Tökéletes színjáték 8. fejezet

8. fejezet

Néhány önfeledt perc után Kamijo elhúzódott és csillogó szemekkel gyönyörködött Hizaki kipirult arcában. A lányt csak még szebbé tették a pír apró vörös foltjai.

- Gyere, menjünk – indult Kamijo az egyik ösvény felé.

Hizaki kis habozás tán követte. Reszketett a térde, zakatolt a szíve. Kellet néhány másodperc, hogy lenyugtassa dübörgő szívét.

- Nem fogunk eltévedni? – törte meg a csendet Hizaki, mikor már a sokadik kanyarban fordultak be.

Kezdett elbizonytalanodni, hogy merre kell menni, merre jártak már és merre nem.

- Szerintem eltévedtünk – torpant meg Kamijo.

A lány ijedt tekintetét látva gyengéden elmosolyodott.

- Nem kell félned, nem lesz semmi baj. Előbb vagy utóbb kijutunk.

Hizaki bizonytalanul bólintott. A kereszteződés ahol álltak négy felé vezetett. Minden irányban ugyanolyan kavicsos út, zöld sövény vezetett. Semmiben sem különbözött az eddigiektől.

- Merre menjünk? – kérdezte Hizaki.

- Nem tudom. Szerinted?

Hizaki elgondolkodva nézet végig a lehetséges útvonalakon. Mindenfelé csak kanyargós utat látott. Hosszas gondolkodás után végül a jobb oldali ösvény felé mutatott.

- Arra? – kérdezte.

- Menjünk.

Az út egyenesen vezetett, ugyan néhányszor elkanyarodott, de nem ágazott el sehol, végül egy hatalmas kovácsoltvas kapuhoz értek. Kamijo boldogan elmosolyodott.

- Ez itt a kijárat? – kérdezte bizonytalanul Hizaki.

- Igen.

Kamijo előre sietett és mire Hizaki utol érte, a kapu nyitva volt. A férfi előzékenyen előre engedte és csak utána lépett ki az útvesztőből. Kamijo körbe pillantott, de nem látott senkit, csak Shinyátm és Toshiyt, amint várakoznak.

- Hát ti? – lepődött meg a herceg.

- Jasmine királynő kért meg minket, hogy várjuk meg önöket – hajtott fejet Toshiya.

- Azt hite nem jövünk ki? A többiek? – nézet körbe Kamijo.

- Még nincsenek itt. Önök az elsők.

Kamijo elvigyorodott. Nagyon örült a győzelemnek.

- Gratulálok – mosolygott rá Hizaki.

- Neked köszönhetem, te mondtad merre menjünk.

- Jól szórakoztál? – kérdezte Shinya úrnőjétől.

- Igen, nagyszerűen.

- Azt javaslom, menjünk vissza a palotába, biztos nemsokára ebédidő van – vetette fel Kamijo.

Hiaki némán bólintott.

- Ti lányok? – fordult a két szobalány felé.

Shinya megszeppenve pillantott a férfira. Nem szoktak csak úgy hozzá szólni, főleg nem ilyen közvetlen stílusban. Ráadásul a herceg kéri ki a véleményét? Álmodik?

- Jasmine királynő megkért, hogy várjuk meg a többieket – mondta Toshiya.

- Attól még jöhettek. Kaoru az öcsémmel van, Miyavi is ismeri a járást – értetlenkedett a herceg.

- Sajnálom uram, de ha megbocsát, megvárnám az uramat – hajtott fejet Shinya és csak remélni merte, hogy nem bántja meg Kamijot.

- Ahogy gondoljátok – vont vállat – Te is maradnál? – fordult Hizaki felé.

- Nem. kimerültem és szeretnék egy kicsit pihenni.

Kamijo elmosolyodott és elindultak a kastély felé.

- Köszönöm, hogy eljöttél – törte meg a csendet Kamijo.

- Én köszönöm a meghívást.

- Nagyon örülök, hogy újra találkozhattam veled.

- Tényleg?

- Igen. Tudod, mióta először csak rád tudok gondolni. Mindenképpen újra látni akartalak.

- Én is erre vágytam – pirult el Hizaki.

- Valóban?

Hizaki válasz helyet fülig pirult. Tudta, hogy nem illendő ilyen nyíltan beszélni az érzéseiről, de valahogy Kamijo mellett felszabadultnak érezte magát, megfeledkezett a neveltetéséről.

- Sajnálom, olyan buta vagyok, mindig fecsegek – hadarta gyorsan.

- Aranyos vagy mikor zavarba jössz. Nem kell mindenért bocsánatot kérned. Szívesen hallgatom a fecsegésed – mosolygott a herceg.

