru mázlijára akkor mentünk turnéra, így megúszta. De Hizaki? Ő szemrevalóbb, mint bandatársam. A Versailles nem fog elutazni, sőt most vele fog dolgozni. Nem akarom! Legszívesebben Hizaki után mennék, hazahoznám, és bezárnám a lakásba. De csak miután az ágyhoz kötöztem. A kikötözés ráér, egy észveszejtő orgazmus lenne belőle. Bármit mondhat, akkor is féltem Gackt-tól!

A féltékenység ára 1. fejezet

Reita pov:

Néha a világ legszerencsésebb férfijának érzem magam, mert egy igazi angyal van mellettem. Ő a legcsodálatosabb az életemben. Évek óta van velem, és úgy érzem, napról-napra jobban szeretem. Nem áltatom magam azzal, hogy felhőtlen a kapcsolatunk, de semmi sem lehet tökéletes. A legnagyobb baj, legalábbis szerinte, hogy nagyon féltékeny vagyok. Ez tény, féltékenytípus vagyok. De nem tehetek róla, szeretem, és nem akarom elveszíteni. Lehet csak én, látok sokat a dolgokba, de nem örülök, hogy ha mások is megfordulnak utána, főleg mikor vele vagyok. Ha ezért morgok, annyit mond, hogy büszke lehetnék, hogy velem van. Az is vagyok, de attól még ne nézegessék a pasim! Míg ő büszke, hogy mások számára is vonzó, én csak magamban fortyogok. Viszont, ami növeli az egóm, hogy az emberek csak megnézhetik Hizakit, viszont én vagyok az, akivel megosztja az életét, az ágyát. Sokan látják őt a színpadon, az újságokban a képeit, olvashatnak róla, de csak én tudom milyen akkor, mikor senki sem látja.

- Föld hívja Reitát! Reita jelentkezz! – csettint előttem valaki.

Ugrom egyet ijedtemben. Ennyire elbambultam?

- Mi? – pislogok bambán.

- Figyelj már! – morog Ruki.

Lemondóan sóhajtok és átnézem az előttem lévő papírokat. Igen, épp a „mi mennyibe kerül, és mire van szükségünk” lapokat beszéljük át. Igazság szerint most stúdiózunk aztán klipforgatás lesz. Nem tudom Ruki mit, akar, de remélem, nem kell majd messze menni. Nem akarok távol lenni Hizakitól. Eddig ő volt messze, szintén forgatás miatt. Csak pár napja jött haza. Igaz, hogy nem is igen engedtem ki az ágyból, de nem tehetek róla, annyira kívánatos.

A megbeszélés után megyünk a próbára. Jól haladunk, minden a lehető legjobb. Ruki nagyon lelkes, ez mindenkire átragad. Egy lélegzetvételnyi szünetet tartunk, mikor rezegni kezd a telefonom. Drága gitárosom az.

- Mondjad! – nevetek a készülékbe.

- Szia, most végeztünk. Gondoltam felhívlak – nevet.

- Mész haza?

- Még nem, mert megbeszéltem Teruval, hogy elmegyünk kicsit csavarogni.

- Aha – kommentálom.

- Nyugi, kicsit sétálunk, talán kávézunk, utána megyek haza. Úgy jó?

- Igen.

- Te mikor találsz haza?

- Passz, Ruki felpörgött és jól haladunk.

- Oké, de most megyek – és kinyom.

Morcos a drága. Elhúzom a szám és folytatjuk. Valamikor estefelé végzek, felhívom a hercegnőmet. Sokáig csöng, nem veszi fel. Miért nem? Na, majd megkérdezem. Közös lakásunkban üresség fogad.

- Megjöttem! – kiáltom – Hizaki, itt vagy? – kérdezem.

Semmi válasz. Tehát nincs itthon. Morgok egy sort, és lepakolok. Benézek a hálóba, hátha alszik. Üres.

- De jó – sóhajtok.

Újra felhívom, de most se veszi fel. Vajon merre járhat? Azt mondta, hogy csavarogni mennek. Talán nem hallja a telefont? Hol vannak? Körbenézek a konyhában, hátha van valami kaja. Csak némi maradék tegnapról. Nincs étvágyam, nem akarok enni. Inkább magamhoz veszek egy sört és leülök a kanapéra. Bekapcsolom a tévét és megnézem a híradót. Semmi érdekes. Duzzogva kortyolom a söröm. Miért nincs már itt? Hol lehet? Söröm felénél tartok, mikor zörög a zár. Pár pillanattal később megjelenik az én imádott hercegnőm.

