30. fejezet

30. fejezet

Szorosan ölel és suttogja:

- Köszönöm.

Kellemes pillanatunknak a csengő vet véget, mert megjön a pizza. Gitárosom elenged és megy ajtót nyitni. Míg ő elintézi a pénzügyeket, én kinyitok két sört. Vigyorogva jön vissza és ül mellém. A hatalmas dobozt leteszi az asztalra, és felnyitja a tetejét. Egy családi pizzát rendelt ez a majom.

- Jó étvágyat – vigyorog és szed egy szeletet.

Vigyorogva megcsóválom a fejem és én is veszek egyet. Elindítom a filmet. Ruru közelebb húzódik hozzám. Mikor jóllakunk, hátradőlök és egyik kezem a kanapé támlájára teszem, a másikban sör van. Ruru a fejét a vállamra hajtja, míg keze a combomon pihen. Annyira kellemes így. Milyen régen volt ilyenben részem, szinte el is felejtettem milyen érzés. Bárcsak sose érne véget ez a pillanat. Végre úgy érzem, valakinek fontos vagyok, valaki szeret és foglalkozik velem. Ez a meghitt pillanat, hogy itt van velem, összebújva filmezünk... valami mesés.

- Olyan jó így. Jól laktam, filmezünk, de legjobb, hogy velem vagy – mosolyog gitárosom.

- Nekem is Ruru.

- Igyunk még egy sört?

Csak elmosolyodom, mire fülig szalad a szája és elszalad a konyhába. Rossz, hogy nincs velem, olyan rossz, egyedül érzem magam. Pillanatokon belül visszajön. Lehuppan mellém.

- Végre – ölelem magamhoz.

- Ennyire hiányoztam? - kérdi és kortyol egyet sörből.

- És ha igen?

- Akkor én mit mondjak? Évek óta várok rád – morog.

- Jól van na – nevetek, és magamhoz húzva puszit nyomok a homlokára.

Kacagva bújik hozzám és nézzük tovább a filmet. Mikor vége, Ruru elindítja a második részt is. Késő este ér csak véget, de nem baj, legalább több időt lehetünk együtt. Tudom, hogy nem hosszabb a nap csak mert nem alszunk, de az illúzió meg van. Mikor vége a filmnek, nyújtózkodom egy nagyot, és kiropognak elgémberedett tagjaim.

- Tegyük el magunkat – ásít Ruru.

- Oké, kapok takarót és párnát? - intek a kanapé felé.

- És ha ágyat és melegséget ajánlok? - mosolyog pajkosan.

- Jobban hangzik mint a kanapé.

Vigyorogva megfogja a kezem és behúz a hálóba. Alsóra vetkőzöm és bebújok az ágyba. Ő is követi a példámat. A hátamra fekszem, ő a vállamra hajtja a fejét, átveti a hasamon a karját és így alszunk el.

Reggel a telefonra kelünk. Kelletlenül kezdek mocorogni. Ruru Két ásítás között kikapcsolja az ébresztést és hátra simítja kócos sörényét.

- Jó reggelt – mosolyog rám.

- Máris reggel? – nyafogok.

- Igen, és menni kell – fintorog.

- Nem akarok – fordulok az oldalamra és húzom a fejemre a takarót.

- Tudom, de ez sajna nem rajtunk múlik.

Hirtelen elkapom és behúzom magam mellé a takaró alá és hozzá bújok.

- Olyan jó volt az este. Nem tarthatna még egy kicsit? – kérdezem.

- Ha végre velem leszel, akkor a tegnapi este még nagyon sokáig fog tartani. Sőt, jobb is lesz, azt garantálom – vigyorog és megsimogatja az arcom.

- Tudom és ne haragudj.

- Nem haragszom, csak meg akarlak végre kapni.

- Nem sokára meg fogsz.

- Remélem.

Elmosolyodom és összeérintem a homlokunkat és az orrunkat. Végül kelletlenül kimászunk a meleg takaró alól. Semmi kedvem bemenni, inkább Ruruval lustálkodnék. Olyan boldog vagyok. Ruru kávét főz, én összedobok valami reggelit. Gyors reggeli és öltözködés után mehetünk próbálni. Viszonylag jó hangulat uralkodik bent. Aoi a twitteren lóg, Ruki és Kai valamin nagyon beszélget. Alig veszik észre, hogy megjöttünk. Mielőtt nekiállhatnánk zenélni, beront a főnök egy nagy halom papírral, mondván, nézzük át és írjuk alá. Igénylő lapok, engedélyek, statisztikai kimutatások, ajánlások és még sok egyéb. Na meg mindenki kedvence, a leltár.

- Ma se próbálunk – fintorog Aoi.

Na igen, a leltárkészítés egy nap, jó esetben. Megkapjuk a saját papírunkat, és nézhetjük át a cuccaikat. Mindennel le kell számolni. Hány gitár van, mennyi és milyen kábel, erősítő, hangszóró, húr szett, elektronikai felszerelés. A pengetőket is át kell nézni, hogy kell-e. És ahogy lenni szokott, holnapra kell. Látszik, hogy aki ezt kitalálta, nem csinált még ilyet és nem tudja mennyi meló. Alig kezdjük el, máris teljes a káosz. Főleg akkor uralkodik el katasztrófa, mikor a két gitáros is kezdi keresgélni a cuccait. Próbálok nem foglalkozni a vitájukkal, hogy mi kié, inkább a saját dolgaimat próbálom rendbe szedni. Valamikor dél körül végzünk, és hulla fáradtan mehetünk ebédelni. Nem megyünk messzire, mert annyi a munka, így egy közeli olasz étterembe megyünk. Én maradok a pizzánál, a többiek lasagnát vagy bolognait esznek, ki mit kíván. Gyorsan megkajálunk, aztán megyünk vissza. Sajnos nincs pihenés, be kell még fejezni a rendelés összesírását. Rukinak van a legkönnyebb dolga, mert neki kevesebb a cucca mint nekünk, így annyiban megkönnyítette a dolgunkat, hogy elkezdte összeírni mire lehet szükségünk. Legalább annyival előrébb vagyunk. Estig csináljuk a sok szart, de még így is bent kell maradnia Rukinak. Nem akarok mást, csak egy hideg sört és lepihenni.

