9. fejezet

9. fejezet

Sajnos hamar eljön a másnap, és korán kell kelni. Az étteremben megreggelizünk, majd megyünk a szálloda előtti buszhoz, ami elvisz minket a helyszínre. Nincs túl messze a klub. Mire odaérünk, már látjuk az ott gyülekező rajongókat.

- Ennek mi értelme? Nem kezdünk előbb csak mert már ők már reggel itt vannak – értetlenkedik Zero.

- Nem tudom, vannak fura rajongók – értek egyet.

- Hallottam, hogy vannak olyanok, akik már előző nap kimennek és ott várakoznak – csatlakozik Tsukasa is.

- Mi? Nem mondod? – esik le az énekes álla.

- De, komolyan.

- Ilyen nincs.

- Nem akarok rosszat mondani róluk, de ez akkor is túlzás. Nem kezdünk előbb, nem jutnak be előbb. Néha nem értem az embereket – lassan összeszedem a cuccom, mert megérkeztünk.

Hozunk pár holmit aztán a klub elkerített hátsó bejáratán át bemegyünk. Már szinte minden kész, most próbálgatják a világítást, rendezik a hangszereket. Amíg ki nem csomagolják és össze nem állítják a hangszereket nem sokat tudunk segíteni, inkább csak szemmel tartjuk a cuccaink behordását és irányítjuk a srácokat hogy mit hova pakoljanak a színpadon. Tsukasa cuccával van a legtöbb idő és macera, így azt kezdték el először behordani és összeállítani. Amint összeállítják a fiúk a dobszerkót, Tsukasa leül mögé és elkezdi elrendezni, hogy minden kézre és lába álljon neki. Az én erősítőim és gitárjaim is előkerülnek. Felkapom az egyiket és leellenőrzöm, hogy minden rendben van-e vele. Elkezdik összeállítani a hangosítást és átnézik a gitárok hangolását. Szerencsére nem kell sokat állítani, így nincs sok dolgunk. hátra megyünk és megnézzük a shopot, hogy miket raknak ki. Mivel itt még nem veszik hasznunkat, mindenki elfoglalja magát. Én a párpultnál ülök és egy korsó sört iszogatva figyelem, ahogy a csapat előkészíti nekünk a terepet estére. Mikor Tsukasa elkezdi püfölni a dobjait, kint a rajongókat felsikoltanak.

- Egek, mi lesz még itt – sóhajtok.

Elszívok pár cigit majd kimegyek a hátsó udvarra, hogy kicsit kisszellőztessem a fejem. Már zavart bent a sok fény és zaj. Jól elszaladt az idő, már dél is elmúlt. Előkeresem a telefonom és felhívom Kait.

- Szia! – vidul fel a hangja.

- Szia, zavarok? – vidulok fel.

- Dehogy, mi a helyzet?

- Nem sok, most még készülődünk, lassan jön a hangbeállítás.

- Az jó, remélem azért pihensz.

- Amennyit lehet. Tegnap egész nap a jakuzziban áztunk.

- De jó egyeseknek – viccelődve méltatlankodva.

- Most mi van? Nekünk is jár a kényeztetés – nevetek.

- Ja, én meg itt ülök az irodában a papírok fölött.

- Sanyarú a Leader-samák élete.

- Tudnád mennyire!

Jót nevetek rajta.

- Azért ne hajtsd túl magad – kérem.

- Igyekszem. Ti meg tegyétek oda magatokat.

- Olyannak ismersz aki lazsál?

- Nem.

- Helyes – hallom, ahogy nevet, ami nagyon jól esik.

- Karyu, majd ha visszajössz elmegyünk inni?

- Jól hangzik, benne vagyok.

- De most menj, a koncert fontosabb.

- Oké, már így is integet az egyik technikus, hogy menjek. Majd beszélünk, szia – megvárom amíg elköszön, majd kinyomom.

Lelkesen megyek vissza az épületbe, hogy megkezdjük a hangbeállításokat. Megkapom a gitárom és kezdődhet a próba. Alig csendül fel néhány hang, kint a rajongók visítani kezdenek.

- Ha már most ez van, mi lesz este? - kérdi Zero.

- Majd megtudjuk akkor – hagyom rá.

- Ki fogjuk rúgni a ház oldalát – vigyorog Hizumi.

- Az már biztos! Adjunk bele mindent! – pacsizik Tsukasa.

- Végre tombolhatunk, alig várom – lelkesedik a basszista.

- Gyerünk Karyu, több lelkesedést kérek! Ne légy már ilyen fatökű! – karolja át a vállam az énekes.

- Jó lesz – mosolygok.

- Kezdetnek nem rossz – összeborzolja a hajam.

