A féltékenység ára 4. fejezet

4. fejezet

A szokásosnál is jobban morgok, két hangot sem tudok rendesen lefogni. A hangulatom átragad mindenkire, nagyon feszült a légkör. Még Kai se mert hozzám szólni, olyan gyilkos pillantással nézek rájuk. Nem értem ezt az egészet. Bánt, hogy Hizaki ennyire haragszik rám és nem ad lehetőséget, hogy bocsánatot kérjek tőle. Ha ez még nem lenne elég, biztos ma is Gackt-al van. Nem bízom abban a fickóban. Könnyen el tudom képzelni, hogy bókol és teszi a szépet Hizakinak. Gackt pontosan tudja, hogy mennyire ellenállhatatlan tud lenni és mindenkit levesz a lábáról, ezt ki is használja. Pontosan tudja, hogy bárkit megkaphat. Undorító! Az ilyen alakokat gyűlölöm a legjobban, akiknek semmi sem szent! Én se vagyok makulátlan, de ha van valakim, rá se nézek másra! Azért mert én ilyen vagyok, nem jelenti azt, hogy mindenki más is az.

Ruki jobbnak látja, ha inkább a papírmunkával foglalkozunk. Leülök a fotelba és figyelem a fiúkat. Nem tudok részt venni a munkában, nem vagyok képes koncentrálni. Előkeresem a mobilom és a kijelzőt bámulom. Felhívjam, vagy ne? Végül döntök, felugrom és egy szó nélkül kimegyek a folyosóra. Kikeresem a számát és hívom is. Sokáig csöng, mire felveszi.

– Szia, zavarok? – kérdezem reménykedve.

– Mondjad! – Még mindig fagyos a hangja.

– Együtt ebédelünk? Érted megyek! – kérem.

– Ezek szerint lehiggadtál. Ideje volt! – morog.

– Igen, kérlek, bocsáss meg! Tudod, hogy egy barom vagyok.

– Nem is kicsi – kommentálja.

Rosszul esik, de igaza van. Ha már így beszél, talán megbocsát.

– Hime-chan, velem foglalkozz, ne mással! – hallok meg egy idegen hangot.

– Egy pillanat! – kéri Hizaki.

– Ki az? – kérdezem.

– Ne haragudj, de mennem kell. Sok a dolgom – bontja a vonalat.

Mondanék neki pár dolgot, de csak a telefon búgása válaszol. Milyen dolga van? Ki és mit akar tőle? Idegesen nézem a telefonom kijelzőjét. Eltrappolok a pihenőbe, rá kell gyújtanom, méghozzá most!

A kis helyiségben ledobom magam egy székre, és idegesen cigire gyújtok. Alig érek a bagó végére, jelez a telefonom, hogy üzenet jött. Előkapom a készüléket, a kijelzőn Hizaki neve villog. Azonnal megnézem mit írt.

– „Bocsi, de megbeszélés volt. Ebédelhetünk együtt. A szokásos hely?” – olvasom.

Visszaírok neki, hogy igen, és hogy fél óra múlva találkozzunk, aztán elindulok.

Egy közeli kis étterembe megyek. Egyszerű hely, olcsó és jól főznek. A teraszon elhelyezett asztalok üresek, így leülök az egyikhez és várok. Nem telik el sok idő, megjelenik hercegnőm is.

– Szia! – köszön, és leül.

– Szia! – biccentek.

Jön egy pincér, rendelünk valami könnyű kaját, meg egy kávét.

– Hizaki, kérlek, bocsáss meg! – Kétségbeesetten nézek a szemébe.

Nem mond semmit, csak felvont szemöldökkel várja, hogy folytassam.

– Hülye voltam, és teljesen igazad volt. Még soha nem adtál okot arra, hogy féltékeny legyek. Szeretlek, nem akarom, hogy elhagyj. Kérlek, ne haragudj! – kérem.

