13. fejezet

13. fejezet

Gyorsan telnek a hetek, gyakran eljárok szórakozni a barátaimmal. Vagy Kaial vagy Uruhával kocsmázok, de párszor a két banda együtt megy, ami igazán vicces. Nem csak kocsmázni járunk el, hanem bowlingozni, biliárdozni, meg karaokézni. Ilyenkor persze az énekeseknek megtiltjuk, hogy mikrofont vegyenek a kezükbe. Kis versenyt is rendezünk magunk közt, hogy akit a legjobban szeret a közönség, az nyer. Változóak az eredmények, de ez a jó benne, azon kívül jól szórakozunk.

Munka után az egyik közeli kocsmában múlatom az időt. Kai ma nem ért rá, így egyedül italozgatok. Sajnálom, hogy így alakult, de nem lehet mindig minden tökéletes. Igyekszem nem ezzel törődni, hanem azzal, hogy valamit jót hozzak ki a mai estéből. Nem sokkal mellettem egy csinos szőke lány mosolyog rám. Mellette egy fekete hajú, aki szintén engem figyel. A szőke elég magasnak tűnik az átlaghoz képest, egy csinos felső és egy szűk szoknya van rajta, ami kiemeli hosszú combjait. Tetszik. Erotikusan megnyalja telt ajkait, és egy másik lány társaságában felém jön.

- Szia szép fiú – köszön nyájas hangon.

- Mit tehetek értetek? – villantok egy mosolyt.

- Megtetszettél nekem és a barátnőmnek. Mit szólnál, ha máshol folytatnánk a bulit? – ül a másik oldalamra a fekete hajú lány.

- Én Mia vagyok, ő Kiki. Ha velünk jössz, ígérem, nem csalódsz bennünk – simul a hátamhoz Mia, a szőkeség.

- Téged, hogy hívnak? – duruzsolja Kiki.

- Yoshikata. Két ilyen szépségnél nem is kívánhatnék többet – mosolygok.

- Gyere – fog kézen Kiki és felhúz.

Egy pillanatra kikerekedik a szeme a magasságom miatt, de elmosolyodik.

- Jó nagyra nőttél – jegyzi meg.

- Nem csak a magasságom ekkora – megnyalom az ajkaim.

Egymásra mosolyognak a lányok és távozunk. Két oldalról átkarolják a derekam, én a vállukat.

- Testvérek vagytok? – kérdezem.

- Nem, együtt vagyunk, de biszexek. Gondoltuk, jó lenne hármasban csinálni egy ilyen helyes pasival – vigyorog Kiki.

- Nincs is születésnapom – örülök meg.

Egy közeli háztömbhöz megyünk. Amíg Kiki kinyitja az ajtót, Mia már a számon csüng. Elég nehézkesen jutunk be a lakásba. A nappaliig jutunk, mikor csatlakozik Kiki is. Türelmetlenül rángatja le a pólómat és csókolja végig a testem. A hálóba érve az ágyra löknek.

- Ezt sose felejted el – suttogja Mia.

Barátnőjét kezdi csókolgatni és vetkőztetni.

- Istenem – nyögöm.

Mia kéjesen rám mosolyog, és folytatja az előjátékot. Előttem kezdik ingerelni egymást. A szöszi elengedi barátnőjét és rám veti magát. Vadul csókol, míg Mia megszabadít a nadrágomtól. Csak sodródom az eseményekkel. Az egyik pillanatban még Kikit csókolom, a következőben Mia lovagol rajtam. Nem sokat fogok fel a külvilágból, annyira jók ezek a lányok. Még sose voltam két nővel egyszerre, pedig régi vágyam volt. Most végre teljesül. Pontosan tudják mit szeret a másik, hogy nyújtsanak egymásnak még nagyobb örömöt, miközben rajtam lovagolnak. Nem elég nekik egy menet, de még kettő se. Hajnalban borul Mia a mellkasomra, Kiki mellém fekszik és megcsókol. A szöszi alig mászik le rólam, elalszunk.

Reggel minden férfi álma fogad, ugyanis két gyönyörű meztelen lány között ébredek. Még mindig kissé kába vagyok az esti szexmaratontól. Óvatosan kimászom az ágyból és a ruháim után kutatok.

- Még itt vagy? – pislog fel Kiki.

- Aha, kiengedsz?

Megvárja míg felöltözöm, nem zavartatva magát, meztelenül masírozik végig a lakáson és enged ki. Az utcán cigire gyújtok és elindulok a kiadó felé. Fürödni kéne, de már nincs idő hazamenni. Késésben vagyok, nem kéne, hogy mindig miattam, csússzon munka és várjanak a többiek. Alig lépek be a kiadó épületébe, csörög a telefonom.

- Azt ne mondd, hogy most ébresztelek – közli Hizumi.

- Tévedsz, most vagyok a portán.

- Oké – és kinyom.

Mit türelmetlenkedik? Talán, ha negyed órát kések. Amúgy is, Zerora többet kell várni. Egy automatás kávét még megengedek magamnak, azon a két percen nem múlik semmi.

- Végre itt vagy – fogad énekesem, mikor belépek a próbaterembe.

- Bocs – sóhajtom.

Megiszom a kávét, kézbe veszem a hangszerem és próbálunk. Sikerül összeszednem magam és a munkára figyelni. A többiek szerencsére nem teszik szóvá, hogy a tegnapi ruhámban vagyok. Vagy csak nem vették észre, de mindegy is. Addig jó nekem, amíg békén hagynak. Dél körül Ruru berúgja az ajtónkat.

- Sziasztok! Jöttök velünk enni? – kérdi.

- Aha – ugrik fel Tsukasa.

Leteszem a gitárom és megyek. A folyosón vár minket a Gaze. Köszönünk és együtt indulunk enni. Az étkezőben a szokásos asztalunkhoz ülünk.

- Karyu, bocsi a tegnapiért – mondja Kai.

- Semmi baj – mosolygok.

- Látom, jó volt az estéd – vigyorog Ruru.

- Aha – szalad fülig a szám.

- Mi az? Végre találtál egy nőt? – gúnyolódik Reita.

Most inkább nem ölöm meg.

- Tényleg, ez a tegnapi ruhád – világosodik meg Zero.

- Tegnap két gyönyörű lány kérdezte, hogy elmennék-e velük. Az még hagyján, hogy ketten voltak, de egy pár is! Két kis vadmacska – elvigyorodom.

- Mi? – hörren Zero – Egy éjszaka két biszex nővel! Anyám! Menj a picsába – mutatja, hogy kapjam be.

Vigyorogva hátra dőlök. Reita tekintete elsötétül.

- Látod? Aki tud, az tud – vetem oda neki.

- Dögölj meg – morran.

Ruru oldja a feszültséget, és terelődik a téma. Kai szokatlanul magába roskadva ül, szinte csak piszkálja az ételt.

- Mi baj? – karolom át a vállát, mikor már visszafelé megyünk.

- Semmi – pillant fel rám – csak fáradt vagyok, sok a munka – lelöki karomat magáról.

Nem értem, eddig sose zavarta, ha hozzáértem.

- Majd még beszélünk, szia – szinte menekül a próbatermükbe.

Értetlenül nézek utána. Ennek most mi baja? Nem az a furcsa, hogy morcos, hanem hogy ellökte a karom. Máskor ezt nem tette. Majd kifaggatom, de most nekem is mennem kell dolgozni. Nem sok kedvem van, de ez sajnos nem kívánság műsor. A zene most segít elterelni a gondolataimat Kairól és a furcsa viselkedéséről. Remélem összefutunk munka és akkor meg tudom kérdezni mi baja. Órákig próbálunk, sikerül tökéletesíteni még egy számot, így az újabb dalokat próbáljuk. A régiek már álmunkban is mennek. Sajnos este nem találkozom a kis dobossal. A parkolóban nem látom a kocsiját, tehát már elment. Elfintorodom és elszívok egy cigit, mielőtt beülnék a kocsiba, és haza mennék. Remélem tényleg csak fáradt volt. Mikor leég a cigi, beülök a kocsiba, és elindulok haza. Fáradt vagyok, elég volt a mai napból. Meg régóta vágyom már egy zuhanyra. Nem érzem, de biztos bűzlök. A kései óra ellenére elég sokan vannak az utakon, ezért lassan érek csak haza. Most kivételesen nem annyira zavar. Nem akarok gondolkodni, csak hallgatom a rádiót és nézek ki a fejemből. Szeretem az éjszakai várost. Teljesen más, mint napközben. Legszívesebben gyalog mennék haza. Lehet sétálok majd egyet, ha megfürödtem. Még kitalálom mi legyen. Mondjuk, pihenni is kéne, hiszen mozgalmas napjaim volt és lesznek is. Nem kéne nagyon kikészülni, mert Hizumi letépi a tökömet. Azt viszont nem akarom, még szükségem van rá. Lassacskán sikerül haza keverednem. Hanyagul lerúgom a cipőm és megyek a fürdőbe. Ruháim a szennyesben végzik és végre beállhatok a zuhany alá. A kellemesen meleg víz ellazít és el is álmosít. Akkor ugrott az esti séta. Talán nem is baj, így esetleg ki tudom magam pihenni. Kicsit éhes vagyok, de nincs kedvem enni, így inkább lefekszem aludni. Alig nyúlok el az ágyon, el is alszom.

12. fejezet

12. fejezet

Hizumival nagyon elszaladt a ló az utóbbi pár napban. Rengeteg ötlete van, ahogy a többieknek is, csak az a baj, hogy nem tudunk a darabokból egészet alkotni. Állandóan ezen pörög mindenki agya és emiatt a többi számmal se igazán tudunk haladni. Ennek köszönhetően késve tudunk menni enni és csak pár szót tudok váltani Kaial, ami bánok. Uruha is nyaggat, hogy menjek el vele inni, ami jó is lenne, viszont nem akarom látni, ahogy Aoival enyelegnek. Felőlem csinálják, de nem akarok ingyen pornót. Szerencsére van néhány este, amikor hamar szabadulok és nincs kedvem haza menni. Az egyik ilyen alkalommal megyek el Uruhával kettesben iszogatni és beszélgetni. Nem sok rémlik arról az estéről, ami annyit jelent, hogy kegyetlenül berúgtunk, még én is, ami nagy szó. Másnap nem is bírtam bemenni, ami miatt Hizumi majdnem átharapta a torkom, de nem érdekel. Zombiként nem vagyok hajlandó dolgozni. Legalább sikerült kipihenni magam, mert átaludtam a napot. Este sincs kedvem semmihez, csak bambulom a tv-t és nézek ki a fejemből. Szerencsére a hétvége kapóra jön, és tudok kicsit lazítani. Nehezen ráveszem magam, hogy egy kis rendet csináljak a lakásban, és a meglévő dolgokat, amik a barátnőmhöz kötnek kidobom. Igyekszem megszabadulni a múlttól és tovább lépni, ami nagyon nehéz. De már legalább nem vagyok akkora lelki roncs mint korábban. Nem tudom, hogy jutottam idáig, de örülök. Jó, hogy pislákol egy kis fénysugár. Milyen rég volt. Gyorsan eltelik a hétvége, a lakásom is viszonylag rendben van és még egy kis pihenésre is volt idő, ami külön jó.

