Tökéletes színjáték 5. fejezet

5. fejezet

Hizaki unottan nézett ki hintója ablakán. Ahogy közeledtek a királyi palotához, egyre idegesebb lett. Gyomra görcsbe rándult, szíve egyre szaporábban vert. Beletörődött a sorsába, mégis félt. Egy kéz szorítása az övén szakította ki gondolataiból. Oda kapta tekintetét és bátyja mosolygó arcával találkozott.

- Félsz? - kérdezte Kaoru.

- Igen.

- Vigyázok rád. Nem lesz semmi baj.

Hizaki mosolyt erőltetett magára és biccentett.

- Apám, megállhatnánk egy kicsit? Ha lehet szeretnék kicsit sétálni. Nagyon tetszik itt – fordult apja felé.

Yuki elmosolyodott, és megállíttatta a menetet. Die a hintóhoz lépett, kinyitotta az ajtót, és segített úrnőjének kiszállni. Hizaki egy kis biccentéssel hálálta meg. Körbe pillantott és halványan elmosolyodott. Ahogy távolabb sétált, Die mellé szegődött.

- Merre mész úrnőm? - kérdezte.

- Kicsit sétálok. Jólesik kicsit mozogni.

- Ne távolodjunk el nagyon, ki tudja milyen emberek járnak erre.

- Gondolod, hogy járnak erre?

- Nem tudom, de jobb félni.

- Nem félek, amíg velem vagy. Tudom, hogy megvédesz. Te vagy a legjobb minden katonánk közül – mosolygott testőrére.

- Ez nagyon hízelgő, de túl becsülsz.

- Csacsiság. Ha nem így lenne, nem te lennél a testőröm – mosolygott kedvesen Hizaki.

Die szája fülig szaladt, és elpirult. Sokat várt el magától, és sose volt elégedett a teljesítményével. Mikor a kötelességét teljesítette, a katonák példaképe volt, de félelmei, hogy csalódást okoz, és nem tud megfelelni az elvárásoknak, mindig kísértették. Bizonytalanságát nem tudta palástolni úrnője előtt. Talán azért, mert Hizakinak nem voltak elvárásai vele szemben, nem parancsolt, nem utasította semmire, hanem kért. Nem úgy tekintett rá, hogy egy pótolható katona, hanem egy barátra. Erre a gondolatra Die mindig legszívesebben seggbe rúgta volna magát, nem merészelhet ilyet gondolni. Egy báró lányának ő nem lehet a barátja, nem méltó rá. Így is kivételesnek érezte a helyzetét.

Ahogy sétáltak, Die elkapta úrnője karját.

- Baj van? - kérdezte Hizaki.

- Nézd, ott a fák közt – mutatott előre Die.

Hizaki a mutatott irányba nézett, majd észrevett egy őzgidát az anyjával. Mosolyogva nézte ahogy az állatok legelnek, majd távoznak.

- Hogy vetted észre őket? - kérdezte Hizaki.

- Apámmal sokat vadásztunk régebben. A házunk közelében volt egy erdő, oda jártunk. Gyakran merészkedtek ki a fáj közül az őzek. Gyerek koromban sokat jártuk az erdőt.

- Tényleg? Milyen izgalmas.

- Az volt. Ha nem vadásztunk, akkor apám megmutatta, hogy lehet életben maradni az erdőben. Se kíséret, se lovak, semmi, csak mi ketten.

- Nem volt veszélyes?

- Nem volt. Az erdő sok mindent elmond, és ha meghallod a szavát, életben tart és megóv.

- Nem értem.

- Vannak ehető növények, termések. Az állatok nyomokat hagynak maguk után, amik megmutatják, hogy milyen állat járt ott és merre ment. Az erdőben csak a farkastól és a vaddisznótól kell félni. A többi állat jobban fél tőled, mint te tőlük úrnőm.

- Tényleg? Azt hittem veszélyes.

- Nem annyira, mint hiszed.

- Egyszer megmutatod?

Die hitetlenkedve pillantott Hizakira.

- Ahogy kívánod – találta meg hangját Die.

Tovább sétáltak.

- Die, ugye te mindig mellettem leszel? - kérdezte hirtelen Hizaki.

- Hogy érted ezt?

- Ha férjhez is megyek, utána te leszel a testőröm? Vigyázni fogsz rám?

- Ha megtehetem, akkor igen. Az életem árán is megvédelek.

- Köszönöm – mosolygott hálásan Hizaki.

Elindultak vissza a többiekhez, hogy folytassák útjukat a királyi udvarba. Die néhány lépés után megtorpant, és megnézte a körülöttük elterülő virágokat.

- Baj van? - fordult meg Hizaki.

- Nincs, csak csodálatos ez a hely.

- Igazad van. Szeretem a virágokat, olyan gyönyörűek.

