7. fejezet

7. fejezet

A szabadnapom hamar eltelik, de nem is bánom. Nem igazán tudok mit kezdeni magammal, így inkább dolgozom kicsit. Egész nap pengetek, csak este megyek el vacsorázni egy kifőzdébe, majd egy hosszú sétára. Sokáig járom a várost, a kellemes esti levegő kitisztítja a fejem. Kicipzárazom a kabátom és hagyom, hogy a szél átjárjon. Kellemesen megborzongok, ez nagyon jól esik. Élvezem, ahogy a hajam lobog, mélyen magamba szívom a friss levegőt. Nem nézem merre megyek, csak a lábaim visznek valamerre. Nem is érdekel merre tartok. Sokáig járom a város utcáit, főutcákat, mellékutcákat, nem érdekel különösebben. Jólesik ez a séta, rendesen kiszellőzik a fejem. Csak késő este érek haza. Most nem akarok lefürdeni, mert igazán frissnek érzem magam. Bedőlök az ágyba és pillanatok alatt elnyom az álom. Végre nem álmodok semmit, csak a puha sötétség vesz körül. Reggel a telefonom szól, hogy kelni kell mert vár a munka. Semmi kedvem, de ez nem kívánságműsor. Főzök egy kávét és megpróbálok minél előbb felébredni. Egy újabb nap, amiben az egyetlen jó, hogy a végén elmegyek Kaijal inni. Nem tudom hogy, de az a srác sokat segít. Talán a mosolya. Az nagyon aranyos, és csak úgy sugárzik belőle az életkedv. Alig érek be, Hizumi hatalmas vigyorral a képén fogad:

- Végre! Nagy hírem van!

- Mi? Megkérted az asszony kezét?

- Nem, dehogy! - horkan – A főnök közölte, hogy turnéra megyünk!

- Mi a fene! - vidulok fel.

Leülök a többiek közé és énekesem azonnal elém teszi a papírokat és elmondja mit talált ki a főnök. Egy kisebb haza turné, az ország több pontján. Jó nagy, legalább 15 fellépés egy hónapon belül. A menedzser már ráállt az ügyre és intézi a hivatalos ügyeket, foglalásokat.

- Végre bulizunk egy jót – nyújtózkodik Tsukasa.

- Igen, rám fér már egy kis tombolás – értek egyet.

- Remélem nem leszel olyan búval baszott, mert ha igen, seggbe rúglak – fenyeget Hizumi.

- Nyugi, sőt! - vigyorgok kajánul.

- Nocsak, végre csajozol? - csillan fel Zero szeme.

- Miért ne? Fiatal vagyok még – vonok vállat.

Erre mindhárman hatalmas szemekkel pislognak rám és nem hisznek a fülüknek.

- Ki vagy te és mit csináltál Karyuval? - találja meg a hangját Hizumi.

- Én vagyok az, barom – morgok.

- Rég hallottunk így beszélni. Mi történt, hogy megjött az eszed? - csodálkozik Zero.

- Megnyugodhatsz, nem nektek köszönhetően.

- Bunkó vagy baszd meg! - morran mérgesen a basszista.

- Na jó, nem csak nektek – helyesbítek, hiszen tényleg nekik is köszönhető, hogy most jobban vagyok.

- Mindegy, lényeg, hogy már nem annyira depressziós – oldja a feszültséget a dobos.

- Igen, úgyhogy kezdjünk el úgy tenni, mintha dolgoznánk! Beszéljünk meg a számlistát – veti fel Hizumi és előkap egy füzetet.

Egész délelőtt ezzel foglalkozunk. Elsőnek összeírjuk azokat a dalokat, amiket előadhatnánk, aztán azt a hosszú listát csökkentjük és megpróbáljuk kitalálni, hogy milyen sorrendben adjuk majd elő őket, meg azt, hogy miben különbözzenek a helyszínek setlist-ei. Hossz fellépéseket tervezünk, legalább 12 számmal. Elég vad buli lesz, főleg hogy szinte két naponta koncert. Nem baj, erre van most szükségem. Csak ebédelni állunk fel az asztaltól. Az ebédlőben már ott van a Gazette.

