Tökéletes színjáték 7. fejezet

7. fejezet

Kamijo felkapta a fejét, mikor nyílt a terem ajtaja. Alig hitte el, hogy egy örökkévalóságnak tűnő nap után végre újra láthatja szerelmét. Elállt a lélegzete, mikor meglátta.

- Istenem – nyögte.

Teru az asztal alatt bokán rúgta bátyját. Kamijo felszisszent és gyilkos pillantást vetett testvérére. Mielőtt bármit mondhatott volna, újabb támadás érte a bokáját, de nem csak az övét, Teru is felszisszent. Egyszerre fordultak édesanyjuk felé, aki, mintha semmi sem történt volna, mosolygott a most érkezőkre.

- Üdvözöllek titeket köreinkbe, foglaljatok helyet – intett Jasmine a szabad székekre.

Az asztalfőnél ült a királynő, jobbján Kamijo, balján Teru foglalt helyet. A vendégek meghajoltak, Yuki az asztal másik végén foglalt helyet, két oldalán gyermekeivel. Kamjio nem tudta levenni a szemét Hizakiról, annyi megbabonázta a lány szépsége. hizaki magán érezte a férfi tekintetét, és mikor találkozott pillantásuk, elpirult.

- Hogy telt az első napotok? – kérdezte kedvesen Jasmine.

Közben a szolgák elkezdték felszolgálni a vacsorát.

- Remekül, bár még csak felületesen nyertünk betekintést az udvar ügyeibe – monda Kaoru mély hangján.

- És te Hizaki? – fordul felé a királynő.

- Csodálatosan. Miyavi – kis habozás után hozzá tette – úr kísérőnkül szegődött, és körbe vezetett a gyönyörű kertben.

- Hogy tetszett? Megmutatta a labirintus is? – kérdezte Kamijo.

- Igen, még egy kis ijesztőnek szánt kis történetet is elmesélt – ahogy kimondta, máris megbánta.

Elszégyellte magát, hogy megint sokat és butaságokat fecseg.

- Elnézést, butaságokat beszélek – hajtotta le bűnbánóan a fejét.

- Nincs miért elnézést kérned. Miyavi már csak ilyen – sóhajtotta Jasmine.

- Mit láttál még? – kérdezte Teru.

- Csak a kertet. Miyavi úr igazán mókás, ha szabad megjegyeznem.

- Az nem kifejezés – mosolygott Kamijo.

Hizakinak egy pillanatra kihagyott a szíve. Még sose látta őt így mosolyogni. Nem volt semmi mesterkéltség benne, ez szívből jövő jókedv volt. Jobban szemügyre véve a fivéreket, nem sokban hasonlítottak egymásra, de ugyanaz a csintalan fény csillogott a szemükben, hamiskás mosoly bujkált a szájuk szegletében.

- Ugye nem volt tolakodó? Miyavi néha elveti a sulykot – kérdezte a királynő.

- Szerintem nem – inkább elharapta a mondat végét.

Nem akarta bajba keverni Diet és Shinyát, mert nincsenek túl jó véleménnyel a királyi család egy tagjáról.

- Holnap terveztük, hogy rendezünk egy kis versenyt, hogy ki jut át elsőként a labirintuson. Csatlakoznál hozzánk? – fordult Kamijo Hizaki felé.

- Még sose jártam útvesztőben – sütötte le a szemét.

- Az nem probléma, úgy még izgalmasabb – legyintett Teru.

- És ha elveszik? – vonta fel a szemöldökét Yuki.

- Vele megyek. Biztosíthatom uram, hogy vigyázni fogok a lányára – szedte elő legmegnyerőbb mosolyát Kamijo.

- Önök is csatlakozhatnak. Minél többen vagyunk, annál izgalmasabb – csatlakozott a fiatalabb trónörökös.

- Szívesen megyek, ha nem okozok gondot – egyezett bele Hizaki.

- Biztosíthatlak, egyáltalán nem okozol gondot – Kamijo mély és bársonyos hangjától borzongás futott végig Hizaki hátán.

