Kaoru pov
A telefonom folyamatosan a
zsebemben pihen, várom Shinya hívását. Nagyon határozottan
mondta, hogy nem kér belőlem, de remélem, hogy meggondolja magát.
Nem szívesen mondom ezt, de elég kevés az esély, hogy
változtasson a véleményén. Nem magam miatt aggódom, hanem Kyo
miatt. Neki most többet jelent a banda, mint valaha. Nem akarom,
hogy megint visszazuhanjon abba a depresszióba, mint mikor vége
lett a bandának. Nem tudom, mihez kezdjek, ha Shini nem áll
kötélnek. Teljesen megértem, hogy miért húzza a száját, a
családjának szüksége van rá, nem hagyhat ott csapot-papot, csak
mert én erre kérem. Azoknak az időknek vége. Gondolataim közül
telefonom szakít ki.
Nem ismerős a szám.
- Ki az? – kérdezem.
- Shinya vagyok –
azonnal felismerem ezt a hangot.
Felcsillannak szemeim, és
azonnal kihúzom magam.
- Szia, mondjad – kérem
reménykedve.
- Átgondoltam, amit
mondtál, és beszéltem a feleségemmel is.
- Mire jutottatok? –
kérdezem félve.
- Számíthatsz rám, de
van pár feltételem.
- Mi?
Nem tudom, hogy
megkönnyebbülhetek-e. Keményen tud alkudozni. Már most félek mik
a feltételei.
- Mivel nemsokára
megszületik a gyermekem, ott akarok lenni, mikor a világra jön.
Nem akarok több időt tölteni veletek, mint a családommal. Most a
gyerekeim a fontosabbak. – vázolja.
- Ez teljesen érthető.
Van még valami?
- Nincs, csak ennyit
akarok.
- Egyszer össze kéne
ülni, megbeszélni a dolgokat.
- Hova akarsz menni?
- Esetleg hozzád? –
vetem fel.
- Miért hozzám? –
kissé felháborodik – Miért nem a te lakásodon?
- Nálam lakik Kyo, ennél
fogva semmi hely nincsen, vagy legalábbis nagyon kevés. Die egy
akkora lakásban lakik, mint a te nappalid, Totchi lakása egy káosz,
mint mindig. Csak pár óráról van szó. Ha neked úgy jó, lehetne
akkor, mikor a gyerekeid iskolában vannak.
Elgondolkodva hümmög.
- Megbeszélem a
feleségemmel, aztán visszahívlak – bontja a vonalat.
Feszült perceknek nézek
elébe. Pár pillanat múlva újra csörög a telefon.
- Gyertek Péntek délelőtt
tízre – mondja Shini.
- Oké.
- Most mennem kell
dolgozni. Szia – bontja a vonalat.
Megkönnyebbül sóhajt
szakad ki belőlem. El se hiszem. Kell pár perc, míg felfogom.
Körbetelefonálok a srácoknak, és megadom nekik Shinya címét.
Örömömnek véget vet,
mikor kezembe veszem mostani bandám ügyeit. Kissé elhanyagoltam
őket. Semmi kedvem velük foglalkozni, a Dir en grey jobban
foglalkoztat, de amíg ilyen kezdetleges, valamiből meg kell élnem.
Este Kyo hazaesik. Neki
személyesen akarom elmondani a csodás hírt.
- Mi a helyzet? – kérdi,
miközben eltűnik a konyhában.
- Beszéltem Shinyával –
kezdem, mikor leül mellém.
- Tényleg? Mit mondott? –
azonnal rám kapja tekintetét.
Számtalan érzelem
kavarog benne, félelem, reménykedés és aggodalom.
- Benne van, Pénteken
mehetünk hozzá megbeszélni a dolgokat – mosolygok.
Kyo teljesen lesokkolva
ül. Nem hisz a fülének.
- Komoly? – remeg a
hangja.
- Igen.
Örömében felnevet,
tisztán, szívből. Az este további részében nem lehet lelőni,
annyira felpörgött. A vigyor nem tűnik el a képéről, olyan
boldog.
A napok gyorsan telnek,
köszönhető a sok munkának és az izgalomnak. Kyo is munkához
lát, a régi szövegeit olvassa, a zenénket hallgatja és próbálja
megtalálni a régi önmagát. Pár szöveget is ír, ami a kukában
végzi. Igazán örülök. Eddig a lehető legjobban alakulnak a
dolgok. Párszor találkozom Toshival, már ha ráérünk. Megnéztem
milyen ruhákat tervez, igazán nagyszerű munkát végez.
Végre eljön a várva
várt nap. Az egyszerűség kedvéért megbeszéltem a fiúkkal, hogy
találkozunk valahol és elviszem őket. Megállunk a dobos háza
előtt. Die és Kyo ámuldozva néz körbe.
- Tipikus Shinya –
jegyzi meg Die.
- Gyertek – int Toshi.
Bekopog, amire kutya
ugatás a válasz, majd nyílik az ajtó. Shinya az.
- Sziasztok – mosolyog.
Az ugatás nem marad abba.
Kyo lepillant a lába elé.
- Miyu? – kérdi.
Shinya nagyot néz.
- Nem, ő Boss és Chappy
– mutatja be a kutyákat.
