Tökéletes színjáték 12. fejezet

12. fejezet

Mikor kopogtak az ajtón, Hizaki szíve kihagyott egy ütemet. Ahogy kinyílt az ajtó, Kamijo lépett be.

- Elkészültél? - kérdezte a férfi.

- Igen. A biztonság kedvéért kicsit átrendeztem a párnáimat – mutatott az ágyra Hizaki.

Kamijo oda pillantott és elmosolyodott. Meglepte, hogy ilyenekre is gondolt a lány.

- Gyere, sietnünk kell. Pár percünk van, hogy eljussunk a cseléd folyosókhoz, mielőtt ideér az őrjárat – nézett végig a folyosón Kamijo.

- Máris.

Kamijo megfogta kedvese kezét, és maga után húzva elindult a kihalt folyosón. Hizaki próbált a férfi nyomában maradni. Nem tudta merre mennek, annyi sarkon fordultak már be. Nagyon izgult a mai este miatt. Végül eljutottak a konyhába, ott Kamijo kinyitott egy ajtót, ami a szabadba nyílt.

- Erre, az udvar hátsó részében várnak ránk. Nézd! - mutatott egy nagyobb épület felé – Az ott a cselédszálló. Ezt a bejáratot is ők használják.

- Értem – bólintott.

- Gyere, nemsokára őrségváltás. Addig kell kijutnunk, különben nagyon nehéz, szinte lehetetlen lesz.

Hizaki némán bólintott és követte. Kissé botladozott, de sikerült tartani a tempót, amit Kamijo diktált. Ijesztő volt a vak sötétben a fák közt. Nem tudta pontosan mitől is fél. Talán a közelgő kaland miatt, talán hogy idegen helyen van. Nap közben nem is vette észre, hogy ennyire hatalmas ez a kert. Kezdett megijedni, hogy eltévedtek, mikor a fák közt megpillantotta Terut és Miyavi négy ló társaságában.

- Végre itt vagytok – fogadta őket Teru.

- Bocsánat – hajtott fejet Hizaki.

- Inkább menjünk – sürgette őket Miyavi.

- Nyugalom, nem sokára találkozhatsz vele – viccelődött Kamijo.

A testvérek jót mosolyogtak barátjukon. Tudták hova akar menni.

- Menjünk, te hős szerelmes – csóválta meg a fejét Kamijo.

Hizaki értetlenül nézett a fiúkra. Kamijo segített neki felülni a lóra, majd útnak indultak. Fogalma sem volt merre kell menni, de Kamijo fogta a lova kantárját és vezette. Erősen kapaszkodott lova nyergébe.

- Kicsit más úton megyünk, Miyavi megszerezte a kapu kulcsát, így nem kell átmásznunk a falon – mondta Teru.

- Köszönöm – mosolygott hálásan.

Jobban belegondolva, tudta magáról, hogy képtelen lenne falakon átmászni, vagy bármi ilyesmit tenni. Még sose csinált ilyeneket. A kapu előtt lefékeztek, míg Miyavi kinyitja a kaput.

- Nem kéne megvárnunk őt? - kérdezte Hizaki, mikor maguk mögött hagyták a fiút.

- Ne félj, majd találkozunk vele. Még előbb el akar intézni valamit – mosolygott Teru.

Csöndesen lovagoltak tovább a sűrű sötétségben. Hizaki még sosem lovagolt férfi módjára, így erősen kellett kapaszkodnia, nehogy leessen. Erősen szorította a ló oldalát és próbálta megtartani az egyensúlyát. Gondolni se mert arra, hogy mi történne vele, ha leesne.

- Még nem lovagoltál így? - került mellé Teru.

- Még nem – ismerte be.

- Nem félj, hamarosan lassíthatunk, csak messze kell érnünk a kastélytól.

Hizaki bólintott és kitartott. Tényleg nem kellett sokat várnia, Kamijo lassított a vad vágtán. Mikor már lépésben haladtak, Hizaki felsóhajtott és végre engedett a szorításon és felegyenesedett.

- Jól vagy? - fordult felé Kamijo.

- Igen, izgalmas volt.

- Ez még semmi – vigyorgott Teru.

- Féljek?

- Nem kell – mosolygott biztatóan Kamijo.

Hizaki csöndesen várta, hogy merre mennek tovább. Lassan megjelentek az első házak, majd végül elérték a város utcáit. Hizaki ösztönösen a fejére húzta csuklyáját, és óvatosan körülnézett. Facsarta az orrát a különféle kellemetlen szagok keveréke. Ló-izzgadtság-szenny szag terjengett mindenhol. Elfogta a bizonytalanság, hogy nincs biztonságban.

- Ne félj – lépdelt mellé Teru.

Hizaki némán bólintott. Végül Kamijo megállította a lovakat.

- Megjöttünk, gyere – segítette le a nyeregből szerelmét.

Hizaki a férfiba karolt, és hagyta, hogy bevezesse egy hangos kocsmába. Közel húzódott hozzá, félt és menedéket keresett az erős karok között.

- Mi ez a hely? - kérdezte ahogy végig nézett a helyiségben.

Egy zsúfolt helyiségbe léptek, ahol számtalan férfi dülöngélt, ivott, kiabált és hahotázott. Néhány nő is feltűnt, akik igen csak kirívóan voltak felöltözve.

- Ez kedvesem, az egyszerű ember legnépszerűbb helye, a kocsma – mosolygott Kamijo.

- Kocsma?

- Igen, itt isznak és jól érzik magukat. Ebbe bele kell érteni a szerencsejátékot, néha verekedést, és persze a hölgyek kegyeit is.

- Rossz hírű nők? - csodálkozott Hizaki.

- Finoman fogalmazol, de igen.

- Ne ítéld el őket, csak próbálnak megélni. Ne is foglalkozz velünk – mosolygott biztatóan Kamijo – Ha ajánlatot tesznek neked, csak utasítsd vissza.

- És viselkedj természetesen – tette hozzá Teru.

Hizaki bizonytalanul bólintott és hagyta, hogy Kamijo egy asztalhoz vezesse. Egy sarkban találtak egy nagyobb asztalt, ahol még Miyavi is elfér majd. Teru hamar eltűnt a tömegben, hogy szerezzen italt.

- Hogy tetszik? - kérdezte Kamijo.

- Érdekes, de nagyon idegen és ijesztő.

- Nem kell félned. Csak maradj csöndes és ne csinálj semmit. Akkor nem lesz semmi baj.

- Jó, igyekszem.

Nem kellett sokat várniuk, mert Teru megjelent, kezében három korsó sörrel, amit le tett eléjük.

- Egészségünkre! – koccintotta össze a korsókat Teru.

Hizaki bizonytalanul megszimatolta a korsó tartalmát, majd aprót kortyolt belőle. Furcsán keserű íze volt, és habzott is.

- Mi ez? - kérdezte, és próbálta ajkairól letörölni az oda került habot.

- Sör. Gabonából készítik. Tudod a szegények nem engedhetik meg maguknak a bor élvezetét, ezt isszák. Olcsó és sokat lehet belőle inni. Hogy ízlik?

- Különös – újra bele kortyolt az italba.

Nem kellett sokat várniuk, mikor Miyavi egy lila ruhás hölgy társaságában megjelent.

- Üdv mindenkinek! - vigyorgott a jövevény.

- Végre itt vagytok – fogadta őket Teru.

- Sziasztok! - mosolygott Uruha.

Hizaki kíváncsian pillantott a kihívóan nyitott és sokat látni engedő ruhás nőre.

- Még nem találkoztunk – ült le Hizaki mellé – Uruha vagyok – mosolygott.

- Hizaki – biccentett.

- A hercegek barátja vagy?

- A jegyesem – vágyott közbe Kamijo.

- Gratulálok. Akkor te is valami nemes vagy?

- Igen az. Bellerose báró lánya. Szóval kérlek, továbbra is légy velünk bizalmas – kérte Kamijo.

- Természetesen – kacsintott Uruha.