Kellett is a pihenés, mert Hétfőn keményen belevetettük magunkat a munkába. Egész nap keményen dolgozunk és sikerül a sok különálló ötletből egy majdnem kész számot összehozni. Viszont, csak majdnem kész. Egész nap ezen dolgozunk, mégse akar összejönni.

- Elegem van, menjünk haza! – veszíti el végleg a türelmét este Hizumi.

- Benne vagyok. Majd holnap tiszta fejjel – ért egyet Zero.

- Te is jössz? – fordul felém Tsukasa.

- Nem, ezt még be akarom fejezni – legyintek.

- Nem vagy normális – morog az énekes, majd magamra hagynak.

Elég sokáig maradok és görnyedek a laptop előtt. Leszakad a derekam és fáj a hátam. A szemem is fáj a sok számítógéptől. Nem tudok rájönni, mi nem stimmel. Kicsit irigylem a többieket, ők már otthon döglenek, én meg a próbateremben. Fel nem fogom, hogy tudnak nyugodtan aludni ilyenkor. Nem akarok hazamenni, amíg nincs kész, úgyse tudnék pihenni. Ha meg hazamegyek, rájövök mi a gáz, aztán holnapig elfelejtem. Azt már nem! Inkább itt éjszakázom.

- Még itt vagy? Azt hittem hazamentél – nyit be Kai.

- Ezt még meg akarom csinálni.

Kíváncsian mellém ül.

- Meghallgatod? Nem tudok rájönni mi a baj vele – nézek rá.

- Ha tudok, szívesen segítek.

- Hadd feküdjek le, nem bírok ülni – elindítom a zenét és elnyúlok a kanapén.

Fejem ölébe hajtom, és lehunyom a szemem. Istenem, de jó végre vízszintesben lenni. Ahogy kell, a fáradtság erősebb, mint én és elalszom. Isteni érzés, ahogy testem ellazul és elönt a békesség. Nem kattog az agyam és végre. A mobilomra és mocorgásra térek magamhoz. Kai valamit magyaráz. Sajnos erre kezdek egyre jobban magamhoz térni és felpislogok rá.

- Felébredtél? Zero az – hadarja Kai.

Elveszem tőle a telefont és fülemhez emelem.

- Mondd! – nyammogok.

- Még mindig bent vagy?

- Aha – kidörzsölöm szememből az álmot.

- Nem vagy normális. Menj haza és pihenj, aztán majd tiszta fejjel gyere be holnapután.

- Nem holnap?

- Nem, mert Hizumi interjúra megy, nélküle nem igen lehet próbálni.

- Oké – bontom a vonalat.

Feltornázom magam és Kaira pislogok, aki könnyeidén talpra ugrik.

- Na, gyere, haza viszlek – húz fel.

Nem ellenkezem, hagyom, hogy vezessen. Nem lehet könnyű dolga velem, hiszem alig állok a lábamon, de gond nélkül hazajuttat. Annyi rémlik, hogy beültet a kocsiba, de a motor halk zúgása megint elaltat. Ha az életem múlna rajta se tudnám megmondani, hogy kerültem ágyba, de ott vagyok.

Reggel elég nyúzottan kelek, olyan mintha semmit se aludtam volna. A konyhában meglepetésemre ott van Kai.

- Jó reggelt – köszönök.

- Neked is. Remélem nem baj, hogy maradtam este. Nagyon késő volt és a kocsim a kiadónál maradt – hadarja.

- Dehogy – legyintek és kapok egy kávét – Kösz.

Kapok még rántottát is, és közösen megreggelizünk, majd eltűnök a fürdőben, hogy valami kezdjek magammal. Valamennyire sikerül elrejteni a kialvatlanság jeleit és felfrissülni.

- Gyere, adok pólót. Ne menjél ugyanabba – intek a dobosnak.

- Köszönöm – mosolyog hálásan.

Csak legyintek és eltűnök a hálóban. Kicsit keresgélek a szekrényemben, majd egy fekete pólóval jövök elő:

- Tessék, talán jó rád.

Csak bólint és gyorsan felveszi. Meg kell hagyni, szép izmos teste van. Izmos, de mégis karcsú. Biztos sokan megfordulnak utána. Viszont ami a legjobban tetszik az a mosolya és a kis gödröcskék az arcán.

- Sok dolgod lesz mostanában? – töri meg a csendet.

- Kicsit, miért?

- Csak arra gondoltam, elmehetnénk valamerre. Nem feltétlen kocsmába.

- Benne vagyok. Majd kifaggatom Hizumit.

- Oké, majd szólj.

- Elég sokat találkozunk a kiadónál. Meg nincs olyan messze a folyosó vége – mosolygok.

- De, egy fárasztó nap után – nevet.

Belőlem is kirobban a nevetés, mert igaza van. Végül mikor elkészülünk, elindulunk a melóba. Jókedvűen vezetek, az se zavar különösebben, hogy dugó van. Együtt éneklünk a rádióval, közben én a kormányon, Kai a combjain dobol és a lábával is dübög a zenen ritmusára.

- Egész jók vagyunk – vigyorog.

- Aha. Ha Tsukasa kidől, tudom kit kell hívni a helyére – nevetek.

- Ne légy gonosz – megböki az oldalam.

- Nem vagyok az! Csak gyakorlatias. Ha bajba kerülünk, mert mondjuk, ha megbetegszik, te meg tudsz menteni minket.

- Karyu – mosolyogva megcsóválja a fejét.

- Mi van? Ez csak egy lehetőség.

- És Ruki?

- Mi lenne? Biztos bele megy, hiszen csak kölcsönkérünk. Utána visszakap…. vagy nem – nevetek.

- Na szépen vagyunk. Megtartanál?

- Simán. Te belépsz hozzánk, cserébe Ruki megkapja Tsukasát. Tehetséges és ügyes srác, és ő is álnéven van. Tökéletes a Gazéba – nevetek.

- De én vagyok a mosolygós nálunk.

- Nem baj, nálunk mosolyogsz.

Jót nevetünk a mind a ketten. Sikerül teljesen elfelejtenem minden bajom, és a sok fejfájást a tegnap szám miatt.

- Azt hittem itt alszol – fogad Zero, mikor belépek a próbaterembe.

- Majdnem. Kicsit el is aludtam.

- Tudom, Kai mondta.

- Mi? Mit csináltak azok ketten? – kapja fel a fejét Hizumi.

- Na a pletykás vénasszony – morranok.

- Francokat! Csak szeretném tudni miről maradtam le – tiltakozik.

- Nem inkább a pletyka érdekel? – cukkolja a dobos.

Amíg azok ketten veszekednek, nyugodtan leülök az asztalhoz és előkeresem a laptopon amit tegnap alkottam a számmal. Mikor lenyugszanak a kedélyek munkához látunk, hiszen azért vagyunk itt. Szerencsére tiszta fejjel sokkal könnyebben végzünk ezzel a számmal és nem szenvedünk annyit mint tegnap. Egész nap gördülékenyen megy a munka, élvezzük, hogy zenélhetünk. Szinte szórakozás a munka.

11. fejezet

11. fejezet

A megbeszéltek szerint a kocsmában találkozunk. Előbb odamegyek, hátha lesz valami érdekes. Nem bánom, hogy visszajönnek az egyéjszakás kalandok, most jó ez így. Nem akarom lekötni magam, főleg, hogy annyi év után. Örülök, hogy nagyjából túltettem magam a szakításon és végre képes vagyok megtenni az első lépéseket az újrakezdés felé. A kocsmában még kevesen vannak, de nem bánom. Kikérek egy sört és leülök egy nyugis helyre. Folyamatosan szálingóznak be az emberek és hamar megtelik a hely. Mire megiszom az italom, feltámad bennem a vadászösztön. Egy szőkített hajú, alig 20 éves lány kacéran rám mosolyog. Olyan erotikus veszi ajkai közé a szívószálat, hogy ennél világosabb nem is lehetne a felkérés. Hát jó, ő akarta, szóval ezek után reklamációt nem fogadok el. Még úgy is van időm, míg Kai megjön, addig is kellemesen eltöltöm az időt.

- Szia szép fiú – mosolyog – Van kedved szórakozni egy kicsit?

- Miért ne? – alaposan végigmérem.

Erős smink, mély kivágású felső, és alig fenék alá érő szoknya. A parfümje nagyon édes, minta gumicukor. Nem kimondottan az ízlésem de ha már így alakult és ő akarta… Leugrik a bárszékről és kézen fogva elindulunk a kocsma hátsó részébe, ahol szinte azonnal nekem esik. Na, na, nehogy a nyúl vigye a puskát… átveszem az irányítást. Nem vacakolok sokat, ahogy ő se. Pillanatok alatt lerángatja a gatyám és szájba vesz. Kellemes, de nem a legjobb. Mielőtt nagyon elmenne a kedvem tőle, rátérek a lényegre. Hangosan sikongat, látszik, hogy élvezi. Nem nagy szám a csaj, se a teste, se amit nyújtani tud. Sokkal többet vártam tőle, de ez van. De legalább az orgazmus kellemes. Teljesen kábán ül a sarokban a földön. Összeszedem magam és otthagyom.

Visszaérve a pulthoz, Kai már ott csücsül.

- Végre előkerültél – fogad.

- Bocs – vigyorgok és leülök mellé.

Rendelünk egy sört. Kicsit váruk, majd mikor megkapjuk a két korsót, koccintunk és nagyokat kortyolok a keserű és hideg italból.

- Fáradtnak tűnsz – jegyzem meg.

- Az is vagyok. Aoi és Ruru kikészítenek – fáradtan megdörzsöli az orrnyergét.

- Mert?

- Stúdiózunk, erre egyik pillanatról a másikra lelépnek, csak mert nem bírnak a farkukkal! Tudod milyen rossz, mikor gitárt kéne felvenni, és csak a hangszer van ott, a zenész meg nincs? – esik kétségbe.

- Tekintve, hogy nálunk én vagyok az egyetlen gitáros, nem igen tudom elképzelni a helyzetet. De volt már, hogy Zero késett és a basszust csak később tudtuk felvenni. De nem volt gáz, a gitárt vettük fel helyette – vonok vállat könnyedén.

- De nálam kettő van és egyik se volt meg – morog.

Elnevetem magam, mire furcsán méreget. Mikor rájön, hogy rajta nevetek duzzogni kezd és morogva iszik a söréből.

- Nem áll jól, ha morc vagy. Tessék mosolyogni – húzom fel szája szélét – úgy aranyosabb vagy, és szeretem a mosolyod.

