Tökéletes színjáték 17. fejezet

17. fejezet

Órákig tartó utazás után megérkeztek. Die alig fékezte meg a lovát, máris leugrott róla, és a hintóhoz sietve segített kiszállni Hizakinak.

- Köszönöm – mosolygott rá a lány.

Hizaki csodálkozva pillantott a kastélyra, amely előtte magasodott. Kamijo egyáltalán nem túlzott, mikor azt állította, hogy gyönyörű helyre utaznak. Csodás volt, ahogy a kastély fehérje elütött az erdő ezernyi zöldjétől.

- Tetszik? – kérdezte Kamijo, miután kiszállt a hintóból.

- Mese szép.

- Várd meg, amíg látod a tavat – kacsintott rá a férfi.

A szolgák elkezdtek kipakolni.

- Végre pihenhetünk – nyújtózott Miyavi.

- Mit akarsz kipihenni? semmit sem csinálsz – nevetett Teru.

- Ahogy mondod. Nagyon fárasztó a semmittevés.

- Veled ellentétben, akik nélkülözhetetlenek, sose ér véget a tennivaló – jegyezte meg Jasmine.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem vagyok fontos? – háborodott fel Miyavi.

- Bizonyos szempontból nem – mosolygott titokzatosan a királynő.

Miyavi hal módjára kezdett el tátogni. A körülötte állók, próbáltak nem hangot adni jókedvüknek, miközben ezt a kis szóváltást hallgatták.

- Midenki érezze jól magát, és pihenjen. Kamijo – fordult fia felé Jasmine – Gyere velem, beszélni akarok veled.

Az idősebb testvér elhúzta a száját, de követte édesanyját.

- Amint lehet, veled leszek – csókolta meg Hizakit.

Hizaki bánatosan nézte a férfi távolodó alakját. Tudta, hogy sok tennivalója van, de szeretett volna egy kis időt vele tölteni. Remélte, hogy lesz alkalmuk élvezni egymás társaságát. A kastély első emeletén voltak a lakosztályok. Die elkísérte úrnőjét a szobájába. A helyiséghez tartozott egy hatalmas erkély is.

- Tehetek érted valamit? – kérdezte a testőr.

- Itt maradnál velem? Vagy szolgálatban vagy?

- Nem, maradhatok.

Hizaki mosolyogva nett, hogy foglaljon helyet, amit Die visszautasított.

- Örülök, hogy velünk jöttél. Mióta megérkezünk a palotába, nem igen találkoztunk – jegyezte meg szomorkásan a lány.

- Nagyon sajnálom, úrnőm.

- Jól érzed itt magad?

- Igen, minden rendben. A társaimmal csatlakoztunk a testőrgárdához, ezért nem tudok mindig veled lenni.

- Értem, de örülök, hogy itt vagy. Ezért is szerettem volna, ha ide is eljössz.

- Te kérted, hogy itt lehessek? – őszinte csodálkozással nézett Hizakira.

Nem értette miért kellett ide jönnie, talán azért, mert korábban Hizaki testőre volt. Még álmaiban sem mert arra gondolni, hogy úrnője kérette.

- Igen, Kamijo azt mondta, bárkit hozhatok.

- Hálásan köszönöm – hajolt meg Die.

- Nem láttalak az eljegyzési ünnepségen – váltott témát Hizaki.

- Szolgálatban voltam, de ott voltam. A teremen lévő katonák közt voltam.

- Tényleg?

- Igen, gyönyörű voltál – pirult bele a bókba Die.

- Köszönöm.

Hizaki az ágyra ült és onnan figyelte testőrét.

- Nagyon boldog vagy, ha szabad megjegyeznem – köszörülte meg a torkát a férfi.

- Az vagyok. Tudod, az álarcos bálon találkoztam Kaimjoval, bár akkor még nem tudtam ki ő. Akkor belé szerettem. Ezért zaklatott fel, hogy férjhez kell mennem. Azt hittem nem lehetek boldog, és nem mehetek hozzá ahhoz, akibe szerelmes lettem. De szerencsére, nem így lett – mosolyodott el Hizaki – Ezt csak Shinya tudja, ezért kérlek, ne mondd el senkinek.

- Természetesen. Köszönöm a bizalmat.

- Tudod, hogy feltétlen bizalmam élvezed.

Die alig akarta elhinni, amit űrnője mondott. Tehát ekkora kegyben részesíti?

- Remélem mindig velem maradsz – sóhajtott Hizaki.
- Ameddig lehet, és nem bocsátasz el a szolgálatodból.

- Nem foglak. Régen mikor a testőröm lettél, apám megkérdezte, kit szeretnék magam mellé. Te voltál az első és egyetlen, aki eszembe jutott. Mindig mellettem voltál, már gyerekkorom óta. Benned bízom a legjobban a gárdisták közül.

Die úgy érezte, menten elájul. Olyan hihetetlen dolgokat hallott, amiket el se akart hinni. Ez nem lehet a valóság! Egész életében arra vágyott, hogy ezeket hallja úrnője szájából. Azt hitte, soha nem jön el ez a pillanat, most mégis itt van. Elmondhatatlanul boldoggá tették őt ezek a szavak. Büszkeség öntöttel el minden porcikáját.