- Bízhatsz benne, eddig mindig megbízhattunk benne. Ne félj – mosolygott Kamijo.

- Szerintem jól meg leszünk – paskolta meg Hizaki combját Uruha.

Hizaki megilletődve nézett a mellette ülőre. Nem volt hozzászokva, hogy ilyen közvetlenek vele, főleg nem olyasvalaki, akivel most találkozott először. Ahogy végig nézett a társaságon kezdett feloldódni a gyomrában lévő görcs. Jót mosolygott a fiúkon.

- Ez az első hogy kilógsz velük? - kérdezte Uruha.

- Igen, csak a napokban találkoztam velük.

- Meglátod, nem olyan rosszak, kicsit bolondosak. Remélem többször találkozhatunk.

- Én is – mondta ki habozás után.

- Ennek örülök. Engedd le magad, nem kell itt illedelmesen viselkedned. Engedd el magad, mint a fiúk.

- Igyekszem.

- Főleg velem szemben nem kell.

A következő pillanatban Miyavi átkarolta Uruha vállát, majd magához húzva megcsókolta. Hizaki meglepődött egy pillanatra, aztán elmosolyodott. Tehát a hercegek bohókás barátja szerelmes. Újabbakat kortyolt a kesernyés italból. Aggodalmasan letörölte a szájára került habot.

- Gyere! - ragadta karon Uruha.

Hizaki alig fogta fel mi történik, a másik nő a kocsma közepére, ahol többen egymásba karolva körtáncot jártak. Megszeppenve pillantott a vállát átkaroló férfiakra. Nem kellett sok, és Kamijo, Teru és Miyavi is csatlakozott a táncolókhoz. A hangos és ismeretlen zene, a tánc, a kavalkád és összevisszaság ellenére Hizaki élvezettel próbálta utánozni a többiek mozdulatait. Szédelegve és nevetve dőlt neki a mellette állónak, aki nem volt más, mint Kamijo.a herceg átölelte szerelme vékony derekát és magához húzta egy csókra.

A kellemes idilli pillanatnak egy hatalmas csattanás vetett véget. A zene és a dalolászás abba maradt, mindenki az ajtó felé fordult. Hizaki ijedtében még közelebb bújt Kamijohoz.

- Mi történik? - hebegte.

- Tűnjünk el innen – suttogta.

Kamijo intett a többieknek, hogy kövessék. Nem kellett, sok, hogy kirobbanjon a felfordulás. Az imént betörő katonák elkezdték feldúlni a kocsmát, az emberek kiabálva próbáltak menekülni.

- Mi történik? - sikkantott Hizaki.

- Razzia!

Hizaki hagyta, hogy Kamijo kirángassa a kocsma mögötti sötét sikátorba. Majdnem hasra esett, és neki csapódott az idősebb férfi hátának.

- Tűnés! - kezdett szaladni Teru.

- Mi történik? - értetlenkedett Hizaki.

- Razzia, nem találhatnak itt minket. El kell tűnnünk innen – hadarta Miyavi.

Pár sarokkal távolabb megálltak.

- Várjatok meg, hozom a lovaitokat – sietett el Uruha.

Teru behúzta a többieket a mellettük lévő istállóba. Kamijo egy nagyobb szénaboglya mögé húzta kedvesét.

- Ne félj, Uruha nemsokára jön – biztatta Teru.

- Vissza kell mennünk.

Hizaki majdnem felsikoltott, mikor meglátta, hogy egy termetes patkány ugrott a vállára. Miyavi egyszerűen lesöpörte a válláról. Kamijo a lány szájára szorította a kezét.

- Shh! Ne kiálts! - súgta neki.

- Undorító állat volt – nyöszörögte a könnyei közt.

- Semmi baj. Hol van már Ruru? Lehet elkaptál? - aggódott Miyavi.

- Nem hiszem. Nem foglalkoznak vele, csak egy közönséges utca lány. Már bocsánat – biccentett barátja felé bocsánatkérően.

Hirtelen elhallgattak, mert kiabálás és lábdobogás hallatszott a közelből. Hizaki félelmében Kamijohoz bújt. Attól félt, hogy fogai koccanását meghallják. A percek feszült csöndben teltek. Szinte egy örökkévalóság után, egy ismerős hangot hallottak meg:

- Gyertek, gyorsan! - Uruha hangja.

Kamijo felrántotta kedvesét és az istálló hátsó kijárata felé sietett. Könnyedén felöltek a lovaikra, de mielőtt elindultak volna, Miyavi kezét nyújtotta szerelmének.

- Menjetek, én maradok – hárított.

- Biztos?

- Igen, menjetek.

Miyavi kelletlenül bólintott és vágtára fogta lovát. Kamijo elkapta Hizaki hátasát és maga után vonszolta. Hizaki még inkább kapaszkodott mint valaha. Elszántan szorította lova oldalát.

- Arra! - fordult be hirtelen a sarkon Teru.

Végig vágtattak az utcákon, minden felé. Emberek és katonák nyüzsögtek. Egy hang kiáltott utánuk. Hizaki a hangzavarban nem értette miről beszélnek, de annyi eljutott a tudatáig, hogy lova gyorsabb vágtára lett ösztönözve. Óvatosan hátra pillantott és látta, hogy három lovas katona követi őket. Nehezen jutottak ki a városból. Az erdőt elérve könnyebb volt a menekülés.

- Szét kell válnunk. Úgy könnyebben lerázhatjuk őket – nézett hátra Teru.

- De... - aggodalmaskodott Hizaki.

- Ne félj, nem lesz bajuk – mosolygott biztatóan Kamijo – Otthon találkozunk! - intett társainak.

Hizaki maga sem tudta merre mennek, de még mindig maga mögött hallotta a lódobogást, és mintha egyre közeledett volna. Hirtelen Kamijo letért az ösvényről és egy kiszáradt folyómederbe vezette hátasaikat. Követve a vízmosást haladtak, mellettük az út emelkedni kezdett, magasan a fejük fölé. Kamijo megállította lovaikat és csendre intette Hizakit. A lódobogás elhalt és feszült csend telepedet rájuk.

- Elmentek? - préselte ki magából Hizaki.

- Igen, menjünk. Már nem vagyunk messze. Mindjárt haza érünk.

Kamijo még várt, majd újra útnak indultak. Hizaki megkönnyebbülve követte a férfit. Igaza volt, nem voltak már messze a palotától. Az udvar hátsó végénél lévő falhoz lovagoltak.

- Megjöttünk. Már csak át kell másznunk – nézett a fal fölött átívelő fa ágaira Kamijo.

- Mi? - ijedt meg Hizaki – Nem tudok fára mászni.

- Kérlek, próbáld meg. Veszélyes lenne a kapun bemenni.

Kamijo óvatosan felállt lova nyergében és felkapaszkodott a fal tetejére. Hizaki ügyetlenül követte a példáját. Miközben egyensúlyozott, majdnem leesett. Remegett a lába a lába, ahogy a nyereg megbillent alatta.

- Ez az, ügyes vagy – biztatta Hizakit.

Mikor végre stabilan állt, megfogta Kamijo felé nyújtott kezét. A herceg megfogta a törékeny, aprócska kezet és könnyedén felhúzta maga mellé.

- Meg vagy? - kérdezte.

- Igen.

- Jó, várj egy pillantot.

Kamijo könnyedén átlépett a fa egyik ágára, és intett a lánynak, hogy kövesse. Hizaki nehézkesen mellé lépett és követte lefelé a férfit az alsóbb ágakra. A legalsókon esett kétségbe. Még mindig magasan volt. Kamijo leugrott és csöndesen landolt.

- Gyere, elkaplak – ígérte.

Hizaki leült az ágra és óvatosan lecsúszott róla. Kamijo könnyedén elkapta és magához ölelte.

- Ez az, ügyes vagy – mosolygott.

- Köszönöm – mosolygott Hizaki.

- Gyere, vissza kell mennünk a palotába.

