Angyalbőrbe bújt démon 48. fejezet

48. fejezet

- Köszönöm, hogy elhoztál – húz az ölébe Kamijo.

- Nincs mit.

Válaszként megcsókol.

- Honnan jött az ötlet? – elszakad ajkaimtól.

- Mondtad párszor, hogy tetszik ez az ország, és eljönnél ide.

- Meg se tudom hálálni.

- De.

- Nem, mert egy ilyen vámpír nem érdemel, sőt, nem is remélhet egy ilyen ajándékot, mint te. Egy földre szállt angyal vagy.

- Minden vagyok, csak angyal nem.

- Egy bukott angyal.

- Gondolod?

- Nem gondolom, tudom.

- Egy vámpír és egy bukott angyal? Érdekesen hangzik.

Elneveti magát, és megölel. Végül lemászom róla, és alszunk.

A második napon az Eiffel tornyot és a Louvre környékét nézzük meg. Nincs is jobb, mint az Eiffel torony lábánál, egy cukrászdában fagyizni.

- Csodálatos. Ennél többet kívánni se tudnék – sóhajt jólesően Kamijo.

- Miért?

- Viccelsz? Itt vagy velem, és épp Párizs utcáit fedezzük fel.

- A java még csak ezután jön – mosolygok gonoszan.

- Hajlandó vagy végre elmondani?

- Nem, majd holnap megtudod! – bólintok határozottan.

Csúnyán néz rám, de nem vagyok hajlandó elmondani. A kis pihenő után folytatjuk a sétát. Rengeteget fényképezünk, kicsit hülyéskedünk is.

A vacsorát most én fizetem. Ismét egy kis étterembe megyünk. Mikor megjön a pincér, Kamijo kiszúr velem, mert nem hajlandó megszólalni, sőt, kijelenti, hogy rendeljek én. Nagyon csúnyán nézek rá.

- Baszd meg! – tátogom.

Vigyorogva nézi, mit művelek. Az étlapon mutatom, hogy mit kérek, majd annak a dögnek a rendelését is elmutogatom. Kész activity amit csinálok. Kamijo eltakarja a száját, próbálja elrejteni a nevetést.

- Marha kedves vagy. Legalább ne ilyen feltűnően szórakozz rajtam! – morgok durcásan.

- Bocs, de vicces volt, ahogy próbáltál kommunikálni.

- Te tudsz franciául káromkodni, miért nem te magyarázol?

Nem válaszol, csak tovább nevet.

- Szemét! – mérgelődök.

Békítőleg megszorítja a kezem. Addig morgok, míg meg nem hozzák a rendelést. Kamijo ráadáskén kér egy üveg bort. Koccintunk, és már kellemes hangulatban fogyasztjuk a vacsorát. A szállodában Kamijo tovább faggat, hogy hova megyünk holnap.

- Majd megtudod! – zárom le a vitát, és lefekszem aludni.

Kicsit morog, majd mellém fekszik.

Ez az utolsó napunk itt. Holnap megyünk haza. Kamijo tűkön ülve várja, hogy megtudja, milyen meglepetést tartogatok neki. Hosszú az út, de megéri. Mikor megállunk a Versailles-i kastély hatalmas kapuja előtt, vámpírom lába a földbe gyökerezik, hitetlenkedve pillant be a hatalmas kapun.

- Istenek az égben! – nyögi.

- Ide akartalak elhozni – mosolygok rá.

- Kyo… - elakad a szava.

- Bejössz, vagy nem akarod közelebbről látni?

Nem mozdul, így megfogom a kezét, és magam után húzom. Csodálattal pillant körbe a rendezett kerten. Valóban csodás látvány. Hosszú séta után jutunk el a kastély bejáratához. Hosszú a sor, így várni kell. Kamijo rengeteget fényképez.

- Ez maga a földi paradicsom. Csodálatos ez a hely! – ámuldozik.

