Mi történt a régi Reitával? 14. fejezet

14. fejezet

A forgatás után egy hét pihenőt kaptunk a főnöktől, aminek nagyon hálás vagyok. Valamikor délután sikerül felébrednem. Jólesően nyújtózkodom és túrok bele kusza hajamba.

- De jó aludtam – nyammogok.

Kikászálódok az ágyból és kimegyek a konyhába. A nappaliba érve, látom, hogy Pon a kanapén ül és gitározik, miközben a laptopot nézni. A fején lévő füles miatt fel se tűnik neki, hogy kijöttem. Átmegyek a konyhába és főzök magamnak egy kávét. Míg várok a koffeinbombára, cigire gyújtok. Lehet sokat szívok, de nem érdekel. Összedobok valami könnyű kaját. Szendvics és kávé, tökéletes. Ahogy nézem, Pon felhozta a postát, mert itt az újság. Elolvasom az érdekes cikkeket. Viszonylag jóllakottan iszom meg a maradék koffeinbombát. Elmosogatok magam után és élvezem a pár nap szabadságot. Jó hangulatban megyek keresztül a nappalin, ahol Pon mgé mindig zenél. Ahogy korábban, most sem vesz észre. Megvonom a vállam és a hálóban megágyazok. Felveszem az itthoni kinyúlt pólóm és kopott gatyám, aztán visszamegyek a nappaliba. Nem tudom mit kezdjek magammal. Egy biztos: zenélni nem fogok! Ölembe veszem a laposom, hogy kicsit netezzek. Magam se tudom miért, de az online filmek közt kezdek keresni, és találok is egy érdekeset. Bedugom a fülhallgatót és elindítom. Már vagy az ötödik filmet nézem, mikor a látóterembe úszik egy kéz.

- Hm? - veszem le a fülhallgatót.

- Hallasz? - kérdi.

- Most már igen.

- Van terved mára?

Magam mellé teszem a gépet.

- Pihenni akarok – nyújtózkodok.

- Elmegyünk valahova? - néz rám boci szemekkel.

- Hova? - esek kétségbe.

- Sétálni, vásárolni.

- Most? - nézek az órára – Most van a legnagyobb dugó, és mindenhol ezren vannak.

- Nem baj. Van idő, hiszen csak négy óra. Itt az egész nap – von vállat.

- Nem akarok. Pihenni szeretnék – kezdek én is nyűgös lenni.

- Átaludtad a napot. Csak kipihented magad. És nem akarok egyedül menni.

- Miért olyan nagy kérés, hogy had pihenjek? Ma nem akarok semmit csinálni, csak ülni vagy feküdni a kanapén.

Mérgében felfújja az arcát és elvonul. Most nem érdekel, hogy megsértődik, pihenni akarok. Pon tüntetően leül a gépe elé és a neten lóg. Csak akkor állok fel a lapos elől, ha a mosdóba kell mennem.

Több óra filmezés után leállítom a lejátszót. Leveszem a fülest és kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat. Kint már besötétedett.

- Ennyire elrepült az idő? - kérdezem.

Szinte végszóra megkordul a gyomrom.

- Pon, éhes vagy? - kérdezem.

- Kicsit.

- Gyere – hívom.

Felkászálódik a lapos elől. A konyhában várom meg és kezdek kutatni a hűtőben. Még van egy kis maradék. Fütyörészve keresgélek valami fogamra való után. Végül rizs és mártásos hús mellett döntök.

- Mit kérsz? - kérdezem.

- Nem tudom.

Félre állok, hogy ide férjem. Míg válogatok, szedek magamnak. Gyors mikrózás után gőzölgő tányérral ülök le. Pon szótlanul követ és ül le velem szembe.

- Miért morogsz? – kérdezem két falat közt.

- El szerettem volna menni veled valahova.

- Nem azért, hogy kekeckedjek, de te ültél le dolgozni, és órákig tudomást se vettél rólam. Forgatás után te is átalszod a napot, sőt, csak enni és fürdeni vagy hajlandó kikelni az ágyból. Akárhogy nézem, ugyanott vagyunk. Szóval, nem értem miért morogsz.

