A porcelánbaba titka

Kaoru pov:

Hatalmas bulival zárjuk a koncert sorozatot. Rengeteg banda, lépett fel a két hétig tartó fesztiválon. Az X zárta, és a végén szinte mindenki felrohant a színpadra, hogy egy közös éneklésben zárja le a koncertet. Fél szemmel látok egy elég furcsa srácot, olyan, mint egy porcelánbaba. A ruhája is furcsa, de az összhatás nem rossz. Mit keres itt Teru? Nem mondta, hogy fellépnek. Nem tudok ezen agyalni, a zenére kell koncentrálnom. A szám végén közösen meghajlunk, és levánszorgunk a színpadról. A porcelánbaba srác vígan ugrál, és nevet. Egészen aranyos.
Amint lehet, elkapom, és jól elbeszélgetünk. Most is túlpörög, hogy van ennyi energiája? Nem tudom mi történik az este további részében.

Reggel fejfájára ébredek, és hogy mindenem fáj. Nyöszörögve ülök fel. Még mindig kikészíti az izmaimat a koncert. Az éjjeliszekrényen találok egy pohár vizet, és egy fájdalomcsillapítót.
- Ez hogy került ide? – ásítok.
Mindegy, nem lényeg. Lenyelem a tablettát, és megpróbálom összeszedni magam.
- Mi történt este? – dörzsölöm meg az arcom.
Az oké, hogy minden izmom fáj, még az is amiről nem tudtam, hogy létezik, de az már nem világos, hogy miért vagyok pucér. Eddig mindig, ha részegen kerültem ágyba, akkor ruha volt rajtam, de akkor most mi van? Itt valami nem stimmel, méghozzá nagyon nem.
- Mindegy – sóhajtom.
Elvánszorgok a fürdőszobába, hogy letusoljak.
Immár felfrissülve lépek ki a zuhany alól. Alig kezdek öltözni, mikor Kyo betoppan.
- Máris ébren vagy? – jegyzem meg.
- Aha, de te se panaszkodhatsz – mindentudóan vigyorog.
- Akkor felvilágosítanál? Semmire nem emlékszem.
- Röviden annyi, hogy összeszedtél valami kissrácot, felhoztad ide, a többit biztos sejted.
- Igen – sóhajtom és felveszem a pólóm – ki volt az?
- Fogalmam sincs. Te szedted fel. Annyit láttam, hogy ezüst haja volt.
- Az egy dolog, de semmire sem emlékszem.
- Nem mintha sokáig tartana neked kideríteni bármit is.
Elhúzom a szám. Valahol igaza van. Mikor mindenki észhez tér, összepakolunk, és megyünk haza. A tömegben megpróbálom megkeresni Terut, de nem járok sikerrel. Naivan azt hittem, hogy egy ezüsthajú embert könnyű megtalálni, de tévedtem. Főleg, hogy nincs abban a furcsa ruhában, mint tegnap.

A pihenőnapot azzal töltöm, hogy alszom, és nem csinálok semmit, azt leszámítva, hogy megpróbálom kitalálni, mi történt előző este. Néhány emlékkép visszatér, de nem sok. Teru csillogó szemét látom, sima arcát és furcsa érzés fog el. Mintha hiányozna az a lökött. Nem tudom miért, eddig fel sem tűnt, ha hónapokig nem tudtam róla, most meg…? érthetetlen ez az egész. Magam se tudom miért, de az egyik bekeretezett képet kezdem fixírozni a falon. Még régebben Teru lerajzolt, és kitettem. Nagyon szépen rajzol. El se hittem neki, mikor mondta, hogy pár perc volt az egész. Rávettem, hogy ismét rajzoljon le. Megtette, és valóban néhány perc volt. Eszem megáll.