Végre sorra kerülünk. Megveszem a belépőket, aztán megyünk. Kamijo átszellemült arccal nézelődik. Valóban bámulatos hely, meg tudom érteni, miért van rá ekkora hatással. Sok időt töltünk minden helyiségben, de nem baj. Számtalan fényképet csinál mindenről. Ez az utazás nem rólam szól, minden Kamijóért van. Én se tudok betelni ezzel a csodás kastéllyal. Könnyen el tudom képzelni, hogy a fellépő ruháikban sétálnak végig ezeken a folyosókon. Szinte látom magam előtt, hogy Kamijo az egyik ilyen ruhájában áll előttem. A kellemes illúzió véget ér, mikor vállamra teszi a kezét.

- Jössz? – int a következő folyosó felé.

- Persze!

- Merre kalandoztál?

- Csak elképzeltelek a fellépő ruhádban ezen a helyen.

- Bár úgy lenne! – mosolyog.

Végtelen, szebbnél szebb folyosók, csodálatos termek, bámulatos berendezési tárgyak. Mintha visszautaztunk volna az időben. Miután bejártuk a kastély labirintusszerű folyosóit, kimegyünk a kertbe. Kamijóval sokat fotózzuk egymást a szobrok, virágbokrok, szökőkutak előtt. Az egyik nagyobb bokor mögé beránt, fullasztó csókot követelve. Viszonzom neki.

- Köszönöm, hogy elhoztál – szakad el tőlem.

- Nincs mit – mosolygok.

Megölel, majd megyünk tovább. Mikor elfáradunk, leülünk egy padra, és onnan élvezzük a hely varázsát. Mélyet sóhajtok, fejemet vámpírom vállára hajtom. Mikor kipihenjünk magunkat, énekesem a labirintus felé veszi az irányt. Nem igazán lelkesedek az ilyesmiért, de a kedvéért vele megyek. Elég sokáig tévelygünk, azt se tudom merre voltunk már, és merre nem. Végül nagy nehezen kikeveredünk az útvesztőből. Már kezd sötétedni, mikor elhagyjuk a kastélyt. Azonban még nem megyünk haza. Kicsit még sétálunk a városban. Vámpír hercegem a fejébe vette, hogy ma ő fizeti a vacsorát. Megint étterembe megyünk, majd egy sörözőbe. Pár italt iszunk csak, aztán elindulunk vissza. Mivel kellemes az este, és Párizs egy teljesen más városnak tűnik ilyenkor, inkább gyalog megyünk. Annyi jó így, ezen a helyen, egy ilyen csodás nap, azzal a férfival, akit szeretek. Ennél többet nem is kívánhatnék. Meg sem érdemlem őt. Vicces, hogy ő ugyanezt mondja rólam. Lehet, mindkettőnknek igaza van. Tényleg érdekes gondolat, egy vámpír és egy bukott angyal.

Angyalbőrbe bújt démon 47. fejezet

47. fejezet

Rázkódásra riadok, ijedten nézek körbe.

– Nyugi, kis légörvény – nyugtat Kamijo.

– Oké – mondom.

Amennyire lehet, kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat. Kilesek az ablakon, alattunk és mellettünk felhő, fölöttünk a végtelen kék ég. Tényleg igaz hogy a felhők fölött mindig kék az ég. Gyönyörű itt fent. Úgy tartják, hogy az angyalok itt élnek és tekintenek le az emberekre. Könnyen el tudom képzelni Kamijót fehér szárnyakkal. De ő nem angyal, hanem egy angyalbőrbe bújt démon, egy vámpír.

Hogy ne unjam halálra magam, előszedem az egyik útikönyvet, és a szószedetet kezdem tanulmányozni. Próbálok megjegyezni néhány francia szót, pár mondatot. Nagyon nehéz. Angolul még megértetem magam, de így a büdös életben nem tanulok meg. Kamijo segít, de inkább ráhagyom majd a beszédet, káromkodjon ő ezen a nyelven.

Egy örökkévalóságnak tűnő út után végre megérkezünk. Kiérünk a váróba, de azonnal megtorpanok.

– Merre? – kérdezem.

