16.
fejezet
Nem tudom mi baja Ponnak,
mert mióta Ruru elvált tőlünk, zsebre tett kézzel ballag
mellettem. Hazáig nem szól hozzám.
- Mi a baj? - karolom át
a vállát.
- Semmi, kicsit fáradt
vagyok – füllent.
Kezem felcsúszik a
válláról szőke tincseibe. Összeborzolom a haját, mire felnevet.
Haza érve első dolgom megszabadulni a cipőtől, aztán a konyhába
megyek. Csinálok magamnak egy teát. Pon is követ, de csak
kerülgetjük egymást, nem szól hozzám, nem csinál semmit.
- Mi a baj? - kérdezem.
- Semmi – motyogja
miközben iszik pár kortyot.
- Ez nem igaz.
- Azt mondod, hogy
hazudok? - kapja fel a vizet.
- Ezt egy szóval sem
mondtam. Csak nem mondod el mi bajod. Pedig nyilvánvaló, hogy
valami nyomaszt. Mi az?
- Csak az, hogy jó lett
volna veled, kettesben menni a fesztiválra. Csak te meg én. Együtt
tölthettünk volna egy kis időt.
- Most is együtt voltunk
– vonok vállat.
Nem értem a problémát.
- De nem foglalkoztál
velem. Csak Uruhával voltál elfoglalva, le se tojtad mi van velem –
fakad ki – Sok mindent meg szerettem volna nézni, de ti mentetek
tovább. Teljesen fölösleges voltam, mert jól el voltatok
nélkülem.
- Egy: Ruru hívott, akkor
miért nélküle mentünk volna? Kettő: te is bármikor nyugodtan
hozzá szólhattál volna a beszélgetéshez, hiszen annyi mindenről
beszéltünk, főleg hülyéskedtünk. Te maradtál le és kukultál
meg. Ha szólsz, hogy érdekel valami, megálltunk volna, de nem
szóltál. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát – fáradtan
dörzsölöm meg a szemem.
- Tehát azt mondod, hogy
az én hibám? Hogy észre se veszel, ha nem szólok hozzád? - kapja
fel a vizet.
- Már megint kiforgatod a
szavaimat.
- Nem!
- Tudod mit? Hagyjuk az
egészet! Tök jó volt a nap, élveztem, hogy végre kikapcsolódunk,
erre muszáj hisztizned – vesztem el a türelmem – Elmentem
aludni.
A mosogatóba teszem a
bögrém és megyek fürdeni. Így kell tökéletesen elcseszni egy
király napot. Gyorsan lefürdök, és megyek a szobánkba. Pon a
nappaliban ücsörög és egy párnát ölelget magához. Nem
érdekel, most nem fogom megsajnálni és bocsánatot kérni. Nem
mondtam semmi rosszat, és amúgy is, nekem van igazam. Teljes lelki
nyugalommal bújok be az ágyba és helyezkedek el. Nem érdekel
Hiroto, jön ha akar. Kicsit
babrálok a telefonommal, szörfölök a neten. Meglep, hogy Ruru is
fent van a chaten. Írok neki és röviden összefoglalom Pon
hisztijét. Ahogy kell, nem érti mi baja van páromnak. Igazából
én se. Végül annyiban maradunk, hogy hülye, és nincs értelme
ezen rágódnom. Sokadjára is mondja, hogy nem ér annyit, hogy
mérgelődjek és hagyjam, hogy tönkre tegye a napomat. Ebben van
valami, túl jó volt. Kicsit
még beszélgetünk, de már nem Pon a téma, inkább a mai nap
eseményeit tárgyaljuk ki. Megállapodunk abban, hogy majd valamikor
megismételjük. Ha nem is egy fesztivált látogatunk meg, még
lehet sétálni a parkban vagy valami. Mindig feltaláljuk magunkat,
ha arról van szó, hogy jól érezzük magunkat a másikkal. Végül
elköszönünk egymástól és próbálok aludni. Már félig az
álmok mezején vagyok, mikor nyikorogva nyílik és csukódik az
ajtó, majd dobogás a padlón, végül süpped mellettem az ágy.
Pon helyezkedik, de nem bújik hozzám, nem ölel át, hanem hátat
fordít, magára húzza a takarót és alszik. Tehát tényleg magára
vette. Mondjuk, mit is vártam? Hogy egy veszekedés nem úgy
végződik, hogy nekem van igazam és nem sértődik meg? Ugyan, hol
élek, miket képzelek? Előbb leszünk arról híresek, hogy talpig
rózsaszínben megyünk fel a színpadra és balettozunk, mint hogy
én jöjjek ki jól egy veszekedésből. Inkább próbálok az
alvásra koncentrálni, mint morogni. Holnap kelni kell. Ugyan
szabadnap, de attól még gyakorolnom kell. Akaratlanul is pár
dallam szólal meg a fülemben és ringat álmatlan álomba.