„ Hogy megnehezítsem a dolgát, a kanapén foglalok helyt, kezeimet a háttámlára teszem. ő velem szembe ül, és rajzolni kezd. Néha rám pillant, majd minden figyelmét az alkotásnak szenteli. Egy igazi művész.
- A tetkóidat is lerajzoljam? – kérdi végül.
- Ahogy gondolod – hagyom rá.
Elgondolkodik egy pillanatra, és folytatja.
- Kész is – vigyorog.
- Megmutatod? – állnék fel.
- Nem, maradj úgy. Még árnyékolni akarok.
Eleget teszek az utasításnak, és visszaülök. Talán tíz perc telik el így, mikor elvigyorodik.
- Mit szólsz? – mutatja meg.
Eltátom a szám. Tökéletes a kép, olyan mintha mindjárt megmozdulna a figura.
- Nem vagy semmi – nyögöm.
Fülig ér a szája.
- Legyen a tied.
- Kösz – mosolygok rá hálásan, és intek neki, hogy üljön mellém nyugodtan – Miért lettél zenész? Úgy értem, simán elmehetnél rajzolónak.
- A rajzolás az hobbinak jó, és általában én tervezem a borítóinkat, de a zene az fontosabb. Ott van aki, ami inspirál. A példaképem is zenész. Olyan jó akarok lenni, mint ő.
- Már most is remek gitáros vagy.
- De meg se közelítem az ő szintjét.
- Ki az? Ki a példaképed?
- Te – néz a szemembe. „

Érdekes volt az a nap. Teru, és a bandája teljesen más zenét játszanak, mint mi, mégis engem tart a példaképének. Fura egy srác, de ezt kedvelem benne. Remek gitáros, és nagyon dinka. Egy tipikus jófiú. De megtanultam, hogy sose ítéljek elsőre. Talán Terut sem ismerem olyan jól, mint hiszem. Lehet, hogy van egy olyan oldala, amit nem mutat meg senkinek. Mindenkinek megvan a maga titka. Én se vagyok olyan, mint mindenki gondolja. Kifelé mindig a nagy és erős Leader-sama vagyok, de jó néha levenni ezt az álarcot, és gyengének lenni. Kiengedi a kezemből az irányítást, és sodródni az árral.
Alig jutok a gondolatmenet végére, mikor Boo felhív, hogy vigyem el neki a filmet, amit ígértem, és ha végez a műsorával, menjek már be hozzá. Végülis… miért ne?
Egész nap nem csinálok semmit, csak pihenek, igazán rám fér. Este elindulok a stúdióba.


Teru pov:

Nagyon örültem, hogy mi is szerepelhettünk a fináléban az X Japannal. De ami még annál is jobb volt, hogy az after party-n Kaoru észrevett. Sima beszélgetésnek indult, egészen addig, amíg meg nem jegyezte, hogy jó lábam, és fenekem van, amit csak kiemel a nadrágom, ami éppen hogy a fenekem alá ér. Ezzel rendesen zavarba hozott, de akkor szakadt el a cérna, amikor lágy csókot lehelt ajkaimra. Nem sokkal később a szobájában voltunk. Sose gondoltam volna, hogy megadja magát nekem, és bármit megtehetek vele, pedig így volt. Egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt, amire valószínűleg nem fog emlékezni, de nem baj, mert én örökre megőrzöm a szívemben. Nem tudom, mióta vagyok szerelmes belé, mert sokáig csak a példaképen volt, aztán minden megváltozott. Örökre nyomot hagyott bennem, azaz éjszaka. Ennél többet nem merek kívánni magamnak, így is, legmerészebb álmom vált valóra. Egy forró éjszaka Niikura Kaoruval.