- Uram…

- Kamijo. Hívj a nevemen és hagyjuk ezt a távolságtartást – fintorgott.

- Mindig azt mondták, hogy csak akkor beszéljek, ha kérdeznek és se többet, se kevesebbet ne beszéljek. Mindenki ezt várta el tőlem. Ha mégis tudtam beszélgetni már úrhölgyekkel, leginkább semmitmondó dolgokról és pletykákról társalogtunk. Az egyetlen, akivel bármilyen titkomat megoszthattam, az Shinya volt. Ő a bizalmasom. Olyanokat is elmertem neki mondani, amit se apámnak, se a bátyámnak nem mertem.

- Mindenkinek vannak ilyen bizalmasai. Nekem is, ahogy az öcsémnek és Miyavinak is. Az egyetlen kis bökkenő az, hogy mindhármunknak ő a bizalmasa. Pont ezért nem könnyű a dolga. Ő Toshiya, a szobalány. Ha bármire szükséged lenne, hívasd. Megbízhatsz benne.

- Nagyon köszönöm.

Idő közben elértek a palota melletti hatalmas rózsabokrokhoz. Hizaki megtorpant és csodálattal nézett végig a vörös és fehér virágokon. Mindig is a rózsa volt a kedvence. Egyik születésnapjára Yuki és Kaoru meglepte egy apró rózsalugassal, ahova nyugodtan visszavonulhatott, ha egy kis magányra volt szüksége. Ahogy erre gondolt, elszorult a szíve. Nagyon szerette azt a kis menedéket. Sokat időzött ott Shinya társaságában, vagy egyedül mikor a szabadban akart olvasni. Az térítette vissza a valóságba, hogy Kamijo előtte áll és valamit a hajába tűr. értetlenül pillantott fel a férfira.

- Most már még szebb vagy – mosolygott elégedetten a férfi.

Hizaki zavartan nézett rá, nem értette, mire gondol. Kamijo intett, hogy nézze meg magát egy földszinti ablak üvegében. Hizaki lélegzete elakadt, mikor meglátta magát. Kamijo egy gyönyörű vörös, kibontott szirmú rózsát tűzött a hajába.

- Istenem – kapta kezét a szája elé – gyönyör. Nagyon köszönöm.

- Nincs mit. Megígértem, hogy kapsz.

- A rózsa a kedvenc virágom.

- Most hogy ezt tudom, van is ötletem, mivel kedveskedjek – vakarta meg állát Kamijo.

Hizaki mosolygott rajta. Nehezen tudta elképzelni, hogy a trónörökös ilyen bolondos tud lenni. Idő közben megérkeztek a kastély egyik kertre nyíló ajtajához. Jólesett belépni a hűvösbe, a kinti hőségből.

- Mihez volna kedved ebéd előtt? – állt meg Kamijo.

- Nem is tudom. Kicsit elfáradtam.

- Szeretnél lepihenni, vagy élvezhetem még a társaságodat?

- Én… - kezdte a lány, de félbe szakították.

- Felség! – igyekezett feléjük Gackt.

- Jaj nekem – sóhajtott Kamijo alig hallhatóan – Igen? – fordul mestere felé.

- Mindenhol kerestem már. Merre járt?

Ahogy megállt előttük, fejet hajtott Hizaki előtt, majd Kamijo felé fordult, várva a választ.

- Egy kis versenyt rendeztünk az öcsémmel, Miyavival, valamint Bellerose családdal.

-Remek, de beszélnem kell önnel. Sürgős és fontos ügy.

- Mégpedig?

- Ezt négyszemközt kéne megbeszélni.

- Nincsenek titkaim a leendő feleségem előtt – makacskodott Kamijo.

Ha már a kötelességeiről kell beszélnie a mesterével és eleget tenni uralkodói feladatainak, maga mellett szerette volna tudni Hizakit.

- Engedelmükkel visszavonulnék – hajolt meg Hizaki, és illedelmesen távozott.

Szeretett volna több idők Kamijoval tölteni, de nem tehette, hiszen a férfit szólította a kötelesség, és neki ott nincs helye, és nem szólhat bele a férfiak dolgába.

Kamijo nehéz szívvel nézett szerelme után. Annyira vágyott rá, hogy vele tölthessen egy kis időt, hogy jobban megismerje őt. Igaz, hogy lesz ideje rá, de nem tudott várni.

- Mi ilyen halaszthatatlan? – kérdezte nem épp barátságos hangon.

Gackt elindult a királyi dolgozószoba felé. Kamijo elég gyakran járt ott, de jobbára az édesanyja irányította onnan az országot. Régen az apjáé volt, később pedig az övé lesz.

