Semmi sem tart örökké 18. fejezet

18. fejezet

Kaoru pov

Sokkal könnyebben ment minden mint terveztem. Szinte hihetetlen, hogy újra együtt ülünk egy asztalnál és gondolkodunk, pont mint a régi szép időkben. Talán mint a kezdetekkor, mikor még feltörekvő kezdők voltunk. Annyira elfog a nosztalgia, hogy pár perc alatt sikerül elfelejtenem, minden bajomat. Hirtelen kopogás szakít ki a gondolataimból.

- Gyere! - kiáltom.

- Kaoru-san – nyit be Yu.

- Jó, hogy jössz. Összeállítottátok a tervet a következő albummal és a ruhákkal kapcsolatos tervek? - kérdezem.

- Igen, bár a fiúk nagyon nem örültek.

- Leszarom, hogy miért vágnak pofákat – mondom, mire megszeppen – Az, hogy nekik büdös a munka, nem az én bajom.

- Valami baj van? - kérdi óvatosan.

- Semmi, csak kezd a tököm tele lenni a társaiddal – sóhajtom fáradtan – Jól emlékszem, hogy van egy másik bandád?

- Igen – motyogja.

- Aha, hoztál anyagot?

- Még nem.

- Holnapra legyen az asztalomon.

- Ugye...

- Nem lesz semmi bajod, nyugi. – legyintek – A Silent Death-ből te vagy az egyetlen, aki viheti valamire. Benned látok lehetőséget. Tehetségesebb vagy mint a többi együttvéve.

- Tényleg? - csodálkozik.

- Elég régen vagyok a szakmában, hogy meglássam a tehetségeket. Ami a másik bandádat illeti, nem ígérek semmit, csak mutasd meg. De bármi is lesz, szerintem vedd fontolóra, hogy keresel egy másik bandát. Be tudlak ajánlani egy két helyre.

- Tényleg? - csodálkozik.

- Igen. Viszont most menjél, még sok a dolgom.

Nem kell kétszer mondani, gyorsan eliszkol. Elintézek néhány telefont és lebeszélem a következő klipp forgatásának helyszínét is. Mikor már fáj a hátam, ég a szemem, mikor végleg elegem lesz. Felállok és keresek egy automatát és veszek egy kávét. Alig iszom meg, mikor megszólal a telefonom.

- Igen? - kérdezem.

- Totchi vagyok, zavarok? - kérdi.

- Dehogy, mondd csak.

- Mit csinálsz most?

- Kávézom, aztán megyek vissza dolgozni. Annyi a munka, hogy ebédelni se volt időm.

- Aha, pedig épp kérdezni akartam, hogy együtt ebédelünk-e.

- Bocs, talán legközelebb.

- Oké, mit szólnál egy vacsorához?

- Mi? - döbbenek meg.

- Jól hallottad, az később van – nevet.

- Ööö... oké – nyögöm.

- Helyes. Nyolcra érted megyek, ha megadod a címed.

Mosolyogva megadom neki a címem. Már alig várom, hogy haza mehessek. Magam se tudom miért, de várom. Jó lesz végre valakivel nem munkával. Végül is nincs semmi abban, hogy együtt vacsorázunk.

Sajnos több a munka, mint hittem, páran szórakozásból tesznek keresztbe. Ennek köszönhetően, jóval később mehetek haza mint akartam. Legalább nem unatkozom. A zuhany alatt sikerül felfrissülnöm. Amint lemosom magamról a nap fáradalmait, már sokkal jobb hangulatban kezdek keresgélni. Fogalmam sincs Totchi hol akar enni. Nem hiszem, hogy egy sarki kifőzdében. Őt ismerve, főleg most, hogy menő divattervező lett, gondolom valami puccos étterembe foglal asztalt. Őt ismerve, erre a nyakamat teszem rá. Mindig is romantikus volt. Szeretett étterembe járni. A sok romantikus vacsora...

- Na jó, elég ebből – rázom meg a fejem – Az régen volt és elmúlt.

Magam se tudom miért tart ilyen sokáig, amíg elkészülök. Talán a régi emlékek miatt. Totchi midig sokat adott magára, ami át is ragadt rám. Mivel fogalmam sincs mit forgat a fejében az a dinka, végül egy farmer és egy fekete ing mellett döntök. Sikerül időre elkészülnöm, sőt, Totchi késik egy kicsit. Megszólal a kaputelefon.

- Megjöttem – szinte dalolászik.

- Az éneklést hagyd Kyonak, inkább basszerozz – mosolygok.

Nem mond semmit. Magamhoz veszem a pénztárcám, a kulcsaim, a bőrkabátom és megyek. Totchi a ház előtt vár a kocsijának támaszkodva. Fülig szalad a szája, cigivel a fogai közt.

- Mire ez a hirtelen vacsora meghívás? - kérdezem.

- Olyan nagy baj, hogy beszélni szeretnék veled?

Mosolyogva beülök a kocsijába.

- Figyelj Totchi... én... - kezdem tétován.

- Mi baj? Hol a régi és határozott Kao? - nevet.

- Meg van még, nyugi.

Vigyorog továbbra is. Csak tudnám mitől van ilyen jó kedve. Mondjuk, sose arról volt híres, hogy szomorú. Míg meg nem érkezünk az étteremhez, nem szólunk egymáshoz. Nem csalódtam Totchiban, elegáns étteremben foglalt asztalt. Csöndesen válogatunk és leadjuk a rendeléseket.

