Angyalbőrbe bújt démon 31. fejezet

31. fejezet

Kamijo édes csókja és a saját vérem íze, teljesen elveszi az eszem. Felpezsdül a vérem, egyre vadabbul tépjük egymás ajkait. Elszakad tőlem, ismét a nyakamon tátongó sebre tapad. Nyelve játékára jólesően felsóhajtok. Szőketincseibe markolok, közben a mögötte lévő kanapé felé taszigálom. Érti mit akarok, engedelmesen hátrál, majd lehuppan a puha bútorral. Amint lehet, az ölébe mászom, ismét ajkait tépem. Nem érdekel, ha fáj, túlzottan élvezem a helyzetet. Mivel nem szól, úgy veszem, nincs ellenére egy kis fájdalomnak.

- De kis vad vagy – mosolyog Kamijo.

Enyhén horrorisztikus a mosolya, az ajkain és fogain vöröslő vértől.

- Mint egy igazi vámpír – kuncogok.

- Te se lehetsz teljesen ember, ha ezt élvezed, sőt, felizgat a vér íze – mosolyog kéjesen.

- Inkább, csókolj meg – morgok.

Nem szól semmit, teljesíti kérésem. Egyik kezét tarkómra csúsztatja, másikkal a derekamat karolja át. Mélyítem a csókot, közben inge gombjaival kezdek bíbelődni. Kis szerencsétlenkedés után, végzem ezzel a művelettel. Elhúzódom tőle, végignézek, immár fedetlen mellkasán. Egyszerűen tökéletes, a porcelánfehér bőre, sehol egy apró hiba. Órákig tudnék gyönyörködni benne, de megérzem kutatóujjait a hasamnál. Óvatosan leveszi a pólóm, és eldobja valahova. Résnyire nyitott ajkakkal, vizslató pillantásokkal mér végig. Mint egy ragadozó a zsákmányát.

- Gyönyörű vagy – sóhajt.

Elfintorodom, nem tartom magam annak. Ő a gyönyörű, én meg a gnóm törpe. Megérinti a tetoválásaimat, majd a tigrisemre irányítja figyelmét.

- Olyan, mint te – Cirógatja meg az érzékeny bőrt.

- Mert? – Sóhajtok jólesően.

- Gyönyörű, vad, féktelen és szabad. Te is ilyen vagy – Suttogja ajkaimnak, és megcsókol.

Furcsa a gondolkodása, de már meg sem lepődöm. Vámpír és tigris. Vicces elmélet. Megremegek, mikor végigsimít dudorodó nadrágomon. Én se tétlenkedem, övével kezdek bajlódni. Nem könnyíti meg a dolgom kutakodó ujjaival, majd lenyalja a mellkasomon folyóvért. Megremegek, fojtottan felnyögök, mikor ujjait körém fonja, kényeztetni kezd.

- Kamijoh… - sóhajtom.

Nyaka puhabőrét borítom csókokkal, végre kibontom azt a fránya övet, és viszonzom neki a kényeztetést. Vágyakozva felsóhajt, mire elmosolyodom.

- Kyoh… - Megremeg a hangja.

Gonoszan elmosolyodom, és folytatom áldásos tevékenységem. Ismét nyakamba harap, gyorsít keze mozgásán. Hangosan zihálok, érzem, nem kell sok a beteljesülésig. Elszakad nyakamtól és ajkaimra mar. Egy nagyobb nyögéssel élvezünk el. Mellkasának dőlve zihálok, egész testemben remegek. Percekig így maradunk, majd elvánszorgunk a fürdőbe. Semmi kifogásom egy közös zuhany ellen. Jólesik a meleg víz, de az még jobban, hogy vámpírom átkarolja a derekam. Felszisszenek, a víz csípi a sebem.

- Fáj? Sajnálom – mentegetőzik.

- Nem kell, túlélem. Amúgy, kimondottan tetszett – vigyorgok.

- Szereted, ha megharapnak? – csodálkozik.

- Eddig csak te tetted meg. Másnak nem volt ehhez bátorsága.

- Akkor ez nagy kegy.

- Így van, szóval ehhez tartsd magad.

Lágyan felnevet, és megcsókol. Nem áztatjuk magunkat sokáig. Míg Kamijo keres egy törülközőt, megnézem a tükörben a harapásnyomot.

- Ha ezt Kaoru meglátja, meg fog ölni – morgom.

- Csaknem, de ha mégis, akkor az én bosszúmat kell elszenvednie.

- És az milyen?

- A fantáziádra bízom, de annyit elárulok, hogy lassú halála lesz.

Nevetek rajta. Nem kételkedem a szavaiban, de akkor is viccesen hangzik. Kicsit elbíbelődöm, addig Kamijo kimegy. Néhány perccel később, követem őt. A szobája ajtajánál áll, és mosolyogva figyeli, amint a kanapé mellett megállok. Eddig, itt volt megágyazva nekem, de most nem, az ágynemű nincs sehol.

- Gyere – Invitál be.

Meglepve teszek eleget kérésének. Ezek szerint, azt akarja, hogy vele aludjak. Még sose voltam a szobájában. Szép tágas, jó nagy ággyal. Befekszem mellé, ő a hátára fordul, fejem vállára hajtom, átölel. Pillanatok alatt elnyom az álom.

Másnap abba, az álomba ringatva megyek a próbára, hogy hajcsár gitárosomnak nem tűnik fel semmi. Tudom, ostobaság ezt hinni, de remélni szabad. Milyen igazam lett, Kaoru nagyon hamar kiszúrta a sebet. Először az tűnt fel neki, hogy szokatlanul boldog vagyok, aztán a kipirult bőr, a harapás szélén. Ebből összerakta, hogy történt valami tegnapeste.

- Mi ez? – Bök a nyakamra.

- Semmi – legyintek.

Leader-sama szeme megvillan. Ajjaj, itt baj lesz!

- Fiúk, inkább dolgozzunk! – szól közbe Shini.

Igaz, nem azért fizetnek, hogy beszélgessünk. Az ráér a munka után. Addig van időm felkészülni a legrosszabbra. Alig látunk munkához, Toshi telefonja újra megszólal. Még látom Teru nevét a kijelzőn, mielőtt felkapná. Teru? Mit akar Toshiyától? A basszista pötyög valamit, aztán elteszi azt a vacakot.

- Bocsi – szabadkozik.

Kaoru rosszallóan morog.

- Ne morogj, a te telefonod is csörgött már, sőt, miattad kellett vagy félórát várnunk! – mondja Die.

- Dai, én munkát intéztem, nem a magánügyeimet. Szóval, legyetek szívesek, azt későbbre halasztani – Sóhajt vezetőnk.

Ennyiben maradun és azt próbáljuk megvitatni, hogy mi legyen. Lenne két interjúnk, de ezzel párhuzamosan, itt is kéne lenni, egy fontos megbeszélés miatt. Ilyenkor lenne jó, ha tudnánk osztódással szaporodni, vagy nem lenne illegális az emberi klónozás. Többórás egymással való vitatkozás, telefonos veszekedés, szervezés és idegbaj után, megszületik a megoldás. Die és Shinya elmennek a TV-s interjúra, Toshi meg én a rádióba, Kaoru marad, és elviseli a fejesek hülyeségét. Nem tudom, ki járt jobban, de szerintem, mi négyen. Vagy Kao, mert aludhat, mi meg jópofizhatunk. Ebédig nyúz minket ez a rabszolgahajcsár. Amint lehet, Toshi villámként menekül ki, és telefonál. Mibe, hogy Terunak? De mióta vannak ezek ilyen jóban? Ami a beszélgetést illeti, az én mobilom is életre kel. Kamijo az. Kimegyek a folyosóra, miközben emelem a fülemhez.

- Ezek szerint, nem ölt meg Kaoru – nevet a vámpír.

- Még nem, mostanáig munka volt.

- Tudom.

- Hát persze, Teru. Kérlek, mondd meg a gitárosodnak, hogy ne üzengessen ennyit Toshinak, mert Kao bepöccen, és egy mérges Kaoru nagyon nem jó.

- Oké, beszélek vele.

- Helyes. – Ekkor meglátom az emlegetett szamarat, int, hogy figyeljek rá – Megyek, szurkolj! – Bontom a vonalat.

Angyalbőrbe bújt démon 30. fejezet

30. fejezet

- Jobban festesz – jegyzi meg.

- Mert?

- Nem vagy annyira mosott szar.

Vállat vonok, és beengedem. Míg leveszi a cipőjét, bezárom az ajtót.

- Minden oké? – kérdi gyanakodva.

- Igen, fogjuk rá.

- Ugye tudod, hogy nem a munkára gondoltam?

- Én se.

- Most nem értek a nyelveden, szóval kérlek, japánul beszélj.

Épp megszólalnék, de közbevág:

- Várj, előbb leülök. – És elfoglalja a kanapét.

- Kibékültünk – jelentem ki egyszerűen.

- Remek – morog.

- Mert?

- Inkább azt mondd meg, hogy miért?

- Tisztázta a dolgokat, hiszek neki.

- Miért? Mit mondott?

- Tavaly meghalt a szerelme, most próbál továbblépni, és újéletet kezdeni velem. Elhiszem neki, hogy szeret.

- Most szórakozol velem? Tegnap az volt a baj, hogy nem szeret, ma kibékültök, holnap mi lesz?

- Kösz, kedves vagy – morranok.

- Hiszed vagy sem, tényleg olyan, mintha csak szórakozna veled, aminek kurvára nem örülök. Elhiheted, nem élvezetes téged felkanalazni.

- Tudom, de nem kért rá senki – morgom.

Ez talán túlzás volt.

- Azért teszem, te barom, mert aggódóm érted, és törődök veled, mert a barátom vagy – villan meg élesen a szeme.

- Tudom, bocs, kicsit túlzásba vittem.

- Kicsit? – kérdi szemrehányóan.

- Veszekedni jöttél? – kezdem elveszíteni a türelmem.

- Nem, csak kíváncsi voltam mi van veled, de ezek szerint, kár volt fáradnom.

- Túlzásba viszed az aggódást, ez a baj.

- Szerinted ok nélkül csinálom?

- Nem – ismerem be.

- Akkor meg?

- Nem jegelhetnénk ezt a témát? Nem akarok veszekedni, főleg nem veled.

- Jól van. Hogy haladsz a munkával? – int a papírhalomra.

- Szerinted? – adom kezébe.

Míg elolvassa, hozok sört, és leülök mellé. Szerencsére besegít, így hamar kiadható formát ölt a kupac. Pár dologba beleköt, azt átbeszéljük, és jól szórakozunk. Csak későeste megy haza. Nem sokkal távozása után én is megyek aludni fáradt, vagyok.

Reggel korán kelek, és viszem el a kiadóhoz a verseket. Nem maradok ott sokáig, jobb dolgom is van. Egy helyre még el akarok menni, mielőtt meglátogatnám a vámpírt.