- Olyan nagy baj, hogy ki akarok veled mozdulni? Csak te meg én?

- Nem ezt mondtam. Máskor meg te nem vagy hajlandó kidugni a lakásból az orrod.

- Tehetek én róla, hogy nem vagyok bulizós? – hisztizik.

- Ki beszél itt a buliról? Hányszor hívtalak sétálni a parkba vagy a tengerhez? Vagy csak csavarogni a városban. Azt mondtad, hogy fáradt vagy.

- Tudod, hogy nem vagyok az a kimozdulós fajta. Jobban szeretek itthon lenni veled.

- Arra esetleg nem gondolsz, hogy én néha kimozdulnék a négy fal közül?

- Nem gátollak benne.

- Na persze – horkanok, majd kis gondolkodás után folytatom – Rurunak igaza volt.

- Miben? – kérdi.

- Nem vagyunk összenőve, külön-külön is csinálhatunk bármit.

- Ez igaz – ért egyet, bár nem igazán érti, miről van szó.

- Akkor miért nem mentél el ma nélkül, ahova akartál?

- Mert egyedül nem jó – duzzog.

Lemondóan sóhajtok és befejezem a vacsorát. A maradék életkedvem is elment. Ennyit arról, hogy lesz egy kis nyugalmam és békém. Pedig reméltem, hogy lesz valami kellemes, és jó mire hazaérek. Miért olyan nagy kérés, hogy a forgatás utáni első napot szeretném pihenéssel tölteni? Csak neki szabad, de nekem nem? Na ne már! Elmegyek fürdeni. Nem várom meg, hogy Pon is jöjjön. Majd ő is jön, ha akar. Nincs kedvem hozzá. Beállok a forró víz alá, és hagyom, hogy felfrissítsen. Megnyugtató érzés. Egy hideg fuvallatra figyelek fel.

- Rei – hallom a nevem.

- Hm? - fordulok felé.

Hátra simítom a vizes hajam. A szennyesen ül és onnan figyel.

- Hallgatlak.

- Semmi, csak hosszú a nap.

- Ezt vegyem bocsánat kérésnek? - kérdezem.

- Miért kérnék bocsánatot? Nem csináltam vagy mondtam semmi rosszat – von vállat – Tudod milyen vagyok, ha fáradt vagyok.

Felmordulok és megforgatom a szemem. Inkább nem mondok semmit. Ez mennyire jellemző rá. Sokkal egyszerűbb magát sajnáltatni, mint bocsánatot kérni. Ezt nem lehet a fáradtságra fogni, ez egyszerű hiszti volt, semmi több. Inkább nem teszem szóvá, addig jó nekem. Nincs kedvem egy újabb hiszihez. Néha nem tudom eldönteni, hogy egy felnőttel vagy egy gyerekkel vagyok együtt. Még nem láttam, hogy valaki ennyire gyerekes legyen. Elzárom a vizet és szárazra dörgölöm magam. Felveszem a szokásos pizsama nadrágom. Törülközőt csavarok a fejemre és megszárítom a hajam. Pon csöndesen figyel. A hajam teljesen égnek áll. Hirtelen két kar fonódik a derekam köré, és egy test csapódik a hátamnak.

- Hm? - fordulok meg ölelésében.

Lehúz magához és megcsókol. Mikor megérzem kutakodó kezét a nadrágomnál, elszakadok tőle.

- Nem – mondom és kibontakozom öleléséből.

- De... de... - hebeg-habog.

Nem foglalkozom a nyafogásával átmegyek a hálóba. Most a legkevésbé sincs kedvem a szexhez. Főleg a veszekedés után. A fáradtság még hagyján, de most már csak aludni akarok. Elhelyezkedem, magamra húzom a takarót. Már majdnem elalszom, mikor két kar fonódik a derekamra.

Mi történt a régi Reitával? 13. fejezet

13. fejezet

Az utóbbi hét aktív pihenéssel és munkával telt. Napközben munka, aztán utána városnézés, vásárlás és kocsmázás. Az estékből nem sok marad meg, csak a másnaposság.