Végre magától is vigyorog és megjelennek a kis gödröcskék is az arcán.

- Miért szereted a mosolyom? – kérdezi csillogó szemekkel.

- Élettel teli.

Értelmesen pislog, nem igazán érti mire célzok, de jól van ez így. Ő nem látta milyen voltam régen. A srácok szerint olyan voltam mint egy halott, a szememben sem volt semmi élet. Örülök, hogy ő nem látott úgy.  Ahogy elfogy a sör, a fiatal pultos lány két újabb korsót rak elénk.

- A vendégeim vagytok – kacsint rám.

Megeresztek egy mosolyt. Magamhoz rántom és megcsókolom.

- Köszönjük – búgom a fülébe.

Megremeg és felsóhajt, teljesen kipirult az arca. Hamar észbe kap és megy a dolgára.

- Nem félsz, hogy a barátnőd megtudja? – morog Kai a bajsza alatt.

- Nem, mert nincs barátnőm, és nem is kell.

- Mert? – néz nagyot – bocs, nem akartam tolakodó lenni.

- Nemrég lett vége egy hosszú kapcsolatomnak. Most nem kell senki hosszú távra, csak egy éjszakára vagy annyira se. Semmi kedvem lekötni magam senki mellett huzamosabb időre – kortyolok a sörből – Végre szabad vagyok, azt tehetek amit csak akarok és akkor amikor akarom, és nem kell elszámolnom senkinek.

- Úgy hangzik, mintha eddig pórázon tartottak volna és mindennel el kellett volna számolnod.

- Nagyjából úgy volt – kortyolgatom a hideg italt.

Kai csak meglepetten néz rám, nem igen tudja elképzelni. Pedig nem hazudok, csak nem a teljes igazságot mondom el. Nem voltam teljesen ártatlan a dologban, hogy miért kellett minden időmmel elszámolni, de az más kérdés. A lényegen nem változtat, és most végre kiélvezem a szabadságom. Nagyon jó érzés, már el is felejtettem milyen. Kaial sokat beszélgetünk és iszunk, amit egyikünk se bán, nagyon jól érezzük magunkat. Valamikor az este folyamán látjuk Uruhát és Aoit, de látszólag nagyon el vannak foglalva egymással és tudomást se vesznek a külvilágról.

- Ahogy látom, hogy el vannak – mosolygok rájuk.

- Ja, néha túlságosan is – morog Kai.

- Nézd azt, hogy ha balhé lenne köztük, még kevésbé lehetne dolgozni. Az senkinek se jó.

- Igen, ebben igazad van.

- Mindenkinek jobb, ha béke van, hidd el nekem – keserűség cseng a hangomban.

- Tapasztalat, gondolom…

- Nem is tudod mennyire – egy húzásra megiszom a fél korsó sört – De nem akarok róla beszélni.

Csak elfintorodik és nem firtatja a dolgot, amiért hálás vagyok. Még iszunk néhány kör töményet, majd elindulunk valamerre. Nincs kedvünk haza menni, így még benézünk néhány bárba, elmegyünk karaokézni. Jól elszórakozunk és csak hajnalban kissé részegen dülöngélünk valamerre. Nem tudom merre, de nem is érdekel különösebben, olyan jól érzem magam. Halványan jut el alkoholgőzös agyamig, hogy egy lakásban vagyok, és elnyúlok valami puhán. Amint fejem párnát ér, már alszom is.

Nem tudom mikor ébredek fel, de a kellemes kávé illat kezd magamhoz téríteni. Nehezen fogom fel a külvilágot, egy szép szoba kezd alakot ölteni a szemeim előtt. Nem tudom hol vagyok. Nehézkesen felülök, hogy jobban körbe tudjak nézni. Kicsit kóvályog a fejem, de nem vészes. Szerencsére eléggé hozzászoktam az alkoholhoz, hogy ne üssön ki nagyon és másnapos is nehezen leszek. Erre mondjuk nem vagyok büszke, de ez most mellékes. Kicsit erőt gyűjtök és követem az illatokat a konyhába. Kai épp kávét és reggelit készít.

- Jó reggelt – vonom magamra a figyelmét.

- Szia, ülj le, mindjárt kész vagyok.

- De fitt vagy – asztalhoz ülök és kapok kávét.

- Ja, mázli, hogy nem lettem másnapos. Csak kicsit kavarog a fejem. Te, hogy vagy?

- Jól, ahhoz képest. De a komoly kaját nem akarom megkockáztatni.

- Ezért csinálok pirítóst. Van hozzá vaj meg sonka is, ha kérsz.

- Kösz, elég magában.

Bólint és amint elkészül a pirítós, kapok két szeletet. Megköszönöm és csöndesen elmajszolom. Még kávét is kapok, amiért hálásan mosolygok rá.

- Mikor dobsz ki? – kérdezem reggeli után.

- Amikor akarod. Felőlem maradhatsz – von vállat mosogatás közben.

- Tényleg? Vigyázz, mert a szavadon foglak – nevetek.

- Nincs semmi dolgom és csak unatkoznék. Te ráérsz?

- Persze. Bármi jobb annál, minthogy a plafont bámuljam otthon.

- Akkor ezt megbeszéltük – szalad fülig a szája.

A nap további része jó hangulatban telik. Segítek megfőzni az ebédet, utána leülünk filmet nézni. Sokáig mozizunk, szinte egész nap, de nem bánom. Nagyon jól érzem magam a kis dobos társaságában. Este Kainak nincs kedve főzni, ezért rendelünk valamit. Mivel a mai nap a lustálkodásról szól, pizzát rendelünk, hogy ne kelljen mosogatni utána. Nem is lehetne jobb, mikor van sör, pizza, film és mindez egy jó barát társaságában. Ez egy tökéletes nap és annak lezárása. Valamikor késő este fekszünk csak le. Megint a kanapén alszom, de nem bánom. Álmos vagyok, így azonnal elalszom, ahogy fejem párnát ér.

Sajnos a lazsálás véget ér, mert folytatódik bent a munka.

10. fejezet

10. fejezet

A koncertek egymást váltják, szinte két naponta lépünk fel újabb és újabb városokban. Néha csak egy nap pihenőnk van, vagy annyi se. Leginkább alszom, ha van rá lehetőség. Néha tudok Kaial beszélni, aminek örülök, ad egy kis erőt. Azért van jó is ebben az őrült hajtásnak: nincs se erőm se időm a lelki bajaimmal foglalkozni. Sajnos ilyenkor hajlamos vagyok megint visszaesni a depresszióba. Leginkább ilyenkor érzem magam üresnek és gyakran fölöslegesnek. Hiába vannak itt a legjobb barátaim, mégis egyedül érzem magam, és ezen ők sem tudnak segíteni. Napokig tart ez a lelki mélyrepülés, csak a koncertek miatt tartom magam. A kezdeti lendület, hogy rendbe teszem az életem szinte teljesen elpárolgott. Néha magam se tudom mit akarok. Egyrészt egyedül akarok lenni, másrészt viszont nem. Próbálok jókedvű lenni, de leginkább csak látszat a mosolyom. Néha csak az segít, hogy beszélek egy kicsit Kaial, de csak egy rövid időre.

Merengésemből az szakít ki, hogy a busz lefékez egy benzinkútnál.

- Fiúk, húsz perc pihenő! – kiált a főnök.

Mindannyian kiszállunk, hogy kinyújtóztassuk elgémberedett tagjainkat. kicsit távolabb megyek a zajtól és felhívom Kait.

- Szia, hogy s mint? – hallom, hogy mosolyog.

- Fáradtan, de meg vagyok.

- Azt hallom. Mikor jössz vissza?

- Még legalább egy hét, azt hiszem – vakarom a tarkóm.

- Azt se tudod milyen nap van? – kacag.

- Nem, csak azt, hogy hány nap múlva van a következő fellépés és mi a számlista.

Válasz helyett csak még jobban nevet. Kicsit hallgatom, majd én is kuncogni kezdek. Jól esik hallani a nevetését.

- Na, de komolyra fordítva a szót, ha haza mentem, elmegyünk valahova? – gyűröm le a nevetést.

- Persze szívesen. Kocsma?

- Meggyőztél.

- Sejtettem – kuncog.

- Hékás! Ezt úgy mondod, mintha állandóan a kocsmából kéne összeszedni.

Nem tudja, hogy ez részbe igaz is. Nem mondtam el neki, és nem is akarom. Vannak dolgok, amiket jobb ha nem tud, és én is szívesen elfelejtenék, de nem lehet, mert a múltam része. A múlton nem tudok változtatni, de azt megtehetem, hogy tanulok a hibáimból és ennek megfelelően alakítom a jövőmet. Nem élhetek a múltban, tovább kell lépnem, még ha nehéz is.

- Bocsi – nevet – De kajálni is elmehetünk.

- Jó a kocsma – legyintek.

- Oké, majd még hívlak, de most mennem kell. Ne hajtsd túl magad.

- Nem rajtam múlik. Szia!

- Szia! – és bontja a vonalat.

Elteszem a telefonom és visszamegyek a többiekhez. A benzinkút kávézójában vannak. Veszek magamnak egy kávét és leülök Hizumi mellé.

- Mi a helyzet? – fordul felém.

- Semmi – legyintek.

- Kaial beszéltél?

- Igen. És? – nem értem.

- Összejöttetek vagy mi? – kérdi.

- Mi? ezt meg honnan szeded? – nyelem félre a kortyot.

- Szinte állandóan beszélsz vele, együtt vagytok és mindig jó a kedved. Nagyon jó hatással van rád az a srác.

- Ezen már én is gondolkodtam – kotyog közbe Zero.

- Nem, nem vagyunk együtt és téma lezárva! – jelentem ki határozottan – Amúgy se kell most kapcsolat. Bőven elég volt az előző.

Erre mindhárman elhallgatnak. Tudják mire célzok, nem kell senkinek emlékeztető.

- Akárhogy is, lényeg, hogy már nem vagy annyira pedig – találja meg a hangját dobosom.

- Ez igaz – ért egyet vele Zero.

- Még nem vagy a régi, de határozottan javulsz – iszik a kávéba Hizumi.

Örülnék, ha nem rajtam csámcsognátok - morogva iszom a kávémat.

Mindenkiből kirobban a nevetés. Megcsóválom a fejem és megiszom a maradék koffeinbombát.

- Most csámcsogok rajtad – Zero elkapja a karom és megharap.

- Az anyád! – kiáltok fel.

Felugrik és a legközelebbi kijáraton elszalad.

- Gyere vissza te rohad zombi! – kiabálok utána.

- Csak szeretnéd!

