Angyalbőrbe bújt démon 31. fejezet

31. fejezet

Kamijo édes csókja és a saját vérem íze, teljesen elveszi az eszem. Felpezsdül a vérem, egyre vadabbul tépjük egymás ajkait. Elszakad tőlem, ismét a nyakamon tátongó sebre tapad. Nyelve játékára jólesően felsóhajtok. Szőketincseibe markolok, közben a mögötte lévő kanapé felé taszigálom. Érti mit akarok, engedelmesen hátrál, majd lehuppan a puha bútorral. Amint lehet, az ölébe mászom, ismét ajkait tépem. Nem érdekel, ha fáj, túlzottan élvezem a helyzetet. Mivel nem szól, úgy veszem, nincs ellenére egy kis fájdalomnak.

- De kis vad vagy – mosolyog Kamijo.

Enyhén horrorisztikus a mosolya, az ajkain és fogain vöröslő vértől.

- Mint egy igazi vámpír – kuncogok.

- Te se lehetsz teljesen ember, ha ezt élvezed, sőt, felizgat a vér íze – mosolyog kéjesen.

- Inkább, csókolj meg – morgok.

Nem szól semmit, teljesíti kérésem. Egyik kezét tarkómra csúsztatja, másikkal a derekamat karolja át. Mélyítem a csókot, közben inge gombjaival kezdek bíbelődni. Kis szerencsétlenkedés után, végzem ezzel a művelettel. Elhúzódom tőle, végignézek, immár fedetlen mellkasán. Egyszerűen tökéletes, a porcelánfehér bőre, sehol egy apró hiba. Órákig tudnék gyönyörködni benne, de megérzem kutatóujjait a hasamnál. Óvatosan leveszi a pólóm, és eldobja valahova. Résnyire nyitott ajkakkal, vizslató pillantásokkal mér végig. Mint egy ragadozó a zsákmányát.

- Gyönyörű vagy – sóhajt.

Elfintorodom, nem tartom magam annak. Ő a gyönyörű, én meg a gnóm törpe. Megérinti a tetoválásaimat, majd a tigrisemre irányítja figyelmét.

- Olyan, mint te – Cirógatja meg az érzékeny bőrt.

- Mert? – Sóhajtok jólesően.

- Gyönyörű, vad, féktelen és szabad. Te is ilyen vagy – Suttogja ajkaimnak, és megcsókol.

Furcsa a gondolkodása, de már meg sem lepődöm. Vámpír és tigris. Vicces elmélet. Megremegek, mikor végigsimít dudorodó nadrágomon. Én se tétlenkedem, övével kezdek bajlódni. Nem könnyíti meg a dolgom kutakodó ujjaival, majd lenyalja a mellkasomon folyóvért. Megremegek, fojtottan felnyögök, mikor ujjait körém fonja, kényeztetni kezd.

- Kamijoh… - sóhajtom.

Nyaka puhabőrét borítom csókokkal, végre kibontom azt a fránya övet, és viszonzom neki a kényeztetést. Vágyakozva felsóhajt, mire elmosolyodom.

- Kyoh… - Megremeg a hangja.

Gonoszan elmosolyodom, és folytatom áldásos tevékenységem. Ismét nyakamba harap, gyorsít keze mozgásán. Hangosan zihálok, érzem, nem kell sok a beteljesülésig. Elszakad nyakamtól és ajkaimra mar. Egy nagyobb nyögéssel élvezünk el. Mellkasának dőlve zihálok, egész testemben remegek. Percekig így maradunk, majd elvánszorgunk a fürdőbe. Semmi kifogásom egy közös zuhany ellen. Jólesik a meleg víz, de az még jobban, hogy vámpírom átkarolja a derekam. Felszisszenek, a víz csípi a sebem.

- Fáj? Sajnálom – mentegetőzik.

- Nem kell, túlélem. Amúgy, kimondottan tetszett – vigyorgok.

