7. fejezet

7. fejezet

A szabadnapom hamar eltelik, de nem is bánom. Nem igazán tudok mit kezdeni magammal, így inkább dolgozom kicsit. Egész nap pengetek, csak este megyek el vacsorázni egy kifőzdébe, majd egy hosszú sétára. Sokáig járom a várost, a kellemes esti levegő kitisztítja a fejem. Kicipzárazom a kabátom és hagyom, hogy a szél átjárjon. Kellemesen megborzongok, ez nagyon jól esik. Élvezem, ahogy a hajam lobog, mélyen magamba szívom a friss levegőt. Nem nézem merre megyek, csak a lábaim visznek valamerre. Nem is érdekel merre tartok. Sokáig járom a város utcáit, főutcákat, mellékutcákat, nem érdekel különösebben. Jólesik ez a séta, rendesen kiszellőzik a fejem. Csak késő este érek haza. Most nem akarok lefürdeni, mert igazán frissnek érzem magam. Bedőlök az ágyba és pillanatok alatt elnyom az álom. Végre nem álmodok semmit, csak a puha sötétség vesz körül. Reggel a telefonom szól, hogy kelni kell mert vár a munka. Semmi kedvem, de ez nem kívánságműsor. Főzök egy kávét és megpróbálok minél előbb felébredni. Egy újabb nap, amiben az egyetlen jó, hogy a végén elmegyek Kaijal inni. Nem tudom hogy, de az a srác sokat segít. Talán a mosolya. Az nagyon aranyos, és csak úgy sugárzik belőle az életkedv. Alig érek be, Hizumi hatalmas vigyorral a képén fogad:

- Végre! Nagy hírem van!

- Mi? Megkérted az asszony kezét?

- Nem, dehogy! - horkan – A főnök közölte, hogy turnéra megyünk!

- Mi a fene! - vidulok fel.

Leülök a többiek közé és énekesem azonnal elém teszi a papírokat és elmondja mit talált ki a főnök. Egy kisebb haza turné, az ország több pontján. Jó nagy, legalább 15 fellépés egy hónapon belül. A menedzser már ráállt az ügyre és intézi a hivatalos ügyeket, foglalásokat.

- Végre bulizunk egy jót – nyújtózkodik Tsukasa.

- Igen, rám fér már egy kis tombolás – értek egyet.

- Remélem nem leszel olyan búval baszott, mert ha igen, seggbe rúglak – fenyeget Hizumi.

- Nyugi, sőt! - vigyorgok kajánul.

- Nocsak, végre csajozol? - csillan fel Zero szeme.

- Miért ne? Fiatal vagyok még – vonok vállat.

Erre mindhárman hatalmas szemekkel pislognak rám és nem hisznek a fülüknek.

- Ki vagy te és mit csináltál Karyuval? - találja meg a hangját Hizumi.

- Én vagyok az, barom – morgok.

- Rég hallottunk így beszélni. Mi történt, hogy megjött az eszed? - csodálkozik Zero.

- Megnyugodhatsz, nem nektek köszönhetően.

- Bunkó vagy baszd meg! - morran mérgesen a basszista.

- Na jó, nem csak nektek – helyesbítek, hiszen tényleg nekik is köszönhető, hogy most jobban vagyok.

- Mindegy, lényeg, hogy már nem annyira depressziós – oldja a feszültséget a dobos.

- Igen, úgyhogy kezdjünk el úgy tenni, mintha dolgoznánk! Beszéljünk meg a számlistát – veti fel Hizumi és előkap egy füzetet.

Egész délelőtt ezzel foglalkozunk. Elsőnek összeírjuk azokat a dalokat, amiket előadhatnánk, aztán azt a hosszú listát csökkentjük és megpróbáljuk kitalálni, hogy milyen sorrendben adjuk majd elő őket, meg azt, hogy miben különbözzenek a helyszínek setlist-ei. Hossz fellépéseket tervezünk, legalább 12 számmal. Elég vad buli lesz, főleg hogy szinte két naponta koncert. Nem baj, erre van most szükségem. Csak ebédelni állunk fel az asztaltól. Az ebédlőben már ott van a Gazette.

- Teljes létszámmal? – morran Reita.

Ennek meg mi baja?

- Minden oké? – terem mellettem Uruha.

- Ja, miért ne lenne? – nézek rá furán.

- Az utóbbi időben nagyon szarul voltál. Aggódtam.

- Nem kell, jól vagyok.

- Ha te mondod – von vállat.

Szerzek magamnak ebédet. Rizs és zöldséges mártás hússal. Jól néz ki. Hozok mellé egy kis tál levest is.

- Jé, te tudsz enni? – csodálkozik Tsukasa.

- Képzeld.

- Jó látni hogy van étvágyad – mosolyog Kai.

Csak megvonom a vállam és leülünk. Aoi alig tud leszakadni a telefonjáról, amit Ruru megelégel és elveszi tőle. Erre a másik gitáros hisztizni kezd, de nem kapja meg a készüléket.

- Egy hétig nincs szex – jelenti ki.

- Mi? Ne már! – nyúlik meg Ruru képe.

- Menjetek szobára! – szól rájuk Reita.

- Igaza van, ott dugjátok egymást – helyesel Ruki.