- Hogy érdemeltem ezt ki? – nyögte, mikor megtalálta a hangját.

Hizaki nem válaszolt, csak rámosolygott a férfira. Nem firtatta a témát, nem akarta ennél is jobban zavarba hozni. Idilli pillanatukat egy kopogás szakította félve. Die azonnal ugrott és ajtót nyitott. Mikor meglátta ki az, félre állt.

- Zavarok? – lépett be Kamijo.

- Nem, csak beszélgettünk Dievel.

- Te lennél Die? – fordult a testőr felé Kamijo.

- Andou Daisuke a nevem. Hizaki úrnő személyis testőre vagyok – hajolt meg.

- Honnan jön a Die név?

- Csak becenév.

- Mit tehetek érted? – terelte a témát Hizaki.

- Yukinak remek ötletének megfelelően, mindannyian elmegyünk a tóhoz. Szóval elküldöm hozzád Toshit, hogy kerítsen neked valami könnyű ruhát.

- Miért? Mit találtatok ki?

- Egy tóhoz biztos nem akarsz a legszebb ruhádban jönni – kacsintott a herceg.

Amilyen hirtelen jött, úgy távozott. Hizaki mosolyogva nézett szerelme után. Valahogy sejtette, hogy nem csak pihenni mennek majd. Kamijo kiszámíthatatlansága nagyon tetszett neki. Sose tudta mi jár a férfi fejében, mire készül.

- Tehetek érted valamit? – kérdezte Die.

- Semmit, csak maradj még.

Nem esett több szó köztük, nem volt rá szükség. Dienek ennyi is elég volt a boldogsághoz. Ritkán tudott úrnőjével kettesben eltölteni egy kis időt, így mindig a lehető legjobban kiélvezte minden pillanatát. Csodálattal nézte, ahogy a napsugaraiban csillogó aranyszőke haját, boldogságtól ragyog a szemét, kislányos arcát, kecses nyakát. Még sose látott hozzá fogható szépséget. Nem tudott betelni a látványával. Mindig is így képzelte el az angyalokat. Számára úrnője egy valódi földre szállt angyal volt.

Die számára az idilli pillanatot egy kopogás szakította félbe. Azonnal az ajtóhoz lépett és kinyitotta.

- Igen? – kérdezte.

- Toshiya vagyok, Kamijo herceg küldött Hizaki úrnőhöz – hadarta Toshiya.

- Engedd be! – nézett át a férfi válla felett Hizaki.

Die engedelmesen félre állt, és hagyta, hogy a szolgáló belépjen.

- Az uram küldött, hogy hozzak önnek ruhát – hajolt meg Toshiya.

- Die, kélek, menj ki – fordult felé Hizaki.

Die engedelmesen távozott. A kezébe adta a lovagláshoz használt ruhát. kis gondolkodás után úgy döntött, az tökéletes lesz. Haját egyszerűen összefonta. Kissé furcsának találta a tükörképét. Eddig sose volt ennyire egyszerű, minden eleganciát nélkülöző kinézete. Kivéve, mikor a hercegekkel tartott a városba, de arról nem kell tudnia senkinek. Mosollyal az arcán lépett ki a folyosóra, ahol szembe találta magát testőrével. Die meglepve nézett rá, ritkán látta így, legfeljebb lovagláskor.

- Szörnyen nézek ki? - pillantott fel rá Hizaki.

- Dehogy, te mindig mesés vagy – pirult fülig a férfi.

- Köszönöm – pirult el.

- Kérlek, kövess – hajolt meg Toshiya.

Hizaki és Die követték a lányt. A kastély előtt találkoztak a többiekkel.

- Messze kell menni? - kérdezte Hizaki, és végig nézett a lovakon.

- Annyira nem, de így egyszerűbb – mondta Teru.

Die az egyik ló kantárját elkapva, úrnője elé vezette. Hizaki megkapaszkodott a nyeregben, majd Die könnyedén felsegítette.

- Köszönöm – mosolygott, miközben elhelyezkedett.

- Mindenki útra kész? - pattant Miyavi is nyeregbe.

- Annak jár a szája, aki elkésett – jegyezte meg Jasmine.

- De most nem rám kell várni – húzta ki magát.

Mikor Kamijo meglátta, hogy Kaoru épp Shinyának int búcsút, megjegyezte:

- A szép hölgyeket is szívesen látjuk – meglepett pillantások kereszttüzébe kerülve hozzá tette – Toshi és Shinya merem remélni, hogy velünk tartotok.

A két lány nem tudott mit mondani meglepetésében.

- Hallgatás beleegyezés – nevetett Teru.

Jasmine mosolyogva figyelte fiait. Végül útnak indultak. Die vezette Hizaki lovát, hogy úrnője nyugodtan tudjon nézelődni. Tudta, hogy nem a legjobb lovas, de nem bánta, bármit megtett volna úrnőjéért. Hizaki szórakozottan nézelődött, simogatta lova nyakát.