Hizaki bólintott és igyekezett lépést tartani a herceggel. Végig siettek a hatalmas kerten. Nagyon megörült, mikor elérték a cselédek által használt ajtót. Annyira izgult, hogy majdnem hasra esett. Alig hitte el, hogy ilyen nagy szerencséjük van, hogy biztonságosan elérik az ő szobáját. Egész testében remegett, mikor becsukódott mögötte az ajtó.

- Haza értünk – nevetett.

- Igen. Most pihenj, én is megyek a szobámba.

- Mi lesz a többiekkel? - aggódott Hizaki.

- Ne félj, nem lesz bajuk. Most pihenj.

Kamijo még lopott egy csókot és gyorsan távozott a szobából.

Angyalbőrbe bújt démon 21. fejezet

21. fejezet

Visszamegyünk a többiekhez. Kamijo végig maga mellett tart, egy pillanatra se hagy el. Csak velem foglalkozik, nekem szenteli minden figyelmét. Többen akarnak vele beszélni, de elküldi őket, hogy velem lehessen.

- Nem kéne másokkal is foglalkoznod? – kérdem tőle.

- Nem. Csak te kellesz.

Elmosolyodok.

- Kamijo! – kiált Teru – most velem jössz – ragadja meg a karját és vonszolja magával.

Kamijoval értetlenül pillantunk egymásra, de ő pillanatok alatt eltűnik a tömegben, hála gitárosuknak.

- Jól eltűntél. Már kereslek egy ideje – csíp el Kaoru.

- Nyugi, nem szököm meg – morgok.

- Sejtettem.

- Akkor? Miről maradtam le?

- Nem sokról.

- Ennyire nem tudsz élni nélkülem? – kekeckedek.

- Csak szeretnéd.

- Nem tudom feltűnt-e, de elég, ha csak egy árnyékom van. Nem kellesz te is.

- Próbálok vigyázni rád.

- Nem kell.

- Azt majd meglátjuk.

Inkább otthagyom Kaorut, mielőtt felhúzom magam. Most túl jó a hangulatom. Teljesen más színben látom ezt az egész rendezvényt. Sokkal kellemesebb. De jobb lenne, ha visszakapnám a vámpírom, de a főnökével beszél valamit nagyon elmélyülten. Mikor észrevesz, halványan elmosolyodik és követi minden mozdulatom. Miyavi mellém szegődik és kellemesen eldiskurálunk. Lökött, mint mindig, de most nem zavar. Semmi sem tudja elrontani a kedvem. Néha Kamijoval tudunk váltani pár szót, de nekem az is elég, ha a közelében vagyok.

Késő este kezdenek szállingózni a zenészek. Mi is indulni készülünk. Az előtérben összetalálkozunk a Versailles két tagjával. Kamijo és Yuki valamiről elmélyülten beszélnek.

- Mentek? – kérdi kerek szemekkel Yuki.

- Aha, késő van – ereszt meg egy fáradt mosolyt Toshi.

- Mennyi az idő? – kezd órát keresni Kamijo.

- Hajnali négy – mondja Shin.

- Mi?! – néz nagyot az énekes.

- Oké, hogy te éjszakai lény vagy, de mi emberek nem – viccelődik Die.

- Lassan szedjük össze Terut és Hizakit – tervez Yuki.

- Teru mintha az étteremben aludna. Hizakit nem tudom. Kimegyek cigizni.

- Oké, összeszedem őket és mehetünk. Szólj a sofőrnek.

- Meg lesz.

Így már hatan megyünk ki. Kamijo az épület előtt rágyújt és megkér egy itteni inast, hogy szóljon a sofőrjüknek.

- Ilyen jó dolgotok van, hogy hazaviszik a seggetek? – kérdi Dai.

- Aha – vigyorog önelégülten.

Mire leég a cigije, megjön Yuki két zombi gitárossal. Búcsúzkodás közben Kamijo magához von, és a fülembe suttogja érzéki hangon:

- Majd hívj fel.

- Oké.

Megajándékoz lehengerlő mosolyával és mennek. Egy fekete limuzinba szállnak be. Die és Toshi morognak, hogy ők is akarnak ilyet, de Kao lehűti őket. Ahogy beülünk Kao kocsijába, ismét elszorítja a szívem a magány.

Hazaérve az üres lakás fogad, de nem érzem annyira ridegnek és idegennek. A sötétség nem hideg és rémisztő, inkább, mint egy védőburok vesz körbe. Most nem érzem, hogy elveszett lennék, hogy felemészt a fájdalom, mert van valakit, aki ezt, mint semmissé teszi. Aki óvón átölel, védve minden rossztól. Ez Kamijo. Letusolok és elterülök az ágyamon. Nagyon fáradt vagyok, de nem bírok aludni. A testem meg se bír mozdulni, de az agyam zakatol. Miért? Hogy történhetett meg, hogy Kamijo megcsókolt? Hogy szerethetett belém? Tényleg szeret, vagy csak beképzelem magamnak? De, ha nem érez semmit irántam, akkor miért csókolt meg? Ő egy gyönyörű férfi, bárkit megkaphatna, mégis én kellek neki, én… egy gnóm törpe. Keserűen elmosolyodom. Örülök, de nem tudok teljes szívemből. Vannak még kétségeim. Sokat csalódtam már, nem tehetek róla.

Reggel arra kelek, hogy ügyes fejemmel, elfelejtettem elhúzni a sötétítő függönyöket. Szinte semmit sem aludtam, csak feküdtem. Amíg úgy tettem, mintha aludnék, számtalanszor lepörgött előttem a tegnap este. Még mindig nem merem elhinni. Túl szép. Olyan, mint mikor kiállok a színpadra énekelni. Olyankor elragad magával az extázis, repülök és minden tökéletes. Ekkor lesz vége mindennek. Megszűnik minden, én meg lezuhanok. Ez eddig túl szép, szinte már várom, hogy mikor kerít hatalmába a gravitáció. Ahogy fekszem, ez nem akar megtörténni. Erőt veszek magamon és kikelek az ágyból, hogy főzzek egy kávét. Míg fő a fekete, előszedem a mobilom és tétován keresem ki Kamijo számát. Görcsbe rándul a gyomrom, mikor cseng. Mikor kinyomnám, meghallom az énekes hangját:

- Igen?

- Kyo vagyok. Felébresztettelek?

- Nem, a konyhában voltam és nem találtam a telefonom. Meddig lesztek szabadságon?

- Két hét. Ti?

- Egy hét, utána stúdió felvételek. Ráérsz ma?

- Persze, mit találtál ki?

- Van kedved átjönni?

- Oké. Mikorra menjek?

- Amikor akarsz.

- Indulok.

Bontom a vonalat és összeszedem magam. Már csukott szemmel is eltalálnék hozzá, nem csoda, számtalanszor jártam nála. Most az út hosszabbnak tűnik, mint eddig bármikor. Egy óra múlva végre megérkezem hozzá. Bekopogok és várok. Nem tart sokáig és nyílik az ajtó. Nyelek egy nagyot mikor meglátom vámpíromat. Fekete farmer, kék ing, amit hanyagul félig kigombolva hagyott. Gyönyörű kontrasztot ad sápadt bőre a ruhák sötét színével.

- Végre itt vagy – mosolyog.

- Jöttem volna előbb is, de szar a közlekedés – lépek be a lakásába.

Tökéletes színjáték 11. fejezet

11. fejezet

Órákkal később Kamijo elégedetten dőlt hátra.

- Köszönöm a segítséget – mosolygott kedvesére.

- Nem tesz semmit. Segíthetek még valamit?

- Nem hiszem, így is hálás vagyok – mosolygott továbbra is Kamijo – Tényleg! Volna kedved kimenni a városba és a környező falvakba?

- Amiről meséltél?

- Igen.

- Szívesen mennék, de csak ha nem zavarok.

- Egyáltalán nem. Viszont akkor szólok Toshinak, hogy intézkedjen.