- Szereted, ha megharapnak? – csodálkozik.

- Eddig csak te tetted meg. Másnak nem volt ehhez bátorsága.

- Akkor ez nagy kegy.

- Így van, szóval ehhez tartsd magad.

Lágyan felnevet, és megcsókol. Nem áztatjuk magunkat sokáig. Míg Kamijo keres egy törülközőt, megnézem a tükörben a harapásnyomot.

- Ha ezt Kaoru meglátja, meg fog ölni – morgom.

- Csaknem, de ha mégis, akkor az én bosszúmat kell elszenvednie.

- És az milyen?

- A fantáziádra bízom, de annyit elárulok, hogy lassú halála lesz.

Nevetek rajta. Nem kételkedem a szavaiban, de akkor is viccesen hangzik. Kicsit elbíbelődöm, addig Kamijo kimegy. Néhány perccel később, követem őt. A szobája ajtajánál áll, és mosolyogva figyeli, amint a kanapé mellett megállok. Eddig, itt volt megágyazva nekem, de most nem, az ágynemű nincs sehol.

- Gyere – Invitál be.

Meglepve teszek eleget kérésének. Ezek szerint, azt akarja, hogy vele aludjak. Még sose voltam a szobájában. Szép tágas, jó nagy ággyal. Befekszem mellé, ő a hátára fordul, fejem vállára hajtom, átölel. Pillanatok alatt elnyom az álom.

Másnap abba, az álomba ringatva megyek a próbára, hogy hajcsár gitárosomnak nem tűnik fel semmi. Tudom, ostobaság ezt hinni, de remélni szabad. Milyen igazam lett, Kaoru nagyon hamar kiszúrta a sebet. Először az tűnt fel neki, hogy szokatlanul boldog vagyok, aztán a kipirult bőr, a harapás szélén. Ebből összerakta, hogy történt valami tegnapeste.

- Mi ez? – Bök a nyakamra.

- Semmi – legyintek.

Leader-sama szeme megvillan. Ajjaj, itt baj lesz!

- Fiúk, inkább dolgozzunk! – szól közbe Shini.

Igaz, nem azért fizetnek, hogy beszélgessünk. Az ráér a munka után. Addig van időm felkészülni a legrosszabbra. Alig látunk munkához, Toshi telefonja újra megszólal. Még látom Teru nevét a kijelzőn, mielőtt felkapná. Teru? Mit akar Toshiyától? A basszista pötyög valamit, aztán elteszi azt a vacakot.

- Bocsi – szabadkozik.

Kaoru rosszallóan morog.

- Ne morogj, a te telefonod is csörgött már, sőt, miattad kellett vagy félórát várnunk! – mondja Die.

- Dai, én munkát intéztem, nem a magánügyeimet. Szóval, legyetek szívesek, azt későbbre halasztani – Sóhajt vezetőnk.

Ennyiben maradun és azt próbáljuk megvitatni, hogy mi legyen. Lenne két interjúnk, de ezzel párhuzamosan, itt is kéne lenni, egy fontos megbeszélés miatt. Ilyenkor lenne jó, ha tudnánk osztódással szaporodni, vagy nem lenne illegális az emberi klónozás. Többórás egymással való vitatkozás, telefonos veszekedés, szervezés és idegbaj után, megszületik a megoldás. Die és Shinya elmennek a TV-s interjúra, Toshi meg én a rádióba, Kaoru marad, és elviseli a fejesek hülyeségét. Nem tudom, ki járt jobban, de szerintem, mi négyen. Vagy Kao, mert aludhat, mi meg jópofizhatunk. Ebédig nyúz minket ez a rabszolgahajcsár. Amint lehet, Toshi villámként menekül ki, és telefonál. Mibe, hogy Terunak? De mióta vannak ezek ilyen jóban? Ami a beszélgetést illeti, az én mobilom is életre kel. Kamijo az. Kimegyek a folyosóra, miközben emelem a fülemhez.

