17.
fejezet
Órákig tartó utazás
után megérkeztek. Die alig fékezte meg a lovát, máris leugrott
róla, és a hintóhoz sietve segített kiszállni Hizakinak.
- Köszönöm –
mosolygott rá a lány.
Hizaki csodálkozva
pillantott a kastélyra, amely előtte magasodott. Kamijo egyáltalán
nem túlzott, mikor azt állította, hogy gyönyörű helyre utaznak.
Csodás volt, ahogy a kastély fehérje elütött az erdő ezernyi
zöldjétől.
- Tetszik? – kérdezte
Kamijo, miután kiszállt a hintóból.
- Mese szép.
- Várd meg, amíg látod
a tavat – kacsintott rá a férfi.
A szolgák elkezdtek
kipakolni.
- Végre pihenhetünk –
nyújtózott Miyavi.
- Mit akarsz kipihenni?
semmit sem csinálsz – nevetett Teru.
- Ahogy mondod. Nagyon
fárasztó a semmittevés.
- Veled ellentétben, akik
nélkülözhetetlenek, sose ér véget a tennivaló – jegyezte meg
Jasmine.
- Ezzel azt akarod
mondani, hogy nem vagyok fontos? – háborodott fel Miyavi.
- Bizonyos szempontból
nem – mosolygott titokzatosan a királynő.
Miyavi hal módjára
kezdett el tátogni. A körülötte állók, próbáltak nem hangot
adni jókedvüknek, miközben ezt a kis szóváltást hallgatták.
- Midenki érezze jól
magát, és pihenjen. Kamijo – fordult fia felé Jasmine – Gyere
velem, beszélni akarok veled.
Az idősebb testvér
elhúzta a száját, de követte édesanyját.
- Amint lehet, veled
leszek – csókolta meg Hizakit.
Hizaki bánatosan nézte a
férfi távolodó alakját. Tudta, hogy sok tennivalója van, de
szeretett volna egy kis időt vele tölteni. Remélte, hogy lesz
alkalmuk élvezni egymás társaságát. A kastély első emeletén
voltak a lakosztályok. Die elkísérte úrnőjét a szobájába. A
helyiséghez tartozott egy hatalmas erkély is.
- Tehetek érted valamit?
– kérdezte a testőr.
- Itt maradnál velem?
Vagy szolgálatban vagy?
- Nem, maradhatok.
Hizaki mosolyogva nett,
hogy foglaljon helyet, amit Die visszautasított.
- Örülök, hogy velünk
jöttél. Mióta megérkezünk a palotába, nem igen találkoztunk –
jegyezte meg szomorkásan a lány.
- Nagyon sajnálom, úrnőm.
- Jól érzed itt magad?
- Igen, minden rendben. A
társaimmal csatlakoztunk a testőrgárdához, ezért nem tudok
mindig veled lenni.
- Értem, de örülök,
hogy itt vagy. Ezért is szerettem volna, ha ide is eljössz.
- Te kérted, hogy itt
lehessek? – őszinte csodálkozással nézett Hizakira.
Nem értette miért
kellett ide jönnie, talán azért, mert korábban Hizaki testőre
volt. Még álmaiban sem mert arra gondolni, hogy úrnője kérette.
- Igen, Kamijo azt mondta,
bárkit hozhatok.
- Hálásan köszönöm –
hajolt meg Die.
- Nem láttalak az
eljegyzési ünnepségen – váltott témát Hizaki.
- Szolgálatban voltam, de
ott voltam. A teremen lévő katonák közt voltam.
- Tényleg?
- Igen, gyönyörű voltál
– pirult bele a bókba Die.
- Köszönöm.
Hizaki az ágyra ült és
onnan figyelte testőrét.
- Nagyon boldog vagy, ha
szabad megjegyeznem – köszörülte meg a torkát a férfi.