Megfogom az asztalon lévő kezét. Olyan kicsi, hogy eltűnik a tenyeremben. Várok, hátha mond valamit. Remélem, megbocsát, nagyon félek, hogy elveszíthetem. Csak ő tudja, hogy nem vagyok az a macsó, akinek mutatom magam. Egyedül neki mutattam meg a gyengébb énemet. A csönd egyre jobban elnyúlik, a félelem pedig minden eltelt másodperccel növekszik bennem. Tegnap túl messzire mentem!

A feszült pillanatoknak a pincér vet véget, mert meghozza a rendelést. Hizaki vár, amíg újra kettesben leszünk.

– Van fogalmad mennyire fáj, hogy még mindig nem bízol bennem? Mindent megadok neked, amit csak tudok, soha nem adtam okot, hogy kételkedj a hűségemben, és ezt kapom! – Hihetetlen keserűség van a hangjában.

– Sajnálom. – Hajtom le bűnbánóan a fejem. – Szeretlek, és nem akarom, hogy mással legyél.

– Tudom, de a bizalmatlanságod fáj, főleg hogy hány éve vagyok veled.

– Csak félek, mindent meg akarok adni neked. Aggódom, hogy nem vagyok elég neked, és valaki más elcsábít tőlem.

– Ugye tudod, hogy pont a lehetetlen viselkedésed miatt vannak a veszekedések, meg a problémák?

– Igazad van.

– Figyelj, mindent megteszek neked, de te…

– Tudom, ahogy azt is, hogy nem mentség, hogy féltékeny típus vagyok.

– Mindegy – Von vállat, és ebédjének szenteli a figyelmét.

Követem példáját. Mivel szóba áll velem, azt jelentheti, hogy kezd megnyugodni. Mikor végzünk, megisszuk a kávét.

– Ki volt az, aki közbeszólt, amikor hívtalak? – kérdezem csöndesen.

– Gackt-san volt, és pont a megbeszélés kellős közepébe telefonáltál bele.

Szívem szerint mondanék valamit, de inkább a nyelvemre harapok. Nem akarom megint megbántani, annak biztos, hogy csúnyább vége lesz, mint ami most van. Nem akarok még jobban a lelkébe gázolni. Jól van Akira, vegyél egy mély levegőt, lassan fújd ki, próbálj gondolkodni!

– Milyen megbeszélés? – Erőltetek nyugalmat magamra.

– A klippel kapcsolatban. Ruha tervek, milyen legyen a stílus. Tudod, csak a szokásos – legyint.

– Aha – nyugtázom. – És hogy haladtok?

– Egész jól. Gackt-san már megírta a szöveget, a zenei elképzelés is megvan.

– Élvezed? – kérdezem.

– Igen, de tudom, hogy Gackt-san maximalista. Sok munka vár majd ránk.

– Tehát későn jössz majd haza – állapítom meg.

– Igen, de gondolom, neked is sok dolgod lesz.

– Valahogy úgy. Nem mennek a próbák, Ruki ideges.

– Szóval áll a bál – összegzi.

– Igen, ráadásul, nagyon bántott, hogy este úgy összevesztünk.

– Szerinted én mit éreztem? Nincs annál rosszabb, mint mikor ok nélkül veszekedsz velem és féltékenykedsz. Tényleg nem tudom, mit tegyek, hogy végre bízz bennem –elcsuklik a hangja.

– Hizaki – Megfogom törékeny kezét.

Megrázza a fejét, elhúzza a kezét és int a pincérnek, hogy végeztünk.

– Megbocsátasz nekem? – kérdezem letörten.

Nem válaszol azonnal. Fürkészően figyel, állom a tekintetét.

– Igen – Mondja nagy sokára –, bár fogalmam sincs, miért.

– Tegnap azt mondtad, hogy azért, mert szeretsz – eresztek meg egy mosolyt.

– Igen, de nagyon próbára teszed a türelmem. Mást már rég otthagytam volna.

– Akkor megtisztelve érzem magam.

– Helyes – végre mosolyra görbül a szája.

Nagyon megkönnyebbülök. Ezek szerint tényleg megbocsát. Udvariasan fizetek, aztán elindulunk.

– Elvigyelek? – kérdezem.

– Nem kell, még be kell ugranom a boltba pár apróságért.