- Ezek szerint, nem ölt meg Kaoru – nevet a vámpír.

- Még nem, mostanáig munka volt.

- Tudom.

- Hát persze, Teru. Kérlek, mondd meg a gitárosodnak, hogy ne üzengessen ennyit Toshinak, mert Kao bepöccen, és egy mérges Kaoru nagyon nem jó.

- Oké, beszélek vele.

- Helyes. – Ekkor meglátom az emlegetett szamarat, int, hogy figyeljek rá – Megyek, szurkolj! – Bontom a vonalat.

Angyalbőrbe bújt démon 30. fejezet

30. fejezet

- Jobban festesz – jegyzi meg.

- Mert?

- Nem vagy annyira mosott szar.

Vállat vonok, és beengedem. Míg leveszi a cipőjét, bezárom az ajtót.

- Minden oké? – kérdi gyanakodva.

- Igen, fogjuk rá.

- Ugye tudod, hogy nem a munkára gondoltam?

- Én se.

- Most nem értek a nyelveden, szóval kérlek, japánul beszélj.

Épp megszólalnék, de közbevág:

- Várj, előbb leülök. – És elfoglalja a kanapét.

- Kibékültünk – jelentem ki egyszerűen.

- Remek – morog.

- Mert?

- Inkább azt mondd meg, hogy miért?

- Tisztázta a dolgokat, hiszek neki.

- Miért? Mit mondott?

- Tavaly meghalt a szerelme, most próbál továbblépni, és újéletet kezdeni velem. Elhiszem neki, hogy szeret.

- Most szórakozol velem? Tegnap az volt a baj, hogy nem szeret, ma kibékültök, holnap mi lesz?

- Kösz, kedves vagy – morranok.

- Hiszed vagy sem, tényleg olyan, mintha csak szórakozna veled, aminek kurvára nem örülök. Elhiheted, nem élvezetes téged felkanalazni.

- Tudom, de nem kért rá senki – morgom.

Ez talán túlzás volt.

- Azért teszem, te barom, mert aggódóm érted, és törődök veled, mert a barátom vagy – villan meg élesen a szeme.

- Tudom, bocs, kicsit túlzásba vittem.

- Kicsit? – kérdi szemrehányóan.

- Veszekedni jöttél? – kezdem elveszíteni a türelmem.

- Nem, csak kíváncsi voltam mi van veled, de ezek szerint, kár volt fáradnom.

- Túlzásba viszed az aggódást, ez a baj.

- Szerinted ok nélkül csinálom?

- Nem – ismerem be.

- Akkor meg?

- Nem jegelhetnénk ezt a témát? Nem akarok veszekedni, főleg nem veled.

- Jól van. Hogy haladsz a munkával? – int a papírhalomra.

- Szerinted? – adom kezébe.

Míg elolvassa, hozok sört, és leülök mellé. Szerencsére besegít, így hamar kiadható formát ölt a kupac. Pár dologba beleköt, azt átbeszéljük, és jól szórakozunk. Csak későeste megy haza. Nem sokkal távozása után én is megyek aludni fáradt, vagyok.

Reggel korán kelek, és viszem el a kiadóhoz a verseket. Nem maradok ott sokáig, jobb dolgom is van. Egy helyre még el akarok menni, mielőtt meglátogatnám a vámpírt.

Ismét felkeresem a már jól ismert temetőt. Csöndes és nyugodt. A holtakon és rajtam kívül nincs itt senki. Kísérteties, és hátborzongató ebben a ködben, de furcsamód engem megnyugtat. Csukott szemmel is megtalálom a számomra legfontosabb síremléket, de ez alkalommal nem oda megyek. Sajnálom, Daisuke, most nem hozzád megyek. Tényleg sajnálom, de nincs erőm most hozzád menni. Minden energiámat felemészti, hogy elmenjek hozzá. Megállok a sír előtt, és újra szemügyre veszem a márványlapot. Nem tudom, hol kezdjem.