- Válassz bármit, én fizetek – mondja nagy vonalúan.

- Mire föl? - kérdezem.

- Csak úgy. Ünnepelni akarok. Sikerült hatalmas megbízást szereznem. Remek üzletet kötöttem, és az előző kollekciómat megvették – vigyorog.

- Gratulálok – mosolygok.

- Mesélj te! Veled mi van? Hallottam, hogy kezdőket istápolsz.

- Ez így van. Kezdő banda, abszolút tehetségtelen társaság. De hagyjuk is, nem akarom. Hogy megint felmenjen az agyvizem – sóhajtok.

- Akkor ne mondj róla semmit. Nem azért vagyunk itt, hogy a gondokról beszéljünk.

- Hanem?

- Csak beszélgetni, pont mint régen.

Kínosan elmosolyodom. Szerencsére a pincér meghozza a rendeléseket. Beszélgetni mint régen? Az vicces lesz.

- Totchi, én... - kezdem tétován.

- Hm? - pillant rám hatalmas barna szemeivel.

- Tudod... ami régen volt – keresem a szavakat.

- Kao! - emeli fel a kezét – Ami akkor volt, elmúlt. Lépjünk túl rajta, oké? Tudom, hogy sok minden történt és sok mindent vágtunk egymás fejéhez. Mit szólnál, ha tiszta lappal kezdenénk? - mosolyog barátságosan.

- Oké – mosolygok hálásan.

Végre felszabadultan tudunk beszélgetni. Pont mint régen, úgy beszélgetünk. Egyikünk se hánytorgatja azt ami történt.

Toshiya pov

Szinte alig hiszem el, hogy a kollekciómat valaki megveszi, és újabb megbízásokat kapok. Ugyan ez rengeteg munkát jelent, de nem bánom. Megoldom, hogy legyen erre és a bandára is időm. Örömömben megbeszélek egy találkát Kaoruval. Remélem, most majd tudunk beszélni. Látni akarom őt. Jó dolgomat megünnepelendő, egy jobb étterembe megyünk. Mintha Kao sejtette volna, hogy hova megyünk, elegáns mégis visszafogott. Tipikusan ő. jó kedvesem az sem szegi, hogy felemlíti a rég múltat. Aranyos, ahogy elbizonytalanodik. Ezt szerettem benne, a kemény vezető, aki mégis annyira törékeny tud lenni. Végre ő is felszabadultan beszélget ő is. Sokat mesélek a munkáról, de ha lehet, kerüljük az ilyen jellegű témákat is. Szinte hihetetlen, hogy újra együtt vacsorázunk és beszélgetünk. A vége az, hogy úgy nevetünk, mint annak idején. Vacsora végeztével nem engedem, hogy bármit is fizessen.

- Ez az én napom – mondom.

Az étterem előtt elszívunk egy cigit.

- Totchi, mit csinálsz ma még? - kérdi.

- Nem tudom. Mit csináljak? - vonom fel a szemöldököm.

- Átjössz? - böki ki.

- Csak kérned kell – vigyorgok.

Vigyorogva beülünk a kocsiba, és elindulunk a lakása felé.

- Örülök, hogy eljöttél velem – mosolygok.

- Meglepett, hogy elhívtál, de miért utasítottam volna vissza?

- Passz.

- Felnőtt férfiak vagyunk, nem gyerekek. Tudunk felnőtt módjára viselkedni és beszélgetni.

- Ez igaz – bólintok.

Elérve Kao házát, felvezet a lakásába. Egyszerű és nagyszerű, tipikus Kaoru-lakás.

- Ugyan borral nem tudok szolgálni, csak söröm van – nyújt felém egyet.

- Nem baj az – nevetek.

Körbe sétálok a lakásban és kezem ügyébe akad fényképalbum. Elfoglalom a kanapét, Kao mellém telepszik és mesél. Nyaralás, barátok, turnék. Annyi hiányzott már ez az ember. Végre minden korlát nélkül, ő meg én újra kettesben lehetünk. Annyira emléket idéz fel, annyi érzést. Hatalmas ásításom jelzi, hogy igencsak elrepült az idő.

- Maradhatok éjszakára? Vagyis, ami még hátra van belőle? - kérdezem.

- Persze, de nincs vendégszobám, és mint érezheted, a kanapé ülni kényelmes, de alvásra nem alkalmas.

- Alhatunk együtt – von vállat – Ne tégy úgy, mintha sose lett volna ilyen – nevetek döbbent tekintetét látva.

Végül ő is megereszt egy mosolyt. Külön-külön elmegyünk fürdeni, kapok váltó ruhát is. Kissé feszengve lépek be Kao mögött a hálóba. Furcsa, mégis ismerős. Számtalan éjszakát töltöttünk el együtt. Megvárom míg elhelyezkedik, utána bemászom mellé, az ágy távolabbi szélére.

- Jó éjt Totchi – hallom kásás hangját.

- Neked Kao – suttogom.

Nem kell sok, hogy egyenletes szuszogása jelezze, hogy elaludt. Óvatosan felé fordulok, és végig simítok selymes haján, tetovált karján. Még mindig olyan lágy tapintású mint régen. Közelebb araszolok hozzá, átkarolom vékony derekát és selymes tincsei közé fúrom az arcom.

- Jó éjt szerelmem – suttogom.