Kamijo körbenéz, megragadja a kezem, és maga után vonszol. Összeszedjük a csomagjainkat, de az épület előtt ismét megállunk.

– Hol van a szálloda? – kérdi Kamijo.

– Itt – Átnyújtom neki a papírt.

Nincs annyi pénzünk, hogy taxival menjünk, így marad a metró. Fél óra és még legalább ennyi tévelygés után végre elérjük a szállodát.

– Te jössz! – Intek a recepció felé.

A pult mellett csöndesen várok, énekesem pedig elkezd csevegni a recepciós lánnyal. Egy szót sem értek, de annyit igen, hogy Kamijo tökéletesen beszél franciául és a lány nagyon oda van érte. Kis adminisztráció után megkapjuk a kulcsot. Elindulunk fölfelé.

– Méghogy csak egy kicsit tudsz franciául! – Bokszolom oldalba.

– Tényleg csak egy kicsit – nevet.

– Persze, persze. Mit beszéltetek? – térek a lényegre.

– Reggeli nyolctól van, dohányozni nem lehet a szobákban. Nagyjából ennyi.

– Aha – bólintok.

Fellépcsőzünk a második emeletre. Egy viszonylag egyszerű folyosón megyünk végig, majd belépünk a 204-es szobába. Az egész helyiség kicsi. Van egy kis folyosó, aminek a végén ott a fürdőszoba, oldalt szekrény. A folyosó másik oldaláról nyílik a hálószoba.

– Van értelme kipakolni? – kérdezem.

– Van, de ne nagyon. Csak aludni jövünk majd ide.

– Igaz.

A táskámat bedobom a szekrénybe, utána elterülök az ágyon. Kamijo mellém heveredik, és átölel.

– Hulla vagyok – nyöszörgök.

– Mivel már késő van, ne menjünk sehova. Maradt még szendvics?

– Nézd meg!

Nincs se erőm, se kedvem megmozdulni. Hullámzik alattam az ágy, kis motozás hallatszik.

– Nincs semmi – sóhajt Kamijo.

Csak morgok.

– Elmenjek valami boltba? – kérdezi, és mellém könyököl.

– Aha. Ha van, hozol muffint? – nézek rá kiscica szemekkel.

– Persze! – kapok egy csókot. – Nem jössz velem?

– Menjek?

– Gyere! – felhúz.

Nyafogok egy sort, de nem érdekli, magával ráncigál. Nem ér! Aludni akarok!

Egész úton morcos vagyok. Zavar, hogy nem tudom, merre vagyok. Én nem tudok tájékozódni. Itt minden idegen, semmit sem tudok elolvasni. Egy kis üzletnél kötünk ki. Kamijo a kezembe nyom egy kosarat, és felfedezőútra indulunk a sorok között. Veszünk pár szendvicset, üdítőt és megyünk vissza a szállodába. Megvacsorázunk, azután megyünk fürdeni. Mély sóhajjal mosom le az énekes vékony testét. Ő végig simít a nyakamon lévő seben. Jólesően felsóhajtok.

– Ennyire tetszik? – kérdi selymes hangon.

– Igen. Ez a csók egy életre szólt.

– Pontosan.

– Élvezed?

– Igen. Nem csak a tested vonzó és kívánatos, hanem a véred is.

– Érdekesek a bókjaid.

Elmosolyodik és szenvedélyesen megcsókol. Egész testével hozzám simul, mindketten felnyögünk. Nem engedjük, hogy magával ragadjon a szenvedély. Miután ő is lemossa rólam az út porát, lefekszünk aludni. Sok volt ez a mai nap.

Reggel a telefonra kelek. Morogva fordulok a másik oldalamra. Aztán eszembe jut, hogy nem aludni jöttem ilyen messze, hanem hogy Kamijo kedvében járjak. Mire összeszedem magam, énekesem már az ajtóban toporog, hogy menni akar. Lemegyünk a szálloda éttermébe reggelizni. Elég sokan vannak, így kicsit keresgélni kell, amíg találunk egy helyet. Svédasztalos reggeli van. Válogatva sétálok végig az ételekkel megrakott asztalok előtt. Végül a kalács, vaj és a kávé mellett döntök. Vámpírom gyümölcslét, zöldséget, pirítóst és vajat hoz.

