Mi történt a régi Reitával? 8. fejezet

8. fejezet

A rossz hangulat rátelepszik a próbára is. Nem akarok összebalhézni a srácokkal, ezért inkább nem szólok senkihez. Nagyon a gondolataimba mélyedek, csak arra figyelek, hogy hiba nélkül eljátsszam amit kell. A zene valamennyire segít lenyugodni, de csak addig, amíg Ruki szünetet nem rendel el.

- Baj van? - terem mellettem Ruru.

- Igen, van.

- Elmondod?

- Legyen elég, hogy otthoni az ügy.

- Értem – bólint – Mit szólnál, ha majd elmennénk inni?

- Mikor és hova?

- Munka után?

- Ilyen könnyen belemész? - csodálkozik – És mi lesz a pasiddal? Nem fog neki örülni.

- Leszarom.

Hatalmasra nyílnak szemei és bambán bámul rám. Egy rövid ebéd szünet után folytatjuk a munkát. Még sikerül elszívnom pár cigit, miközben a papír munkát csináljuk. Sose szerettem, de most legalább jobban leköt, hogy figyeljek a többiekre. Elég sok cigit elszívok, mire végzünk. Talán egy egész dobozzal is. Végre valahára Ruki elenged.

- Gyere – karon ragadom Rurut és elindulunk.

Most én választok kocsmát. Tudok is egy jót itt a közelben. És ami még jó, hogy olcsó. Néhány sarokra van a kiadótól. Ugyan még csak kora este van, máris szinte dugig van a hely. A pultnál találunk szabad székeket, ahogy le tudunk ülni. Kikérjük a sörünket, koccintunk és nagyokat kortyolok a hideg és keserű italból.

- Na, ki vele. Ezúttal mi a baj?

- Bármit teszek, nem jól sül el. Sőt! Katasztrofálisan – morgom.

- Mert?

- Tegnap eljött velem egy kocsmába. Eleinte csak üdítőt ivott, aztán kért valami erősebbet. Vettem neki vodka-kólát. Ízlett neki, aztán kért még egyet és meg is itta. Kicsit a fejébe szállt. Hátra mentünk a mosdóba, mert oda akart menni. És ahogy lenni szokott, letámadott.

- Erre a részre nem vagyok kíváncsi! - emeli fel a kezét.

- Másnap meg én voltam a hibás, azért ami történt. És hogy ő soha többet nem jön inni, mert mi lesz, ha valaki megtudja, arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha meglátják velem és kiderül a kapcsolatunk. Persze az nem jutott eszébe, hogy nekem is van legalább annyi veszíteni valóm, mint neki. Azért kezdett hisztizni már kora reggel, mert túlságosan fél attól, hogy valaki megtudja, hogy van magánélete. Azt mondta, hogy pont ezért nem jár el sehova. Nem értem, hogy tud így élni, hogy állandóan fél mindentől. Az eszébe se jut, hogy neki is lehet élete és nem tudódik ki. És hogy neki jó otthon ülni. Komolyan mondom, mint egy nyugdíjas – horkanok a végén.

- Nem csodálom. Nem értem miért töröd magad. Miért próbálod még mindig megváltoztatni?

- Nem tudom.

- Sejtettem. Nem tűnt fel, hogy ahányszor próbálsz tenni valamit, mindig vissza felé sül el? És mindig te leszel a hibás. Figyelj, ha ő nekem akar változni és változtatni a helyzeten, akkor te a fejed tetejére állhatsz, akkor se lesz semmi másként.

- Kezdem úgy érezni, hogy neki nem is számít, hogy én mit akarok.

- Csak most? Nekem már rég feltűnt.

Válaszként a combjára csapok. Feljajdul és káromkodik egy sort.

- Figyelj, ha rám hallgatsz, most hagyod egy ideig, hogy kihisztizze magát. Szerintem hagyd békén, hagyd hogy otthon üljön ahogy akar, te meg gyere velem bulizni. Nem vagytok összenőve. Ha látja, hogy eljárt otthonról, talán kedvet kap és csatlakozik.

- Gondolod?

- Igen.

- Én csak azt akarom, hogy minden rendben legyen, de kezdem úgy érezni, hogy árral szemben úszok.

