Mi történt a régi Reitával? 2. fejezet

2. fejezet

Reggel a kiadónál hatalmas meglepetés fogad, nem Aoira kell várnunk. Gitárosomról tudni kell, hogy ha az élete múlna rajta se tudna pontos lenni. Megszoktuk már, hogy fél órát kell rá várni, de most Uruha is túl tesz rajta. Ruki egy dívát is megszégyenítő hiszti és fejmosásban részesítette a beeső utolsó bandatagot, végre kezdhetünk.

- Reita! - kiált Uruha a szünetben.

- Hm? - fordulok felé, és cigire gyújtok.

- Ma eljössz velem kocsmázni? - kérdi.

- Nem ittál eleget tegnap? - vonom fel a szemöldököm.

Fülig szalad a szája, és dinka mód elkezd vihogni.

- Ugyan már haver! Ne mondd, hogy Péntek este otthon akarsz ücsörögni – méltatlankodik – Figyelj rám! Fiatal vagy és olyan macsó, akiről csak álmodni tudnak sokan. Miért nem élvezed az életet amíg megteheted? Még nincsenek kötöttségek, van lehetőséged, pénzed, társaságod és időd is. Később ráérsz otthon ülni. Most még élvezd az életet és tedd meg amit akarsz. Nem vagy összenőve azzal a kis sráccal. Ne mondd, hogy egy estére nem tud nélkülözni. – nevet.

- Végülis... - gondolkodom.

- Vagy hívd el magaddal, mit bánom én, csak mozdítsd ki a segged a négy fal közül.

- Nem szeret bulizni. Inni se szokott, mert nem szereti az alkoholt.

- Ez felnőtt vagy gyerek? - fintorog Ruru – Már megbocsáss, de mióta idomulsz ennyire másokhoz? Korábban teljesen a magad ura voltál, nem tűrted, hogy valaki megmondja mit csinálj. Hol van azaz Akira, akivel régen átmulattam és ittam az éjszakát? Aki benne volt minden buliban és kocsmázásban? - mélyen a szemembe néz.

Nem mondok semmit, hanem elgondolkodom szavai értelmén. Van igazság abban amit Ruru mond. Tényleg, minek üljek otthon, mikor szórakozhatok is? Mi lenne otthon? Semmi, legfeljebb beszélgetnénk és bámulnánk a TV-t.

- Tudod mit? - szólalok meg kis gondolkodás után – Benne vagyok. Menjünk! - vigyorgok.

- Végre! - kiált és rám ugrik.

Majdnem elborulunk, de megtartom.

- Menjetek szobára! - kiált Ruki.

Leteszem gitárosomat, és az énekesnek nemzetközi jelzéssel adom tudtára, hogy mi a véleményem a megjegyzéséről. Aoi jót nevet rajtunk. Kai rácsap az egyik cintányérra, mire mindannyian elhallgatunk.

- Tudom, hogy Péntek van, de bírjatok magatokkal még egy kicsit – kéri.

- Na, gyerünk. Minél előbb végzünk, annál előbb mehetünk – veszi kézbe Aoi a gitárját.

Magamhoz veszem hangszerem, megvárom míg Kai beszámol, és csatlakozom hozzá. Egész jól megy a próba további része. Annak ellenére is, hogy agyam folyamatosan zakatol. Szerencsére a zene leköt, de mikor végre leteszem basszeremet, újra megrohan a kettős érzés. Tudom, hogy Pon nem fog örülni, hogy nem szóltam neki korábban, hogy kimaradok estére, meg hogy egyáltalán nem megyek haza hozzá. A másik oldalon meg ott van, amit Ruru mondott. Igaza van, mert tényleg mikor bulizzak, és éljem ki magam ha nem most? Most még nincsenek kötöttségek, van pénzem és lehetőségem, a társaságról nem is beszélve. Ahogy drága gitárosom korábban mondta: „Ráérsz majd nyugdíjas korodban otthon ülni.” Előkeresem a telefonom és felhívom Hirotot, nehogy az legyen, hogy már annyira se számít nekem, hogy felhívjam. Nincs szükségem egy újabb hisztire, ahol én legyek a szemét dög.

- Szia! - csendül vidáman Hiroto hangja.

- Szia, azért hívlak, hogy ne várj este – mondom.

- Mi? Miért? - értetlenkedik.

- Megbeszéltem Ruruval, hogy elmegyünk inni.

- Mikor találtátok ki?

- Most, az ebédszünetben.

- Akkor mikor jössz haza? - kérdezi duzzogva – Azt hittem elmegyünk valahova – szomorodik el a hangja.

- Majd legközelebb. Egy estét kibírsz nélkülem, nem? - morgok.

- Igen – sóhajt lemondóan – Akkor kitalálok valamit. Szeretem volna, ha itthon vagy velem.

- Majd legközelebb. Szeretnék kikapcsolódni egy kicsit.

- Velem nem tudsz?

- Másra van szükségem. Szükségem van egy kis bulizásra.

- Velem nem tudsz? - motyogja.

- Más kell nekem. Este ne várj meg, majd megyek – azzal bontom a vonalat.

Megint kezdte volna. A lelkemre beszél, hogy megsajnáljam, és ne hagyjam egyedül, és vele legyek. Ezt sose szerettem. Nekem szükségem van arra, hogy néha kitomboljam magam.

- Na, mi van? - kérdi Ruru.