– Mi a terv mára? –kérdi két falat között.

– Nincs sok. Csak egy valamit terveztem be.

– Mit?

– Majd megtudod – elmosolyodom –, de nem most.

– Na! – méltatlankodik.

– Az a legnagyobb meglepetés.

Tettetett sértettséggel fúj egyet. Megegyezünk abban, hogy várost nézünk. Reggeli után még visszamegyünk a szobába a térképért és pár apróságért, majd megbeszéljük, hogy melyik nevezetességeket nézzünk ma meg. Ezután útnak indulunk. Énekesemnek köszönhetően viszonylag könnyű a tájékozódás.

Elméletem akkor mond csődöt, mikor egy hatalmas téren állva a térképet vizsgáljuk, körbe-körbe forgunk, de nem találjuk az utat.

– Merre? – kérdezem.

Kamijo kikapja a kezemből a térképet és egy rendőr kinézetű emberhez fut, miközben elkezd valamit magyarázni. Csak annyit fogok fel, hogy a rendőr felváltva mutogat a térképre meg az utcákra. Kamijo követi a mozdulatokat, bólogat és mond valamit.

– Lefordítanád? – lépek mellé.

– Tovább kell mennünk egyenesen, aztán a második keresztutcán forduljunk balra.

Megfogja a kezem és megyünk. Egész nap talpon vagyunk, egy kis étteremben vacsorázunk. Mire visszaérünk a szállodába, alig állok a lábamon, szinte bezuhanok az ágyba.

Angyalbőrbe bújt démon 46. fejezet

Kamijo hamar lefekszik aludni, nagyon fáradt. Míg ő a párnát ölelgeti, én a nappaliban görnyedek, és próbálok írni valamit. Egy szöveg elkészül, aztán csatlakozom vámpíromhoz. Fáradt vagyok, kong a fejem az ürességtől. Elvonszolom magam a hálóig, és befekszem mellé. Nem kell sok, hogy aludjak.

Reggel egy édes csókra kelek. Ösztönösen átfordulok a másik oldalamra.

– Kyo, ébredj! – Ezt a selymes hangot nem tévesztem el.

– Hm? – pislogok.

Kisimítja arcomból szőke loboncomat. Ragyogó mosolya az első, amire fókuszálni tudok. Sikerül kiráncigálnia az ágyból, és a konyhában kávét is kapok.

– Nagyon kómás vagy – mosolyog.

– Aha – motyogom két korty között.

Nagyon nehezen indul a reggel. A koffein felébreszt, és az agyam is beindul. Azonnal tollat-papírt ragadok, és alkotni kezdek. Mindent kiírok magamból, emiatt el is kések.

Kaoru kicsit morog, de nem figyelek rá. Azonnal munkához látunk. Igyekszem a legjobb formámat hozni, hogy elnyerjem Kao jóindulatát. Késő estig bent vagyunk.

Otthon nem tudok pihenni, hiába vagyok fáradt. Vacsora után leülök a laptop elé, és próbálok zenét írni, több-kevesebb sikerrel. Már jócskán elmúlt éjfél, de lassan készen vagyok. Ég a szemem, fáj a hátam. Végül kikapcsolom a gépet, és megyek aludni pár órát.

Az egész hét így telik. Látástól vakulásig dolgozom. Végül tíz szöveg és három zene készül el. Így megyek a próbaterembe. Ha ezek után se kapok szabadságot, én kiherélem Kaorut, de tényleg.

– Kaoru, gyere, kapsz ajándékot – hívom.

– Kitalálom, akarsz valamit.

– Miből gondolod? – pislogok ártatlanul.

– Ismerlek.

– Igen, igazad van. Március első hetében szabadságra akarok menni. Ezért cserébe ezt kapod – adom kezébe a papírokat és a pendrive-ot.

– Mi ez? – kérdi gyanakodva.