- Nyugtatja, hogy simogatod és beszélsz hozzá – nézett fel úrnőjére Die.

- Ideges?

- Csak egy kicsit. Sok az idegen körülötte – simogatta meg az állat orrát Die.

A továbbiakban Hizaki a viccelődő társaságnak szentelte figyelmét. Miyavi és a két herceg szünet nélkül vitatkozott valamin, aminek következtében, Miyavi nem vett észre gy ágat, ami majdnem fejbe találta. Kaoru, Yuki és Jasmine királynő csak a fejüket csóválták. Terunak igaza volt abban, hogy nem volt messze a tó, hiszen hamar megérkeztek. Hizakit elnyűgözte a látvány ami fogadta. A hatalmas tó vakítóan tükrözte vissza a nap sugarait, hatalmas tisztás és a távolban a hegyek magasodtak a víz fölé. A tó pártján pár helyen stéget építettek, és pár csónak is ki volt kötve.

- Megérkeztünk – ugrott le lováról Kamijo.

Die segített leszállni úrnőjének.

- Meg vagy? - kérdezte, mikor Hizaki nem engedte le a vállát.

- Igen, csak elvesztettem az egyensúlyom – mosolygott rá.

Végül elengedte a férfit, és közelebb ment a vízhez.

- Hizaki, csak óvatosan. Nem tudom, mit terveznek ezek a csirkefogók, de jobb, ha rajtuk tartod a szemed – figyelmeztette Jasmine királynő.

- Rendben – bólintott a lány.

Angyalbőrbe bújt démon 27. fejezet

27. fejezet

Kaoru furcsa pillantásokat vet rám, mikor a kezébe adom a kötegnyi szöveget.
- Nahát… - nyögi.
- Én szóltam – morgom.
- Lesz miből dolgoznunk. Mennyit írtál? – kérdi Dai.
- Passz, talán kétalbumnyi – vonok vállat.
- Csak zene kell alájuk, azzal lesz a legtöbb meló – sóhajt Toshi.
- Párat megcsináltam – vágom rá.
- Király vagy! – csillogtatja fogait Die.
Elhúzom a szám. Leülünk az asztalhoz, és a papírok járnak körbe, hogy mindenki elolvassa. Néha kapok némi visszajelzést, hogy durva, király, szívszorító, stb. Kao elindítja a zenét, és a hozzá passzoló szöveg fölé görnyed a többiekkel együtt.
- Tökéletes – motyogja Daisuke.
- Jó lesz – ért egyet a másik gitáros.
- Ha egész nap zenehallgatás, és olvasás lesz, akkor húzok haza – állnék fel.
- Itt maradsz – mordul Leader-sama.
- Mert? A zene a ti reszortotok, én csak éneklek.
- Ha már voltál ilyen termékeny, elkezdhetnéd összeállítani a következő albumot.
Morogva huppanok vissza a fotelba. Bár… talán jobb is, hogy nem megyek haza, mert csak tépelődnék. Munka közben nincs erre időm. Megszerzem a szövegeket, és válogatni kezdek. Párat kiszedek, mert nem elég jó. A fele használhatatlan, szóval egy album lesz, vagy még annyi se, ha még párszor átlapozom őket. Mire végzek, az utolsó általam írt zene utolsó hangjai is elhallgatnak.
- Tessék, légy boldog – ejtem Kaoru elé a köteget.
- Harapós vagy – morogja Shinya a nem létező bajsza alatt.
Nem felelek. Remélem, Kao nem akar tőlem semmit. Bár őt ismerve ezt nem fogja szó nélkül hagyni.
A rabszolgahajcsár nincs elragadtatva a válogatásomtól, így átrendezi. Kösz, én is szeretlek.

