Tökéletes színjáték 14. fejezet

14. fejezet

Shinya mosolygott úrnője lelkesedésén. Többször látta, hogy Hizaki milyen boldog Kamijo társaságában, és azt is, hogy a herceg mennyi oda van úrnőjéért. Remélte, hogy boldogok lesznek majd együtt. Örült, hogy úrnőjének teljesül az álma, és ahhoz mehet feleségül akit szeret. Sose hitt igazán a mesékbe, de most látta, hogy valóra válhatnak az álmok.

- Egyeseknek biztosan – motyogta.

Csak remélni merte, hogy egyszer az ő álma is valóra válik, még akkor is, ha reménytelen is. Mindennél jobban szerette volna, ha Kaoru észreveszi őt.

Megrázta a fejét, hogy elkergesse keserű gondolatait. Nem akart szomorkodni, inkább örült úrnője boldogságának. Végig nézett a szobán, és úgy döntött rendet rak és mindent előkészít a lefekvéshez, arra úrnőjének ne legyen gondja. Mikor végzett, elégedetten nézett végig a szobán.

- Shinya, te vagy az? - halott meg egy mély hangot a háta mögött.

- Igen? - fordult meg ijedten.

Elakadt a lélegzete, Kaoru állt az ajtóban.

- Miben segíthetek? Máris előkészítek mindent... - hadarta.

- Nem azért jöttem, hogy megszidjalak. Nem láttad Hizakit?

- Kamijo herceg találkozót kért az úrnőtől. Nem tudom mikor jön vissza.

- Miért? Mit akar a húgomtól este?

- Nem tudom uram, sajnálom. A herceg nem mondott semmit.

- Mindegy, majd később beszélek vele.

- Tehetek érted valamit?

- Nem, eleget dolgoztál ma már. Nem akarsz pihenni?

- Még van dolgom.

- Mi?

- Előkészíteni az ön és Hizaki úrnő ruháit, rendbe tenni a szobákat.

- Az ráér.

Shinya lélegzete elakadt, mikor Kaoru elmosolyodott. A tökéletes arcon, egy tökéletes mosoly. Shinya mindig is szerette ha Kaoru mosolyog.

- Örülök, hogy velünk jöttél – törte meg a beállt csendet Kaoru.

- Tényleg? - alig akart hinni a fülének.

- Igen, nem csak a húgom miatt. Ha ő nem, én hívtalak volna.

Shinya hatalmasra nyitotta szemeit. Sose hitte volna, hogy Kaoru ilyeneket mond neki. Tényleg maga mellett akarja tartani őt?

- Jól hallottad – mosolygott továbbra is – Azt akarom, hogy mindig mellettem legyél.

- Így gondolja?

- Igen, és ezt komolyan mondom. És mint említettem, nem Hizaki miatt.

Kaoru előszedte a legtitokzatosabb mosolyát, majd távozott, magára hagyta Shinyát. A lány semmit sem értett, teljesen össze zavarodott. Nem értette, hogy jól hallotta-e, amit az imént hallott. Kaoru tényleg maga mellett akarja tartani?Ennél szebbet még soha nem hallott ura szájából. És az a titokzatos mosoly... mit akar ez jelenteni? Remegve ült le az első székre. Fülében visszhangoztak Kaoru szavai. Próbálta lenyugtatni hevesen dobogó sz ívét. Mikor csillapult idegessége, erőt vett magán és elindult a szállása felé. Annyira a gondolataiba és az imént hallottakba merült, hogy mikor észbe kapott, már az ágyban forgolódott.

Egész éjszaka nem jött álom a szemére, reggel pedig kialvatlanul kelt. Hideg vizes arcmosás és a reggeli teendők elvégzése után elment, hogy felkeltse úrnőjét. Legnagyobb meglepetésére Hizaki már ébren volt, ugyan hálóruhában, de vidáman fordult felé.

- Látom, boldog vagy – lépett be a szobába Shinya.

