Tökéletes színjáték 9. fejezet

9. fejezet

Már jó ideje bolyongtak mikor Kaoru megtorpant.

- Biztos jó felé megyünk? – kérdezte gyanakodva.

- Nem, semmi sem biztos. De nem kell félni, kijutunk – mosolygott.

- Nem félek, csak már azt se tudom, mi merre van, és merről jöttünk.

- Tudom, de épp ezért izgalmas.

Kaoru nem igazán értette a fiatalabb herceget. Azt hitte, hogy komolyabb és kötelességtudóbb, nem ennyire könnyed és szórakozott. Egyáltalán nem ilyennek képzelte a királyi családot. A hajdani királyról is csak annyit tudott, hogy jó uralkodó volt, és sokan szerették.

- Mindig egész napos program egy ilyen verseny? – kérdezte Kaoru és társa után indult.

- Többnyire igen. Gackt mester nem is rajong ezért.

- Gackt mester?

- Igen, ő a tanítónk, elsősorban a bátyámé. Gyerekkorunk óta nevel minket és készíti fel Kamiijot az uralkodásra.

- Értem.

- Elég szigorú, de érthető. Hatalmas felelősség van a vállán, és a bátyám nem igazán könnyíti meg a dolgát. De ez csak a látszat, Kamijo nagyszerű ember, és szerintem nagyszerű uralkodó lesz.

- És te?

- Velem mi? – pislogott értetlenül Teru.

- Ha a bátyádat királlyá koronázzák neked mi lesz a dolgod?

- Nem igazán tudom, azt majd később elválik. Viszont annyi biztos, hogy mindenben segítem a bátyámat, ő pedig vigyáz rám. Mindig azt mondja, hogy ez egy báty dolga – mosolygott a fiatalabb.

- Ebben teljes mértékig igaza van – mosolyodott el halványan Kaoru.

Néhány percig csöndesen haladtak egymás mellett és fordultak be több sarkon és elágazáson.

- A húgod miatt nem kell aggódnod, Kamijo mellett jó dolga lesz – jegyezte meg Teru.

- Gondolod?

- Nem, tudom. Ismerem a bátyámat, láttam, hogy néz Hizakira. Ordít róla, hogy szerelmes belé.

Kaoru olyan hangot adott ki, mintha egy nevetésszerű horkantás lenne.

- Az álarcos bál óta, csak a húgodról beszélt. Nem tudta ki ő, de bele szeretett, ezért – kereste a megfelelő szót – igencsak rosszul fogadta, hogy meg kell házasodnia. Nagyon boldog volt, mikor meglátta a húgod és jött rá, hogy őt kell elvennie.

- Tényleg?

- Igen, ismerem Kamijot. Olyan volt, mintha a föld fölött lebegne. hidd el, nem lesz baj – mosolygott barátságosan – Viszont ez maradjon köztünk jó? Nem lenne jó, ha a bátyám fülébe jutna – kacsintott cinkosan Teru.

Kaoru elmosolyodott és bólintott. Furcsának találta a herceg közvetlen és barátságos viselkedését, holott most találkoztak először, mégse volt ellenére. Ahogy másra terelődött a szó, szinte villámgyorsan telt az idő, és már nem érezte magát kényelmetlenül az útvesztőben.

Teru éppen fordult volna be egy úton, mikor Kaoru megtorpant.

- Az nem a kijárat? – mutatott előre egy kapura.

- De – nevetett Teru és arra indult.

Kaoru mosolyogva követte, és a kijáratnál nem várt meglepetés fogadta. Shinya állt ott, egy másik szolgáló társaságában.

- Uram – mosolygott Shinya és fejet hajtott.

- Toshi, mi értünk ki először? – fordult Teru a másik nőhöz.

- Nem, Kamijo úr és Hizaki kisasszony voltak az elsők.

- Mi? Ne már! – méltatlankodott – Egész nap ezt fogjuk hallgatni.

- Hogy hogy itt vagy? – fordult Kaoru Shiyan felé.

- Édesapja megkért, hogy várjam meg önöket.

- Indulhatunk vissza? Vagy várjuk meg Miyavit? – kérdezte Kaoru.

- Menjetek, majd találkozunk – intett Teru.

Kaoru elindult Shinya csöndesen követte.

- Hogy érzed itt magad? – törte meg a csendet Kaoru.

- Jól, köszönöm a kérdést. Ha megengedi, nagyon hálás vagyok, hogy eljöhettem.

- Ugyan, szerves része van a családnak.

- Ha meg nem sértem, nem hiszem, csak egy szobalány vagyok.

- Több annál.

Erre a kijelentésre felkapta a fejét. Nem számított rá, hogy ezt fogja hallani az urától. Arcába pír szökött, szíve hevesebben kezdett dobogni. Minden vágya az volt, hogy a férfi észre vegye, bár tudta, hogy ez lehetetlen. Elállt a lélegzete, mikor belenézett Kaoru meleg barna szembe, és meglátott egy apró mosolyt a szája szélén. Nem sok kellett, hogy elájuljon.