Az egész nap így telik, elkezdünk dolgozni az új dalokon. Próbálunk valami zenének nevezhetőt összehozni. A nap végére sikerül egyet megcsinálni. Mikor kimegyek a mosdóba, eszembe jut, hogy Kamijót is fel kéne hívnom. Úgy volt, hogy ma is nála alszom, de a tegnapiak után inkább kihagyom. Nem vagyok arra kíváncsi, hogy megint Jasmine-t hívja. Köszönöm, megvagyok nélküle is. Folyóügyeim elintézése után előszedem a telefonom, és tárcsázok.
- Már kezdtem aggódni, hogy nem hívsz – mondja Kamijo.
- Nem szököm meg. Viszont ma nem megyek. Még nem végeztünk, és nem tudom, Kaoru mit talál ki.
- Jó – hallom, hogy csalódott. – Ennyire belelendültetek a munkába?
- Fogalmazhatunk úgy is. Hoztam pár szöveget.
- Ismerős. Mikor tudunk majd találkozni?
- Nem tudom, de tényleg. Majd felhívlak, az megfelel?
- Persze. Ha nem veszem fel, alszom, vagy melózok.
- Oké – bontom a vonalat.
Szívem belesajdul ebbe a beszélgetésbe. Elfog a kettős érzés, vele akarok lenni, meg nem is. Magam mellett akarom tudni, mert szeretem, és remélem ő is, de akkor miért hívja álmában a basszerosukat? Ez fáj, ezért nem akarok vele lenni. A mosdóban bámulom a tükörképem, és agyalok, hogy mit csináljak. Miért ilyen nehéz ez? Pedig olyan szép volt. Talán ez a baj, hogy túlzottan beleéltem magam. Kezd olyan érzésem lenni, hogy Kaorunak igaza volt.
- Mi a baj Kyo? – teszi a vállamra a kezét Shinya.
- Semmi, jól vagyok – erőltetek egy mosolyt, ami inkább fintor.
- Biztos? Nem mondod el?
- Mondom, jól vagyok, csak aludni akarok.
- Ahogy gondolod – hagyja rám, és bemegy az egyik fülkébe.
Tudom, ha elmondanám neki mi a gond, meghallgatna, nem mondaná el senkinek, de valahogy nem az ő segítsége kell. Shinya máshogy gondolkodik, de most nem arra van szükségem. Ő nem ismer annyira, mint Kaoru. Ha valaki, akkor a rabszolgahajcsár tud segíteni. Visszamegyek a terembe, ahol csak annyi változás történt, hogy a srácok pakolnak.
- Mi van? Mehetünk haza? – nézek nagyot.
- Igen, de beszédem van veled – pillant rám Kaoru.
- Ahogy gondolod – vonom meg a vállam.
Megvárjuk, míg a többiek lelépnek. Ez még kettőnknek is kínos lesz, nem kell közönség. Shin még visszajön a cuccaiért, és villámgyorsan elszelel. A másik kettő nem siet ennyire, de hamar végeznek.

- Mint barát, kérdezem, mi a baj? – tér a lényegre.
- Nem fogok tagadni semmit, úgyis fölösleges, ugye?
- Igen.
- Mint tudod, lassan egy hete vagyunk együtt Kamijóval.
- Aha, csak azt ne mond, hogy máris gondok vannak – dörgöli meg a szemét.
- Nem egészen.
- Akkor? Ki vele, ne kelljen mindent kiszednem belőled.
- Mikor aludt, az előző párját hívta, aki másfél éve meghalt.
- Anyám borogass! – dörgöli meg az arcát. – Ezek szerint minden szavát hallottad. Ő tud erről?
- Nem.
- Beszélt már neked róla? Túltette magát a gyászon?
- Elmondta, hogy szeret, de akkor miért?
- Nem tudom, de tényleg. Talán nem lépett túl.
- Akkor miért hülyít engem?
- Nem azért mondom, hogy védjem, de neked még nem húzott kétfelé a szíved?
- Az más.
- Igaz, de…
- Mit csináljak? Mondd meg!
- Nem tudom Kyo, tényleg nem. Beszélj vele, nincs jobb ötletem. Ez a ti ügyetek, nem akarok a kelleténél jobban beleszólni. Nem mondhatom meg, hogy mit tegyél, csak segíthetek.
Egy ideig gondolkodom szavain. Ez az én életem, nekem kell döntenem, nem neki. Ő csak segíthet, és ha valami hülyeséget csinálok, seggbe rúghat, de mást nem tehet.
- Beszélek vele – mondom nagy sokára.
- Helyes. Az ő érdekében ajánlom.
- Mert?
- Különben én beszélek vele, de abból nem lesz köszönet.
Elnevetem magam. Na, igen, abból semmi jó nem sül ki, ha valakivel Kaoru „beszélget”. Szerintem akkor Kamijo ismét aludhatna a koporsóban, de ezúttal, örökre.

Tökéletes színjáték 16. fejezet

16. fejezet

Kamijo hirtelen ötlettől vezérelve felugrott és Hizaki felé nyújtotta a kezét.

- Táncolnál velem? - kérdezte.

Hizaki mosolyogva megfogta a férfi kezét, és követte a táncoló sokaság felé. Szétnyílt előttük a tömeg, és helyet szorítottak számukra. Kamijo átkarolta Hizaki vékony derekát, és a zene ritmusára vezette.

- Boldog vagy? - kérdezte.

- El se tudom mondani mennyire.

- Örülök. Remélem boldoggá tudlak majd tenni.

- Már az vagyok. Akkor lesz teljes a boldogságom, ha már a feleséged leszek.

- Nem kell sokáig várni. Ha lehetne, most vinnélek a templomba.

- Türelmetlen – kuncogott a lány.

- Mondták már. A jó dolgokra nem akarok sokat várni – von vállat a férfi.

- De annál boldogabb leszel, mikor megkapod.

- Csak ha rólad van szó.

Egymásra nevettek.

- Az ott Miyavi? - csodálkozott Hizaki.

Kamijo elnézett arra, amerre szerelme és tényleg ott volt régi barátja. Egy gyönyörű fiatal nővel táncolt.

- És Uruha – mosolygott Kamijo is – Ugye nem zavar, hogy elhozta? Úgy értem, tudod milyen lány.

- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét – Még nem ismerem Uruhát, de szimpatikus. Kedves lány.

Kamijo elmosolyodott és megcsókolta.

