4. fejezet

4. fejezet

Az istenek meghallgatták imáimat, ugyanis Hizumi nagyon pörög és a leglendületesebb, erőteljesebb számainkat játsszuk. Csak ebédszünetben pihenünk egy kicsit, és megyünk a közeli gyrososhoz enni. Kivételesen tudok enni, de csak az adag felé, a másikat Tsukasa szerzi meg magának.

- Két haspók – jegyzem meg.

- Kettő? - csodálkozik dobosom.

- Te meg Zero. Ti eszitek meg a félbe hagyott kajámat.

- Legalább nem megy pocsékba – von vállat Tsukasa.

- Konyhamalacok – kacag énekesem.

A két érintett azonnal méltatlankodik és leállnak vitatkozni Hizumival, én meg csak mosolygok rajtuk. Kaja után visszamegyünk dolgozni. Előtte még megengedünk magunknak egy kávét, aztán folytatjuk a  zenélést. Próba után a legközelebbi kocsmába megyek. Nem áll szándékomban józanul eltölteni az estét. Legalább eltompul az agyam, és megszűnik minden bajom. A pultnál ülve döntöm magamba a különböző alkoholokat. A várt hatás nem marad el, könnyűnek érzem magam, elszáll minden fájdalmam, nem érzem azokat a sebeket, amiket Ayumi hagyott maga után. Tompa az agyam, de nagyjából felfogom, mi van.

- Ejnye, mi történt magával? – kérdi az idős pultos.

- Hosszú – nyögöm és legurítom a pálinkámat.

- Csak nem szerelmi bánat?

- Miből gondolja?

- Ha egy ilyen fiatal fickó így iszik, ráadásul ilyen világfájdalmas képet vág hozzá, csak az lehet.

- Igen, igaza van.

- Menjen, van itt egy csomó fiatal lány. Talál biztos kedvére valót – int valamerre mögém.

Bágyadtan elmosolyodok.

- Ezt én állom. Fel a fejjel. Maga még fiatal és jóképű – vereget vállon.

Megköszönöm a sört és megiszom. Már nem számolom mit és mennyit iszok, el se jut a tudatomig, annyira elbódít. Végre megszűnik minden fájdalom, csak a kellemes könnyedség uralja testem és lelkem. Egyre kevésbé tudok magamra és a külvilágról. Végül elnyel a sötétség.

Fejfájásra kelek és arra, hogy valaki rázza a vállam. Kábán felpillantok. Amennyire fel tudom fogni, még mindig a bárban vagyok.

- Ébresztő! Nyomás haza részeg disznó! Nem hotel vagyunk, hogy itt aludjon. Örülhet, hogy nem dobtuk ki este – ráncigál egy hatalmas fickó.

- Mi van? – fogom a fejem.

- Már reggel van. Nyomás el innen! – és nem túl kedvesen kidob.

Forog a világ, azt se tudom, mi merre van. Nekiesek egy lámpaoszlopnak, így talpon tudok maradni. Zihálok és kidobom a taccsot. Mikor jobban vagyok, előhalászom a telefonom.

- Picsába – morgok.

Mindjárt elkések a próbáról. Nem baj, Hizumi most tud várni kicsit. Talán jobb lenne otthon józanodni, de nem tehetem meg. Csodával határos módon, eljutok a próbára, bár fogalmam sincs hogy.

- Magasságos… te meg hogy nézel ki? – hördül Zero, mikor meglát.

- Tudom – intem le.

- Miért van olyan érzésem, hogy nem voltál otthon? – sóhajt lemondóan Tsukasa.

- A kocsmabűztől eltekintve – teszi hozzá énekesem.

- Ha kitárgyaltatok, kezdhetjük? – veszem fel hangszerem.

Minden tiltakozásukat leintem, és a húrok közé csapok. Majd szétszakad a fejem. Egy szám után Tsukasa egy pár füldugót nyom a kezembe, hátha segít. Valamennyit használ, de nem sokat. Ha a kínzó fejfájás nem lenne elég, forog körülöttem a terem és kavarog a gyomrom. Párszor ki is kell mennem a mosdóba hányni. Hiába adok ki magamból mindent, folyamatosan háborog a gyomrom és öklendezek. Még akkor is, mikor már nem tud semmi kijönni. Egy kínszenvedés mire a fiúk lemennek enni. Én maradok. Miután kirohantam a mosdóba rókázni, elnyúlok a kanapén és próbálok nem meghalni. Egy hangra figyelek fel:

- Karyu, jól vagy?

Lassan kinyitom a szemem, Kai áll mellettem.

- Nem. Miért jöttél? – nyöszörgök és próbálok felülni.