- Teljes létszámmal? – morran Reita.

Ennek meg mi baja?

- Minden oké? – terem mellettem Uruha.

- Ja, miért ne lenne? – nézek rá furán.

- Az utóbbi időben nagyon szarul voltál. Aggódtam.

- Nem kell, jól vagyok.

- Ha te mondod – von vállat.

Szerzek magamnak ebédet. Rizs és zöldséges mártás hússal. Jól néz ki. Hozok mellé egy kis tál levest is.

- Jé, te tudsz enni? – csodálkozik Tsukasa.

- Képzeld.

- Jó látni hogy van étvágyad – mosolyog Kai.

Csak megvonom a vállam és leülünk. Aoi alig tud leszakadni a telefonjáról, amit Ruru megelégel és elveszi tőle. Erre a másik gitáros hisztizni kezd, de nem kapja meg a készüléket.

- Egy hétig nincs szex – jelenti ki.

- Mi? Ne már! – nyúlik meg Ruru képe.

- Menjetek szobára! – szól rájuk Reita.

- Igaza van, ott dugjátok egymást – helyesel Ruki.

- Nem is tudtam, hogy lesz ingyen pornó – kuncog Hizumi.

- Mert nem lesz, kivéve ha te megdugsz valakit előttünk – vágja rá Aoi.

- Bocs, de nem érdemlitek meg, hogy lássátok, mit tudok – vigyorog önelégülten énekesem.

- Ennyi szexhiányost – sóhajtok lemondóan.

Nem is figyelek rájuk tovább, inkább az ebédemnek szentelem a figyelmem. Kai megforgatja a szemeit és inkább eszik ő is. Ebéd után visszamegyünk a próbaterembe, hogy folytassuk a munkát. Nem haladunk gyorsan, nehéz kiválogatni és összeállítani a számlistát. Figyelembe vesszük, hogy melyek a népszerű számok, melyik volt régen és mi hogy bírnánk szusszal. Estére csak két listával végzünk, ami nagyon kevés. Remélem holnap jobban tudunk haladni, mert így is van még bőven feladat. Kaial találkozom a parkolóban, de csak köszönünk egymásnak és megyünk haza, hisz’ mindketten fáradtak vagyunk. Szerencsére hamar haza érek, nincsenek sokan az utakon. Gyors vacsora közben nézem kicsit a tv-t, majd elmegyek fürdeni és lefekszem aludni. Fáradt vagyok és holnap is fárasztó napunk lesz.

Reggel a Nap első sugarai ébresztenek. Morogva forgolódok egy darabig majd felkelek hogy főzzek egy kávét és elkezdjem a napot. Találok egy dobozt ami nem az enyém.

- Vissza kell vinnem – motyogom és a táskámba dobom.

Kai istenien főz, ez tény. Nem tudom hogy csinálta, de helyre tette a gyomrom. Nem is vagyok annyira sík ideg, bár szerintem ez nem a kaja miatt van. Össze kéne szednem magam, de még nem akarok és nincs is elég erőm. Cigizve és kávét kortyolgatva bámulok ki az ablakon és figyelem az ébredező várost. Nincs kedvem semmihez, fáradtnak érzem magam. Talán a depresszió, talán a kialvatlanság miatt, nem tudom, de nem is számít. Valahogy eljön az indulás ideje is. Felkapom a táskám és megyek. Remélem ma jobban tudunk majd haladni, nem úgy mint tegnap. Talán Hizumi kitalált valamit. A kiadóhoz érve első utam a Gazette próbatermébe vezet. Legnagyobb meglepetésemre Kai már ott van.

- Szia! – vonom magamra a figyelmét.

- Szia! – fülig szalad a szája – Mi járatba?

- Ezt hoztam vissza – veszem elő a dobozt – Köszönöm.

- Szívesen, főzzek még neked?

- Nem kérhetek ilyet, biztos van jobb dolgod – hárítok.

- Nem fáradtság – legyint.