A vacsora további ideje alatt magán érezte Kamijo tekintetét. Hihetetlenül zavarba jött. Sose szerette, ha ő a figyelem középpontja, vagy magára vonzza a tekinteteket. Az, hogy most a herceg tiszteli meg őt a figyelmével, még inkább zavarba hozta.

- Én köszönöm a megtiszteltetést – mosolygott továbbra is az idősebb fivér.

- Uram, zavarba hozol – kérte reszketeg hangon Hizaki.

- Sajnálom, de nem győzök betelni szépségeddel.

Jasmine, hogy rendet tegyen, ismételten bokán rúgta fiát. Teru próbált nem hangosan kuncogni bátyján. A királynő nem hagyta, hogy idősebb fia újra zavarba hozza szegény lányt. Vacsora végeztével visszaindult mindenki a szobájába.

- Kisasszony, volna számomra pár perced? - állt Hizaki elé.

- Uram, a húgom elfáradt. Kérem, hagyja pihenni – kérte Kaoru.

- Rendben, remélem, holnap beszélgethetünk.

- Jó éjt, uram – hajtott fejet Hizaki.

- Neked is – mosolygott a herceg.

Kamijo vágyakozva figyelte távolodó szerelme alakját, míg el nem tűnt a folyosók sötétjében.

- Te tényleg szerelmes vagy – állt mellé Teru.

Kamijo testvérére mosolygott és átkarolta a vállát.

- Nincs is ennél szebb érzés – mosolygott elvarázsolva,

- Te már csak tudod – lökte meg bátyját.

- Ezt úgy mondod mintha a te szíved nem dobogtatná meg egy hölgy.

- Miből gondolod?

- Ne hidd, hogy nem tudom, hogy Toshiya után epekedsz.

- Ennyire látszik? - fintorgott.

- Nem, csak ismerlek. Egy valamit megígérhetek neked.

- Tényleg? Mit?

- Amint király leszek, első parancsaim közt lesz, hogy vedd el Toshit – büszkélkedett – Persze, ha ő is akarja – tette hozzá gyorsan.

- Te nem vagy normális – nevetett Teru.

- Menjünk, hosszú a nap. Minél előbb vége a napnak, annál hamarabb találkozhatok Hizakival.

Teru megcsóválta a fejét. Ritkán látta testvérét ennyire szórakozottnak. Nem éppen csöndesen indultak szobáik felé, hogy eltegyék magukat másnapra.

Kamijo szokásától eltérően, már korán reggel felébredt. Nem tudta lekötni magát, fel-alá járkált a szobájában. Legszívesebben átment volna Hizaki szobájába, hogy láthassa őt. Jobb ötlet íján, az ablakpárkányra telepedett egy papírra és tollal. Mély sóhaj kíséretében pillantott a világosodó horizont felé.

- Gyönyörű – sóhajtott.

Kis gondolkodás után, gondolatait vers formájába kezdte papírra vetni. Sose tartotta magát nagy költőnek, mégis szeretett néha írni.

Szinte egy örökké valóság után kopogtattak az ajtón. Kamijo nem reagált semmit, alig hallotta a hal hangot.

- Már fent van? – jutott el tudatáig Toshiya meglepett hangja.

- Igen, egy ideje.

- Elnézést, de úgy tudom, ön nem arról híres, hogy korán kel.

- Tudom, de nem bírtam aludni – ugrott le a párkányról a herceg.

- Mit óhajt van viselni?

- Egyszerűt. A labirintusba megyünk.

Toshiya biccentett és elkezdett a herceg szekrényében keresgélni. Addig Kamijo téblábolt a szobában, próbálta lekötni magát.

- Találkoztál már Hizaki szolgálóival? – kérdezte hirtelen.

- Csak a szobalányával. Igazán kedves hölgy, ha mondhatom ezt.

- És Hizakival?

- Nem, csak messziről láttam. Biztos minden férfi megfordul utána.

Kamijo elmosolyodott nem létező bajusza alatt. Igaza volt Toshiyának, és ezt ő saját magán tapasztalta. Az első pillanatban vonzott a tekintetét.

