Üdv az oldalon!

Úgy döntöttem, hogy a történeteimet egy helyen akarom megosztani. Remélem tetszeni fog!
Az oldalon olvasható történetek többsége YAOI, ezért kérek minden kedves olvasót, hogy ennek tudatában olvasson. A korhatár változó, de a műfaj adott, így, aki nem szereti, az tudja mire számítson.
Azok kedvéért, akik nem rajonganak a yaoi műfajért, és mert vannak nem ilyen témájú történeteim, a fic címe mellé jelezni fogom melyik nem yaoi.
Jó szórakozást!

Üdv
Neji

One shot

Die pov:

Miért kell mindig engem csesztetni? Nem megy a zene, mert Kaoru már megint átesett a ló túloldalára. Oké, hogy haladni akar, de ennyire? Hova a faszomba siet ennyire? Nélkülünk úgyse adják ki a lemezt. Főleg azért nem, mert mi zenélünk rajta. Még azért is én vagyok a hibás, hogy elpattan felvétel közben a gitárom húrja. Na igen, és miért van ez? Mert Kaoru miatt nincs időm venni új szettet. Kyo is naponta betalál valamiért. Oké, hogy mindenkit csesztet, de ez már túlzás. Még azért is kiakadt, mert a dugó miatt késtem. Persze, ő könnyen beszél. Kurvára elegem van!

Feszültség levezetésként egy jobb bárban ülök és iszok. Haragom kezd elszállni, helyét átadva a kellemes könnyedségnek. Már nem vagyok túl józan, nem is baj. Ez kell nekem. Az alkohol segít lenyugodni, persze másnap megkapom a magamét, hogy megint másnapos vagyok. De könyörgöm! Ki ne inná le magát a helyemben? Komolyan, a végén alkoholista leszek. Már ezen se lepődnék meg. máshogy ezt nem lehet bírni. Kíváncsi vagyok, a többiek hogy vezetik le a feszültséget. Kyo el van a kis világában, Shin a kutyáját babusgatja, Totchi leteperi a pasiját, Kao meg… nos, őt nem tudom. Kinézem belőle, hogy hazamegy és még otthon is zenét ír. Én meg itt kötök ki.

Alkohol gőzös agyamig eljut valami éneklésnek csúfolt kornyikálás. Megfordulok és két szőkített plázacica hülyéskedik a karaokéval. Hallani is rossz őket. Mikor végre befejezik, megszerzem a mikrofont. Nincs rossz hangom, elvégre háttér vokálos vagyok, szóval próbáljuk meg. Kezdődik a dal, és a vártnál jobban megy. Úgy tűnik, az alkohol javít rajtam. Mindenki tapsol, bíztat. Kicsit műsorozok nekik, ahogy Kyotól láttam. Néhány csaj felrántja a pólóját, megmutatva inkább kisebb, mint nagyobb mellét. Amint vége a dalnak, még egyet akarnak, így bevállalok még egyet. Épp kezdenék, mikor hátulról valaki a nyakamba borul. Egy szőke fickó az, és ahogy látom, nem józanabb nálam.

- Mondták már, hogy erotikus a hangod? – bűzlik a lehelete.

- Mi a fasz bajod van? – kapom fel a vizet.

- Bassza a fülem. Egy jó tanács, cipész maradjon a kaptafánál.

Bájosnak szánt mosollyal elveszi a mikrofon.

- Megmutatom, hogy kell ezt csinálni. Figyelj és tanulj.

És rázendít. Nem szívesen ismerem el, de tényleg jó hangja van. Lekullogok a színpadról és lerogyok egy székre. Oké, nem vagyok énekes, de akkor se kéne így megalázni. Nem elég a munka, még ez a kis senkiházi is belém rúg. Mi jöhet még? Én még mindig messze jobban énekeltem, mint az itt jelenlévők. Ez a kis örömöm is el lett rontva. Legszívesebben behúznék neki, de nem tehetem, csak én járnék rosszul. Morogva iszom az imént rendelt sört. Nem telik el sok idő, és mellém huppan az a fickó.

- Ennyire nem kell megsértődni – vigyorog.

- Nem sértődtem meg! – mordulok rá – csak nem szeretem, ha megaláznak.

- Nem aláztalak meg, csak rávilágítottam, hogy rossz a technikád.

Oké, most lett elegem végleg belőle! Rossz a technikám? Nem akart megalázni? Lássuk, ő mit szól ehhez.

Pólójánál fogva rántom magamhoz és ajkaira marok. Meglepetten felnyög, hatalmasra nyílnak szemei. Mikor felfogja, mi van, viszonozza csókom. Vadul tépem ajkait, én irányítok. Elválok tőle, mikor már szédülök a levegőhiánytól.

- Még mindig, rossz a technikám? – kérdem kihívóan.

- Tévedtem, nagyon jó vagy. Van tehetséged, fejleszteni kéne. Ha akarod, szívesen segítek – nyal végig ajkain.

- És neve is van esetleges tanáromnak?

Vigyorogva matat a zsebében és kezembe nyom egy névjegyet.

- Hívj fel - kapok egy búcsúcsókot.

Tovább tántorog és elnyeli a tömeg. Kíváncsian nézem meg a lapocskát.

- Kamijo Yuuji, Warner Music Japan kiadó – olvasom.

Tehát Kamijo a neve. Elgondolkodva rágcsálom ajkamat. Majd meglátjuk mi lesz. Még magam se tudom, csak azt, hogy mégse rontotta el annyira az estémet.

Vége

Mi történt a régi Reitával? 22. fejezet

22. fejezet

Annyit voltam már nála, hogy vakon is oda találnék. A háza előtt leparkolok és bemegyünk. Egy csöndes kis utcában lakik, egy takaros ki házban.

- Kérsz valamit? – kérdi, amint belépünk.

- Egy teát.

- Sör?

- Talán később.

Leülök a kanapéra és várok. Pár perc múlva megjelenik két bögrével.

- Ki vele Ruru – kérem szelíden, mikor leül mellém.

- Aggódom érted Rei, de ezt tudod. Rossz látni, hogy nem vagy boldog. Oké, hogy velem nevetsz, de tudom, látom rajtad, hogy ez csak pillanatnyi boldogság. Segíteni akarok neked.

- Azzal segítesz, ha mellettem vagy.

- Nem veszed észre, hogy bármit teszek, az a kis mitugrász mindent tönkretesz?! – fakad ki – Nem akarom látni, hogy mennyire ki vagy miatta. Rossz látni így téged.

- Azt akarod, hogy hagyjam el? – kérdezem.

- Nem ezt mondtam. Ilyet nincs jogom kérni, és azt se akarom, hogy miatta tönkre menjen a barátságunk – komolyodik meg – Csak azt szeretném, hogy észhez térítenéd Hirotot. Nem minden róla szól, és ne viselkedjen gyerek módjára, mer már rég nem az. Nőjön fel, és legyen férfi, és ne hisztizzen annyit, mint egy kislány. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ami köztetek, van, az már rég nem kapcsolat. Szerintem nem is szerelemből vagytok már együtt.

- Hidd el, én is örülnék, ha jól mennének a dolgok, és nem hisztizne állandóan – sóhajtom.

- Ha hisztizik szard le. Majd lenyugszik, és ha látja, hogy nem ér el vele semmit, talán abbahagyja – von vállat.

- Mintha gyereknevelési tanácsokat adnánk egymásnak – mosolygok.

Ruru végiggondolja a beszélgetésünket, és kirobban belőle a nevetés. Jó végre mosolyogni, látni. Végre oldódik a hangulat, és végre ő is szívből nevet. Ez az a Ruru akit, ismerek. Az mindig vigyori. Jó hangulatban beszélgetünk tovább, a végén leülünk és játszunk az XBOX-al. játék közben lökdössük egymást, hogy kis előnyt szerezzünk. Órákig játszunk több játékkal. A nasi és a sör is előkerült már. Mint két gyerek. Lerakom a kontroller és nyújtózkodom egy nagyot.

- Jó volt – dőlök hátra.

- Aha – vigyorog Ruru.

Összeborzolom amúgy is szénakazal haját, mire félre üti a kezem. szinte végszóra megcsörren a telefonom. Pon az.

- Szia, mondjad – emelem fülemhez a készüléket.

- Szia, merre vagy?

- Rurunál, te? – kérdezem, mert hallom, hogy visszhangzik.

- Most megyek haza. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt vásárolni. Nincs sok kaja otthon.

- Oké, mikor?

- Amikor haza érsz.

- Találd ki mi legyen. - bontom a vonalat.

- Mész? – kérdi szomorkásan Ruru.

- Igen. Majd megismételjük ezt a napot? Persze, a morgást leszámítva.

- Persze.

Hirtelen lendül, és a nyakamba veti magát és eldőlünk. mire felfogom mi van, már a csípőmön csücsül.

