Mi történt a régi Reitával? 18. fejezet

18. fejezet

Jobb híján beszélgetni kezdünk. Nem is tudom miről, ami eszünkbe jut. Általában mindenféléről. Cigizünk és üdítőt iszogatunk, persze csak üdítőt. Valamikor dél körül iszunk egy kávét, kicsit nasizunk.

- Nem akartok ebédelni? - jelenik meg Pon.

- Ennyi az idő? Oké, benne vagyok! Mit eszünk? - vidul fel gitárosom.

- Velünk eszel? - kérdi enyhe éllel a hangjában Pon.

- Ha nem dobtok ki.

- Ne kezdjétek már. Rosszabbak vagytok, mint egy brazil szappanopera – sóhajtotok.

Pon felhúzza az orrát és a hűtőben kezd kutatni.

- Nincs sok minden. Süthetünk húst és hozzá krumplit – fordul felém.

- Benne vagyok – bólintok.

- Akkor pucold meg – rakja elém a krumplis zacskót.

Hozok egy mély tálat, amibe töltök egy kis vizet, pár régi újságlapot és a pucolót, majd munkához látok. Hogy Ruru se unatkozzon, ő zöldséget pucol és aprít. Addig párom a húst készíti elő. Ruru nem marad sokáig csöndben, elkezdi ecsetelni milyen új pletykákat hallott Aoitól.

- Pletykás vénasszony – jegyzi meg Pon.

- Egyet értek. Aoi meg a méltó párja – bólintok.

- Nem is! - nyafog bandatársam.

- De. Ha ki megtudtok valamit, pár óra múlva arról beszél az egész kiadó – jegyzem meg epésen.

- Gonosz vagy – duzzog.

- Inkább őszinte – nevetek.

Felhúzza az orrát és folytatja a pucolást. Mosolyogva megcsóválom a fejem. Végzünk és Pon elveszi a zöldségeket, hogy elkészítse az ebédet.

- Rei, segítenél? Mindjárt kész a kaja, teríteni kéne – kéri.

- Persze.

Eleget teszek kérésének, és megterítek hármunknak. Mikor készen van az ebéd, Pon szétosztja és hozzálátunk. Csöndesen megebédelünk, aztán mosogatok.

- Köszönöm az ebédet, de megyek – áll fel Ruru.

- Oké, majd holnap – intek neki.

- Ne késs, vagy Ruki kinyír – mosolyog.

- Nyugi, nem kell félteni, tudok vigyázni magamra – vigyorgok.

Mire végzek az edények tisztogatásával, bandatársam is összeszedi magát és már a cipőit is felvette. Kiengedem, még visszainteget mielőtt eltűnne a liftben. Bezárom mögötte az ajtót és a nappaliban lerogyok a kanapéra.

- Mit csináltatok tegnap? - telepszik mellém Pon.

- Kocsmába mentünk, ittunk pár sört és biliárdoztunk. Lehet kicsit több pia fogyott, de jól szórakoztunk – mesélek.

- Csak nem szóltál, és kissé aggódtam – motyogja.

- Nem kell, tudok vigyázni magamra. Amúgy se egyedül voltam – mosolygok.

Szőke hajába borzolok, mire felnevet. Ahogy elnézem szent a béke. Előkeresi a távirányítót és keres valami nézhető műsort. Nincs túl sok minden, végül valami vetélkedőt kezdtünk nézni. Próbálok válaszolni a feltett kérdésekre, több-kevesebb sikerrel helyes a válaszom. Ezt követően valami szörnyű szappanopera kezdődik, mitől a hideg is kiráz. Pont kapcsolgatni kezd, és talál egy természetfilmet. Az jöhet, azokat szeretem. Hiroto hirtelen felugrik és egy pakli kártyával tér vissza.

- Játszunk – kéri.

Válasz helyett lepakolok a dohányzóasztalról és játszani kezdünk. Órákig el vagyunk, és a hangulat is megváltozik. Kellemesen játszunk, csak este hagyjuk abba. Egy könnyű vacsora után elmegyek fürdeni. Pon utánam jön, és beáll mellém. Megmosdatjuk egymást, de nem hagyom, hogy kezei elkalandozzanak, amit rosszallóan fogad. Sértetten elfordul és kilépve mellőlem, nem hagyja, hogy szárazra dörgöljem. Megszárítkozik, felveszi az alvós nadrágját és megy a szobába. Hátra simítom szőke hajam és megyek utána.

- Már megint – morgok.