– Nézd meg!

Elolvassa a szövegeket, majd az adathordozó tartalmát is meghallgatja.

– Nem rossz – bólogat elismerően.

– Na, megkapom a szabadságot? – kérdezem reménykedve.

– Nincs más választásom, ugye?

– Nincs.

– Jól van, menjél! – sóhajt lemondóan.

– Imádlak! – ölelem meg.

– Eressz! – tol el magától.

Vigyorogva folytatjuk a próbát. Egész nap fülig ér a szám.

Otthon első teendőim közt van, hogy szállást foglaljak az utazási irodánál. Kamijo szinte beesik a lakásba, nagyon kimeríti a stúdiózás. Megvacsoráztatom, megfürdünk, majd elmegyünk aludni.

Nehéz úgy szervezni, hogy Kamijo ne fogjon gyanút. Most azért örülök, hogy mindkettőnknek sokat kell dolgozni.

Szinte repül az idő. Lassan közeledik az utazás, ideje szólni a vámpírnak. A fotelben terpeszkedik, miközben élvezi a lágy zenét, amit nemrég indított el.

– Van terved a szabadságodra? – hívom fel magamra a figyelmét.

– Még nincs.

– Hülye kérdés, tudsz franciául?

– Egy kicsit. Miért?

– Akkor jó.

– Mit találtál ki? – kérdezi rosszat sejtve.

– Meglepés.

– Áruld el! – Mögém lép, és átölel.

– Mivel lassan egy éve leszünk együtt, ezért úgy döntöttem, megleplek valamivel.

– Mivel?

– Készülj, mert pár nap múlva utazunk Franciaországba.

– Mi? – lepődik meg.

– Jól hallottad.

Kerek szemekkel hápog, nem igazán akarja elhinni.

– Komoly? – találja meg a hangját.

– Aha. Három napig leszünk ott.

– Azt ne mondd, hogy te intézted, hogy akkor szabadságon legyek – csodálkozik.

– Pedig így van. Összebeszéltem Teruval.

Hitetlenkedve pislog.

– Szedd össze az állad! – simítok végig az arcán.

Még sose lepődött meg ennyire.

– Nem álmodom? – nyögi.

– Nem, úgyhogy hidd el nyugodtan.

Magához ránt, és szorosan megölel.

– Hogy hálálhatom meg? – kérdi megilletődve.

– Majd kitaláljuk. – Ravaszul elmosolyodom.

– Kérj bármit, megkapod.

– Vigyázz, mert szavadon foglak.

– Nem félek. – És ajkaimba mar .

Az utazás hírétől Kamijo teljesen bepörög. Alig várja, hogy elinduljunk. Addig rágja a fülem, míg megmutatom az utazási iroda honlapján a képeket a szállásról. Nagyon tetszik neki. Viszont azt nem tudja kiszedni belőlem, hogy elviszem a versailles-i kastélyba. Nincs az az Isten, hogy elmondjam neki. Majd ott megtudja.

Végre, holnap hajnalban indulunk. Kamijót nem lehet lelőni, annyi energiája van. Már rég becsomagoltunk, és közös megegyezés alapján nem fekszünk le aludni. Minek arra a három órára? Majd alszunk a gépen.

A taxis örülhet, hogy hajnali négyre hívtuk a házunkhoz. A reptérig tartó úton majdnem elalszom, de vámpírom nem hagyja. Mikor megérkezünk, kifizetjük az utat, és megyünk. Átvizsgálják a holminkat, de hamar mehetünk tovább. Szinte teljesen kihalt a terminál, alig van itt pár ember. Még van két óra a gép indulásáig.

– Hagyj aludni! – motyogom, és már alszom is.

Arra kelek, hogy valaki rázza a vállamat.

– Kyo, ébredj! Menni kell.

– Hm? – próbálok fókuszálni.

– Be lehet szállni – húz fel Kamijo.

Morogva követem. A gépen elfoglaljuk a helyünket, és folytatom az alvást. Elfészkelem magam, és fejem a vámpír vállára hajtom.