Gyorsan fut, de utolérem, hála a hosszú lábaimnak. A busz oldalának esünk, és ott birkózunk. Sikerül lefognom a kezeit és hatalmasakat csapon a seggére, mire jajgatni kezd. Nem kegyelmezek, csak akkor engedem el, mikor már fájnak a kezeim. Mikor elengedem a basszerost megjönnek a többiek is és visszaszállunk a buszra. Zero nem nagyon tud ülni.

- Baszódj meg, ez kurvára fáj! – jajgat.

- Kellett neked megharapni – vonok vállat.

- Ez akkor is túlzás volt!

Csak vállat vonok és nem foglalkozok vele. Unottan kezdek játszani a telefonomon. Zero hamar megbékél és újra nyugalom van. Órákig utazunk, hogy megérkezzünk a következő szálláshelyünkre, hogy holnap felléphessünk. Nem viszek magammal sok cuccot a szállodába, csak a táskámat a ruháimmal. Amint lehet, elnyúlok az ágyon és arcom a párnába fúrom.

- De jó – nyögöm ahogy kiegyenesedik a testem.

Nem maradok sokáig egyedül, hamar megjelenik Tsukasa. Nem szól hozzám, csak ledobja a táskáját és elnyúlik az ágyon. Szerencsére mára nincs dolgunk, így tudunk lustálkodni. Kicsit el is alszom, annyira jó végre kinyújtóztatni a tagjaimat és a hátamat. Csak arra kelek fel Tsukasa rázza a vállam.

- Ébredj, menjünk kajálni.

- Hm? – pislogom a hajam alól.

- Vacsora van, gyere vagy itt hagyunk.

Morogva felkelek. Hátra fogom a hajam és kikómálok a többiekhez. Együtt elmegyünk vacsorázni a szálloda éttermébe. Végre normális kaját kapunk és nem kell nyomorogva enni. Kaja után elmegyünk sétálni, kiélvezzük, hogy végre szabadok vagyunk és nem kell egy buszba bezárva lenni. Sokat sétálunk a környéken, be is nézünk néhány bárba, hogy kicsit szórakozzunk. Csak késő este esünk haza, hogy aludjunk egy kicsit. Nem kell sok, hogy elaludjak. Nagyon jó végre kinyújtózni és hogy elférek az ágyon. Reggel korán kell kelni, mert mehetünk a klubba, hogy segítsünk az utolsó beállításokban, és este hatalmas koncertet adjunk.

Egymást követik a koncertek, telesen elveszítem az időérzékem, de tombol bennem az adrenalin. Nagyon élvezem a koncerteket. Kaial nem tudok mindig beszélni, mert neki is sok dolga van, hiszen nem áll meg az élet náluk se. Ruruval is beszélek és a lelkemre köti, hogy majd el kell mennem vele inni és bulizni egy jót. Jó lenne végre úgy bulizni, hogy nem én adom a zenét, hanem csak tombolok és jól érzem magam. Néhány koncert után van egy kis after party, ahol tudunk kicsit lazítani Jó grillezni és sörözni a csapattal és kicsit kikapcsolódni. Ahogy a turné a vége felé közeledik, kettős érzések kavarognak bennem. Haza akarok menni végre pihenni egy kicsit, és egyedül lenni, más résztől viszont nem akarok haza menni az üres és kihalt lakásomba. Viszont ha nem megyek haza, akkor se Kaial, se Uruhával nem tudok találkozni. Ami még a haza menetel mellett szól, hogy végre lesz egy kis magán szférám és megszabadulok a srácoktól. Magam se tudom mit akarok, és ez az őrületbe kerget. Szerencsére nem sok időm van ezen agyalni.

Végül, hosszú idő után végre haza megyünk. A lakásom előtt kirak a busz és mehetek haza. Egyből beteszek egy mosást, a többi kupihoz nem nyúlok. Nincs se kedvem, se energiám. Amint tudom, felhívom a kis dobost, hogy találkozzunk majd egy bárban. A mai nap neki nem jó, de két nap múlva ráér. Nem is baj, addig is kicsit egyedül lehet a gondolataimmal. Esténként eljárok kicsit szórakozni, ami kicsit segít a lelki világomon. Az meg főleg, hogy néhány lány flörtöl velem. Nem vagyok semmi jó elrontója és hagyom, hogy maguktól menjenek a dolgok. Kezdem újra élvezni az életet.

9. fejezet

9. fejezet

Sajnos hamar eljön a másnap, és korán kell kelni. Az étteremben megreggelizünk, majd megyünk a szálloda előtti buszhoz, ami elvisz minket a helyszínre. Nincs túl messze a klub. Mire odaérünk, már látjuk az ott gyülekező rajongókat.

- Ennek mi értelme? Nem kezdünk előbb csak mert már ők már reggel itt vannak – értetlenkedik Zero.

- Nem tudom, vannak fura rajongók – értek egyet.

- Hallottam, hogy vannak olyanok, akik már előző nap kimennek és ott várakoznak – csatlakozik Tsukasa is.

- Mi? Nem mondod? – esik le az énekes álla.

- De, komolyan.

- Ilyen nincs.

- Nem akarok rosszat mondani róluk, de ez akkor is túlzás. Nem kezdünk előbb, nem jutnak be előbb. Néha nem értem az embereket – lassan összeszedem a cuccom, mert megérkeztünk.

Hozunk pár holmit aztán a klub elkerített hátsó bejáratán át bemegyünk. Már szinte minden kész, most próbálgatják a világítást, rendezik a hangszereket. Amíg ki nem csomagolják és össze nem állítják a hangszereket nem sokat tudunk segíteni, inkább csak szemmel tartjuk a cuccaink behordását és irányítjuk a srácokat hogy mit hova pakoljanak a színpadon. Tsukasa cuccával van a legtöbb idő és macera, így azt kezdték el először behordani és összeállítani. Amint összeállítják a fiúk a dobszerkót, Tsukasa leül mögé és elkezdi elrendezni, hogy minden kézre és lába álljon neki. Az én erősítőim és gitárjaim is előkerülnek. Felkapom az egyiket és leellenőrzöm, hogy minden rendben van-e vele. Elkezdik összeállítani a hangosítást és átnézik a gitárok hangolását. Szerencsére nem kell sokat állítani, így nincs sok dolgunk. hátra megyünk és megnézzük a shopot, hogy miket raknak ki. Mivel itt még nem veszik hasznunkat, mindenki elfoglalja magát. Én a párpultnál ülök és egy korsó sört iszogatva figyelem, ahogy a csapat előkészíti nekünk a terepet estére. Mikor Tsukasa elkezdi püfölni a dobjait, kint a rajongókat felsikoltanak.

- Egek, mi lesz még itt – sóhajtok.

Elszívok pár cigit majd kimegyek a hátsó udvarra, hogy kicsit kisszellőztessem a fejem. Már zavart bent a sok fény és zaj. Jól elszaladt az idő, már dél is elmúlt. Előkeresem a telefonom és felhívom Kait.

- Szia! – vidul fel a hangja.

- Szia, zavarok? – vidulok fel.

- Dehogy, mi a helyzet?

- Nem sok, most még készülődünk, lassan jön a hangbeállítás.

- Az jó, remélem azért pihensz.

- Amennyit lehet. Tegnap egész nap a jakuzziban áztunk.

- De jó egyeseknek – viccelődve méltatlankodva.

- Most mi van? Nekünk is jár a kényeztetés – nevetek.

- Ja, én meg itt ülök az irodában a papírok fölött.

- Sanyarú a Leader-samák élete.

- Tudnád mennyire!

Jót nevetek rajta.

- Azért ne hajtsd túl magad – kérem.

- Igyekszem. Ti meg tegyétek oda magatokat.

- Olyannak ismersz aki lazsál?

- Nem.

- Helyes – hallom, ahogy nevet, ami nagyon jól esik.

- Karyu, majd ha visszajössz elmegyünk inni?

- Jól hangzik, benne vagyok.

- De most menj, a koncert fontosabb.

- Oké, már így is integet az egyik technikus, hogy menjek. Majd beszélünk, szia – megvárom amíg elköszön, majd kinyomom.

Lelkesen megyek vissza az épületbe, hogy megkezdjük a hangbeállításokat. Megkapom a gitárom és kezdődhet a próba. Alig csendül fel néhány hang, kint a rajongók visítani kezdenek.

- Ha már most ez van, mi lesz este? - kérdi Zero.

- Majd megtudjuk akkor – hagyom rá.

- Ki fogjuk rúgni a ház oldalát – vigyorog Hizumi.

- Az már biztos! Adjunk bele mindent! – pacsizik Tsukasa.

- Végre tombolhatunk, alig várom – lelkesedik a basszista.

- Gyerünk Karyu, több lelkesedést kérek! Ne légy már ilyen fatökű! – karolja át a vállam az énekes.

- Jó lesz – mosolygok.

- Kezdetnek nem rossz – összeborzolja a hajam.

Lelkesen folytatjuk a hangbeállításokat. Eljátszunk pár számot, hogy lássuk-halljuk minden rendben van-e. A STAFF segít beállítani mindent, és mikor Hizumi meggyőződik róla, hogy a mikrofonja jól működik lemegy a nézőtérre, hogy onnan figyeljen. Mikor integet, leállunk hogy elmondhassa mi a problémája. Sokáig tartanak a beállítások, de megéri, hogy jó koncertet adhassunk a rajongóknak, hisz’ megérdemlik. Mikor minden tökéletes, végre pihenhetünk és ehetünk valamit. Az öltözőben ücsörgünk és pihenünk.

- Még mennyi van kezdésig? – kérdi két falat között Zero.

- Asszem három óra – nyammogok tele szájjal.

- Ja, annyi – néz az órára Hizumi.

- Akkor lassan jöhet a ruha meg a smink – fintorog Tsukasa.

- Ja, de azért jó, hogy már egyszerűbb minden. A régi VK stílus jó volt, de macerás volt felöltözni – szív a cigijébe Zero.

- A hosszas sminkelésről nem is beszélve – értek egyet – jó volt, de a mostani stílusunk is tetszik.

- Ahogy mondod – nyújtózik énekesem.

Kicsit még pihenünk, elfoglaljuk magunkat, aztán megjönnek a segítők és hozzák a ruhákat. A nyomukban ott a stylelist is. Szerencsére nem kell sokat öltözni, felveszek egy szűk farmert és egy bő ujjatlant, aminek mély a kivágás a nyakán. A fodrász lány már rutinos, így mikor az én hajamat kell csinálnia, hogy egy sámlit magának, hogy felérjen. Mindig jót mosolygok rajta, szegény kis lány. Amíg a többiekre várok, kicsit nyújtok. Az izületeim ropognak, de ez általános nála. Az egyik segítőnk elkapja a karomat és elkezdi masszírozni, lazítani. Jó erős keze van, de nem bánom, nagyon jól esik. Mindenkit megmasszíroznak, aztán már csak várni kell. Hirtelen rajongók sikítozása jut el hozzánk.

- Tehát már csak egy óra – mosolyog énekesem.

