Tökéletes színjáték 4. fejezet

4. fejezet

Az elkövetkező napokban Kamijo próbált megbarátkozni a gondolattal, hogy hamarosan találkozik a menyasszonyával. Az sem segített neki, hogy Miyavi folyamatosan ötletekkel bombázta, hogy lehetnek ágyasai, és különböző ötletekkel állt elő a jövendőbeli feleség külsejét illetően.

- Miyavi, még egy szó, és nem állok jót magamért – mordult Kamijo.

- Miért? Csak segíteni próbálok.

- Úgy segítesz a legtöbbet, ha csöndbe maradsz.

- Miért? - pislogott hatalmasak Miyavi.

- Bocsáss meg, de egyedül akarok lenni – azzal magára hagyta barátját.

Kamijo végigsétált a palota folyosóin, ki a hatalmas kertbe. Szeretett itt sétálni, mindig megnyugtatta. Úgy érezte, itt önmaga lehet. Nem kellett senkinek és semminek megfelelni, nem kellett trónörökösként viselkednie, hanem nyugodtan gondolkodhatott. Ez volt az ő menedéke. A hatalmas kerten belül is volt egy eldugott hely, ahova gyakran vonult vissza. Egy apró rózsalugasban keresett nyugalmat, ahol egy pad és egy apró kis tó kapott helyet. A tavacskán kacsák úszkáltak, ügyet sem vetettek az érkező hercegre. Kamijo lerogyott a padra és tenyerébe temette arcát. Sok volt számára az elmúlt pár nap. A bálon úgy érezte, megtalálta azt, akit képes lenne szeretni, de ez a remény szertefoszlott a bál végeztével, és ránehezedett a zord valóság, ahol el kell vennie egy számára ismeretlen nőt. Miyavi „segítsége” sem javított lelki állapotán. Legszívesebben elmenekült volna. Úgy érezte, nem bírja el azt a terhet, ami a közelgő esküvő, majd a koronázás és végül az uralkodás jelent. Úgy érezte még nem áll készen erre. Nem tudta kihez fordulhatna. Gackt mester csak kioktatná, édes anyja sem tudna kielégítő választ adni. Teljesen egyedül érezte magát.

- Hát itt vagy – telepedett mellé Teru.

- Ha te is vigasztalni szeretnél, mint Miyavi, kérlek inkább ne. Elegem van – sóhajtott fáradtan.

- Nem azért jöttem. Kerestelek, de nem voltál sehol, ezért jöttem ide.

- Miért kerestél? Megint Gackt akar valamit?

- Nem. Talán baj, hogy a bátyámmal akarok lenni?

- Az sose baj – tette öccse vállára a kezét Kamijo.

Teru volt az egyetlen, akit minden körülmények között megtűrt maga mellett. Sose volt teher számára testvére társasága.

- Ennyire nyomaszt a helyzet? - kérdezett rá Teru.

- Igen. Nem akarom ezt az egészet. Mindenki csak arról beszél, hogy ez a kötelességem, tegyem meg a családunkért és az országért, meg hogy ez mekkora megtiszteltetés a másik családnak. Ez lehet, de őket apánk részesítette ebben a megtiszteltetésben.

- Szerinted apánk is kötelességből vette el anyánkat? Szerették egymást? - kérdezte komoran Teru.

Ez tőle szokatlan volt. A mindig vidám, könnyed és mosolygós fiútól távol állt minden negatív érzelem.

- Igen, szerették egymást. Anya sokat mesélt, hogy eleinte feszengett apa mellett, azt megszokta és elfogadta olyannak, amilyen. Azt is mesélte, hogy apa hihetetlenül boldog volt, mikor megszülettem. Viszont mi te születtél, ha lehet, még boldogabb volt.

- Mire emlékszel róla?

- Nem sokra. De arra igen, hogy sokat játszott velünk, amin mindenki csodálkozott és sokan megbotránkoztak. Azt is tudom, hogy nagyon szerette anyánkat és minket. Sokat jelentett számára a család.

- Néha próbálok visszaemlékezni rá, de nem igazán megy. De tisztán emlékszem, hogy milyen volt a nevetése és mennyit bolondozott velem.

- Anya azt mondta, hogy ugyanolyanok vagyunk mint ő.

- Lehet benne valami – Teru szomorkásan elmosolyodott.

Kamijo elnevette magát, magához húzta öccsét és megszorongatta. Teru átkarolta bátyja derekát és válla hajtotta a fejét.

- Mihez kezdesz majd? - törte meg a csendet a fiatalabb.

- Nem tudom, megpróbálom a legjobbat kihozni a helyzetből. Meglátom milyen. Lehet, hogy nem lesz egy világ szépe, de ha kedves, jól is kijöhetünk.