- Nem kertelek, az nem szokásom. Szerintem tudod, miért vagyok itt. Szeretem Kamijó-t, és azt akarom, hogy újéletet kezdjen velem. Nem azt mondom, hogy felejtsen el téged, mert ez lehetetlen, és nincs is jogom ehhez. Örökké emlékezni fog rád. Azt akarom, hogy boldog legyen velem. Mindent megadok neki, amire szüksége lehet. Azért jöttem el hozzád, hogy tudd, vigyázok rá, nem magányos, nincs egyedül – fejezem be monológom.

Nem tudom miért, de úgy éreztem erre szükség volt. Azt akartam, hogy tudja, jó kezekben van Kamijo.

- Ígérem, vigyázok rá. – És elindulok.

Érzek némi késztetést, hogy elmenjek régi barátomhoz, de inkább nem. Nem vagyok paranoiás, de érzem, hogy figyelnek, míg el nem érem a temető kijáratát. Megállok a kapuban, és felnézek a felhőségre. Mintha Jasmine You végig figyelt volna. Egy lágy szellő összeborzolja a hajam, olyan, mintha ő lenne az. Elmosolyodok, mert hisz nekem, és rám bízza Kamijót.

Elérve a vámpírhoz, úgy fogad, mint mindig, egy forró csókkal. Nem fogom elmondani, hogy jártam a basszeros sírjánál, az Jasmine You, meg az én ügyem volt. Az egész nap azzal telik, hogy élvezzük egymás társaságát, Kamijo lerendez pár telefont, de ha a bandatársai hívják, kinyomja, mondván fontosabb dolga van. Végül is, ő a főnök, megteheti. Bezzeg engem Kao megölne. Kényelmesen elnyúlok a kanapén, fejem az ölébe hajtom, és egyszerűen élvezem a társaságát. Ő hajammal babrál.

- Itt maradsz éjszakára? – töri meg a csendet.

- Szeretnéd?

- Igen.

- Akkor maradok – egyezek bele.

Mosolyogva húz magához, és csókol meg. Az egész nap ilyen semmittevéssel telik.

Teljes a sötétség, csak az ablakon beszűrődő fény nyújt méni világosságot. Olyan megnyugtató állni, és nézni a városfényeit. Csodálatos látvány. Olyan, mintha valami felsőbbrendű lényként pillantanék le az előttem elterülő világra, és az emberekre. Talán betudható ez annak, hogy sok időt töltök Kamijóval. Úgy tűnik, kezd átragadni rám a stílusa? Mindegy, nem is érdekel különösebben.

Ami még tökéletesebbé teszi ezt az estét, az az, hogy ő is itt van velem, de valahogy úgy érzem, ez egy különleges alkalom. Kamijo szorosan átkarolja a derekam, mikor mögém lép. Ajkait végig húzza nyakamon, mire megborzongok.

- Mire készülsz? – remeg meg hangom.

- Az enyém vagy, gondoskodom róla, hogy ennek nyoma maradjon.

- Tedd meg!

Érzem, hogy elmosolyodik. Félredönti a fejem, másik kezével a vállam fogja. A következő pillanatban megrándul a testem, aztán megfeszül. Éles fájdalom hasít a nyakamba. Kamijo a húsomba mélyeszti a fogait. Érzem, hogy valami meleg folyik végig a nyakamon. Kamijo a nyelvével próbálja elvonni a figyelmem a fájdalomról, ami sikerül is. Furcsa, de még élvezem is. Szőke tincseibe túrok. Mikor elhajol a nyakamtól, ránézek. Ajkai vöröslenek a vértől, és egy apró csíkban folyik végig a szája sarkában. Magamhoz rántom egy csókra. Érdekes érezni a vér ízét is, de teljesen magával ragadó. Teljes az extázis. Most tényleg a része lettem, az övé.