Reggel kipihenten és
magamhoz képest frissen kelek. Végre jó kialudni magam. Szinte
kidob az ágy. Elmegyek a konyhába, hogy főzzek egy kávét. Cigit
gyújtok és elolvasom az újságot. A hírlap és a koffeinbomba
után jelzi a hasam, hogy enni kéne. Sajnos a hűtő kong az
ürességtől, még kenyér sincs.
- Kurva jó – morgok.
Összeszedem magam és
lemegyek a sarki üzletbe. Nem tudom Pon mit akar, így elég sok
mindent veszek. Telepakolom a bevásárlókosarat. Veszek valami
pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, húst, mindent ami kell. Ha
minden kötél szakad, főzök valami ehetőt. Hosszú a sor, lassan
haladok. Végre sorra kerülök és egy csinos lány mosolyogva
csipogtatja le a vásárolt árucikkeket. Megmondja az összeget,
amit ki is fizetek. Szerencsére hoztam magammal egy szatyrot, amibe
mindent be tudok pakolni. Nehéz, de így legalább pár napig nem
kell venni semmit. Mire hazaérek Pon már ébren van.
- Merre voltál? - vesz
észre.
Lerúgom a cipőm, majd
megyek a konyhába.
- Boltban, nem volt itthon
semmi.
- Azt hittem együtt
megyünk – csodálkozik.
- Éhes voltam és mint
mondtam, semmi ehető nem volt itthon.
Őt kikerülve kezdem
kipakolni a vásárolt holmikat. A hűtő megtelik és még friss
kenyér is van. Végre reggelizhetek. Nem foglalkozom Ponnal, inkább
készítek valami ehetőt. Csinálok egy szendvicset és jóízűen
falatozok.
- Mit csinálsz ma? -
kérdi – Megint elmész Uruhával?
- Nem. Őt ismerve
átalussza a fél napot – vonok vállat.
- Itthon leszel?
- Igen, mert? Akarsz
valamit?
- Nem tudom – von
vállat.
Sóhajtva megforgatom a
szemem. Végül kaja után elmosogatok és megyek a nappaliba.
Bekapcsolom a laptopot, a kanapéhoz viszem a basszeromat meg az
egyéb kellékeket. Felveszem a fülest, összekapcsolom és
elindítom a zene felvevőt. Az egyik új számunknak kéne megírnom
a basszus részét. Próbálok valami használhatót alkotni, de nem
igazán megy. Ihlet gyűjtés végett újra meghallgatom a félkész
számot. Ötletem van, hogy mi legyen, csak kérdés, hogy meg
tudom-e valósítani, ha igen, akkor hogy fog majd szólni. Nem
késlekedek, azonnal munkához látok. Egész jól haladok, könnyen
passzol a gitárokhoz és a dobhoz. Sikerül felvenni az egészet,
mikor arra figyelek fel, hogy valaki integet előttem. Megállítom a
programot és leveszem a fülest.
- Mi az? - kérdezem.
- Főztem ebédet, gyere.
- Így elszaladt az idő?
- Igen, főleg, ha
dolgozol.
- Hát na. Ezt meg kell
csinálnom Kainak és Rukinak.
A konyhába érve terített
asztal fogad. Leülök és Pon szed mindkettőnknek. Van leves, rizs
és valami húsos-zöldséges mártás. Finomnak tűnik.
Csöndesen fogyasztom az ebédet. Nagyon
elmerülök a gondoltaimban, még mindig a zene cseng a fülemben.
- Van terved mára? -
kérdi Pon.
- Nem, miért? - pillantok
rá.
- Csak arra gondoltam,
hogy elmehetnénk valahova – turkálja a rizst.
- Hova?
- Nem tudom, csak úgy
sétálni – von vállat.
- Előbb be akarom
fejezni, amit elkezdtem.
- Még nem fejezted be?
Hiszen egész nap azon dolgoztál.
- Tudom, de még nem
tökéletes. Jó lenne minél előbb befejezni, csak rám várnak,
hogy Ruki felénekelhesse rá a szöveget.
- Akkor gondolom, semmi
esély arra, hogy velem is foglalkozz – morog.
Nem mond semmit, csak
duzzogva eszik tovább. Csak az nem értem, hogy ha akart valamit,
miért nem nyögte ki reggel, mikor kérdeztem. Na mindegy, nem
morgok ezen. Megeszem az ebédem és elmosogatok magam után, nehogy
ebből legyen balhé. Tányérok a szárítón, és mehetek vissza a
nappaliba. Fejemre veszem a fülest, és ölbe veszem imádott
basszerom. Végre lejátszhatom azokat a hangsorokat, amik ebéd
közben a fülemben csengtek. Csak este teszem le végleg a gitárt.
Jólesően nyújtózkodom, aminek köszönhetően ropognak a
csigolyáim. Vigyorogva megyek a fürdőbe, hogy végre ágyba
kerülhessek. Pon ott olvas, de nem foglalkozik velem, mikor
megjelenek. Nem zavartatom magam, egy szó nélkül bebújok a takaró
alá.
- Jó éjt – mondom és
hátat fordítok neki.
