5. fejezet

5. fejezet

Csak az tűnik fel, hogy van egy újabb, apró rendszer az életemben. Mégpedig az, hogy Kai naponta vagy két naponta hoz valami finomat, én meg viszem vissza neki a dobozokat. Már egy hete rendszeresen ez megy. Lassan ideje meghálálnom neki, bár eddig nem szólt érte. Lehet nem vár semmit cserébe, de akkor is, így tisztességes. Ha jól emlékszem, ma nem próbálnak, és mi se, mert Zero és Hizumi interjúra ment. Felhívom és megbeszélek vele egy találkát. Tudok is egy jó éttermet, ami finom és nem csillagászati az ára sem. Mázlira tudja, hol van, szóval ott találkozunk egy óra múlva és éhesen jöjjön. Szegény semmit sem ért, de nem baj, annál nagyobb lesz a meglepetés.

- Miért hívtál ide? – kérdi, mikor találkozunk.

- Gyere – intek.

Leülünk egy asztalhoz és megkapjuk az étlapot.

- Válassz bármit, én állom – jelentem ki.

- Miért? Úgy értem…

- Te is főztél nekem, szóval viszonzom.

- Igazán nem szükséges.

- De, szóval válogass – kérem kedvesen, de határozottan.

Eleget tesz kérésemnek és rendelünk. Aranyos, ahogy elnézem, nincs ehhez hozzászokva.

- Megkérdezhetem, hogy miért nem ettél eddig? – kérdi bizonytalanul – nem kell válaszolni, ha nem akarsz.

- Ne félj, nem harapok – mosolygok.

- Azok után, ahogy neki akartál menni Reitának, ne csodálkozz. Nem tudom, mitől ugrasz.

- Fogalmazzunk úgy, hogy az életem egy katasztrófa.

- Miért?

- Sokáig azt hittem tökéletes, aztán egyik napról a másikra minden megváltozott. Mióta egyedül vagyok, semmi sem olyan, mint régen.

Meghozzák a rendelést.

- Tudom nehéz, de ne zuhanj magadba. Lehet, hogy most úgy érzed, hogy rossz, de hidd el, idővel változni fog. Sok hal van még a tengerben. Lehet, hogy a következő összejön, vagy az azt követő. Meg fogod találni azt, aki igazán, feltétel nélkül szeret majd – csak úgy ragyog a tekintete – Bocs, csupa sablon szöveget hordok össze.

- Lehet, de attól még igaz lehet – kezdek enni én is.

Elgondolkodom a szavain. Többen mondták már, csak más körítéssel. Kai verziója a leghihetőbb. Talán azért, mert eddig azt mondták, hogy dugjak meg minden nőt, akit látok, az majd segít. Nem kell sokat kérdeznem tőle és elkezd mesélni. Megnyugtató hallani a hangját és látni fülig érő mosolyát. Sokáig beszélgetünk, egész jól elszórakozunk. Jól érzem magam, amire az utóbbi jó pár hónapban nem volt példa. Mikor végzünk, fizetek és megyünk.

- Köszönöm a meghívást – mosolyog Kai a kocsija előtt állva.

- Szívesen. Nem tudok főzni és máshogy nem tudtam viszononi a kedvességed.

- Ugyan, semmiség – füli pirulva vakarja a tarkóját.

- Nem, nekem nagyon sokat jelent.

Nagy szemekkel pislog fel rám. Elmosolyodom, majd intek neki és elindulok haza vagy amerre a lábam visz. Kattog az agyam, így inkább haza felé veszem az irányt, hogy tudjak egy kicsit dolgozni. Egy nagyon jó dallam cseng a fülemben, muszáj lesz kezdeni vele valamit. Otthon azonnal leülök a gép elé, kézbe veszem a gitárom és kezdődhet a munka. Szinte egész éjjel ezen dolgozom, de megéri, nagyon jó lett. Valamikor hajnalban tudok egy kicsit pihenni. Hála a kimerültségnek, nem álmodom semmit, és nyugodtan tudok aludni pár órát. Nem ez a legpihentetőbb, de legalább úgy érzem, hogy feltöltődtem egy kis energiával. Reggel csinálok egy kávét és keresek valami ehetőt. Fintorogva nézek szét a romokban heverő lakáson. Olyan mintha egy cunami söpört volna rajta végig. Nem vagyok kupis, de nem látom értelmét a takarításnak. Minek? Ki miatt törjem magam? Magamért nem fogom. Leülök a kanapéra és a TV-ben megnézem a híreket, hátha történt valami érdekes. Csak a szokásos, hogy milyen baleset volt, valahova betörtek, kisállat született az állatkertben, és persze a politika. Nem annyira érdekel, de alapzajnak jó, amíg összeszedem magam. Már indulnék, mikor megnézem a telefonom és látom, hogy Szombat van. Ennyire elrepült a hét? Ez fura. Tényleg nagyon elhagytam magam, de nem érdeke. Ha már összeszedtem magam, elmegyek itthonról. Keresek némi száraz kenyeret, amiből van itthon bőven, elteszem és indulok. Az egyik parkba megyek, ott remélem tudok egy kicsit pihenni. A parkban van egy kis tó, ott szoktam nézni a kacsákat. Bár lehet nem ez a legjobb ötlet, mert Ayumival is jártunk ide. Mondjuk ő nem igazán szerette ezt a tavat, nem értem miért. Nem számít, már úgyis mindegy. Az egyik padra leülök és török a száraz kenyérből és a tóba dobom. Néhány kacsa azonnal jön enni és hápogva követeli a következő falatot. Mosolyogva figyelem őket, aranyos ahogy siklana a vízfelszínen a falatokért, esetleg megkergetik egymást. Van néhány egészen kicsi is, biztos nem rég keltek ki a tojásból. Olyan egyszerű az állatok élete. Enni, életben maradni és szaporodni. Ennyi, nem több nem kevesebb. Sokuk csak egyszer választ pár, azok tudják mi a hűség. Nem vagyok szent, követtem el hibákat, ezt beismerem. Nem hibáztathatom Ayumit azért ami történt, hiszen én nem becsültem őt eléggé. Azt hittem mindent megbocsát, de tévedtem. Mondjuk ez kissé túlzás, mert nem volt minden rendben köztünk, azért is történt ami történt. Szörnyen érzem magam, bűntudatom van, de enyhíti a tudat, hogy talán megérdemeltem. Lehet tovább kéne lépnem, ahogy Kai mondta. Bárcsak olyan egyszerű lenne, de ennyi évet, nem lehet csak úgy elfelejteni és úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Ahhoz túl sok idő telt el és sok mindent történt. 15 év nagyon hosszú idő. Túl hosszú, hogy könnyen túl lehessen lépni rajta, és elég, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon az ember életében. Félek, hogy soha nem tudom újra összerakni magam. Akarom egyáltalán? Nem tudom. Nincs is kiért. Csak a barátaim és a szüleim vannak, senki más. Néha tényleg nem tudom miért csinálom még mindig. Depressziós vagyok, de nem akarok meghalni, csak nem látom értelmét semminek. Nincs semmi ami motiválna vagy amiét érdemes még folytatni. A zene segít, mert kiadhatok magamból mindent. Talán ezért. Lehet önző vagyok, de magam miatt zenélek, nem a rajongókért. Nekem most nagyobb szükségem van erre.