A fellegek közt lebegek egész nap. Ugyan fáj, hogy Kao nem emlékszik, és sose vesz észre, de sajnos ez van.
Én se vagyok normális, de egy egész füzet telt be, Kao rajzaival. Fogalmam sincs miért – na jó, tudom miért – de megnyugtat, ha őt látom magam előtt.
Merengésemből Kamijo telefonja szakít ki, hogy emlékeztessen a ma esti interjúra. El is felejtettem. Ilyen hülye is csak én lehetek. Ami a „legjobb”, hogy a fellépő ruhánkban kell parádézni. Kicsit gitározgatok, majd összeszedem magam, és megyek. A stúdió előtt találkozom Kamijóval.
- Elég nyúzott vagy – fogad.
- Te meg be vagy rekedve – kontrázok.
- Jaj, de morcos valaki.
- Nem, csak fáradt.
Az öltözőben felvesszük a kikészített ruhákat, és aztán jönnek a sminkesek. Kicsit el is bóbiskolok, ahol újra magam előtt látom, azt a csodás éjszakát Kaoval. Arra ébredek, hogy valaki piszkálja a fülem.
- Ébresztő – mosolyog Kamijo.
- Ébren vagyok – nyammogom.
- Látom – kapok egy puszit a fejemre.
Felkecmergek, mert menni kell. Boo jókedvűen ugrat minket, viccelődik. Kamijo veszi a lapot, általában rajtam szórakozik. Nem zavar, mindig ez van. Jól szórakozunk, de nagyon fáradt vagyok, aludni akarok. Szinte egy örökkévalóság után végre véget ér a felvétel, és mehetünk. Kamijo átkarolja a vállam, és úgy vezet az öltözőbe. Átöltözünk. Alig látok, mindjárt elalszom, így neki is megyek valakinek.
- Bocsánat – motyogom.
- Semmi baj – ez a hang…!
- Kao? – pislogok nagyokat.
- Te itt? Hogy-hogy?
- Boo csinált velünk interjút.
- Veletek?
- Aha, Kamijo is itt van – mutatok a hátam mögé.
- Mehetünk? Vagy még maradsz?
- Ne haragudj Kaoru, de mi megyünk – ásítok.
- Menj csak, de ha akarod, elviszlek.
- Tényleg? – nézek rá hatalmas szemekkel.
- Gyere – vereget hátba.
Hogy Kamijot mikor és hol hagytuk el, nem tudom, csak azt, hogy Kao leparkol valahol.
- Hm? – vaksin pislogok.
- Megérkeztünk – mosolyog.
Morogva kászálódok ki a kocsiból. Két erős kar fonódik körém. Fogalmam sincs, hogyan jutok el az ágyig, de ott vagyok. Nem vagyok ura testemnek, csak annyit fogok fel, hogy motyogok valamit Kaonak, ő mellém fekszik, és azonnal elalszom.


Kaoru pov:

Legnagyobb meglepetésemre, Teru és Kamijo beszélget Booval a műsorban. Ahogy elnézem őket, elmosolyodom. Teru nagyon aranyos, mint mindig. Jót nevetnek, mikor Kamijo elkezdi Teru fülét vakargatni, mire a gitáros elkezd dorombolni. Ahogy figyelem, kezd rémleni pár dolog, az elfeledett éjszakából. Lágy csókok, cirógató érintés, sóhajtó vágy… erre megdermedek. Teru és én… lefeküdtünk, akkor este? Az nem lehet...
A műsornak végre, a Versailles két tagja elbotorkál az öltözőbe. Megvárom a porcelánbabát, tudni akarom, mi történt akkor.
Szegény srác, nem igen van magánál annyira fáradt. Hazaviszem, nem merem így elengedni. Legnagyobb meglepetésemre arra kér, maradjak vele. eleget teszek kérésének. Ahogy befekszem mellé, megcsapja orromat az illata. Ezt az illatot éreztem akkor este… ezek szerint… elmosolyodom és megcsóválom a fejem. Korábban el tudtam volna képzelni, hogy közeledjek felé, de valami miatt nem tettem. De nem tartom képtelenségnek, hogy legyen köztünk valami. Kedvelem ezt a lökött srácot.