Ahogy zötykölődünk haza, folyamatosan bámulok ki az ablakon. Kai alszik, Ruru a telefonján pötyög, Aoi a twitteren lóg, Ruki és Kaolu flörtölnek. Fogalmam sincs mi lesz otthon. Párszor beszéltünk Hirotóval, szóval nem olvashatja a fejemre, hogy le se szarom.

- Te, Rei – löki meg a vállam Ruru.

- Hm? - fordulok felé.

- Nézd, lesz egy fesztivál a környékeden – mutatja a telefon kijelzőjét.

- Aha, és? - kérdem.

- Elmegyünk?

- Menni akarsz?

- Persze, tudod, hogy imádom az ilyesmit.

- Nem tudom – vonok vállat – Mikor lesz?

- Egy hónap múlva.

- Beszélek Hirotóval. Nehogy az legyen, hogy vele nem megyek vagy nem hívom sehova.

- Oké, nem vagytok összenőve, szóval nélküle is jöhetsz.

- Eldöntötted, hogy veled megyek? - vonom fel a szemöldököm.

- Aha – vigyorog mint a tejbetök.

Mosolyogva megcsóválom a fejem. Ez már csak így megy köztünk. A sok éves ismeretség megtette a hatását. Mélyet sóhajtok és folytatom az elsuhanó út bámulását. Remélem hamarosan haza érünk, kezdek éhes lenni.

- Átmehetek hozzátok? - kérdi hirtelen Ruru.

- Hm? Minek?

- Éhes vagyok, és otthon nincs kaja. És te közelebb laksz mint én.

- Felőlem gyere – vonom meg a vállam.

Elvigyorodik és újra telefonjának szenteli minden figyelmét. Én is bambulok tovább. Nézek ki a fejemből, nem is fogom fel mit látok. Lehet el is bóbiskolok kicsit, nem tudom. Arra riadok, hogy Ruru megrázza a vállam.

- Gyere, megjöttünk – mászik ki a kocsiból.

- Hm? Hova? - kapok észbe.

- Nálad.

Kikászálódok és összeszedjük a csomagjainkat. Intünk a többieknek, mikor elhajt a kisbusz. Fáradtan nyitom ki a kaput és megyünk a lifthez. Ruru izgatottan toporog. Szinte kiugrik a liftből mikor megérkezünk a megfelelő emeletre.

- Gyere már! - topog az ajtó előtt.

- Nem hogy kopognál – morgok.

- Itt van Pon?

- Szerintem igen.

Kinyitom az ajtót és előre megyek. Alig veszem le a cipőm, máris dobogást hallok.

- Végre itthon vagy! - szalad Pon és ugrik a nyakamba.

- Szia – ölelem meg.

Elenged és forró csókkal üdvözöl.

- Szia! - köszörüli meg a torkát Ruru.

- Hát te? - ugrik hátra.

- Meghívatta magát ebédre – sóhajtok.

- Aha – motyogja.

Gitárosom, mintha csak otthon lenne, ledobja a táskáját a kanapé mellé és nyújtózkodik egyet. Kikerülöm páromat, hogy végre letegyem a nehéz táskát. Hiroto szinte megdermedve áll és néz utánam.

- Éhesek vagytok? - találja meg a hangját.

- Én igen – kapja fel a fejét Ruru.

- Na, gyere – rángatom magammal a fürdőbe.

Kezet mosunk, aztán megyünk a konyhába. Mire kiérünk már tálalva van.

- Nagyon fáradtak vagytok – jegyzi meg Hiroto.

- Hosszú volt az út, sokat melóztunk – összegzem.

- Azért nem csak munka volt – vihog Ruru.

- Hm? - osztja szét az ebédet Pon.

- Szinte minden este kocsmatúrán voltunk – kezd enni gitárosom.

- Aha – rosszallás csendül párom hangjában.

Vállat vonok, és hozzá látok az ebédhez. Már előre sejtem, hogy ha kettesben maradunk, megkapom a magamét. De leszarom, jól éreztem magam.

- Rei, elmeséled milyen volt a munka? - kérdi csöndesen Pon.

Lenyelem a falatot és mesélni kezdek. Párszor Ruru is közbe kotyog kiegészíti a történetet. Felélénkülök, mikor a hülyéskedéseket meséljük. Jó visszagondolni azokra a vidám percekre. Mikor cukkoltuk Aoit, Kait „megvertük” és még sorolhatnám.

