12. fejezet
Hizumival nagyon elszaladt a ló az utóbbi pár napban.
Rengeteg ötlete van, ahogy a többieknek is, csak az a baj, hogy nem tudunk a
darabokból egészet alkotni. Állandóan ezen pörög mindenki agya és emiatt a
többi számmal se igazán tudunk haladni. Ennek köszönhetően késve tudunk menni
enni és csak pár szót tudok váltani Kaial, ami bánok. Uruha is nyaggat, hogy
menjek el vele inni, ami jó is lenne, viszont nem akarom látni, ahogy Aoival
enyelegnek. Felőlem csinálják, de nem akarok ingyen pornót. Szerencsére van
néhány este, amikor hamar szabadulok és nincs kedvem haza menni. Az egyik ilyen
alkalommal megyek el Uruhával kettesben iszogatni és beszélgetni. Nem sok
rémlik arról az estéről, ami annyit jelent, hogy kegyetlenül berúgtunk, még én
is, ami nagy szó. Másnap nem is bírtam bemenni, ami miatt Hizumi majdnem
átharapta a torkom, de nem érdekel. Zombiként nem vagyok hajlandó dolgozni.
Legalább sikerült kipihenni magam, mert átaludtam a napot. Este sincs kedvem
semmihez, csak bambulom a tv-t és nézek ki a fejemből. Szerencsére a hétvége
kapóra jön, és tudok kicsit lazítani. Nehezen ráveszem magam, hogy egy kis
rendet csináljak a lakásban, és a meglévő dolgokat, amik a barátnőmhöz kötnek
kidobom. Igyekszem megszabadulni a múlttól és tovább lépni, ami nagyon nehéz.
De már legalább nem vagyok akkora lelki roncs mint korábban. Nem tudom, hogy
jutottam idáig, de örülök. Jó, hogy pislákol egy kis fénysugár. Milyen rég
volt. Gyorsan eltelik a hétvége, a lakásom is viszonylag rendben van és még egy
kis pihenésre is volt idő, ami külön jó.
Kellett is a pihenés, mert Hétfőn keményen belevetettük
magunkat a munkába. Egész nap keményen dolgozunk és sikerül a sok különálló
ötletből egy majdnem kész számot összehozni. Viszont, csak majdnem kész. Egész
nap ezen dolgozunk, mégse akar összejönni.
- Elegem van, menjünk haza! – veszíti el végleg a türelmét
este Hizumi.
- Benne vagyok. Majd holnap tiszta fejjel – ért egyet Zero.
- Te is jössz? – fordul felém Tsukasa.
- Nem, ezt még be akarom fejezni – legyintek.
- Nem vagy normális – morog az énekes, majd magamra hagynak.
Elég sokáig maradok és görnyedek a laptop előtt. Leszakad a
derekam és fáj a hátam. A szemem is fáj a sok számítógéptől. Nem tudok rájönni,
mi nem stimmel. Kicsit irigylem a többieket, ők már otthon döglenek, én meg a
próbateremben. Fel nem fogom, hogy tudnak nyugodtan aludni ilyenkor. Nem akarok
hazamenni, amíg nincs kész, úgyse tudnék pihenni. Ha meg hazamegyek, rájövök mi
a gáz, aztán holnapig elfelejtem. Azt már nem! Inkább itt éjszakázom.
- Még itt vagy? Azt hittem hazamentél – nyit be Kai.
- Ezt még meg akarom csinálni.
Kíváncsian mellém ül.
- Meghallgatod? Nem tudok rájönni mi a baj vele – nézek rá.
- Ha tudok, szívesen segítek.
- Hadd feküdjek le, nem bírok ülni – elindítom a zenét és
elnyúlok a kanapén.
Fejem ölébe hajtom, és lehunyom a szemem. Istenem, de jó
végre vízszintesben lenni. Ahogy kell, a fáradtság erősebb, mint én és
elalszom. Isteni érzés, ahogy testem ellazul és elönt a békesség. Nem kattog az
agyam és végre. A mobilomra és mocorgásra térek magamhoz. Kai valamit magyaráz.
Sajnos erre kezdek egyre jobban magamhoz térni és felpislogok rá.
- Felébredtél? Zero az – hadarja Kai.
Elveszem tőle a telefont és fülemhez emelem.
- Mondd! – nyammogok.
- Még mindig bent vagy?
- Aha – kidörzsölöm szememből az álmot.
- Nem vagy normális. Menj haza és pihenj, aztán majd tiszta
fejjel gyere be holnapután.
- Nem holnap?
- Nem, mert Hizumi interjúra megy, nélküle nem igen lehet
próbálni.
