Mi történt a régi Reitával?

1. fejezet

Reita pov

Egy újabb unalmas este vár rám. Már előre sejtem. Mint általában, vacsora aztán jobb esetben bámuljuk a tévét, talán szex, de az se biztos. Kíváncsi vagyok Hiroto mit főz. Reggel nem volt semmi, tegnap is rendelni kellett, mert elfelejtett bevásárolni, pedig megkértem. Mikor este hulla fáradtan haza értem, még volt egy nagy veszekedésünk is, hogy ő reggel elaludt és majdnem elkésett a munkából, és ezért nem vásárolt, délután meg annyi dolga volt, hogy nem volt rá ideje. Aha, én meg hajnalban keltem, egész nap hajtás volt, csak a srácokkal tudtam enni. És persze, megint én voltam a rossz, hogy nem veszem figyelembe, hogy mennyi a dolga, nem tud ezer felé szakadni. Talán olyan nagy kérés, hogy dobjon össze valamit? Nem várom el, hogy három fogásos vacsorával várjon, de mikor fáradtan és éhesen haza érek, szeretném, ha kapnék pár falatot. Azt is megkaptam, hogy elég goromba vagyok mostanában. Ez igaz, de a munka miatt. Nekik nincs semmi, csak próbálnak meg fotózásra járnak. Na mindegy. Pon hajlamos túlreagálni dolgokat, és beképzel pár dolgot. Ezen már nem is akadok fenn. Az ilyenekből van elegem, mert nekem is sok a dolgom, nem csak neki. Na mindegy.

- Rei, eljössz velem inni? - karolja át a nyakam Ruru.

- Most nem, fáradt vagyok. Vacsorázni akarok.

- Meghívlak – győzköd.

- Nem lehet, megígértem Ponnak, hogy megyek.

- Ahogy gondolod. Kár, jó lett volna kicsik kikapcsolódni. Tudod, szórakozni, kiengedni a gőzt.

- Tudom, ne is mondd. Mennék, de megígértem – fintorgok.

- Te meg az ígéreteid – nevet.

Fintort vágok. Hát igen, nem vagyok tökéletes, de az ígéreteimet megtartom, még akkor is, ha lenne jobb dolgom. Most is inkább mennék Ruruval kocsmázni és bulizni egy jót, de vár haza Pon. Lehet lehiggad, és lesz valami változatosság a hétköznapokban. A parkolóban kissé irigykedve nézek Ruru után. Jó neki, szabad mint a madár. Én is mennék, de Pon nem igazán szeret bulizni. Inkább kisebb társaságban szeret beszélgetni, zenét hallgatni. Ez nekem sincs ellenemre, de néha kell az ereszd-el-a-hajam-buli. Na, majd elrángatom valahova.

Haza felé menet azon gondolkodom mi legyen. Ha jól emlékszem ma lesz az a focimeccs, amire egész héten vártam. Aha, ma lesz. Ha kicsit sietek, még lesz idő megvacsorázni kezdés előtt. Pon ragaszkodik hozzá, hogy együtt, a konyhában együnk. Haza érve nehezen találok parkolóhelyet, de végre le tudom tenni a kocsit. Elég hűvös van, így összehúzom a dzsekimet. A lépcsőházba érve a lépcsők felé veszem az irányt. Nincs kedvem liftezni. Az utóbbi pár napban amúgy is vacakol. Nem akarok bent ragadni. Felérve a megfelelő emeletre előkeresem a kulcsaim és nyitom az ajtót.

- Megjöttem! - kiáltom.

Alig veszem le a cipőm, dobogás és Hiroto már a nyakamban csüng és megcsókol.

- Végre itt vagy – vigyorog. – Kész a vacsi – enged el.

- Mit főztél?

- Olasz kaját. Jó lesz?

- Igen, éhes vagyok.

- Ettél ma valamit?

- Nem sokat.

- Nem helyes.

Vállat vonok. Míg szétosztja a kaját, kezet mosok és átöltözöm. Mire kiérek, már gőzölög a tányéromon a tészta.

- Milyen napod volt? - kérdezem két falat között.

- Fárasztó. Egész nap fotózás volt, meg utána papír munka. Teljesen ki vagyok – nyafog.

- Az még elég könnyű nap – jegyzem meg.

- Mert? Neked talán könnyebb volt a napod?

- Új számokat próbáltunk, senkinek sem ment, szóval feszültség az volt. A nap végére csak három számmal végeztünk, úgy, hogy még volt egy három órás eligazítás, meg a rendeléseket és a leltárt kellett leadni.

Ahogy ezt elmondom, inkább elhallgat és az evésnek szenteli a figyelmét. Nem szeretem, mikor csak nyafog, főleg, mikor nekem is felbasszák az agyam.

- Mikor mentek turnéra vagy forgatni? - kérdi pár perc múlva.

- Egyelőre nem utazom el. Majd pár hónap múlva, ha minden igaz. Miért?

- Csak kíváncsi voltam. Tudod, nagyon jó, mikor itt vagy velem.

Elmosolyodom szavai hallatán. Jól esnek, tényleg.

- Jól laktál? Kérsz még valamit? - kérdi, mikor már a tányérokat pakolja a mosogatóba.

- Csak egy sört – sóhajtok.

A hűtőből megszerzem áhított hideg, keserű italomat. Felbontom és belekortyolok.

- Istenem, de jó! – sóhajtom.