- Mondjuk, az nem volt vicces, mikor Ruki eltűnt – szív cigijébe bandatársam.

- Miért? - kotyog közbe Pon.

- Forgatás közben, mikor Rukit vennénk, nem vicces mikor pont őt nem találjuk – világosítja fel Ruru.

- És hol volt?

- Nem akarok belegondolni. De az biztos, hogy Kaolu Rukiban volt – vihogok.

- Mikor nincsenek egymásban? - röhög gitárosom.

Válasz helyett csak röhögök. Pon inkább serénykedik, nem tud hozzászólni semmihez. Nem tudom mióta ülünk a konyhában és beszélgetünk, mikor Pon megáll előttünk:

- Uruha, meddig maradsz? - kérdi.

- Zavarok? - kérdez vissza.

- Nem, csak kérdezem.

- Aha, asszem megyek – gondolkodik – Kösz, hogy meghívtál – mosolyog rám.

- Te hívattad meg magad – helyesbítek.

Válaszul csak elvigyorodik. Kikísérem és megvárom míg felveszi a cipőjét.

- Majd hívlak, és ne feledd a fesztivált. Mindegy hányan megyünk, de te velem jössz – jelenti ki.

- Oké – mosolygok rá – Ugye tudod, hogy nagyon akaratos vagy? - csóválom meg a fejem.

- Csak jót akarok neked. Nem akarom, hogy bepunnyadj – vereget vállon – Valakinek törődnie kell veled.

- Igen, nekem – duzzog Hiroto.

Ruru csak grimasz-szerű mosolyt villant és távozik. Bezárom mögötte az ajtót.

- Nem azért, de a barátod, nagyon bunkó – jelenti ki.

- Miért? - kérdezem.

Elmegyek mellette és elkezdem kipakolni a táskámat. Mindent a szennyesbe dobok, a pipere holmi is kiviszem a fürdőszobába.

- Miért hívatta meg magát enni? Otthon talán nem tud? Vagy lusta főzni magára? És mi az, hogy törődnie kell veled? Ő csak a barátod, de én a párod! Neki semmi köze ehhez!

- Túl reagálod. Tudod, hogy Ruru ilyen – vonok vállat – Azért jött fel, mert nagyon éhes volt, és nem volt otthon kajája. Olyan nagy baj?

- Nem, csak veled akartam volna lenni.

- Talán most nem vagyok itt?

- De – motyogja.

Hozzám lép és megölel. Fejét a mellkasomba fúrja.

- Örülök, hogy végre itt vagy – motyogja a pólómba.

Hajába fúrom az arcom és szorosan magamhoz ölelem. Átkarolja a derekam és bújik.

- Hiányoztál.

Elmosolyodom és kissé felemelve a fejét megcsókolom. Jólesik végre megölelni és csókolni őt. Hiába a sok hülyesége, szeretem és jó itthon lenni, vele.

Mi történt a régi Reitával? 12. fejezet

12. fejezet

Másnap mire levánszorgok az étkezőbe, már mindenki ott van. Szerzek kávét és lerogyok Ruru mellé. Csenek magamnak egy kis tojást meg pirítóst.

- Hé! Ez az én kajám – méltatlankodik.

Vállat vonok és megeszem azt a pár falatot.

- Fiúk! - jelenik meg a főnök – Egy óra múlva kezdjük a kirakodást. Jó lenne, ha ti is ott lennétek.

És már távozik is.

- Tehát sietni kell – fintorog Aoi.

- Nem pihenni jöttünk. Előbb a munka, aztán a szórakozás – mondja Kai.

- Ja, esténként lehet szórakozni – vigyorog Ruki sokat sejtetően.

Az énekes és Kaolu lopva egymásra pillantanak. Tehát jól szórakoztak az este.

- Nem csak ti, mi is jól szórakoztunk – karolja át a vállam Ruru.

- Mit csináltatok? Csaknem...? - csillan fel Ruki szeme.

- Igen, filmet néztünk – nevetek.

