A féltékenység ára 3. fejezet

3. fejezet

A próba nem megy, mindig Hizaki és Gackt körül keringenek a gondolataim. Nem fér a fejembe, hogy miért pont az én pasim kell neki. Senki nem tudja, hogy együtt vagyunk, talán csak Kai meg az ő bandájából valaki. Mondjuk az is vicces volt, mikor Kai közölte, hogy ha nem jövök össze Hizakival, akkor más elhappolja előlem, aztán sírhatok. Az észhez térített. Sokáig vonzott, de nem léptem, fogalmam sincs, miért. Mikor találkozott valakivel, vagy együtt láttam valakivel, evett a féltékenység. Miután Kai felnyitotta a szemem, elhívtam Hizakit egy sörre. Ittunk pár kört, utána elindultunk haza. Hideg szél fújt, ráadtam a kabátom, aminek nagyon örült. Hirtelen megálltam, átöleltem apró, törékeny testét, és forró csókkal adtam tudtára, mit akarok. Szinte vártam, hogy felképeljen, de viszonozta a csókom, sőt felsóhajtott. Átmentünk hozzá, és együtt töltöttünk egy csodálatos éjszakát. Akkor kaptam meg őt először, felejthetetlen volt.

Az emlékre elmosolyodom.

– Rei, minden oké? – lép mellém Kai.

– Aha – bólintok.

– Feszültnek tűnsz. Otthon van valami?

Nem válaszolok. Aoi ráveszi Rukit, hogy tartsunk szünetet. Kai kirángat a teremből, lemegyünk cigizni.

– Hallgatlak! – szív mélyet a cigiből.

– Tegnap éjjel Hizakit felhívta a főnöke. Gackt valami közös projektet akar – gyújtok rá én is.

– Hoppá! – nyögi. – Mit akar tőle?

– Nem tudom, de félek.

– Összevesztetek? – Érti, mitől tartok.

– Nem, minden a legnagyobb rendben.

– Akkor? Mitől félsz? Nem lesz semmi baj.

– Nem tudom, haver. Tudod, miket beszélnek Gackt-ról. Nem akarom, hogy akár csak megforduljon a fejében, hogy szemet vet Hizakira.

– Jobban is bízhatnál a pasidban.

– Ezt ő is mondta.

– Akkor?

– Féltékeny típus vagyok – motyogom.

Megcsóválja a fejét.

– Ha rám hallgatsz, nem keresel bajt ott, ahol nincs. Hizaki hűséges hozzád, ezt te is tudod. Ha így folytatod, és nem változol, elveszítheted. Térj észhez, amíg nem késő! – Barátságosan vállon vereget.

Kainak igaza van. Tényleg mindig rémeket látok. Megcsóválom a fejem. Ez a kis beszélgetés kicsit megnyugtat.

Elindulok vissza a próbaterembe, muszáj felhívnom Hizakit. Hallani akarom a hangját!

– Szia, mondjad! – Jókedvűen csilingel a hangja.

– Zavarok? – kérdezem.

Valakik beszélgetnek a háttérben.

– Nem, épp ebédelni megyünk.

– Mentek? A Versailles?

– Nem, Gackt-san meghívott ebédre.

– Mi? – hörrenek.

– Ne kiabálj, mert megsüketülök! – morog.

– Bocs, de ezt mondd még egyszer, szerintem rosszul hallottam. Te és Gackt együtt ebédeltek?

– Igen, jól hallottad.

Hitetlenkedve hápogok.

– Ketten mentek? – erőltetek nyugalmat magamra.

Legszívesebben most rögtön odamennék, és hazavinném a gitárost. Nagyon ajánlom, hogy többen legyenek, különben nem állok jót magamért!

– Nem, itt van Tsukasa, a D’espairsRay bandából és még páran.

– Helyes! – Megkönnyebbülök.

– Majd beszélünk – bontja a vonalat.

Nagyon pipa vagyok. Nem ebédről volt szó, hanem közös munkáról! Mi a frász történik ott? Nagyon ideges vagyok. Inkább a pihenőbe megyek, hogy elszívjak pár cigit, meg kell nyugodnom. Félek, hogy idegességemben földhöz vágnám az első kezembe kerülő tárgyat, ami a gitárom lenne. Nincs annyi pénzem, hogy megjavíttassam.