Ismét felkeresem a már jól ismert temetőt. Csöndes és nyugodt. A holtakon és rajtam kívül nincs itt senki. Kísérteties, és hátborzongató ebben a ködben, de furcsamód engem megnyugtat. Csukott szemmel is megtalálom a számomra legfontosabb síremléket, de ez alkalommal nem oda megyek. Sajnálom, Daisuke, most nem hozzád megyek. Tényleg sajnálom, de nincs erőm most hozzád menni. Minden energiámat felemészti, hogy elmenjek hozzá. Megállok a sír előtt, és újra szemügyre veszem a márványlapot. Nem tudom, hol kezdjem.

- Nem kertelek, az nem szokásom. Szerintem tudod, miért vagyok itt. Szeretem Kamijó-t, és azt akarom, hogy újéletet kezdjen velem. Nem azt mondom, hogy felejtsen el téged, mert ez lehetetlen, és nincs is jogom ehhez. Örökké emlékezni fog rád. Azt akarom, hogy boldog legyen velem. Mindent megadok neki, amire szüksége lehet. Azért jöttem el hozzád, hogy tudd, vigyázok rá, nem magányos, nincs egyedül – fejezem be monológom.

Nem tudom miért, de úgy éreztem erre szükség volt. Azt akartam, hogy tudja, jó kezekben van Kamijo.

- Ígérem, vigyázok rá. – És elindulok.

Érzek némi késztetést, hogy elmenjek régi barátomhoz, de inkább nem. Nem vagyok paranoiás, de érzem, hogy figyelnek, míg el nem érem a temető kijáratát. Megállok a kapuban, és felnézek a felhőségre. Mintha Jasmine You végig figyelt volna. Egy lágy szellő összeborzolja a hajam, olyan, mintha ő lenne az. Elmosolyodok, mert hisz nekem, és rám bízza Kamijót.

Elérve a vámpírhoz, úgy fogad, mint mindig, egy forró csókkal. Nem fogom elmondani, hogy jártam a basszeros sírjánál, az Jasmine You, meg az én ügyem volt. Az egész nap azzal telik, hogy élvezzük egymás társaságát, Kamijo lerendez pár telefont, de ha a bandatársai hívják, kinyomja, mondván fontosabb dolga van. Végül is, ő a főnök, megteheti. Bezzeg engem Kao megölne. Kényelmesen elnyúlok a kanapén, fejem az ölébe hajtom, és egyszerűen élvezem a társaságát. Ő hajammal babrál.

- Itt maradsz éjszakára? – töri meg a csendet.

- Szeretnéd?

- Igen.

- Akkor maradok – egyezek bele.

Mosolyogva húz magához, és csókol meg. Az egész nap ilyen semmittevéssel telik.

Teljes a sötétség, csak az ablakon beszűrődő fény nyújt méni világosságot. Olyan megnyugtató állni, és nézni a városfényeit. Csodálatos látvány. Olyan, mintha valami felsőbbrendű lényként pillantanék le az előttem elterülő világra, és az emberekre. Talán betudható ez annak, hogy sok időt töltök Kamijóval. Úgy tűnik, kezd átragadni rám a stílusa? Mindegy, nem is érdekel különösebben.

Ami még tökéletesebbé teszi ezt az estét, az az, hogy ő is itt van velem, de valahogy úgy érzem, ez egy különleges alkalom. Kamijo szorosan átkarolja a derekam, mikor mögém lép. Ajkait végig húzza nyakamon, mire megborzongok.

- Mire készülsz? – remeg meg hangom.

- Az enyém vagy, gondoskodom róla, hogy ennek nyoma maradjon.

- Tedd meg!

Érzem, hogy elmosolyodik. Félredönti a fejem, másik kezével a vállam fogja. A következő pillanatban megrándul a testem, aztán megfeszül. Éles fájdalom hasít a nyakamba. Kamijo a húsomba mélyeszti a fogait. Érzem, hogy valami meleg folyik végig a nyakamon. Kamijo a nyelvével próbálja elvonni a figyelmem a fájdalomról, ami sikerül is. Furcsa, de még élvezem is. Szőke tincseibe túrok. Mikor elhajol a nyakamtól, ránézek. Ajkai vöröslenek a vértől, és egy apró csíkban folyik végig a szája sarkában. Magamhoz rántom egy csókra. Érdekes érezni a vér ízét is, de teljesen magával ragadó. Teljes az extázis. Most tényleg a része lettem, az övé.

Tökéletes színjáték 19. fejezet

19. fejezet

Három hónappal később...

Hizaki izgatottan ácsorgott egy sámlin miközben három szolgáló lány – köztük Shinya és Toshiya – járta körbe és igazgatta a ruháját.

- Eljött a nagy nap. Izgulsz? - kérdezte Shinya, miközben a szoknyát igazgatta.

- Nagyon, attól félek elájulok – vett pár mély lélegzetet.

Toshiya sietve a kezébe adott egy legyezőt. Hizaki elkezdte legyezni magát. Nagyon izgult, hiszen alig két óra múlva már Kamijo felesége lesz, és egyben királynő. Annyira várta ezt a napot és most végre eljött. Hihetetlen volt. Egész testében remegett.

- Ne izgulj ennyire – mosolygott rá Toshiya.

- Csak nem sokára megházasodom és királynővé koronáznak. Ugyan, mi ez nekem? Ez mindennapi – próbálta elviccelni.

- Nem lesz semmi baj. Kamijo ott lesz veled – segítette le a sámliról Shinya.

Hizaki leült egy székre, és hagyta, hogy elkészítsék a frizuráját. Idegesen tördelte a kezét. Örült, hogy ülhet, hiszen órák óta készülődött, és már fájtak a lábai az ácsorgástól. A tükörből figyelte, ahogy a haját fésülik és próbálnak kezdeni vele valamit.

- Nem hagyatom leengedve? - kérdezte reménykedve.

- Sajnálom, de nem – mondta az egyik szolgáló.

- Shinya, kérlek – nézett barátnőjére.

Shinya elmosolyodott és ő kezdett frizurát alkotni a menyasszonynak. Hizaki intett neki, hogy menjen ki, innen már boldogulnak.

- Készen állsz? - kérdezte.

- Azt hiszem. Legszívesebben elfutnék, de ugyanakkor nagyon várom már.

- Nemsokára túl leszel rajta. Utána csak nevetni fogsz azon, hogy mennyire izgultál – mosolygott Toshiya.

- Te már férjnél vagy, hogy így mondod? - csillant reménység Hizaki szemében.

- Sajnos nem – szomorodott el a lány – De sok dologgal így van az ember. Fél attól, amit megismer, és csak utána jön rá, hogy nem is olyan ijesztő. Én is legalább ennyire féltem, mikor a két herceghez kerültem. Ijesztő volt számomra, hogy mind két herceget kell szolgálnom. Már az első naptól kezdve nagyon kedvesek voltak. Aztán ahogy megismertem őket, rájöttem, hogy nem olyan félelmetes ez a feladat. Már csak mosolygok az akkori önmagamon. Tudom, királynőnek lenni nem ugyanolyan, mint új szolgának, de nem kell félned.

- Köszönöm.

- Ott lesz Jasmine királynő és Gackt mester, ők biztos segítenek.

- Kedvesek vagytok, köszönöm – hálálkodott Hizaki – Ugye, ott lesztek az esküvőn és a koronázáson?

- Igen, Kaoru hívott el – pirult el Shinya.

- És te, Toshi? - pillantott a másik lányra Hizaki.

- Teru herceg meghívott – pirult fülig.

- Tényleg? - lepődött meg mindenki.

- Igen – Toshi zavarában elfordult.

- Örülök – könnyebbült meg Hizaki.

Órákig tartó készülődés után végre készen állt. Mélyet sóhajtva lépett az egész alakos tükör elé, hogy megnézze a végeredményt. Alig ismert magára. Mesékbe illő fehér csipke, gyöngyök és fodrok díszítették a ruhát.

- Gyönyörű vagy – hatódott meg Shinya.

- Alig ismerek magamra – nyögte ki Hizaki – Mi a baj? - fordult barátnője felé.

- Annyira boldog vagyok.

Hizaki elmosolyodott és megölelte mindkettejüket. Csak most volt ideje Toshiyának és Shinyának átöltözni és magukkal is foglalkozni. Míg ők készülődtek, Hizaki magát nézegette. Azt akarta, hogy minden tökéletes legyen. Nem akart csalódást okozni Kamijonak. Idegességében fel-alá mászkált a szobában, ahogy közeledett az indulás pillanata. Legszívesebben elszaladt volna.

Két társnője próbálták nyugtatni őt, kevés sikerrel. Végül, egy örökkévalóság után, kopogás hangzott fel.

- Bejöhetek? - nyitott be Yuki.

- Igen, készen vagyunk – erőltetett nyugalmat magára Hizaki.

Yuki belépett és bezárta maga mögött az ajtót. Ahogy meglátta lányát, elakadt a lélegzete.

- Gyönyörű vagy – nem bírt többet kinyögni.

- Köszönöm – pirult el.

- Mese szép vagy. Édesanyád büszke lenne. Bárcsak láthatna.

- Biztos.

- Készen állsz? - terelte a témát.

- Félek – ismerte be a lány.

- Ez természetes. Kérsz még pár percet?

- Nem, jól vagyok – vett egy mély levegőt és kifújta – készen vagyok, indulhatunk.

Hizaki apjába karolt és hagyta, hogy kivezesse. A két szobalány kicsit lemaradva követte őket. A palota előtt várt rájuk egy hintő. Ahogy illik, a vőlegényed már a templomba várt rá. Shinya és Toshiya egy másik hintóban követte a menyasszonyt és édesapját. Út közben Hizaki Yuki kezét szorongatta izgalmában. Szíve a torkában dobogott.

- Nagyon büszke vagyok rád – simított végig lánya arcán Yuki.

- Köszönöm, de a királynak köszönhető ez a házasság.

- Tudom, de legalább boldog leszel. Le se tagadhatjátok Kamijoval, hogy szerelmesek vagytok egymásba.

- Az az igazság, hogy Kamijoval már az álarcos bálon találkoztunk. Akkor szerettünk egymásba.

- Már akkor találkoztatok? - csodálkozott Yuki.

- Igen, és utána tudtam meg, hogy hozzá kell mennem. Nem tudtam akkor még, hogy ő a herceg.

Yuki elnevette magát.

- Fiatalok – csóválta meg a fejét.

Hizaki megnyugodott és végre gondtalanul tudott mosolyogni. Örült, hogy édesapja boldog és büszke rá. Mikor megérkeztek a templomhoz, Hizaki még vett egy mély levegőt. Meglepődött, mikor Die nyitotta ki a hintó ajtaját.

- Úrnőm – hajolt meg és segítette ki a járműből Hizakit – Csodálatos vagy.

- Köszönöm. Remélem bejössz.

- Enyém a megtiszteltetés, hogy ott lehetek.