Lelkesen folytatjuk a hangbeállításokat. Eljátszunk pár számot, hogy lássuk-halljuk minden rendben van-e. A STAFF segít beállítani mindent, és mikor Hizumi meggyőződik róla, hogy a mikrofonja jól működik lemegy a nézőtérre, hogy onnan figyeljen. Mikor integet, leállunk hogy elmondhassa mi a problémája. Sokáig tartanak a beállítások, de megéri, hogy jó koncertet adhassunk a rajongóknak, hisz’ megérdemlik. Mikor minden tökéletes, végre pihenhetünk és ehetünk valamit. Az öltözőben ücsörgünk és pihenünk.

- Még mennyi van kezdésig? – kérdi két falat között Zero.

- Asszem három óra – nyammogok tele szájjal.

- Ja, annyi – néz az órára Hizumi.

- Akkor lassan jöhet a ruha meg a smink – fintorog Tsukasa.

- Ja, de azért jó, hogy már egyszerűbb minden. A régi VK stílus jó volt, de macerás volt felöltözni – szív a cigijébe Zero.

- A hosszas sminkelésről nem is beszélve – értek egyet – jó volt, de a mostani stílusunk is tetszik.

- Ahogy mondod – nyújtózik énekesem.

Kicsit még pihenünk, elfoglaljuk magunkat, aztán megjönnek a segítők és hozzák a ruhákat. A nyomukban ott a stylelist is. Szerencsére nem kell sokat öltözni, felveszek egy szűk farmert és egy bő ujjatlant, aminek mély a kivágás a nyakán. A fodrász lány már rutinos, így mikor az én hajamat kell csinálnia, hogy egy sámlit magának, hogy felérjen. Mindig jót mosolygok rajta, szegény kis lány. Amíg a többiekre várok, kicsit nyújtok. Az izületeim ropognak, de ez általános nála. Az egyik segítőnk elkapja a karomat és elkezdi masszírozni, lazítani. Jó erős keze van, de nem bánom, nagyon jól esik. Mindenkit megmasszíroznak, aztán már csak várni kell. Hirtelen rajongók sikítozása jut el hozzánk.

- Tehát már csak egy óra – mosolyog énekesem.

- Jól van, menni fog – veszek mély levegőt.

Még tartunk egy utolsó megbeszélést, aztán mehetünk is. Már pár perccel kezdés előtt halljuk, ahogy skandálják: D’espairsRay! Amint felcsendül az intro egymást után felmegyünk a színpadra. Először Zero, Tsukasa, én majd Hizumi. Elfoglaljuk a helyünket, elhallgat az intro, várunk pár idegőrlő másodpercet, majd a felgyúlnak a kék fények és zenélni kezdünk. Azonnal felcsendülnek a Gothic dallamai, ami hatalmas sikolyokat vált ki a rajongókból. Hihetetlen érzés mikor megcsap ez az energia, a reflektorok melege és ez a légkör. Minden bajom elfelejtem, csak a zene van számomra. Mint egy hipnózis alatt, megszűnik számomra minden, nem gondolkodom, az érzéseim irányítanak, vezetik a kezem. A sok éves rutin és számtalan óra gyakorlás segít tökéletesíteni a játékom, de nem ezek miatt vagyok jó, hanem mert beleadok mindent, minden érzésemet, ami megtölti a zenét. Ez a különbség az üres pengetés és az érzelmekkel teli játék között. A szívem-lelkem beleadom, hogy felejthetetlen élményt nyújtsak a rajongóknak, hiszen megérdemlik. A számok közti szünetben jut el hozzám a rajongók sikolya. Iszom pár kortyot, majd a palackot elhajítom. Sokan ugranak érte, amin csak mosolygok. Nem tudom ki szerzi meg, de az kapott tőlem egy ajándékot. Egész este a maximumot hozzuk ki magunkból. Tettünk a számlistába néhány lassabb számot, ne essünk össze a kimerültségtől. A szünetben nem hagynak sokat pihenni mindet, talán ha öt percet szusszanunk azzal sokat mondok. Az egyik segítőnk hoz nekem egy vizet és elkezd legyezni. Iszom pár kortyot, ez a kis szellő segít, hogy erőre kapjak.

- Gyerünk, most jön a ráadás – áll fel Hizumi és elindulunk vissza.

A ráadás is pörgős, csak az utolsó szám lassú, ezzel szép keretet adva a koncertnek. Lassan hallnak el az utolsó strófák, majd lekapcsolódik minden fény, és ezzel vége a koncertnek. várunk pár pillanatot, addig letesszük a hangszereket, majd mikor újra felgyúlnak a fények, Tsukasa elhajít pár dobverőt, Zeroval pengetőket dobok a rajongók közé, Hizumi vizes palackot. Mi is dobunk párat majd meghajlunk és lemegyünk a színpadról. És ezzel vége az koncertnek.