- Talán még belé is szeretnél. Sok olyan nemesi család van, ahol az asszony csúnyácska, mégis kimondottan kedves. Ez megszépíti.

- Ahogy mondod – mosolygott Kamijo – Legalább te megértesz.

- Miért?

- Már elegem van Miyavi viccelődéséből. Te vagy az egyetlen aki megért.

- Hisz a testvéred vagyok – vigyorodott el.

- Több annál. A legjobb és legbizalmasabb barátom.

- Gyere, menjünk vissza. A végén azt hiszik, hogy elvesztünk.

- Bár úgy lenne.

Teru mosolyogva megcsóválta a fejét. A két testvér jobb hangulatban indult vissza a palotába.

- Mihez kezdesz, amíg nem ér ide a jövendőbelid? - kérdezte Teru.

- Nem tudom. Kiélvezem a szabd életet – mosolygott az idősebb.

- Esti kiruccanásra gondolsz?

- Ahogy mondod.

Teru szája fülig szaladt, szemei kikerekedtek és boldogan megcsillantak.

- Szólj Miyavinak, Toshival beszélek. A szokásos helyen és időben.

Teru biccentett és barátja keresésre indult. Kamijo mosolyogva nézett testvére után. Már nagyon várta, hogy útnak induljanak, de addig még sok dolga volt. Ugyan nem ő intézte az államügyeket, de kivette belőle a részét. Elfoglalta hatalmas dolgozószobáját, és elkezdte átlapozni a hatalmas papírkupacot, ami az asztalon tornyosult. Hosszú órákig teljesítette uralkodói kötelességeit.

- Van még mára valami? - fordult a mellette ácsorgó hivatalnok felé.

- Nincs uram – hajolt meg.

- Végre. Elmehetsz, mára végeztünk – intett.

A hivatalnok meghajolt és távozott. Kamijo felállt és megmozgatta elgémberedett tagjait. Kinézett a hatalmas ablakokon. Már besötétedett. Pár óra és kiszökhet a palotából az öccse és Miyavi társaságában. Elmosolyodott a gondolatra. Szeretett álruhában az egyszerű emberek között elvegyülni.

- Itt van uram? - hallott egy meglepett hangot – Nem találtam a szobájában.

- Mit szeretnél mester?

- Édesanyja üzeni, hogy nemsokára vacsora.

- Rendben.

Kamijo elment mestere mellett és legnagyobb örömére a folyosón találkozott Toshiyával.

- Toshi, gyere velem – utasította.

Toshiya szó nélkül követte urát. Kamijo belépett a szobájába és miután Toshi is belépett, bezárta az ajtót.

- Mit tehetek önért? - kérdezte a szobalány.

- Szerezz három polgári ruhát, és falazz nekünk.

- Mi? Ma is ki akar menni?

- Igen.

- Uram! Ha nem vigyáz, rájönnek.

- Ha így lesz, az csak a te hibád lesz – mosolygott ördögien a szobalányra.

- Uram, kérem ne csinálják ezt velem. Nem szeretek hazudni, mégis erre kényszerítenek! Főleg nem szeretnék hazudni a királynőnek.

- Nyugalom – fogta két tenyere közé a lány arcát – Nem kell hazudnod senkinek, csak mondd azt, hogy elfáradtunk és alszunk. Nem lesz semmi baj. Ha mégis történne valami, megvédelek. Nem te tehetsz róla, én parancsoltam ezt. Érted?

- Igen – biccentett.

- Helyes. Kérlek, szerezd meg amit kértem.

- Máris.

Toshiya kisietett a szobából, hogy teljesítse ura kérését. Kamijo felül az ablakpárkányra és a csillagok felé fordította tekintetét. Még mindig olyan tisztán emlékezett a titokzatos szépségre, mint percekkel korábban látta volna. Fülében csengett a lány bársonyos hangja.

-Édes Istenem, bárcsak itt lennél és a karjaimban tarthatnálak – sóhajtotta.

Merengéséből egy szolgáló szakította ki, aki jelentette, hogy a vacsora készen van. Kamijo kellett lenül elindult az étkezőbe. Mikor megérkezett, Miyavi cinkosan elmosolyodott. Az egész étkezés nyugalomban telt, a három fiú szokásához ugratta a másikat, néha Jasmine is tett pár epés megjegyzést, mire a fiúk szava elakadt. Vacsora után a három jó barát fáradtságra hivatkozva a szobájába vonult. Kamijo elmosolyodott, mikor megtalálta az ágyára kikészített ruhákat. Egy fehér ing, barna nadrág és mellény, mellette egy kalap és köpeny. Magára vette őket, és várt. Kell egy kis idő, amíg elcsendesedik a palota. Izgatottan ácsorgott az ablak előtt. Tudta, hogy nem lesz sok idejük, az őrségváltás nem tart sokáig. Legnagyobb megkönnyebbülésére, egy apó kavics koppant az ablakon. Oda sietett és kitárta.