- Ahogy érzed – nem tudom miért, de összeborzolom a haját.

Vigyorogva megcsóválja a fejét.

- Mi a helyzet felétek? – tereli a szót.

- Egy kisebb turnéra megyünk majd, most állítjuk össze a számlistát. Nem egyszerű – fáradtan dörzsölöm meg az arcom.

- Tudom, ne is mondd – nevet – gondolom akkor nem sok időd van.

- Hát nem, de mielőtt elmegyek, összefuthatnánk. Mit szólsz? – nem tudom miért, de reménykedek.

- Persze – ez a mosoly…. – Addig még úgyis találkozunk, ha máshol nem, az ebédlőben.

- Igaz, de most mennem kell. A munka sajna nem vár – intek neki és megyek.

Eddig egész jó a reggel, remélem a nap további része is így telik majd. A termünkbe érve csak a ritmus részlegre kell várni, de azok is hamar befutnak így kezdődhet a munka. Ma már könnyebb a lista összeállítása, mert van egy alap és elképzelés is. Nem változtatunk sokat a listán, csak a számok sorrendjén és kicserélünk pár dalt. A sorrenden vacilálunk sokat és hogyan kössük össze őket. Nem is megyünk ebédelni, inkább az egyik segítőnket küldjük hogy hozzon nekünk valamit enni. Eléggé bele merülünk a munkába és végezni is kéne ezzel, hogy minél előbb leadjuk a főnöknek és ne minden az utolsó pillanatban készüljön el. Csak néha tartunk cigi és kávé szünetet, hogy kicsit pihenjünk. Estére teljesen kimerülünk.

- Mi? Akkor mi után jön a Death point? – kérdi Zero.

- A Garnet után – mondja Tsukasa.

- Azután nem a Reddish jön?

- De igen – helyesel Hizumi.

- Akkor most mi van? – túr a hajába Zero.

- Egyáltalán melyik koncertről beszélünk? – kérdezem és a lapokat nézem.

- A Nagoyairól.

- Hol a faszban van a papír? – türelmetlenül kezd keresni az énekes.

- Nálam – mutatja fel Tsukasa.

Hizumi szó nélkül kitép a kezéből és megnézni.

- A Garnet után. A tököm tele van, húzzunk haza – felugrik és elviharzik.

Nem csoda hogy besokallt. Összeszedjük magunkat és haza megyünk, elég volt mára.

6. fejezet

6. fejezet

Este szívesen elmennék kocsmába, de egyedül nincs kedvem. A bandát most nem akarom látni, kicsit elegem van belőlük. Amúgy is, szinte minden nap reggeltől estig velük vagyok. Kell az, hogy kicsit nélkülük legyek. Így legalább nem látom az aggódó tekintetüket. Nem akarom, hogy aggódjanak értem, jól vagyok, csak magam alatt vagyok, ennyi. Uruha se fog jönni, ebben biztos vagyok, vagy ha igen, akkor Aoi is. Nincs bajon a sráccal, de nem vagyok kíváncsi az enyelgésükre. Le se tagadhatnák, hogy mennyire oda vannak egymásért. Az ilyentől most felfordul a gyomrom. Elhívom Kait, úgyis szeretek beszélgetni vele és meg is kedveltem. Igen, ez lesz! Amint beérek a stúdióba, első utam a Gazettéhez vezet. Kopogok, amint megkapom az engedélyt, benyitok.

- Sziasztok, zavarok? – kérdezem.

- Szia, dehogy. Mi járatban? – vigyorog Ruru.

- Munka után gondoltam megihatnánk egy sört – pillantok a dobosra.

- Bocsi, de Aoival lesz programunk – szabadkozik Ruru.

- Nem is tőled, hanem Kaitól kérdeztem.

A gitáros hápog, mindenki meglepetten pislog.

- Oké, szívesen – szalad fülig Kai szája.

- Helyes, ha végeztetek, gyere át hozzánk.

- Oké.

- Akkor este – és már megyek is.