- Oké – bontom a vonalat.
Feltornázom magam és Kaira pislogok, aki könnyeidén talpra
ugrik.
- Na, gyere, haza viszlek – húz fel.
Nem ellenkezem, hagyom, hogy vezessen. Nem lehet könnyű
dolga velem, hiszem alig állok a lábamon, de gond nélkül hazajuttat. Annyi
rémlik, hogy beültet a kocsiba, de a motor halk zúgása megint elaltat. Ha az
életem múlna rajta se tudnám megmondani, hogy kerültem ágyba, de ott vagyok.
Reggel elég nyúzottan kelek, olyan mintha semmit se aludtam
volna. A konyhában meglepetésemre ott van Kai.
- Jó reggelt – köszönök.
- Neked is. Remélem nem baj, hogy maradtam este. Nagyon késő
volt és a kocsim a kiadónál maradt – hadarja.
- Dehogy – legyintek és kapok egy kávét – Kösz.
Kapok még rántottát is, és közösen megreggelizünk, majd
eltűnök a fürdőben, hogy valami kezdjek magammal. Valamennyire sikerül
elrejteni a kialvatlanság jeleit és felfrissülni.
- Gyere, adok pólót. Ne menjél ugyanabba – intek a dobosnak.
- Köszönöm – mosolyog hálásan.
Csak legyintek és eltűnök a hálóban. Kicsit keresgélek a
szekrényemben, majd egy fekete pólóval jövök elő:
- Tessék, talán jó rád.
Csak bólint és gyorsan felveszi. Meg kell hagyni, szép izmos
teste van. Izmos, de mégis karcsú. Biztos sokan megfordulnak utána. Viszont ami
a legjobban tetszik az a mosolya és a kis gödröcskék az arcán.
- Sok dolgod lesz mostanában? – töri meg a csendet.
- Kicsit, miért?
- Csak arra gondoltam, elmehetnénk valamerre. Nem feltétlen
kocsmába.
- Benne vagyok. Majd kifaggatom Hizumit.
- Oké, majd szólj.
- Elég sokat találkozunk a kiadónál. Meg nincs olyan messze
a folyosó vége – mosolygok.
- De, egy fárasztó nap után – nevet.
Belőlem is kirobban a nevetés, mert igaza van. Végül mikor
elkészülünk, elindulunk a melóba. Jókedvűen vezetek, az se zavar különösebben,
hogy dugó van. Együtt éneklünk a rádióval, közben én a kormányon, Kai a
combjain dobol és a lábával is dübög a zenen ritmusára.
- Egész jók vagyunk – vigyorog.
- Aha. Ha Tsukasa kidől, tudom kit kell hívni a helyére –
nevetek.
- Ne légy gonosz – megböki az oldalam.
- Nem vagyok az! Csak gyakorlatias. Ha bajba kerülünk, mert
mondjuk, ha megbetegszik, te meg tudsz menteni minket.
- Karyu – mosolyogva megcsóválja a fejét.
- Mi van? Ez csak egy lehetőség.
- És Ruki?
- Mi lenne? Biztos bele megy, hiszen csak kölcsönkérünk.
Utána visszakap…. vagy nem – nevetek.
- Na szépen vagyunk. Megtartanál?
- Simán. Te belépsz hozzánk, cserébe Ruki megkapja Tsukasát.
Tehetséges és ügyes srác, és ő is álnéven van. Tökéletes a Gazéba – nevetek.
- De én vagyok a mosolygós nálunk.
- Nem baj, nálunk mosolyogsz.
Jót nevetünk a mind a ketten. Sikerül teljesen elfelejtenem
minden bajom, és a sok fejfájást a tegnap szám miatt.
- Azt hittem itt alszol – fogad Zero, mikor belépek a
próbaterembe.
- Majdnem. Kicsit el is aludtam.
- Tudom, Kai mondta.
- Mi? Mit csináltak azok ketten? – kapja fel a fejét Hizumi.
- Na a pletykás vénasszony – morranok.
- Francokat! Csak szeretném tudni miről maradtam le –
tiltakozik.
- Nem inkább a pletyka érdekel? – cukkolja a dobos.
Amíg azok ketten veszekednek, nyugodtan leülök az asztalhoz
és előkeresem a laptopon amit tegnap alkottam a számmal. Mikor lenyugszanak a
kedélyek munkához látunk, hiszen azért vagyunk itt. Szerencsére tiszta fejjel
sokkal könnyebben végzünk ezzel a számmal és nem szenvedünk annyit mint tegnap.
Egész nap gördülékenyen megy a munka, élvezzük, hogy zenélhetünk. Szinte
szórakozás a munka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése