Mi történt a régi Reitával? 6. fejezet

6. fejezet

Reggel korán kelek, és egy kávé után már megyek is haza. Ha jól emlékszem nincs otthon sok kaja. Hazafelé menet veszek valami finomat a boltban. Mikor haza érek még csönd van. Nem csoda, Pon mindig sokáig alszik, mikor lehetősége van rá. Első utam a konyhába vezet, hogy főzzek egy kávét. Neki inkább kakaót készítek, azt nagyon szereti. Mire lefő a kávé, ő is megjelenik.

- Rei? - kérdi két ásítás között.

- Szia, hoztam reggelit és csináltam neked kakaót.

- Tényleg? - lepődik meg.

- Aha, gyere, ülj le – intek az asztal felé.

Leül és tálalom a reggelit. Néhány péksüti, kávé és kakaó. Egész jó kis reggeli.

- Rei, ami tegnap történt... én, sajnálom – motyogja.

- Én is. Hagyjuk inkább. Mindketten hibás vagyunk, de próbáljuk meg rendbe hozni, jó? - kérem.

- Oké, csak azt szeretném, ha velem is töltenél időt, ha eljárnánk szórakozni. Velem is legyél, ne csak a barátaiddal. Ennyit szeretnék kérni.

- Oké, de akkor ne akarj állandóan itthon ülni.

- Nem akarok, de állandóan olyan helyekre akarsz menni, amiket nem szeretek. Nem vagyok olyan bulizós mint te.

- Azt azért nem mondhatod, hogy sose megyek el veled.

- De nagyon ritkán.

- Együtt tudunk változtatni.

- Oké, igyekszem megváltozni – erőltet egy mosolyt.

- Helyes. Mihez volna kedved? - kérdezem.

- Nem tudom. Szép idő van, elmehetnénk valahova.

- Hova?

- A parkba.

- Lesz ott valami?

- Nem, de ott nyugi van.

- Mit szólnál ha vinnénk ki pokrócot, meg némi kaját?

- Piknikre gondolsz? - vonja fel a szemöldökét.

- Aha – fejezem be a reggelit.

- Benne vagyok! - ragyog fel az arca.

Gyorsan elpakol és már szalad is csomagolni. Első utam a fürdőbe vezet. Jólesik kicsit áztatni magam a forró víz alatt. Végül felfrissülve megyek a szobába. Pon felfigyel rám, és végig magamon érzem tekintetét, ahogy átöltözöm.

- Tetszik valami? - kérdezem.

- Nem vagy kicsit elszállva magadtól? - kérdi.

- Miért lennék?

Nevetve hozzám vágja a kezében szorongatott pólóját. Mosolygok rajta, miközben a ruháim közt turkálok. Egy laza kék póló, meg egy vékony fehér nadrág mellett döntök. Ő még sokáig molyol, mire végre elindulhatunk. A ház előtt épp kérdezném, hogy melyikünk kocsijával menjünk, mikor már az enyém mellett toporog. Feloldom a zárat és bepakolunk. Beülünk és Pon azonnal zenét indít. Valami zenei kívánságműsor megy.

- Azt elmondod merre voltál este? Aggódtam – motyogja.

- Ruruval elmentünk egy kocsmába. Ittunk két kör sört, aztán átmentünk hozzá. Sokáig beszélgettünk, aztán kaptam egy helyet a kanapén ahol alhattam.

- Aha, biztos jól el voltatok. Nem alhattál sokat, karikás a szemed.

- Az igaz, elég sokat pofáztunk. A fő gond az volt, hogy a kanapé kényelmetlen volt. Az szexre jó, meg ücsörögni, de aludni végképp nem – nevetek.

Végre ő is nevet. Ahogy végiggondolja, teljesen elpirul.

- Na igen, a kanapé – motyogja.

Hát igen, van pár pirongató emlék az ülőalkalmatossággal kapcsolatban. Kis kocsikázás után elérjük a hatalmas parkot. Leparkolom a kocsit, míg a jármű leállításával bíbelődök, addig Pon előszedi a magunkkal hozott holmit. Nagyon boldog, szinte ugrándozva megy előttem.

- Gyere! - nevet.

Megcsóválom a fejem és követem. Míg egy megfelelő helyet keres, addig cigire gyújtok. Mindenhol sétálgató párok, családok, kutyasétáltatók. Tökéletes a béke és a nyugalom. Ennél több nekem nem is kell. Nagyon szükségem volt már erre. Mire észbe kapok, Pon már nagyon messze jár. Egy nagy fa alá telepszik le és pakolja ki az uzsonnát.

- Végre, már azt ide se érsz – pillant fel rám.

- Jól van, na – ülök le – Minek rohanjak? Itt az egész nap.

- Mikor mentek turnéra? - kérdi és elnyúlik a pokrócon.

- Később, pár hónap múlva. Ti?

- Talán fél év múlva, addig forgatunk és stúdiózunk. A TV műsorról nem is beszélve – fintorog.

- Ezt úgy mondod, mintha azt nem szeretnéd – heveredek mellé.

- Nem is, mert későn kezdődik. Annyira hogy nincs értelme előtte aludni, utána meg csak pár órám marad, mire reggel kelni kell.

- De nem kell mindig menned. Ha te panaszkodsz, akkor Tora mit mondjon? Ő a műsorvezető.

- Jól van na! - morran.

- Nyugi – borzolom össze a szőke tincseit.

Újra elmosolyodik, és a nagy kosárban kezd matatni. Előkerül két üdítő, amit felbontunk.

- Hoztunk kártyát? - kérdezem.

- Aha, meg egy labdát is.

- Játszunk?

Fülig szalad a szája és már keveri is a lapokat. Jó pár kört lejátszunk, mikor megunja és inkább ebédelünk. Szerencsére kapok egy hideg sört.

- Nincs is jobb, mint egy meleg napon egy hideg sör – mosolygok.

- Te kis kéjenc – mosolyog.

- Nem is – tiltakozok – Ha az lennék, most nem itt lennénk, – füléhez hajolok és belesúgok – hanem otthon nyögnél alattam.

Arcába szalad a vér, és olyan vörös lesz, mint a főtt rák.

- Perverz vagy – lök meg.

- Nem, csak kicsit túl teng bennem a feszültség.

- Nem vagyok elég jó neked? - vonja fel a szemöldökét.

- De, csak nagy az étvágyam.

Nevetve felugrik és felkapva a labdát elszalad. Megcsóválom a fejem és felállok. Gyerekek módjára labdázunk. Nem érdekel, most jól érzem magam, nincs semmi gond, és végre béke van köztünk. Rég nem éreztem magam ilyen felszabadultnak. Régen volt már ilyen köztünk. Ilyen nyugalom. Talán a kapcsolatunk legelején, mikor még boldogok voltunk és a fellegekben jártunk. Remélem még visszajöhetnek azok az idők.

- Merre kalandozol? - áll elém kissé kifulladva.

- Csak a rég múltban – vonok vállat.

- Ott jobb, mint a jelenben?

- Nem, azt hiszem nem – gondolkodom el.

- Gyere, menjünk haza – kéri.

Összepakolunk és elindulunk haza.