- Ugyan – találta meg a hangját – Nem vagyok én senki, csak egy szobalány – némi keserűség is vegyült reszketeg hangjába.

- A húgom barátja vagy – mondta Kaoru – és én is örülök, hogy vagy. Sokat segítesz nekem.

- Valóban? – meglepetésében meg is torpant.

- Igen – mosolyodott el Kaoru – Gyere, menjünk.

Shinya fülig pirulva követte. Alig hitte el, amit hallott. Kaoru örül neki? Ugyan miért, és mit tud pont ő segíteni, neki?

- Shin, szeretnék kérni tőled valamit – szólalt meg pár perc hallgatás után – férfi.

- Mi volna az?

- Kérlek figyelj a húgomra. Vigyázz r, mikor nem lehetek mellette.

- Ez természetesen, de mit tehetek én? Daisuke bizonyára jobb választás lenne.

- Nem mászkálhat mindig testőrrel. Benned jobban bízom.

Shinya körül megugrott a világ. Hirtelen meglódult a szívverése, ahogy felfogta a szavak jelentőségét. Tudta, hogy Kaoru nagyon szereti a húgát, és mindentől óvná, és most szinte rá bízta. Hatalmas felelősség.

- Megteszem, amit tudok – préselte ki magából.

- Köszönöm.

Ahogy ezt kimondta, Shinya megborzongott. Ez a mély és bársonyos hang…

ahogy beértek a palotába, Kaoru búcsút intett Shinyának és elindult a szobája felé. A lány vágyakozva pillantott utána, és követte tekintetével, amíg el nem tűnt a sarkon.

Ahogy egyedül maradtak, Toshiya lopva Terura pillantott.

- Gratulálok – motyogta.

- Nincs miért, veszítettem – mosolygott tarkóját vakarva Teru.

- Nem baj – pirult el.

- Csak nem nekem szurkoltál? - vonta fel a szemöldökét a férfi – Igazán kedves tőled – simított végig gyengéden a lány arcán.

Toshiya ettől ha lehet, még jobban elpirult. Érezte, hogy ég az arca és minden vér odatódul.

- Van kedved sétálni? - kérdezte Teru.

- Nekem... nekem dolgom van – hebegte.

- Ugyan, az ráér – legyintett a herceg – Vagy azt akarok, hogy parancsba adjam? - húzta ravasz mosolyra ajkait.

- Nem szükséges. Ha szeretné és megengedi, önnel tartanék.

- Helyes.

Teru mosolyogva elindult, nyomában Toshiyával.

- Uram, nem kéne Miyavit is megvárni? - kérdezte Toshi.

- Minek? Szeretnék kettesben lenni veled.

Teru mosolyát látva, Toshiya kis híján elájult. Sose tudott ellenállni a herceg mosolyának.

- Komolyan velem akar lenni? De, miért? - találta meg a hangját.

- Élvezem a társaságod.

- Miért? - ennél többet nem tudott mondani.

Teru sejtelmesen elmosolyodott, de nem válaszolt. Nagyon tetszett neki, ahogy

Toshi sápadt arcát elönti a pír.

- Gyere – intett és elindult vissza a palotába.

Toshiya kis habozás után követte. Nem mutatta, de nagyon boldog volt, Szíve a torkában dobogott, minden tagja remegett.

- Mondd csak, mióta szolgálsz nálunk? - törte meg a csendet Teru.

- Közel tíz éve. Miért?

- Ennyi év ismeretség és hosszú barátság után még mindig veszélyez a jelenlétem? Még mindig attól félsz, hogy harapok? - pillantott a lányra – Már számtalanszor kértem, hogy tegezz és ne félj tőlem. Hogy érhetném el, hogy végre ne herceget lásd bennem, hanem egy barátot? Hiszen te a barátom vagy, sőt a legfőbb bizalmasom – megállt és felemelte a lány arcát – Még annál is több.

Toshiya lélegzete elakadt, és érezte, hogy ég az arca. Szíve olyan vadul kalapált, hogy attól félt, kiszakad a mellkasából.

- Teru – lehelte remegő hangon.

Teru megeresztett egy mosolyt, mire Toshi majdnem elájult.

- Végre kérés nélkül szólítasz a nevemen – a csalafinta mosoly továbbra is a férfi ajkain bujkált.

Közelebb húzta magához Toshit és könnyed puszit lehet a lány arcára.

- Köszönöm – duruzsolta a fülébe.