- Az vagyok. Tudod, az
álarcos bálon találkoztam Kaimjoval, bár akkor még nem tudtam ki
ő. Akkor belé szerettem. Ezért zaklatott fel, hogy férjhez kell
mennem. Azt hittem nem lehetek boldog, és nem mehetek hozzá ahhoz,
akibe szerelmes lettem. De szerencsére, nem így lett –
mosolyodott el Hizaki – Ezt csak Shinya tudja, ezért kérlek, ne
mondd el senkinek.
- Természetesen. Köszönöm
a bizalmat.
- Tudod, hogy feltétlen
bizalmam élvezed.
Die alig akarta elhinni,
amit űrnője mondott. Tehát ekkora kegyben részesíti?
- Remélem mindig
velem maradsz – sóhajtott Hizaki.- Ameddig lehet, és nem bocsátasz el a szolgálatodból.
-
Nem foglak. Régen mikor a testőröm lettél, apám megkérdezte,
kit szeretnék magam mellé. Te voltál az első és egyetlen, aki
eszembe jutott. Mindig mellettem voltál, már gyerekkorom óta.
Benned bízom a legjobban a gárdisták közül.
Die
úgy érezte, menten elájul. Olyan hihetetlen dolgokat hallott,
amiket el se akart hinni. Ez nem lehet a valóság! Egész életében
arra vágyott, hogy ezeket hallja úrnője szájából. Azt hitte,
soha nem jön el ez a pillanat, most mégis itt van. Elmondhatatlanul
boldoggá tették őt ezek a szavak. Büszkeség öntöttel el minden
porcikáját.
-
Hogy érdemeltem ezt ki? – nyögte, mikor megtalálta a hangját.
Hizaki
nem válaszolt, csak rámosolygott a férfira. Nem firtatta a témát,
nem akarta ennél is jobban zavarba hozni. Idilli pillanatukat egy
kopogás szakította félve. Die azonnal ugrott és ajtót nyitott.
Mikor meglátta ki az, félre állt.
-
Zavarok? – lépett be Kamijo.
-
Nem, csak beszélgettünk Dievel.
-
Te lennél Die? – fordult a testőr felé Kamijo.
-
Andou Daisuke a nevem. Hizaki úrnő személyis testőre vagyok –
hajolt meg.
-
Honnan jön a Die név?
-
Csak becenév.
-
Mit tehetek érted? – terelte a témát Hizaki.
-
Yukinak remek ötletének megfelelően, mindannyian elmegyünk a
tóhoz. Szóval elküldöm hozzád Toshit, hogy kerítsen neked
valami könnyű ruhát.
-
Miért? Mit találtatok ki?
-
Egy tóhoz biztos nem akarsz a legszebb ruhádban jönni –
kacsintott a herceg.
Amilyen
hirtelen jött, úgy távozott. Hizaki mosolyogva nézett szerelme
után. Valahogy sejtette, hogy nem csak pihenni mennek majd. Kamijo
kiszámíthatatlansága nagyon tetszett neki. Sose tudta mi jár a
férfi fejében, mire készül.
-
Tehetek érted valamit? – kérdezte Die.
-
Semmit, csak maradj még.
Nem
esett több szó köztük, nem volt rá szükség. Dienek ennyi is
elég volt a boldogsághoz. Ritkán tudott úrnőjével kettesben
eltölteni egy kis időt, így mindig a lehető legjobban kiélvezte
minden pillanatát. Csodálattal nézte, ahogy a napsugaraiban
csillogó aranyszőke haját, boldogságtól ragyog a szemét,
kislányos arcát, kecses nyakát. Még sose látott hozzá fogható
szépséget. Nem tudott betelni a látványával. Mindig is így
képzelte el az angyalokat. Számára úrnője egy valódi földre
szállt angyal volt.
Die
számára az idilli pillanatot egy kopogás szakította félbe.
Azonnal az ajtóhoz lépett és kinyitotta.
-
Igen? – kérdezte.
-
Toshiya vagyok, Kamijo herceg küldött Hizaki úrnőhöz – hadarta
Toshiya.
-
Engedd be! – nézett át a férfi válla felett Hizaki.
Die
engedelmesen félre állt, és hagyta, hogy a szolgáló belépjen.