Miért kell neki minden megsértődni? Ennyire nagy baj, hogy nincs kedvem a szexhez? Bosszúsan fújok egyet és követem. Mire beérek a hálóba, Pon már alszik. Bemászom mellé, mire felébred. Rám pislog, és nekem hátat fordítva alszik tovább. Vállat vonok. Ha ő így, én is így. Hátat fordítva neki elhelyezkedem és alszom.

Reggel a telefonomra kelek. Morogva kinyomom, hogy három perc múlva újra megszólaljon. Kikászálódok Pon mellől és megyek, hogy főzzek egy kávét. Míg fő, addig cigire gyújtok és bambulok kifelé az ablakon. Szép idő van, lehet nem is nagyon öltözöm fel. Elég lesz egy pulcsi. Nincs kedvem reggelizni, étvágyam sincs. Beízesítem a kávét és jólesően kortyolgatom. Már majdnem elfogy, mikor megjelenik Pon.

- Jó reggelt – ásít.

- Neked is – mondom – Ma mész melózni?

- Megbeszélés lesz, aztán Shou és Tora mennek interjúra, Saga meg fotózásra, szóval korán jövök. Te?

- Passz, próbálunk – vonok vállat.

Igazából nem érdekel mikor jövök haza. Még a fiúkat is könnyebb elviselni, mint itthon ülni. Azt se bánnám, ha egész nap bent kéne lennem. Mikor megiszom a maradék kávét, összeszedem magam és elindulok. Nem sietek, még az se zavar, hogy dugóba kerülök. Végül sikerül beérnem, viszonylag kis késéssel.

- Merre voltál? - terem előttem a chibi.

- Dugó – morranok.

- Jaj de morcos valaki. Baj van? - kérdi Kai.

- Hosszú – legyintek – Nem akarok senkivel veszekedni, úgyhogy hagyjuk a témát. - vonok vállat.

A fiúk megértik és inkább munkához látunk. Ruru sokat mondó pillantásokat vet rám. Szerintem tudja, legalábbis sejti mi történt. Miért van olyan sejtésem, hogy nem fogja szó nélkül hagyni? Miért használja ki, hogy nem ő az egyetlen, akit ilyen helyzetben is megtűrök magam mellett? Erre mindig azt mondja, hogy valakinek vigyáznia kell rám. Az agyamra megy, de nagyon jólesik a törődése, bár ezt nem mondom ki. Nem is kell, tudja magától is. Szerintem jobban ismer, mint saját magamat. Megrázom fejem, inkább a zenére koncentrálok. Egészen ebédig zenélünk. Nagyon jól megy, sikerül hiba nélkül mindent végig játszani. Olyannyira, hogy elég Rukinak kimondani a szám címét és már játsszuk is. Mintha csak koncerten lennénk. Nagyon élvezem, végre kikapcsol az agyam, nincsenek problémák, nincs feszültség, nincs probléma, csak a zene, ami megnyugtat. Teljesen átadom magam az élvezetnek. Csak állunk meg, mikor a gyomrunk hangosabban korog, mint ahogy az erősítőkből szól a zene.

- Együnk, mert éhen halok – nyafog Aoi.

- Oké, menjünk – áll fel Kai.

Végül egy közeli kifőzdébe megyünk. Elfoglalunk egy nagyobb asztalt és jóízűen megebédelünk. Nagyon kellemes így enni és jót nevetni,meg beszélgetni a barátaimmal. Nincs is szükségem ennél többre. Ruru átkarolja a vállam és rám vigyorog. Ránevetek és összekoccintja a homlokunkat.

- Végre nevetsz – vigyorog.

- Hé, ha ilyen közel hajolsz, a végén azt hiszem, meg akarsz csókolni – jegyzem meg.

- Ha te is szeretnéd, én benne vagyok – vigyorog.

Nevetve hátara lököm.

- Már háremed van? - nevet Ruki.

- Bár úgy lenne. De legalább egy normálisat találnák – sóhajtok.

- Én itt vagyok neked – ölel meg Ruru.

- Ne előttem, mert kiég a retinám – drámázik Aoi.

- Fiúk, bírjatok magatokkal – próbál komoly lenni Kai, de a szája széle fölfelé görbül.

Megcsóválom a fejem. Nem értem hogy éri el, de mindig megnevettet. Ezt sose értettem, de mindig is szerettem benne. Végül ebéd után még megengedünk magunknak egy fagyit mielőtt visszamegyünk. Mire beérünk a próbaterembe, elfogy az édesség. Veszek magamnak egy kávét, cigire gyújtok és már majdnem tökéletes a boldogságom.