Toshi megborzongott, minden pihe égnek állt a tarkóján. Zihált, nehezen vette a levegőt, térdei kocsonyává vált. Akaratlanul a férfi karjába kapaszkodott, nehogy összeessen. Kiürült a feje, kavargott a világ, nem tudott gondolkodni. Az térítette magához, hogy egy test simul az övéhez, ölelő karok fonják körül. Egyik kéz a derekát tartotta, másik a tarkójára simult. Puha tincsek csiklandozták az arcát. Az térítette magához, hogy a karok szorítása gyengül, míg el nem engedik. Szinte sokként érte, hogy nem érzi a másik testének a melegét, bőre kellemes illatát, selymes haja csiklandozását, őt magát.

- Gyere, menjünk, nehogy kikapj, mert nem találnak sehol – karolt a lányba Teru és elindult.

- Köszönöm – motyogta maga elé.

Teru megeresztett egy mosolyt. Nagyon boldog volt, hogy Toshi kicsit felenged és hagyta, hogy megölelje. A palotába érve szomorúan tudatosult benne, hogy a lánynak dolga van, és el kell engednie.

- Majd találkozunk – simított végig az arcán.

- Biztosan – alsó ajkába harapott.

- Menj, vagy nem engedlek el – viccelődött Teru.

Toshi elmosolyodott, meghajolt és távozott.

Miután elváltak, Hizaki izgatottan ment a szobájába. Szíve a torkában dobogott, úgy érezte, mindjárt kiszakad a mellkasából. Szívesen töltött volna még időt Kamijoval, de őt elszólította a kötelesség. Az ablakhoz sétált és kitárta azt, ezzel beengedve a friss levegőt. Csak most vette észre, hogy a labirintus egy részére rá lehet látni innen. Érdeklődve fordul arra, hátha látja a bátyját. Viszont csalódnia kellett, mert a sövény túl magas volt. Ahogy tovább nézelődött, meglátta, amint Kaoru és Shinya együtt sétálnak és beszélgetnek. Elmosolyodott rajtuk. Örült, hogy bátyját boldognak látja. Mindig is szerette volna, ha a testvére tényleg boldog. Valahogy sejtette, hogy Kaoru különösen kitünteti a figyelmével Shinyát, de most már bizonyos lett. Mosolyogva lépett az ágyához és leült. Még mindig magán érezte Kamijo ölelését, ajkai édes ízét. Igaz, hogy csak most váltak, máris hiányzott neki. Vágyakozva felsóhajtott. Nem sokáig maradt egyedül, mert kopogtak.

- Szabad! - kiáltotta.

- Megjöttem – lépett be Shinya.

- Jól érezted magad?

- Igen, nagyon.

Hizaki megpaskolta maga mellett a helyet, jelezve, üljön mellé.

- Sokáig kellett várni a bátyámra? - kérdezte, mikor barátnője mellé ült.

- Nem, nem sokkal utánad jött Teru herceg társaságában.

- Biztos örült. Hogy megvártad.

- Gondolod?

- Tudom – mosolygott barátságosan – Láttalak titeket.

Shinya teljesen elsápadt.

- Ne félj – kuncogott – Aranyosak voltatok együtt.

- Én... én... - dadogott Shinya

- Semmi baj – fogta meg a kezét Hizaki – Tudod, egy ideje feltűnt, hogy Kaoru nagyon figyel rád. Nem sejtettem, hogy kedvel téged.

- Gondolod? Sose gondolkodtam el rajta miért ilyen kedves velem a bátyád, de nagyon jól esett. Szerinted...

- Igen, kedvel téged. Ne utasítsd el. Légy önmagad, és ne félj, tőle. Szerintem, nagyon örülne, ha nem tartanál tőle.

- Lehet. Csak nem ő a báró fia,é n meg egy egyszerű cseléd. Nem érdemlem meg a figyelmét.

- Ez buta beszéd, te is tudod nagyon jól. Nem számít, hogy honnan jöttél.

Shinya elmosolyodott, jól estek neki úrnője szavai. Beszélgetésüknek egy kopogás vetett véget és egy üzenet, mely szerint a királynő várja őket vacsorára.

- Úrnőm, jó étvágyat! - mosolygott.

- Köszönöm. Menj te is enni, utána mehetsz aludni, ha kedved tartja.

- Megvárlak.

Hizaki elmosolyodott és elindult. Torkában dobogó szívvel lépett be az ebédlőbe.

- Üdvözöllek, foglalj helyet – mosolygott Jasmine, és intett az egyik szék felé.

Hizaki meghajolt és leült Miyavi mellé.

- Merre lehet a bátyám? - kérdezte Teru.

- Gackt elrabolta és túszul tartja – vigyorgott barátja.

- Szegény! Akkor ki kell szabadítani – gondolkodott a fiatalabb testvér – Szükség lesz egy mentőcsapatra.

- Szerintem elég lenne megkérni Hizakit, hogy szóljon neki. Mint tudjuk, nem tud ellenállni neki – kacsintott hamiskásan a lányra Miyavi.

Hizaki elpirult és felkapta a fejét. Mielőtt szólhatott volna, nyílt az ajtó és belépett Kamijo.