A hajnalig tartó bál után az összes vendég hazament, és újra csend telepedett a kastélyra. Csak késő délutánra pihente ki a királyi család a bál fáradalmait. Kamijo úgy döntött, hogy hercegi kötelességeinek este tesz eleget, főleg, hogy kevés feladata maradt. De tudta, hogy hamarosan vége, a gondtalan életnek, hiszen az esküvőt összekötötték a koronázással. Akkor veszi át apja helyét a trónon és az ország élén. Elhessegette a gondolatot, hiszen addig még van pár hónap. Jelen pillanatban semmi sem tudta beárnyékolni felhőtlen boldogságát. Ahogy a hatalmas ebédlő felé ment, egy ötlet fészkelte magát a gondolatai közé. Nagyon remélte, hogy mindenkinek elnyeri majd a tetszését. Ahogy befordult az egyik sarkon, nagyot dobbant a szíve, ott volt Hizaki.

- Szép jó reggelt, hölgyem – sietett hozzá.

- Most már az – mosolygott Hizaki.

Shinya meghajolt a férfi előtt.

- Örülök, hogy te is ott voltál. Remélem, nem hoztalak nagyon zavarba – fordult felé Kamijo.

- Csak egy kicsit.

- Nagyon jó kedved van – mosolygott rá Hizaki.

- Csodálkozol? Végre a menyasszonyom vagy.

Hárman folytatták útjukat. A hatalmas ebédlőben már csak rájuk vártak.

- Miyavi merre van? - kérdezte Kamijo.

- Úgy döntött inkább a tegnap hölgy vendégével tölti az idejét – felelte diplomatikusan Jasmine.

- Akkor jó darabig nem látjuk – állapította meg Teru.

- Nem baj – vont vállat testvére – Viszont volt egy ötletem.

- Ó jaj, már rosszul kezdődik – sóhajtott színpadiasan Teru.

- Elmehetnénk nyaralni. A tó part kastélyba.

- Remek ötlet – vidult fel Jasmine is.

- Mikor indulunk? - csillogott Teru szeme.

- Felőlem akár most azonnal – mondta Kamijo.

- Mindent itt hagynál? - vonta fel a szemöldökét az édesanyja.

- Nem, elég ha Hizaki velem van.

- Hűtsd le magad – intette le a királynő – Holnap indulunk.

A reggeli további részében nem esett több szó köztük.

- Hova utazunk? - kérdezte Hizaki, miközben vissza felé sétáltak.

- Egy vidéki kastélyba. Távol a várostól, messze mindentől. Hatalmas erdő van a kastély mögött, hegyek a távolban és egy gyönyörű tó. Minden évben elmegyünk oda. Már alig várom, hogy te is lássad.

Kamijo megtorpant és hirtelen elkapta Hizaki kezét és magához húzta. A lány belesimult ölelésébe.

- Elnézést – köszörülte meg a torkát Gackt – Uram, hadd emlékeztessem, ma még van dolga.

- Máris megyek – sóhajtott fel – kérlek bocsáss meg, de mennem kell – hajolt meg Hizaki előtt.

Lágy csókot nyomott a lány ajkaira és távozott. Magában átkozódott, hogy egy percet se tud szerelmével tölteni. Ahogy belépett apja régi szobájába lenyugodott. Mindig ilyen hatással volt rá ez a helyiség. Maga sem tudta miért. Talán az, hogy itt láthatta apját – még ha csak egy portrén is – és a sok együtt töltött óra emléke. Elfoglalta a hatalmas íróasztalt és munkához látott. Ezúttal az esküvő előkészületei kerültek elé, valamint egyéb hivatalos papír. Ugyan a hivatalnokok a papírok többségét elintézték, de Kamijo átnézte a költségvetési, valamint a kereskedelmi leltár listáit. Késő este egy kopogás szakította ki a munka monotonitásából. Reflex-szerűen hívta be a kint várakozót.

- Zavarok? - kérdezte egy csilingelő hang.

Kamijo hirtelen kapta fel a fejét, és csodálkozva nézett az előtte álló menyasszonyára.

- Ne haragudj, de látni szerettelek volna. Hiányoztál. Tudod, miután visszamentünk a szobába, Kaoru elhívta Shinyát. Die is eltűnt, így nem volt társaságom.

- Korábban is jöhettél volna – mosolygott Kamijo.

- Nem akartam zavarni.

- Ne butáskodj. Sose zavarsz. Megkérhetlek, hogy maradj?

Hizaki mosolyogva hozott magának egy széket és leült a herceg mellé. Kamijo hálásan rá mosolygott és folytatta a munkát. Nem szóltak egymáshoz, mégis jólesett a lány közelében lenni. Minden vágya volt, hogy végre végezzen és teljes figyelmét szeremének szentelje. Hizaki párszor biztatóan végig simított a férfi karján. Mikor végzett, Kamijo egy jóleső sóhaj kíséretében dőlt hátra.

- Végre vége – nyögte – Sajnálom, hogy untattalak – simított végig Hizaki arcán.

- Ugyan, örülök, hogy veled lehettem.