- Na ki vele, miért van megint hiszti? - terem mellettem Ruru.

- Este nem kívántam a szexet – hadarom egy szusszra.

Gitárosom csak a fejét fogja, és egy fáradt sóhaj hagyja el ajkait.

- Nem mondod – nyögi.

- De. Nem értem miért kell ezen megsértődni. Miért baj, ha nem kívánom?

- Nem tudom – von vállat – De őt nem kívánod, vagy hogy megfektesd? Tudom bunkó kérdés – visszakozik.

- Az – bólintok – De igazából nem tudom. Nem arról van szó, hogy ráuntam, csak egyszerűen mostanában nem akarom. Talán a sok veszekedés miatt.

- Lehet. Gondolom rég voltatok együtt.

- Eléggé – ismerem be.

- Figyi, ha ennyi idő után se áll fel neked mikor meglátod, akkor szerintem valami nem stimmel.

- Ezt eddig is tudtam. Tény, hogy nem mi vagyunk az év párja.

- Egy igazi se veled, se nélküled kapcsolat – összegzi.

- Tudom.

- Rossz így látni téged – teszi vállamra a kezét.

- Nekem se jobb – fintorgok.

- Akkor? Mihez kezdesz?

- Nem tudom, tényleg nem tudom – ingatom a fejem.

- Gyere, menjünk próbálni. Az legalább elvidít. Este átmenjek? - kérdi lágyan.

- Inkább ne. A végén újabb hiszti lenne, amire végképp nincs szükségem.

Pedig nagyon örülnék, ha átjönne.

- Oké, de ha meggondolod maga, szólj – mosolyog.

Megeresztek egy mosolynak szánt fintort. Megiszom a kávém, elnyomom a csikket és megyünk, hogy folytassuk a munkát.

Mi történt a régi Reitával? 17. fejezet

17. fejezet

Reggel a telefonomra kelek és csak ekkor tudatosul bennem, hogy ma már munka van. Fintorgok egy sort és kimegyek a konyhába, hogy igyak egy kávét. Kint már Pon reggelizik.

- Dolgozol ma? - kérdi.

- Igen, szóval nem tudom mikor jövök. Hívjalak majd? - kérdem, és kitöltöm magamnak a maradék kávét.

- Ahogy gondolod – von vállat.

- Te melózol?

- Fotózás lesz. Már előre félek mit találnak ki a többiek.

- A fotózás még könnyű.

- Miért? Fárasztó mikor a fotós dirigál, hogy álljak, hogy pózoljak. Arról nem is beszélve, hogy a vakutól kiég a szemem.

Mielőtt mondanék valamit, a nyelvemre harapok. Csak hisztizni tud? Neki semmi sem jó? Inkább mennék fotózásra, mint a próbaterembe. Bár most kíváncsi vagyok mit szól Ruki a zenéhez, ami írtam. Remélem tetszik neki. Szerintem jó lett. Nem örülnék, ha mehetne a kukába. Eszem pár falatot, aztán irány a fürdő, hogy rendbe szedjem magam. Gyors borotválkozás után végre kinézek valahogy. Elvégzem a szokásos fürdőszobai rutint, aztán megyek öltözni. Nem viszem túlzásba a válogatást, szakadt farmer és egy vagány póló, pár ékszer, aztán megyek. Szerencsé el tudom kerülni a dugót, így viszonylag hamar beérek. Míg vezetek, újra és újra meghallgatom a tegnap írt zenét. A kiadóhoz érve, még arra is van időm, hogy egy kávét vegyek az automatában. Jó kedvűen nyitok be a próbaterembe.

- De jó kedved van – mosolyog Aoi.

- Aha, mert hoztam meglepetést – vigyorgok.

- Nekem? Mit? - csillan fel a szeme.

- Nem neked, hanem a bandának.

- Mi a szösz? Mit hoztál? - néz rám Ruki.

Egész mostanáig a telefonján lógott.

- Megírtam az új szám rám eső részét, szóval ha mindenkinek tetszik, lehet gondolkodni, hogy mikor adjuk elő, vagy mikor adjuk ki – mosolygok önelégülten.

- Ide vele! Ide vele! - toporog előttem a chibi.

Mosolyogva odaadom neki a pent, hogy ne nyaggasson. Kikapja a kezemből és már rohan a gépéhez. Míg ezzel mosoly, mindenki a kanapéra telepszik. Mikor mindenki elhelyezkedik, Ruki elindítja a zenét. Kissé félve várom a többiek reakcióit. Ruki teljesen elgondolkodik, nem mutat semmi érzelmet, Kai figyel, de egy apró mosoly bujkál a szája szélén. Aoi és Ruru mosolyognak, és az ütemet dobolják a kanapé támláján. Mikor vége, feszülten várom a kritikát.

