Mi történt a régi Reitával? 7. fejezet

7. fejezet

Alig hiszem el, lassan egy hete van béke és nyugalom köztünk. A munka is jól halad, minden a lehető legjobb.

- Pon, mit csinálsz ma este? - kérdezem.

- Nem tudom, mihez lenne kedved? - kérdi és az ölembe mászik.

Átkarolja a nyakam és hatalmas szemekkel néz rám. Huncut mosolyra húzza kívánatos ajkait. Kicsit riszálja is a fenekét és kelleti magát.

- Mondjuk, eljönnél velem inni? - kérdezem.

- Mi? - döbben meg.

- Jól hallod. Igyunk meg valamit.

- Itthon is tudsz inni – biggyeszti le ajkait.

- Tudom, de szeretnék elmenni. Hiányzik a kocsma-szag, a cigi füst, a hangos zene.

- Tudod, hogy nem szeretem az alkoholt.

- Hiszed vagy sem, a kocsmában adnak üdítőt is. És nem ciki azt kérni.

Elgondolkodik. Tudom, hogy nem rajong az ilyesmiért.

- Na, ne kéresd magad. Iszunk egy-két pohárral, aztán jövünk – érvelek.

- Jól van, de csak pár ital. Ha részeg mersz lenni, nagyon megbánod – fenyeget.

- Nyugi, csak sört fogok inni – nevetek.

- De csak a kedvedért – dönt.

Lemászik rólam és készülődünk. Nem megyünk messze, csak pár utcára, hogy inkább gyalog megyünk. A kocsmában megcsap a meleg és a tipikus kocsma-szag.

- Mit kérsz? – kérdem.

- Kólát.

- Oké, keress helyet – intek az asztalok felé.

Elég hosszú a sor, így eltart egy darabig mire sorra kerülök. Kikérem az italokat és Pon keresésére indulok. Az egyik sarokban találom meg. Épp a telefonját birizgálja.

- Ki nem tud nélküled éni? - kérdezem és letelepszem.

- Csak gondoltam elütöm az időt, amíg rád várok. Mi tartott eddig? - kaparintja meg a kólát.

- Nem tűnt fel, hogy hatalmas a sor? - kérdezem.

- Bocs – morog.

Összekoccintom az poharakat és iszunk. Jó hangulatban iszogatunk és beszélgetünk. Ugyan eleinte nem örült, hogy ide jövünk, mégis jól érzi magát. Ennek igazán örülök.

- Kérsz valami erősebbet? - kérdezem, mikor elfogy az ital.

- Rád bízom. Csak ne töményet – kéri.

Biccentek és már itt se vagyok. Újra kivárom a hosszú sort. Magamnak sört veszek, Ponnak meg vodka-kólát. Nem túl erős, de érezni a vodka édeskés utóízét. Remélem megissza. Ha nem, több jut nekem. Mire visszaérek, Pon előtt két apró pohár van, tele aranybarna wishky.

- Ez meg? - kérdezem

- Egy hölgy osztotta a kóstolót. Mondtam, hogy ketten vagyunk, és adott még egyet.

- Kösz. Ezt neked hoztam – tolom elé a pohár vodka-kólát..

- Kösz, mi ez?

- Kóstold meg.

Elveszi és belekortyol.

- Édeskés. Mi ez?

- Vodka-kóla.

- Finom.

Fülig szalad a szám, nagyon örülök. Boldogan eliszogatja az italt. Jókedvűen nevetünk, főleg Pon, mikor már a második vodka-kólát iszogatja és kissé ki van pirulva az arca. Kezd a fejébe szállni a pia.

- Merre van a mosdó? - kérdi, túlkiabálva a hangzavart.

- Gyere – fogom meg a kezét és húzom magam után.

A kocsma hátsó része felé vezetem, ahol a mosdók vannak. Végig megyünk egy sötét és üres folyosón. Mielőtt elérnénk a WC-t, Pon neki nyom a falnak és mohón megcsókol. Meglepetten felnyögök. Sose csinált ilyet, nem arról volt híres, hogy nyilvános helyen essen nekem. Mindig félt, a lesifotósoktól. Átkarolom vékony derekát és magamhoz húzom.

- Mit szeretnél? - húzódom el.

- Téged – mosolyog.

Alig mondja, keze máris a nadrágomban matat.

- Na, ezt majd otthon – tolom el.

- Most – nyafog.

- Akkor gyere - elkapom a karját és berángatom a WC-re.

A helyiségben nincs senki, így az első fülkébe berántom. A szemközti falnak támaszkodik, én meg azonnal a hátához simulok. Gyakorlott mozdulatokkal csatolom ki övét. Hátra tolja a fenekét és éledező férfiasságomhoz dörgöli magát. Nyakát harapdálom és kezem már az alsójában van. Felnyög ahogy meredező férfiasságára fogok. Amint kiszabadítom merevedését, megvonaglik és a kezembe löki magát. Nagyon ki lehet éhezve, nem kell sok, néhány mozdulat és egy nagyobb nyögéssel az arcán elélvez. Kábán szuszod, és hagyja, hogy megigazítsam a ruháit. Amint lélegzethez jut, lecsukja a WC deszkát, ráül és az övemmel kezd babrálni.