Die mosolyogva nézett végig úrnőjén. Mindig is gyönyörűnek találta, főleg ha mosolyog. Ahogy elfordította tekintetét, meglátott egy apró piros virágot maguk mellett. Hirtelen ötlettől vezérelve lehajolt és leszakította. Hizaki érdeklődve figyelte testőrét.

- Úrnőm, kérlek, engedd meg – fordult szembe vele Die és az imétt leszított virágot Hizaki arany hajába tűzte.

- Die – pirult el – Köszönöm.

Die szája a füléig szaladt örömében. Hizaki megdöbbent, hogy Die milyen helyes, ha mosolyog. Hallotta több udvarhölgyétől, hogy a testőr mosolya nagyon vonzó, de nem hitte volna, hogy ennyire.

- Hizaki, indulunk! - kiáltotta Kaoru.

- Menjünk – törte meg a kettejük közé beálló csendet Dei.

Hizaki aprót biccentett és visszamentek a többiekhez.

A kastélyhoz érve Hizaki vett egy mély levegőt, és testvére után kiszállt a hintóból. Mint mindig, Die segített neki kiszállni és a nyomában volt. Egy szolga köszöntötte őket, és vezette el őket a trónterembe. Hizaki gyomra görcsbe rándult.

- Légy erős úrnőm – suttogta Shinya.

Hizaki halványan elmosolyodott. Próbált erőt meríteni Shinya, Kaoru és Yuki jelenlétéből. Legszívesebben megfordult és elszaladt volna. Viszont tudta mi a kötelessége.

Megálltak egy hatalmas, díszes két szárnyú ajtó előtt.

- Csak akkor szóljatok, ha kérdeznek. A legmélyebb tisztelettel beszéljetek. Hizaki - fordult lánya felé Yuki – Büszke vagyok rád – mosolygott.

Hizaki mosolyt erőltetett. Kinyílt az ajtó és beléphettek a hatalmas terembe. Hizaki nem mert körbenézni, lesütötte a szemét és kényszerítette magát, hogy ne essen össze. A trónus előtt Yuki megállt és letérdelt, gyermekei követték példáját.

- Örülök, hogy ismét találkozunk Yuki – csendült a királynő hangja.

- Számomra megtisztelő.

- Ő a lányod? Rég nem láttam.

- Igazán sajnálom, hogy a bálon elmulasztottam bemutatni neked királynőm.

- Nem probléma, lesz időm megismerni.

Hizaki egy pillanatra megszédült. Úgy érezte, mindjárt elájul. Szíve a torkában dobogott, egész testében remegett.

- Állj fel lányom – utasította Jamine királynő.

Hizaki engedelmesen felállt, kihúzta magát, és magam előtt összefogta ujjait. Félve pillantott a trónra. A díszes trónuson ült a Jamine királynő, két oldalán a fiai álltak. Mikor felismerte a királynő jobbján ülő férfit, kihagyott a szívverése. Vele találkozott a bálon, ő ejtette rabul a szívét. Próbálta nem kimutatni érzelmeit. Teljesen összezavarodott, nem tudta mit gondoljon. Kamijo arcán végigsuhant a döbbenet és a felismerés. Közelebb lépett a vendégekhez.

- Fordult körbe – kérte az idősebb herceg.

Hizaki aprót bólintott és eleget tett a kérésnek. Kamijo alaposan megnézte magának. Szíve dörömbölt a mellkasában, annyira örült, hogy láthatja szerelmét. Még gyönyörűbb volt, mint ahogy emlékezett rá.

- Sok pletyka kerint, miszerint lányod páratlan szépség – intézte szavait Yukihoz Kamijo – Meg kell mondjam, kicsit sem túloztak.

- Köszönöm hercegem – hajtott fejet Yuki.

- Menjetek és pihenjétek ki az út fáradalmait. A szolgák megmutatják a lakosztályokat – bocsátotta el őket Jasmine.

Kifelé menet Hizaki magán érezte Kamijo tekintetét. Kavargott a feje, teljesen összezavarodott. Nem tudta mit érez, öröm, izgalom, félelem, bizonytalanság kavargott benne. Hihetetlen volt számára, hogy a férfi akivel a bálon találkozott, akibe bele szeretett, az a herceg, akihez feleségül kell mennie. A trónteremből kilépve találkozott Shinyával és Dievel.

- Jól érzed magad úrnőm? Nagyon sápadt vagy – aggódott Die.

- Igen, semmi bajom.

- Biztos? - kérdezte Shinya.

Hizaki bólintott és egy apró mosolyt erőltetett magára. Egy szolga lépett hozzájuk, hogy megmutassa a már előkészített lakosztályokat. Hizaki gondolatai zakatoltak. Mindenképp beszélni akart Shinyával, de csak négyszemközt. Mikor megérkeztek és Hizaki belépett újdonsült szobájába, elámult. Hatalmas szoba, plafonig érő ablakok, hatalmas ágy, szekrények, szépítkező asztal, és még egy helyiség.