- Nem is tudod mennyire – táncolt körbe Hizaki.

Shinya mosolyogva figyelte úrnőjét, és megágyazott. Míg rendbe rakta a szobát, míg Hizaki szórakozottan üldögélt az ablakban.

- El kell mondanom mi történt – ragadta meg Shinya kezét és rántotta maga mellé az ágyra – Elhívott a rózsa lugasba, és ott megkérte a kezem – lelkendezett.

- Tényleg? - csodálkozott Shinya.

- Igen – mutatta meg a jegyajándékot – Azt mondta, családi örökség. És azért kéri meg a kezem, mert szeret engem, és azt akarja, hogy önszántamból menjek hozzá, ne kötelességből. Istenem, Shini, valóra vált az álmom. El se tudom mondani mennyire boldog vagyok.

- Nem is kell. Látszik rajtad – mosolygott Shinya.

- Alig hiszem el, hogy ez a valóság és nem álmodom – újra körbe pördült.

- Jobb ha elhiszed, mert ez mind megtörtént.

Hizaki ha lehet, még jobban mosolygott és újra körbe pördült.

- Örülök, hogy ennyire boldog vagy. Akkor most már szívesen hozzá mész?

- Igen, nagyon várom már.

- De ugye tudod, hogy előbb van az eljegyzési bál és csak utána az esküvő?

- Tudom. De még a bál is messze van – nyafogott Hizaki.

- Csak két hét.

- Az rengeteg idő.

- Hidd el, gyorsan eljön a nap. Addig van időd kiválasztani a ruhát, vagy varrathatsz. Tökéletesnek kell lenned.

- Annyira izgatott vagyok.

- Bízz mindent rám.

- Köszönöm.

- Ez a dolgom.

Shinya egy darabig figyelte, ahogy úrnője táncos léptekkel körbe jár a szobában. Jót mosolygott rajta.

- Mi a baj? - termett hirtelen előtte Hizaki.

- Csak elgondolkodtam.

- Min?

- Tegnap este Kaoru érdekeset mondott.

- Tényleg? Mit?

- Miután elmentél, bejött ide, mert keresett valamiért. Nem mondta. De azt igen, hogy örül, hogy itt vagyok. Azt mondta, hogy ha te nem, akkor ő hozott volna el magával. Azt is hozzá tette, hogy mindig szeretné a vele lennék – a végét szinte csak suttogta.

- Tényleg ezt mondta? - hüledezett Hizaki.

- Igen. Még most se hiszem el.

- Látod, mondtam hogy kedvel téged.

- Annyira hihetetlen.

- Ugyan, ne butáskodj.

Shinya a gondolataiba merült. N em mert bizakodni, nem akarta áltatni magát azzal, hogy Kaoru felfigyel rá.

- Engedelmeddel megyek. Még sok a dolgom – állt fel.

- Menj csak.

Shinya elsietett, hogy ellása a feladatait. Remegő kézzel kopogott be Kaoru szobájába.

- Gyere be! - hallotta ura mély hangját.

- Jó reggelt – hajolt meg.

- Most már jó – mosolygott a férfi.

Shinya próbált mindenhova nézni, csak Kaorura nem. Sikerült is, amíg megágyazott, de mikor a ruhás szekrényhez lépett, szembe találta magát egy széles mellkassal.

- Mi ez a meglepett arc? - simított végig a lány arcán.

- Se... semmi – hadarta.

- Ugyan, látom mennyire elpirultál – mosolygott a férfi.

- Zavarba hoz.

- Sajnálom.

Ahogy Shinya belenézett a sötét szemekbe, teljesen elveszett. A tökéletes arc, formás ajkak, sötét szemek. Nem tudta levenni a tekintetét a sötét íriszekről. Foglyul esett és képtelen volt szabadulni. Minden erejét összeszedve elfordította a tekintetét.

- Uram, kérem, hadd végezzem a dolgom – kérte remegő hangon.

- Túl sokat dolgozol. Pihenj.

