Semmi sem tart örökké 17. fejezet

17. fejezet

Toshiya pov

Annyi mindent történt nagyon rövid idő alatt, hogy alig hiszem el. Egyik pillanatban még csak egy – megjegyzem, nagyon sikeres és tehetséges – divattervező vagyok, aztán felbukkan Kao, és máris azt tervezzük, hogy hogyan kezdjük újra. Annyi emléket idéz. Ismerős érzés, hogy egy asztalt körbeülve, összedugjuk a fejünket és megbeszéljük mi legyen. Hihetetlenül boldog vagyok. Kyo egy idő után kivonja magát a társalgásból, ami nem csoda, mindig furcsa volt kicsit, de ő már csak ilyen. Az éneklésen és íráson kívül semmi sem tudta sokáig megragadni hosszabb időre a figyelmét. Shini kutyájával kezd játszani. Megmosolygom és újra teljes figyelmemet szentelem a fiúknak.

- Ki mikor ér rá próbálni? Nem kell nagy dologra gondolni, csak hogy újra összeszokjunk – kérdi Kao.

- A beosztásomtól függ. Megbeszélem a főnökkel, hogy csak napközben jöjjek. Dupla műszak, de nem izgat – von vállat Die.

- Per pillanat még új kollekciót kell terveznem. Ilyenkor késő estig is bent szoktam lenni. De a bemutató után lesz egy kis nyugi – mondom.

- Shin? - fordul felé Kaoru.

- Négy körül végzek, aztán semmi dolgom nincs, csak Yurinak segítek meg a gyerekeknek.

- Akkor még várni kell – vonja le a következtetést Kao.

- És te? Neked hogy van időd? - kérdi Die.

- Még nem tudom, mert egy kezdő bandát menedzselek, de ki fogom adni az útjukat. Elegem van – fáradtan megdörzsöli a halántékát.

- Nahát, nem jellemző, hogy feladsz dolgokat – nevet Die.

- Tudod, inkább megmentem az idegeimet, minthogy olyat tegyek, amit nem kéne.

Jót nevetünk Kaorun. Jó kedvünknek hangos gyerek zsivaj vet véget. Nem sokkal később megjelenik az ajtóban Yusuke és Nika.

- Toshi bácsi! - kiáltják vidáman.

Mielőtt megrohamozhatnának, az anyjuk felzavarja őket a szobájukba.

- Már nem tudunk sokáig dolgozni – jegyzem meg.

- Miért? - kérdi Die.

- Majd megtudod – mosolygok.

Igazam lesz, mert a gyerekek nem akarnak a szobájukban maradni, és hagyni minket dolgozni. Ez most kivételesen nem miatta van, hanem mert kíváncsiak, hogy az apjuk kikkel dolgozott együtt. Mindenki legnagyobb meglepetésére Kyo is elég beszédes kedvében van, és nem rémülnek halálra tőle a gyerekek. Vannak még csodák.

- Fiúk gyertek, kész a vacsora – jelenik meg Yuki az ajtóban.

- Egy angyal vagy – ugrom fel.

Ahogy elhaladok mellette, adok neki egy puszit, ő nevetve meglök. Mindannyian leülünk az asztalhoz, és várjuk, hogy Yuki mivel kápráztat el minket. Jókedvűen emlegetjük fel a régi időket, hogy mennyi helyen jártunk, milyen hülyeségeket csináltunk. Pár kellemetlen munkahelyi sztorik is előkerülnek, amiken ma már nevetünk. Tekintve, hogy holnap még hétköznap van, viszonylag hamar elindulunk haza.

Otthon mint mindig, most is némaság és sötétség fogad. Első utam a fürdőbe vezet, majd a hálóba. Elnyúlok az ágyon és a plafont bámulva gondolkodom. Hirtelen ötlettől vezérelve előkeresem a rajz füzetemet meg egy ceruzát és rajzolni kezdek. Lelki szemeim előtt látom, a következő fellépőruhám. Ha már visszatérünk, akkor új ruha is kell. És ha már így benne vagyok, a többieknek is tervezek valamit. Pontosan tudom kinek milyen az izlése és mit szeret, meg hogy mi áll jól neki. Egészen hajnalig rajzolhatok, mert valamikor szürkületkor alhatok el. Pár órával később a telefonom csöngésére kelek. Pontosabban arra, hogy valaki felhív.

- Igen? - motyogom.

- Merre vagy? Már rég itt kéne lenned – kérdi egy éles női hang.

- Mert? A megbeszélés délben lesz – dörzsölöm a szemem.

- Ami azt jelenti, hogy egy óra múlva.

- Mi?! - olyan gyorsan ugrok fel, hogy megszédülök – Rohanok.

Ilyen gyorsan még sose készülte el sose reggelente. Kicsit gyorsabban is hajtok, mint a megengedett, de nem érdekel. Ahogy lefékezek a cég épülete előtt, kiugrom a kocsiból, és táskával a kézben rohanok. A liftben kicsi megigazítom magam, szusszanok egyet, és ahogy kilépek Miku, az asszisztensem fogad. Miközben a tárgyaló felé sietek mondja a magáét, de nem érdekel. Nagy levegőt veszek és belépek a tárgyalóba, hogy kezdetét vegye a megbeszélés.