- Szüksége van még valamire uram? - kérdezte Toshiya, mikor kikészítette a ruhákat.

- Kérlek, szólj Hizakinak, hogy reggeli után indulunk – kérte.

- Máris – meghajolt és távozott.

- Toshi! Ébreszd fel az öcsémet is.

- Természetesen.

Kamijo elmosolyodott és útjára engedte. Felöltözött és végül elindult, hogy megreggelizzen. A folyosón váratlanul egy test csapódott a hátának, és erős karok a nyaka köré. Ijedten kiáltott fel és előre bukott. Mielőtt eleshetett volna, támadója megtartotta. Kamijo ezt a nevetést álmában is felismerte.

- Miyavi – nevetett fel Kamijo.

- Ki más? – nevetett a támadó.

- Ha továbbra is így lesből támadsz rám, kénytelen leszek ezek után testőrökkel mászkálni.

- Tőlem ők se tudnak megvédeni – vigyorgott barátja.

- Te csak hiszed! Megmondom nekik, hogy ne engedjenek egy légtérbe velem.

- Akkor megenne az unalom – mosolygott önelégülten Miyavi.

- Mint mindig, most is tévedsz, mert itt van az öcsém.

- Ennyire nélkülözhető vagyok?

- Csak ha van ami pótol.

- De kedves vagy – háborodott fel Miyavi.

Kamijo mosolyogva megcsóválta a fejét barátja színjátszásán. Tudta, hogy ennyivel nem lehet megbántani, de ha mégis, akkor nem tart sokáig a sértődés. És igaza is lett, ugyanis Miyavi néhány perces duzzogás után elmosolyodott és újra boldogságtól csillogtak a szemei. Az ebédlőbe érve, meglepve látták, hogy elsőként érkeztek. Nem sokkal utánuk érdekezett meg édesanyjuk is.

- Ilyen korán itt vagytok? – csodálkozott Jamine.

- Ne csak mindig ránk keljen várni. Fő a változatosság – nevetett Miyavi.

A királynő mosolyogva megcsóválta a fejét és elfoglalta szokásos helyét. Nem sokkal utána Teru is megérkezett. Kamijo legnagyobb örömére hamar megérkezett Hizaki az édesapja és a bátyja társaságában. Illedelmes köszönés után helyet foglaltak és a szolgák tálalták a reggelit.

- Felkészültél egy izgalmas sétára az útvesztőben? – fordult Kamijo Hizaki felé.

- Igen, már várom – mosolygott a lány.

- Miről van szó? – kérdezte Kaou.

- Tegnap Kamijo herceg meghívott, hogy tartsak velük egy kis versenyre a labirintusban.

- Ez remek ötlet. Jó alkalom, hogy megismerjétek egymást – mosolygott elégedetten Yuki.

- Kaoru, te is csatlakozol hozzánk? – kérdezte Teru - Minél többen vagyunk, annál izgalmasabb.

- Elfogadja a meghívást – előzte meg fiát Yuki.

Kaoru értetlenül nézett apjára, mintha nem tetszene neki a dolog.

- Biztos mókás lesz – tetet kezét bátyja karjára Hizaki.

- És Yuki úr? – kérdezte Kamijo.

- Sajnálom hercegem, de édesanyjával van fontos megbeszélésem – hajtott fejet a báró.

- Akkor legközelebb – nyugtázta az idősebb testvér.

Némán folytatták a reggelit. Végül Kamijo legnagyobb örömére elindulhattak az kertbe, hogy kezdetét vegye a verseny. Ahogy elhaladtak a rózsabokrok mellett, Hizakinak elállt a lélegzete. Hallotta, hogy a királyi családnak messze földöm híresek a rózsái, de ezek szebbek voltak, mint ahogy tudta elképzelni. Hatalmas vörös virágú, tüskés, illatozó virágok.

- Tetszik? – szakította ki gondolatai közül Kamijo hangja.

- Igen, mese szépek.

- Ha vége a versenynek, ígérem, kapsz egyet. Most nem, mert kár lenne, ha elszáradna – mosolygott a férfi.