- Gyerünk! – mosolygott Teru.

Az ablak alatt ült egy lovon, egy másikat magam mellett tartott. Kamijo gyakorlott mozdulatokkal mászott ki az ablakon és huppant le a puha fűre. A nyitott ablak miatt nem kellett aggódnia, Toshiya be fogja hajtani. Kamijo felugrott a hozott ló nyergébe és öccsével elügettek. Nem a saját hátasaikat hozták, azokat felismernék az emberek.

- Miyavi? - kérdezte az idősebb.

-A kapun kívül vár ránk.

Nem beszélgettek tovább. Keresztül vágtattak a hatalmas udvaron, át a kapun, ezzel kijutva a kastélyból. Letérve az útról, a kastélyt övező fák felé vették az irányt. Keresztül lovagoltak a fás ligeten, majd egy hídnál találkoztak Miyavival.

- Végre! Már nem tudtam merre jártok – fogadta barátait Miyavi.

- De itt vagyunk – biccentett Teru.

Átlovagoltak a kis kő hídon és a legközelebbi város felé vették az irányt. Hogy elkerüljék a nem kívánatos utazókat, letértek az útról és a fák takarásában lovagoltak.

A városba érve, szokásos kocsmájuk felé indultak. Kikötötték a lovakat és beléptek a füstös, szagos és zajos helyiségbe. Miyavi arcán széles mosoly terült szét.

- Keressetek helyet, addig én hozok inni! - kiabálta túl a hangzavart Miyavi.

Kamijo megragadta öccse karját és a sarokban álló üres asztal felé rángatta. Nem kellett sokat várniuk barátjukra.

- Egészségünkre! - osztotta szét a korsókat.

Koccintottak, majd nagyot kortyoltak a sörből.

- Isteni. Sokkal finomabb, mint amit otthon iszunk – vigyorgott Miyavi.

- Egyet értek. Sajnos csak itt élvezhetjük – vágott fancsali képet Teru.

- Már ezért megéri ide jönni – értett egyet Kamijo.

- Tudjátok mi tenné még jobbá az estét? - kérdezte Miyavi, mire két kérdő pillantással találta szembe magát – Hát a nők! - nevetett.

A két testvér nevetve megcsóválta a fejét. Barátjuknak igaza volt. Nem csak a kalandvágy és az egyszerű ital kedvéért szöktek ki néha. Gyakran felkeresték a bordélyokat és az örömlányokat.

- Fiúk, elmenjünk a Madamhoz? - csillant fel Miyavi szeme.

- Jó ötlet – vigyorgott Kamijo.

Felhörpintették söreiket és elhagyták a kocsmát. Keresztül mentek néhány utcán, kikerülve a kétes és sötét alakokat és eljutottak a város rossz hírű negyedébe. Egymás mellett sorakoztak a bordélyok, kocsmák, játékbarlangok. Egy több szintes épület előtt álltak meg, nem sokban különbözött a többi bordélytól, mégis ezt az egyet látogatták titokban a trónörökösök. Évek óta ismerték a tulajdonost, ő volt A Madam. Elsőosztályú szolgáltatásban részesültek nála, és a kilétük is titokban maradt. Alig léptek be az előtérbe, megcsapta orrukat a parfüm, a dohány, az alkohol szaga. A ledérül öltözött nők közül kitűnt egy, aki feléjük közeledett. Rossz fekete haja lágyan keretezte hosszúkás és sápadt arcát. Alakja vékony, fekete ruhája kiemelte csípőjét és formás melleit.

- Számítottam rátok uraim – mosolygott.

- Madam – hajtottak fejet a férfiak.

- Mit tehetek értetek? A szokásos? - vonta fel szép ívű szemöldökét.

- Uruhának van vendége? - kérdezte azonnal Miyavi.

- Igen, máris küldetek érte – biccentett – És ti? - fordult a hercegekhez.

- Rád bízzuk magunkat – mondta Teru.

- Tudom is.

- Köszönjük Madam Aoi – mondta Kamijo és megcsókolta a nő kezét.

Aoi elsétált a tömegben, majd pár perc múlva megjelent egy szőkésbarna hajú, lila ruhás nő. A ruha mély dekoltázsa és a szoknya, amely csípőig fel volt hasítva, ezzel láthatóvá tette a lány formás combjait, vonzott a tekinteteket. Mikor meglátta a három érkezőt, elmosolyodott.