Magához húzta és megcsókolta.

- Menjünk, későre jár – állt fel Hizaki.

Kamijo követte példáját és elhagyták az irodát.

- Lehet egy kérésem? - törte meg a beállt csendet Hizaki.

- Persze, neked bármit.

- Shinya is velünk jöhet?

- Természetesen. De szerintem Kaoru mindenképp hozza. Tehetek még érted valamit?

- Die is jöhet?

- A testőröd?

- Igen, régóta a családunk szolgálatában áll.

- Jöhet. Azt hozol, akit szeretnél.

- Köszönöm.

- Ugyan – simított végig a lány arcán.

Meghitt pillanatuknak Miyavi vetett véget:

- Végre itt vagy! Jól hallottam, hogy holnap utazunk?

- Igen, jól tudod – helyeselt Kamijo.

Látszott rajta, hogy most az egyszer nem örül barátjának.

- Mikor akartál nekem szólni? - morgott még mindig.

- Drága barátom, te tűntél el, nekem meg dolgom volt. De Teru szólt, nem?

- De igen. Mégis mikor találtad ezt ki?

- Mikor mentem ebédelni.

- Szóval hirtelen ötlet volt.

- Ahogy mondod. Gondolom, jössz.

- Olyannak ismersz, aki kihagy bármit is?

- Nem.

- Pontosan. Épp ezért fogok veletek menni. Amúgy is, mi lenne veletek nélkülem? - húzta ki magát büszkén.

- Túl unalmas lenne az életünk.

- Hát a tiéd nem, most hogy itt van neked Hizaki.

- Az már biztos. Eddig nem is tudtam, hogy mi hiányzik az életemből – magához húzta a lányt és megölelte – De most már tudom. Te hiányoztál – lopott egy apró csókot.

- Szóval így állunk? - tetetett sértődöttséget Miyavi – Lecserélsz minket? Terut és engem?

- Igen, ha Hizaki az enyém lehet.

- Kedves vagy, mondhatom – játszotta a sértődöttet Miyavi.

Végül mindannyian elnevették magukat. Hizaki is jót szórakozott a két fiún. Öröm volt őket nézni.

- Gondolom, mivel már megnősülsz, nem jössz többet velünk a városba – utalt Miyavi a titkos kalandokra.

- Még nem tudom. Legfeljebb hozom Hizakit is.

- Ne már! Azt ne mondd, hogy máris ő hordja a nadrágot köztetek – háborodott fel Miyavi.

- Nem, csak már mással is foglalkoznom kell, nem csak veled és Teruval. Ezen kívül, nem akarom, hogy Hizaki féltékeny legyen, hogy vajon merre vagyok és kivel töltöm azt az időt, amit rá is fordíthatnám.

Miyavi mosolyogva megcsóválta a fejét. Szórakoztatta barátja. Hármasban folytatták az utat a hálók felé. Miyavi néhány fordulóval korábban elvált tőlük.

- Jó nézni titeket, mikor veszekedtek – jegyezte meg Hizaki.

- Gyerekkorunk óta barátok vagyunk. A szülei halála után ideköltözött és együtt nőttünk fel. Mi hárman elválaszthatatlanok voltunk. Mindenki tudta, hogy ha valami csíny történt, akkor mind a hárman benne voltunk. Hiába nincs köztünk rokonság, anyám úgymond befogadta a családba és úgy nevelte, mintha az ő fia lenne. Nem látszik és Miyavi ki se mondaná mások előtt, de nagyon hálás.

- Nagyon kedves volt édesanyádtól.

- Ő ilyen, szereti a gyerekeket.

Kamijo legnagyobb bánatára megérkeztek Hizaki szobájához.

- Aludj jól kedvesem – húzta magához egy csókra.

- Te is.

Kamijo megcirógatta az arcát és elengedte. Megvárta míg szerelme mögött becsukódik az ajtó, csak azután ment tovább. Fáradt volt, kimerítette a munka. A szobájába érve, elvégezte az esti teendőit, majd ágyba bújt. A plafont bámulva kergették egymást a gondolatai. Jó lesz elszabadulni innen és maga mögött hagyni a politikát és az udvar gondjait. Maga sem tudta, mikor jött álom a szemére.

Reggel motozásra ébredt. Ahogy ki pislogta az álmot a szeméből, látta, hogy Toshiya jött be hozzá.

- Ilyen korán? - kérdezte két ásítás között.

- Igen, és az édesanyja üzeni, hogy két óra múlva indulnak.

- Ugye tudod, hogy te is jössz? - lépett be Teru is a szobába.

- Mi ez a gyülekezés a szobámban? - kászálódott ki a takaró alól Kamijo.

- Azért jöttem, hogy felkeltselek, de Toshi megelőzött – vigyorgott a fiatalabb testvér – Egyébként Toshi, Kamijo jól mondja, te is jössz.

- Én? De, de... - szeppent meg a lány.

- Semmi de! Szedj össze magadnak pár dolgot, és gyere – intett Teru.

Kamijo megvárta, míg a lány elhagyja a szobáját, aztán átöltözött. Mikor végzett, néhány szolgáló összepakolta néhány személyes holmiját és elvitték.