Hizaki elmosolyodott és folytatja útját apja oldalán az oltárhoz. Amint beléptek a templomba, felharsant a zene, amitől Hizaki összerezzent. Egész testében remegett, de már nem akart elfutni. Erőt vett magán, hiszen karnyújtásnyira van tőle a boldog élet. A vörös szőnyeg végén, az oltár előtt ott állt Kamijo. Hizaki lélegzete elakadt, mikor meglátta a férfit. Ünnepi ruhájában, borzos szőke hajával olyan volt, mint egy angyal. Megszűnt körülötte minden, csak ő és a herceg létezett. Csak akkor tért magához, mikor a pap felé fordulva ismételték a házassági eskü szövegét. Elöntötte a nyugalom, nem félt már, csak hihetetlen boldogságot érzett. Mikor egymás felé fordultak és Kamijo hátra hajtotta a vékony fátylat, Hizaki elmosolyodott. Egy csókkal pecsételték meg házasságukat. Hatalmas taps harsant.

- Mostantól férj és feleség vagytok – jelentette ki a pap.

Az ifjú házasok egymásra nevettek, és Kamijo újabb csókot lopott szerelmétől. Pár perc éljenzés után a pap csendre intett mindenkit. Jasmine királynő a pap mellé lépett, Gackt társaságában. A pap felemelt egy vörös bársonypárnát, amelyen a királyi korona pihent. Gackt kezében egy párnán nyugodott a királynői korona. Az ifjú pár térdre ereszkedett a királynő előtt.

- Ez egy különleges nap. Nem csak azért, mert megházasodik a fiam, hanem azért is, meg férjem kívánságának megfelelően, ma Kamijo elfoglalja apja helyét a trónon. Én is átadom a koronámat az ifjú arának. Mától, nem csak házasok, hanem király és királynő vagyok – monológja után, Jasmine előbb fia, majd Hizaki fejére tette a koronát.

A pap áldást mondott rájuk. Kamijo feláll, felsegítette feleségét és szembe fordultak a vendégekkel. Mindenki fejet hajtott előttük. Ennél többet egyikük se kívánhatott volna. Végre összekötötték az életüket és beteljesült a boldogságuk. Nem számított, hogy az ország élére álltak, most csak az számított, hogy együtt lehetnek.

9 hónappal később...

Kamijo idegesen járkált fel alá az ajtó előtt. Teru, Miyavi és Jasmine valamivel nyugodtabban várakoztak. Szolgálók rohangáltak ki-be a szobába, ahol Hizaki készült világra hozni első gyermeküket. Kamijo nem tudott lenyugodni, főleg, mikor hallotta szeremét hangosan felnyögni a fájdalomtól.

- Be akarok menni – torpant meg.

- Nem, csak útban lennél. Az ilyen nem férfinak való. Csak útban lennél. Hagyd ezt a bábákra – intette le fiát Jasmine.

- De... - ellenkezett a király.

Teru ellökte magát a faltól, aminek eddig támaszkodott és megölelte testvérét. Nem tudott mit mondani neki, így próbálta lelkileg támogatni. Kamijo szorosan ölelte testvérét. Nem kellettek szavak, rá volt szüksége. A különleges kapcsolatra ami összekötötte őket. Egy nagyobb sikolyt követően nagyobb lett a nyüzsgés, és lökték félre az uralkodót. Kamijo értetlenül és kétségbeesetten nézett utánuk. Miyavi a másik oldalára állt és megszorította a vállát. A nagy felfordulás hamar lecsillapodott és csönd telepedett a szobára és a folyosóra. Mindenki lélegzet visszafojtva várt, semmi sem mozdult. Egy örökkévalóság után nyílt az ajtó és egy idős, termetes bábaasszony lépett ki rajta.

- Királyom, bemehetsz – hajtott fejet.

Nem kellett kétszer mondani, Kamijo azonnal besietett. Hizaki az ágyban feküdt, egy nagy párnának dőlve. Teljesen kimerül, az izzadtságtól az arcára tapadtak aranyszőke tincsei. Lehunyt szemmel pihegett.

- Kedvesem – ült mellé Kamijo.

Hizaki fáradtan rá emelte csillogó szemeit és elmosolyodott.

- Jól vagy? - aggódott Kamijo.

- Igen – bólintott aprót.

Egy bába lépett melléjük, karjai közt egy apró pólyával, amit átadott Hizakinak.

A királynő erőt vett magán, feljebb tornázta magát és átvette az apróságot és megmutatta férjének.

- Gyönyörű gyermek, kisfiú – mosolygott az asszony.

Meghajolt és magukra hagyta az újdonsült szülőket. Hizaki óvatosan félre hajtotta a pólyát, hogy végre láthassa a babát. Kamijo elmosolyodott és végig simított az apró arcocskán. A baba mocorogni kezdett és kinyitotta hatalmas barna szemeit. Érdeklődve pillantott a szüleire. Mosolyra húzta ajkait és felnevetett.

- Istenem – sírta el magát Hizaki.

- Még sose láttam nála szebb babát – büszkélkedett Kamijo.

- Miénk – mosolygott férjére az újdonsült anyuka.

- Igen. A szerelmünk gyümölcse. Olyan gyönyörű.

- A te szemed örökölte. Mi legyen a neve?

Kamijo átvette feleségétől a kicsit, és jobban megnézte magának. Alig hitte el, hogy apa lett, és hogy első gyermeke fiú lett. Nem kellett sokat gondolkodnia.

- Legyen Hideto, apám után – mondta ki büszkén – Hide.

Hizaki mosolyogva figyelte őket, majd lecsukódott a szeme és mély álomba merült.

Prológus

Kamijo nem feledkezett meg ígéreteiről, mi szerint engedélyezte, hogy Teru elvegye Toshiyát, valamint Kaoru és nőül vehette Shinyát. Hálája jeléül a sok éves munkáért, és nászajándékul felajánlotta nekik, hogy egy-egy kastélyt kapnak, ahol családot alapíthatnak, de mindenki visszautasította. Shinya továbbra is Hizakit akarta szolgálni, ahogy Teru se akarta elhagyni a testvérét, így mindannyian a királyi palotában éltek. Miyavi is megtalálta a boldogságot Uruha oldalán, aki magával vitt a palotába. Die legnagyobb félelme, miszerint Hizaki elbocsátja a szolgálatból, nem valósult meg, sőt, továbbra is a királynő személyi testőre maradt. Kamijo maga mellett tartotta Gacktot, mondván a következő trónörökösnek is szüksége lesz egy tanárra. Kamijo a legjobbat akarta a fiának és a még meg nem született gyermekei számára, és az nem más, mint Gackt. Jasmine visszavonult, de nem hagyta magára az ifjú uralkodókat, amiben lehetett, segített nekik. Ha tehette az unokájának szentelte minden idejét és figyelmét.

Kamijo uralkodása alatt a birodalom az arany korát élte, bőség és béke honolt mindenhol. Az emberek szerették őt, a feleségét. Hide után méh jó pár gyermekük született. Kamijo úgy vonult be a történelembe, mint aki soha nem látott gazdagságot és jólétet teremtett a birodalomban.

VÉGE

Angyalbőrbe bújt démon 29. fejezet

29. fejezet

Az a pár nap Kaorunál nagyon jó volt, sikerült gondolkodnom, és eldönteni, hogy mi legyen. Más esetben hagytam volna a francba, de most nem. Ezúttal nem menekülök, hanem harcolok. Kell nekem az a férfi. Ígéretemhez híven megbeszéltem egy találkozót azzal a vámpírral. Mint mindig, most is a nappaliban ülünk, ám most nyoma sincs a szokásos kellemes, idilli légkörnek. Érezni lehet a feszültséget. Kamijo tudja, mit akarok, hogy miért vagyunk itt.

- Elmondod végre? – töröm meg a feszült csendet.

- Nem fogok mentségeket, és kifogásokat gyártani.

- Helyes, annak nincs értelme, és hangulatom sincs.

- Kyo, én…

- Akarsz tőlem valamit, vagy csak szórakozol?

- Tudod, hogy soha nem szórakoznék veled.

- Hát akkor? Miért teszed ezt velem? Miért kínzol?

- Szeretlek, ezt tudnod kéne.

- Tudom, de nem érzem. Álmodban őt hívod, könyörögsz, hogy ne hagyjon magadra, ne menjen el. Ez felér egy szíven szúrással.

Bűnbánóan lehajtja a fejét. Várok, várom, hogy mondjon valamit. Erőt veszek magamon, és próbálok érzelemmentes arcot vágni. Kamijo vívódik, látszik rajta.

- Mikor megismertük egymást, azonnal tudtuk, hogy ez szerelem volt első látásra – töri meg a beállt csendet – Minden gyorsan történt. Egy év után vettük meg ezt a lakást, és költöztünk össze. Mindkettőnknek ez volt a legnagyobb szerelem. Minden tökéletes volt, szerettük egymást, összeköltöztünk, befutott a Versailles. Ám a sikerrel járó stresszt nem bírta Jasmine szervezete. 2009-ben bejelentettük, hogy Jasmine visszavonul egy időre, hogy meggyógyuljon, de nem sokkal később elhunyt. Egy évig a poklot éltem meg. Meg akartam halni. Aztán jöttél te. Megmutattad, hogy mással se sokkal kegyesebb a sors. Megértettél, mikor senki más nem. Megmutattad, hogy van értele élnem – csillogó szemekkel néz rám.

Sok minden érthető így, de néhány részletre nem voltam kíváncsi.

- Jasmine öröké itt lesz – mutat a halántékára – Te pedig itt – megfogja kezem és a mellkasára vezeti.

Érzem teste melegét, kalapáló szívét.

- Érzed ezt Kyo? Csak érted dobog – húz magához egy lágy csókra.

Viszonzom, majd elhúzódok tőle. Ilyet se mondtak még nekem. Mondták már, hogy szeretnek, de így még soha. Nem tudok kételkedni a szavaiban. A szeme őszinteséget, és szerelmet tükröz.

- Hiszel nekem? – kérdi kétségbeesve.

- Igen, hiszek.

Nem tudom, pontosan min megy keresztül, csak azt, hogy nem kezdhet egyik napról a másikra új életet velem, hogy nehéz elengedni a múltat.

- Köszönöm – mosolyog lágyan, szinte leheli a szavakat.

Körbenézek a lakásban, mert érzem, hogy valami megváltozott, de nem tudom mi. Minden olyan, mint volt. De… a képek, amin a basszerossal van, eltűntek. Eltette őket?

- Itt maradsz éjszakára? – kérdi.

- Nem tudom. Nem kell próbálnod holnap?

- Nem, mert a főnöknek jó kedve volt, és elengedett minket.

- De jó egyeseknek. Ha Kaorunak jó kedve van, akkor nem éjfélig, hanem este nyolcig vagyunk bent.

Jóízűt nevet rajtam. Szemét.

- Ne nevess! – mordulok fel – Nincs olyan jó dolgunk, mint nektek.

- Tévedsz, mert én is hajtom a csapatot, de ez a főnök utasítása volt. Úgy fogalmazott: „Meg ne lássalak itt titeket, vagy szétrúgom a seggetek”!