- Jól van, menni fog – veszek mély levegőt.

Még tartunk egy utolsó megbeszélést, aztán mehetünk is. Már pár perccel kezdés előtt halljuk, ahogy skandálják: D’espairsRay! Amint felcsendül az intro egymást után felmegyünk a színpadra. Először Zero, Tsukasa, én majd Hizumi. Elfoglaljuk a helyünket, elhallgat az intro, várunk pár idegőrlő másodpercet, majd a felgyúlnak a kék fények és zenélni kezdünk. Azonnal felcsendülnek a Gothic dallamai, ami hatalmas sikolyokat vált ki a rajongókból. Hihetetlen érzés mikor megcsap ez az energia, a reflektorok melege és ez a légkör. Minden bajom elfelejtem, csak a zene van számomra. Mint egy hipnózis alatt, megszűnik számomra minden, nem gondolkodom, az érzéseim irányítanak, vezetik a kezem. A sok éves rutin és számtalan óra gyakorlás segít tökéletesíteni a játékom, de nem ezek miatt vagyok jó, hanem mert beleadok mindent, minden érzésemet, ami megtölti a zenét. Ez a különbség az üres pengetés és az érzelmekkel teli játék között. A szívem-lelkem beleadom, hogy felejthetetlen élményt nyújtsak a rajongóknak, hiszen megérdemlik. A számok közti szünetben jut el hozzám a rajongók sikolya. Iszom pár kortyot, majd a palackot elhajítom. Sokan ugranak érte, amin csak mosolygok. Nem tudom ki szerzi meg, de az kapott tőlem egy ajándékot. Egész este a maximumot hozzuk ki magunkból. Tettünk a számlistába néhány lassabb számot, ne essünk össze a kimerültségtől. A szünetben nem hagynak sokat pihenni mindet, talán ha öt percet szusszanunk azzal sokat mondok. Az egyik segítőnk hoz nekem egy vizet és elkezd legyezni. Iszom pár kortyot, ez a kis szellő segít, hogy erőre kapjak.

- Gyerünk, most jön a ráadás – áll fel Hizumi és elindulunk vissza.

A ráadás is pörgős, csak az utolsó szám lassú, ezzel szép keretet adva a koncertnek. Lassan hallnak el az utolsó strófák, majd lekapcsolódik minden fény, és ezzel vége a koncertnek. várunk pár pillanatot, addig letesszük a hangszereket, majd mikor újra felgyúlnak a fények, Tsukasa elhajít pár dobverőt, Zeroval pengetőket dobok a rajongók közé, Hizumi vizes palackot. Mi is dobunk párat majd meghajlunk és lemegyünk a színpadról. És ezzel vége az koncertnek.

8. fejezet

8. fejezet

Az elkövetkező napok is így telnek. Folyamatos papírmunka, a készülődés és persze a próba. Újra és újra végig játsszuk a számlistákat, kettőt-hármat naponta. Ha ez nem lenne elég, napokig ülünk a tárgyalóban és hallgatjuk a főnököt, hogy mit sikerült egyeztetni, milyen lesz a helyszín, a szállás, milyen VIP ajándék legyen, vagy legyen-e VIP jegy. Annyi a munka, hogy enni is alig van időnk. Minden reggel, mikor beérek, a kilincsen egy zacskó fogad, amiben egy doboz van Kai főztjével. Elmosolyodom és beviszem az ajándékot. Kai nem is tudja mennyit segít. A hajtás miatt nincs se időm, se erőm főzni otthon. Így itt bent megeszem az ebéd felét, a másikat haza viszem. Ha mégse, akkor veszek valami gyors kaját. Alig látunk ki a munkából, főleg mikor a fénytechnikát kell megbeszélni és megtervezni. Csak képeken látjuk a koncerthelyszínek belső elrendezését, magasságát meg egyáltalán a lehetőségeinket. Meg ugye ott van még az is, hogy maga a helyszín hol van, hogy tudunk pakolni, hol lesz a busz meg az ilyen gyakorlati kérdések. A hangosítást csak ott tudjuk megcsinálni. Az engedélyekről, szabályokról nem is beszélve, mert azon is át kell rágnunk magunkat, valamint a biztonsági kérdéseken. Csak ezek átbeszélése és a szervezés eltart majdnem három hétig. Addig Kaijal se nagyon tudok beszélni, ami nagyon sajnálok, mert nagyon élvezem a társaságát. Csak nagy ritkán tudunk elmenni egy kocsmába meginni egy sört, vagy csak meginni egy kávét. Egyszer sikerült összehozni hogy az egyik hétvégén el tudjunk menni egy kis kifőzdébe ebédelni. Ezt két munka közötti szünetben tudtam csak megtenni, mert a főnökség kitalálta, hogy a turnéról készüljön DVD. Fogalmam sincs hogy mivel telt ez a majdnem egy hónap, csak azt fogom fel, hogy a kis lakásomban állok és pakolok, mert hajnalban indulunk. Fáradtan, gépiesen rámolok a táskámba. Alig van erőm bármit is csinálni, legszívesebben aludnék, de nem lehet. Azt majd a buszban. Nem viszek magammal sok cuccot, leginkább váltó ruhát meg valami olvasni valót. Rámolás után megeszem azt a maradékot, ami Kai főztjéből maradt, ne romoljon meg, majd kimosom az edényt. Elnyúlok a kanapén és bámulok a lakásban uralkodó káoszt. Még mindig nem volt se erőm, de kedvem rendet rakni. Kezdem összeszedni magam, de még közel se vagyok olyan mint régen. Úgyis csak aludni járok haza, akkor minek legyen rend? Kosz az nincs, csak rendetlenség. Sokáig fekszem és bambulok, de hirtelen megszólal a telefonom, hogy menjek le, mert itt a kisbusz. Írok Kainak egy SMS-t, hogy megyek, aztán lesietek a ház elé. Szinte azonnal megjönnek a srácok, beszállok és már megyünk is. Csöndesen figyelem az elsuhanó várost, majd valamikor elnyom az álom.

Pár óra elteltével kelek csak fel, mikor megállunk egy benzinkútnál. Első dolgunk mosdóba menni, majd kávézni és reggelizni. Álmosan majszolom a szendvicsemet és próbálok felébredni. Még hosszú út áll előttünk és holnap már fellépés. Talán ha húsz percet pihenünk aztán megyünk is tovább. Kicsit élénkebb már a társaság, mindenki elfoglalja magát valamivel. Hizumi a telefonján játszik, Tsukasa zenét hallgat, Zero meg olvas valamit. Én az ablakon bámulok kifelé. Igyekszem nem gondolni semmire, csak bambulni. Jó végre úton lenni, szeretek utazni és világot látni, de most inkább ülnék otthon. Hiába kezd rendbe jönni a lelkem, szerintem még korai ez a turné, de mindegy. Jó lenne megint leülni Kaial beszélgetni. Valahogy mindig feldobott és nem már láttam olyan sötéten a dolgokat. Fogalmam sincs hogy csinálta, de hálás vagyok neki. Belátom, hogy mindent nagyon elhanyagoltam és teher voltam a barátaim számára, és ezen változtatni akarok. Nem tehetem ezt velük és a rajongókkal sem, hogy nem kapják meg amit akarnak és nem úgy ahogy akarják. Hosszú buszozás után végre megérkezünk a szállodához. Felkapom a táskám és megyek, hogy megkapja a kulcsokat. Mint mindig, most is kettesével alszunk. Hizumi a szoba társam.

- Na, menjük – vigyorog és elindul.

Csöndesen követem a második emeletre. Szerencsére van lift, utálok lépcsőzni. Amint lehet, énekesem lerúgja a cipőjét a szobában és az ágyra veti magát.

- De jó – morogja a párnába.

Én a hátamra fekszem és a plafont bámulom. Kellemesen puha az ágy.

- Mi a mai program? – töröm meg a csendet.

- Semmi. Ma még pihenünk, aztán holnap korán a helyszínre megyünk és hangolunk – fordul az oldalára.

- És a világítás meg a hasonlók?

- Azt nélkülünk is meg tudják csinálni. A hangszereket meg mindent már mi elviszik a helyszínre és a dobokat összeállítják. Holnap már csak ellenőrizni kell őket.

- Ez jó húzás volt, így annyival kevesebb marad holnapra. Mindig kezdés előtt üt be a szar.

- Na! Ne légy ilyen!

Nem mondok semmit, csak bámulom továbbra is a mennyezetet.

- Mi van veled mostanában? – töri meg a csendet.

- Hogy érted? – fordulok felé.

- Az utóbbi időben jobban nézel ki. Nem árad úgy belőled a negatív energia, és boldogabbnak tűnsz.

- Az nem vagyok, talán csak kiegyensúlyozottabb – gondolkodom – De abban igazad van, hogy nem érzem olyan szarul magam. Még mindig nem az igazi, de határozottan jobban vagyok, még ha csak egy kicsivel is.

- Mi történt?

- Nem is tudom… Kaial elég sokat beszélgettem mióta oda kerültünk. Talán az, hogy hozott nekem ebédet, ez a kis törődés, vagy amiket mondott… nem tudom pontosan, de felnyitotta a szemem.

- Mit mondott?

- Nagyjából azt amit ti.

- Ne már! – nevet – Ránk nem hallgatsz de rá igen? Mi a titka a srácnak?

- Nem tudom – vonok vállat.

- Ne légy ilyen! Mondd meg, hogy mit tud, amit mi nem!

- Fogalmam sincs, mondom, hogy ugyanazt mondta mint ti, csak kicsit más szavakkal.

- Nem ér! – nyafog.

- Inkább örülj, hogy nem vagyok annyira depis.

- Örülök, hidd el. Végre kezdesz az a Yoshitaka lenni, aki a barátom. Lassan de biztosan a régi önmagad leszel – mosolyog.

- Remélem – sóhajtom.

- Biztos, én hiszek benne. És ha nem… – feláll majd hirtelen a csípőmre ül – velem gyűlik meg a bajod és nagyon megjárod – és elkezd csikizni.

Felnevetek és játékosan elkezdünk birkózni. Most igazán örülök, hogy magasabb vagyok nála és hosszúak a karjaim, így távol tudom tartani magamtól. Addig fészkelődünk, amíg le nem esünk az ágyról. én esek a szőnyegre, az énekes meg rám. Nagyot koppanok és gyilkos pillantásokkal nézek rá, majd kirobban belőlünk a nevetés.

- Végre – mászik le rólam – Jó hallani a nevetésed. Már majdnem elfelejtettem milyen.

- Ez van – kezét nyújtja és felsegít – Gyere, szedjük össze a többieket és menjünk el valamerre, mit szólsz?

- Oké, legalább nem ülünk a seggünkön – magamhoz veszem a táskám és megyünk.

Tsukasa és Zero szobája a miénk mellett van.