- Ilyen sok előkészület kell?

- Ruhát kell keríteni neked, és el kell intézned, hogy senki nem menjen be a szobádba az éjszaka. Legyen az a szobalányod, a bátyád, a testőröd, vagy bárki. Ezt neked kell elintézned.

- Shinyának szóljak?

- Ne, minél kevesebben tudnak erről, annál jobb.

- Értem.

- Mondd azt, hogy pihenni akarsz, és senki ne zavarjon.

- Biztos?

- Igen, a többit majd Toshi elintézi.

- Boldogulni fog?

- Igen, nem kell aggódnod, Toshinak már van gyakorlata.

- Hálás vagyok.

- Csak légy ügyes. Jut eszembe! Majd indulás előtt, fog össze a hajad, és ha lehet, kérlek ne fesd ki az arcod.

- Rendben, ahogy kéred.

- Most menj nyugodtan, nekem még sok dolgom van.

Hizaki meghajolt és távozott. Kamijo szomorkásan pillantott utána. Örült volna, ha továbbra is vele marad a lány, de nem akarta untatni, és szerette volna, ha jól érzi magát. Amint magára maradt, egy fáradt sóhaj kíséretében hátra dőlt.

- Hívd ide Toshiyát – utasította az egyik ott maradt szolgát.

- Azonnal – meghajolt és távozott.

Néhány perc múlva megjelent Toshiya.

- Hívatott, uram? - kérdezte.

- Igen – bólintott – Mindenki menjen ki! Négy szem közt akarok vele beszélni – fordult a többi szolga felé.

Megvárta, míg magukra maradnak, aztán folytatta:

- Szükségem van a segítségedre.

- Miben?

- Ma este, az öcsémmel, Miyavival és Hizakival kilovagolunk. Kérlek, szerezz Hizakinak ruhákat.

- Hogy? Hizaki úrnő is...?

- Igen.

- Uram, biztos jó ötlet?

- Igen, te csak szerezz ruhát neki és tartsd a frontot itthon, amíg távol vagyunk. Mint ahogy mindig.

- Mégis hogy? Mit csináljak Hizaki úrnő háza népével? Magukat még tudom fedezni, de az úrnő...

- Csak nyugalom, ő majd elintézi.

- Uram, nagyon nem tetszik ez nekem.

- Bíz bennem – mosolygott – Kérlek, tedd meg, amit kértem. Szólj a többieknek.

- Igenis – sóhajtott lemondóan a lány.

Kamijo mosolyogva nézett utána. Toshiya elsietett, hogy eleget tegyen a parancsnak. Már előre félt, hogy mi lesz ebből.

Hizaki izgatottan várta, mikor indulnak majd. Igaz, hogy még órák vannak hátra, de már most várta az indulás pillanatát. Még sose járt álruhában az egyszerű közemberek között. Még csak a város tehetősebb környékén járt, el se tudta képzelni, hogy élhetnek az alacsony rangú emberek. Sose gondolkodott el azon, mi van a falakon túl. Most itt a lehetőség, ráadásul olyanokkal, akik már ismerik a város kevésbé előkelő környékét.

Szobájában sétált, nem tudott egy helyben maradni, izgatottan várta, hogy útnak induljanak. Kopogás szakította ki gondolatai közül.

- Igen? - kérdezte.

- Jó napot, úrnőm – hajolt meg egy ismeretlen nő.

- Igen?

- Toshiya vagyok, Kamijo herceg küldött – hajolt meg.

- Gyere be – intett neki Hizaki.

Toshiya belépett és bezárta maga mögött az ajtót. Háta mögül elővett egy zsákot.

- Kamijo uram kérte, hogy ezt adjam oda önnek. Az uram üzeni, hogy ezeket legyen szíves felvenni este indulás előtt. Az uram este tíz órakor önért jön, és a kert hátsó részében lesznek a lovak.

- Értem.

- Kérem, intézze úgy, hogy senki ne keresse önt éjszaka.

- Jó, köszönöm a fáradozásod.

Toshiya meglepetten pislogott és meghajolt.

- Tehetek valamit önért? - kérdezte.

- Igen, menj csak. Köszönöm.

Toshiya meghajolt és távozott. Mikor kiment, Hizaki kíváncsian nyitotta ki a zsákot. Meglepődött, mikor egy sötét barna nadrág, egy fehér bő ing és barna kabát volt benne. Egyszerű és durva anyagból készült ruhák, semmi dísz, mintha nélküliek. Talált még egy kopott köpenyt is, valamint jobb napokat is látott csizmákat.

- Micsoda ruhák – jegyezte meg.

Ez volt az első, hogy ilyen darabokkal találkozott. Nehezen tudta elképzelni, milyen érzés lesz, ha ilyenek érnek a bőréhez. Teljesen idegen volt tőle. Kiterítette őket az ágyán, hogy jobban szemügyre tudja venni őket.

- A többiek is ilyen ruhákban lesznek? Vajon hogy fognak kinézni? - gondolkodott.

Sehogy se tudta elképzelni Kamijot és a többieket ilyenekben. Végül úgy döntött, elpakolja a ruhákat, nehogy meglássa valaki. Visszagyömöszölte a zsákba, azt pedig az ágy alá rejtette. Izgatottan ölelte át magát az ablak előtt. Várta mát az estét, nem csak az ismeretlen kaland izgalma miatt, hanem hogy újra lássa Kamijot. Már most szörnyen hiányzott neki.

A nap hátra lévő részében a szobájában maradt és próbálta lekötni magát. Ahogy közeledett a napnyugta, egyre izgatottabb lett. Azt se tudta mi érdekli legjobban, mire kíváncsi. Összeszorította remegő kezeit, mikor kopogtattak.

- Ki az? - kérdezte.

- Én vagyok – nyitott be Shinya – Valami baj van? Egész nap itt kuksoltál.

- Jól vagyok, csak nem volt kedvem kimozdulni.

- Igazán kár, gyönyörű volt az idő.

- Neked hogy telt a napod? - terelte a szót.

- Jól, már kezdem kiismerni magam a palotában.

- Ez pompás.

- A királynő üzeni, hogy a vacsora tálalva.

- Máris ennyi az idő?

- Nagyon szórakozott vagy ma – mosolygott Shinya.

Hizaki mosolygott a megjegyzésen. Nem haragudott barátnőjére.

- Milyen ruhát szeretnél felvenni? - lépett a szekrényhez Shinya.

- Nem tudom. Legyen a rózsaszín – döntött Hizaki.

Shinya elővette a kért ruhát. Halvány rózsaszív anyagból készült, a szegélye sötétebb rózsaszín, ahogy a fodrok és szalagok is. Hizaki elvonult a paraván mögé, hogy ott öltözzön fel. Mikor előjött, elégedetten nézett végig magán a tükörben.

- Gyönyörű vagy – mosolygott Shinya.

Hizaki mosolyogva biccentett, majd távozott. Az ajtó előtt Die várta.

- Úrnőm – hajolt meg – Csodálatos vagy.

- Kérlek, ne hozz zavarba – pirult el.

Mosolyogva követte testőrét. Hizakinak kellemetlen érzése támadt, mert tudta, Dienek milyen fontos az ő biztonsága és milyen odaadóan szolgálja őt. Úgy érezte, hogy ezzel hátba szúrja és elárulja Diet. Végül is nem rossz, ha egyedül elmegy valahova, és nem is lesz egyedül. Hárman is fognak rá vigyázni. Az mégis cska jobb mintha egyedül Die lenne vele. Ilyen gondolattal nyugtatta magát, míg megérkeztek az étkezőbe. Miyavi volt az egyetlen aki hiányzott. Csak most tudatosult Hizakiban, hogy nem sokára eljön az idő. Az izgalomtól görcsbe rándult a gyomra és enyhén remegni kezdett a keze. Mély sóhaj kíséretében helyet foglalt. Próbált nem a közelgő indulásra koncentrálni, inkább a most érkező Miyavi vidám fecsegését hallgatta. A három fiútól volt hangos, ami segített Hizakinak megnyugodni. Legalábbis ami a látszatot illeti. Szíve vadul kalapált, kezei remegtek. Fogalma se volt, mikor ért véget a vacsora, vagy mi történt, máris vége lett az étkezésnek.