- Kaoru miért nem tud ilyet mondani?

- Nem tudom, a te bandatársad. Én nem ismerem őt.

- Kéred? Szívesen kölcsön adom, de nem kell túl hamar visszaadni.

- Köszi, de inkább nem. A szavaidból ítélve egy rabszolga hajcsár, abból nálunk is van egy, nem kell egy második.

- Ki a hajcsár?

- Én.     

Megeresztek egy mosolyt. Nem igazán tudom elképzelni, mint aki a végletekig feszíti a húrt. Nem tudom eldönteni, kiből nézném ki ezt, mert nem ismerem őket, de Kamijoból nem.

- Maradsz? – tér vissza az eredeti témához.

- Nem lehet, még van dolgom otthon. Össze kell szednem a verseim, és elküldeni a kiadóhoz – fintorgok.

- Igazán kár.

- Nekem mondod?

Elmosolyodik, és az ajtóhoz kísér. Megvárja, míg összeszedem magam, majd magához von egy csókra. Átkarolom a derekát, míg ő erősen magához szorít. Érzem a törődést, féltést, és a szeretetet minden mozdulatában. Szinte szégyellem magam, hogy kételkedtem benne. Elhúzódok tőle, és megeresztek egy mosolyt.

- Az jó, ha holnap átjövök? – kérdezem.

- Igen. Bármikor jöhetsz.

- Megbeszéltük.

Adok még neki egy csókot, aztán megyek, mielőtt hagyom a picsába a munkát, és inkább maradok.

Igazából nem tudom, hogy jutottam haza, csak akkor tértem magamhoz, mikor beléptem az ajtón. A konyhában csinálok egy teát, addig megpróbálom kitalálni, hogy hova a francba tűntettem el a kiadásra szánt verseket. Idegesen kutatok a papírjaim között, de semmi.

- Hova a picsába tűnt? – mérgelődök.

És ha lehet, még nagyobb rendetlenséget csinálok, mint volt. Végre megvannak, már csak össze kell állítani. Még egyszer végig olvasom őket, átrendezem, belejavítok. Teát szürcsölve próbálok valamit kezdeni ezekkel. Egyszer már összeraktam, de most nem tetszik, így újra kezdem. Párat kiveszek, másokat hozzá rakok, hogy elég jó legyen. Mondták már párszor, hogy bármit csinálhatok, így is-úgyis imádni fogják. Ebben nem igazán hiszek. Ha jó munkát akarnak tőlem, akkor azt kapnak. Nem adok ki bármit a kezeim közül. Pár verset, amit úgy ítélek meg, hogy jó lenne, zenei aláfestéssel újra leírom, hogy majd megmutassam Kaorunak, hogy akár dal is lehetne belőle. Ha nem, akkor megy a következő kötetbe. Azon nem múlik. Így Leader-sama sem piszkálhat, hogy nem dolgozom eleget, és nincs szöveg. Jó újra olvasni ezeket az írásokat, újra előjönnek belőlem azok az érzések, melyek ihlettek akkor. Ekkor kopognak. Na, ne! Ki a franc keres ilyenkor? Morogva nyitok ajtót és nézek nagyot, mert Kaoru áll előttem.

Tökéletes színjáték 18. fejezet

18. fejezet

Alig érkeztek meg, Miyavi és a két herceg azonnal birkózni és kergetőzni kezdtek. Teru és Miyavi összekapaszkodva próbálták lenyomni a másikat a földre, de ez sehogy se akart sikerülni. Kamijo rávetette magát a verekedőkre, így mind a hárman a puha fűben kötöttek ki. Birkózás közben Kamijo elkapta öccse lábát, Miyavi a karját és felemelve őt, a vízparthoz vonszolták.

- Tegyetek le! - kiabálta Teru.

Azok meg se hallva őt, a stég szélén meglóbálták és bedobták a vízbe. Teru hatalmas csobbanás és kiáltás kíséretében tűnt el a habokban. A két férfi a hasát fogta a kacagástól. Teru prüszkölés és köhögés közepette bukkant elő. Amint lélegzethez jutott, kiúszott a partra. Több se kellett a másik kettőnek, azonnal futásnak eredtek.

- Ezek meg? - sápadt el Yuki.

- Ne is foglalkozz velük – legyintett Yasmine – Mindig ezt csinálják, ha ide jövünk.

- Mint a gyerekek – jegyezte meg Kaoru.

- Azok. Miyavi sose volt normális, a másik kettő meg az apja fia. A férjem is ugyanilyen volt.

- Ezt nem tudtam – mondta Yuki.

- Ne csodálkozz. Senki se tudta. Szerinted hogy vette volna ki magát, hogy a király így viselkedik? - vonta fel a szemöldökét a királynő.

Yuki nem mondott semmit, hiszen igaza volt. Közfelháborodás lett volna és a királyi család elvesztette volna a tekintélyét.

- Remélem minket kihagynak ebből – lépett Hizaki mellé Shinya.

- Én is, bár viccesnek tűnik.

- Remélem nem akarsz csatlakozni hozzájuk – hűlt el Shinya.

- Nem, dehogyis – nevetett Hizaki.

Die a biztonság kedvéért, úrnője elé állt, hogy a viháncolóknak eszébe se jusson Hizakit is bevonni. A fiúk hosszan kergették egymást, ami többször birkózásban végződött. Akik nem vettek részt a játékban távolról figyelték őket. A szolgálók leterítettek több pokrócot, hogy aki akar, le tudjon ülni. Hizaki az egyik pokrócon ücsörgött Shinya és a királynő társaságában, mikor édesapja körbe pillantva kérdezte:

- Merre van Kaoru?

Csak a férfi hangját lehetett hallani és egy nagy csobbanást. Erre mindenki oda kapta a fejét. Pillanatokkal később Kaoru bukkant elő a vízből. Hatalmas fröcsköléssel és szitkozódással evickélt ki a mellig érő vízből. Miyavi és a két fivér két rét görnyedve hahotázik. A testvérek egymásnak dőlve próbálnak talpon maradni, míg barátjuk a földön térdel vihog. Őket látva Hizaki is elmosolyodott, és szája elég kellett kapnia a kezét, nehogy hangosan felnevessen. Még sose látta ilyen mókásan testvérét. Kaoru nehézkesen kijutott a szárazra és próbált a lehető legmesszebb elhúzódni támadóitól. Szinte ömlött a sok víz a férfi ruháiból. Próbálta arcára tapadó haját hátra simítani, kevés sikerrel. Shinya felugrott, hogy vigyen neki egy törülközőt.

- Fiúk! - próbált meg dorgáló hangot megütni Jasmine, kevés sikerrel.

- Nem csináltunk semmi rosszat – erőltetett nyugalmat magára Miyavi.

- És ha nem tudok úszni? - háborodott fel Kaoru.

- Akkor se fulladsz meg. Csak a tó közepén mély a víz. Itt legfeljebb a melledig ér – nyugodott le Kamijo.

Kaoru Shinya segítségével megszabadult átázott és nehéz kabátjától, így már csak az ing tapadt a testére. Shinya egy közeli fa aló ágára terítette a ruhát, hogy megszáradjon. Miyavi és Teru meg kergették egymást, míg Kamijo inkább a közelben ücsörgő Hizakihoz sietett. Lefeküdt mellé és fejét a lány ölébe hajtotta.

- Szörnyű vagy – dorgálta Hizaki.

- Miért? Baj ha szórakozom?

- Nem. Csak félek, hogy Kaoru ezt még megbosszulja.

- Nem félek.

Hizaki elmosolyodott és a férfi selymes tincseit kezdte simogatni. Kamijo kényelembe helyezte magát és lehunyt szemmel élvezte kedvese érintését. Mélyet sóhajtott majd megfogta az apró kezet, magához húzta és lágy csókot lehet rá.

- Szeretlek – mosolygott.

Hizaki elmosolyodott és gyönyörködött szerelme angyali arcában és csillogó szemeiben. Tökéletes a boldogsága. Talán csak akkor lesz még boldogabb, ha végre összeházasodnak. Minden vágya az olt, hogy boldoggá tegye Kamijot.

Az idilli pillanatnak Teru vetett véget, azzal, hogy testvérére esett. Mind két férfi felnyögött, Kamijo azt se tudta hirtelen mi történt.

- Ezért még megfizetsz! - ugrott fel és testvére után szaladt.

- Nem tehetek róla, sajnálom – menekült Teru.

Miyavi se maradt ki a mókából, megpróbálta a két herceget a stég felé. A vékony pallókon egyensúlyozva Kamijo belökte öccsét a vízbe. Miyavi hangos vihogásban tört ki, mire a hercegek egy laza mozdulattal Teru után lökte.

- Nem ér! Így hálálod meg a segítséget? - háborodott fel.

Kamijo a térdére támaszkodva nevetett rajtuk. Benne akadt a levegő, mikor megbillent és belezuhant a hűs vízbe. Prüszkölve állt fel és simította hátra nedves tincseit. Neki és a másik kettőnek is elakadt a lélegzete, mikor meglátták ki volt a merénylő. Jasmine királynő volt, ki könnyedén hátsón billentve a fiát, küldte a többiek után.

- Te se maradj ki a jóból – mosolygott diadalittasan édesanyjuk.

- Ez nem igazság anya – méltatlankodott Teru.

- Miért? Talán a királynő nem szórakozhat? Mint az anyátoknak, nekem kell rendet raknom köztetek. Épp ezért nem hagyhatom, hogy Kamijo kivétel legyen. Neki is jár a fürdő.

Megfordult és távozott. Remélte, hogy a három rosszaság nem vetemedik arra, hogy őt is bedobják. Még ők se lehetnek ennyire ostobák. A biztonság kedvéért azért a testőrök közelében maradt. Jót mosolygott az értetlen és meglepett arcokon.

- Kihagyhatatlan lehetőség volt – emelte fel büszkén a fejét.

- Ha szabad, szép mozdulat volt, fensége asszonyom – mosolygott Yuki.

- Köszönöm.

Nem sokkal később a három férfi is kimászott a vízből és kaptak törülközőt. Hizaki fülig pirult, mikor látta, amint Kamijo leveszi az ingét és elkezdi magát szárazra dörgölni. Ezek után lenyugodtak a kedélyek. Egészen sötétedési kint maradtak.

- Ideje menni – adta ki az utasítást a királynő.

A ruhák is megszáradtak, így mindenki fel tudott öltözni. A visszaúton Hizaki csöndesen ücsörgött. Fárasztó volt ez a nap, de ugyanakkor örült is. Mindig jól szórakozott, Miyavin és a testvéreken. Visszaérve a kastélyba, vacsora nélkül tért nyugovóra.

Az elkövetkező egy hétben Teru hiába próbálta hívni a testvérét szórakozni, lovagolni, az mindig visszautasította. Még a versenyzést is, ami bátyja kedvence volt. Nem csak ő, de még Miyavi is kudarcot vallott. Kamijo csak Hizakival foglalkozott, más nem számított neki.