- Megjöttem! – kiált.

- Végre – morgok.

- Mi baj? - telepszik mellém.

- Hívtalak. Miért nem vetted fel? – nézek rá csúnyán.

- Sajnálom, nem hallottam – nézi meg a telefonját.

- Miért? Merre voltatok?

- Megittunk egy kávét, ettünk a sütit, utána sétáltunk. Estefelé beültük egy kocsmába. Biztos akkor hívtál.

Morcosan nézek rá, erre az arcomba lehel. Érzem a sör kesernyés-fanyar szagát. Alig észrevehetően, de a ruhájából is áradt a sör és füst szag. Ölembe mászik, átkarolja a nyakam és megcsókol. Átkarolom vékony derekát és mélyítem a csókot. Jólesően felsóhajt.

- Néha szörnyű milyen vagy – húzódik el.

- Miért?

- A féltékenységed – mászik le rólam.

Nagyon csúnyán nézek rá. Elmosolyodik, ad egy puszit az orromra és elindul a szobánk felé.

Megforgatom a szememet. Mire elfogy a sör, Hizaki ismét megjelenik, épp összefogja hosszú aranyszőke haját.

- Letusolok, ha gondolod, gyere és kiengesztellek – hamiskás mosolyra húzza ajkait.

Csábosan riszálja a csípőjét, majd eltűnik a fürdőben. Gyorsan megiszom a sört, és utána sietek. Már a zuhany alatt áll, mikor utolérem. Az ajtóban állva megdermedek. Vágyakozva felsóhajtok, ahogy meglátom, amint a vízcseppek végigfolynak vékony, törékeny testén. Mikor felém, fordul, felnyögök.

- Megőrjítesz, ugye tudod? – kérdezem.

- Tényleg? Nem is tudtam – rám kacsint.

Lassú mozdulatokkal végigkeni magán a tusfürdőt, itt-ott habossá téve magát. Direkt úgy fordul és mozog, hogy mindent tökéletesen lássak. Lassú mozdulatai, tovább fűti bennem a vágyat. Megdermedve figyelem mozdulatait. Érzem, hogy felgyorsul a szívverésem, zihálok, a nadrágom kezd egyre szűkebb lenni.

- Nem mosnád meg a hátam? – kérdi és megfordul.

Nem kéretem magam, leráncigálom a ruháim, beállok mögé a zuhanyfülkébe. A falhoz nyomom és nyaka puha bőrét borítom csókokkal. Felsóhajt, ahogy hátához simulok. Hátrafordul, és követelőzően megcsókolom. Felnyög. Átölelem vékony derekát, lassan végigsimítok mellkasán, majd merevedését veszem kezelésbe. Felnyög, kissé megroggyannak térdei. Eltolja magát a faltól és felém, fordul. Azonnal nyaka érzékeny bőrét harapdálom.

- Türelmetlen – sóhajtja.

Válasz helyett összefogom férfiasságainkat, és egyszerre kényeztetem mindkettőnket. Átkarolja a nyakam, csak sóhajtozni tud. Felkeresi azokat a pontokat, amik mindig is a gyengéim voltak. Ahogy tudja, végig karmolja a hátam, a hasam. Nem bírom sokáig visszafogni magam. Mikor belé vezetem egy ujjam, meglepetten felnyög. Sokat vagyunk együtt, hamar ellazulnak izmai. Vállamba kapaszkodik, hogy talpon tudjon maradni.

- Reih… - sóhajt. – Akarlak – zihál.

- Fordulj.

Eleget tesz kérésemnek. Megfordul, kissé terpeszbe áll, hogy jobban hozzáférjek. Lassan, óvatosan veszem birtokba testét. Egyszerre nyögünk fel, mikor teljesen elmerülök benne. Kicsit várok, majd lassan megmozdulok. Egész testében összerándul, és fojtottan felnyög.

- Fáj? – préselem ki magamból.

- Nem, csak nagyon jó – zihál.

Eltolja magát a faltól, mellkasomhoz simul, hátranyúl, és magához húz egy csókra. Akaratlanul is gyorsítok mozgásomon. Elszakad tőlem és felnyög. Összeszorítja a szemét és ajkait, hogy csöndbe tudjon maradni.

- Ne fogd vissza magad – vetem hátra a fejem.

