Angyalbőrbe bújt démon 45. fejezet

45. fejezet

Túl vagyunk az ünnepeken, lassan kezd tavaszodni. Otthon egyedül ücsörgök. Kamijo interjún van, mi szabadnapot kaptunk. Unalmamban a neten szörfölök. Egy hirdetésre felkapom a fejem: olcsón kínálnak utazási lehetőséget Franciaországba. Ez érdekesen hangzik. Szállás egy négycsillagos szállodában, napi két étkezés, ráadásul könnyen megközelíthető. Hamar el lehet jutni Párizsba és a versailles-i kastélyhoz. Ami a legjobb: ha most foglalok helyet, még olcsóbb. Majdnem feleannyiba kerül, mintha tavasszal akarnék menni. Azonnal a telefonom után kapok, kikeresem Teru számát.

– Szia! – Nagyon vidám.

– Szia, segítenél nekem?

– Miben?

– El tudsz intézni március elejére vagy közepére egy hét szabadságot?

– Miért? Mit találtál ki?

– A lényeg az, hogy el akarom rabolni Kamijót.

– Aha… – Elgondolkodik.

– Lehetőleg úgy, hogy ő ne tudjon róla.

– Meglátom, mit tehetek. Majd hívlak.

– Oké. Lehetőleg ne avass be túl sok embert.

– Csak Yukinak szólok, tud hatni Kamijóra.

– Kösz.

Bontjuk a vonalat. Helyes, már csak meg kell várnom, hogy a gitáros intézkedjen. Addig jobban utánanézek az utazási lehetőségnek, még van kis idő az akció lejártáig. Lassan úgyis egy éve, hogy együtt vagyok azzal a vámpírral. Elviszem, és végigjárjuk a versailles-i kastélyt. Ha jól emlékszem, még nem látta belülről. Most majd fogja. Nagyon fellelkesülök, úgyhogy az egész napot ezzel töltöm. Kamijo csak este jön haza.

– Hogy ment az interjú? – zárom be az utazási iroda ablakát.

– Fárasztó volt – roskad le mellém.

Adok neki egy csókot, majd kimegyek a konyhába, és melegítek neki egy tál levest.

– Mit csináltál ma? – kérdi két falat között.

– Nem sokat. Kicsit dolgoztam.

– Te és a munka a szabadnapodon? – kérdi hitetlenkedve.

– Szemét – bokszolok a vállába, mire jót nevet.

– Miért kell mindig ezt csinálnod? – duzzogok.

– Mit?

– Úgy teszel, mintha lusta disznó lennék.

Nem válaszol, de mire észbe kapok, a hátamon fekszem, Kamijo fölöttem könyököl, és mohón falja az ajkaimat. Belenyögök a csókba, és viszonzom neki. Áttér a nyakamra, ahol korábban rendszeresen megharapott, így sose gyógyult be a seb, és megmaradt a nyoma.

– A véredet akarom – zihálja.

– Vedd el!

Azonnal belém mélyeszti a fogait. Felnyögök, ha lehet, még közelebb húzom magamhoz, és a hátát simogatom. Keze utat talál a pólóm alá, egy kicsit elidőzik a mellkasomon, majd lefelé veszi az irányt. Elhajol a nyakamtól, és vad csókra invitál. A vér sós-fémes íze keveredik édes ajkaiéval. Különleges, akárcsak ő maga. Kipattannak a szemeim, mikor ujjait körém kulcsolja, és kényeztetni kezd. Nem maradok adósa, bár kissé ügyetlenül csúsztatom kezem az alsójába. Jólesően felsóhajt.

– Kyoh… – Ismét nyakam érzékeny bőrét csókolja.

Lemászik rólam, és leráncigálja a felsőm, ahogy én is az övét. Csodálattal simítok végig porcelán bőrén. Szája szélén végigfolyik a vérem. Türelmetlenül rángatom le róla a farmert, és húzom magamhoz egy újabb fullasztó csókra. Összefogja a fejem fölött a kezeimet, szabad kezével pedig a férfiasságainkat markolja, és lassan mozgatni kezdi ujjait.

– Na… Eressz …! – Próbálok szabadulni.

– Nem! – És ismét a sebre tapad.

Ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel hangosan. Gyorsít mozdulatain, kegyetlenül hajszol minket a kielégülés felé. Testem megfeszül, és egyszerre érjük el a csúcsot. Zihálva mászik le rólam, és mellém ül. Mosolyogva végigsimít az arcomon. Felhúz, és elmegyünk fürdeni.

– Ennyire szereted a vérem? – kérdem, mikor már rutinosan ápolom a tátongó sebet.

– Azt mondtad, hogy nem bánod – szomorodik el a hangja.

– Tudom, csak kérdeztem.

– Mondtam, hogy vámpír vagyok, a vér éltet. A te véred – húz magához.

Elmosolyodom és felöltözöm. Kihagyom a vacsorát, és megyek aludni. Fáradt vagyok.

Reggel korán bemegyek a próbára. Nagyon jól haladunk, amit Kaoru meg is jegyez. Mindenki elégedett, csak én lesem folyamatosan a mobilom. Mikor hív már Teru? Mi tart ennyi ideig? Ennyire nem lehet meggyőzni a dobost? Az is lehet, hogy Kamijo nem akarja szabadságra engedni a többieket? Remélem, nem. Nagyon mérges leszek, ha keresztülhúzza a számításaimat.

Ebéd után végre felhív az a porcelánbaba.

– Már azt hittem, sose hívsz – mondom köszönés helyett.

– Bocsi, bocsi, nem volt könnyű dolgom. Yukit könnyen rábeszéltem, viszont Kamijónak nagyon nem tetszett az ötlet. Mostanáig győzködtük, de végül rábólintott a dologra. Március első hetét megkaptuk.

– Oké, kösz.

– Még mindig nem mondod meg, mit találtál ki?

– Nem, de majd megtudod.

– Oké, szia.

– Szia – bontom a vonalat.

Elvigyorodok, eddig minden a tervek szerint halad. A nehezén túl is vagyok, már csak Kaorut kell meggyőznöm. Van is ötletem, hogyan tegyem ezt: írok neki jó sok szöveget, esetleg zenét.

– Nagyon jó kedved van – lép mellém Die.

– Csak kitaláltam valamit, és úgy néz ki, hogy összejön.

– Mi jár a fejedben?

– Majd megtudod.

– Ne csináld már! – vigyorog.

Mosolyogva otthagyom, és a kezembe veszem a mikrofont, ezzel tudatom a többiekkel, hogy zenélni akarok.