- Ez van barátom, a bátyád szerelmes – dőlt hátra Miyavi.

Az udvar egyik nagyobb fája alatt ücsörögtek.

- És ezért el kell minket felejtenie? - morgott Teru.

- Nem, csak most fontosabb neki Hizaki. Ennyi. A szerelmes ember hajlamos az ilyesmire.

Teru fújt egyet. Magának se akarta beismerni, de kezdett féltékeny lenni Hizakira. Hiányzott neki a testvére. Nem is figyelt barátja fecsegésére. Végül szó nélkül felállt és a szobája felé indult. Napközben párszor látta Kamijot és Hizakit, de inkább hagyta őket. Rosszul esett neki, hogy annyi együtt töltött év után a bátyja tudomást se vesz róla. Magányos volt nélküle. Tudta, hogy nagyon önző dolog, de vissza akarta kapni a testvérét. A szobájába érve szomorúan szusszant. Jobb ötlet híján levett egy könyvet a polcról és elterülve az ágyon olvasni kezdett. Már jócskán besötétedett, mikor a hátára fordulva a plafont bámulta. Fogalma sem volt, mihez kezdjen. Örült, hogy Kamijo boldog, de hiányzott neki a sok mókázás. Merengéséből egy kopogás rántotta ki.

- Uram, itt van? - lépett be Toshiya.

- Igen, itt vagyok – mondta Teru.

A szolgálólány az ágyhoz lépett és végig nézett urán.

- Valami baj van? Tudok segíteni?

- Szeretném, ha itt maradnál – ült fel Teru, és mutatott maga mellé.

Toshiya megszeppenve ült le. Teru fejét a lány ölébe hajtva feküdt vissza.

- Kérlek, maradj egy kicsit, nem akarok egyedül lenni – kérte.

Toshiyát meglepte ez az elárvult hang. Még sose látta Terut szomorúnak. Mindig vidám volt, de szemében a hamiskás csillogással, ajkain pajkos mosollyal.

- Mit tehetek érted? - kérdezte lágyan.

- Hiányzik a bátyám. Tudom, hogy szerelmes és Hizakival akar lenni, de olyan, mintha már nem lennék neki fontos. Bármit kértem tőle az elmúlt napokban, mindig visszautasított. Nem azt akarom, hogy csak velem foglalkozzon, de legalább egy kis figyelmet szeretnék. Ez nagy kérés?

- Nem, egyáltalán nem az. És Miyavi úr?

- Ő annyit mond, hogy Kamijonak most fontosabb Hizaki. Tudod, attól félek, hogy az esküvő után minden meg fog változni köztünk a bátyámmal. Hogy már nem leszek fontos neki. Ezt nem akarom – kétségbeesetten nézett a lányra.

- Nem hiszem, hogy bármi is változnak köztetek. Ti ketten mindig is közel álltatok egymáshoz, ezért kétlem, hogy Kamijo eltávolodnak tőled, vagy nem lennél fontos neki. Még lángol a szerelem, ezért vak minden másra. Később biztos újra olyan lesz mint régen. Szerintem most csak kihasználja, hogy az úrnővel lehet, hiszen a palotában sok teendője van, és nem tud elég időt Hizaki úrnőre fordítani.

- Gondolod?

- Igen. Szerintem minden olyan lesz majd, mint régen. Miyavi úr sem aggódik, akkor neked se kéne – mosolygott biztatóan Toshiya.

- Köszönöm – mosolygott Teru.

Felemelve kezét végigsimított Toshiya arcán, mire a lány elpirult. Teru felült és mélyen a lány szemébe nézett.

- Annyi mindenben segítettél már, hogy meg se tudom eléggé hálálni. Köszönök mindent.

- Ugyan – jött zavarba Toshiya.

Érezte, hogy minden vér az arcába szökik, mikor a herceg a szemébe néz. Megborzongott, mikor Teru végig simított az arcán, nyakán és karján.

- Toshi – húzta közelebb magához a lányt.

Teru a fekete tincsekbe fúrta ujjait és húzta közelebb magához. Régóta vágyott rá, hogy megízlelje a lány kívánatos ajkait. Mikor Toshi nem ellenkezett, lágyan csókolta. A lány pár pillanatra megdermedt, de nem lökte el magától a másikat. Lehunyta szemeit és viszonozta a csókot. Teru elmosolyodott és még közelebb húzta magához.

- Szeretlek Toshi – suttogta.

A lány nem tudott mit mondani, de nem is kellett. Teru tudta. Óvatosan ledöntötte az ágyra és mellé feküdt. Átkarolta a lány derekát és nyaka hajlatában fúrta az arcát. Toshiya megbabonázva nézett a férfira. Szíve majd' kiugrott a helyéből. Hihetetlenül boldog volt. Teru karját simogatta és egy dalt kezdett dúdolni. Nem kellett sok, és Teru egyenletes szuszogása jelezte, hogy elaludt.

Angyalbőrbe bújt démon 28. fejezet

28. fejezet

Hullafáradtan érek haza. Annyi erőm sincs, hogy elvonszoljam magam a fürdőbe. Nem tudom mi készített ki ennyire. Talán, a semmittevéssel töltött „munka” a stúdióban, talán Kao szívta ki az energiámat.

- Vámpír – motyogom.

Erről a szóról azonban, valaki más jelenik meg lelki szemeim előtt. Gyomrom görcsbe rándul, elszorul a torkom, és megfájdul a szívem. Bármennyire is fáj bevallani, szeretem, és vele akarok lenni, de neki nem kellek, mert azt a másik srácot szereti. Nem néztem volna ki belőle, hogy így játsszon velem. Mi volt igaz abból, amit mondott? Nem tudom, olyan őszintének tűnt, de tudom, milyen az ember… egy hazug, szánalmas lény. De ő nem az. Ő minden, csak nem ember. Egy angyalbőrbe bújt démon, egy vámpír.

Fáradtan elnyúlok a kanapén. Nem bírok elmenni az ágyig. Amint lehunyom a szemem, magával ragad az álom.

Egy utcán találom magam, de furcsa ez az egész. Nyüzsögnek az emberek, de olyan, mintha nem látnának engem. Találomra elindulok valamerre, nem tudom merre. Mintha valami vezetne. Egy kellemes kis téren kötök ki, ahol az egyik fának dőlve, ott áll Kamijo. Mintha várna. Boldog mosoly kúszik ajkaimra, és megyek felé.

- Kamijo! – szólítom meg.

Felkapja fejét, és elmosolyodik.

- Végre – neveti el magát.

Elvigyorodok, odamegyek hozzá. Ő kezét nyújtja felém. Felemelem kezem, de mikor megérinteném őt, ujjaim átsiklanak rajta.

- Mi a franc? – motyogom.

- Ennyire hiányoztam? – hallok egy ismeretlen hangot a hátam mögött.

Megfordulok és… Jasmine You közeledik felénk. Mi a franc? Ő hogy kerül ide? Mintha itt se lennék, keresztül sétál rajtam, és megfogja az énekes kezét. Mi? Mit csinál? Ne!

Egymásra nevetnek, majd elindulnak valamerre. Hiába kiabálok, nem hallanak. Próbálok Kamijo után menni, de mintha egyhelyben futnék, távolodik.

Felriadok. Szívem olyan hevesen, és gyorsan kalapál, mintha Shint hallanám dobolni. Szentségelek párat, és felkászálódok a kanapéról. Nem kapcsolok lámpát, anélkül is tudom, mi merre van. Elbotorkálok a fürdőig, ott kénytelen vagyok fényt gyújtani. Belenézek a tükörbe, és mintha egy horror filmből léptem volna ki.

- A kurva életbe – morgok.

Emlékképek villannak be az álomból. Nem igazán emlékszem mit láttam, csak annyira, hogy megjelent Jasmine You, és Kamijo őt választotta helyettem. Szívemhez kapok, annyira belenyilall a fájdalom, hogy legszívesebben torkom szakadtából ordítanék. A falnak dőlök, és hátra hajtom a fejem. Próbálom elhitetni magammal, hogy minden rendben, Kamijo engem szeret. De sajnos a valóság kegyetlen, és minden alkalmat megragad, hogy a szívembe szúrt kést megforgassa. Igazából meg se kéne lepődnöm, hogy az a vámpír Jasmine-t szereti, hisz gyönyörű férfi volt. Szebb volt, mint sok nő. Szépen illett Kamijóhoz. Két párját ritkítóan szép férfi. Én nem illek hozzá. Én egy gnóm törpe vagyok, a basszeros teljes ellentéte. Még mindig csodálom, hogy az énekes egyáltalán szóba áll velem. Arról nem is beszélve, hogy meg is csókolt. Túl szép volt. A szárnyalás túl sokáig tartott, és túl magasan. Pont, mint Ikarosz. Túl magasra ment, holott tudta, hogy nem szabad, aztán lezuhant. Akár csak én. Nem lett volna szabad hagynom, hogy közel férkőzzön hozzám, hogy reménykedjek, mégis megtettem, és lezuhantam. A mennyek kapujából, a pokol fenekére.

Erőt veszek magamon, és megmosom az arcom, hogy tudjak gondolkodni. A hideg víz annyira magamhoz térít, hogy rájöjjek, nem akarok egyedül lenni. Egy valaki van, aki talán nem dob ki, ha most beállítok hozzá.

Nem kell több, összeszedem magam, és már ugrom is a kocsiba. Leszarom, ha alszik, most akkor is átmegyek hozzá.

Meg is érkezem. Nem vacakolok, azonnal dörömbölni kezdek az ajtón. Semmi válasz. Talán azért, mert hajnali 3 óra van, de nem érdekel. Már szedném elő a telefonom, hogy felhívjam, mikor nyílik az ajtó, és egy hulla kóma Kaoru hunyorog rám.

- Kyo… mi a faszomat keresel itt? – motyogja félig alva.

- Itt maradnék – mondom egyszerűen.

Fölösleges most ennél bonyolultabb dolgot mondani neki, mert nem fogja fel. Az is lehet, hogy előbbi mondatom sem érti. Ezt az is bizonyítja, hogy félre áll, és beenged. Ha felfogná mit mondtam, kidobna, az orromra vágná az ajtót. Elbotorkál a hálóig, addig én a kanapé mellé állok. Egy pokróccal tér vissza, amit szabályosan hozzám vág.

- Ott alszol – mutat a mellettem lévő bútorra.

- Oké – bólintok.

Eltámolyog a szobájába, ahol a barátnője várja. Elnyúlok alkalmi ágyamon, és betakarózom. Furcsa, de megnyugtat, hogy itt vagyok. Most Kaoru a támaszom, aki megvéd. Ahogy elfészkelem magam, megérzem Leader-sama összetéveszthetetlen illatát, ami körülvesz. Hihetetlen biztonságérzetet ad. Ez az érzés altat el, hoz megnyugvást számomra.

Reggel arra kelek, hogy kurvára elaludtam a nyakam. Felülök, óvatosan megmozgatom a nyakam, és nyújtózom.