- Ruru – szaladt fülig Miyavi szája – Majd találkozunk! - fordult barátaihoz és már szaladt is Uruhához.

Egymásra mosolyogtak, és eltűntek az egyik folyosón. A testvérek mosolyogva néztek utána. Ha ide jöttek, mindig Uruhával töltötte az időt.

- Szerintem szerelmes belé – jegyezte meg Teru.

- Ki tudja, talán – vont vállat Kamijo.

Nem sokkal később két másik csinos nő is megjelent, hogy elszórakoztassák a hercegeket. Összevigyorogtak és követték a nőket egy-egy üres szobába, hogy kellemesen eltöltsenek pár órát.

A hajnali órákban szedték össze magukat, fizettek Aoinak és távoztak. Mint mindig, Miyavi lassan vett búcsút Uruhától és követte barátait.

-Miért nem jössz hozzá gyakrabban? - kérdezte Teru, miközben a palota felé lovagoltak.

-Szoktam, de egyedül nem olyan jó szórakozás. - vont vállat.

-Csak érjük el az őrségváltást – fohászkodott Kamijo.

A kiszökéssel nem volt gond, a visszajutás volt veszélyesebb. Sose tudták ilyenkor meddig tart a váltás és mikor van pontosan. Változó időket töltöttek a városban és Madam Aoinál. Sose tudhatták ilyenkor nagyobb volt a kockázat. Több alkalommal majdnem lebuktak. Az erdei hídon átérve visszafogták lovaikat, hogy a pata dobogás ne árulja el őket. Legnagyobb balszerencséjükre lekésték a váltást, a katonák épp elfoglalták őrhelyüket.

-Most mi legyen? Nem maradhatunk itt – suttogta Teru.

-Át kel másznunk a falon és átrohanni a kerten – döntött bátyja.

-Könnyen észrevehetnek – érvelt Miyavi.

-Csak úgy izgalmas – vágta rá az idősebb testvér.

Átlovagoltak a palota másik oldalára, amennyire lehet elkerülve az őrjáratot. Tudták, hogy szorítja őket az idő, és sietniük kell. A hatalmas kastélyt, és az azt övező kertet megkerülve megállították lovaikat. A fal magas volt, a fák ágai nem értek el odáig.

-Csak utánad hercegem. A te ötleted volt – mutatott Miyavi a hatalmas kőfalra.

Kamijo sóhajtott, majd felállt lova nyergébe. A ló odébb lépett, mire a herceg megbillent, de megtartva egyensúlyát, nem esett le.

-Óvatosan – mondta Teru.

-Ne aggódj, nem töröm ki a nyakam – biztosította Kamijo.

-Ne is.

Kamijo felegyenesedett és felnézett a fal tetejére. Lendületet véve felugrott és megkapaszkodott a kövekben. Kis erőlködés után felhúzta magát, átlendítette a lábát, majd leugrott. Halk huppanással ért földet a puha fűben. Körbe pillantott, sehol senki.

-Gyertek, gyorsan! - sürgette társait.

Nem sokkal később mellé huppantak.

-Váljunk szét, és majd reggel találkozunk – ajánlotta Teru.

-Benne vagyok – értett egyet Kamijo.

Három irányba siettek. Kamijo a bokrok takarásában sietett a palota felé. Könnyen átjutott a kerten, de a palota kapujához érve megtorpant. Nagy sík terület választotta el a menedéktől. Vett pár mély lélegzetet futásnak eredt. Amint elérte az épület falát, felpillantott a szobája ablakára. Elkeseredve vette tudomásul, hogy az zárva. Elharapott egy káromkodást és a cselédbejárat felé igyekezett. Párszor lekuporodott egy bokor mögé, mikor egy-egy katona közeledett. Próbálta halkan lihegni, kezdett kifulladni, de hajtotta az izgalom és kalandvágy. Tudta, hogy nagy a lebukás veszély, mégis élvezte. Gond nélkül eljutott a cselédbejárathoz, amit nyitva talált. Gondolkodás nélkül benyitott és rohant végig a folyosókon. Lépcsők és folyosók sokaságán sietett keresztül, párszor majdnem belefutott egy katonába. Végül végig szaladt az utolsó folyosón és rontott be a szobájába. Becsukta és nekidőlt. Egész testében remegett az izgalomtól.

- Hála Istennek! – nyögte.

Megvárta, míg valamelyest lenyugszik és a szekrényhez lépve levette a ruháit és elrejtette őket. Megmosakodott és befeküdt az ágyba, hogy legalább pár órát tudjon aludni. Hamar elnyomta az álom, sok erőt kivett belőle az éjszaka.