- Hizaki, egy pillanat! - sietett mellé Kamijo.

- Igen?

-Elintézted, hogy este ne keressen senki?

- Még nem, most akartam elintézni.

- Jó. Toshitól megkaptad a ruhákat?

- Igen, az ágy alá rejtettem.

- Rendben, amint lehet, érted megyek. Majd a cselédek folyosóin megyünk.

- Várni foglak.

Hizaki el mosoly kíséretében visszament a szobájába, ahol már Shinya várta. A szobalány épp végzett az ágyazással, mikor megérkezett. Hizaki egy pillanatra megijedt, hiszen lehet, hogy barátnője megtalálta az elrejtett zsákot.

- Mi baj? Mitől ijedtél meg? - kérdezte Shinya.

- Semmi, csak meglepett, hogy máris itt vagy – erőltetett nyugalmat magára.

Kissé megnyugodott, hogy nem bukott le.

- Láttam, hogy a herceggel, gondoltam hagylak titeket és előkészítem számodra a lefekvést. Ha megengeded, nagyon szépek vagytok együtt. Igazán szerencsés vagy.

- Miért?

- Mert teljesült az álmod. Mindig azt mondtad, hogy egy olyan férfihoz akarsz hozzámenni, aki szeret téged.

Volt valami keserűség is Shinya hangjában, amitől Hizakinak elszorult a torka.

- Szerintem a te álmod is valóra válhat.

- Gondolod?

- Igen.

Shinyán látszott a megkönnyebbülés.

- Most menj, gondoskodj a bátyámról – engedte el Hizaki.

- Igenis. Tehetek még érted valamit?

- Nem, köszönöm. Ha végeztél, feküdj le nyugodtan. Reggelig elleszek. Kérlek, Diet is küld el pihenni. Igazán ráfér.

- Igenis, köszönöm.

- Reggelig senki ne zavarjon.

Shinya meghajolt és távozott, hogy teljesítse úrnője parancsát. Amint bezárult az ajtó és csönd telepedett a szobára, Hizaki az ágyhoz sietett és elővette az elrejtett zsákot. Habozás nélkül kapkodta magára a ruhákat. A biztonság kedvéért néhány párnát úgy rendezett, mintha ő feküdne ott, arra az esetre, ha valaki mégis benyitna hozzá. Torkában dobogó szívvel várta, hogy Kmaijo érte jöjjön.

Angyalbőrbe bújt démon 20. fejezet

20. fejezet

Nem tudom ki találta ki ezt a hülyeséget, de most szívesen elbeszélgetnék vele. Az oké, ha a PSC szervez egy bulit, hogy villogjanak velünk, de ez… most nem a mi cégünk szervezi, hanem Japán legjobb kiadói. Mindenki elhozza a legjobb aranytojást tojó tyúkot.

- Miért kell elmennünk? – kérdezem Kaorutól.

- A főnök utasítása, meg amúgy is, ez remek alkalom, hogy megismerkedjünk más bandákkal és szakmai tapasztalatokat cseréljünk – feleli.

- Kik lesznek ott? – kérdi Shin.

- Miyavi, Gackt, Alice Nine, a the GazettE, Girugamesh, Hyde, Versailles, Luna Sea, a többieket nem tudom – sorolja a csapatokat Leader-sama.

- Már ez is sok – morgok.

- Nyugi, biztos jó lesz – nevet Totchi.

- Neked tuti, ott lesz Kamijo és csapata – vigyorog Die.

- Aha, kíváncsi vagyok, mi van velük. Yuki mondta, hogy rengeteget dolgoznak és most fog kijönni az új albumuk – lelkesedik a basszeros.

Megdermedek az énekes nevének hallatán. Tehát eljön. Újra láthatom. Furcsa melegség járja át a szívemet. Gyomrom öklömnyire összemegy, benne egy hegynyi görccsel. Látni akarom őt, de ugyanakkor félek is. Nem lenne okom, mégis. Többször beszéltem már vele, talán mondhatom, hogy barátok vagyunk, mégis… feszélyez a jelenléte. Mellette olyan érzésem van, mintha a Szépség és a Szörnyeteg lennénk. Igen, ő szinte természetfelettien szép – az eleganciáról nem is beszélve –, én meg egy ocsmány törpe vagyok. Csodálom, hogy eddig egyáltalán szóba állt velem. Mikor beszéltünk és kérdezett valamit, láttam rajta, hogy érdekli a válasz és nem csak udvariasságból tudakolózik. Jól esett, hogy valakit érdekel, hogy mi van velem – a bandát leszámítva -.

Végre megérkezünk a hatalmas szállodához.

- Te Kao, biztos jó helyen járunk? – kérdi Dai.

Jogos a kérdés, mert ez Tokyo legjobb ötcsillagos szállodája.

- Ez a cím lett megadva – vonja meg a vállát.

Bemegyünk a hatalmas előcsarnokba, ahol egy frakkos ürge lép hozzánk.

- Miben segíthetek uraim? – kérdi egy meghajlás után. – Önök is a ma esti partira jöttek?

- Igen, mi vagyunk a Dir en Grey, a PS Company kiadótól – mondja Kao.

Az öreg pingvin egy listát lapozgat, majd bólint.

- Kérem, jöjjenek velem – és elindul.

Elvisz minket a hatalmas étterembe, ahol már sokan társalognak. Nagyon flancos ez a hely.

- Csak én érzem úgy, hogy nem illünk ide? – bököm meg Dai vállát.

- Szerintem nem – jön a válasz.

- Akkor jó.

- Hát akkor… érezzük jól magunkat – ezzel a kijelentéssel Kaoru elvonul.

A többiek is szétszélednek beszélgetni. Szemeimmel akaratlanul is a Versaillest kezdem keresni, pontosabban az énekest, de nincs sehol se ő, se senki a bandából. Ezek szerint még nincsenek itt. Az egyik pincértől szerzek egy pohár pezsgőt és elindulok körbenézni. Találkozom pár ismerőssel, de nem érdekelnek. Hiroto az első, aki hozzám jön.

- Kyo-kun, mit szólsz ehhez a partihoz? – vigyorog.

- Mit szóljak? Nem látom sok értelmét – vonom meg a vállam unottan.

- Ugyan, szerintem ez remek! Annyi emberrel lehet ismerkedni – lelkendezik.

- Ja, de máskor is lehet velük találkozni.

- Ne legyél ilyen negatív.

- Ilyen vagyok és kész.

Kezd az idegeimre menni az állandó vigyorával és gyerekes lelkesedésével. Inkább gyorsan lerázom és tovább megyek. Már nem tudom, mióta keringet itt, de semmi sem tud érdekelni. Unatkozom, legszívesebben elmennék aludni. Ám tervem meghiúsítja Toshiya hangja, amint örömében valaki nyakába ugrik. Felkapom a fejem, és igen, a Versailles érkezett meg. Ők is öltönyben, mint mindenki – vagy az egyének többsége. Kamijo is eljött. Bennem reked a levegő, ahogy meglátom. Fekete öltöny, hozzá egy mélyvörös ing, ami kiemeli sápadtságát. A rohadt életbe, nagyon jól néz ki. A vámpír herceg és udvartartása megérkezett a bálba. Mosolyogva beszélnek Toshival, majd szétszélednek, csak a gitárosuk, Teru maradt a basszistával beszélgetni. Megrázom a fejem, hogy ne bámuljam olyan feltűnően őket.

Az egyik ablakon bámulok kifelé, mikor a tükröződő felületen látom, hogy valaki mögém áll.

- Beszélhetnénk? – kérdi mély hangján Kamijo.

- Persze – fordulok felé lazán.