Azonnal segít.

- Nem jöttél ebédelni, ezért gondoltam, áthozom, amit készítettem neked – mutat az asztalon lévő dobozra.

- Kedves – zihálok.

- Nem kéne hazamenned? Elvigyelek?

- Nem kell, jól vagyok.

- Meg egy frászt – jönnek vissza társaim.

- Gyere, hazaviszlek – cibál Tsukasa.

- Ha rángatsz, tuti lehánylak – figyelmeztetem.

- Max a beleiddel tudnál, más már nem jön ki belőled. Ez mi? – int az asztalra.

- Karyunak hoztam ebédre – hadarja Kai.

Csak annyit fogok fel, hogy dobosom rángat valamerre. Öklendezek, de nem jön ki semmi. Tényleg nem maradt semmi. Mire észbe kapok, már otthon vagyok. Tsukasa lerángatja rólam a ruhákat és ágyba dug. Szinte azonnal elalszom.

Órákkal később térek magamhoz. Már sötét van kint. Az éjjeliszekrényen egy pohár víz és egy fájdalomcsillapító van. Kibotorkálok a konyhába. Nem kapcsolok fényt, így is égnek a szemeim. Az asztalon ott van amit Kai főzött. Jó illata van, de nem merek enni belőle. Inkább iszom egy kis vizet és lerogyok a székre. Ismét eltelt egy nap. Lassan két hónapja, hogy elment... Egy örökké valóság. Mintha kiszakadtam volna a világból, minden rohan körülöttem, csak én vagyok egyhelyben és képtelen vagyok tovább lépni. Szinte látom magamat. Szánalmas, ahogy kinézek és amit teszek. Azt hittem erős férfi vagyok, de tévedtem, ugyan olyan vagyok, mint bárki más. Azt hittem, hogy Ayumi sose fog elhagyni, mindig velem lesz, de nem így lett. Már csak a barátaim maradtak. Próbálnak segíteni, de nem tudnak.

Valamikor hajnalban nyomhatott el az álom. Fáj a nyakam, biztos elfeküdtem. Elmegyek tusolni, szörnyen bűzlök. A frissítő fürdő után, leülök megenni, Kai főztjét. Igazán kedves tőle, bár fogalmam sincs, miért csinálja, főleg, hogy szinte nem is ismer. Kaja után elmosom a tálat, megiszom az idő közben elkészült kávét és megyek. A kiadónál össze is futok a kis dobossal.

- Jó reggelt, jobb színben vagy – mosolyog.

- Neked is. Kösz az ebédet, finom volt – adom vissza az edényt.

- Tényleg? – boldogan csillannak fel szép sötét szemei.

- Igen. Hülye kérdés, nem tudod mi volt miután Tsukasa hazavitt?

- Zero és Hizumi azon agyaltak, hogy van-e értelme úgy próbálni, hogy nincs dob, aztán abban maradtak, hogy átnézik az eddigi félkész számokat, míg Tsukasa visszajön. Aztán nem tudom, mi is próbáltunk.

- Kösz.

- Mi volt a baj tegnap, hogy annyira kiütötted magad? –aggódva néz fel rám.

Amint felteszi a kérdést, megszeppenten visszakozik.

- Hosszú, nem akarok beszélni róla – ezzel lezártnak tekintem ezt a témát.

A megfelelő emeleten búcsút intünk egymásnak és megyünk a dolgunkra. Kainak igaza volt, tényleg a régebbi számokat szedték elő a fiúk. Egész nap a laptop fölött görnyedünk. Nem igazán tudok a munkára koncentrálni, újra és újra eszembe jut Kai és azaz aggódás a szemében. Aranyos srác, csak nem értem, miért főz nekem, hiszen alig ismer. Nem tudom, de jól esik ez az apró kis gondoskodás. Kis semmiség, mégis nagyon örülök neki, meg annak is, hogy néha tudok beszélni a sráccal, még ha nem is sokat. Emiatt a kis apróság miatt is jó bejönni. A délután további részében kicsit próbálunk, leginkább azokat az újabb számokat, amik még nem mennek annyira, vagy nem tökéletes. Nem sokat haladunk, de ez is valami. Egész gördülékeny a munka majd betoppan Uruha és elrángat minket inni. Nem bánom, szívesen megyek. Most valahogy jó a kedvesem és örülök a társaságnak. Mindenki talál beszélgetőtársat, én Kait. Egy nagyobb bárba együnk, ahol lehet inni a biliárdozni. A hecc kedvéért játsszunk egyet. Egyik csapat szerencsétlenebb, mint a másik, de legalább jól szórakozunk. Még én is.