- Kedves, de nem lehet. Elő kell készítenem Hizaki úrnő eljegyzési ruháját. Ami azt illeti, az önét is.

- Mikor is lesz a bál?

- Két hét múlva.

- Az rengeteg idő.

- Nem annyira.

- Remélem eljössz.

- Hogy én? - hökkent meg.

- Igen. De nem csak szolgáló.

- Ezt hogy érti?

- Nagyon remélem, hogy majd táncolsz velem.

Shinya szava elakadt. Ez most komoly?

- De uram... - próbált ellenkezni.

- Semmi de! Majd küldök egy ruhát, és szeretném, ha az lenne rajtad.

A lány úgy érezte megszédül. Csak azt ékikerülte a férfitrezte, hogy két erős kar fonódik a dereka köré.

- Ennyire nem kell félned. Jó kezek közt vagy – mosolygott sejtelmesen Kaoru.

- Én... én...

Kaoru válasz helyett, gyengéden végig simított Shinya arcán. Shinya érezte, hogy arcába szökik a vér, fülében hallotta vére lüktetését.

- Gyönyörű vagy, mikor elpirulsz – suttogta mély hangon a férfi.

Kaoru talpra állította, de nem engedte el. Shinya Kaoru vállba kapaszkodott. Érezte, ha nem teszi, összeesik. Még sose volt ilyen közel a férfihoz. A ruha vastag anyaga ellenére is érezte a domborodó izmokat. Mikor eljutott a tudatáig mit is csinál, elengedte a férfit.

- E... Elnézést – dadogta és gyorsan kikerülte Kaorut.

Kikerülte a férfit és ruhásszekrényhez sietett. Remegő kézzel kotorászott a ruhák között. Maga sem tudta mely darabokat keresi, inkább csak a figyelmét próbálta elterelni. Még mindig magán érezte Kaoru ölelő érintését, teste melegét, karja izmait. Legszívesebben lerogyott volna egy székre, mert a lábai alig tartották. Hihetetlen erőfeszítésbe került, hogy kiválasszon néhány ruhát, majd szembe forduljon vele.

- Mennem kell – adta át a ruhákat.

- Miért?

- Dolgom van.

- Menni akarsz? Jobb lenne, ha maradnál.

- Muszáj mennem.

- Te mit szeretnél?

Shinya érezte, hogy újra elpirul. Óvatosan elhúzódott a férfitól. Sietősen távozott. A folyosón szerencsétlenségére összeütközött valakivel. Az egyetlen, amit felfogott azaz, hogy a földre esik és puha fehér anyag takarja el előle a világot.

- Ó egek! Nagyon sajnálom – hallott egy ismerős hangot.

- Én sajnálom – rántotta le a fejéről a vásznat.

Meglepetten pillantottak egymásra Toshiyával. Sűrű bocsánatkérések közepette, összekapkodták a szét szóródott holmit.

- Segítek – vette át a terhek felét Shinya.

- Köszönöm. Kicsit sok, ezért nem láttalak – mentegetőzött.

- Ugyan, én sem figyeltem.

Egymásra nevettek és elindultak a mosoda felé. Jókedvük nem tartott sokáig, csak a következő fordulóig, mert Toshiya egy mellkasba ütközött. A lány nekitántorodott Shinyának, így újra elejtették terhüket.

- Édes Istenem – nyögte Toshiya – Teru herceg! Szörnyen sajnálom – térdelt le, hogy felvegye a vásznakat.

- Toshi – mosolygott Teru – Még mindig Teru.

A lányok sietősen elkezdték felszedegetni az elejtett holmikat. Legnagyobb meglepetésükre, Teru lehajolt és segített nekik.

- Óvatosan lányok – mosolygott a férfi.

Teru végigsimított Toshiya arcán, mire a lány fülig pirult.

- További szép napot, ne erőltessétek meg magatokat – mosolygott rájuk és távozott.

A két lány csodálkozva pillantott utána, aztán egymásra.