Már alig várom, hogy végezzünk, bár félek, az nem lesz egyhamar. Az új számon dolgozunk, és Hizumi nagyon bepörgött. És még ő csodálkozik, hogy nincs barátnője. Ha ennyit dolgozik ne csodálkozzon. Senki nem szereti, ha a párja több időt tölt a munkahelyén, mint vele. Hamar beér mindenki és egy gyors köszönés után kezdünk. És milyen igazam lett. Már bőven vége a munkaidőnek, de mi még itt dekkolunk. Oké, Hizumi lelkesedése ránk is átragadt, de akkor is. Egy ebéd és pár cigi szünet és édes kevés. Jól ment a próba egész nap, csak most kezd egyre rosszabb lenni. Kiesünk a ritmusból, valaki elcsúszik, egyszerűen fáradtak vagyunk! Legyen már vége!

- Gyerünk srácok, csak még egyszer – kéri az énekes.

Hangosan felmordulok, elegem van, menni akarok! Kai már tuti megunta a várakozást és hazament. Ekkor kopognak, és az emelgetett vigyori nyit be.

- Oh, bocsánat – szeppen meg.

- Gyere, mindjárt megyek – mutatok a kanapéra.

Bólintás kíséretében leül, mi pedig még egyszer eljátszzuk ezt a nyamvadt számot. Jó lett, csak már elegem van belőle. Már fánk az ujjaim az egész napos pengetéstől, kicsit berekedtem az énekléstől és hörgéstől, de végre valahára végzünk. Amint befejezzük, helyére teszem a gitárom, jelezve, eszem ágában sincs folytatni. Összeszedem a cuccom és a vendégünket karon fogom.

- Mentem – és már Kaijal le is lépünk.

- Igyál meleg teát, az segít a hangodon – jegyzi meg már a liftnél.

- Majd helyre iszom – vigyorgok.

- Hülye – bokszol a hasamba.

Összenevetünk és beszállunk a liftben. Jó érzés beszélgetni vele, minden fáradtságom elszáll és jól érzem magam. Könnyebb a lelkem, mert megszabadulok a mázsás súlyoktól, amik készülnek összeroppantani. Nem tudom miért érzem így, de végre kapok levegőt. Már el is felejtettem milyen érzés. A kocsmába érve, veszünk két sört és leülünk egy üres asztalhoz. Most is elég sokan vannak, ami nem csoda elég késő van ahhoz, hogy beinduljon az éjszakai élet. Elmeséli milyen napja volt, aztán én is. Hamar eltérünk a munka kibeszélésétől, elvégre nem azért vagyunk itt. Folyamatosan mosolyog most is. Hihetetlen ez a srác. Még senkit sem láttam, aki ilyen vigyori lenne. Mosolyogva megcsóválom a fejem.

- Mi baj? – kérdi azonnal.

- Semmi, csak állandóan mosolyogsz.

- És az baj? Inkább szomorkodjak?

- Nem, dehogy. Mosolyogj mindig.

Egy fiatal pincérlány sétál el és kínálgat mindenkit kóstolóval. Szerzek is kettőt, de Kai feljajdul.

- Mi baj? – kérdem értetlenül.

- Orrba vágtál a karoddal – fogja az említett testrészt – mikor nyúltál a pohárért orrba vertél – mondja értetlen tekintetem látva.

- Oh… bocsi – tolom elé az egyik poharat.

- Semmi baj, csak figyelj jobban. Nagyon hosszú a karod.

Kuncogok egy sort és megiszom az italom. Az este további része tökéletes, pár apróságtól eltekintve, mint például megint majdnem sikerült orrba vernem szegény Kait, de el tudta húzni a fejét. Ezen kívül beigazolódott, amit mondott nem is olyan régen. Van abban valami, hogy sok hal van még a tengerben. Az egyik pultos lány nagyon kelleti magát. Nem is rossz, ahogy a többi közelünkben lévő nő se. Eddig hogy lehettem ilyen vak, hogy nem vettem észre őket? Ennyire elmerültem az önsajnálatban? Könnyen lehet. Valahogy tovább kell lépne, nem gubózhatok be nagyon. Így vissza gondolva, jogos, hogy magamba fordultam, de már elég ebből! Fiatal vagyok ahhoz, hogy a hátra lévő életemben egy lány miatt keseregjek állandóan. Ahogy a felhozatalt tanulmányozom, újra éled bennem a vadászösztön. Végül is, fiatal vagyok, és nem is vagyok egy bányarém, szóval egy próbát megér, de nem ma. Majd holnap.

- Nem kéne menni? – veti fel a dobos.

- Nem vitázom.

Mindketten kicsit többet ittunk a kelleténél, így kissé imbolyogva megyünk. Szerencsére az esti hűvös levegő kijózanít. Valahogy eljutunk hozzám, nem engedem el ilyen állapotban Kait, nem érdekel, mennyire bizonygatja, hogy haza tud menni. Most nem tud érdekelni a rendetlenség ami a lakásban fogad.

- Bocs a kupi miatt, eléggé elhagytam magam – mentegetőzök.

- Semmi baj – legyint.

Hozok neki egy törülközőt és amíg letusol, megágyazok a kanapén, és gyorsan pár szemetet kidobok. Végül én is lefürdök, és alszunk mindketten. Magam se tudom miért, de szinte pillanatok alatt elalszom. Nem értem, hiszen eddig a fél éjszakát ébren töltöttem, ha aludtam az leginkább az alkohol miatt volt, de most… nem értem.

Reggel furcsán kipihenten kelek, de az óra szerint még korán van.  Mázli, hogy ma nem kell dolgozni. Kimegyek a konyhába, de a nappaliban megtorpanok. Kai kiterülve alszik a kanapén, a pokrócot félig lerúgta magáról. Aranyos. Megyek és főzök egy kávét, hogy teljesen felébredjek. Az illatokra a kis dobos is előkómál.

- Jó reggelt – mosolygok rá, ahogy megcsavarodott, gyűrött ruhában és kócosan megjelenik.

- Neked is – ásít egy nagyot.

- Hogy iszod a kávét? - töltök neki egy bögrébe.

- Reggel tejjel és cukorral – leül az asztalhoz.

Elé teszem a kávét a cukorral és tejjel, had ízesítse be magának.

- Köszönöm – motyogja.

- Szívesen. Kérsz reggelit?

- Azt majd megcsinálom én. Ez a minimum, ha már itt aludtam.

- Ugyan – legyintek – Remélem nem zavart nagyon az a szemétdomb.

- Nem, rendesen körbe se néztem – legyint.

Feláll és elkezd keresgélni a hűtőben.

- Mit szeretnél reggelire? - kérdi.

- Rántottát, hússal és zöldséggel.

- Rendben, mennyire süssem meg?

- Ne nagyon, lágyan szeretem.

Mosolyogva bólint és munkához lát. Amíg ő a reggelin ügyködik, és tányérokat szedek elő és megterítek. Mivel ma nincs munka, így ráérünk. Hamar kellemes illatok kezdenek terjengeni.

- Istenien főzöl – szimatolok a levegőbe.

- Örülök, hogy ízlik – mosolyog – szeretek főzni, főleg ha a többieknek is ízlik.

- Tudod, régóta, hónapok óta nem bírok rendesen enni, de ezt láthattad. Nagyon a padló vagyok, vagy voltam... magam se tudom...

- Miért?

- Hosszú, még nem akarok mindent elmondani.

- Igen, mondtad.

- Mindegy, lényeg, hogy gondolkodtam, azon amit mondtál, és igazad volt. Sokat segítettél.

- Tényleg? Hogy? - csodálkozik.

- Amit ahogyan mondtál. Te is azt mondtad, amit a többiek, de másként. Nem oktattál ki – kuncogok.

- Az nem szokásom.

- Tudom, és ennek örülök.

Elmosolyodik és amint elkészül a reggeli szétosztja kettőnknek. Mosolyogva leül velem szembe és megreggelizünk. Kai nem marad sokáig, mert még van egy kis dolga, és én se érzem magam kellemetlenül, hogy egy cunami sújtotta övezetben kell vendégül látnom.