- Gondolom, nagyon boldog vagy – lépett mellé testvére.

- Nem is tudod mennyire – mosolygott rá Kamijo.

- Örülök. Szép beszédet mondtál. Nem is tudtam, hogy Kaoru ennyire kedveli Shinyát.

- Én se, de a bálon látszott, hogy szereti. Nem csak ő szereti a tiltott gyümölcsöt.

- Igen, de ő megteheti, ami én nem.

- Ha király leszek, első intézkedésem az lesz, hogy te szépen még aznap feleségül veszed Toshit. Persze, ha ő is akarja.

Teru keserűen felnevetett. Semmi jókedv nem csendült a hangjában. Tudta, hogy bátyja jót akar neki, és be is tartaná az ígéretét, de nem hitte, hogy megvalósulhat.

Némán álltak egymás mellett néhány percig. Végül elindultak, hogy ezúttal ne rájuk kelljen várni. Mikor csatlakoztak a készülődő társasághoz, Miyavin kívül már mindenki ott volt. Kaoru Shinyával váltott szót, Hizaki Die lovát simogatta, amit a férfi féken tartott. Die mosolyogva figyelte úrnőjét, hogy az a ló orrát babusgatja. Terunak fülig szaladt a szája, mikor meglátta, hogy Toshiya is ott van.

- Várunk még valakire? - kérdezte Yuki.

- Igen, Miyavi még nincs itt – állapította meg a fiatalabb testvér.

- Várjatok! Jövök! - kiabált messziről Miyavi.

- Végre, ő is befut – mosolygott Kamijo.

- Szó szerint – értett egyet Jasmine királynő.

Mire barátjuk befutott, már a hintóban ültek, a testőrök lóháton és indulásra készen álltak. Miyavi beugrott barátai mellé és végre elindulhattak. 

Angyalbőrbe bújt démon 26. fejezet

26. fejezet

A fotelban elfészkelve olvasok egy verseskötetet, míg Kamijo a kanapén elnyúlva alszik. Mielőtt elmélyedhetnék a versben, az énekes motyogására figyelek fel. Hallom a hangját, de nem értem egy szavát sem.

- Ne… ne menj el. Ne hagyj egyedül, Jasmine – nyöszörög.

Kiesik a kezemből a könyv, a szívem kihagy több ütemet. Ezt jól hallottam? Tényleg Jasmine You-t hívta? Még mindig őt szereti? Akkor velem mi van? Csak játszott velem? De… az nem lehet. A szeme, a csókjai nem hazudhattak! Kimegyek az erkélyre, és cigire gyújtok, hogy lenyugodjak. Miért? Mit vétettem? Itt van az oly áhított zuhanás. Még, hogy a vámpírok csak egyszer választanak párt! Még, hogy Kamijónak én vagyok a párja. Egy nagy szart! Tudhattam volna a legelején, de nem tudtam. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Az ember álmában azt látja, amire vágyik. Én Kamijóval álmodtam, mert őt akartam. De ő…! Ő Jasmine-nel álmodik. Ezek szerint őt szereti, ő kell neki, nem én. Ha így van, miért csinálta ezt velem? Miért? Csak játszott. Tényleg egy angyalbőrbe bújt démon. Kaorunak igaza volt. Okkal féltett, most már bánom, hogy nem hittem neki, mert igaza volt. Mindig igaza van. Elszorul a torkom, alig kapok levegőt, a könnyek égetik a szemem, de tartom magam. Leég a sokadik cigim. Benézek a lakásba, hogy alszik-e még. Már ébren van, és a polcokon lévő fényképeket nézi. Végül is… rengeteg kép van róla meg a basszerosról. Ha nem tette túl magát rajta, miért szórakozik velem? Ő kezdte ezt, nem én. Inkább hátat fordítok neki, és az utcát bámulom.

- Kyo – hallom nevem.

Halkan csukódik az erkélyajtó.

- Hm? – adom tudtára, hogy figyelek.

- Sokat aludtam?

- Nem, egy-két órát.

- Minden rendben? – érdeklődik.

- Ja, mi lenne? – vonok vállat.

- Ok nélkül még te se morogsz.

- Most ilyenem van.

Ellököm magam a korláttól, és bemennék, de elkapja a karom.

- Kyo. – Lágyan ejti ki a nevem.

Ettől a hangtól mindig ellágyulok.

- Mi a baj?

- Semmi, de tényleg – szabadítom ki karomat.

Bemegyek, szerzek egy füzetet, és egy tollat. Elfészkelem magam a fotelban, és írni kezdek. Maguktól jönnek a szavak. Kiírom magamból ezt a fájdalmat, hátha jobb lesz. Nem megyek el, nem futamodom meg. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha menekülnék. Kamijo bejön, és eltűnik a konyhában. A lakást hamarosan belengi a kávé illata. Mire lekészülök a szöveggel, a vámpír kezembe nyom egy bögre feketét.

- Mit írsz? – terpeszkedik a kanapén.

- Egy szöveget.

- Megnézhetem?