-
Az uram küldött, hogy hozzak önnek ruhát – hajolt meg Toshiya.
-
Die, kélek, menj ki – fordult felé Hizaki.
Die
engedelmesen távozott. A kezébe adta a lovagláshoz használt
ruhát. kis gondolkodás után úgy döntött, az tökéletes lesz.
Haját egyszerűen összefonta. Kissé furcsának találta a
tükörképét. Eddig sose volt ennyire egyszerű, minden eleganciát
nélkülöző kinézete. Kivéve, mikor a hercegekkel tartott a
városba, de arról nem kell tudnia senkinek. Mosollyal az arcán
lépett ki a folyosóra, ahol szembe találta magát testőrével.
Die meglepve nézett rá, ritkán látta így, legfeljebb
lovagláskor.
-
Szörnyen nézek ki? - pillantott fel rá Hizaki.
-
Dehogy, te mindig mesés vagy – pirult fülig a férfi.
-
Köszönöm – pirult el.
-
Kérlek, kövess – hajolt meg Toshiya.
Hizaki
és Die követték a lányt. A kastély előtt találkoztak a
többiekkel.
-
Messze kell menni? - kérdezte Hizaki, és végig nézett a lovakon.
-
Annyira nem, de így egyszerűbb – mondta Teru.
Die
az egyik ló kantárját elkapva, úrnője elé vezette. Hizaki
megkapaszkodott a nyeregben, majd Die könnyedén felsegítette.
-
Köszönöm – mosolygott, miközben elhelyezkedett.
-
Mindenki útra kész? - pattant Miyavi is nyeregbe.
-
Annak jár a szája, aki elkésett – jegyezte meg Jasmine.
-
De most nem rám kell várni – húzta ki magát.
Mikor
Kamijo meglátta, hogy Kaoru épp Shinyának int búcsút,
megjegyezte:
-
A szép hölgyeket is szívesen látjuk – meglepett pillantások
kereszttüzébe kerülve hozzá tette – Toshi és Shinya merem
remélni, hogy velünk tartotok.
A
két lány nem tudott mit mondani meglepetésében.
-
Hallgatás beleegyezés – nevetett Teru.
Jasmine
mosolyogva figyelte fiait. Végül útnak indultak. Die vezette
Hizaki lovát, hogy úrnője nyugodtan tudjon nézelődni. Tudta,
hogy nem a legjobb lovas, de nem bánta, bármit megtett volna
úrnőjéért. Hizaki szórakozottan nézelődött, simogatta lova
nyakát.
-
Nyugtatja, hogy simogatod és beszélsz hozzá – nézett fel
úrnőjére Die.
-
Ideges?
-
Csak egy kicsit. Sok az idegen körülötte – simogatta meg az
állat orrát Die.
A
továbbiakban Hizaki a viccelődő társaságnak szentelte figyelmét.
Miyavi és a két herceg szünet nélkül vitatkozott valamin, aminek
következtében, Miyavi nem vett észre gy ágat, ami majdnem fejbe
találta. Kaoru, Yuki és Jasmine királynő csak a fejüket
csóválták. Terunak igaza volt abban, hogy nem volt messze a tó,
hiszen hamar megérkeztek. Hizakit elnyűgözte a látvány ami
fogadta. A hatalmas tó vakítóan tükrözte vissza a nap sugarait,
hatalmas tisztás és a távolban a hegyek magasodtak a víz fölé.
A tó pártján pár helyen stéget építettek, és pár csónak is
ki volt kötve.
-
Megérkeztünk – ugrott le lováról Kamijo.
Die
segített leszállni úrnőjének.
-
Meg vagy? - kérdezte, mikor Hizaki nem engedte le a vállát.
-
Igen, csak elvesztettem az egyensúlyom – mosolygott rá.
Végül
elengedte a férfit, és közelebb ment a vízhez.
-
Hizaki, csak óvatosan. Nem tudom, mit terveznek ezek a csirkefogók,
de jobb, ha rajtuk tartod a szemed – figyelmeztette Jasmine
királynő.
-
Rendben – bólintott a lány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése