A féltékenység ára 2. fejezet

2. fejezet

Aoi most is késik. Nem nagy baj, jelenleg csak próbálunk. Ruki kicsit pattog a késés miatt, aztán kezdünk. Aoi olyan, mint a mosott szar, tehát másnapos. Hát igen, ő és Die buliztak, és ahogy elnézem bandatársam darabos mozgását, biztos, hogy mozgalmas éjszakája volt.

– Tarthatnánk öt perc szünetet? – nyöszörög Aoi.

– Miért? Cigizni akarsz? – kérdi Ruki.

– Nem, nagyon fáj a fejem – teszi le a hangszerét, és megdörzsöli a halántékát.

– Szerintem nem csak az – mosolygok a bajszom alatt.

Hirtelen kapja felém a tekintetét. Úgy néz rám, mint akit lelepleztek. Megvárja, míg a többiek nem figyelnek ránk. Hozzám lép, és a fülembe suttog:

– Honnan tudod?

– Aoi, nézz magadra! Néha sántikálva jössz be, nem akarsz leülni, ki van szívva a nyakad. Aztán azt mondod, hogy Die-vel buliztál. Gondolom, ő a pasid – magyarázom.

– Ugye nem mondod el senkinek? – néz rám könyörögve.

– Persze, hogy nem! – nevetek. – Barátok vagyunk – veregetem hátba.

– Kösz. – Elmosolyodik.

Megeresztem a már védjegyemnek számító rókavigyort, és a kanapéhoz megyek. A táskámból előkeresem a cigim, rágyújtok. Kicsit poénkodunk a srácokkal, de leginkább az estén jár az agyam.

– Rei, mi van? El vagy varázsolva – mondja mosolyogva Kai.

– Még szép! – Elvigyorodom.

– Elmondod? – kérdi.

– Vacsorázni megyünk, asztalt is foglaltam.

– Milyen jó dolga van egyeseknek – nevet.

– Végre lesz egy kis időnk egymásra, főleg ha valaki bír magával. – A mondat végét direkt hangosabban mondom.

– Mi van? – értetlenkedik Ruki.

– Igen, rólad van szó – nézek rá szúrósan.

– Miért, mit csináltam? – kérdi ártatlanul.

– Elveszed a szabadidőmet. Miattad nincs időm a párommal lenni. Előre szólok, hogy ma lelépek, nem érdekel, mit találsz ki, én hatkor megyek.

– Miért, hova mész?

– Étterembe.

– Oké – sóhajt lemondóan.

Folytatjuk a munkát. Estefelé Ruki elenged minket. Jókedvűen sietek a kocsim felé, közben gyorsan felhívom Hizakit.

– Hallgatlak! –szól a készülékbe.

– De morcos vagy! – jegyzem meg. – Most végeztem. Eléd megyek, jó?

– Miért is?

– Nem felejtettem el, hogy ma vacsorázni viszlek.

– Ennek igazán örülök – lágyul el a hangja.

– Nemsokára ott vagyok nálatok.

– Váralak, kint találkozunk. – Bontjuk a vonalat.

Ugrálni tudnék örömömben. Végre egy romantikus vacsora, amit az én drága hercegnőm megérdemel. Örömömet lelohasztja, hogy kint szakad az eső. Morgok egy sort, és indulok. Ebben az ítéletidőben nincsenek sokan az úton.

– Egek, micsoda idő! – sóhajtok.

Megállok a kiadó előtt, és várok. Hizaki még nincs itt. Mondjuk nem hiszem, hogy ilyen időben kint ácsorogna. Pár perce ücsöröghetek, mikor megpillantom őt. Egy nagyobb darab fickó kíséri, aki esernyőt tart fölé. Nem ismerős, a bandatársai nem is hasonlítanak rá. Az út szélén átugrik egy nagyobb pocsolyát. Kinyújtja hosszú karját, segít átugrani a tócsát gitárosomnak. Valamit beszélnek, Hizaki ránevet.

– Mi a…? – nyögöm.

Mit akar az a fickó az én pasimtól? Ugye nem akar tőle semmit? Ha igen, akkor velem gyűlik meg a baja! Aláírom, hogy Hizaki csodás, de mások maximum megnézhetik, semmi más! Kicsit mosolyognak egymásra, majd elindulnak felém, mikor Hizaki kiszúrja a kocsimat. Magyaráz valamit a nagydarabnak, majd idesiet. Mosolyogva beül mellém.