Megereszt egy félmosolyt és elindul a tömegen keresztül valamerre. Nem értem miért megy el. Bár van egy sanda gyanúm. Talán szégyell? Könnyen lehet. Mikor eddig beszélgettünk vagy egy kocsmában ültünk, ahol nem ismernek minket, vagy nála voltunk. Ezek szerint tévedtem, és ő is olyan, mint a többi ember – hiába vámpír -, kétszínű. Ez fáj, mert bíztam benne. Elhittem neki, mikor mondta, hogy élvezi a társaságom, de ezek szerint hazudott. Ő is kihasznált, de nem úgy, mint eddig bárki.

Egy elhagyatott, gyéren megvilágított folyosón áll meg.

- Mit akarsz? – kérdezem és remélem, a hangom nem remeg.

Nem felel, a falnak taszít és az ajkaimra mar. Lágyan csókol, ezzel elárulva minden érzelmét. Nem mondta ki, de érzem, hogy szeret. Engedek néma kérésének és szétnyitom ajkaim. Karjaimat nyaka köré fonom és elmélyítem a csókot. Minden megszűnik, csak ő van, csókja édes és bűnre csábító.

- Ezt – mosolyog.

- Miért csináltad? – kérdezem.

Tényleg nem értem ezt a férfit. Ő nem szerethet, az képtelenség. Ennek ellenére nagyon élveztem a csókot. Ajkai sokkal édesebbek, mint gondoltam.

- A vámpírok csak egyszer választanak párt maguknak.

- De neked Yasmine You volt a párod – morgok, nem bírok a szemébe nézni.

Nagyon fájnak ezek a szavak.

- Nem, nem ő volt. Csak azt hittem, hogy ő az enyém, de nem így volt, ezért vették el tőlem. Most tudom, kit szántak nekem.

Végig a szemembe néz, látom, hogy nem hazudik. Gyönyörű barna íriszei boldogságtól csillognak. Nem tudok neki mit mondani. Szeretem őt, de ez az egész helyzet olyan… bonyolult…

- Vagy te nem szeretsz? – kérdezi csalódással a hangjában.

Látom, hogy a boldogsága egy pillanat alatt eltűnik, átadva helyét a fájdalomnak. Elenged és indulni készül, de elkapom a karját. Most én lököm a falnak és vadul megcsókolom. Belenyög a csókba, de azonnal reagál és viszonozza.

- És ha nem én vagyok a párod és elveszítesz? – szakadok el édes ajkaitól.

- Akkor együtt megyünk a pokolra – mosolyog.

Megeresztek egy félmosolyt és elengedem. Még kapok egy gyors csókot és visszamegyünk az étterembe. Boldog vagyok, nagyon boldog. Végre megkaptam azt a férfit, akit szeretek és ő is viszont szeret.

Tökéletes színjáték 10. fejezet

10. fejezet

- Nem is kell megmenteni – vihogott Miyavi.

- Megmenteni? Kit? - vonta fel a szemöldökét a most érkező.

- Téged a mestertől.

- Nos drága barátaim, ha rátok kéne várnom, megöregednék. Úgyhogy úgy döntöttem megszököm.

- Micsoda bátor és hősies tett – színészkedett Teru.

- Fogadjunk, hogy csak Hizaki miatt jöttél – vihogott barátjuk.

- Fiúk! Elég legyen már! - förmedt rájuk a királynő.

Hizaki próbálta elrejteni mosolyát. Szórakoztatta a fiúk ugratása.

- Hizaki, kedvesem, hogy jól szórakoztál az útvesztőeben? - fordult felé Jasmine.

- Igen, úrnőm, nagyon jól. Izgalmas kaland volt.

- Ennek igazán örülök. Hallottam, hogy megnyertétek.

- Igen és ez Hizakinak köszönhető – vigyorgott büszkén Kamijo.

- Túlzol uram - szerénykedett Hizaki.

- Ne is hallgassatok rá, nagyon szerény – nevetett Kamijo – Te mondtad, hogy merre forduljunk. Főleg a végén. Én más felé mentem volna.

Hizaki nem tudott mit mondani, inkább csöndesen mosolygott és elpirult. Jól esett neki a herceg dicsérte, de úgy érezte, nem érdemelte ki ezeket a szavakat.

- Fiam, elég! Gyetek és ne űzzetek sportot abból, hogy zavarba hozzátok Hizakit – nyugtatta le a társaságot Jasmine.

Ahogy a fiúk, úgy a kedélyek is lenyugodtak. Ekkor lépett be Yuki a fia társaságában, hogy csatlakozzanak. A vacsora csöndes beszélgetések között telt. Hizaki inkább figyelte a társaságot.

- Kaoru, te jól szórakoztál az útvesztőben? Remélem Teru nem fárasztott le túlzottan – mosolygott Jasmine.

- Nem is! Alaptalan vádaskodás! - háborodott fel Teru.

- Tévedsz drága öcsém. Anyánk csak ismer téged – kontrázott Kamijo.

Jasmine, hogy rendet tegyen, az asztal alatt bokán rúgta idősebb fiát. Kamijo feljajdult, mire Miyavi hangos vihogásban tört ki.

- Nincs okom panaszra királynőm. Remek szórakozás volt – mosolygott Kaoru.

- Ennek igazán örülök. Nem akarom, hogy kellemetlen legyen nektek.

- Köszönjük ezt a megtisztelő figyelmet – hajtott fejet Kaoru.

Jasmine elmosolyodott és csöndesen folytatták a vacsorát. Étkezés után mindenki visszavonult, hogy nyugovóra térjenek.

- Hizaki, szánnál rám pár percet? - sietett a lány után Kamijo.

- Természetesen. Mit tehetek érted?

- A délután nagy részét az eljegyzési ünnepség vendéglistájának összeállításával töltöttem. Arra gondoltam, tudnál nekem segíteni?

- Most? - lepődött meg Hizaki – Rendben, menjünk – bólintott – Miben tudnék segíteni?

- Kiket szeretnél meghívni?

- Tényleg meghívnád az én rokonaimat is?

- Természetesen, hiszen kettőnkről szól majd az este. Csináljuk inkább holnap?

- Ne, szívesen segítek.

- Ugyan, nem sürgők, inkább holnap – simított végig a lány arcán – Holnap reggel küldök érted valakit.

- Rendben – mosolyodott el Hizaki.

- Alig várom, hogy újra találkozzunk.

Átkarolta a lány derekát és közelebb húzta magához. Egyik kezével elengedte, hogy az álla alá nyúlva maga felé fordítsa az arcát. Kissé lehajolt és lágy csókot lehelt Hizaki ajkaira.

- Csodás éjszakát kedvesem. Veled fogok álmodni – csillogó szemekkel gyönyörködött a lány szépségében.

Ahogy az ablakokon beszűrődött a Hold ezüst fénye, és rávetült a lányra, Kamijo lélegzete elakadt. Ez a halvány fény, szinte földöntúli szépséget kölcsönzött neki.

- Olyan vagy mint egy angyal – sóhajtott a férfi.

Hizaki hálás volt a gyér fénynek, így nem látszott az arcát elöntő pír.

- Elkísérhetlek a szobádig? - kérdezte reménykedve Kamijo.

- Megköszönném – mosolygott Hizaki.

Kamijo elmosolyodott, megfogta Hizaki kezét, és elindultak a folyosókon.

- Este annyira más minden – jegyezte meg csöndesen Hizaki.

- Félsz, kedvesem?

- Nem, csak olyan... - kereste a megfelelő szót – idegen – mondta végül.

- Ne aggódj, nem olyan ijesztő, majd kiismered magad – biztatta Kamijo.

- Tudom, hiszen ez lesz az otthonom – motyogta.

Kamijo megdöbbent, mert mintha csalódottság is csengett volna a lány hangjában. Ahogy belenézett a meleg barna szemekbe, számtalan érzelmet látott bennük keveredni.

- Baj van kedvesem? - kérdezte lágyan.

- Semmi – rázta meg a fejét Hizaki.