Halk, nyüszögés szerű hangok hagyják el, Hizaki ajkait. Szinte felsikolt, hogy ráfogok férfiasságára. Remeg, nem tudja visszafogni a hangját. Nem kell sok, hogy együtt jussunk el a beteljesülésig. Kicsúszom belőle, és magamhoz ölelem remegő testét. Kell pár perc, mire remegése alábbhagy és meg tud állni a lábán. Forrón megcsókolom és lefürdünk. A törülközés már megy neki. Egy alsóban, felfrissülve és kielégülve veszem az irányt a hálóba. Lefekszem, tarkómon összefonom az ujjaim, és vigyorogva várom Hizakit. Nem sokkal utánam megjelenik. Kicsit darabos a mozgása.

- Hime-chan – vigyorgok.

- Hm? – laposakat pislog.

Bemászik mellém, vállamra hajtja a fejét, és hozzám bújik. Átkarolom a vállát, és a feje búbjára adok egy puszit. Pár perc múlva már békésen alszik.

Reggel én kelek előbb. Főzök két kávét és beviszem Hizakinak. Kis mocorgás után felébred. Nagyon vicces, hogy szőke haja kócosan égnek áll.

- Köszönöm – veszi el a bögrét.

- Mikor jössz haza? – kérdezem.

- Nem tudom, ma megbeszélések lesznek és egy meghallgatás.

- Milyen meghallgatás?

- Kamijo egyik barátját, lehet csatlakozni fog hozzánk.

- Aha – kommentálom.

Új tag lesz a bandában? Igen, minta említett volna valami ilyesmit, egy ideje folynak a meghallgatások. Emiatt sokat dolgozik, vannak elmaradásai, nem halad a saját dolgával. Az elmaradásokat itthon pótolja, ami miatt nem tud velem foglalkozni. Ilyenkor elég harapós és elzavar maga mellől. Nem csodálom, nekem is van dolgom a zenélésen kívül.

- Nehogy beinduljon a fantáziád! – szegezi rám az ujját.

- Én? Dehogy! Olyannak ismersz? – nézek nagyot.

- Igen – bólint.

- Na! – méltatlankodok.

- Ne tagadd, piszok féltékeny tudsz lenni!

Mint aki jól végezte dolgát, feláll és itt hagy a szobában. Morgok egy sort és követem. Kávé mellett cigire gyújtunk. Csöndesen készülődünk.

- Együtt tudunk ebédelni? – kérdezem.

- A chibid mindig túlpörög és sose akkor ebédeltek, amikor kajaidő van – morog.

- Tehetek én róla? – tárom szét a karom.

- Nem.                      

- De úgy mondtad, mintha én tehetnék róla.

- Állj a sarkadra és légy férfi, ha már macsónak tartod magad – jegyzi meg.

- Mintha ti nem csúsznátok a kajával – vonok vállat.

Válaszul nagyon csúnyán néz rám. Mérgesen kifújja a füstöt és bevonul a hálóba. Remek, most biztos megsértődött. Néha nagyon hisztis. Követem a szobába, az ajtókeretnek támaszkodva figyelem miközben öltözködik.

- Hime – szólítom meg.

- Tudod, nem az a baj, hogy nem ebédelünk most együtt, hanem az, hogy szinte csak itthon találkozunk. Kora reggeltől késő estig dolgozunk, csak az ágyban találkozunk. Ez rossz – néz rám szomorkásan – Ne értsd félre, nagyon élvezem veled a szexet, de több időt akarok veled tölteni – elém lép és végig simít az arcomon.

Elkapom apró kezét, és tenyerébe csókolok.

- Hizaki – sóhajtok fel.

Magamhoz húzom és forrón megcsókolom. Ölelésembe simul.

- Tudod mit? Ma korábban lelépek és elmegyünk vacsorázni, jó? – emelem fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen.

- Tényleg?

- Igen, de ha Ruki balhézik, otthagyom. Megfelel?

- Igen – mosolyog.

- Érted megyek.

Mosolyogva bólint és befejezi a készülődést. Én is összeszedem magam, hogy elinduljunk végre. Elviszem Hizakit a kiadójához, aztán én is megyek. Mikor beérek a kiadóhoz, első dolgom telefonálni és asztalt foglalni ma estére. Nem valami puccos hely, de nem egy sarki kifőzde. Már alig várom. Remélem tetszeni fog neki.