– Oké – lemondóan sóhajtok.

Azt hittem végre kicsit kettesben lehetek vele. Mielőtt elindulna, magamhoz húzom egy csókra. Készségesen átkarolja a nyakam és viszonozza. Mosolyogva válunk el, és megyünk a magunk dolgára. Nagyon boldog vagyok, hogy kibékültünk.

Sokkal jobb hangulatban megyek vissza a stúdióba. A próba is könnyebben megy és tudok mosolyogni is. Mindenki felszabadultabb. Viszonylag korán végzünk, mert Ruki és Kai interjúra mennek. Hazafelé menet beugrom a boltba, meg akarom lepni valamivel Hizakit.

A sorok közt sétálva azon töprengek, mi volt régen. Rég volt egy kis romantika. Hmm… kis drágám a bort szereti. A boros polc előtt állok és lamentálok, hogy milyet vegyek. Nem szeretem igazán, de ő igen, úgyhogy ez lesz. Kap egy üveggel valami finomat. Ahogy tovább sétálok, megállok még, és kis gondolkodás után a kosárba dobok egy-két doboz óvszert. Sose árt, ha van.

A kasszához érve, egy fiatal lány mosolyog rám.

– Szia, adhatok még valamit? – kérdi mosolyogva, miután megmondja a fizetendő összeget.

– Nem, kösz – kutatok a pénztárcámban.

– Nemsokára végzek, nem akarsz megvárni? – kacsint rám kihívóan.

Ez nyílt felhívás. Ahogy végignézek rajta. Ahogy kinéz, régen se volt az esetem, nemhogy most. Már csak Hizaki van számomra, senki más.

– Bocs, de foglalt vagyok és nem vagy az esetem – vetem oda.

Félszemmel látom, hogy hitetlenkedve hápog. Nem szeretem az ilyen rámenős lányokat. Nem vetem meg a női nemet, de mióta összejöttem életem szerelmével, nemhogy nőkre, de senki másra nem tudok ránézni. Csak ő van számomra. Kai röhögött, hogy nagyon nyálas lettem és kíváncsi, hogy mikor leszek papucs. Na, arra várhat! A fiúk előtt még mindig macsó vagyok. Az, hogy mi történik otthon, a négy fal között, az csak rám és Hizakira tartozik. Azt nem kell tudnia senkinek!

Hazaérve nem vár senki, tehát még dolgozik. A bort elrejtem, majd ha hazajön, megkapja. Lepakolok, magamhoz veszem az egyik gitárom és játszani kezdek.

Estefelé összeszedem magam, felkapom a dzsekim és lemegyek a boltba. Elfelejtettem cigit venni. Elég hűvös van, a szél is feltámad. Hatalmas a tömeg, sokan most mennek boltba, vagy haza.

Míg megveszem a cigit, leszakad az ég.

– Bassza meg! – morgok és kilépek az esőre.

Utálom az esőt! Mire haza érek, teljesen elázom. Ahogy befordulok az utcánkba, ledermedek. Hizaki száll ki egy méreg drága külföldi sportkocsiból. Gackt kiugrik a járműből, átsiet a másik oldalra és esernyőt tart Hizaki fölé. Mit keres itt ez az alak? Miért ült a kocsijában a pasim? Gackt kisegíti a gitárost a kocsiból és a lakásunk kapujáig kíséri. Váltanak pár szót, egymásra mosolyognak. Hizaki szégyenlősen a szája elé emeli a kezét. Ezt csak akkor csinálja, ha zavarba hozzák. Gackt jót nevet, majd távozik.

Megvárom, míg eltűnik, és Hizaki is bemegy a házba. Amint belépek a lakásba, megcsap a meleg. Nagyon átfáztam, de nem érdekel.

– Szia, merre voltál? – kérdi Hizaki, mikor meglát.

– Cigiért, de ezt én is kérdezhetném. Mit keresett itt Gackt? – hangom keményen csattan.

Meglepetten pislog, nem érti, miért esek neki.

– Hol van a kocsid? Nem láttam itt parkolni – jegyzem meg, és leveszem a cipőm meg a kabátom.