Pon mosolyog rajtam. Számomra ez a vége a napnak. Egy sör, és utána nem vagyok hajlandó munkával foglalkozni. Tökéletes lezárása a napnak. Át megyek a nappaliba, és bekapcsolom a TV-t. Épp most kezdődik a meccs. Cigire gyújtok és a kanapé közepén elterpeszkedem. Nem sokkal később Pon is megjön. Mellém telepszik, felhúzza a lábait és hozzám bújik. A kanapé támlájára teszem a karom, ő még közelebb jön. Csöndesen nézzük a meccset.

- Akira, lesz majd egy kiállítás. Ingyenes, mindenféle érdekes előadással és programokkal. Van kedved elmenni? - pillnat rám kérlelve.

- Mikor lesz?

- Hétvégén.

- Az nem fog menni. Sokáig próbálunk majd Pénteken, és Szombaton lesz ez interjú ahova Ruruval megyek.

- Mikor lesz?

- Tíztől délig.

- Akkor utána el tudunk menni. Nem kell semmit csinálni, szóval tudsz majd pihenni – vágja rá.

- Nem gondolod, hogy aludni is szeretnék?

- Alszol utána.

- Majd megbeszéljük – mordulok.

Már megint kezdi. Ilyen nincs. Miért van az, hogy ha egyszer lenne egy kis pihenő időm, akkorra szervez valamit, és addig hisztizik, míg el nem éri amit akar? Miből gondolja, hogy a szabadidőmben el akarok menni bárhova is? Aludni akarok! Hogy meggyőzzön, elkezdi ecsetelni a programokat, meg hogy mik lesznek, de nem érdekel. Inkább a meccsre figyelek. Az jobban leköt. Végül csak elhallgat, és teljesen a focira tudok figyelni.

A mérkőzés után nyújtózom egy nagyot. Teljesen elzsibbadtam.

- Gyere fürdeni – mosolyog pajkosan.

Mosolyogva követem. A fürdőbe érve azonnal nyakamba veti magát és éhesen kap ajkaim után. Készségesen viszonzom. Hajamba markol, és ahogy nyaka érzékeny bőrét csókolom végig. Átkarolja a nyakam és nyöszörög.

- Akira – csuklik el a hangja, ahogy óvatosan megharapom nyakát.

- Hm? - kérdezem.

- Mégh – préseli ki magából.

Gonoszan elmosolyodom, és benyúlva a nadrágjába ráfogok férfiasságára és kényeztetni kezdem. Nem kell sok, hogy görcsösen kapaszkodjon belém és nyöszörögjön. Mielőtt elérné a vég, elengedem. Csalódottan néz rám, de csak kajánul elvigyorodom. Morcosan szusszan egyet. Tüntetően elfordul tőlem és a zuhany elé állva, nekem háttal elkezd vetkőzni.

- Direkt húzod az ágyam? - kérdezem, mikor őrjítő lassúsággal szabadul meg alsójától.

- Csak annyira, amennyire te az enyémet – és a hatás kedvéért riszálja a fenekét.

- Te! - mordul figyelmeztetően.

Hogy tovább játsszon a türelmemmel, beáll a zuhany alá és megengedi a vizet. A haját is bevizezi. Érzem, hogy egyre szűkebb a nadrágom, pedig még nem is csinált semmit. Tusfürdővel bekeni a testét, itt-ott habossá téve magát.

- Tetszik a látvány? - kérdi.

- Csak majdnem – mondom.

Értetlenül felvonja a szemöldökét. Lekapkodom a ruháim és beállok mögé. Nyomok egy kevés tusfürdőt a kezemre és bekenem vele a hátát. Jólesően felsóhajt. Nyakát kényeztetem, mire aprókat sóhajt és a hajamba túr. Kipattannak a szemei és felsikkant, mikor belé csúsztatom egy ujjam. Ökölbe szorítja a kezét és próbál csöndben maradni. Nem kell sok, hogy egész testében remegjen.

- Akira... kérlek – nyöszörög.

- Mit szeretnél? - dorombolok a fülébe.

- Téged – sikkant, ahogy eltalálom kéjpontját.

Felnyög, ahogy elhagyom testét. Türelmetlenül hátra pillant a válla fölött. Mellkasát simogatom, mellbimbóit morzsolgatom, mikor belé csúszom. Egyszerre nyögünk fel, ahogy birtokba veszem testét. Nem várok sokat, lassú mozgásba kezdek. Nyakát kényeztetem, mellkasát simogatom, ő csak nyögdécselni tud. Ahogy gyorsítok, egyre hangosabban nyög, a nevemet sóhajtozza. Ahogy férfiasságára fogok, megvonaglik egész teste. Nem kell sok, hogy egyszerre érjük el a beteljesülést. Kicsúszom testéből, homlokom a lapockáinak támasztom.

- Szeretlek Akira – megfordul, és megcsókol.

Elmosolyodom és viszonozom csókját. Újra lemosom magunkat, és immár tisztán és fáradtan megyünk aludni. Beállítom a telefonomat, hogy reggel ébresszen, aztán elfészkelem magam. Pon az ölelésembe bújik, összegömbölyödik és alszik. Még a mai napig meg tud lepni, hogy milyen akaratos tud lenni, főleg akkor ha olyanról van szó, amit ő akar. Bezzeg amit én szeretnék... az mindig ráér. Valahogy mindig eléri, hogy ne haragudjak rá sokáig.