Angyalbőrbe bújt démon 45. fejezet

45. fejezet

Túl vagyunk az ünnepeken, lassan kezd tavaszodni. Otthon egyedül ücsörgök. Kamijo interjún van, mi szabadnapot kaptunk. Unalmamban a neten szörfölök. Egy hirdetésre felkapom a fejem: olcsón kínálnak utazási lehetőséget Franciaországba. Ez érdekesen hangzik. Szállás egy négycsillagos szállodában, napi két étkezés, ráadásul könnyen megközelíthető. Hamar el lehet jutni Párizsba és a versailles-i kastélyhoz. Ami a legjobb: ha most foglalok helyet, még olcsóbb. Majdnem feleannyiba kerül, mintha tavasszal akarnék menni. Azonnal a telefonom után kapok, kikeresem Teru számát.

– Szia! – Nagyon vidám.

– Szia, segítenél nekem?

– Miben?

– El tudsz intézni március elejére vagy közepére egy hét szabadságot?

– Miért? Mit találtál ki?

– A lényeg az, hogy el akarom rabolni Kamijót.

– Aha… – Elgondolkodik.

– Lehetőleg úgy, hogy ő ne tudjon róla.

– Meglátom, mit tehetek. Majd hívlak.

– Oké. Lehetőleg ne avass be túl sok embert.

– Csak Yukinak szólok, tud hatni Kamijóra.

– Kösz.

Bontjuk a vonalat. Helyes, már csak meg kell várnom, hogy a gitáros intézkedjen. Addig jobban utánanézek az utazási lehetőségnek, még van kis idő az akció lejártáig. Lassan úgyis egy éve, hogy együtt vagyok azzal a vámpírral. Elviszem, és végigjárjuk a versailles-i kastélyt. Ha jól emlékszem, még nem látta belülről. Most majd fogja. Nagyon fellelkesülök, úgyhogy az egész napot ezzel töltöm. Kamijo csak este jön haza.

– Hogy ment az interjú? – zárom be az utazási iroda ablakát.

– Fárasztó volt – roskad le mellém.

Adok neki egy csókot, majd kimegyek a konyhába, és melegítek neki egy tál levest.

– Mit csináltál ma? – kérdi két falat között.

– Nem sokat. Kicsit dolgoztam.

– Te és a munka a szabadnapodon? – kérdi hitetlenkedve.

– Szemét – bokszolok a vállába, mire jót nevet.

– Miért kell mindig ezt csinálnod? – duzzogok.

– Mit?

– Úgy teszel, mintha lusta disznó lennék.

Nem válaszol, de mire észbe kapok, a hátamon fekszem, Kamijo fölöttem könyököl, és mohón falja az ajkaimat. Belenyögök a csókba, és viszonzom neki. Áttér a nyakamra, ahol korábban rendszeresen megharapott, így sose gyógyult be a seb, és megmaradt a nyoma.

– A véredet akarom – zihálja.

– Vedd el!

Azonnal belém mélyeszti a fogait. Felnyögök, ha lehet, még közelebb húzom magamhoz, és a hátát simogatom. Keze utat talál a pólóm alá, egy kicsit elidőzik a mellkasomon, majd lefelé veszi az irányt. Elhajol a nyakamtól, és vad csókra invitál. A vér sós-fémes íze keveredik édes ajkaiéval. Különleges, akárcsak ő maga. Kipattannak a szemeim, mikor ujjait körém kulcsolja, és kényeztetni kezd. Nem maradok adósa, bár kissé ügyetlenül csúsztatom kezem az alsójába. Jólesően felsóhajt.

– Kyoh… – Ismét nyakam érzékeny bőrét csókolja.

Lemászik rólam, és leráncigálja a felsőm, ahogy én is az övét. Csodálattal simítok végig porcelán bőrén. Szája szélén végigfolyik a vérem. Türelmetlenül rángatom le róla a farmert, és húzom magamhoz egy újabb fullasztó csókra. Összefogja a fejem fölött a kezeimet, szabad kezével pedig a férfiasságainkat markolja, és lassan mozgatni kezdi ujjait.

– Na… Eressz …! – Próbálok szabadulni.

– Nem! – És ismét a sebre tapad.

Ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel hangosan. Gyorsít mozdulatain, kegyetlenül hajszol minket a kielégülés felé. Testem megfeszül, és egyszerre érjük el a csúcsot. Zihálva mászik le rólam, és mellém ül. Mosolyogva végigsimít az arcomon. Felhúz, és elmegyünk fürdeni.

– Ennyire szereted a vérem? – kérdem, mikor már rutinosan ápolom a tátongó sebet.

– Azt mondtad, hogy nem bánod – szomorodik el a hangja.

– Tudom, csak kérdeztem.

– Mondtam, hogy vámpír vagyok, a vér éltet. A te véred – húz magához.

Elmosolyodom és felöltözöm. Kihagyom a vacsorát, és megyek aludni. Fáradt vagyok.