Amikor valamennyire megnyugszom, visszamegyek. Nem szólok senkihez, mert abból csak bunkózás lenne. Mintha éreznék a fiúk, hogy baj van, bölcsen elkerülnek, és nem szólnak hozzám. Sokat rontok, de Ruki se meri szóvá tenni. Mikor megszólalna, gyilkos pillantásomat látva inkább a terem másik végébe menekül. Az egyik szünetben Kai jönne oda hozzám, de leintem. Csak a nap végére nyugszom meg. Éppen venném fel a kabátom, mikor megszólal a telefonom. A hercegnőm az.

– Szia! – nevet.

– Szia, végeztél? – kérdezem.

– Igen, te?

– Aha, épp indulni készültem.

– Értem jössz?

– Persze, tudod, hogy csak egy szavadba kerül – vigyorgok.

– Milyen jó dolgom van – sóhajt színpadiasan.

– Nem csoda, velem vagy – vigyorgok önelégülten.

– El ne szállj magadtól!

– Oké, nemsokára ott vagyok. – Bontom a vonalat.

Nagyon jólesett hallani a hangját. Jobb hangulatban megyek a másik kiadóhoz.

Kiakasztó volt a nap, már csak a hercegnőmet akarom.

Mire odaérek, Hizaki kint vár. Mosolyogva jön felém. Beül mellém, és forró csókkal üdvözöl.

– Nagyon boldog vagy – mosolygok rá.

– Igen, ma mindent megbeszéltünk, és holnap kezdjük a közös munkát. Csak egy számot fogunk együtt előadni, de azt videóval együtt.

– De jó – morranok.

– Mi baj? – kérdi.

Megrázom a fejem, és megyünk.

Hizaki folyamatosan fecseg. Részletezi, hogy mik a terveik, hogy Gackt és a többiek mit akarnak. Nagyon lelkes. Ő örül, én viszont fortyogok. Egyre kevésbé tetszik ez nekem. Lehet, hogy csak a képzeletem játszik velem, de félek, és mérges vagyok.

Hizaki otthon fejezi be a történetet.

– Mi a baj? – kérdi, miután levettük a cipőinket.

– Csak az, akivel együtt fogsz dolgozni. Meg mi az, hogy vele ebédelsz? Munkáról volt szó, nem randiról! Elmész mással, és franc se tudja, mit csináltok! – akadok ki.

– Nem randiztunk, és nem ketten voltunk! Te se gondolhatod komolyan, amit mondtál! Miért kell mindig ezt csinálnod? Az agyamra mész! Mit tegyek, hogy végre bízz bennem?! – fakad ki.

– Hizaki! – lehelem.

– Tudod mit? Hagyj békén!

Számtalan érzelem kavarog a szemében. Harag, kétségbeesés, fájdalom, és megdermedek, mert könnyek is csillognak benne. Eltrappol mellettem, és becsapja a hálószoba ajtaját. Sokkolva állok a nappali közepén.

– Istenem! – nyögöm, és lerogyok a kanapéra.

Hizaki Nagyon ritkán borul ki ennyire. Mióta együtt vagyunk, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor láttam könnyeket a szemében. Nem jellemző ez rá, csak akkor, ha nagyon a lelkébe gázoltak. Most megtettem. Teljesen igaza van. Hiába ismételgetem, hogy bízom benne, ha a tetteim ellentmondanak nekem. Nem tudom, meddig viseli el a sok hisztimet. Tudom, hogy az ő türelme is véges, és csodálkozom, hogy még nem hagyott el, vagy nem pofozott fel. Még egyszer se tett ilyet, még akkor sem, amikor megérdemeltem volna. Sőt! Még sose bántott meg, főleg nem annyira, mint én szoktam őt. Mindig igyekszik a kedvemben járni. Én meg hogy hálálom meg? Meg se érdemlem Hizakit. Mindent megtesz nekem, aranytálca van a seggem alatt, szinte minden kívánságom teljesíti.

Gondolataimból az ajtó nyitódása ránt ki. Hizaki trappol végig a szobán, észre se vesz, egyenesen a fürdőszobába megy. Becsapja az ajtót, jelezve, nem kíváncsi rám. Odasomfordálok az ajtóhoz, és kopogok.

– Hizaki, bemehetek? – kérdezem.

– Felejtsd el! – kiált ki.

Nem próbálkozom, nem akarom még jobban magamra haragítani. Leülök a kanapéra, és cigire gyújtok. Elszívom a második szálat is, mire előkerül. Rólam tudomást se véve vonul a hálóba. Lemondóan sóhajtok, és elmegyek fürdeni. Hamar végzek. Gyorsan magamra kapom az alsómat, és megyek a hálóba. Remélem, Hizaki megenyhül. Ha vitázunk, általában zuhany után lehiggad, és elfogadja a bocsánatkérésem. Drága hercegnőm már az ágyban vár. Bemászom mellé, a hátához simulok, és átkarolom vékony derekát. Összerándul.