- Ruru, haza viszel? - kérdezem, mikor már készülődünk.

- Persze – vigyorog.

Búcsút intünk a többieknek és lelépünk. Jókedvűen ugratjuk egymást. Fáradt vagyok, de Ruru feltölt energiával. Bárcsak megint együtt tölthetnénk a mai estét is, mint tegnap. Míg hazaérünk, jót nevetünk, de mikor megáll a házam előtt, elnémulunk.

- Semmi kedvem haza menni – fintorgok.

- Velem maradnál?

- Igen.

- Marasztalnálak, de megígérted neki.

Lemondóan sóhajt, és a combomra simítja a kezét.

- Holnap találkozunk – biztatom.

- Már alig várom – mosolyog.

Megsimogatom az arcát, és kelletlenül kiszállok a kocsiból. Integetünk egymásnak, megvárom, míg elhajt, csak utána indulok haza. Mielőtt belépnék a lakásba, veszek egy mély lélegzetet. Nem tudom, mire számítsak Hirototól. Kinyitom az ajtót és belépek. Alig veszem le a cipőm, mikor megjelenik párom.

- Szia, azt hittem előbb jössz – toporog.

- Baromi sok volt a munka. Annyi volt a munka, hogy hangszert se tudtunk a kezünkbe venni. Leltárat kellett készíteni, rendelést leadni és még sok más faszságot.

- Oh.... akkor gondolom fáradt vagy – szeppen meg.

- Az nem kifejezés.

Amitn megszabadulok a cipőtől, megyek a konyhába. Szerencsére van még kaja. Beteszek egy adagot a hűtőbe.

- Neked milyen napod volt? - kérdezem.

- Csak egy rádióműsorban voltam Naoval. Egész jól szórakoztunk.

- Az jó – jegyzem meg, és kiveszem a vacsit a mikróból.

- Rei, szeretnék beszélni veled arról, ami tegnap történt – motyogja.

- Hallgatlak – ülök le, és hozzá látok a kajához.

- Szeretnék bocsánatot kérni. Sok mindent vágtunk egymás fejéhez. Csak tudod, zavar, hogy Uruha ennyit van veled. Olyan érzésem van ilyenkor, mintha engem hanyagolnál. Rosszul esik, hogy mikor itt van, csak vele foglalkozol, rólam, pedig tudomást sem veszel.

- Már nem azért, de simán be tudsz szállni a beszélgetésbe, mert semmi extráról nincs szó. Ha nem vonulnál el ennyire, akkor neked is jobb lenne. Ne akarj mindent Rurura fogni, jó? - kérdezem két falat között.

- Miért véded ennyire? - csattan fel.

- Mert jogtalanul vádolod. Mint mondtam tegnap, a dolog két emberen múlik. Ha te kivonod magad mindenből, ne csodálkozz, hogy nem foglalkozik veled senki.

- Azért tűnök el, mert mindenki tojik a fejemre! Miért maradjak akkor?

Mérgesen toppant egyet. Na, helyben vagyunk.

- Nem elég neked, hogy munka közben állandóan Uruhával vagy? Miért kell még akkor is vele foglalkoznod, mikor együtt lehetnénk?

- Talán mert nem akarok itthon unatkozni, ő meg talál valami programot? - kérdezem, és felvonom a szemöldököm.

- Nekem is mondhatnád, hogy elakarsz menni valahova. Elmehetnénk moziba, a parkba, játékterembe vagy ilyen helyekre. Koncertre is inkább vele mentél, mint velem – nyafog.

- Azért mert olyan volt a koncert, amit te nem szeretsz. Nekem meg kellett az, hogy kitomboljam magam.

- Tehát ő sokkal jobb és szórakoztatóbb társaság mint én – fonja össze karjait a mellkasa előtt.

- Ezt egy szóval sem mondtam. Ő más, nem azaz otthon ülős típus. Inkább élvezi az életet és kihasználja, hogy még megteheti. Nincs család, kötelezettség, csak másnap tudjon dolgozni. Szerintem ez a fiatalság – mosolygok.

- Mintha csak őt hallanám – veti ide – Teljesen megváltoztál miatta. Régebben elég volt neked, hogy velem voltál itthon. Aztán nem tudom mit tett veled, de teljesen olyan lettél, mint ő. Nem érdekel téged más, csak a buli, hogy kimaradj este. Leszarod, hogy én is itt vagyok, nem foglalkozol velem, az sem érdekel hogy mit szeretnék. Olyan jó lenne, ha minden a régiben menne tovább. Ha a kapcsolatunk megint csak rólunk szólna. Úgy érzem, egy ideje már hárman vagyunk ebben a kapcsolatban. Vissza akarlak kapni Rei – könyörögve néz rám.

Erre hirtelen nem tudok mit mondani. Valahol talán igaza van, bár ebben nem vagyok biztos. Ez most túl sok volt egyszerre, főleg úgy, hogy hulla vagyok. Kaja után elmegyek fürdeni, aztán aludni. Holnap meglátom, mi legyen.