Reggel korán bemegyek a próbára. Nagyon jól haladunk, amit Kaoru meg is jegyez. Mindenki elégedett, csak én lesem folyamatosan a mobilom. Mikor hív már Teru? Mi tart ennyi ideig? Ennyire nem lehet meggyőzni a dobost? Az is lehet, hogy Kamijo nem akarja szabadságra engedni a többieket? Remélem, nem. Nagyon mérges leszek, ha keresztülhúzza a számításaimat.

Ebéd után végre felhív az a porcelánbaba.

– Már azt hittem, sose hívsz – mondom köszönés helyett.

– Bocsi, bocsi, nem volt könnyű dolgom. Yukit könnyen rábeszéltem, viszont Kamijónak nagyon nem tetszett az ötlet. Mostanáig győzködtük, de végül rábólintott a dologra. Március első hetét megkaptuk.

– Oké, kösz.

– Még mindig nem mondod meg, mit találtál ki?

– Nem, de majd megtudod.

– Oké, szia.

– Szia – bontom a vonalat.

Elvigyorodok, eddig minden a tervek szerint halad. A nehezén túl is vagyok, már csak Kaorut kell meggyőznöm. Van is ötletem, hogyan tegyem ezt: írok neki jó sok szöveget, esetleg zenét.

– Nagyon jó kedved van – lép mellém Die.

– Csak kitaláltam valamit, és úgy néz ki, hogy összejön.

– Mi jár a fejedben?

– Majd megtudod.

– Ne csináld már! – vigyorog.

Mosolyogva otthagyom, és a kezembe veszem a mikrofont, ezzel tudatom a többiekkel, hogy zenélni akarok.

Angyalbőrbe bújt démon 44. fejezet

44. fejezet

Vége a kényszerpihenőnek, újra dolgozni kell. Reggel sose felejtek el egy termosz forró teát adni a vámpírnak.

A próbán újult erővel vetjük bele magunkat a munkába. Toshi elkotyogja, hogy egész idő alatt Teruval volt, és hogy mennyire odavan azért a porcelánbabáért. Jót mosolygok rajtuk. Érdekes páros, de ők boldogok. Ennyi nekem elég.

Egész héten nagy a hajtás, kora reggeltől késő estig próbálunk. De nem csak nekünk van pótolnivalónk, a Versailles tagok is csak aludni járnak haza. Ennek nem igazán örülök, de egy szavam se lehet, mert ha tudunk szánni egymásra egy kevés időt, az annál édesebb.

Végre itt a hétvége, amit együtt töltünk. Reggel Kamijo meglep egy adag rántottával.

– Elkényeztetsz – nyammogom két falat között.

Csak mosolyog. Nem tudom, hogyan, hogyan, de nem elég, hogy ez a dög kirángat a lakásból, de még arra is rá tud venni, hogy elmenjek vele korcsolyázni. A gond ott kezdődik, hogy a korcsolya és én két külön fogalom vagyunk.

A korcsolyapályán segít eljutni a jégig. Amint rálépek a jégre, szinte azonnal seggre esek. Kamijo próbál nem látványosan kiröhögni.

– Ezért még számolok veled! – mordulok rá.

Felsegít, megfogja a kezem, és vezetni kezd. Elég bizonytalanul, de siklok a jégen. Párszor Kamijo ment meg az újabb eséstől. Nemegyszer elrántom magammal. Nevetve kászálódik le rólam, felhúz, aztán megyünk tovább. Végül sikerül belejönnöm a dologba, már nem esek annyit. Pár óra után úgy döntök, hogy eléggé összetörtem magam, és át is fagytunk. Lemegyünk a jégről, és vámpírom vesz egy pohár forró italt. Eszünk pár falatot, majd visszavisz csúszkálni. Kamijo most már nem engedi el a kezem, inkább ő vezet, mintha csak táncolnánk. Magához ránt, és keringőnek szánt valamit adunk elő. Ő vezet, én próbálok nem elesni és követni a mozdulatait. Igaz, teljesen elszédülök, de nem baj. Jól szórakozunk. Csipkelődünk egymással, ennek köszönhetően már fel se tűnik, ha elcsúszom. Nem fáj, nem érdekel. Estefelé közös megegyezés alapján hazamegyünk. Mindketten sokat estünk, fázunk és éhesek vagyunk. Otthon első dolgunk elfoglalni a fürdőt. Amint lehet, Kamijo újra nyakamba mélyeszti fogait, ezzel lángra lobbantva bennem a vágy tüzét. Fülledt, erotikával és szenvedéllyel töltött zuhany után megvacsorázunk. Evés után leülünk tv-t nézni. Magához ölel, és még egy pokrócot is körénk csavar. Jólesően elfészkelem magam ölelésében.

– Holnapra kék-zöld foltos leszek – érintem meg fájós térdem.

– Fogd fel úgy, hogy színes egyéniség leszel – nevet.

