Tökéletes színjáték 1. fejezet

Versailles hatalmas kastélyának kusza folyosóin, halk léptek kopogtak. A szolgák már elkezdték munkájukat, a nap már elkezdődött. Kivéve egy embernek. Teru célirányosan sietett a labirintus szerű épületben. A szolgák, ahogy meglátták, meghajoltak, és köszöntötték az ifjú herceget. Egy hatalmas, aranyozott ajtó előtt állt meg, amin egy szobalány készült belépni.

- Jó reggelt fenség – hajolt meg a lány.

- Toshiya, mondtam, hogy szólíts Terunak – mosolygott a herceg.

- Igen uram, de nem merem.

- Ugyan, nincs mitől félned.

- De…

- A bátyám felébredt már?

- Még nem, most jöttem felébreszteni.

- Ezt bízd rám. Szólj Gackt mesternek, hogy nemsokára megyünk.

- Igenis uram.

- Teru, halljam.

- Igenis… Teru – motyogta zavartan.

Teru megajándékozta elbűvölő mosolyával, mire Toshiya fülig pirulva elsietett, hogy teljesítse ura parancsát. Az ifjú herceg kinyitotta a hatalmas ajtószárnyakat, és belépett testvére szobájába. A nehéz sötétítő függönyök alig engedtek be fényt, így teljes homály uralkodott a szobában. Teru átkozta finnyás testvérét, miszerint, csak teljes sötétségben tud aludni. Sose értette mi ebben a jó, mert ő szerette esténként a csillagokat, és a Holdat nézni. Mikor az ezüstös fény belopakodott a szobába, mindig titokzatossá, szinte misztikussá varázsolta a helyet. De itt… mintha kriptában lenne. Elbotorkált testvére hatalmas ágyáig, és figyelte őt.

- Kamijo, ki az ágyból! – rázogatta meg a vállát.

Kamijo mocorogni kezdett, Teru reménykedett, hogy sikerrel jár. Ám, bátyja csak a másik oldalára fordult, és aludt tovább. Teru lemondóan sóhajtott.

- Gackt mester mérges lesz, ha nem kelsz fel – próbálkozott, sikertelenül.

Tudta, hogy Kamijo szeret, és tud is aludni. Azzal is tisztában volt, hogy ilyenkor szép szóval szinte képtelenség felébreszteni. Körbe pillantott a szobában, hogy milyen módszerrel kelthetné fel hétalvó testvérét. Ördögi mosollyal az arcán vette magához az asztalon lévő vizeskancsót. Pár mély lélegzettel felkészült a menekülésre. Egy mozdulattal a hideg vizet Kamijora öntötte. Az idősebb herceg ijedtében felkiáltott, és ülésbe lendült. Azonnal keresni kezdte tekintetével a merénylőt. Teru kétrét görnyedve nevetett mellette.

- Ezt megbánod! – rántotta magához testvérét.

Teru meglepetten felkiáltott, és pillanatok alatt az ágyban terült el. Gyerekek módjára birkózni kezdtek.

- Ezért megfizetsz! – tetetett haragot az idősebb.

Öccse tudta, hogy egy csepp harag sincs az idősebb szavaiban. Kamijo „büntetésként” elkezdte csikizni testvérét.

- Kegyelem, kegyelmezz testvérem! – kiáltotta Teru két nevetés között.

- Álmodozz – nevetett Kamijo.

Önfeledt játékuknak, az ajtó hangos csapódása vetett véget.

- Kérem, bocsássanak meg, de a mesterük… - kezdte Toshiya.

Nem tudta befejezni mondatát, mert kinyílt a hatalmas ajtó, és egy igen morcos Gackt lépett be.

- Teru herceg, önnek már a könyvtárban lenne a helye, nem a testvérénél. Kedves bátyjának már rég fel kellett volna kelnie – morgott a mester – Toshiya, ha jól tudom, magát küldtem ide – villantotta szemét a szolgálólányra.

- Igen, sajnálom – hajolt meg.

- Nem Toshiya hibája, én küldtem hozzád – mentette ki Teru.

A lány megkönnyebbülve sóhajtott fel, de nem értette, hogy a herceg miért áll ki mellette.

- Teru herceg, ez nem az ön dolga, hanem a szolgálóké. Az öné, hogy tanuljon – oktatta ki tanítványát a mester – Toshiya, szedd rendbe Kamijo herceget – és kiment a szobából.

Távozását csönd követte, amit a szolgálólány tört meg.