– Szia! – nevet.

– Szia – morgok.

– Mi a baj? – simít végig az arcomon.

– Ki volt az a fickó? – nézek rá csúnyán.

– Ki? – értetlenkedik.

– Akivel kijöttél.

– Ja! Az Masashi, a basszerosunk – világosodik meg.

– Bevettétek?

– Igen, nagyszerű zenész. Beleillik a csapatba, igazán jópofa fickó.

– Aha – morranok.

– Reita, azt ne mondd, hogy féltékeny vagy! – néz rám szúrósan.

– Én? – méltatlankodom.

– Igen, ismerlek. Hihetetlen vagy! – mérgelődik.

– Nem ismerem, azt se tudom, milyen. Mi van, ha rád mászik?

– A nőket szereti, megnyugodhatsz! Sőt menyasszonya van!

Kicsit gondolkodom a hallottakon. Combomat simogatja, maga felé fordít, és gyengéden megcsókol.

– Jól van, sajnálom – sóhajtok fel.

– Kicsit jobban is bízhatnál bennem. Az együtt töltött évek alatt hányszor adtam okot a féltékenységre?

– Egyszer se – ismerem be.

– Hát akkor?

– Jól van, sajnálom. Csak nem akarlak elveszíteni – cirógatom az arcát.

Elmosolyodik. Csak úgy ragyog az arca, csillog a szeme.

– Megyünk? Éhes vagyok – kapcsolja be a biztonsági övét.

Elmosolyodom, és elindulunk. Elmeséli a napját, nagyon boldognak tűnik. Kicsit enyhül az eső, mire az étteremhez érünk. Leállítom a motort, segítek kiszállni a gitárosnak.

– Nahát, hogy tudtál asztalt foglalni? – csodálkozik az étterem előtt.

Nem a legdrágább hely, de nemrég nyílt, ezért eléggé felkapott. A hírek szerint nagyon finom az étel.

– Megmondtam, hogy ki vagyok – vigyorodom el.

– Rossz vagy. – Pajkosan a karomra csap.

– Érted bármit – nevetek.

Mosolyogva megcsóválja a fejét. Megmondom a nevem, és megmutatják az asztalunkat. Áttanulmányozzuk az étlapot, rendelünk, és amíg várunk, kapunk bort.

– Nagyon köszönöm – mosolyog meghatottan.

– Semmiség. – Elmosolyodom.

Olyan, mint egy hercegnő. Annyira kecsesek a mozdulatai, visszafogott, igazi úri hölgy. Kicsit pletykálkodik, elmeséli a legújabb ruhaötleteket és a következő videójuk tervét. Végül másra terelődik a szó, és a következő közös programot kezdjük tervezni. Mintha kicsit feszült lenne, de biztos csak elfáradt a sok munkától. Majd otthon megmasszírozom, veszünk egy forró fürdőt, az segít neki.

Vacsora után hazamegyünk, későre jár. Szegénykém elalszik útközben. Egy csókkal ébresztem fel, félálomban terelem be a fürdőbe. A vízsugár alatt kicsit magához tér. Bármennyire is kívánom, erőt veszek magamon, nem nyúlok hozzá. Szárazra dörgölöm magunkat, és átmegyünk a hálóba. Az ágyban az oldalamra fekszem, ő összegömbölyödik, fenekét hozzám dugja, és elalszik. Átölelem vékony derekát, nyakhajlatába fúrom az arcom. Épp elaludnék, mikor megszólal Hizaki telefonja.

– Mi van? – nyöszörög, közben előkeresi azt a vackot.

– Ki az? – kérdezem.

– A főnököm – ásít.

Kimászik mellőlem, amíg telefonál. Morogva a párnába fúrom az arcom. Mit akarhat ilyenkor a főnöke? Most kicsit az enyém lenne Hizaki, erre elrángatják tőlem. Ez nem ér! A gitárosomat akarom! Szinte azonnal megjelenik.

– Mit akart? – kérdezem.

– Majd reggel, most aludni akarok – hárít.

Kábán bólintok, hozzám bújik, és elalszunk.

Reggel először az ágy hullámzására, majd nem sokkal később kávéillatra ébredek. A konyhában drága hercegnőm fogad.

– Álmodtam azt a telefont este? – kérdezem.

– Nem, tényleg hívott a főnök.

– Mit akart? Nem tudott volna reggelig várni? – morgok.