- Ez gyönyörű – motyogta – Shinya, itt maradnál? - fordul szobalányához.

- Természetesen – biccentett Shinya.

Hizaki megvárta, míg magukra maradnak.

- Beszélnem kell veled – kezdett bele.

- Mi a baj? - aggódott.

Hizaki leült az ágy szélére, és intett barátnőjének, hogy foglaljon helyet.

- Emlékszel, mit meséltem az álarcos bálról? Hogy találkoztam egy férfival.

- Igen – bólintott.

- Ő a herceg volt – mondta kis hallgatás után Hizaki.

Shinya szenei hatalmasra nyíltak a döbbenettől.

- Biztos?

- Igen, bármikor felismerem. Ő volt az. A bál óta minden éjjel vele álmodtam. Eddig féltem, hogy hozzá kell mennem egy idegenhez, de már nem félek annyi. Nem tudom mit gondoljak. Boldog vagyok, hogy ő lesz a férjem, de mégis... hiába szeretem, nem ismerem őt. Nem tudom mit tegyek.

- Nem tudom. Örülj, hiszen mégsem egy ismeretlen férfi lesz a férjed. Azt mondtad, hogy igazi úriember és milyen nagyszerű a jelleme.

- Tudom, de félek. Nem ismerem őt.

- Ha már érzel valami iránta, könnyebb megbékélni a helyzettel.

- Igazad van. Legalább nem teljesen ismeretlen.

- Lesz időtök, hogy rendesen megismerjétek egymást.

Hizaki elmosolyodott, és megfogta szobalánya kezét. Jól esett neki a támogatás. Tudta, hogy Shinyának igaza van, így már nem látta annyira borúsan a jövőjét. Talán nem is kell lemondania a boldog életről, arról, amiről mindig álmodott. Nyugalma azonban nem tartott sokáig, ugyanis valaki kopogott az ajtón. Az illető választ sem várva kitárta a szoba ajtaját.

- Üdvözlet hölgyeim – vigyorodott el – Hizaki úrnőhöz van szerencsém?

- Ön uram, kicsoda? Kérem bocsásson meg, de az úrnőm fáradt, szeretne pihenni – állt fel Shinya és próbálta kiküldeni a férfit.

- Miyavi vagyok, a két herceg barátja. Gondoltam jövök és üdvözlöm Kamijo barátom jövendőbeli feleségét – Miyavi vigyora töretlen volt.

- Uram, kérem távozzon! - szólt határozottabban Shinya.

- Semmi baj, hagyd – kérte Hizaki – Kérem bocsásson meg. - állt fel és Miyai elé lépve illedelmesen meghajolt – Hizaki Bellerose.

- Valóban olyan szép vagy, mint ahogy Kamijo mondta – nevetett Miyavi.

- Hogy? - döbbent meg Hizaki.

- Kamijo csak rólad áradozott állandóan.

Hizakit sokként érte a hír. Fülig pirulva próbált bárhova nézni, csak a most érkezett férfira nem.

- Zavarba hoz, uram – nyögte ki nagy nehezen.

- Nem kell engem uramozni! Fölösleges udvariaskodás. Szólíts a nevemen – legyintett Miyavi.

- Az úrnőm nem engedte meg önnek uram, hogy a nevén nevezze, ráadásul ilyen közvetlen stílusban. Hol van a jómodor? - förmedt rá Shinya.

- Shinya, nem haragszom.

- Lazítsatok lányok, nem kell olyan komolyan venni az illemórán tanultakat. Csak Gackt mester az, aki nem képes kicsit elengedni magát. Hiszitek vagy sem, még a két herceg is elég ritkán tartja be az illemszabályokat.

Hizaki nagyon meglepődött Miyavi könnyed stílusán. A neveltetése miatt, számára elképzelhetetlen volt, hogy valaki, aki a királyi családhoz tartozik, ilyen viselkedést engedjen meg magának.

- Nem kell ennyire félni – kacagott Miyavi – Nem harap itt senki. Ne aggódj, hamar beilleszkedsz majd.

- Remélem.

- Biztos így lesz. Ha már Kamijo oda van érted. Arra készülj fel, hogy hármunkhoz nagy türelem kell.

- Hármukhoz? - csodálkozott Hizaki.

- Teru, Kamijo és jó magam. De megyek, megkeresem kedvenc trónörököseimet. Majd a vacsoránál találkozunk. Addig is, nézz körbe, nehogy eltévedj.

Azzal amilyen hirtelen jött, úgy távozott. Hizaki és Shinya értetlenül pillantott utána.