Órákig ücsörgök a padon, etetek a kacsákat és figyelem az embereket. Leginkább családok járnak erre felé. Fáj látni, hogy mások milyen boldogok, de eszembe jut, hogy mennyi veszekedtünk Ayumival, mert szerinte sose foglalkoztam vele és nem voltunk sokat együtt. Nem értette meg, hogy nekem nem ott ér véget a munka, hogy kijövök a próbateremből. Ilyen szempontból talán jobb is, hogy egyedül vagyok. Nem kell elszámolnom senkinek semmivel. Végül elindulok valamerre, nem is figyelem hova. Zsebre tett kézzel sétálok az utcákon, mindenfelé fiatalok, biztos mennek bulizni. Az egyik forgalmas út menti kis étkezdébe beülök, hogy megvacsorázzak, aztán megyek haza. Otthon nem kapcsolok villant, elég a kintről beszűrődő félhomály. Lámpa nélkül is tudom mi merre van és mekkora kupi van. Egy üveg itallal a kezemben felülök az ablakpárkányra és nézem Tokyo soha nem alvó városát. Hihetetlen, hogy mindig történik itt valami, mindig vannak az utcákon. Régóta itt lakom, de akkor is. Csöndesen nézelődök és iszogatok, próbálok nem gondolni semmire. Gyorsan elrepült a nap, észre se vettem. Hajnalig ücsörgök és bámulok ki az ablakon. Fel se tűnt, hogy most kezd vörösleni az ég alja.

- Egy új nap – motyogom magam elé.

Lemászom a párkányról és megyek a szobámba, hogy legalább egy kicsit aludjak. Nem lenne csoda, ha átaludnám a napot. Lehet erre lenne szükségem, egy kiadós alvásra. Alig nyúlok el az ágyon, máris elalszom. Szerencsére az álmok és a rémképek elkerülnek, így ki tudom pihenni magam. Csak késő délután kelek fel. Végre kipihentnek érzem magam, és fel vagyok töltődve. A hangulatomon is sokat javít. Lehet nem kellett volna annyit virrasztanom? Felkelek, rádiót kapcsolok és főzök egy kávét. Csak azt kéne kitalálni, hogy mihez kezdjek ma. Nem akarok ücsörögni a seggemen egész nap. Takarítani is kéne, de semmi kedvem, pihenni akarok! Bekapcsolom a laptopot és megnézem milyen filmek vannak mostanában a moziban. Leginkább nyálas romantikus filmek, de olyantól eret vágok. Mázlira találok egy jó horrort, az előzetes is jónak tűnik. Foglalok egy jegyet és ezzel máris van programom. csinálok  reggelit, aztán elindulok. A mozi egy nagy plázában van, amit nem bánok. felveszem a jegyet és nézelődök az üzletekben. Semmi érdekes, de időtöltésnek kiváló. Kezdés előtt még veszek pattogatott kukoricát, azt legalább meg tudom enni, és akkor meg lesz az ebéd és szerintem a vacsora is. Elég sokan ülnek a teremben, köztük fiatal lányok is. Nem fogják sokáig bírni, azt biztos. Elkezdődik a film, ugyan a szokásos szellemes, gyilkolós, kibelezős horror, de tetszik. A film felénél a lányok többször felsikoltanak néhány ijesztő jelenetnél. Magamban csak jót mosolygok rajtuk. Aki nem bírja, ne üljön be ilyen filmre. Én élvezem, jót mosolygok, majd mikor végre, mondhatni jó kedvvel indulok tovább. Ez jó volt. A nap további részében a városban mászkálok céltalanul és csak késő este esek haza. Holnap munka, amit nem bánok, mert úgy érzem tombolni akarok, zenélni.