- Hékás – mosolygok.

- Jól jegyezd meg Suzuki Akira, legyél midig ilyen jó kedvű és mosolygós, különben mérges leszek rád. Világos? – kérdi, és hogy nyomatékot adjon a szavainak, megrángatja a pólóm.

- Oké, de ha nem így lenne, itt vagy te, hogy jobb kedvre deríts – mosolygok és megpaskolom a combját.

- Mindig melletted leszek – mosolyog gyengéden.

Felülök, de mielőtt ő hátra eshetne, elkapom és megölelem. Arcát nyakam hajlatába fúrja, és magába szívja illatomat.

- Szeretném, ha boldog lennél – suttogja.

Kicsit eltolom magamtól, hogy a szemébe nézzek. Mosolyogva simítok végig az arcán.

- Az vagyok, amíg mellettem vagy.

- Addig leszek, amíg csak szeretnéd.

Feláll rólam és felhúz. kikísér és még egyszer köszönetet mondok neki, majd elindulok haza. Lassan megyek, nehogy megállítson a rendőr. Oké, csak egy sört ittam, de akkor is. Nincs szükségem egy bírságra. otthon Pon fogad.

- Már kezdtem aggódni – siet elém, és megölel.

- Miért?

- Késő van – mutat az órára.

- Csak nyolc óra. Kitaláltad hova menjünk? – kérdezem.

- Aha, a hipermarketben most elég sok akció van – mutatja a reklámújságot.

- Jól hangzik. Úgy is fel kell tölteni a hűtőt. Menjünk a te kocsiddal.

- Oké.

Összeszedi a kulcsait, és már megyünk is. Egy nagy hipermarketbe megyünk. Nem tudom Pon mit akar, de az tény, hogy ideje lenne megejteni a nagy bevásárlást. Nehéz parkolóhelyet találni, mindenki most akar ide jönni. Vagy félórája keringet a hatalmas parkolóban, mikor látom, hogy valaki most tolat ki.

- Végre – mordulok.

Amint lehet, beállok a helyére.

- Hozz egy kocsit – fordulok párom felé.

- Oké – kiugrik és elsiet.

Nyugodtan leállítom a kocsit, megnézem hogy a zsebemben van-e a mobil meg a pénztárca, igen, akkor mehetek. lezárom a kocsit és Hiroto keresésére indulok. a bejáratnál vár egy kocsi társaságában.

- Mázli, ez volt az utolsó – vigyorog – hihetetlen mennyien vannak – néz körbe.

- Mindenkinek most van ideje bevásárolni. Nyugi, bent majd eltűnik a tömeg – veregetem hátba.

- De majd a kasszánál lesz hatalmas sor – jegyzi meg.

Vállat vonok és szó nélkül hagyok. Pon előkeres egy papírfecnit, amire összeírta, hogy mi kell. Szerencsére nem kell azzal számolni, hogy elbírjuk-e, mert a kocsi elviszi, csak keveset kell cipelni. De ettől függetlenül nem vásároljuk fel az egész árukészletet. Egész jó hangulatban sétálunk a sorok között, Hiroto kivételesen meghallja, amit mondok, nem nyafog és hisztizik, mint szokása az utóbbi időben. Talán két óra bolyongás után indulunk a kasszához, ahol legnagyobb bánatomra rengetegen állnak. Pon nyűgösen felnyög. Ő is fáradt, és akkor nyűgös és hisztis. De jó! Mi jöhet még? Legalább fél órát várunk, mire sorra kerülünk. Felpakoljuk a vásárolt holmikat a futószalagra, és amíg én várom, hogy fizethessek, Hiroto a kocsiba parkol. Mikor a kasszás fiú mondja az összeget, fizetek, és segítek a kocsiba pakolni.

- Végre mehetünk haza – sóhajt fel Pon, mikor az autó felé megyünk.

- Te akartál jönni – jegyzem meg.

- Igen, de nem hittem, hogy ennyien lesznek. Azt hittem hamar megjárjuk – morog.

- Ez van. Mindenki sokat dolgozik és nem tudnak naponta-két naponta vásárolni – mondom.

Megérkezünk az autómhoz, kiriasztom, és elkezdjük megpakolni a csomagtartót.

- De legalább sokáig nem kell jönni – vidul fel.

- Ide legalábbis nem.

- Mert?

- Egy doboz cigiért, tejért meg ilyesmiért nem jövök ide.

- Jogos – von vállat.

Míg Hiroto visszaviszi a kocsit, addig felélesztem az autót. Beül mellém, és megyünk haza. Fáradt vagyok, így csöndesen koncentrálok a vezetésre. Hiroto is kifelé bambul. Hogy még jobb legyen, dugóba kerülünk, így sokkal lassabban érünk haza. Rádiót se kapcsolok, jó ez a kis csend. Nagy nehezen sikerül haza keveredni.

- Ébredj, megjöttünk – rázogatom meg Pon vállát.

- Hm? - pislog.

- Ébredj.

Némán bólint, és kiszáll mellőlem. Alig áll a lábán, billeg, mindjárt elalszik. Így inkább nem bízok rá sok mindent, csak pár könnyű, és nem törékeny szatyrot adok a kezébe. Mire kipakolom a csomagtartót, úgy nézek ki, mint egy karácsonyfa. Morgok egy sort, majd leszakad a karom, mire felérünk.

- Kinyitnád az ajtót? - kérem Pont.

- Máris – motyogja.

Lassú mozdulatokkal babrál a kulcscsomómmal. Nem találja meg a megfelelőt.

- Gyerünk már, mindjárt megszakadok – morgok.

- Jól van na! - nyafog.

Végre valahára bejutunk. Első utam a konyhába vezet, hogy lepakoljam a sok vásárolt holmit. Pon leteszi a szatyrát és elvonul a hálóba.

- Hé! - morranok rá.

Nem figyel rám, csak eltűnik. Morogva kipakolom a vásárolt holmikat és bepakolok a hűtőbe. Hulla fáradt vagyok, mikor végzek. Sajnos nem fél be minden a hűtőbe, így a maradék kaját átrakom kisebb lábosba, de így mosogathatok is.

- Sose fekszem le – nyögöm.

Kelletlenül elmosogatok és végre mehetek aludni. Már éjfél is bővel elmúlt. Még megfürdők és végre mehetek aludni. Meg ahogy azt én képzelem, Pon az ágy közepén keresztben fekszik.

- Te most viccelsz velem? - motyogom.

Morranok egyet, és nem túl kedvesen odébb görgetem. Morog és fel is ébred, és nyafog. Nem foglalkozom vele. Lefekszem és végre alhatok. A fáradság miatt azonnal elalszom.

Mi történt a régi Reitával? 21. fejezet

21. fejezet

Reggel morcosan kelek, hála az esti veszekedésnek. Nem értem mi baja van, lett szekrény, amit akart, akkor nem meg mindegy, hogy kaptuk vagy vettük? Morcosan iszom a kávém és szívom a cigit. Ez a nap is szarul kezdődik. Csak ennél rosszabb ne legye. Mikor Hiroto előkerül, nem köszönök neki. Csöndesen tölt magának egy koffeinbombát. Amint kiürül a bögrém és leég a cigi, elkezdek készülődni. Nincs kedvem Pon társaságához, így előbb bemegyek. Mivel korábban megyek, mint szoktam, sikerül valamennyire elkerülni a dugót. Csak néhány piros lámpát fogok ki, de így is gyorsan haladok. A próbateremen csak Ruki és Kai vannak bent.

- De korán itt vagy – fogad a kis pacsirta.

- Ja, kidobott az ágy – füllentek.

- Azt hittem inni mentek Uruhával, és hulla másnaposan jöttök – csodálkozik.

- Átjött és segített pár dologba. Vacsora után ittunk egy sört – ülök le.

- Ezért kérte el magát? – szalad a homloka közepére a szemöldöke.

- Nem, hosszú és nem akarok róla beszélni – legyintek.

- Oké, oké – emeli fel a kezét védekezően.

Magamhoz veszem egyik hangszerem, és pengetni kezdek valamit. Nem tudom mi az, csak úgy jön. Nagyon el lehetek varázsolva, mert csak az tűnik fel, hogy Ruki áll előttem, kezében a telefonjával, amit elém tart. Kérdőn pillantok rá, de jelzi, hogy folytassam. Vállat vonok, és nem törődve vele, zenélek tovább. végül mikor abba hagyom, szembe találom magam, és csillogó szemű Rukival és egy ledöbbent dobossal.

- Mi van? – kérdezem.

- A füleden ültél? Ez nagyszerű. Ezzel fogunk ma dolgozni! – kiált fel boldogan az énekes.

- Mi? – értetlenkedek.

Ruki már rég nem figyel rám, elvonul a füzetével a sarokba.

- Ebbe meg mi ütött? – fordulok Kai felé.

- Tetszett neki, amit pengettél. Szerintem most megszállta az ihlet. Legalább megmentettél minket egy hosszas gondolkodástól, hogy milyen legyen a következő szám – mosolyok.

- Természetesen. Mire mennétek nélkülem? – dőlök hátra önelégülten.

- Sok mindenre? – kérdi a megjelenő Ruru.

erre Kaiból kirobban a nevetés. Megnyúlt képpel fordulok a kacsa felé. Szerintem látja, hogy megvillan a szemem, mert lassan kihátrál. Felugrom, és utána eredek. Nem tud megszökni előlem. Végig szaladunk a folyosón, befordulunk egy sarkon, és az egyik pihenőbe menekül be. Nem tudja bezárni az ajtót, mert belököm.

- Nyugi haver, nem úgy értettem – hátrál.

- Nem, persze, hogy nem – közeledek felé.

Védekezően maga elé emeli a kezeit. Megpróbál megkerülni és elszaladni, de elkapom a derekánál, és a kanapéra lököm. Azonnal rávetem magam, és csípőjére ülve, balommal lefogom a kezét, szabad jobbommal elkezdem csikizni. felkacag, próbál szabadulni, de nem engedem. A könnyei folynak, úgy nevet.

- Feh… Feladhom! Ereszh! – könyörög.

- Eléggé megbántad bűneid? – kérdem, de abbahagyom kínzását.

- Nagyon – szusszan.

mosolyogva nézek végig rajta. Szőkésbarna haj, szűk farmer, fekete póló. Nem rossz pasi, ez tény.

- Rei, elengedsz, vagy ülsz még rajtam egy darabig? – kérdi.

Csak most tudatosul bennem, hogy milyen félre érthető a szituáció.

- Persze – leszállok róla, és felsegítem.

Amilyen szerencsétlen, majdnem orra esik, de helyette a mellkasomnak csapódik.

- Bocs – nyögi és felnéz rám.

Ilyen közelről érzem bőre illatát, ami keveredik a tusfürdőjével és a cigivel, kellemes elegyet alkotva. Azok a gyönyörű barna szemek, amikbe lóg néhány aranyló hajtincs, enyhén kipirult arc…

- Öhm… bocs – nyögi.

Megrázom a fejem, de nem engedem el, továbbra is derekán pihennek kezeim, az övéi a mellkasomon. Ajkai résnyire elválnak egymástól. Érzem, hogy egyre jobban kalapál a szívem.

- Ezt nem kéne – tol el magától.

- Mit? Nem csináltunk semmit – értetlenkedek.

Nem válaszol, csak elmegy mellettem. Értetlenül állok a szoba közepén. Most mi van? Nem értem a helyzetet. Én most, majdnem megcsókoltam Ruru? De… miért? Hogyan? Zúg a fejem, szívem vadul kalapál még mindig. Elmegyek a legközelebbi mosdóba, és megmosom az arcom hideg vízzel. Még mindig magam előtt látom Ruru arcát, ahogy rám néz.

- Fenébe – morgok.

Nehezen, de sikerül lenyugodnom. Mikor ez meg van, visszamegyek a többiekhez. Már Aoi is megjelent, szóval kezdhetjük a munkát.

- Végre itt vagy – nevet Aoi.

Csak intek neki. Ruki lejátssza a felvételt, amit a telefonjával csinált. A két gitáros elismerően bólogat.

- Ehhez írtam ezt a szöveget – ad körbe egy lapot a pöttöm.

Elég mélabús, de passzol a basszushoz. Ruki kiadja napi programnak, hogy állítsunk össze ehhez egy nyers hanganyagot. Nekem nincs sok dolgom, csak a saját részem tabját megírni a laptopon. Sokáig elszöszölök vele. Szó szerint az ránt vissza a valóságba, hogy Kai megrázza a vállam, mondván, hogy menjünk enni. Leteszem a fülest, és követem őket. Az egyik közeli kifőzdébe megyünk, mint mindig. Míg jöttünk, feltűnt, hogy Ruru nem szól hozzám, se másokhoz, de most még mellém se akar ülni. Nem értem miért csinálja ezt. Alig eszik, leginkább csak piszkálja az ételt. Kaja után visszamegyünk próbálni, ami leginkább abból áll, hogy mindannyian a laptopok fölött görnyedünk, néha valaki a kezébe kap egy hangszert és penget egy keveset. Hát igen, ez van, ha még nincs sok minden a kezünkben, amivel dolgozni lehetne. Mivel nem sokat tudunk kezdeni magunkkal és a félkész hanganyaggal, így Ruki kegyesen elenged minket.

- Ruru, megiszunk egy sört? – kérdezem.

- Inkább ma ne, de azért kössz – villant fel egy mosolyt és elmegy.

meglepetten nézek utána. Még sose utasított vissza egy italt, főleg velem nem.

- Összevesztetek? – kérdi Kai.

- Tudtommal nem. Majd holnap beszélek vele.

- Biztos rossz napja van.

- Lehet. Sziasztok! – kiáltom és megyek.

Egész úton, a mai napon jár az agyam. Ruru olyan jókedvűnek tűnt, de a kis játék után lett szomorú. Vajon miért? Valami rosszat tettem? Nem, azt nem hiszem. Ő nem olyan, aki szó nélkül hagyja azt, ami nem tetszik neki. Tényleg nem értem, hisz máskor is játszottunk már így. Oké, mikor felhúztam, kicsit talán közelebb kerültünk egymáshoz, de volt már ilyen. Most majdnem megcsókolt ahogy nekem esett. Lehet ezért? Azt tudom, hogy nem veti meg a férfiakat, de akkor miért? Nem értem miért, tudja, hogy a mi barátságunkba sok minden belefér. Szinte minden, a csókot és hasonlókat leszámítva. Sokan félreértették a kapcsolatunkat, és azt hitték, hogy együtt vagyunk. Pedig mi csak gyerekkori barátok vagyunk.

- Csak barátok – motyogom.

Otthon sötétség és csönd fogad. Tehát Pon már lefeküdt. Nem is baj, most végképp nincs kedvem hozzá. Lefürdök és lefekszem aludni. Mielőtt elaludnék, magam előtt látom Ruru arcát, ahogy a karjaim közt felpillant rám.

- Csak barátok – motyogom bizonytalanul.

Az elkövetkező pár napban összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Szinte menetrendszerűen veszekszünk Hirotóval, Ruru is furcsa. Mintha nem lenne önmaga. Szétszórt, alig beszél velem, és mintha kerülne. Ma nincs próba, mert Ruruval interjúra kell mennünk. Így legalább tudok beszélni azzal a marhával.

A megbeszéltek szerint Ruruval a stúdió előtt találkozom, és együtt megyünk be. A portán gond nélkül felengednek és meg is mondják hova kell menni. A liftben némán állunk egymás mellett.

- Ruru, mi volt a baj tegnap? – töröm meg a frusztráló csendet.

- Semmi, mi lett volna? – néz rám, mint egy hülyére.

- Furcsán viselkedtél. Mintha zavart volna a közelségem. Valamivel megbántottalak? – nézek komolyan a szemébe.

- Nem, nem erről van szó – kezdi el a cipőjét fixírozni.

- Akkor?

- Muszáj ezt most megbeszélni?

- Nem, de interjú után, oké?

- Jó – egyezik bele.

Megérkezünk a megfelelő emeletre, már csak várnunk kell egy kicsit. Néhány perc múlva megjelenik a fickó, akivel beszélgetni fogunk, és beterel minket a stúdióba. Kedvelem a rádiós interjúkat és beszélgetéseket, valahogy könnyebben megy a beszéd. Jókedvűen elnevetgélünk, beszélgetünk, zenét hallgatunk. Párszor kapcsolnak egy-egy telefonáló rajongót, akivel kicsit beszélgetünk. De leginkább, csak szórakozunk. Ez a legjobb az ilyen interjúkban. Végre nem a hülye szokásos kérdésekre kell válaszolni, minden teljesen spontán. Két óra alatt végzünk, így mehetünk, amerre látunk. Ruki kegyes volt, így nem kell ma bemenni. Elköszönünk a műsorvezetőtől, megköszönjük, hogy itt lehettünk és megyünk. Amint kilépünk a kissé fülledt stúdiószobából, magamra kapom a dzsekim. Gitárosommal nyújtózunk egy nagyot, kissé elgémberedtem a sok ücsörgéstől.

- Megyek, szia – indulna el Ruru a kocsijához.

- Állj csak meg! – kapom el a vállát – Azt mondtad, interjú után beszélgetünk. Nálad vagy nálam? – kérdezem.

- Nálam?

- Oké.

Beülünk a saját kocsinkba és elmegyünk a gitáros lakására.