- Mi a helyzet? – terpeszkedik Zero az ágyon.

- Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk körbenézni – mondja Hizumi.

- Gondoltatok? Mi az, egy pár lettetek? – csodálkozik Tsukasa.

Az első kezembe akadó tárgyat, amit egy törülköző, hozzá vágom. Nevetve kapta ez a szövet anyagot.

- Láttátok, hogy van medence, mi lenne ha kipróbálnánk? – veti fel a dobos.

- Benne vagyok! Hátha van még szauna is! – lelkesül a basszista.

- Az is van – ugrik fel Tsukasa és elkezdi keresni a strand cuccát.

- Akkor pár perc és találkozunk – Hizumi megfogja a karom és magával húz.

Visszamegyünk a szobába és felvesszük a fürdőalsókat, és megyünk. A másik kettő már az ajtóban toporog. Vállamra terítem a törülközőt és fürdőköpenyben megyünk a medencéhez. Van úszómedence és egy jakuzzi is. Nem kérdés, hogy melyiket próbáljuk ki. Nyakig elmerülünk a forró és bugyborékoló vízben.

- De jó – sóhajtom.

- Ez már kellett – nyújtózik a dobos.

- Egyet értek. Maradjunk itt estig – mosolyog lehunyt szemmel Hizumi.

- Benne vagyok – helyesel Zero.

Csöndesen hátra hajtom a fejem és élvezem a nyugtató bizsergést. Annyira kellemes, végre ellazulnak az utazástól beállt izmaim. Egész nap tudnám élvezni. Szerencsére a főnök gondolt ránk, és befizetett mindannyiunkat egy masszázsra. Az egész délután azzal telik hogy kényeztetjük magunkat. Jakuzzi, masszázs, szauna, egy kis úszás a nagy medencében, lazulás a parton meg a relax szobában. Nem is kell más egy tökéletes naphoz. 

7. fejezet

7. fejezet

A szabadnapom hamar eltelik, de nem is bánom. Nem igazán tudok mit kezdeni magammal, így inkább dolgozom kicsit. Egész nap pengetek, csak este megyek el vacsorázni egy kifőzdébe, majd egy hosszú sétára. Sokáig járom a várost, a kellemes esti levegő kitisztítja a fejem. Kicipzárazom a kabátom és hagyom, hogy a szél átjárjon. Kellemesen megborzongok, ez nagyon jól esik. Élvezem, ahogy a hajam lobog, mélyen magamba szívom a friss levegőt. Nem nézem merre megyek, csak a lábaim visznek valamerre. Nem is érdekel merre tartok. Sokáig járom a város utcáit, főutcákat, mellékutcákat, nem érdekel különösebben. Jólesik ez a séta, rendesen kiszellőzik a fejem. Csak késő este érek haza. Most nem akarok lefürdeni, mert igazán frissnek érzem magam. Bedőlök az ágyba és pillanatok alatt elnyom az álom. Végre nem álmodok semmit, csak a puha sötétség vesz körül. Reggel a telefonom szól, hogy kelni kell mert vár a munka. Semmi kedvem, de ez nem kívánságműsor. Főzök egy kávét és megpróbálok minél előbb felébredni. Egy újabb nap, amiben az egyetlen jó, hogy a végén elmegyek Kaijal inni. Nem tudom hogy, de az a srác sokat segít. Talán a mosolya. Az nagyon aranyos, és csak úgy sugárzik belőle az életkedv. Alig érek be, Hizumi hatalmas vigyorral a képén fogad:

- Végre! Nagy hírem van!

- Mi? Megkérted az asszony kezét?

- Nem, dehogy! - horkan – A főnök közölte, hogy turnéra megyünk!

- Mi a fene! - vidulok fel.

Leülök a többiek közé és énekesem azonnal elém teszi a papírokat és elmondja mit talált ki a főnök. Egy kisebb haza turné, az ország több pontján. Jó nagy, legalább 15 fellépés egy hónapon belül. A menedzser már ráállt az ügyre és intézi a hivatalos ügyeket, foglalásokat.

- Végre bulizunk egy jót – nyújtózkodik Tsukasa.

- Igen, rám fér már egy kis tombolás – értek egyet.

- Remélem nem leszel olyan búval baszott, mert ha igen, seggbe rúglak – fenyeget Hizumi.

- Nyugi, sőt! - vigyorgok kajánul.

- Nocsak, végre csajozol? - csillan fel Zero szeme.

- Miért ne? Fiatal vagyok még – vonok vállat.

Erre mindhárman hatalmas szemekkel pislognak rám és nem hisznek a fülüknek.

- Ki vagy te és mit csináltál Karyuval? - találja meg a hangját Hizumi.

- Én vagyok az, barom – morgok.

- Rég hallottunk így beszélni. Mi történt, hogy megjött az eszed? - csodálkozik Zero.

- Megnyugodhatsz, nem nektek köszönhetően.

- Bunkó vagy baszd meg! - morran mérgesen a basszista.

- Na jó, nem csak nektek – helyesbítek, hiszen tényleg nekik is köszönhető, hogy most jobban vagyok.

- Mindegy, lényeg, hogy már nem annyira depressziós – oldja a feszültséget a dobos.

- Igen, úgyhogy kezdjünk el úgy tenni, mintha dolgoznánk! Beszéljünk meg a számlistát – veti fel Hizumi és előkap egy füzetet.

Egész délelőtt ezzel foglalkozunk. Elsőnek összeírjuk azokat a dalokat, amiket előadhatnánk, aztán azt a hosszú listát csökkentjük és megpróbáljuk kitalálni, hogy milyen sorrendben adjuk majd elő őket, meg azt, hogy miben különbözzenek a helyszínek setlist-ei. Hossz fellépéseket tervezünk, legalább 12 számmal. Elég vad buli lesz, főleg hogy szinte két naponta koncert. Nem baj, erre van most szükségem. Csak ebédelni állunk fel az asztaltól. Az ebédlőben már ott van a Gazette.

- Teljes létszámmal? – morran Reita.

Ennek meg mi baja?

- Minden oké? – terem mellettem Uruha.

- Ja, miért ne lenne? – nézek rá furán.

- Az utóbbi időben nagyon szarul voltál. Aggódtam.

- Nem kell, jól vagyok.

- Ha te mondod – von vállat.

Szerzek magamnak ebédet. Rizs és zöldséges mártás hússal. Jól néz ki. Hozok mellé egy kis tál levest is.

- Jé, te tudsz enni? – csodálkozik Tsukasa.

- Képzeld.

- Jó látni hogy van étvágyad – mosolyog Kai.

Csak megvonom a vállam és leülünk. Aoi alig tud leszakadni a telefonjáról, amit Ruru megelégel és elveszi tőle. Erre a másik gitáros hisztizni kezd, de nem kapja meg a készüléket.

- Egy hétig nincs szex – jelenti ki.

- Mi? Ne már! – nyúlik meg Ruru képe.

- Menjetek szobára! – szól rájuk Reita.

- Igaza van, ott dugjátok egymást – helyesel Ruki.

- Nem is tudtam, hogy lesz ingyen pornó – kuncog Hizumi.

- Mert nem lesz, kivéve ha te megdugsz valakit előttünk – vágja rá Aoi.

- Bocs, de nem érdemlitek meg, hogy lássátok, mit tudok – vigyorog önelégülten énekesem.

- Ennyi szexhiányost – sóhajtok lemondóan.

Nem is figyelek rájuk tovább, inkább az ebédemnek szentelem a figyelmem. Kai megforgatja a szemeit és inkább eszik ő is. Ebéd után visszamegyünk a próbaterembe, hogy folytassuk a munkát. Nem haladunk gyorsan, nehéz kiválogatni és összeállítani a számlistát. Figyelembe vesszük, hogy melyek a népszerű számok, melyik volt régen és mi hogy bírnánk szusszal. Estére csak két listával végzünk, ami nagyon kevés. Remélem holnap jobban tudunk haladni, mert így is van még bőven feladat. Kaial találkozom a parkolóban, de csak köszönünk egymásnak és megyünk haza, hisz’ mindketten fáradtak vagyunk. Szerencsére hamar haza érek, nincsenek sokan az utakon. Gyors vacsora közben nézem kicsit a tv-t, majd elmegyek fürdeni és lefekszem aludni. Fáradt vagyok és holnap is fárasztó napunk lesz.

Reggel a Nap első sugarai ébresztenek. Morogva forgolódok egy darabig majd felkelek hogy főzzek egy kávét és elkezdjem a napot. Találok egy dobozt ami nem az enyém.

- Vissza kell vinnem – motyogom és a táskámba dobom.

Kai istenien főz, ez tény. Nem tudom hogy csinálta, de helyre tette a gyomrom. Nem is vagyok annyira sík ideg, bár szerintem ez nem a kaja miatt van. Össze kéne szednem magam, de még nem akarok és nincs is elég erőm. Cigizve és kávét kortyolgatva bámulok ki az ablakon és figyelem az ébredező várost. Nincs kedvem semmihez, fáradtnak érzem magam. Talán a depresszió, talán a kialvatlanság miatt, nem tudom, de nem is számít. Valahogy eljön az indulás ideje is. Felkapom a táskám és megyek. Remélem ma jobban tudunk majd haladni, nem úgy mint tegnap. Talán Hizumi kitalált valamit. A kiadóhoz érve első utam a Gazette próbatermébe vezet. Legnagyobb meglepetésemre Kai már ott van.

- Szia! – vonom magamra a figyelmét.

- Szia! – fülig szalad a szája – Mi járatba?

- Ezt hoztam vissza – veszem elő a dobozt – Köszönöm.

- Szívesen, főzzek még neked?

- Nem kérhetek ilyet, biztos van jobb dolgod – hárítok.

- Nem fáradtság – legyint.

- Ahogy érzed – nem tudom miért, de összeborzolom a haját.

Vigyorogva megcsóválja a fejét.

- Mi a helyzet felétek? – tereli a szót.

- Egy kisebb turnéra megyünk majd, most állítjuk össze a számlistát. Nem egyszerű – fáradtan dörzsölöm meg az arcom.

- Tudom, ne is mondd – nevet – gondolom akkor nem sok időd van.

- Hát nem, de mielőtt elmegyek, összefuthatnánk. Mit szólsz? – nem tudom miért, de reménykedek.

- Persze – ez a mosoly…. – Addig még úgyis találkozunk, ha máshol nem, az ebédlőben.

- Igaz, de most mennem kell. A munka sajna nem vár – intek neki és megyek.

