Angyalbőrbe bújt démon 21. fejezet

21. fejezet

Visszamegyünk a többiekhez. Kamijo végig maga mellett tart, egy pillanatra se hagy el. Csak velem foglalkozik, nekem szenteli minden figyelmét. Többen akarnak vele beszélni, de elküldi őket, hogy velem lehessen.

- Nem kéne másokkal is foglalkoznod? – kérdem tőle.

- Nem. Csak te kellesz.

Elmosolyodok.

- Kamijo! – kiált Teru – most velem jössz – ragadja meg a karját és vonszolja magával.

Kamijoval értetlenül pillantunk egymásra, de ő pillanatok alatt eltűnik a tömegben, hála gitárosuknak.

- Jól eltűntél. Már kereslek egy ideje – csíp el Kaoru.

- Nyugi, nem szököm meg – morgok.

- Sejtettem.

- Akkor? Miről maradtam le?

- Nem sokról.

- Ennyire nem tudsz élni nélkülem? – kekeckedek.

- Csak szeretnéd.

- Nem tudom feltűnt-e, de elég, ha csak egy árnyékom van. Nem kellesz te is.

- Próbálok vigyázni rád.

- Nem kell.

- Azt majd meglátjuk.

Inkább otthagyom Kaorut, mielőtt felhúzom magam. Most túl jó a hangulatom. Teljesen más színben látom ezt az egész rendezvényt. Sokkal kellemesebb. De jobb lenne, ha visszakapnám a vámpírom, de a főnökével beszél valamit nagyon elmélyülten. Mikor észrevesz, halványan elmosolyodik és követi minden mozdulatom. Miyavi mellém szegődik és kellemesen eldiskurálunk. Lökött, mint mindig, de most nem zavar. Semmi sem tudja elrontani a kedvem. Néha Kamijoval tudunk váltani pár szót, de nekem az is elég, ha a közelében vagyok.

Késő este kezdenek szállingózni a zenészek. Mi is indulni készülünk. Az előtérben összetalálkozunk a Versailles két tagjával. Kamijo és Yuki valamiről elmélyülten beszélnek.

- Mentek? – kérdi kerek szemekkel Yuki.

- Aha, késő van – ereszt meg egy fáradt mosolyt Toshi.

- Mennyi az idő? – kezd órát keresni Kamijo.

- Hajnali négy – mondja Shin.

- Mi?! – néz nagyot az énekes.

- Oké, hogy te éjszakai lény vagy, de mi emberek nem – viccelődik Die.

- Lassan szedjük össze Terut és Hizakit – tervez Yuki.

- Teru mintha az étteremben aludna. Hizakit nem tudom. Kimegyek cigizni.

- Oké, összeszedem őket és mehetünk. Szólj a sofőrnek.

- Meg lesz.

Így már hatan megyünk ki. Kamijo az épület előtt rágyújt és megkér egy itteni inast, hogy szóljon a sofőrjüknek.

- Ilyen jó dolgotok van, hogy hazaviszik a seggetek? – kérdi Dai.

- Aha – vigyorog önelégülten.

Mire leég a cigije, megjön Yuki két zombi gitárossal. Búcsúzkodás közben Kamijo magához von, és a fülembe suttogja érzéki hangon:

- Majd hívj fel.

- Oké.

Megajándékoz lehengerlő mosolyával és mennek. Egy fekete limuzinba szállnak be. Die és Toshi morognak, hogy ők is akarnak ilyet, de Kao lehűti őket. Ahogy beülünk Kao kocsijába, ismét elszorítja a szívem a magány.

Hazaérve az üres lakás fogad, de nem érzem annyira ridegnek és idegennek. A sötétség nem hideg és rémisztő, inkább, mint egy védőburok vesz körbe. Most nem érzem, hogy elveszett lennék, hogy felemészt a fájdalom, mert van valakit, aki ezt, mint semmissé teszi. Aki óvón átölel, védve minden rossztól. Ez Kamijo. Letusolok és elterülök az ágyamon. Nagyon fáradt vagyok, de nem bírok aludni. A testem meg se bír mozdulni, de az agyam zakatol. Miért? Hogy történhetett meg, hogy Kamijo megcsókolt? Hogy szerethetett belém? Tényleg szeret, vagy csak beképzelem magamnak? De, ha nem érez semmit irántam, akkor miért csókolt meg? Ő egy gyönyörű férfi, bárkit megkaphatna, mégis én kellek neki, én… egy gnóm törpe. Keserűen elmosolyodom. Örülök, de nem tudok teljes szívemből. Vannak még kétségeim. Sokat csalódtam már, nem tehetek róla.

Reggel arra kelek, hogy ügyes fejemmel, elfelejtettem elhúzni a sötétítő függönyöket. Szinte semmit sem aludtam, csak feküdtem. Amíg úgy tettem, mintha aludnék, számtalanszor lepörgött előttem a tegnap este. Még mindig nem merem elhinni. Túl szép. Olyan, mint mikor kiállok a színpadra énekelni. Olyankor elragad magával az extázis, repülök és minden tökéletes. Ekkor lesz vége mindennek. Megszűnik minden, én meg lezuhanok. Ez eddig túl szép, szinte már várom, hogy mikor kerít hatalmába a gravitáció. Ahogy fekszem, ez nem akar megtörténni. Erőt veszek magamon és kikelek az ágyból, hogy főzzek egy kávét. Míg fő a fekete, előszedem a mobilom és tétován keresem ki Kamijo számát. Görcsbe rándul a gyomrom, mikor cseng. Mikor kinyomnám, meghallom az énekes hangját:

- Igen?

- Kyo vagyok. Felébresztettelek?

- Nem, a konyhában voltam és nem találtam a telefonom. Meddig lesztek szabadságon?

- Két hét. Ti?

- Egy hét, utána stúdió felvételek. Ráérsz ma?

- Persze, mit találtál ki?

- Van kedved átjönni?

- Oké. Mikorra menjek?

- Amikor akarsz.

- Indulok.

Bontom a vonalat és összeszedem magam. Már csukott szemmel is eltalálnék hozzá, nem csoda, számtalanszor jártam nála. Most az út hosszabbnak tűnik, mint eddig bármikor. Egy óra múlva végre megérkezem hozzá. Bekopogok és várok. Nem tart sokáig és nyílik az ajtó. Nyelek egy nagyot mikor meglátom vámpíromat. Fekete farmer, kék ing, amit hanyagul félig kigombolva hagyott. Gyönyörű kontrasztot ad sápadt bőre a ruhák sötét színével.

- Végre itt vagy – mosolyog.

- Jöttem volna előbb is, de szar a közlekedés – lépek be a lakásába.