- Még, hogy a rémálmok nem válnak valóra. Egy nagy szart – morog Leader-sama a hátam mögött.

- Neked is jó reggelt – mordulok rá.

Oké, hogy mérges, mert felébresztettem, de akkor se kéne ilyennek lennie. Bár… én a helyében rácsaptam volna magamra az ajtót. Mivel kedvesen beengedett, és nem zavart el, megbocsátok neki.

- Mi a francot keresel itt? – kérdi két ásítás között.

- Ezt majd négy szem közt – pillantok, a most kilépő barátnőre.

Talán ezért ilyen morcos, mert megzavartam az édes kettest. Mindegy, pár napig bírjon a farkával.

- Kivel beszélsz Kao? – tántorog elő kómásan Fumie.

- Kyo beállított az este – közli egyszerűen.

A nő bólint, és eltűnik a konyhában.

- Baj van – jeleneti ki Kaoru.

- Igen. Ha nem baj, maradnék pár napot. Nem bírok megmaradni otthon egyedül. Szükségem van valaki társaságára. Csak rád számíthatok – nézek kétségbeesetten a szemébe.

- Jól van, maradj. De vele mikor beszélsz?

- Ha rendeztem a gondolataimat.

Tökéletes színjáték 17. fejezet

17. fejezet

Órákig tartó utazás után megérkeztek. Die alig fékezte meg a lovát, máris leugrott róla, és a hintóhoz sietve segített kiszállni Hizakinak.

- Köszönöm – mosolygott rá a lány.

Hizaki csodálkozva pillantott a kastélyra, amely előtte magasodott. Kamijo egyáltalán nem túlzott, mikor azt állította, hogy gyönyörű helyre utaznak. Csodás volt, ahogy a kastély fehérje elütött az erdő ezernyi zöldjétől.

- Tetszik? – kérdezte Kamijo, miután kiszállt a hintóból.

- Mese szép.

- Várd meg, amíg látod a tavat – kacsintott rá a férfi.

A szolgák elkezdtek kipakolni.

- Végre pihenhetünk – nyújtózott Miyavi.

- Mit akarsz kipihenni? semmit sem csinálsz – nevetett Teru.

- Ahogy mondod. Nagyon fárasztó a semmittevés.

- Veled ellentétben, akik nélkülözhetetlenek, sose ér véget a tennivaló – jegyezte meg Jasmine.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem vagyok fontos? – háborodott fel Miyavi.

- Bizonyos szempontból nem – mosolygott titokzatosan a királynő.

Miyavi hal módjára kezdett el tátogni. A körülötte állók, próbáltak nem hangot adni jókedvüknek, miközben ezt a kis szóváltást hallgatták.

- Midenki érezze jól magát, és pihenjen. Kamijo – fordult fia felé Jasmine – Gyere velem, beszélni akarok veled.

Az idősebb testvér elhúzta a száját, de követte édesanyját.

- Amint lehet, veled leszek – csókolta meg Hizakit.

Hizaki bánatosan nézte a férfi távolodó alakját. Tudta, hogy sok tennivalója van, de szeretett volna egy kis időt vele tölteni. Remélte, hogy lesz alkalmuk élvezni egymás társaságát. A kastély első emeletén voltak a lakosztályok. Die elkísérte úrnőjét a szobájába. A helyiséghez tartozott egy hatalmas erkély is.

- Tehetek érted valamit? – kérdezte a testőr.

- Itt maradnál velem? Vagy szolgálatban vagy?

- Nem, maradhatok.

Hizaki mosolyogva nett, hogy foglaljon helyet, amit Die visszautasított.

- Örülök, hogy velünk jöttél. Mióta megérkezünk a palotába, nem igen találkoztunk – jegyezte meg szomorkásan a lány.

- Nagyon sajnálom, úrnőm.

- Jól érzed itt magad?

- Igen, minden rendben. A társaimmal csatlakoztunk a testőrgárdához, ezért nem tudok mindig veled lenni.

- Értem, de örülök, hogy itt vagy. Ezért is szerettem volna, ha ide is eljössz.

- Te kérted, hogy itt lehessek? – őszinte csodálkozással nézett Hizakira.

Nem értette miért kellett ide jönnie, talán azért, mert korábban Hizaki testőre volt. Még álmaiban sem mert arra gondolni, hogy úrnője kérette.

- Igen, Kamijo azt mondta, bárkit hozhatok.

- Hálásan köszönöm – hajolt meg Die.

- Nem láttalak az eljegyzési ünnepségen – váltott témát Hizaki.

- Szolgálatban voltam, de ott voltam. A teremen lévő katonák közt voltam.

- Tényleg?

- Igen, gyönyörű voltál – pirult bele a bókba Die.

- Köszönöm.

Hizaki az ágyra ült és onnan figyelte testőrét.

- Nagyon boldog vagy, ha szabad megjegyeznem – köszörülte meg a torkát a férfi.

- Az vagyok. Tudod, az álarcos bálon találkoztam Kaimjoval, bár akkor még nem tudtam ki ő. Akkor belé szerettem. Ezért zaklatott fel, hogy férjhez kell mennem. Azt hittem nem lehetek boldog, és nem mehetek hozzá ahhoz, akibe szerelmes lettem. De szerencsére, nem így lett – mosolyodott el Hizaki – Ezt csak Shinya tudja, ezért kérlek, ne mondd el senkinek.

- Természetesen. Köszönöm a bizalmat.

- Tudod, hogy feltétlen bizalmam élvezed.

Die alig akarta elhinni, amit űrnője mondott. Tehát ekkora kegyben részesíti?

- Remélem mindig velem maradsz – sóhajtott Hizaki.
- Ameddig lehet, és nem bocsátasz el a szolgálatodból.

- Nem foglak. Régen mikor a testőröm lettél, apám megkérdezte, kit szeretnék magam mellé. Te voltál az első és egyetlen, aki eszembe jutott. Mindig mellettem voltál, már gyerekkorom óta. Benned bízom a legjobban a gárdisták közül.

Die úgy érezte, menten elájul. Olyan hihetetlen dolgokat hallott, amiket el se akart hinni. Ez nem lehet a valóság! Egész életében arra vágyott, hogy ezeket hallja úrnője szájából. Azt hitte, soha nem jön el ez a pillanat, most mégis itt van. Elmondhatatlanul boldoggá tették őt ezek a szavak. Büszkeség öntöttel el minden porcikáját.

- Hogy érdemeltem ezt ki? – nyögte, mikor megtalálta a hangját.

Hizaki nem válaszolt, csak rámosolygott a férfira. Nem firtatta a témát, nem akarta ennél is jobban zavarba hozni. Idilli pillanatukat egy kopogás szakította félve. Die azonnal ugrott és ajtót nyitott. Mikor meglátta ki az, félre állt.

- Zavarok? – lépett be Kamijo.

- Nem, csak beszélgettünk Dievel.

- Te lennél Die? – fordult a testőr felé Kamijo.

- Andou Daisuke a nevem. Hizaki úrnő személyis testőre vagyok – hajolt meg.

- Honnan jön a Die név?

- Csak becenév.

- Mit tehetek érted? – terelte a témát Hizaki.

- Yukinak remek ötletének megfelelően, mindannyian elmegyünk a tóhoz. Szóval elküldöm hozzád Toshit, hogy kerítsen neked valami könnyű ruhát.

- Miért? Mit találtatok ki?

- Egy tóhoz biztos nem akarsz a legszebb ruhádban jönni – kacsintott a herceg.

Amilyen hirtelen jött, úgy távozott. Hizaki mosolyogva nézett szerelme után. Valahogy sejtette, hogy nem csak pihenni mennek majd. Kamijo kiszámíthatatlansága nagyon tetszett neki. Sose tudta mi jár a férfi fejében, mire készül.

- Tehetek érted valamit? – kérdezte Die.

- Semmit, csak maradj még.

Nem esett több szó köztük, nem volt rá szükség. Dienek ennyi is elég volt a boldogsághoz. Ritkán tudott úrnőjével kettesben eltölteni egy kis időt, így mindig a lehető legjobban kiélvezte minden pillanatát. Csodálattal nézte, ahogy a napsugaraiban csillogó aranyszőke haját, boldogságtól ragyog a szemét, kislányos arcát, kecses nyakát. Még sose látott hozzá fogható szépséget. Nem tudott betelni a látványával. Mindig is így képzelte el az angyalokat. Számára úrnője egy valódi földre szállt angyal volt.

Die számára az idilli pillanatot egy kopogás szakította félbe. Azonnal az ajtóhoz lépett és kinyitotta.

- Igen? – kérdezte.

- Toshiya vagyok, Kamijo herceg küldött Hizaki úrnőhöz – hadarta Toshiya.

- Engedd be! – nézett át a férfi válla felett Hizaki.

Die engedelmesen félre állt, és hagyta, hogy a szolgáló belépjen.

- Az uram küldött, hogy hozzak önnek ruhát – hajolt meg Toshiya.

- Die, kélek, menj ki – fordult felé Hizaki.

Die engedelmesen távozott. A kezébe adta a lovagláshoz használt ruhát. kis gondolkodás után úgy döntött, az tökéletes lesz. Haját egyszerűen összefonta. Kissé furcsának találta a tükörképét. Eddig sose volt ennyire egyszerű, minden eleganciát nélkülöző kinézete. Kivéve, mikor a hercegekkel tartott a városba, de arról nem kell tudnia senkinek. Mosollyal az arcán lépett ki a folyosóra, ahol szembe találta magát testőrével. Die meglepve nézett rá, ritkán látta így, legfeljebb lovagláskor.

- Szörnyen nézek ki? - pillantott fel rá Hizaki.

- Dehogy, te mindig mesés vagy – pirult fülig a férfi.

- Köszönöm – pirult el.

- Kérlek, kövess – hajolt meg Toshiya.

Hizaki és Die követték a lányt. A kastély előtt találkoztak a többiekkel.

- Messze kell menni? - kérdezte Hizaki, és végig nézett a lovakon.

- Annyira nem, de így egyszerűbb – mondta Teru.

Die az egyik ló kantárját elkapva, úrnője elé vezette. Hizaki megkapaszkodott a nyeregben, majd Die könnyedén felsegítette.

- Köszönöm – mosolygott, miközben elhelyezkedett.

- Mindenki útra kész? - pattant Miyavi is nyeregbe.

- Annak jár a szája, aki elkésett – jegyezte meg Jasmine.

- De most nem rám kell várni – húzta ki magát.

Mikor Kamijo meglátta, hogy Kaoru épp Shinyának int búcsút, megjegyezte:

- A szép hölgyeket is szívesen látjuk – meglepett pillantások kereszttüzébe kerülve hozzá tette – Toshi és Shinya merem remélni, hogy velünk tartotok.

A két lány nem tudott mit mondani meglepetésében.

- Hallgatás beleegyezés – nevetett Teru.

