Angyalbőrbe bújt démon 19. fejezet

19. fejezet

Végre megint ágyban alhatok. Bár, ami az alvást illeti… nem alszom túl jól. Álmaimban mindig Kamijoval töltök fullasztó éjszakát. Mikor felébredek, férfiasságom mindig fájón lüktet és kielégülésért kiált.

Most is itt állok a zuhany alatt és próbálom rendezni légzésemet.

- Miért? Miért kínzol? – suttogom.

Elzárom a csapot és megtörülközöm. Lemondó sóhajjal lépek ki a fürdőből.

- Mi van veled mostanában? – állít meg Kao hangja.

- Mi lenne? Semmi – lépnék el mellette, de nem hagyja.

- Hazug. Éjszakánként kimész a fürdőbe, holott alvás előtt tusoltál, furcsa vagy. Mi van veled?

- Azt hiszem igazad volt – ülök az ágyamra.

- Miben?

- Hogy szerelmes vagyok.

Hitetlenkedve felsóhajt és leül a saját ágyára, velem szembe.

- Ez komoly? – kérdi.

- Igen. Tudom, innen már nincs visszaút.

- Mindig van.

- Nincs, számomra nincs.

- Ne túlozz.

- Nem túlzok. Érzem, hogy így van. Értsd meg Kao, ez más, mint eddig bármikor. Sokkal mélyebb…

- Szerinted ő mit érez? Szerinted ő érez valamit irántad?

- Nem tudom.

- Ahogy én látom, ő csak a haverjának tekint téged, nem többnek.

- Tudom – suttogom keserűen.

Igaz, amit Kaoru mondott, és ez fáj, de igaza van. Kamijo minden barátjával ilyen közvetlen, velem is azért ilyen.

- Mint barátod mondom, felejtsd el – emeli rám tekintetét.

- Szerinted nem próbáltam?

- Azt nem tudhatom.

- Próbáltam, de nem ment. Nem hazudhatok tovább senkinek. Már beletörődtem abba, hogy így legyen. Hogy szeressem, ő meg észre se vegyen.

Kaoru lemondóan sóhajt és megdörzsöli az arcát.

- Féltelek – mondja.

- Nem kell.

- De igen.

- Majd meglátjuk mi lesz.

Morog és inkább kimegy a szobából. Van egy olyan érzésem, hogy mostantól lesz még egy árnyékom.

És milyen igazam lett. A beszélgetés óta, Kaoru minden lépésem figyeli.

Végre vége ennek a turnénak és alhatok. Elterülök az ágyon és végre alszom. Az utóbbi időben nem aludtam valamit jól. Olyan fáradt vagyok, hogy nem álmodom, vagy ha igen, szerencsére nem emlékszem rá. Arra ébredek fel, hogy csörög a telefonom. Meg se nézem a kijelzőt, úgy veszem fel.

- Mit akarsz Kaoru? – morgok.

- Hogy Kaoru mit akar, azt nem tudhatom, mert Kamijo vagyok. Ezek szerint felébresztettelek – állapítja meg.

- Igen, de miért hívtál? – dörzsölöm meg a szemem.

- Nyisd ki az ajtót – és bontja a vonalat.

Kimászom az ágyból és megyek ajtót nyitni. Tényleg a vámpír áll előttem. Mikor meglát, elmosolyodik.

- Tegnapelőtt megbeszéltük, hogy ma átjövök dumálni és a pulcsimért – homályosít fel.

- Tényleg! – csapok a homlokomra.

- Halasszuk el? – kérdi mosolyogva.

- Nem, csak… - nézek a hátra – hatalmas a kupi.

- Engem nem zavar.

- Én szóltam – engedem be.

Bezárom mögötte az ajtót, míg ő leveszi a cipőjét és a farmer kabátját.

- Ülj le, kérsz valamit? – kérdem.

- Egy teát – néz körbe.

Eltűnök a konyhában. Ég a pofámról a bőr, hogy elfelejtettem, hogy ma átjön. Ha ez nem lenne elég, nem tusoltam, nem raktam rendet. Nála mindig katonás rend van, erre idejön, ahol egy atomtámadás utáni csendélet van. Két bögrével a kezemben megyek a nappaliba, ahol Kamijo a CD gyűjteményemet tanulmányozza.

- Szép gyűjtemény – jegyzi meg.

- Igen, szeretem gyűjteni a CD-ket.

- Van pár, amivel már nem tudok mit kezdeni. Ha kéred, elhozom.

- Ahogy gondolod. De mit kérsz cserébe? Válassz valamit.

- Meglátjuk.

- Nem szeretek csakúgy kapni. Valamit valamiért.

- Ha nem találok zenét, akkor meghívsz egy sörre.

- Megbeszéltük. A filmzenékkel hogy vagy?

- Imádom.

Kicsit keresgélek és a kezébe nyomok pár lemezt.

- Tessék. Nekem nem igazán tetszett. Ha kell, tied.

- Köszönöm. Akkor meg van az üzlet – vigyorog.

- Aha.

Belekortyol a teába, addig én próbálok helyet csinálni a kanapén. Láthatóan nem zavarja a rendetlenség, vagy ha igen, jól titkolja.

- Mi volt a turnén? – kérdi.

- Nem sok. Számtalan fellépés, kisebb technikai bakikkal.

- Például?

- Szám közben a mikrofon bemondta az unalmast, Shin egyszer elvesztette az ütemet, Die húrja a koncert végén szakadt el. Toshi egyszer hátrafelé ment és a kábelekben hanyatt esett.

Kamijo jót nevet a mesén.

- Nálatok? – kérdezem.

- Nagy volt a siker, még úgy is, hogy csak négyen voltunk. Bár, az utolsó két koncerten You, a Matenrou Opera basszistája segített. Egyszer a fények miatt, nem láttam hol a színpad széle, és ha Teru nem ránt vissza, leestem volna. Yuki az egyik koncert utáni interjún, majdnem bealudt. Egy másik helyszínen, koncert előtt Teruval poénból meglestük Hizakit öltözködés közben, Yuki lebuktatott minket. Hizaki sértett hercegnőt játszva duzzogott – nevet.

- Shinya is ilyen szokott lenni – jegyzem meg.

Az órák szinte repülnek, ahogy beszélgetünk. Nehéz beismerni, de már hiányzott. Nem csak Kamijo, de a vele töltött idő és a beszélgetések is. Ám, minden jónak vége, így késő este ő is hazament.