Vállat vonok, és átadom neki a füzetet. Párszor végigolvassa.

- Még mindig tömény fájdalom – teszi le.

- Ilyen vagyok, ezt tudhatnád.

- Nem akarsz valami boldogabbat írni?

- Akkor mindenki rajtam röhögne.

- Igaz, neked a védjegyed lett a fájdalom – csóválja meg a fejét.

- Igen – erőltetek egy mosolyt, ami inkább fintor.

- Nincs benned annyi fájdalom, mint gondolod, és írod.

- Nem hiszem.

- Pedig így van – villantja fel mosolyát.

Morogva megvonom a vállam. Máskor talán hinnék neki, de jelenleg inkább a képébe röhögnék, mert most csak keserűség mar belülről. A beszélgetést a mobilom csörgése szakítja meg.

- Mond – sóhajtom, mikor meglátom Kao nevét a kijelzőn.

- Utálhatsz, de jó lenne, ha írnál valamit, amit ki tudunk adni – tér a tárgyra azonnal.

- A turnén írtam – morgom.

- Az nem elég, és emlékezz vissza, hogy ki is dobtad egy részét. Szóval jó lenne, ha összeszednéd magad. A szöveg a te részed.

- Jól van már, ne sürgess. Ne hisztizz, lesz szöveg.

- Nem hisztizek.

- De, na megyek, csá – nyomom ki.

Még ez is. Komolyan mi jöhet még?

- Baj van? – kérdi lágyan Kamijo.

- Kaoru hisztis, gondolom havibajos már megint. Megyek, mert még dolgoznom kell.

- Ahogy gondolod – kísér az ajtóig.

Csöndben várja, míg összeszedem magam.

- Majd hívj – csókol meg.

Aprót bólintok, és megyek haza.

Ismét megy az írás. Egymás után jönnek a dalok, tele fájdalommal, és sötétséggel. Néhánynak írok zenét is, ha hallom a dallamokat. Kaoru örülhet, most adok neki legalább két albumnyi szöveget. A zene az csak ráadás, szóval leszállhat rólam. Nem vagyok ráhangolva. Nincs se hangulatom, se türelmem végighallgatni a prédikációját. Félek, hogy egy rossz szó, és behúzok neki, amit nem akarok. Most csak rá számíthatok. Megszólal a telefonom, a kijelzőn ott villog Kao neve.

- Mondd – szólok a készülékbe.

- Tudom, hogy már az agyadra megyek, de jó lenne, ha végre írnál valamit – mondja.

A „jó lenne, ha…” Kaorunál annyit jelent: „ha holnapra nem mutatsz fel valamit használhatót, szétrúgom a segged”.

- Nyugi, holnap lesz gyereknap – morgok.

Utálom, ha sürget. Ezt ő is jól tudja.

- Ha megint régi szövegekkel akarod kiszúrni a szemem, felrúglak műholdnak.

- Akkor arra gyúrjál még egy kicsit, mert újakat kapsz.

- Helyes.

- Sőt, extrát is kapsz.

- Mit csináltál? – szörnyülködik.

- Írtam pár zenét, szóval tessék örülni, és békén hagyni.

- Mi történt? – lepődik meg.

- Mert? Csak volt ötletem.

- Kyo, ismerlek. Csak akkor vagy ilyen termékeny, ha történik valami.

- Nem lehet csak úgy ihletem? – mordulok rá.

Kurva életbe, hogy ilyen jól ismer.

- Kyo…

- Hagyjuk, dolgom van – nyomom ki.

Félek, ha tovább beszélünk, kiszedi belőlem mi a baj. De ezt nem akarom. Nem akarom, hogy tudja, mert túl dramatizálná. Meg jönne azzal, hogy megmondta. Nem olyan nagy a baj, mint hiszi. Csak…, csak nem én kellek Kamijónak. De akkor miért nem mondja meg? Döntse el végre mit akar! Valamivel megkönnyebbülök, azzal, hogy kiírom magamból a fájdalmat. Az eddigi sötét, barátságtalan szoba újra otthonos, és megnyugtató. Jó szerető módjára átölel, és befogad. Minden eddigi sebem felszakad, futótűzként terjed bensőmben a fájdalom. Újra látom magam előtt Daisuke temetését, érzem a gyászt, és az űrt, amit maga után hagyott. A szövegek, amiket ezek az érzések szültek, tömény fájdalom, keserűség. Már fáj a kezem, mikor abbahagyom az írást. Körbe nézek a nappaliban, és fintorgok. Lapok, összegyűrt papírgalacsinok mindenhol. Na, igen, tipikus én. Sötétség és rendetlenség. A lakásomnak nevezett lyuk olyan, mintha egy cunami söpört volna végig rajta. Olyan mintha a lelki állapotomat türközné. Kamijo rendet tett, és elkezdett valamit felépíteni bennem, de porig rombolt mindent. Életem négy tartóoszlopa mellé csatlakozott még egy, ami hamar összedőlt, ezzel alapjaiban megingatva mindent. A másik négy pillér megakadályozta az imbolygást, és az összeomlást.