Jasmine mosolyogva figyelte fiait. Végül útnak indultak. Die vezette Hizaki lovát, hogy úrnője nyugodtan tudjon nézelődni. Tudta, hogy nem a legjobb lovas, de nem bánta, bármit megtett volna úrnőjéért. Hizaki szórakozottan nézelődött, simogatta lova nyakát.

- Nyugtatja, hogy simogatod és beszélsz hozzá – nézett fel úrnőjére Die.

- Ideges?

- Csak egy kicsit. Sok az idegen körülötte – simogatta meg az állat orrát Die.

A továbbiakban Hizaki a viccelődő társaságnak szentelte figyelmét. Miyavi és a két herceg szünet nélkül vitatkozott valamin, aminek következtében, Miyavi nem vett észre gy ágat, ami majdnem fejbe találta. Kaoru, Yuki és Jasmine királynő csak a fejüket csóválták. Terunak igaza volt abban, hogy nem volt messze a tó, hiszen hamar megérkeztek. Hizakit elnyűgözte a látvány ami fogadta. A hatalmas tó vakítóan tükrözte vissza a nap sugarait, hatalmas tisztás és a távolban a hegyek magasodtak a víz fölé. A tó pártján pár helyen stéget építettek, és pár csónak is ki volt kötve.

- Megérkeztünk – ugrott le lováról Kamijo.

Die segített leszállni úrnőjének.

- Meg vagy? - kérdezte, mikor Hizaki nem engedte le a vállát.

- Igen, csak elvesztettem az egyensúlyom – mosolygott rá.

Végül elengedte a férfit, és közelebb ment a vízhez.

- Hizaki, csak óvatosan. Nem tudom, mit terveznek ezek a csirkefogók, de jobb, ha rajtuk tartod a szemed – figyelmeztette Jasmine királynő.

- Rendben – bólintott a lány.

Angyalbőrbe bújt démon 27. fejezet

27. fejezet

Kaoru furcsa pillantásokat vet rám, mikor a kezébe adom a kötegnyi szöveget.
- Nahát… - nyögi.
- Én szóltam – morgom.
- Lesz miből dolgoznunk. Mennyit írtál? – kérdi Dai.
- Passz, talán kétalbumnyi – vonok vállat.
- Csak zene kell alájuk, azzal lesz a legtöbb meló – sóhajt Toshi.
- Párat megcsináltam – vágom rá.
- Király vagy! – csillogtatja fogait Die.
Elhúzom a szám. Leülünk az asztalhoz, és a papírok járnak körbe, hogy mindenki elolvassa. Néha kapok némi visszajelzést, hogy durva, király, szívszorító, stb. Kao elindítja a zenét, és a hozzá passzoló szöveg fölé görnyed a többiekkel együtt.
- Tökéletes – motyogja Daisuke.
- Jó lesz – ért egyet a másik gitáros.
- Ha egész nap zenehallgatás, és olvasás lesz, akkor húzok haza – állnék fel.
- Itt maradsz – mordul Leader-sama.
- Mert? A zene a ti reszortotok, én csak éneklek.
- Ha már voltál ilyen termékeny, elkezdhetnéd összeállítani a következő albumot.
Morogva huppanok vissza a fotelba. Bár… talán jobb is, hogy nem megyek haza, mert csak tépelődnék. Munka közben nincs erre időm. Megszerzem a szövegeket, és válogatni kezdek. Párat kiszedek, mert nem elég jó. A fele használhatatlan, szóval egy album lesz, vagy még annyi se, ha még párszor átlapozom őket. Mire végzek, az utolsó általam írt zene utolsó hangjai is elhallgatnak.
- Tessék, légy boldog – ejtem Kaoru elé a köteget.
- Harapós vagy – morogja Shinya a nem létező bajsza alatt.
Nem felelek. Remélem, Kao nem akar tőlem semmit. Bár őt ismerve ezt nem fogja szó nélkül hagyni.
A rabszolgahajcsár nincs elragadtatva a válogatásomtól, így átrendezi. Kösz, én is szeretlek.

Az egész nap így telik, elkezdünk dolgozni az új dalokon. Próbálunk valami zenének nevezhetőt összehozni. A nap végére sikerül egyet megcsinálni. Mikor kimegyek a mosdóba, eszembe jut, hogy Kamijót is fel kéne hívnom. Úgy volt, hogy ma is nála alszom, de a tegnapiak után inkább kihagyom. Nem vagyok arra kíváncsi, hogy megint Jasmine-t hívja. Köszönöm, megvagyok nélküle is. Folyóügyeim elintézése után előszedem a telefonom, és tárcsázok.
- Már kezdtem aggódni, hogy nem hívsz – mondja Kamijo.
- Nem szököm meg. Viszont ma nem megyek. Még nem végeztünk, és nem tudom, Kaoru mit talál ki.
- Jó – hallom, hogy csalódott. – Ennyire belelendültetek a munkába?
- Fogalmazhatunk úgy is. Hoztam pár szöveget.
- Ismerős. Mikor tudunk majd találkozni?
- Nem tudom, de tényleg. Majd felhívlak, az megfelel?
- Persze. Ha nem veszem fel, alszom, vagy melózok.
- Oké – bontom a vonalat.
Szívem belesajdul ebbe a beszélgetésbe. Elfog a kettős érzés, vele akarok lenni, meg nem is. Magam mellett akarom tudni, mert szeretem, és remélem ő is, de akkor miért hívja álmában a basszerosukat? Ez fáj, ezért nem akarok vele lenni. A mosdóban bámulom a tükörképem, és agyalok, hogy mit csináljak. Miért ilyen nehéz ez? Pedig olyan szép volt. Talán ez a baj, hogy túlzottan beleéltem magam. Kezd olyan érzésem lenni, hogy Kaorunak igaza volt.
- Mi a baj Kyo? – teszi a vállamra a kezét Shinya.
- Semmi, jól vagyok – erőltetek egy mosolyt, ami inkább fintor.
- Biztos? Nem mondod el?
- Mondom, jól vagyok, csak aludni akarok.
- Ahogy gondolod – hagyja rám, és bemegy az egyik fülkébe.
Tudom, ha elmondanám neki mi a gond, meghallgatna, nem mondaná el senkinek, de valahogy nem az ő segítsége kell. Shinya máshogy gondolkodik, de most nem arra van szükségem. Ő nem ismer annyira, mint Kaoru. Ha valaki, akkor a rabszolgahajcsár tud segíteni. Visszamegyek a terembe, ahol csak annyi változás történt, hogy a srácok pakolnak.
- Mi van? Mehetünk haza? – nézek nagyot.
- Igen, de beszédem van veled – pillant rám Kaoru.
- Ahogy gondolod – vonom meg a vállam.
Megvárjuk, míg a többiek lelépnek. Ez még kettőnknek is kínos lesz, nem kell közönség. Shin még visszajön a cuccaiért, és villámgyorsan elszelel. A másik kettő nem siet ennyire, de hamar végeznek.

- Mint barát, kérdezem, mi a baj? – tér a lényegre.
- Nem fogok tagadni semmit, úgyis fölösleges, ugye?
- Igen.
- Mint tudod, lassan egy hete vagyunk együtt Kamijóval.
- Aha, csak azt ne mond, hogy máris gondok vannak – dörgöli meg a szemét.
- Nem egészen.
- Akkor? Ki vele, ne kelljen mindent kiszednem belőled.
- Mikor aludt, az előző párját hívta, aki másfél éve meghalt.
- Anyám borogass! – dörgöli meg az arcát. – Ezek szerint minden szavát hallottad. Ő tud erről?
- Nem.
- Beszélt már neked róla? Túltette magát a gyászon?
- Elmondta, hogy szeret, de akkor miért?
- Nem tudom, de tényleg. Talán nem lépett túl.
- Akkor miért hülyít engem?
- Nem azért mondom, hogy védjem, de neked még nem húzott kétfelé a szíved?
- Az más.
- Igaz, de…
- Mit csináljak? Mondd meg!
- Nem tudom Kyo, tényleg nem. Beszélj vele, nincs jobb ötletem. Ez a ti ügyetek, nem akarok a kelleténél jobban beleszólni. Nem mondhatom meg, hogy mit tegyél, csak segíthetek.
Egy ideig gondolkodom szavain. Ez az én életem, nekem kell döntenem, nem neki. Ő csak segíthet, és ha valami hülyeséget csinálok, seggbe rúghat, de mást nem tehet.
- Beszélek vele – mondom nagy sokára.
- Helyes. Az ő érdekében ajánlom.
- Mert?
- Különben én beszélek vele, de abból nem lesz köszönet.
Elnevetem magam. Na, igen, abból semmi jó nem sül ki, ha valakivel Kaoru „beszélget”. Szerintem akkor Kamijo ismét aludhatna a koporsóban, de ezúttal, örökre.

Tökéletes színjáték 16. fejezet

16. fejezet

Kamijo hirtelen ötlettől vezérelve felugrott és Hizaki felé nyújtotta a kezét.

- Táncolnál velem? - kérdezte.

Hizaki mosolyogva megfogta a férfi kezét, és követte a táncoló sokaság felé. Szétnyílt előttük a tömeg, és helyet szorítottak számukra. Kamijo átkarolta Hizaki vékony derekát, és a zene ritmusára vezette.

- Boldog vagy? - kérdezte.

- El se tudom mondani mennyire.

- Örülök. Remélem boldoggá tudlak majd tenni.

- Már az vagyok. Akkor lesz teljes a boldogságom, ha már a feleséged leszek.

- Nem kell sokáig várni. Ha lehetne, most vinnélek a templomba.

- Türelmetlen – kuncogott a lány.

- Mondták már. A jó dolgokra nem akarok sokat várni – von vállat a férfi.

- De annál boldogabb leszel, mikor megkapod.

- Csak ha rólad van szó.

Egymásra nevettek.

- Az ott Miyavi? - csodálkozott Hizaki.

Kamijo elnézett arra, amerre szerelme és tényleg ott volt régi barátja. Egy gyönyörű fiatal nővel táncolt.

- És Uruha – mosolygott Kamijo is – Ugye nem zavar, hogy elhozta? Úgy értem, tudod milyen lány.

- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét – Még nem ismerem Uruhát, de szimpatikus. Kedves lány.

Kamijo elmosolyodott és megcsókolta.

A hajnalig tartó bál után az összes vendég hazament, és újra csend telepedett a kastélyra. Csak késő délutánra pihente ki a királyi család a bál fáradalmait. Kamijo úgy döntött, hogy hercegi kötelességeinek este tesz eleget, főleg, hogy kevés feladata maradt. De tudta, hogy hamarosan vége, a gondtalan életnek, hiszen az esküvőt összekötötték a koronázással. Akkor veszi át apja helyét a trónon és az ország élén. Elhessegette a gondolatot, hiszen addig még van pár hónap. Jelen pillanatban semmi sem tudta beárnyékolni felhőtlen boldogságát. Ahogy a hatalmas ebédlő felé ment, egy ötlet fészkelte magát a gondolatai közé. Nagyon remélte, hogy mindenkinek elnyeri majd a tetszését. Ahogy befordult az egyik sarkon, nagyot dobbant a szíve, ott volt Hizaki.