Reggel mocorgásra kelek.
- Kao? – motyog álmatagon a kis gitáros.
- Igen, hát te? – ül fel, és megdörzsöli a szemét.
- Te kértél, hogy maradjak.
- Tényleg? – kicsit gondolkodik – már emlékszem. Ne haragudj, hogy gondot okoztam.
- Nem gond. Viszont ha észhez tértél, beszélnék veled.
Bólogat, kimászik mellőlem, és megy a konyhába. Nyújtózkodom, majd követem. Főz két adag kávét, és az egyiket nekem adja.
- Felébredtem, mond, mit tehetek érted? – dörzsöli meg az arcát.
Tagadja, de még mindig fáradt.
- Emlékszel a koncertre? Pár nappal ezelőtt – kezdem.
- Aha, hatalmas buli volt, főleg utána.
- Arra nem igen emlékszem, csak sejtek valamit.
- Mit? – kapja fel a fejét.
- Hogy te és én lefeküdtünk.
Kis híján kiköpi a kávéját. Az asztalt bámulja, és gondolkodik.
- Miből gondolod? – remeg a hangja.
- Csak sejtem. Azért sejtem, hogy veled voltam, mert emlékszem egy illatra. A te illatodra.
Pár percig babrálja a bögréjét.
- Igen, így volt – sóhajt – most utálsz? Vagy látni se akarsz? – néz rám kétségbeesetten.
- Nem utállak, ha így lenne, nem lennék itt. Igazság szerint, kedvellek, nagyon aranyos vagy.
- Tényleg? – kapja fel a fejét.
- Igen – mosolygok rá.
Fültől fülig szalad a szája, hihetetlenül csillog a szeme.
Felpattan, és az ölembe ül. Félősen lehel egy apró csókot ajkaimra. Átkarolom vékony derekát és közelebb húzom magamhoz. Felbátorodva mélyíti a csókot. Beletúrok selymes hajába, jólesően felsóhajt. Elhúzódom tőle, és végig simítok arcán. Úgy bújik, mint egy cica.
- Porcelánbaba – mosolygok rá.
- Az Hizaki.
- Nem, nekem te vagy az. Helyes, aranyos, és törékeny.
Kacéran elmosolyodik, valami megcsillan a szemében, amit még sose láttam. Lemászik rólam, a pólómnál fogva húz magával. A nappaliba vezet, és a kanapéra lök. Még fel se fogom mi történik, Teru ismét az ölemben ül, és vadul csókol. Nem tudom hogy képes rá, de pillanatok alatt elveszek csókjában. Hanyatt dönt, kezeimet a fejem fölött összefogja.
- Ezek szerint nem emlékszel, de te voltál az uke – kéjesen megnyalja a száját – azonnal megadtad magad nekem.
Egy pillanatra meglepődök, de csak elmosolyodom. Ezek szerint az igazi Teru ilyen, egy magabiztos, határozott, és határozott férfi. Ő is olyan, mint én, az igazi személyisége telesen különbözik attól, amit a világ elé mutat.


Teru pov:

Reggel Kaoru fekszik mellettem. A kávé mellett ér a hideg zuhany, példaképen félig-meddig emlékszik az együtt töltött éjszakánkra. Félek, hogy mi lesz ezek után. nem akarom, hogy utáljon. Egy álmom válik valóra ezzel a csókkal. Legnagyobb meglepetésemre, Kaoru nem akarja átvenni az irányítást, hagyja, hogy azt tegyem vele, amit akarok. Neki megmerem mutatni az igazi arcom, nem vagyok olyan kis ártatlan, mint ahogy mindenki gondolja. Mellette végre önmagam lehetek. Tökéletesen kiegészítjük egymást, én irányítok, ő enged. Mindenki az igazi személyiségének az ellenkezőjét mutatja. Én egy ártatlan, jó fiú oldalamat mutatom, pedig egyáltalán nem vagyok az. Kaoru az igazi vezért mutatja, én pedig pillanatok alatt el tudom lágyítani. Igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Érdekes fordulatokat hoz az élet.
Ez a kis titok köztünk, és a négy fal között fog maradni.


Vége