Ruki elsápad és megsemmisülten pillant ránk. Mi csak egymásra nézünk és elnevetjük magunkat. Befejezzük a reggelit és megyek a szobába. Kicsit rendbe szedem magam. Végzek mire Ruru is megjön.

- De szexi – pillant a gatyámra – Formás a segged.

- Legalább te észre veszed.

- Azt ne mondd, hogy Ponnak fel se tűnik, hogy milyen jó pasi vagy – sápad el.

- Nem igazán.

- Nem csak hülye, de vak is?

Elég rá villantanom a szemem és védekezően felemeli a kezét. Ő is összeszedi magát és megyünk. A hotel előtt vár ránk a kis busz, ami elvisz minket a forgatás helyszínére. Egy nagyobb tisztás, távolabb egy hatalmas tó. A felszerelésünk is megérkezett, amit a fiúk elkezdtek kipakolni. Kai osztja az utasításokat, én a basszerom keresésére indulok. Hamar megtalálom, magamhoz veszem és megyek a többiekkel.

- Fiúk! Gyertek átöltözni! - kiált Kaolu.

Jobb híján a kis buszban vagy annak takarásában vetkőzünk. Oké, hogy Kaolu körülöttünk járkál, de hogy állandóan a pöttöm énekest és a seggét fixírozza. Oké, hogy egymást dugják, de ezt nem kéne ilyen nyíltan mások tudtára adni. Nem vagyok féltékeny, de akkor se mások előtt essenek egymásnak. Még csak az kéne! Amint végzek az átöltözéssel, elkapnak a sminkesek. Szerencsére nem kapok öt kiló vakolatot, csak a szemem húzzák ki, és eltüntetik a kialvatlanság árulkodó jeleit. Amint elkészülök, megszerzem szeretett hangerem és elkezdem hangolni. Szerencsére nem állítódott el nagyon.

- Antiszocc vagy? - karolja át hátulról a derekam Ruru.

- Nem – mondom.

- Aha, ha te mondod – vonja meg a vállát.

- Hékás! Ne pasizz! Dolgozunk! - fonja össze a mellkasa előtt a kezeit Ruki és szúrósan néz rák.

- Te csak ne beszélj – vigyorog kajánul a gitáros.

Ruki feje olyan vörös lesz, mint a paradicsom. Hogy a zavartól vagy a dühtől, nem tudom. Végre mindenki elkészül és a menedzser elkezdi magyarázni az elképzeléseit. Sokáig tart míg Kai dobjait összeállítják, de hasznosan telik az idő. A terv szerint a nagyobb sziklákon fogunk állni és zenélni. Nem variáljuk túl, csak egy könnyed kis videó lesz. Végre kezdenénk, mikor rezegni kezd a telefonom. Pon írt.

- Oké – olvasom.

Fintort vágom és zsebre teszem. Fontosabb dolgom van, mint hogy írjak neki.

- Akira, foglald el a helyed, hogy kezdjük – kéri a rendező.

- Máris, elnézést – motyogom.

Magamhoz veszem hangszerem, és elfoglalom a helyem. A rendező kiáltására, elkezdjük. Felcsendül a zene, és mi is játszani kezdünk. Egészen sötétedésig zenélünk. Többször újra kell venni, mert Ruki nem elégedett a saját részével. Szerencsére a rendező nyitott az ötletekre és kicsit tudunk változtatni a terveken. Kipróbáljuk az ötleteket, milyen beállításban lenne jobb a felvétel.

- Jól van srácok, m ára ennyi! - kiáltja rendező – Holnap megnézitek és ha oké, akkor jönnek az egyéni felvételek – rendelkezik.

Fáradtan köszönöm meg a segítséget a STAFF tagoknak. Odaadom egyiküknek a gitárom és megyek, hogy megszabaduljak a ruhámtól. Kinyitom a kisbuszt és az ajtó takarásában vetkőzni kezdek. Sötét van, és max. a bokszerem látják. A csapat már úgyis látott így, szóval nem szégyenlősködöm.

- Menjünk, igyunk! - kiált fel Aoi.

- Te is jössz – karol át Ruru.

- Ki mondta, hogy nem megyek? - vonom fel a szemöldököm.