- Te még hátra vagy – mosolyog.

Szőke tincseibe túrok. Kiszabadít kényelmetlenné vált nadrágomból. Minden tétovázás nélkül simít végig hosszomon. Kéjes mosolyra húzza ajkait és végig rajtam. Megborzongok, mire elmosolyodik és végre a szájába vesz. Nem tudok magamban tartani egy nyögést. Határozott mozdulatokkal kényeztet. Nem kell sok, hogy egy elfojtott nyögéssel érjen utol a vég. Meglepetten felnyög, de lenyeli minden cseppem. Rendbe szedem magunkat és elindulunk haza. Kicsit szédeleg és gyorsabban megy, meg vigyorog, de más nem mutatja, hogy ittas lenne. Kíváncsi vagyok mennyire emlékszik majd. Első utam a fürdőbe vezet és a hűvös zuhany alá állítom Pont. A víz magához téríti és kijózanítja.

- Aludni akarok – nyöszörög.

Szárazra dörgölöm, aztán elkísérem a szobába. Alig van ébren, mindjárt állva elalszik. Lefektetem és amint vízszintesben van, alszik is. Mosolyogva figyelem, aztán elmegyek fürdeni. Felfrissülve megyek vissza a szobába. Pon keresztben fekszik, és az egész ágyat elfoglalja.

- És én? - kérdezem.

Elhúzom a szám és egy pokróccal a kezemben megyek a nappaliba. Elhelyezkedem a kanapén és pár perc múlva már alszom is.

Reggel fájó tagokkal kelek.

- Soha többé nem alszom itt – nyögöm.

Első utam a konyhába vezet, hogy főzzek egy kávét. Szerencsére nem vagyok másnapos, meg se ártott a tegnapi iszogatás. Készítek ki egy adag fejfájás csillapítót, szerintem Ponnak szüksége lesz rá. Pirítóst is csinálok, az jót tesz majd a gyomrának. Alig készülök el, mikor előkómál. Nagyon nyúzott az arca.

- Jó reggelt – mosolygok.

- Jobbat – nyöszörög.

- Másnapos vagy?

- Kicsit. Nem igazán emlékszem mi történt. Csak annyi rémlik, hogy hoztál valamit, aztán elmentünk hátra, ahol... - ahogy kimondja, fülig vörösödik – Ugye nem csináltunk semmi rosszat?

- Rosszat? Azt épp nem mondanám – vigyorgok kéjesen.

- Mit csináltam? - sápad el.

- Fogalmazzunk úgy, hogy szép perceket töltöttünk együtt.

- Mit csináltam? - szinte visít – Látott minket valaki?

- Lényegében letepertél, könnyítettem rajtad, te meg leszoptál – összegzem.

Leroskad a székre és a tenyerébe temeti az arcát. Halálra van rémülve.

- Reméltem, hogy csak álom volt.

- Senki nem volt ott, amúgy is egy szűk fülkében voltunk.

- De miért? Miért hagytad? Nem én akartam, az alkohol miatt volt – hadarja.

- Mi bajod van? Miért hisztizel emiatt?

- Talán nincs rá okom? Engem kirúgnak ha ez kiderül.

- Szerinted nekem nem lehet bajom belőle? Ezért vittelek olyan helyre, ahol senki nem lát. Mivel nem látott senki, nem lehet baj.

Mélyet sóhajtok. Már megint kezdi.

- Ne hisztizz! Te fújod fel a dolgot.

- Nem hisztizek! Csak félek – nyafog – Tudod, mit? Soha többé nem megyek kocsmázni.

- Te hülye vagy. Csak mert kicsit jól érezted magad mért kell cirkuszolni?

- Csak félek.

- Ne légy ennyire paranoiás. Én is el merek járni itthonról.

- De én nem te vagyok!

- Tudom, de miért nem mered kicsit elengedni magad?

- Félek, hogy mi lesz, ha valami kiderül. Ezért nem akarok soha többé inni.

- Nem az itallal van bajod, hanem túlságosan félsz. Emlékezz vissza mi volt tegnap. Ízlett neked a pia amit vittem.

Nem mond semmit, csak beízesíti magának a kávét és elmajszolja a pirítóst.

- Pont ezért nem járok el inni. Nem az én világom és nem akarom, hogy mások megtudják.

- Nem akarok veszekedni – állítom le.

- Én se veszekszem, csak elmondom a véleményem. Már az is baj?

- Nem, de miért kell állandóan attól félned, hogy meglát valaki? Nem vagy szent, te is elmehetsz szórakozni. Neked is van életed.

- De nem akarom, hogy bárki tudjon róla. Ezért nem járok el sehova. Nekem jó itthon.

- Bocs, hogy megpróbállak néha kirángatni a csigaházból – mordulok.

Kezd már most nagyon elegem lenni. Túl szép volt ez a pár nap békében. Hogy elkerüljem, hogy a reggel a szarból átmenjen katasztrofálisba, inkább nem szólok Ponhoz és elkezdek készülődni. Már most szarrá ment a napom. Mi jöhet még?