Eddig egész jó a reggel, remélem a nap további része is így telik majd. A termünkbe érve csak a ritmus részlegre kell várni, de azok is hamar befutnak így kezdődhet a munka. Ma már könnyebb a lista összeállítása, mert van egy alap és elképzelés is. Nem változtatunk sokat a listán, csak a számok sorrendjén és kicserélünk pár dalt. A sorrenden vacilálunk sokat és hogyan kössük össze őket. Nem is megyünk ebédelni, inkább az egyik segítőnket küldjük hogy hozzon nekünk valamit enni. Eléggé bele merülünk a munkába és végezni is kéne ezzel, hogy minél előbb leadjuk a főnöknek és ne minden az utolsó pillanatban készüljön el. Csak néha tartunk cigi és kávé szünetet, hogy kicsit pihenjünk. Estére teljesen kimerülünk.

- Mi? Akkor mi után jön a Death point? – kérdi Zero.

- A Garnet után – mondja Tsukasa.

- Azután nem a Reddish jön?

- De igen – helyesel Hizumi.

- Akkor most mi van? – túr a hajába Zero.

- Egyáltalán melyik koncertről beszélünk? – kérdezem és a lapokat nézem.

- A Nagoyairól.

- Hol a faszban van a papír? – türelmetlenül kezd keresni az énekes.

- Nálam – mutatja fel Tsukasa.

Hizumi szó nélkül kitép a kezéből és megnézni.

- A Garnet után. A tököm tele van, húzzunk haza – felugrik és elviharzik.

Nem csoda hogy besokallt. Összeszedjük magunkat és haza megyünk, elég volt mára.

6. fejezet

6. fejezet

Este szívesen elmennék kocsmába, de egyedül nincs kedvem. A bandát most nem akarom látni, kicsit elegem van belőlük. Amúgy is, szinte minden nap reggeltől estig velük vagyok. Kell az, hogy kicsit nélkülük legyek. Így legalább nem látom az aggódó tekintetüket. Nem akarom, hogy aggódjanak értem, jól vagyok, csak magam alatt vagyok, ennyi. Uruha se fog jönni, ebben biztos vagyok, vagy ha igen, akkor Aoi is. Nincs bajon a sráccal, de nem vagyok kíváncsi az enyelgésükre. Le se tagadhatnák, hogy mennyire oda vannak egymásért. Az ilyentől most felfordul a gyomrom. Elhívom Kait, úgyis szeretek beszélgetni vele és meg is kedveltem. Igen, ez lesz! Amint beérek a stúdióba, első utam a Gazettéhez vezet. Kopogok, amint megkapom az engedélyt, benyitok.

- Sziasztok, zavarok? – kérdezem.

- Szia, dehogy. Mi járatban? – vigyorog Ruru.

- Munka után gondoltam megihatnánk egy sört – pillantok a dobosra.

- Bocsi, de Aoival lesz programunk – szabadkozik Ruru.

- Nem is tőled, hanem Kaitól kérdeztem.

A gitáros hápog, mindenki meglepetten pislog.

- Oké, szívesen – szalad fülig Kai szája.

- Helyes, ha végeztetek, gyere át hozzánk.

- Oké.

- Akkor este – és már megyek is.

Már alig várom, hogy végezzünk, bár félek, az nem lesz egyhamar. Az új számon dolgozunk, és Hizumi nagyon bepörgött. És még ő csodálkozik, hogy nincs barátnője. Ha ennyit dolgozik ne csodálkozzon. Senki nem szereti, ha a párja több időt tölt a munkahelyén, mint vele. Hamar beér mindenki és egy gyors köszönés után kezdünk. És milyen igazam lett. Már bőven vége a munkaidőnek, de mi még itt dekkolunk. Oké, Hizumi lelkesedése ránk is átragadt, de akkor is. Egy ebéd és pár cigi szünet és édes kevés. Jól ment a próba egész nap, csak most kezd egyre rosszabb lenni. Kiesünk a ritmusból, valaki elcsúszik, egyszerűen fáradtak vagyunk! Legyen már vége!

- Gyerünk srácok, csak még egyszer – kéri az énekes.

Hangosan felmordulok, elegem van, menni akarok! Kai már tuti megunta a várakozást és hazament. Ekkor kopognak, és az emelgetett vigyori nyit be.

- Oh, bocsánat – szeppen meg.

- Gyere, mindjárt megyek – mutatok a kanapéra.

Bólintás kíséretében leül, mi pedig még egyszer eljátszzuk ezt a nyamvadt számot. Jó lett, csak már elegem van belőle. Már fánk az ujjaim az egész napos pengetéstől, kicsit berekedtem az énekléstől és hörgéstől, de végre valahára végzünk. Amint befejezzük, helyére teszem a gitárom, jelezve, eszem ágában sincs folytatni. Összeszedem a cuccom és a vendégünket karon fogom.

- Mentem – és már Kaijal le is lépünk.

- Igyál meleg teát, az segít a hangodon – jegyzi meg már a liftnél.

- Majd helyre iszom – vigyorgok.

- Hülye – bokszol a hasamba.

Összenevetünk és beszállunk a liftben. Jó érzés beszélgetni vele, minden fáradtságom elszáll és jól érzem magam. Könnyebb a lelkem, mert megszabadulok a mázsás súlyoktól, amik készülnek összeroppantani. Nem tudom miért érzem így, de végre kapok levegőt. Már el is felejtettem milyen érzés. A kocsmába érve, veszünk két sört és leülünk egy üres asztalhoz. Most is elég sokan vannak, ami nem csoda elég késő van ahhoz, hogy beinduljon az éjszakai élet. Elmeséli milyen napja volt, aztán én is. Hamar eltérünk a munka kibeszélésétől, elvégre nem azért vagyunk itt. Folyamatosan mosolyog most is. Hihetetlen ez a srác. Még senkit sem láttam, aki ilyen vigyori lenne. Mosolyogva megcsóválom a fejem.

- Mi baj? – kérdi azonnal.

- Semmi, csak állandóan mosolyogsz.

- És az baj? Inkább szomorkodjak?

- Nem, dehogy. Mosolyogj mindig.

Egy fiatal pincérlány sétál el és kínálgat mindenkit kóstolóval. Szerzek is kettőt, de Kai feljajdul.

- Mi baj? – kérdem értetlenül.

- Orrba vágtál a karoddal – fogja az említett testrészt – mikor nyúltál a pohárért orrba vertél – mondja értetlen tekintetem látva.

- Oh… bocsi – tolom elé az egyik poharat.

- Semmi baj, csak figyelj jobban. Nagyon hosszú a karod.

Kuncogok egy sort és megiszom az italom. Az este további része tökéletes, pár apróságtól eltekintve, mint például megint majdnem sikerült orrba vernem szegény Kait, de el tudta húzni a fejét. Ezen kívül beigazolódott, amit mondott nem is olyan régen. Van abban valami, hogy sok hal van még a tengerben. Az egyik pultos lány nagyon kelleti magát. Nem is rossz, ahogy a többi közelünkben lévő nő se. Eddig hogy lehettem ilyen vak, hogy nem vettem észre őket? Ennyire elmerültem az önsajnálatban? Könnyen lehet. Valahogy tovább kell lépne, nem gubózhatok be nagyon. Így vissza gondolva, jogos, hogy magamba fordultam, de már elég ebből! Fiatal vagyok ahhoz, hogy a hátra lévő életemben egy lány miatt keseregjek állandóan. Ahogy a felhozatalt tanulmányozom, újra éled bennem a vadászösztön. Végül is, fiatal vagyok, és nem is vagyok egy bányarém, szóval egy próbát megér, de nem ma. Majd holnap.

- Nem kéne menni? – veti fel a dobos.

- Nem vitázom.

Mindketten kicsit többet ittunk a kelleténél, így kissé imbolyogva megyünk. Szerencsére az esti hűvös levegő kijózanít. Valahogy eljutunk hozzám, nem engedem el ilyen állapotban Kait, nem érdekel, mennyire bizonygatja, hogy haza tud menni. Most nem tud érdekelni a rendetlenség ami a lakásban fogad.

- Bocs a kupi miatt, eléggé elhagytam magam – mentegetőzök.

- Semmi baj – legyint.

Hozok neki egy törülközőt és amíg letusol, megágyazok a kanapén, és gyorsan pár szemetet kidobok. Végül én is lefürdök, és alszunk mindketten. Magam se tudom miért, de szinte pillanatok alatt elalszom. Nem értem, hiszen eddig a fél éjszakát ébren töltöttem, ha aludtam az leginkább az alkohol miatt volt, de most… nem értem.

Reggel furcsán kipihenten kelek, de az óra szerint még korán van.  Mázli, hogy ma nem kell dolgozni. Kimegyek a konyhába, de a nappaliban megtorpanok. Kai kiterülve alszik a kanapén, a pokrócot félig lerúgta magáról. Aranyos. Megyek és főzök egy kávét, hogy teljesen felébredjek. Az illatokra a kis dobos is előkómál.

- Jó reggelt – mosolygok rá, ahogy megcsavarodott, gyűrött ruhában és kócosan megjelenik.

- Neked is – ásít egy nagyot.

- Hogy iszod a kávét? - töltök neki egy bögrébe.

- Reggel tejjel és cukorral – leül az asztalhoz.

Elé teszem a kávét a cukorral és tejjel, had ízesítse be magának.

- Köszönöm – motyogja.

- Szívesen. Kérsz reggelit?

- Azt majd megcsinálom én. Ez a minimum, ha már itt aludtam.

- Ugyan – legyintek – Remélem nem zavart nagyon az a szemétdomb.

- Nem, rendesen körbe se néztem – legyint.

Feláll és elkezd keresgélni a hűtőben.

- Mit szeretnél reggelire? - kérdi.

- Rántottát, hússal és zöldséggel.

- Rendben, mennyire süssem meg?

- Ne nagyon, lágyan szeretem.

Mosolyogva bólint és munkához lát. Amíg ő a reggelin ügyködik, és tányérokat szedek elő és megterítek. Mivel ma nincs munka, így ráérünk. Hamar kellemes illatok kezdenek terjengeni.

- Istenien főzöl – szimatolok a levegőbe.

- Örülök, hogy ízlik – mosolyog – szeretek főzni, főleg ha a többieknek is ízlik.

- Tudod, régóta, hónapok óta nem bírok rendesen enni, de ezt láthattad. Nagyon a padló vagyok, vagy voltam... magam se tudom...

- Miért?

- Hosszú, még nem akarok mindent elmondani.

- Igen, mondtad.

- Mindegy, lényeg, hogy gondolkodtam, azon amit mondtál, és igazad volt. Sokat segítettél.

- Tényleg? Hogy? - csodálkozik.

- Amit ahogyan mondtál. Te is azt mondtad, amit a többiek, de másként. Nem oktattál ki – kuncogok.

- Az nem szokásom.

- Tudom, és ennek örülök.

Elmosolyodik és amint elkészül a reggeli szétosztja kettőnknek. Mosolyogva leül velem szembe és megreggelizünk. Kai nem marad sokáig, mert még van egy kis dolga, és én se érzem magam kellemetlenül, hogy egy cunami sújtotta övezetben kell vendégül látnom. 

