Angyalbőrbe bújt démon 14. fejezet

14. fejezet

Még mindig. Ahányszor ehhez a férfihoz jövök, elvesztem az önbizalmam és ideges leszek. Tisztára, mint egy tini-ribi, aki látja a példaképét. Én viszont nem vagyok az! Én Kyo Warumono vagyok, a Dir en Grey énekese. Idegesen igazgatom farmeromat és mélyvörös ingemet. Ha vele találkozom, nincs pofám szakadt nadrágban és pólóban megjelenni. Rajta minden jól mutat és elegáns, talán még a szemeteszsák is. Hihetetlen és ugyanakkor rohadt idegesítő. Komoly kisebbségi érzésem van mellette, nem csak a magassága miatt. Ő gyönyörű és tökéletes, mint egy régmúltból szalajtott elkényeztetett ficsúr. Mindig is utáltam az ilyet, erre tessék! Pont egy ilyen alakba szeretek bele. Ennél szánalmasabb már nem is lehetnék. Undorító, hogy még reménykedem abban, hogy boldog lehetek. Pedig azt hittem, már felhagytam a bizakodással. De úgy tűnik mégsem. És ezt Kamijo hozta ki belőlem. Gyűlölöm azért, mert felébresztette a mély kómába száműzött érzéseimet – és reményemet -, ezzel lerombolva azt a védőburkot, amit magam köré vontam. Elérte, ami másoknak – kivéve a bandámat – lehetetlen volt. Mellette nem tudom magamon tartani az érzéketlenség kemény maszkját, ha vele vagyok, önmagam lehetek. Utálom ezt a férfit!

- Kyo, gyere be! – tárul fel a „herceg” birodalmának kapuja.

- Szia! – motyogom.

Leveszem és felakasztom a bőrkabátom és leveszem a cipőm. Ráemelem tekintetem. Egy fekete farmert és sötétkék inget visel. Szőkés haja most is szénakazlat megszégyenítően kusza.

- Jókor jöttél, most lett kész a vacsora – fordul vissza a konyhaajtóból.

Követem és próbálom nem a seggét bámulni. Menj a picsába a szűk nadrágoddal együtt. Lépései nyomán lágyan ring a csípője. Ez rosszabb, mint mikor Shini riszálta magát.

Bemegyünk a konyhába és leülök az asztalhoz. Tésztát főzött tengergyümölcseivel. Nem csak jó énekes, de főzni is jól tud. És ha ez nem lenne elég, még bort is nyit, mondván, így finomabb az étel. Ha nem tudnám, hogy nincs köztünk semmi, azt hinném, hogy randizunk. Az igazat megvallva, nem rossz a fickó. Sőt, igen csak vonzó. Sok nő biztos bármit megtenne, hogy a kegyeibe férkőzzön. Én meg abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy vele vacsorázhatok. Hihetetlen.

- Ízlik? – töri meg a csendet Kamijo.

- Igen, nagyon.

- Akkor jó.

- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.

- Sok mindent nem tudsz még rólam.

- Jó lenne megtudni a titkaidat.

Sokatmondóan elmosolyodik. Megpróbálok valamit kiolvasni a tekintetéből, de képtelen vagyok rá. Teljesen magával ragad ez a kék tekintet. Zavarba jövök, így inkább az evésre koncentrálok. Kamijo kuncog, és nem firtatja a dolgot. Vacsora után egy üveg bor és két pohár társaságában átmegyünk a nappaliba. Alig ülünk le és nyitná ki Kamijo a bort, mikor hatalmasat dörren az ég. Ugrom egy jó nagyot.

- Ne félj – vereget hátba nevetve az énekes.

- Nem félek! – mordulok rá.

Nem kell sok és akkorát villámlik, hogy nappali világosság lesz a szobában. Szinte azonnal elkezd zuhogni az eső és folyamatosan dörög.

- Így, hogy a picsába megyek haza? – kérdezem és kinézek az ablakon.