Megjelenik Shini felesége
is. Gyors bemutatkozás után átmegyünk a nappaliba. Kyo leragad a
kutyáknál és babusgatja őket. Yuri elvonul a konyhába. Ezt a
pillanatot választom, hogy felvázoljam, mi a helyzet az
énekesünkkel. Egy emberként döbbennek meg és hitetlenkedve
pillantanak rám. Egyet értünk abban, hogy nem fogjuk felhozni a
múltat, nem tesszük szóvá Kyo furcsa viselkedését és
türelmesek leszünk hozzá.
- Khm… szerintem,
térjünk rá, amiért itt vagyunk – kezdi Shinya.
- Egyet értek –
helyesel Die.
- Kyo, gyere – nézek az
előtér felé.
- Vagyok, bocsi, kicsit
leragadtam – zavartan vakarja a tarkóját.
Yuri hoz üdítőt, aztán
ismét eltűnik a konyhában. Az első, hogy tisztázzuk, mikor és
hol tudnánk próbálni, valamint mennyire jöttünk ki a
gyakorlatból. Die szégyenkezve elmeséli, hogyan jutott el odáig,
ahol most van. Shini és Toshi sincs formában, ahogy én magam se.
- Tehát a nullán állunk
– állapítom meg.
Énekesemhez fordulok, de
ő jelenleg az ölében fekvő kutyával van elfoglalva. A szemét
látom, hogy nincs itt, tehát nincs értelme őt faggatni. Legyintek
a fiúknak, hogy hagyjuk Kyot és folytassuk a megbeszélést.
Kyo pov
Meglepődve nézek körbe
Shinya lakásában. Pont olyan, mint amit tőle várni lehet.
Egyszer, mégis nagyszerű, nagyon otthonos. A két kutya farok
csóválva, vakkantva üdvözöl minket. Elmosolyodom és letérdelek
hozzájuk. Mindkettő bújik a kezembe. Kicsit maradok, és játszom
velük. Kaoru hívására csatlakozom a társasághoz, hogy
megbeszéljük, mi legyen. Teljesen ledöbbent Die története. Mivel
zeneileg sehogy se vállunk, előszedem a szövegeimet. Legalább
ezzel haladjunk. Elmondom az elképzeléseimet. Érzem, hogy a kénes
rothadó szagot, és hallok egy sziszegő sustorgó hangot:
- Ez az Kyo, érzed már?
Ismét közénk tartozol.
Válasz helyett csak
elmosolyodom. Tudom, már hiányoztak a szörnyek. Tőlük nyerem az
ihletet. Végre érzem, kezdek olyan lenni, mint régen. Amíg bent
voltam a diliházban, addig rettegtem tőlük, de most már régi
ismerősként tekintek rájuk. Nem annyira rondák, mint gondoltam.
Elvégre, ha az ember igazi valóját tükrözné a lélek, ugyanezt
látná mindenki. Talán azért tartanak félőrültnek, mert nem
élek álomvilágban? Könnyen lehet.
Egy kis nyüszögés
tereli el a figyelmem az emberi lélek sötét zugairól. Shinya
vemhes kutyája az. A lábam előtt ül, és nagy szemekkel néz rám.
Elmosolyodom és felveszem. Az ölemben elhelyezkedik, lefekszik és
hagyja, hogy simogassam. Ahogy a hasán pihentetem a kezem, megérzem,
ahogy a kiskutyák mozognak. Hihetetlen érzés. Apró kis életek
vannak odabent. Kedves szavakat suttogok neki, és mintha értené,
megnyalja a kezem. Óvatosan a karjaimba veszem és kimegyek vele a
konyhába. Yuri éppen főz valamit.
- Kyo-san? – néz rám
mosolyogva.
- Zavarok? – kérdezem.
- Nem, látom, Chappy
megkedvelt – mutat a kutyusra.
- Lehet – leülök az
asztalhoz – Mikor jönnek a kicsik?
- Nem tudom, de hamarosan.
Az orvos azt mondta, hogy legalább hat kölyök lesz és mind
egészséges.
- Tényleg? Az remek!
Szeretem az állatok, csak a sok munka miatt, nem igazán volt.
Régen, volt két ugróegerem. De sajnos, már rég nincsenek meg –
elhúzom a szám.
Szerettem azt két kis
állatkát. Sokan hülyének néztek, mikor megsirattam őket. Sose
érdekelt mások véleménye. Én szerettem kis kedvenceimet,
megviselt a haláluk.
- Ha megszületnek,
beszélek a férjemmel, biztos szívesen ad majd egyet – mosolyog
rám az asszony.
- Tényleg? Kaphatok
egyet? – nézek rá reménykedve.
- Igen – nevet.
- Köszönöm – mondom
meghatottan.
Egész jól elbeszélgetek
az asszonnyal, egészen addig, amíg meg nem jönnek a gyerekek.
Mindkét gyerek nagyon meglepődik, hogy itt vagyunk. Yuki betereli
őket a szobába, hogy ne zavarják az apjukat, aztán Chappyvel
visszamegyek a fiúkhoz és folytatjuk a munkát.
Szia ! hááát igen eddig ismertem a történetet ...remélem nyáron lesz időd folytatni, mert érdekel mi lesz velük ...köszi
VálaszTörlésHa minden igaz, Június vége felé lesz időm írni. Addig sajna nincs, mert tanulni kell. De annyi pozitívum van, hogy tudom mit kéne leírni XD
Törlés