- Szép jó reggelt, hölgyem – sietett hozzá.

- Most már az – mosolygott Hizaki.

Shinya meghajolt a férfi előtt.

- Örülök, hogy te is ott voltál. Remélem, nem hoztalak nagyon zavarba – fordult felé Kamijo.

- Csak egy kicsit.

- Nagyon jó kedved van – mosolygott rá Hizaki.

- Csodálkozol? Végre a menyasszonyom vagy.

Hárman folytatták útjukat. A hatalmas ebédlőben már csak rájuk vártak.

- Miyavi merre van? - kérdezte Kamijo.

- Úgy döntött inkább a tegnap hölgy vendégével tölti az idejét – felelte diplomatikusan Jasmine.

- Akkor jó darabig nem látjuk – állapította meg Teru.

- Nem baj – vont vállat testvére – Viszont volt egy ötletem.

- Ó jaj, már rosszul kezdődik – sóhajtott színpadiasan Teru.

- Elmehetnénk nyaralni. A tó part kastélyba.

- Remek ötlet – vidult fel Jasmine is.

- Mikor indulunk? - csillogott Teru szeme.

- Felőlem akár most azonnal – mondta Kamijo.

- Mindent itt hagynál? - vonta fel a szemöldökét az édesanyja.

- Nem, elég ha Hizaki velem van.

- Hűtsd le magad – intette le a királynő – Holnap indulunk.

A reggeli további részében nem esett több szó köztük.

- Hova utazunk? - kérdezte Hizaki, miközben vissza felé sétáltak.

- Egy vidéki kastélyba. Távol a várostól, messze mindentől. Hatalmas erdő van a kastély mögött, hegyek a távolban és egy gyönyörű tó. Minden évben elmegyünk oda. Már alig várom, hogy te is lássad.

Kamijo megtorpant és hirtelen elkapta Hizaki kezét és magához húzta. A lány belesimult ölelésébe.

- Elnézést – köszörülte meg a torkát Gackt – Uram, hadd emlékeztessem, ma még van dolga.

- Máris megyek – sóhajtott fel – kérlek bocsáss meg, de mennem kell – hajolt meg Hizaki előtt.

Lágy csókot nyomott a lány ajkaira és távozott. Magában átkozódott, hogy egy percet se tud szerelmével tölteni. Ahogy belépett apja régi szobájába lenyugodott. Mindig ilyen hatással volt rá ez a helyiség. Maga sem tudta miért. Talán az, hogy itt láthatta apját – még ha csak egy portrén is – és a sok együtt töltött óra emléke. Elfoglalta a hatalmas íróasztalt és munkához látott. Ezúttal az esküvő előkészületei kerültek elé, valamint egyéb hivatalos papír. Ugyan a hivatalnokok a papírok többségét elintézték, de Kamijo átnézte a költségvetési, valamint a kereskedelmi leltár listáit. Késő este egy kopogás szakította ki a munka monotonitásából. Reflex-szerűen hívta be a kint várakozót.

- Zavarok? - kérdezte egy csilingelő hang.

Kamijo hirtelen kapta fel a fejét, és csodálkozva nézett az előtte álló menyasszonyára.

- Ne haragudj, de látni szerettelek volna. Hiányoztál. Tudod, miután visszamentünk a szobába, Kaoru elhívta Shinyát. Die is eltűnt, így nem volt társaságom.

- Korábban is jöhettél volna – mosolygott Kamijo.

- Nem akartam zavarni.

- Ne butáskodj. Sose zavarsz. Megkérhetlek, hogy maradj?

Hizaki mosolyogva hozott magának egy széket és leült a herceg mellé. Kamijo hálásan rá mosolygott és folytatta a munkát. Nem szóltak egymáshoz, mégis jólesett a lány közelében lenni. Minden vágya volt, hogy végre végezzen és teljes figyelmét szeremének szentelje. Hizaki párszor biztatóan végig simított a férfi karján. Mikor végzett, Kamijo egy jóleső sóhaj kíséretében dőlt hátra.

- Végre vége – nyögte – Sajnálom, hogy untattalak – simított végig Hizaki arcán.

- Ugyan, örülök, hogy veled lehettem.

Magához húzta és megcsókolta.

- Menjünk, későre jár – állt fel Hizaki.

Kamijo követte példáját és elhagyták az irodát.

- Lehet egy kérésem? - törte meg a beállt csendet Hizaki.

- Persze, neked bármit.

- Shinya is velünk jöhet?

- Természetesen. De szerintem Kaoru mindenképp hozza. Tehetek még érted valamit?

- Die is jöhet?

- A testőröd?

- Igen, régóta a családunk szolgálatában áll.

- Jöhet. Azt hozol, akit szeretnél.

- Köszönöm.

- Ugyan – simított végig a lány arcán.

Meghitt pillanatuknak Miyavi vetett véget:

- Végre itt vagy! Jól hallottam, hogy holnap utazunk?

- Igen, jól tudod – helyeselt Kamijo.

Látszott rajta, hogy most az egyszer nem örül barátjának.

- Mikor akartál nekem szólni? - morgott még mindig.

- Drága barátom, te tűntél el, nekem meg dolgom volt. De Teru szólt, nem?

- De igen. Mégis mikor találtad ezt ki?

- Mikor mentem ebédelni.

- Szóval hirtelen ötlet volt.

- Ahogy mondod. Gondolom, jössz.

- Olyannak ismersz, aki kihagy bármit is?

- Nem.

- Pontosan. Épp ezért fogok veletek menni. Amúgy is, mi lenne veletek nélkülem? - húzta ki magát büszkén.

- Túl unalmas lenne az életünk.

- Hát a tiéd nem, most hogy itt van neked Hizaki.

- Az már biztos. Eddig nem is tudtam, hogy mi hiányzik az életemből – magához húzta a lányt és megölelte – De most már tudom. Te hiányoztál – lopott egy apró csókot.

- Szóval így állunk? - tetetett sértődöttséget Miyavi – Lecserélsz minket? Terut és engem?

- Igen, ha Hizaki az enyém lehet.

- Kedves vagy, mondhatom – játszotta a sértődöttet Miyavi.

Végül mindannyian elnevették magukat. Hizaki is jót szórakozott a két fiún. Öröm volt őket nézni.

- Gondolom, mivel már megnősülsz, nem jössz többet velünk a városba – utalt Miyavi a titkos kalandokra.

- Még nem tudom. Legfeljebb hozom Hizakit is.

- Ne már! Azt ne mondd, hogy máris ő hordja a nadrágot köztetek – háborodott fel Miyavi.

- Nem, csak már mással is foglalkoznom kell, nem csak veled és Teruval. Ezen kívül, nem akarom, hogy Hizaki féltékeny legyen, hogy vajon merre vagyok és kivel töltöm azt az időt, amit rá is fordíthatnám.

Miyavi mosolyogva megcsóválta a fejét. Szórakoztatta barátja. Hármasban folytatták az utat a hálók felé. Miyavi néhány fordulóval korábban elvált tőlük.

- Jó nézni titeket, mikor veszekedtek – jegyezte meg Hizaki.

- Gyerekkorunk óta barátok vagyunk. A szülei halála után ideköltözött és együtt nőttünk fel. Mi hárman elválaszthatatlanok voltunk. Mindenki tudta, hogy ha valami csíny történt, akkor mind a hárman benne voltunk. Hiába nincs köztünk rokonság, anyám úgymond befogadta a családba és úgy nevelte, mintha az ő fia lenne. Nem látszik és Miyavi ki se mondaná mások előtt, de nagyon hálás.

- Nagyon kedves volt édesanyádtól.

- Ő ilyen, szereti a gyerekeket.

Kamijo legnagyobb bánatára megérkeztek Hizaki szobájához.

- Aludj jól kedvesem – húzta magához egy csókra.

- Te is.

Kamijo megcirógatta az arcát és elengedte. Megvárta míg szerelme mögött becsukódik az ajtó, csak azután ment tovább. Fáradt volt, kimerítette a munka. A szobájába érve, elvégezte az esti teendőit, majd ágyba bújt. A plafont bámulva kergették egymást a gondolatai. Jó lesz elszabadulni innen és maga mögött hagyni a politikát és az udvar gondjait. Maga sem tudta, mikor jött álom a szemére.

Reggel motozásra ébredt. Ahogy ki pislogta az álmot a szeméből, látta, hogy Toshiya jött be hozzá.

- Ilyen korán? - kérdezte két ásítás között.

- Igen, és az édesanyja üzeni, hogy két óra múlva indulnak.

- Ugye tudod, hogy te is jössz? - lépett be Teru is a szobába.

- Mi ez a gyülekezés a szobámban? - kászálódott ki a takaró alól Kamijo.

- Azért jöttem, hogy felkeltselek, de Toshi megelőzött – vigyorgott a fiatalabb testvér – Egyébként Toshi, Kamijo jól mondja, te is jössz.

- Én? De, de... - szeppent meg a lány.

- Semmi de! Szedj össze magadnak pár dolgot, és gyere – intett Teru.

Kamijo megvárta, míg a lány elhagyja a szobáját, aztán átöltözött. Mikor végzett, néhány szolgáló összepakolta néhány személyes holmiját és elvitték.

- Gondolom, nagyon boldog vagy – lépett mellé testvére.

- Nem is tudod mennyire – mosolygott rá Kamijo.

- Örülök. Szép beszédet mondtál. Nem is tudtam, hogy Kaoru ennyire kedveli Shinyát.

- Én se, de a bálon látszott, hogy szereti. Nem csak ő szereti a tiltott gyümölcsöt.

- Igen, de ő megteheti, ami én nem.

- Ha király leszek, első intézkedésem az lesz, hogy te szépen még aznap feleségül veszed Toshit. Persze, ha ő is akarja.

Teru keserűen felnevetett. Semmi jókedv nem csendült a hangjában. Tudta, hogy bátyja jót akar neki, és be is tartaná az ígéretét, de nem hitte, hogy megvalósulhat.

Némán álltak egymás mellett néhány percig. Végül elindultak, hogy ezúttal ne rájuk kelljen várni. Mikor csatlakoztak a készülődő társasághoz, Miyavin kívül már mindenki ott volt. Kaoru Shinyával váltott szót, Hizaki Die lovát simogatta, amit a férfi féken tartott. Die mosolyogva figyelte úrnőjét, hogy az a ló orrát babusgatja. Terunak fülig szaladt a szája, mikor meglátta, hogy Toshiya is ott van.

- Várunk még valakire? - kérdezte Yuki.

- Igen, Miyavi még nincs itt – állapította meg a fiatalabb testvér.

- Várjatok! Jövök! - kiabált messziről Miyavi.

- Végre, ő is befut – mosolygott Kamijo.

- Szó szerint – értett egyet Jasmine királynő.

Mire barátjuk befutott, már a hintóban ültek, a testőrök lóháton és indulásra készen álltak. Miyavi beugrott barátai mellé és végre elindulhattak.