- Mennyi idő alatt hoztad össze? - kérdi Ruki.

- Tegnap – mondom.

- Nem mondod – nyúlik meg az arca.

- De. Tegnapelőtt Ruruval mentünk megnézni a fesztivált és egész nap ott voltunk. Csak másnap volt időm dolgozni – vonok vállat.

- Ennek van ahhoz köze, amiért este felhívtál? - suttog a fülembe Ruru.

- Erre muszáj válaszolnom?

- Bingó.

Vállat vonok és ráhagyom a dolgot. Most nincs kedvem a lelkizéshez.

- Lemaradtam valamiről? - kotyog közbe Aoi.

- A pletykás vénasszony kagylózás helyett, inkább lásson munkához! - mordulok rá.

Meglepetten pillant rám, és egy dívát is megszégyenítve vonul a szoba másik végébe a gitárjához és akasztja a nyakába. Mosolyogva megcsóválom a fejem és veszem kézbe szeretett basszerom. A csapat oszladozik és munkához látunk. Valahogy senkinek sincs kedve a pörgős számokhoz, inkább a lazább, könnyebb dalainkat játsszuk. Gördülékeny minden, gyorsan haladunk. Olyannyira, hogy az új számot is elkezdjük próbálni. Közös ebéd után folytatjuk a zenélést. Könnyen megy, teljesen leköti a figyelmem, aminek nagyon örülök. Jó egy kis nyugalom végre. Érdekes, hogy ezt itt találom meg, és nem otthon, ahol kéne.

- Rei, megiszunk valami munka után? - kérdi Ruru.

- Menjünk – egyezek bele.

Legalább történik valami, és nem otthon ülök és baszom a rezet.

- Ez az! - karolja át a vállam barátom.

Rá mosolygok. Szerintem ezzel is csak segíteni akar, aminek nagyon hálás vagyok. Mindig is tudta mire van szükségem.

- Menjünk mindannyian! - kap a szón Aoi.

- Minél többen, annál jobb! - vigyorog a másik gitáros.

Nincs kifogásom a többiek ellen, sőt! Örülök. Ruki viszonylag hamar megkegyelmez nekünk, így még emberi időben mehetünk a kocsmába. Egy közeli helyre megyünk, elég gyakran jövünk ide. A csapos, mondhatni a barátunk, és néha kapunk tőle potya piát. Míg Ruru és Kai hozzák a sört, addig mi elfoglaljuk az egyik biliárdasztalt. Hozok pár hamutálat és kezdődik a szórakozás. Ruru azonnal kijelenti, hogy velem akar lenni, és ebből nem enged.

- Akkor Aoi és Kai velem vannak! - jelenti ki Ruki.

- Felőlem – von vállat gitárosom – Mi akkor is jobban vagyunk, ugye? - kacsint rám.

- Még szép – vigyorgok én is,

- Na persze – horkan Kai.

Végül mindannyian összenevetünk és elkezdjük a játékot. Több kör sör, és még több cigi is elfogy, mire vége a játéknak. Nem vagyunk profik, de ettől függetlenül nagyon jól szórakozunk. Alig ér véget a játék, újat kezdünk. Végre úgy érzem, tökéletes lezárása ez egy napnak. Nincs is jobb mint a barátaimmal tölteni az időt, és szórakozni. Fogalmam sincs mikor ér véget a játék és indulunk haza. Tény, hogy kicsit többet ittam a kelleténél, de nem érdekel. Erre már szükségem volt. Már nagyon hiányzott. Ruru is felöntött a garatra, így nem engedem haza, hanem meghívom hozzánk. Nem kell neki kétszer mondani, azonnal jön. Mikor hazaérünk, kicsit hangosabbak vagyunk, mint kéne, mert nem sokkal később Pon is előreül.

- Hát megjöttél – fogad.

- Aha – vonok vállat.

Elsegítem gitárosomat a nappaliba, és lefektetem a kanapéra. Kap egy párnát és egy pokrócot. Alig helyezkedik el, máris alszik. Mosolyogva megcsóválom a fejem. Átmegyek a hálóba és leveszem az utcai ruhámat, és felveszem az alvós gatyám.

- Menj fürdeni! - morog Pon.

- Nem, fáradt vagyok, aludni akarok – mondom.