Kamijo gyengéden végigsimított az apró arcon. A férfi kinyújtotta karját, Hizaki belé karolt és elindultak a lány lakosztálya felé.

- A lány, aki Toshival várt minket az útvesztőnél, a te szolgálód? Még nem láttam itt – törte meg a csöndet Kamijo.

- Igen, Shinya, a szobalányom és egyben a legjobb barátom és bizalmasom. Édesapám megengedte, hogy magammal hozzam őt, és Daisukét a testőrömet. Ő is régi barátom. Kérlek, ne haragudj, hogy magammal hoztam őket – nézett kérlelve a férfira – Kérlek, ne küld el őket.

- Nem kell félned – mosolygott kedvesen a herceg -, nem küldöm el őket. Főleg, mert ilyen fontosak számodra.

- Hálásan köszönöm – könnyebbült meg a lány.

- Ugyan – legyintett – a te boldogságod és kényelmed a legfontosabb. Bármit lehet, csak kérned kell.

- Tudod, Die és Shinya évek óta a családomat szolgálják. Die remek katona, kívánni se lehetne nála jobbat. Az emberei tisztelik, ő pedig szívvel-lélekkel teljesíti a kötelességét. Shinya szinte gyerek kora óta nálunk szolgál. Igazán kedves lány, nagyon hamar megbarátkoztunk.

- Tudom milyen érzés ez. Nekem is van ilyen bizalmasom. Toshiya, a szobalányom. Pontosabban, nem csak az enyém, hanem az öcsémé és Miyavié is. Elég sokszor kihúzott minket a bajból és falazott nekünk.

- Miben?

- Tudod van néhány szórakozásunk, amiről senki nem tud. Toshi szokott falazni nekünk, és a segítségünkre lenni. Nem örül ezeknek a kis kalandoknak, de kitart mellettünk

- Miféle kalandok? - kérdezte bizonytalanul Hizaki.

- Néha, az éjszaka kilovagolunk a városba. Természetesen álruhában, elvegyülünk, és elmegyünk a kocsmákba inni, kipróbáljuk az egyszerű emberek szórakozását.

- Izgalmasan hangzik.

- Az. Csak jól kell időzítenünk. Akkor kell kijutnunk és visszaérni, mikor őrségváltás van, hogy ne bukjunk le. Igazán érdekes az egyszerű emberek szórakozása. Egyszer eljöhetnél velünk.

- Elvinnél magaddal? - csodálkozott Hizaki.

- Igen, ha jössz. Csak akkor keríteni kell neked egyszerű ruhákat.

Idő közben elérték Hizaki lakosztályát. Kamijo megállt, és szomorkásan pillantott kedvesére. Hizaki kis tétovázás után ellépett a férfitól és felpillantott rá.

- Aludj jól, kedvesem – hajolt le hozzá, és légy csókot lehelt az ajkaira.

Hizaki bátortalanul átkarolta a férfi derekát és hagyta, hogy az ölelő karok fonják körül vékony testét. Úgy érezte, szíve ki akar szakadni a mellkasából, úgy kalapál. Teljesen elveszett a férfi ölelésében. Kissé megszédült mikor Kamijo elengedte.

- Bárcsak örökké tartana ez a pillanat – mosolygott a herceg.

- Így gondolod?

- Igen – bólintott határozottan – Menj, jöjjön el minél hamarabb a holnap, hogy újra lássalak.

- Várom a holnapot – mosolygott Hizaki.

Mielőtt elváltak volna, Kamijo még lopott egy csókot szerelmétől, majd hagyta, hogy kinyissa az ajtót, majd eltűnjön a szobában. Kamijo felsóhajtott és elmosolyodott. Még mindig ajkain érezte szerelme csókját, teste melegét, haja és bőre illatát. A fellegek közt érezte magát. Észre se vette, hogy idő közben visszaért a szobájába. Elvégezte az esti teendőit, majd hanyatt feküdt hatalmas ágyában és a plafont bámulva maga elé képzelte Hizaki arcát. Alig jött álom a szemére, de mikor mégis, Hizakit ismét a karjaiban tartotta.

A reggel túlságosan hamar eljött, főleg, hogy nem találkozhatott azonnal szíve hölgyével, hanem a dolgozó szoba várt rá.

- Nem várhat reggeli utánig? - kérdezte két ásítás között, előtte haladó mesterét.

- Nem uram. Sok a dolga, és lássuk be, ön nem arról híres, hogy ég a keze alatt a munka.

- Ez igazán nagyon kedves, mondhatom – méltatlankodott a herceg.

- Csak őszinte vagyok, uram.

Kamijo morrant egyet. Tudta, hogy mesterének igaza van. Kelletlenül elfoglalta apja íróasztalát, és folytatta a munkát, ahol tegnap abbahagyta. A herceg magához intette az egyik szolgáját.

- Igen felség? - hajolt meg.

- Egy hatalmas vörös rózsa csokrot vitess Hizaki úrnő szobájába – mondta.

- Melyik rózsából?

- Ami a családomé. Azok tetszettek neki a legjobban. A legszebb virágokat vidd neki.

- Máris! - meghalt és távozott.

Gackt felvont szemöldökkel figyelte a jelenetet.

- Máris udvarol a hölgynek? - kérdezte.

- Ugyan – legyintett – szerelmes vagyok belé. Mindent meg akarok neki adni.

- Gondolja, hogy ő is így érez maga iránt?

- Remélem – mosolygott reménykedve.

- Ha megengedi, gyönyörű nő.

- Nincs nála szebb.

A mester elmosolyodott. Valami megváltozott Kmaijon, amit észre is vett. Talán szerelmes? - volt az első gondolata. Gackt hívatott pár szolgálót, akiknek Kamijo kiadta a napi feladatokat és elintéznivalókat. Kamijo monotonan írta alá a megrendeléseket, osztott utasításokat.

- Éhes vagyok – dőlt hátra Kamijo.

Kopogás hangzott, és folytatta a mesterbe a szót a jövevény.

- Szabad! - kiáltotta Gackt.

- Elnézést! - nyitott be Toshiya – A reggeli tálalva – hajolt meg.

- Végre! - vidult fel Kamijo.

Felugrott és sietősen távozott.

- Élet mentő vagy Totchi – kacsintott a szolgáló lányra.

- Én?

- Igen. Éhes vagyok, és unatkoztam már.

Toshiya mosolyogva megcsóválta a fejét. Kamijo izgatottan sietett az étkezőbe, ahol mindenki csak rá várt.

- Elnézést kérek – mosolygott kedélyesen.

Legnagyobb megkönnyebbülésére, Hizaki már ott volt.

- Végre itt vagy – fogadta Jasmine királynő – Illik megváratni ennyi hölgyet?

- Igazán sajnálom – hajolt meg az idősebb testvér – Könyörögve esedezem a bocsánatotokért.

Hizaki eltakarta mosolyát. Szórakoztatta a herceg viccelődése.

- Hizaki, mondd csak, megbocsássunk ennek a fiúnak? - fordult felé a királynő.

- Nem tudok rá haragudni asszonyom. Mese szép rózsákat kaptam reggel. Ennyivel bőven kiengesztelt.

- Kedvesem, meg kell tanulnod, hogy nem szabad egy könnyen megbocsátani a férfiaknak, mert elkanászodnak. Sajnos én is ebbe a hibába estem, mindkét fiammal, és most nézd meg őket – színészkedett Jasmine.

- Nem is igaz! - méltatlankodott a két testvér.

- Uraim! Eddig vártunk, most végre együnk, utána lehet marakodni – szólalt meg először Miyavi.

Kamijo helyet foglalt, és a szolgák felszolgálták a reggelit.

- Tetszett az ajándékom? - kérdezte Kamijo.

- El se tudom mondani mennyire. Hálásan köszönöm – mosolygott.

Kamijo elmosolyodott. Legszívesebben ugrált volna, hogy örömöt szerzett kedvesének. Nem is figyelt a körülötte zajló eseményekre, csak Hizaki volt számára.

- Hizaki, amiről tegnap este beszéltünk – lépett a lányhoz reggeli után Kamijo – Tudnál segíteni?

- Természetesen – biccentett.

- Remek. Ígérem, nem tart sokáig.

A dolgozó szobáig csöndesen mentek, mindketten a gondolataikba mélyedtek. Kamijo elsőnek lépett be a hatalmas szobába. Hizaki tekintete azonnal megakadt a szemközti falon lógó festményen.

- Nem sokkal az öcsém születése után készült – lépett mellé Kamijo.

- Aranyosak voltatok gyermekkorotokban – mosolygott Hizaki.

- Változnak az idők. Apám mindenképp meg akart örökíteni minket akkor. Sok volt a munkája és ezért hozatta ide a képet, hogy mindig láthassa anyánkat és minket. Sajnos nem sokkal később meghalt.

- Nagyon sajnálom – hajtotta le fejét Hizaki.

- Biztos kedvelted volna. Anyám mindig azt mondja, hogy teljes mértékig apám fia vagyok, Teruval együtt.

- Hallottam, hogy jó kedélyű volt.

- Az nem kifejezés – mosolygott Kamijo.

– Fiatal lehetett.

- Igen, a harmincas évei elején történt – húzta el a száját Kamijo – Kérlek, ne beszéljünk erről – ült le az asztalához.

- Nagyon sajnálom.

Kamijo legyintett. Hizaki csatlakozott hozzá, hogy átnézze a meghívandó személyek listáját.

Angyalbőrbe bújt démon 19. fejezet

19. fejezet

Végre megint ágyban alhatok. Bár, ami az alvást illeti… nem alszom túl jól. Álmaimban mindig Kamijoval töltök fullasztó éjszakát. Mikor felébredek, férfiasságom mindig fájón lüktet és kielégülésért kiált.

Most is itt állok a zuhany alatt és próbálom rendezni légzésemet.

- Miért? Miért kínzol? – suttogom.

Elzárom a csapot és megtörülközöm. Lemondó sóhajjal lépek ki a fürdőből.

- Mi van veled mostanában? – állít meg Kao hangja.

- Mi lenne? Semmi – lépnék el mellette, de nem hagyja.

- Hazug. Éjszakánként kimész a fürdőbe, holott alvás előtt tusoltál, furcsa vagy. Mi van veled?

- Azt hiszem igazad volt – ülök az ágyamra.

- Miben?

- Hogy szerelmes vagyok.

Hitetlenkedve felsóhajt és leül a saját ágyára, velem szembe.

- Ez komoly? – kérdi.

- Igen. Tudom, innen már nincs visszaút.

- Mindig van.

- Nincs, számomra nincs.

- Ne túlozz.

- Nem túlzok. Érzem, hogy így van. Értsd meg Kao, ez más, mint eddig bármikor. Sokkal mélyebb…

- Szerinted ő mit érez? Szerinted ő érez valamit irántad?

- Nem tudom.

- Ahogy én látom, ő csak a haverjának tekint téged, nem többnek.

- Tudom – suttogom keserűen.

Igaz, amit Kaoru mondott, és ez fáj, de igaza van. Kamijo minden barátjával ilyen közvetlen, velem is azért ilyen.

- Mint barátod mondom, felejtsd el – emeli rám tekintetét.

- Szerinted nem próbáltam?

- Azt nem tudhatom.

- Próbáltam, de nem ment. Nem hazudhatok tovább senkinek. Már beletörődtem abba, hogy így legyen. Hogy szeressem, ő meg észre se vegyen.

Kaoru lemondóan sóhajt és megdörzsöli az arcát.

- Féltelek – mondja.

- Nem kell.

- De igen.

- Majd meglátjuk mi lesz.

Morog és inkább kimegy a szobából. Van egy olyan érzésem, hogy mostantól lesz még egy árnyékom.

És milyen igazam lett. A beszélgetés óta, Kaoru minden lépésem figyeli.

Végre vége ennek a turnénak és alhatok. Elterülök az ágyon és végre alszom. Az utóbbi időben nem aludtam valamit jól. Olyan fáradt vagyok, hogy nem álmodom, vagy ha igen, szerencsére nem emlékszem rá. Arra ébredek fel, hogy csörög a telefonom. Meg se nézem a kijelzőt, úgy veszem fel.

- Mit akarsz Kaoru? – morgok.

- Hogy Kaoru mit akar, azt nem tudhatom, mert Kamijo vagyok. Ezek szerint felébresztettelek – állapítja meg.

- Igen, de miért hívtál? – dörzsölöm meg a szemem.

- Nyisd ki az ajtót – és bontja a vonalat.

Kimászom az ágyból és megyek ajtót nyitni. Tényleg a vámpír áll előttem. Mikor meglát, elmosolyodik.

- Tegnapelőtt megbeszéltük, hogy ma átjövök dumálni és a pulcsimért – homályosít fel.

- Tényleg! – csapok a homlokomra.

- Halasszuk el? – kérdi mosolyogva.

- Nem, csak… - nézek a hátra – hatalmas a kupi.

- Engem nem zavar.

- Én szóltam – engedem be.

Bezárom mögötte az ajtót, míg ő leveszi a cipőjét és a farmer kabátját.

- Ülj le, kérsz valamit? – kérdem.

- Egy teát – néz körbe.

Eltűnök a konyhában. Ég a pofámról a bőr, hogy elfelejtettem, hogy ma átjön. Ha ez nem lenne elég, nem tusoltam, nem raktam rendet. Nála mindig katonás rend van, erre idejön, ahol egy atomtámadás utáni csendélet van. Két bögrével a kezemben megyek a nappaliba, ahol Kamijo a CD gyűjteményemet tanulmányozza.

- Szép gyűjtemény – jegyzi meg.

- Igen, szeretem gyűjteni a CD-ket.

- Van pár, amivel már nem tudok mit kezdeni. Ha kéred, elhozom.

- Ahogy gondolod. De mit kérsz cserébe? Válassz valamit.

- Meglátjuk.

- Nem szeretek csakúgy kapni. Valamit valamiért.

- Ha nem találok zenét, akkor meghívsz egy sörre.

- Megbeszéltük. A filmzenékkel hogy vagy?

- Imádom.

Kicsit keresgélek és a kezébe nyomok pár lemezt.

- Tessék. Nekem nem igazán tetszett. Ha kell, tied.

- Köszönöm. Akkor meg van az üzlet – vigyorog.

- Aha.

Belekortyol a teába, addig én próbálok helyet csinálni a kanapén. Láthatóan nem zavarja a rendetlenség, vagy ha igen, jól titkolja.

- Mi volt a turnén? – kérdi.

- Nem sok. Számtalan fellépés, kisebb technikai bakikkal.

- Például?

- Szám közben a mikrofon bemondta az unalmast, Shin egyszer elvesztette az ütemet, Die húrja a koncert végén szakadt el. Toshi egyszer hátrafelé ment és a kábelekben hanyatt esett.

Kamijo jót nevet a mesén.

- Nálatok? – kérdezem.

- Nagy volt a siker, még úgy is, hogy csak négyen voltunk. Bár, az utolsó két koncerten You, a Matenrou Opera basszistája segített. Egyszer a fények miatt, nem láttam hol a színpad széle, és ha Teru nem ránt vissza, leestem volna. Yuki az egyik koncert utáni interjún, majdnem bealudt. Egy másik helyszínen, koncert előtt Teruval poénból meglestük Hizakit öltözködés közben, Yuki lebuktatott minket. Hizaki sértett hercegnőt játszva duzzogott – nevet.

- Shinya is ilyen szokott lenni – jegyzem meg.

Az órák szinte repülnek, ahogy beszélgetünk. Nehéz beismerni, de már hiányzott. Nem csak Kamijo, de a vele töltött idő és a beszélgetések is. Ám, minden jónak vége, így késő este ő is hazament.