Beízesítem a kávémat, várom a magyarázatot. Habozik, a bögréjét piszkálja.

– Sürgős ügyben keresett. Azt mondta, hogy hatalmas lehetőség adódott a számomra. Egy visszautasíthatatlan ajánlat. Ez nekem is, és a bandának is jól jön majd – mondja tétován.

– Miről van szó?

Ez rosszul kezdődik. Kényelmetlenül érzi magát, nem néz a szemembe, a bögréjét babrálja.

– Gackt kereste fel a főnökömet – motyogja.

– Mi? – nyögöm.

A kávét is sikerült félrenyelni.

– Jól hallottad, Gackt – kortyolja tovább a feketéjét.

– Mi a frászt akar tőled? – hörrenek.

– Egy közös projektet. Más bandákból is megkeres embereket. Engem akar gitárosnak.

– És mész?

– Szerinted van választásom? A főnök azonnal odaígért. Ma be kell mennem, hogy aláírjam a szerződést, és beszéljek Gackt-val.

– Miért te? Van sok más gitáros is.

– Csak nem vagy féltékeny, hogy nem titeket keresett meg? – Fölényesen elmosolyodik.

– Húzod az agyam? – vonom fel a szemöldököm.

– Nem.

– Ami azt illeti, terjeng pár pletyka Gackt-ról. – Elgondolkodom.

– Mégpedig? Pár dolgot én is hallottam.

– Gyakrabban cserélgeti a partnereit, mint más az alsónadrágját. Mindegy, hogy férfi vagy nő, pár éjszakánál tovább senki se volt az ágymelegítője. Szerintem már a fél zenevilág megfordult az ágyában – fintorgok.

– Mit vársz, bishi és szexisten! – vonja fel a szemöldökét.

– Ezek szerint nem mondtam újat neked – állapítom meg.

– Ezt mindenki tudja róla. – Vállat von.

– Ennyi? Nem félsz, hogy… – kezdem.

– Mitől? Istenem! Azt ne mondd, hogy már megint beindult a fantáziád! – csattan fel.

Nagyon csúnyán néz rám.

– Csodálkozol? Tudtommal te még nem voltál meg neki! Félek, hogy szemet vet rád. Nem akarom, hogy az ágyában köss ki! – méltatlankodom.

Vesz néhány mély lélegzetet. Nyugodtan leteszi a bögréjét, aztán lassú léptekkel indul felém.

– Jól figyelj rám, Suzuki Akira, mert csak egyszer mondom el! – Államnál fogva felemeli a fejem. – Tudhatnád, hogy nem hagylak el, annak ellenére sem, hogy néha ritka nagy marha vagy. De ilyennek szeretlek. Sok mindent megbocsátok neked, néha nem is tudom, miért.

– Most mondtad, hogy azért, mert szeretsz – mosolygok rá.

– Igen. Amíg nem adsz rá okot, addig nem keresek senki mást. Érthetően fogalmaztam?

– Nagyon is – bólintok.

– Helyes, ehhez tartsd magad!

Magamhoz húzom egy forró csókra, éhesen kapok ajkai után. Ölembe húzom, és szorosan magamhoz ölelem törékeny testét. Mielőtt elszaladna velem a ló, elhúzódik, és elvonul a szobába. Megiszom a maradék kávét. Én is összekészülök, és együtt indulunk el.

– Vigyázz magadra, ne hagyd, hogy kikezdjen veled! – kérem.

– Nyugi! – Végigsimít az arcomon.

Megeresztek egy mosolyt. Beszáll a kocsijába, és elhajt. Ahogy megyek a kiadó felé, csak azon jár az agyam, amit Hizaki mondott. Mit akar tőle Gackt? Miért őt? Bízom Hizakiban, de félek. Nagyon félek. Tudom, milyen megnyerő tud lenni Gackt, ha akar. Eddig mindenkit megszerzett magának, akit akart. Szerencsére engem nem akart behálózni, de Uruhát igen. Ruru mázlijára akkor mentünk turnéra, így megúszta. De Hizaki? Ő szemrevalóbb, mint bandatársam. A Versailles nem fog elutazni, sőt most vele fog dolgozni. Nem akarom! Legszívesebben Hizaki után mennék, hazahoznám, és bezárnám a lakásba. De csak miután az ágyhoz kötöztem. A kikötözés ráér, egy észveszejtő orgazmus lenne belőle. Bármit mondhat, akkor is féltem Gackt-tól!