- Csodálom, hogy még van erőd.

- Néha elgondolkodom azon, hogy hagynom kéne. Szerinted?

- Fogalmam sincs. Hidd el, nem azt mondom, hogy szakíts vele, mielőtt félreérted! - védekezően maga elé emeli a kezeit.

- Tudom, nyugi. Nem tudom miért viselek el tőle mindent – keserűen megcsóválom a fejem.

- Szereted őt.

- Azt hiszem.

- Tudod, van különbség a szerelem, a ragaszkodás és a megszokás között. Ne keverd össze ezeket.

- Úgy beszélni, mint valami dilidoki – gúnyolódok.

- Nem hiszem, hogy arra lenne szükséged. Inkább egy megértő barát kell neked.

- Kösz – mosolygok rá hálásan.

- Ugyan – legyint.

Mosolyt erőltet magára és végre segít feledtetni a gondjaimat. Folyamatosan isszuk a sört és jókat nevetünk. Már a második korsóval iszom, mikor megszólal a telefonom.

- Igen? - emelem a fülemhez, anélkül, hogy megnézném ki az.

- Merre vagy? - kérdi Pon morcosan.

- Egy kocsmában, Ruruval – mondom egyszerűen.

- Nem úgy volt, hogy haza jössz?

- Nem beszéltünk meg semmit, tudtommal programunk sincs, úgyhogy gondoltuk, megérdemlünk egy sört.

- Hányszor egy sört? - kérdi szarkasztikusan.

- Kösz, úgy beszélsz, mintha alkoholista lennék – mordulok.

- Kb. mikor lehet rád számítani? - tereli a témát.

- Nem tudom, szerintem még megisszuk a sört és megyünk. De nem kell aggódnod, ma haza megyek.

- Nem aggódok, felnőtt vagy, azt teszel amit akarsz – morog.

- Na szia – búcsúzok és kinyomom.

Már megint. Még mindig hisztizik.

- Mi van? - kérdi gitárosom.

- Semmi, csak morgás.

- Ezúttal miért?

- Nem vagyok otthon, veled vagyok és kocsmában sörözök.

- Minden olyat csinálsz, amitől fél. És most te vagy a rossz.

- Mint mindig! - fintorgok.

Gunyoros megjegyzésemen mindketten nevetünk. Megisszuk a sört és kérünk egy újabbat. Nem sietek nagyon. Inkább kiélvezem a jól megérdemelt pihenőt. Nemsokára úgy is elutazunk akkor majd alig lesz időm. Valamikor este indulunk haza.

- Elég késő van, gyere, aludj nálunk – invitálom.

- Nem fogok zavarni?

- Nem hiszem – vonok vállat.

Fülig szalad a szája és elindulunk haza.

- Amúgy is, az én lakásom – jegyzem meg.

- Ahhoz képest, legutóbb, mikor összevesztetek, te jöttél el. Olyan volt, mintha kidobott volna a saját lakásodból.

Azonnal rávágnám, hogy hülye barom, de a torkomon akad a szó. Jobban belegondolva igaza van. Inkább nem rágódok ezen, hanem inkább ugratjuk egymást Ruruval. Otthon sötétség és csönd fogad. Pon biztosan már alszik. Elküldöm bandatársam fürdeni, addig kerítek neki egy váltás nadrágot. A motozásra és vízcsobogásra Pon is előkerül.

- Ha itt vagy, akkor ki fürdik? - dörgöli meg álmos szemeit.

- Ruru – mondom.

- Mit keres itt?

- Késő van, nem engedtem haza – felelem egyszerűen.

- Miért nem szóltál?

- Most találtam ki.

- Aha – kommentálja – Fent lesztek, vagy jössz aludni?

- Megyek, csak kerítek Rurunak takarót.

Bólint és elvonul. A szekrényből előkerítek egy takarót meg egy párnát és barátom kezébe nyomom.

- Kanapé – bökök az ülőalkalmatosság felé.

Átveszi a takarót meg a párnát és megágyaz magának. Elmegyek fürdeni, aztán megyek és remélem, hogy Pon nem zárt ki a szobából. A szobába bejutok, de még csak egy jó éjt puszit se kapok.