- Nem is tudtam, hogy lesz ingyen pornó – kuncog Hizumi.

- Mert nem lesz, kivéve ha te megdugsz valakit előttünk – vágja rá Aoi.

- Bocs, de nem érdemlitek meg, hogy lássátok, mit tudok – vigyorog önelégülten énekesem.

- Ennyi szexhiányost – sóhajtok lemondóan.

Nem is figyelek rájuk tovább, inkább az ebédemnek szentelem a figyelmem. Kai megforgatja a szemeit és inkább eszik ő is. Ebéd után visszamegyünk a próbaterembe, hogy folytassuk a munkát. Nem haladunk gyorsan, nehéz kiválogatni és összeállítani a számlistát. Figyelembe vesszük, hogy melyek a népszerű számok, melyik volt régen és mi hogy bírnánk szusszal. Estére csak két listával végzünk, ami nagyon kevés. Remélem holnap jobban tudunk haladni, mert így is van még bőven feladat. Kaial találkozom a parkolóban, de csak köszönünk egymásnak és megyünk haza, hisz’ mindketten fáradtak vagyunk. Szerencsére hamar haza érek, nincsenek sokan az utakon. Gyors vacsora közben nézem kicsit a tv-t, majd elmegyek fürdeni és lefekszem aludni. Fáradt vagyok és holnap is fárasztó napunk lesz.

Reggel a Nap első sugarai ébresztenek. Morogva forgolódok egy darabig majd felkelek hogy főzzek egy kávét és elkezdjem a napot. Találok egy dobozt ami nem az enyém.

- Vissza kell vinnem – motyogom és a táskámba dobom.

Kai istenien főz, ez tény. Nem tudom hogy csinálta, de helyre tette a gyomrom. Nem is vagyok annyira sík ideg, bár szerintem ez nem a kaja miatt van. Össze kéne szednem magam, de még nem akarok és nincs is elég erőm. Cigizve és kávét kortyolgatva bámulok ki az ablakon és figyelem az ébredező várost. Nincs kedvem semmihez, fáradtnak érzem magam. Talán a depresszió, talán a kialvatlanság miatt, nem tudom, de nem is számít. Valahogy eljön az indulás ideje is. Felkapom a táskám és megyek. Remélem ma jobban tudunk majd haladni, nem úgy mint tegnap. Talán Hizumi kitalált valamit. A kiadóhoz érve első utam a Gazette próbatermébe vezet. Legnagyobb meglepetésemre Kai már ott van.

- Szia! – vonom magamra a figyelmét.

- Szia! – fülig szalad a szája – Mi járatba?

- Ezt hoztam vissza – veszem elő a dobozt – Köszönöm.

- Szívesen, főzzek még neked?

- Nem kérhetek ilyet, biztos van jobb dolgod – hárítok.

- Nem fáradtság – legyint.

- Ahogy érzed – nem tudom miért, de összeborzolom a haját.

Vigyorogva megcsóválja a fejét.

- Mi a helyzet felétek? – tereli a szót.

- Egy kisebb turnéra megyünk majd, most állítjuk össze a számlistát. Nem egyszerű – fáradtan dörzsölöm meg az arcom.

- Tudom, ne is mondd – nevet – gondolom akkor nem sok időd van.

- Hát nem, de mielőtt elmegyek, összefuthatnánk. Mit szólsz? – nem tudom miért, de reménykedek.

- Persze – ez a mosoly…. – Addig még úgyis találkozunk, ha máshol nem, az ebédlőben.

- Igaz, de most mennem kell. A munka sajna nem vár – intek neki és megyek.

Eddig egész jó a reggel, remélem a nap további része is így telik majd. A termünkbe érve csak a ritmus részlegre kell várni, de azok is hamar befutnak így kezdődhet a munka. Ma már könnyebb a lista összeállítása, mert van egy alap és elképzelés is. Nem változtatunk sokat a listán, csak a számok sorrendjén és kicserélünk pár dalt. A sorrenden vacilálunk sokat és hogyan kössük össze őket. Nem is megyünk ebédelni, inkább az egyik segítőnket küldjük hogy hozzon nekünk valamit enni. Eléggé bele merülünk a munkába és végezni is kéne ezzel, hogy minél előbb leadjuk a főnöknek és ne minden az utolsó pillanatban készüljön el. Csak néha tartunk cigi és kávé szünetet, hogy kicsit pihenjünk. Estére teljesen kimerülünk.

- Mi? Akkor mi után jön a Death point? – kérdi Zero.

- A Garnet után – mondja Tsukasa.

- Azután nem a Reddish jön?

- De igen – helyesel Hizumi.

- Akkor most mi van? – túr a hajába Zero.

- Egyáltalán melyik koncertről beszélünk? – kérdezem és a lapokat nézem.

- A Nagoyairól.

- Hol a faszban van a papír? – türelmetlenül kezd keresni az énekes.

- Nálam – mutatja fel Tsukasa.

Hizumi szó nélkül kitép a kezéből és megnézni.

- A Garnet után. A tököm tele van, húzzunk haza – felugrik és elviharzik.

Nem csoda hogy besokallt. Összeszedjük magunkat és haza megyünk, elég volt mára.