Hizaki fülig pirulva nézett a szürke szempárba. Szíve kihagyott egy ütemet.

- Gyere, elkésünk – indult tovább Kamijo.

A férfi kinyújtott a karját, és Hizaki belékarolva némán követte őt. A társaság az útvesztő egyik bejáratánál gyűlt össze.

- Mindenki menjen egyedül? – kérdezte Miyavi.

Kamijo szeme sarkából látta, hogy Hizaki szeme ijedten elkerekedik.

- Nem. Menjünk párosával. Hatalmas ez az útvesztő. Ráadásul Hizaki és Kaoru nem járatos itt. Hizaki velem jön, Kaoru te menj az öcsémmel – rendelkezett Kamijo.

- Drága hercegem, ez szép és jó, csak van egy kis probléma az ötleteddel. Mi öten vagyunk, és az öt páratlan szám. Ebből következik, hogy én egyedül vagyok – jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában Miyavi.

- Nem baj – vont vállat Kamijo.

Barátja hatalmas szemekkel pislogott, mire a testvérekből kirobbant a nevetés. Hizaki ajkai elé emelte kezét, és próbálta elrejteni halvány mosolyát.

- Induljatok, mert sose lesz vége – szólt rájuk Jasmine.

Miyavi elindult balra, ahol távolabb volt egy bejárat, Teru és Kaoru pedig jobbra.

- Készen állsz? – kérdezte Kamijo.

- Azt hiszem – biccentette Hizaki.

- Indulattok! – kiáltotta Yuki.

A vezényszóra mindenki belépett a labirintusba és kezdetét vette a verseny. Hizaki érdeklődve figyelte a feje fölé magasodó sövényt, a kavicsos ösvényt. Hagyta, hogy Kamijo vezesse. Számára egyformának tűnt minden út, minden forduló.

- Arra? – mutatott jobbra.

- Nézzük meg – mosolygott Kamijo.

Befordultak jobbra, ahol néhány lépés után zsákutcába jutottak.

- Nem nyert – állapította meg a herceg.

- Sajnálom.

- Mit?

- Hogy tévedtem, és rossz felé akartam indulni.

- Ugyan – legyintett kedvesen – Nincs miért elnézést kérned. Ennek ez a lényege, és ettől izgalmas.

- Miért versenyeztek? Úgy értem, mit kap, aki nyer?

- Örök dicsőséget, hallhatatlanságot, és a neve fennmarad – mondta diadalmas hangon – egészen holnapig – nevette el magát.

Hizaki is elmosolyodott. Minden félelme, aggodalma elszállt, ahogy a jókedvű férfit nézte. Visszagondolva nagyon butának érezte magát, hogy azt gondolta, rossz ember lehet és megjátssza magát Kamijo. Egyre biztosabb volt benne, hogy minden, amiről álmodott valósággá válhat. Még mindig hihetetlen volt, hogy abba a férfiba lett szerelmes, akihez hozzá kell mennie.

- Merre kalandozol? – kérdezte hirtelen Kamijo.

- Sajnálom, elbambultam – rázta meg a fejét Hizaki.

- Ennyire unalmas a társaságom?

- Nem, a legkevésbé sem – hadarta.

- Nyugalom, nem harapok – mosolygott – Tudod hihetetlen ez az egész.

- Micsoda?

- Az hogy találkoztunk a bálon, olyan volt, mint egy álom. Nagyon boldog voltam, mintha a fellegek közt járnék. Másnap anyám mondta, hogy meg kell majd házasodnom, amiről hallani sem akartam, mert nekem csak egy valaki kellett. És most itt vagy – gyengéden végigsimított a lány arcán.

Hizaki elpirult és meghatódott a férfi szavain. Megborzongott, ahogy az ujjak a bőréhez értek, mintha apró áramütés érte volna. Reszketeg sóhaj hagyta el ajkait. Hihetetlenül jól esett neki a gyengéd érintés.

- Gyönyörű vagy – sóhajtotta.

Kamijo óvatosan felemelte a lány arcát és puha csókot lehelt ajkaira.