- Bűzlesz a kocsmaszagtól. Amúgy is, merre voltál? - hadarja.

- Kocsmában, és szórakoztunk.

- Mi? Mit csináltatok? - kerekedik ki a szeme.

- Szerinted mit lehet egy kocsmában csinálni? - morranok.

Kezdem elveszíteni a türelmem. Fáradt vagyok és aludni akarok. Nem foglalkozom Pon hisztijével. Mérges pillantásaival kísérve fekszem be az ágyba és alszom el.

Reggel sajgó fejjel és kavargó gyomorral kelek. Ettől eltekintve semmi bajom. Kikóválygok a konyhába szerencsére, csak enyhén vagyok násnapos.

- Egész jól bírom – jegyzem meg.

- Megmentesz egy kávéval? - kerül elő Ruru.

- Persze – mosolygok.

Szerez magának egy bögrét és leül. Felteszem főni az életmentő koffein bombát. Mikor elkészül, Pon is előkerül.

- Máris fent vagytok? - kérdi.

- Aha, és Rei az én megmentőm – vigyorogva elnyúlik az asztalon.

- Mire mennél nélkülem? - fordulok felé mosolyogva.

- Semmire, te vagy a mindenem – vigyorog mint egy macska.

Vigyorogva szedek elő neki egy bögrét. Mikor elkészül a fekete, kiöntöm neki és beízesítem. Hálásan el fogadja és kortyolni kezdi.

- Gondolom nem kívántok reggelit egy átivott éjszaka után – jegyzi meg epésen Pon.

- Én kérek! Nem vagyok másnapos, csak fáradt. Hiszed vagy sem kölyök, bírom a piát, és csak pár sört ittunk. Senki nem lett részeg – fintorog Ruru.

- Te már csak tudod, mi? Nem mindenki olyan iszákos mint te.

- Ahhoz, hogy valaki jól érezze magát, nem kell ital, hiszed vagy sem.

Hiroto csak horkan egyet.

- Ne balhézzatok már korán reggel. Hiroto, fogd vissza magad! - teszek rendet.

- Miért rám szólsz? - csodálkozik.

- Mert te kezdted.

- De... de... - tiltakozik.

- Inkább azt döntsétek el, ki mit akar reggelizni. - szólok rájuk – Komolyan, mintha kisiskolások közt lennék – forgatom meg a szemeimet.

- És még reggelit is kapok? Imádlak – ugrik fel gitárosom és megölel.

- Hékás! - morran Pon.

- Csönd legyen már! - kezdem nagyon elveszíteni a türelmem.

- Mit kérhetek? - kérdi Ruru.

- Amit szeretnél – mosolygok rá.

- Mondjuk rántottát. A tiéd a legjobb.

- Mit kérsz bele?

- Kis husit, zöldséget és hagymát. És még pirítóst is.

- Feleségül ne vegyelek? - vonom fel a szemöldököm.

- Megtennéd? - csillan fel a szeme.

- Én is itt vagyok! Te meg hagyd békén a pasim! - ráncigálja le rólam Rurut Hiorto.

- Már hülyéskedni se lehet? Milyen unalmas alak – morog gitárosom.

Egy dámát is megszégyenítően huppan vissza a székre. Alig tudom elrejteni a mosolyom. Nem csak bandatársam drámára szórakoztat, hanem ahogy Pon sértetten felhúzza az orrát és molyol valamit. Elkészítem barátomnak a kért reggelit. Én is megkívánom, így dupla adagot készítek. Tudom Ruru nem szereti ha teljesen meg van sülve, így még lágy, mikor szétosztom a pirítós is hamar elkészül és végre leülhetünk enni. Pon is kenyeret pirít.

- Magában eszed? - kérdezem.

- Igen – majszolja tovább a kenyeret.

Megvonom a vállam. Jóízűen megreggelizünk, majd Ruru jóllakottan hátradőlt.

- Isteni volt, megtartalak – nyújtózik nagyokat.

Mosolyogva megcsóválom a fejem. Összeszedem a koszos tányérokat és elmosogatok.

- Milyen házias vagy – jegyzi meg Hiroto.

Inkább szó nélkül hagyom. Pon elmegy a nappaliba és leül a TV elé.

- Mikor dobsz ki? - kérdi.

- Felőlem addig maradsz, amíg akarsz. Felőlem itt is alhatsz – vonok vállat.

- Azt inkább nem. A végén még kinyír a pasid.

- Szörnyűek vagytok - simítom hátra a hajam.

Ruru csak ártatlanul rám mosolyog.