– Akira, már megint kezded? – kérdi lassú, kimért hangon.

– Talán nem kérdezhetem meg, hogy mit keresett itt az a fickó? Mégis miért hozott el, mikor te is kocsival mentél reggel?

Dühösen megvillan a szeme és megkeményednek a vonásai.

– Normális hangnemben nem tudsz velem beszélni? Miért kell azonnal gyanúsítanod? Alig érsz haza, máris balhéznod kell? Bármit mondok, úgyis azt hiszel, amit akarsz! Maradj magadnak! – Felhúzza az orrát, és elvonul a konyhába.

– Hé! Ne hagyj itt! – trappolok utána.

– Miért ne? Ha csak veszekedni tudsz velem, akkor hagyj békén! – fordul felém.

– Legalább áruld el, hogy mit keresett itt Gackt? – követelem – Sőt, mit kerestél a kocsijában? Azt hittem dolgozol, de tévedtem.

– Mit akarsz ezzel mondani? – remeg a hangja.

– Azt mondod, melózol, de ki tudja, merre mászkálsz. Mást se hallok, ha felhívlak, csak hogy vele vagy, kettesben ebédeltek. Olyan jól flörtöltetek itt a ház előtt – Hatalmasra nyílnak a szemei meglepetésében. – Akkor értem ide, mikor kiszálltál a kocsijából. Csak nem áthívott magához és lefeküdtetek? – fejezem be kirohanásom.

Megdermed, először elfehéredik az arca, majd pillanatok alatt vörösödik el.

– Tehát igazam van – vonom le a következtetést.

Tudtam, tudtam, hogy Gackt el fogja csábítani tőlem! Egy hatalmas csattanás és az arcom fájdalma térít észhez. Hitetlenkedve érintem meg fájó arcom. Hizaki áll előttem villogó szemekkel, amelyek könnyektől csillognak.

– Menj a francba! Elegem van belőled! – elcsuklik a hangja.

Sarkon fordul és eltűnik a hálószobában. Sokkolva állok, alig hiszem el, ami történt. Még sose emelt kezet rám, nem is szokása. Csak most tudatosul bennem, hogy miket vágtam a fejéhez. Ezúttal lehet, hogy túl messzire mentem.

– Hizaki! – Sietek utána. – Kérlek, bocsáss meg!

A háló előtt megtorpanok. Hercegnőm áll előttem, kezében a takarómmal, meg a párnámmal.

– Mit csinálsz? – kérdezem.

Nem mond semmit, csak a kanapéhoz lépve ledobja rá a holmim. Visszamegy a szobába, és becsapja az ajtót.

– Hizaki, bejöhetek? – kérdezem, és nyitnám ki az ajtót, de nem enged.

Tehát kizárt.

– Hime, sajnálom, hallod? Nem tudom, miért mondtam. Engedj be! – kérem lágyan.

Nem válaszol. Megpróbálom kinyitni az ajtót, ami mégis enged. Kitárom, de mielőtt bármit tehetnék, egy párna landol az arcomban.

– Kifelé! – kiáltja.

Nem tehetek mást, kilépek a szobából. Becsukom magam után az ajtót és lerogyok a kanapéra.

– Akkora egy barom vagyok! – nyögöm.

A hideg térít magamhoz. Még mindig a vizes ruháim vannak rajtam. Elvonszolom magam fürdeni, hátha segít rendezni a gondolataimat.

Hiába a forró zuhany, nem segít. Elgyötörve ülök le új ágyamra. Megágyazok magamnak, betakarózom, és magamhoz ölelem a nemrég hozzám vágott párnát. Árad belőle szerelmem illata. Nagyon fáj, amit mondtam neki. Miért kell mindig mindent elcsesznem? Miért? Miért nem tudok bízni benne?

– Akkora marha vagyok! – nyöszörgök.

Nem jön álom a szememre. Csak kegyetlen szavaim visszhangoznak a fejemben. Magam előtt látom Hizaki könnyes szemeit. Ez mindennél jobban fáj.