- Sehogy, maradj itt éjszakára – lép mögém és bámul ki a sötétbe.

Igaza van, ilyen időben lehetetlen elindulni. Az orromig se látok a viharban. Szinte végszóra kurva nagyot villámlik és elsötétül a szoba.

- Na ne! Mi jöhet még? – szörnyülködök.

- Hozok gyertyát – és már megy is.

Addig visszabotladozok a kanapéra. Néhány perc múlva megjön egy rakat mécsessel. Segítek neki meggyújtani párat és szétszórni a lakásban.

- Tényleg maradhatok? – nézek rá.

- Persze, én mondtam. Meg nem engednélek el.

- Kösz.

Megereszt egy mosolyt. Most, ilyen romantikusnak mondható, gyertyás félhomályban még csábítóbb, mint eddig. Nyelek egy nagyot, hogy benedvesítsem kiszáradt torkomat, de nem sokat segít. Ilyen hangulatvilágításban teljesen más a lakás. Olyan, mint ő, titokzatos, különleges. Hirtelen a semmiből egy pohár jelenik meg a szemem előtt.

- Így elég kellemes – mosolyog a vámpír.

- Mire gondolsz? – ülünk le a kanapéra.

- Ezzel a hangulatvilágítással.

- Igaz, teljesen más, de tetszik.

Barátságosan elmosolyodik. Kellemes beszélgetéssel töltjük az időt, csak néha a mennydörgés emlékeztet arra, hogy kint vihar tombol. Késő este ágyaz meg nekem a kanapén. Kíváncsian sétálgatok a nappaliba, még nem tudok aludni. Eddig fel se tűnt, hogy rengeteg kép van Kamijoról és a basszerosukról. Az egyik képen egymást ölelve mosolyognak a kamerába. Elszorul a torkom. Ha még mindig kint vannak a képek, biztos nem tette túl magát a dolgon. De nem hibáztatom, én se dolgoztam fel teljesen Daisuke halálát. Egy barát elvesztése, mindig szörnyű.

- Mész fürdeni? – kérdi Kamijo, mikor már a bor is elfogyott.

- Menj csak.

Elvonul a fürdőbe és lefürdik. Tovább nézegetem a fényképeket és valami furcsa érzés kerít hatalmába. Nem tudom mi ez, de kellemetlen. Főleg, ahogy elnézem a mosolyukat, látszik, hogy boldogok. Még nem láttam szívből mosolyogni az énekest, de jó lenne, ha többet tenné ezt. Nem csak a hangja, a pillantása, de még a mosolya is csábító. Hogy lehet valaki ilyen? Ez nem ember, nem lehet az.

- A Versailles-i kastélyban készült. Egy turné alkalmával fotóztak ott minket – szólal meg mögöttem.

Ugrom egyet ijedtemben és fordulok felé.

- Ne ijesztgess – mordulok rá.

Megereszt egy mosolyt, de ez nem olyan, mint a képeken. Ez üres, érzelemmentes, míg a másikban vannak érzelmek, szerelem. Még nem engedte el Jasmine Yout. Ezek a sebek sose gyógyulnak be teljesen, én már csak tudom. Nem kellett volna megfordulnom, mert szembe találom magam csupasz mellkasával. Egy szál alsóban ácsorog mögöttem. Bennem akad a lélegzet, ahogy végignézek porcelán bőrén, vékony, de izmos testén. Láttam már egyszer így, de most teljesen más. Ebben a gyertyafényben teljesen máshogy fest. Olyan természetfeletti, akár csak ő maga. Ahogy megmozdul, izmai lágyan hullámzanak elefántcsont bőre alatt. Csodálatos látványt nyújt. Ahogy tekintetemmel egyre jobban felfedezem testét, érzem, hogy kezd egy helyre áramlani a vérem, kiszárad a szám és légzésem felgyorsul.

- Mész tusolni? Készítettem ki neked törülközőt. A kék az, és egy melegítő nadrágot is odatettem – fordul felém.

- Persze, kösz – szinte menekülök a közeléből.