Ahogy beléptek a hatalmas helyiségbe, Kamijot ismerős érzés fogta el. Számtalan emlék, érzés. Gyerek korában gyakran volt itt, mikor az apja dolgozott. Ő mindig az asztal előtti hatalmas szőnyegen játszott, hogy apja láthassa őt, később pedig fakarddal a szolgálók, testőrök ellen harcolt. Néha apja ellen is vívott csatát. Sajnálta, hogy öccse ezt nem élhette át.

- Azt hittem anyám itt van – nézett körbe az üres szobában Kamijo.

- A társalgóban van Bellerose báró úrral.

- Miről lenne szó?

- Édesanyád szeretne szervezni egy hatalmas ünnepséget a Hizaki úrnővel való eljegyzésetek alkalmából.

- Már megint bált akar? Nem volt elég pár hete? – fintorgott Kamijo.

- Ez a bál nem most lesz, hanem két hónap múlva. Addig is, a királynő örülne, ha te bonyolítanád le a megrendeléseket és a meghívókat.

- Miért én?

Gackt csak egy szúrós pillantásra méltatta.

- Rendben – adta meg magát.

Kelletlenül leült apja régi székébe és megvárta míg Gackt elé pakol több halom papírt. Meghívandók névsora, rendelés és még számtalan egyéb. Hosszasan tanulmányozta a meghívandók listáját. Sokukról azt se tudta kicsoda, de a nevek mellett szereplő rang bizonyította, hogy fontos személyek. Mielőtt még elaludhatott volna, egy szolgáló megjelent:

- Kamijo herceg, az ebéd tálalva.

- Máris megyek – mondta és megkönnyebbülve sóhajtott.

- Ebéd után folytatjuk – jelentette ki Gackt.

- Értettem – sóhajtott beletörődve.

- Minél előbb túlesik rajta, annál előbb szabadul.

- Igen, csak nehezen veszem rá magam olyasmire, ami nem köti le a figyelem.

Gackt követte tanítványát a hatalmas folyosókon.

- A hölgy akinek a társaságában láttam, bizonyára Hizaki, Bellerose báró lánya – törte meg a csendet a tanító.

- Igen, ő.

- Ha szabad megjegyeznem, valódi szépség.

- Egyetértek. Ha megismered, biztos kedvelni fogod. Tökéletes a modora, tökéletesen betartja az illemszabályokat – vigyorgott Kamijo.

Gackt fáradt sóhajjal nyugtázta a megjegyzést.

- Ő biztos nagyobb hatással van rád, mint én – jegyezte meg.

- Vagy én hatok rá.

Kamijo nem tudta letörölni a vigyort a képéről. Gacknak eddig is meggyűlt a baja a két herceggel, Miyavi hab volt a tortán. Néha úgy érezte fölösleges bármit is tanítania a testvéreknek, mikor azok nem figyelnek rá és hagyják, hogy barátjuk ennyire befolyásolja őket. Örült, hogy Kamijo jövendőbeli felesége illedelmes, és remélte, hogy tud hatni az idősebb hercegre. Viszont tartott attól, hogy inkább Kamijo lesz rossz hatással Hizakira.

Ilyen gondolatok közepette érkeztek meg a hatalmas ebédlőbe. Nem volt szokatlan vagy meglepő, ha Gackt a királyi családdal együtt étkezett. Olyan régóta volt velük, hogy szinte családtagnak számított. Jasmine királynő feltétlen bizalmát és támogatását élvezte, valamint személyre szóló külön előjogai voltak, különösen a két trónörökös nevelését és fegyelmezését illetően. Ezeket a kiváltságokat még a királytól kapta, mikor Kamijo születése után házi tanítónak hívták. Miután a király meghalt, Jasmine kérésére maradt, hogy folytassa azt, amivel a hajdani uralkodó megbízta. Szerette és tisztelte őt, és még a ma is, annyi évvel a halála után is fájdalmas rá gondolni. Fiatalon és hirtelen halt meg. Csak pár évig ismerte személyesen, de már korábban is figyelemmel követte az udvar eseményeit, hiszen főnemesek szolgálatában állt. A királynál már csak az özvegy királynét tisztelte jobban. Nem látott még olyan asszonyt, aki ilyen határozott és magabiztos lett volna. Sikeresen boldogult egy olyan világban, ahol a férfiak szava a döntő. Mindenkit meglepett, hogy nem házasodott újra, hanem ő irányítja az országot egészen addig, amíg az idősebb fia meg nem nősül és nem koronázzák királlyá.