Die pov

Hihetetlen volt újra együtt lenni, mint régen. Mindenki sokat változott. Shini felesége valami istenien főz. Sose ettem olyan jó, mint most. Nehéz szívvel megyek haza. Ahogy mindig, most is borzalmasan lebukkant a hely. Néhány lány próbál felszedni, de a változatosság kedvéért, nincs pénzem rájuk. Ha lenne, akkor se ilyesmire költeném. Az egyetlen, ami változott a többi naphoz képest, hogy kivételesen az idegesítő szomszédok csöndben vannak. Végre!

- Die-kun, szia – mosolyog Miyuki ahogy megjelenik mögöttem.

- Szia – intek.

- Ilyen hamar végeztél?

- Ma néhány barátomnál voltam. Majd holnap dolgozom. És te?

- Tudod, gondolkodtam azon amit mondtál. És az életemen is – motyogja.

- Gyere, inkább bent beszéljünk – nyitom ki az ajtómat.

Mosolyogva bemegy. Leül az egyetlen székre ami van. A hűtőből előveszek két sört, szerencsére még van. Kinyitom őket és az egyiket neki adom. Nem ihatna, de prosti se lehetne. Senki se fogja megtudni, hogy alkoholt adtam neki.

- Nagyon sokat segítettél nekem, pedig meg sem érdemeltem. Tudod, átgondoltam mindent. Az életemet, amit csinálok – kezdi tétován.

- Tényleg? Mire jutottál? - koccintom össze az üvegeket és bele iszom az italba.

- Elegem van. Nem akarom ezt. Utálom, hogy kurva vagyok, hogy mindenféle undorító kéjenceknek tegyek a kedvére. Lassan magamtól is undorodom. Egyik nap megnéztem magam egy tükörben és sírva fakadtam. Már nem is vagyok a régi önmagam – letörli feltörő könnyeit – Úgy döntöttem, abba hagyom, végleg. Sikerült egy kis pénzt összegyűjteni, és találtam egy állás lehetőséget az egyik üzletben, mint kasszás.

- Ez nagyszerű! Gratulálok - örülök.

Tényleg örülök, hogy kezdi rendbe tenni az életét. A székről átül mellém az ágyra.

- Köszönöm. Nélküled nem ment volna – hálásan végig simít a combomon.

- Dehogynem, csak egy kis bátorítás kellett – legyintek.

- Te nyitottad fel a szemem Die-kun.

Megeresztek egy mosolyt és újra beleiszok a sörbe.

- Ha rám hallgatsz, amit lehet, eltűnsz erről a helyről – mondom, és megiszom az utolsó kortyot is.

- Még nem tudok, de nem is akarok elmenni – nem néz a szemembe.

- Miért? Mi tart itt?

- Te – suttogja és végigsimít az arcomon.

Nem tudom miért teszem amit teszek, de az üres üvegeket a földre dobom, Miyukit pedig magamhoz húzom és megcsókolom. Meglepetten felnyög és viszonozza csókom. Az ölembe mászik és átkarolja a nyakam. Végig simítok vékony derekán és megmarkolom formás fenekét, mire felnyög.

- Die-kun – boldogan csillognak a szemei.

- Ugye nem kuncsaft vagyok?

- Nem, az új életemben te vagy az első férfi. Régóta vágyom rád – mohón megcsókol.

Nyakát csókolom végig, közben kezem bejut felsője alá. Ahogy apró, de formás mellét kényeztetem, megremeg és felnyög. Hajamba túr. Sose szerettem, ha a hajam piszkálják, de most nem zavar. Nem kell sok, hogy Miyuki a kéjtől vergődjön karjaim közt. Megszabadítjuk egymást a fölösleges ruháktól és magam mellé fektetem. Ahogy végig nézek rajta, eláll a lélegzetem. Sokkal szebb mint hittem.

- Die, kérlek.... akarlak – nyöszörög.

Elmosolyodom és eleget teszek kérésének. Olyan örömökben részesítem, amikben biztos rég nem volt része. Hajam markolja, fejét dobálja, a lepedőbe kapaszkodik. Édes nyögései, kisebb sikolyai zene a fülemnek. Már a sokadik orgazmus után leállít, hogy ő akar adni. Hagyom, hogy a hátamra fordítson és ráhajoljon merevedésemre.

- Istenem...! - nyögöm.

Nem bírom sokáig, ezt nyilván ő is észreveszi, mert elenged és mosolyogva fölém mászik. Lágyan megcsókol, miközben magába vezet. Kisebb sikolyt hallat. Csípőjére fogok, mire lágyan ringatózni kezd. Ahogy nézem tökéletes testét, formás mellét, hallom édes hangjait... egyszerűen fantasztikus. Gyorsítok kicsit, mire újra felsikkant.

- Die... Die... Die – nyögdécseli a nevem.

Nem kell sok, hogy együtt érjen utol minket a vég. Miyuki a mellkasomra borul, és próbál lélegzethez jutni. Végig simítok izzadt hátán, és beletúrok selymes tincseibe. Felém fordul. Mosolyogva simogatom az arcát. Lemászik rólam, mellém fekszik és megcsókol.

- Itt maradsz estére? - kérdezem.

- Igen.

Kicsit még szusszanok, majd együtt megyünk fürdeni. Kissé szűkösen, de elférünk. Szárítkozás után adok neki egy pólót.

- Die-kun, köszönöm – motyogja, mikor ismét az ágyban fekszünk.

- Mit?

- Mindent – hálásan pillant rám.

Elhelyezkedik ölelésemben, és már alszunk is.