- Jé! - vidul fel – Hallottátok? Rei jön velünk inni! - kiált.

- Csoda – vigyorog Aoi.

- Te beteg vagy? - teszi kezét a homlokomra Ruki.

Morogva félre lököm a mancsát.

- Hol igyunk? Kocsmában, a hotel bárjában vagy a magunkkal hozottat igyuk? - kérdi Kai.

- Kocsma? - kérdezem.

- Megbeszéltük – jelenti ki Ruki.

Visszafuvaroznak minket a hotelbe. Onnan tovább megyünk, hogy bele vessük magunkat az éjszakába. Nem messze találunk egy hangulatos kocsmát. Aoi és Kai keresnek helyet, addig mi veszünk valami ihatót. Kezdetnek sör, aztán a többit majd meglátjuk. Nehezen, de sikerül megtalálnunk a másik kettőt, de Aoi elkezd kalimpálni a kezével, így megtaláljuk őket. Körbe üljük az asztalt és koccintunk. Cigifüst és sör. Mi más kívánhatnék? Jókedvűen beszélgetünk, és viccelődünk. Olyan régen éreztem magam ilyen jól, hogy mást szinte el is felejtettem milyen érzés. Magával ragad a hangulat, egymást követik az italok, én meg egyre jobban érzem magam. Már a sokadik sörömet iszom, mikor megszólal a telefonom. Elfintorodom, mikor meglátom Pon nevét a kijelzőn.

- Szia, mondd – emelem fülemhez a készüléket.

- Szia, gondoltam felhívlak, hogy mi van veled. Párszor megcsörgettelek.

- Csak egy nem fogadott hívásom volt tőled. Forgattunk és nem volt időm visszahívni – szívok a cigimbe.

- És most merre vagy?

- Kocsmában.

- Kocsmában? Kivel?

- A barátaimmal. Baj?

- Nem csak meglep, mert nem szoktál kocsmázni.

- Szoktam, csak mindig morogsz miatta.

- Nem – jelenti ki.

- De, hogy későn megyek, bűzlök és hogy részeg vagyok.

- Én ezeket tudod, hogy nem szeretem.

- Én viszont igen. Néha szükségem van egy kis lazításra.

- Lazítás címszóval kell mindig leinni magad?

- Nem iszom le magam, csak jól érezem magam. Már az is baj?

- Nem – duzzog.

- Akkor meg?

- Semmi, szia – kinyom.

Morogva kinyomom és ki is kapcsolom. Nem hagyom, hogy tönkre tegye az estémet. Túl jól érzem magam. Inkább iszom valami erőset. Nem tudom hogyan, de visszajutunk a szállodába és a szobába. Hogy kiébe, fogalmam sincs.

Reggel enyhez másnapossággal kelek. Forog a szoba és a gyomrom is. Aldi sikerül ülésbe tornáznom magam, öklendezni kezdek. Sikerül kiérnek a mosdóba, ahol leborulok a nagy fehér istennő elé és elmondok egy imát. Minden kijön belőlem minden. Lehúzom az „alkotást” és leülök. Várok, háta jön újabb adag.

- Meg vagy? - jelenik meg Ruru.

- Aha – nyögöm.

Inni akarok, de nem merek felkelni. Már a szám ízétől is rókázhatnékom van.

- Még mindig jól bírod – jegyzi meg gitárosom.

- Hoznál nekem vizet? - kérem.

Elmosolyodik és eleget tesz kérésemnek. Kiöblítem a szám és a WC-be köpök. Fejem a hideg csempének támasztom. Kezd múlni a rosszullétem. Mélyet sóhajtok és iszom pár kortyot.

- Te hogy vagy? - nézek rá.

- Egész jól ahhoz képest – von vállat – Gyere, készülődnünk kell.

Felkászálódok és összeszedem magam. Lefürdök, hogy felfrissüljek. Míg én a tud alatt állok, Ruru itt marad és ő is készülődik. Egyikük sincs zavarban, sokszor láttuk már egymást pucéran. Végül felfrissülve és emberi külsővel indulunk, hogy kezdetét vegye egy újabb forgatással és munkával teli nap.