– Az már biztos.

Még megnézzük a focimeccs végét, aztán megyünk aludni. Szorosan a hátához simulok, mélyet lélegzek friss illatából. Magával ragadó. Nem kell sok, hogy elaludjunk.

Reggel én kelek előbb. A tegnapi kedvességért cserébe főzök az énekesnek egy kávét. Reggeli gyanánt tükörtojást csinálok, ami[amit] egész ehető[ehetőnek] találok, sőt még Kamijo is megdicsérte[megdicséri]!

Hogy megbosszuljam a tegnapi korcsolyát, lerángatom a parkba. Megvárom, hogy kicsit előremenjen. Teljesen elvarázsolva lépked a friss hóban. Gyúrok egy hógolyót, és mikor nem figyel, a hátának dobom.

– Hé! – kiált fel meglepetten.

– Ezt a tegnapiért – vigyorok.

Kicsit pislog, majd ő is gyúr egy golyót, hogy hozzám vágja. Nem hagyom magam, így egy nagy hócsata robban ki köztünk. Tőlünk zeng az egész park, de nem érdekel. Jó végre kikapcsolódni, magam mögött hagyni minden gondot. Kamijo elkap, és leránt a hóba. Próbálok kiszabadulni alóla, de belenyomja az arcom a hideg fehérségbe.

– Menj a francba, ez rohadt hideg! – lököm le magamról.

Rávetem magam, megpróbálom lenyomni, de nem megy. Kifulladásig birkózunk. Végül egymás mellé heveredünk. Kamijo elkezd kalimpálni a kezével és a lábával. Hóangyalt csinál.

– Lassan menjünk, megint megfázol – kászálódok fel.

– Jól van – sóhajt.

Felhúzom, és hazamegyünk. Forró zuhany után lerogyok a tv elé, és keresek valami értelmesnek mondható csatornát. Végül egy természetfilm mellett döntök. Vámpírom a konyhában ügyködik, de nem tudom, mit. Kellemes illatok terjednek a lakásban. Bor, fahéj és még más fűszerek illata. Végül győz a kíváncsiság, és kimegyek hozzá.

– Mit csinálsz? – állok mögé.

– Nemrég olvastam a neten a forralt bor receptjét, gondoltam, kipróbálom. Már ittam korábban, nagyon finom – mosolyog.

– Segítsek?

– Nem kell, mindjárt kész. De előszedhetnél két bögrét.

Bólintok, és eleget teszek kérésének. Előhalászok két bögrét, amit a kezébe is nyomok. Pár pillanat múlva már a nappaliban ülünk, kezünkben a forró itallal. Belekortyolok a borba, és elgondolkodva ízlelgetem.

– Mit szólsz? – kérdi reménykedve.

– Finom – bólintok.

– Tényleg?

– Igen.

Elvigyorodik, és miközben nézzük a filmet, elkortyoljuk a bort. Annyira belejövünk az italozásban, hogy még egyszer újratöltjük a bögréket. Végül kénytelen-kelletlen megpróbálunk úgy tenni, mintha dolgoznánk. Vámpíromnak hamar elfogy az ihlete, így a konyhába megy, és ott tevékenykedik. Egy idő után kimegyek az erkélyre cigizni és friss levegőt szívni. Elgondolkodva figyelem a fehér világot. Egy fájdalmasan gyönyörű dal jut eszembe és egy nagyon fontos személy. Daisuke. Ki kéne mennem hozzá, rég voltam ott. Az ünnepek is közelednek. Jövő hétvégén meglátogatom. Látnom kell őt.

Elhatározásomnak megfelelően itt vagyok a temetőben. Kamijo is kijött, de ő Jasmin Yout látogatja meg. Daisuke sírja előtt megállok, és végignézek a síremléken. Lesöpröm róla a havat, majd mécsest gyújtok, és elmormolok egy imát. Mikor végzek, fájdalmasan elmosolyodom.

– Ahogy múlik az idő, egyre jobban hiányzol. Nem igaz, hogy az idő minden sebet begyógyít. Vagy csak az általad okozott sebre nem igaz? Nem tudom, de nem is ez a lényeg.

Magam se tudom pontosan, miért, de elkezdem dúdolni az ain’t afraid to die című számunkat, amit neki írtam. Nagyon nehéz, hangom el-elcsuklik. Könnyek égetik a szemem, de be tudom fejezni a dalt. Letörlöm a sós cseppeket, és újra végignézek a kőtáblán. Kell pár perc, hogy teljesen megnyugodjak. Felállok, és mosolyt erőltetek magamra.

– Ne haragudj, de most mennem kell. Egy selyemvámpír vár rám. Amint lehet, újra eljövök hozzád. Tudod, hogy megy ez nálam… Ég veled! – És megyek.

A temető kapujában találkozom Kamijóval. Elég nyúzott, de rám mosolyog. Beülünk a kocsiba, és elhagyva a holtak birodalmát hazamegyünk.