– Nyugi, csak én vagyok – dorombolom a fülébe.

Tudom, hogy szereti, ez az egyik gyengéje.

– Tudom, mivel más nincs itt! – morog, és lelöki magáról a kezem.

Nem értem, még sose tett ilyet. Mindig bújt, és szinte azonnal megbocsátott…

– Hizaki, ne csináld ezt, gyere ide! – húzom magamhoz.

Felém fordul.

– Azok után, amiket a fejemhez vágtál, nem gondolhatod komolyan, hogy ennyivel el van intézve! – morran rám.

Nagyokat pislogva nézek rá. A sötétben is látom haragos tekintetét.

– Hagyj békén, vagy a kanapén alszol! – Azzal hátat fordít, és magára húzza a takarót.

– Hime-chan – kérem elgyötört hangon.

Válaszra se méltat. Az ágy legtávolabbi pontjára húzódik, fülig betakarózik. Kétségbeesve nézem. Végigsimítok aranyszőke haján, nagyon puha. Közelebb húzódom hozzá. Átölelném, de egy határozott rúgás megállít. Felszisszenek, pont a térdemet találta el.

– Hozzám ne érj! – morran.

Elhúzódom, jobb, ha nem feszítem tovább a húrt. Elkeseredve nézem szerelmem hátát. Elhelyezkedem, és megpróbálok aludni. Nem megy, forgolódok egész éjszaka. A veszekedés cseng a fülemben. Sajnos most is előbb járt a szám, mint az eszem.

Valamikor hajnalban tudok egy kicsit pihenni. Nem tudok mélyen elaludni, az ágy hullámzására azonnal felriadok. Hizaki mászik ki mellőlem, és kezdi a napot. Nem tudok itt maradni, felkelek és utána sietek. Nem vesz rólam tudomást, kávét főz, és bekapcsolja a rádiót.

– Jó reggelt! – köszönök.

– Neked is – veti oda.

Fagyos a hangja. Cigire gyújt, hallgatja a korai híreket, és nem foglalkozik velem, mintha itt se lennék. Nagyon rosszul esik.

– Hime – sóhajtom, és vállára teszem a kezem.

Szó nélkül félreüti. Feláll és odébb megy. Elkeserít ez a ridegség. Elkészül a kávé, beízesíti magának, és kortyolgatni kezdi.

– Én nem kapok? – kérdezem, mikor megnézem az üres kávéfőzőt.

– Ha elkészíted magadnak, igen. – Azzal itt hagy.

Csinálok magamnak egy adag feketét, addig elszívok egy cigit. Ilyet még nem csinált Hizaki. Elkészül a koffeinadag, beízesítem, de miután belekortyolok, legszívesebben azonnal kiköpném. Nem olyan, mint amit az én hercegnőm készít nekem. Keservesen felnyögök. Leerőltetem a torkomon a kávét, és megyek készülődni. Szerelmem a szekrény előtt áll, és válogat a ruhák között. Egy fekete ing mellett dönt, amin egy kereszt van, amit rózsák futnak be, hozzá szűk farmert választ. Alaposan megnézem magamnak, a nadrág szépen kiemeli formás fenekét.

– Jól nézel ki – próbálok beszélgetni.

Hümmög, de többre nem méltat. Elhúzom a szám, és felöltözöm. Párszor körbejárom a lakást, nem találom a telefonom.

– Hizaki, nem tudod, hol a telefonom? – nézek rá segélykérően.

– Ahol hagytad – veti oda.

Csúnyán nézek rá. Oké, hogy haragszik, de ennyire ne legyen undok! Végül a kabátzsebemben találom meg azt a vackot. Minden megvan, mehetünk! A ház előtt megtorpanok.

– Elvigyelek? – kérdezem.

– Nem kell, van saját kocsim, és vezetni is tudok.

– Jó, mikor jössz? Rendeljek vacsorát?

– Ahogy gondolod. Mentem, szia! – Azzal már megy is a kocsijához.

Lemondóan sóhajtok. Ilyen hideg se volt még. Elfintorodom, és megyek a saját kocsimhoz. Megvárom, míg imádott hercegnőm elhajt, és én is megyek a kiadó felé.