- Mehetünk – fordulok felé.

Vigyorogva átkarolja a vállam és nevetve megyünk a legközelebbi kocsmába. Hagyom, hogy Ruru vezessen, ő tudja melyik a legjobb hely. Egy közeli felkapott pub-ba megyünk. Ugyan még csak késő délután van, tele van a hely. A zene hangos, a pultnál alig van hely, kisebb boxokat egy paravánok választják el egymástól. Minden boxhoz tartozik egy asztal és négy szék.

- Hova üljünk? Hátra? - kérdezem.

- Dehogy, hova gondolsz? - horkan.

Értetlen pillantásom látja még jobban elvigyorodik.

- Itt maradunk a pultnál. Használd ki, hogy ilyen jó pasi vagy – vigyorog.

- Én? Jó pasi? Na ne röhögtess – horkanok és odafurakodok a pulthoz.

- Ritka nagy marha vagy – csóválja a fejét.

- Mert?

Csak megcsóválja a fejét és int a pultos lánynak. Igazán csinos, hosszú fekete haj, benne pink csíkok, egy olyan felső, ami alig takar valamit és kiemeli formás alakját.

- Sziasztok, mit adhatok? - mosolyog.

- Mit igyunk? - fordul felém Ruru.

- Kezdetnek egy-egy sört. Aztán meglátjuk – mondom.

- Ez az! - kiált barátom és hátba vereget.

- Máris – ahogy a lány megfordul, kacéran rám kacsint.

- Te, ugye tudod, hogy mást is adna neked, ha kérnéd? - kuncog gitárosom.

Csak horkanok egyet.

- Már csak a seggek kellenek neked? Vagy csomót kötöttél a farkadra? - kekeckedik.

- Nem, nem csak a seggekre mozdulok rá, és csomót a te nyakadra fogok kötni, ha nem szállsz le rólam.

Jót nevet és cigire gyújt. Szinte végszóra megjön a lány a két sörrel. Kifizetem és koccintunk. Ahogy belekortyolok a hideg és keserű sörbe, jóleső bizsergés fut végig rajtam. Leteszem a korsót és nagyot sóhajtok.

- De jó – motyogom.

- Látod, tudtam, hogy erre van szükséged – vereget hátba Ruru.

- Ennyire látszott?

- Mondhatsz bárkinek amit akarsz, de engem nem tudsz becsapni. Ismerlek, méghozzá nagyon jól. Áruld el, mikor voltál utoljára bulizni? - néz rám komolyan.

- A koncert utáni after party is számít?

- Nem.

- Régen – ismerem be.

Így bele gondolva, nagyon régen nem buliztam. Mikor Hirotoval megismerkedtem szinte minden nap, főleg hétvégén elmentem Ruruval meg a banda többi tagjával inni és bulizni. Leginkább Uruha és én jártunk el. Ebből kicsit visszább vettem, mert Pon nem szeret annyira bulizni. Akkoriban nem bántam annyira, jó volt kicsit lassítani. Azóta nem tudom mi van, mintha egy helyben toporognék. Elfogy a sör, következőnek Ruru rendel valami töményet. A pincér lány két-két poharat rak elénk.

- A vendégeim vagytok – mosolyog csábosan.

- Kösz szépségem – dorombolja Ruru.

Egy kortyra megiszom az italt. Marja a torkom, alig kapok levegőt.

- Elszoktál a piától – állapítja meg barátom.

- Nem mondod? - gúnyolódok.

- Azzal a gyerekkel eljártok egyáltalán valahova? Szoktatok inni?

- Nem gyerek, de mint már mondtam, nem igazán, mert nem szereti az alkoholt.

- Attól te még eljárhatsz a barátaiddal – jegyzi meg egyszerűen.

Mint mindig, most is igaza van.

- Ne csámcsogj a magánéletemen – morranok és megiszom az ajándék italt.

Szerencsére Ruru megkímél és inkább minden mást szóba hozunk, kivéve a zenét. Végre nem zenészek, hanem barátok vagyunk. Felemlegetünk ciki és vicces szituációkat, amiket átéltünk. Ruru mesél a buli élményeiről, meg hogy milyen érdekes helyzetekbe került.

- Komolyan – vihog a sokadik sör után – nem tudom, hogy jutottam el abba a klubba, a mai napig nem tudom. Az meg más kérdés, hogy jutottam utána haza – magyaráz.

- Mit tudsz? - mosolygok.

- Azt, hogy a város másik végében voltam, meg jó hely.

- Honnan tudod?

- Visszamentem – mondja nemes egyszerűséggel.

Jót mosolygok rajta. Megígéri, hogy elvisz oda. A hangulatom egyre jobb, felszabadultan nevetek, viccelődök. Végre úgy érzem, újra fiatal vagyok, élek, nincsenek gondok, nincs semmi, csak a jó hangulat, a pia és a legjobb barátom. Már nem tudom mennyit ittam, de az alkohol jótékony mámora elragad magával. Régen nem éreztem ennyire könnyűnek magam és a fejem. Furcsa ez a könnyedség, mégis ismerős. A világ kicsit kibillen a megszokott kerékvágásból, de nem bánom. Most végre azt teszek, amit akarok, élvezem az életet. Végre nem kell semmivel törődnöm, élek a mának, csak a most számít. Olyan régen tapasztaltam ezt az érzést, hogy már majdnem elfelejtettem.