5. fejezet

5. fejezet

Csak az tűnik fel, hogy van egy újabb, apró rendszer az életemben. Mégpedig az, hogy Kai naponta vagy két naponta hoz valami finomat, én meg viszem vissza neki a dobozokat. Már egy hete rendszeresen ez megy. Lassan ideje meghálálnom neki, bár eddig nem szólt érte. Lehet nem vár semmit cserébe, de akkor is, így tisztességes. Ha jól emlékszem, ma nem próbálnak, és mi se, mert Zero és Hizumi interjúra ment. Felhívom és megbeszélek vele egy találkát. Tudok is egy jó éttermet, ami finom és nem csillagászati az ára sem. Mázlira tudja, hol van, szóval ott találkozunk egy óra múlva és éhesen jöjjön. Szegény semmit sem ért, de nem baj, annál nagyobb lesz a meglepetés.

- Miért hívtál ide? – kérdi, mikor találkozunk.

- Gyere – intek.

Leülünk egy asztalhoz és megkapjuk az étlapot.

- Válassz bármit, én állom – jelentem ki.

- Miért? Úgy értem…

- Te is főztél nekem, szóval viszonzom.

- Igazán nem szükséges.

- De, szóval válogass – kérem kedvesen, de határozottan.

Eleget tesz kérésemnek és rendelünk. Aranyos, ahogy elnézem, nincs ehhez hozzászokva.

- Megkérdezhetem, hogy miért nem ettél eddig? – kérdi bizonytalanul – nem kell válaszolni, ha nem akarsz.

- Ne félj, nem harapok – mosolygok.

- Azok után, ahogy neki akartál menni Reitának, ne csodálkozz. Nem tudom, mitől ugrasz.

- Fogalmazzunk úgy, hogy az életem egy katasztrófa.

- Miért?

- Sokáig azt hittem tökéletes, aztán egyik napról a másikra minden megváltozott. Mióta egyedül vagyok, semmi sem olyan, mint régen.

Meghozzák a rendelést.

- Tudom nehéz, de ne zuhanj magadba. Lehet, hogy most úgy érzed, hogy rossz, de hidd el, idővel változni fog. Sok hal van még a tengerben. Lehet, hogy a következő összejön, vagy az azt követő. Meg fogod találni azt, aki igazán, feltétel nélkül szeret majd – csak úgy ragyog a tekintete – Bocs, csupa sablon szöveget hordok össze.

- Lehet, de attól még igaz lehet – kezdek enni én is.

Elgondolkodom a szavain. Többen mondták már, csak más körítéssel. Kai verziója a leghihetőbb. Talán azért, mert eddig azt mondták, hogy dugjak meg minden nőt, akit látok, az majd segít. Nem kell sokat kérdeznem tőle és elkezd mesélni. Megnyugtató hallani a hangját és látni fülig érő mosolyát. Sokáig beszélgetünk, egész jól elszórakozunk. Jól érzem magam, amire az utóbbi jó pár hónapban nem volt példa. Mikor végzünk, fizetek és megyünk.

- Köszönöm a meghívást – mosolyog Kai a kocsija előtt állva.

- Szívesen. Nem tudok főzni és máshogy nem tudtam viszononi a kedvességed.

- Ugyan, semmiség – füli pirulva vakarja a tarkóját.

- Nem, nekem nagyon sokat jelent.

Nagy szemekkel pislog fel rám. Elmosolyodom, majd intek neki és elindulok haza vagy amerre a lábam visz. Kattog az agyam, így inkább haza felé veszem az irányt, hogy tudjak egy kicsit dolgozni. Egy nagyon jó dallam cseng a fülemben, muszáj lesz kezdeni vele valamit. Otthon azonnal leülök a gép elé, kézbe veszem a gitárom és kezdődhet a munka. Szinte egész éjjel ezen dolgozom, de megéri, nagyon jó lett. Valamikor hajnalban tudok egy kicsit pihenni. Hála a kimerültségnek, nem álmodom semmit, és nyugodtan tudok aludni pár órát. Nem ez a legpihentetőbb, de legalább úgy érzem, hogy feltöltődtem egy kis energiával. Reggel csinálok egy kávét és keresek valami ehetőt. Fintorogva nézek szét a romokban heverő lakáson. Olyan mintha egy cunami söpört volna rajta végig. Nem vagyok kupis, de nem látom értelmét a takarításnak. Minek? Ki miatt törjem magam? Magamért nem fogom. Leülök a kanapéra és a TV-ben megnézem a híreket, hátha történt valami érdekes. Csak a szokásos, hogy milyen baleset volt, valahova betörtek, kisállat született az állatkertben, és persze a politika. Nem annyira érdekel, de alapzajnak jó, amíg összeszedem magam. Már indulnék, mikor megnézem a telefonom és látom, hogy Szombat van. Ennyire elrepült a hét? Ez fura. Tényleg nagyon elhagytam magam, de nem érdeke. Ha már összeszedtem magam, elmegyek itthonról. Keresek némi száraz kenyeret, amiből van itthon bőven, elteszem és indulok. Az egyik parkba megyek, ott remélem tudok egy kicsit pihenni. A parkban van egy kis tó, ott szoktam nézni a kacsákat. Bár lehet nem ez a legjobb ötlet, mert Ayumival is jártunk ide. Mondjuk ő nem igazán szerette ezt a tavat, nem értem miért. Nem számít, már úgyis mindegy. Az egyik padra leülök és török a száraz kenyérből és a tóba dobom. Néhány kacsa azonnal jön enni és hápogva követeli a következő falatot. Mosolyogva figyelem őket, aranyos ahogy siklana a vízfelszínen a falatokért, esetleg megkergetik egymást. Van néhány egészen kicsi is, biztos nem rég keltek ki a tojásból. Olyan egyszerű az állatok élete. Enni, életben maradni és szaporodni. Ennyi, nem több nem kevesebb. Sokuk csak egyszer választ pár, azok tudják mi a hűség. Nem vagyok szent, követtem el hibákat, ezt beismerem. Nem hibáztathatom Ayumit azért ami történt, hiszen én nem becsültem őt eléggé. Azt hittem mindent megbocsát, de tévedtem. Mondjuk ez kissé túlzás, mert nem volt minden rendben köztünk, azért is történt ami történt. Szörnyen érzem magam, bűntudatom van, de enyhíti a tudat, hogy talán megérdemeltem. Lehet tovább kéne lépnem, ahogy Kai mondta. Bárcsak olyan egyszerű lenne, de ennyi évet, nem lehet csak úgy elfelejteni és úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Ahhoz túl sok idő telt el és sok mindent történt. 15 év nagyon hosszú idő. Túl hosszú, hogy könnyen túl lehessen lépni rajta, és elég, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon az ember életében. Félek, hogy soha nem tudom újra összerakni magam. Akarom egyáltalán? Nem tudom. Nincs is kiért. Csak a barátaim és a szüleim vannak, senki más. Néha tényleg nem tudom miért csinálom még mindig. Depressziós vagyok, de nem akarok meghalni, csak nem látom értelmét semminek. Nincs semmi ami motiválna vagy amiét érdemes még folytatni. A zene segít, mert kiadhatok magamból mindent. Talán ezért. Lehet önző vagyok, de magam miatt zenélek, nem a rajongókért. Nekem most nagyobb szükségem van erre.

Órákig ücsörgök a padon, etetek a kacsákat és figyelem az embereket. Leginkább családok járnak erre felé. Fáj látni, hogy mások milyen boldogok, de eszembe jut, hogy mennyi veszekedtünk Ayumival, mert szerinte sose foglalkoztam vele és nem voltunk sokat együtt. Nem értette meg, hogy nekem nem ott ér véget a munka, hogy kijövök a próbateremből. Ilyen szempontból talán jobb is, hogy egyedül vagyok. Nem kell elszámolnom senkinek semmivel. Végül elindulok valamerre, nem is figyelem hova. Zsebre tett kézzel sétálok az utcákon, mindenfelé fiatalok, biztos mennek bulizni. Az egyik forgalmas út menti kis étkezdébe beülök, hogy megvacsorázzak, aztán megyek haza. Otthon nem kapcsolok villant, elég a kintről beszűrődő félhomály. Lámpa nélkül is tudom mi merre van és mekkora kupi van. Egy üveg itallal a kezemben felülök az ablakpárkányra és nézem Tokyo soha nem alvó városát. Hihetetlen, hogy mindig történik itt valami, mindig vannak az utcákon. Régóta itt lakom, de akkor is. Csöndesen nézelődök és iszogatok, próbálok nem gondolni semmire. Gyorsan elrepült a nap, észre se vettem. Hajnalig ücsörgök és bámulok ki az ablakon. Fel se tűnt, hogy most kezd vörösleni az ég alja.

- Egy új nap – motyogom magam elé.

Lemászom a párkányról és megyek a szobámba, hogy legalább egy kicsit aludjak. Nem lenne csoda, ha átaludnám a napot. Lehet erre lenne szükségem, egy kiadós alvásra. Alig nyúlok el az ágyon, máris elalszom. Szerencsére az álmok és a rémképek elkerülnek, így ki tudom pihenni magam. Csak késő délután kelek fel. Végre kipihentnek érzem magam, és fel vagyok töltődve. A hangulatomon is sokat javít. Lehet nem kellett volna annyit virrasztanom? Felkelek, rádiót kapcsolok és főzök egy kávét. Csak azt kéne kitalálni, hogy mihez kezdjek ma. Nem akarok ücsörögni a seggemen egész nap. Takarítani is kéne, de semmi kedvem, pihenni akarok! Bekapcsolom a laptopot és megnézem milyen filmek vannak mostanában a moziban. Leginkább nyálas romantikus filmek, de olyantól eret vágok. Mázlira találok egy jó horrort, az előzetes is jónak tűnik. Foglalok egy jegyet és ezzel máris van programom. csinálok  reggelit, aztán elindulok. A mozi egy nagy plázában van, amit nem bánok. felveszem a jegyet és nézelődök az üzletekben. Semmi érdekes, de időtöltésnek kiváló. Kezdés előtt még veszek pattogatott kukoricát, azt legalább meg tudom enni, és akkor meg lesz az ebéd és szerintem a vacsora is. Elég sokan ülnek a teremben, köztük fiatal lányok is. Nem fogják sokáig bírni, azt biztos. Elkezdődik a film, ugyan a szokásos szellemes, gyilkolós, kibelezős horror, de tetszik. A film felénél a lányok többször felsikoltanak néhány ijesztő jelenetnél. Magamban csak jót mosolygok rajtuk. Aki nem bírja, ne üljön be ilyen filmre. Én élvezem, jót mosolygok, majd mikor végre, mondhatni jó kedvvel indulok tovább. Ez jó volt. A nap további részében a városban mászkálok céltalanul és csak késő este esek haza. Holnap munka, amit nem bánok, mert úgy érzem tombolni akarok, zenélni.