- Sajnálom, hogy nem szóltam előbb – hajolt meg.

- Semmi baj, ne vedd magadra. Most morgós kedvében van – vigyorgott Kamijo.

- Úgy van. Ne is törődj vele – helyeselt az ifjabb trónörökös.

- Uram, miért állt ki mellettem? – kérdezte félve Toshiya.

Erre Teru egy mosollyal válaszolt, és kikászálódott testvére ágyából, elhúzta a hatalmas sötétítő függönyöket, majd a ruhásszekrényben kezdett kotorászni. Hogy a lány leplezze zavarát, inkább megigazította Kamijo ágyneműjét, ám mikor végzett, és a két ifjú herceg felé fordult, elakadt a lélegzete. Kamijo félmeztelenül állt előtte, és az ingek között váltogatott. Kikerekedtek szemei a porcelán bőr láttán.

- Ki ne essenek a szemeid Totchi – nevetet fel a most érkező Miyavi.

- Én nem… - szabadkozott az említett.

- Ugyan, Toshiya, miért jössz zavarba? Már láttál így – vigyorgott Kamijo is.

Toshi arca már-már lehetetlenül vörös színt öltött. Amint visszanyerte lélekjelenlétét, kimenekült a szobából. Nem értette, hogy Kamijo és Miyavi miért szórakoznak rajta ennyire. Hiszen, erkölcsös nőhöz híven, nem igen látott meztelen férfit. Igaz, hogy Kamijot látta már félmeztelenül, de mindig zavarba jött, és igyekezett félre nézni. Mielőtt befordulhatott volna egy folyosóra, valaki elkapta a karját.

- Várj – kérte egy bársonyos hang.

- Uram? – nézett Teru kék szemeibe.

- Kérlek, ne haragudj a bátyámra és Miyavira.

- Semmi baj, én… én… - nem tudott a herceg szemébe nézni.

- Nézz a szemembe – kérte.

Toshiya megtette. Lélegzete elakadt, mikor a herceg ragyogó szürke íriszeibe nézett. Teru kedves mosolyával ajándékozta meg a szolgálólányt.

- Kérem, had menjek – suttogta Toshiya.

- Menj, de mit tegyek, hogy végre Terunak szólíts?

A lány ismét kezdett egyre pirosabb színt ölteni zavarában, és elfordult a hercegtől. Teru elengedte, így elsiethetett. Remegő lábai alig bírták megtartani, a gyomra görcsbe rándult.

Nem sokkal az „incidens” után, a két herceg már a könyvtárban hallgatta a mester kioktató beszédét, a pontosságról, és a hölgyekkel való illedelmes viselkedésről.

- De nem járatom fölöslegesen a számat, hisz úgyse figyelnek – sóhajtott lemondóan Gackt.

- Mester, anyánk említett egy álarcos bált – szólt közbe Teru.

- Tényleg? – vigyorodott el Kamijo.

- Igen, és az én feladatom, hogy elérjem, hogy önök úriember módjára viselkedjenek, ne úgy, mint holmi suhancok. Ami megjegyzem, maga lesz az isteni csoda – dörzsölte meg halántékát a mester.

- Ne legyen ilyen mester. Nem vagyunk mi olyan rosszak – kuncogott az idősebb testvér.

- Én másként vélekedem erről.

Teru illedelmesen tenyerébe temetve száját, próbált nem hangosan felnevetni.

- Ez magára is vonatkozik, Teru herceg – villantotta éles szemét a másikra.

Kamijo nem rejtette el hatalmas mosolyát.

Gackt időt, és energiát nem sajnálva, igyekezte úri viselkedésre bírni a két herceget, amit Miyavi csak hátráltatott, elvonva a testvérek figyelmét, és vitte őket a „rosszba”.

A mester számára végtelen, és kimerítő idő után eljött az álarcos bál napja. A hercegek kitartóan állták a szolgálók hadát, hogy felkészüljenek az estére.

- Legyen már vége – nyöszörgött Kamijo.

Már a sokadik ruhát próbálta, a szabó kezdte nagyon idegesíteni.

- Kérem, legyen türelmes kegyelmes uram – hajlongott a testes férfi.

- Nyugi, rosszabb vagy, mint egy menyasszony – jött be nevetve Miyavi.

Kamijo rosszallóan megcsóválta a fejét, míg testvére jóízűen felkacagott.

- Ilyenkor örülök, hogy nem vagyok herceg – dobta le magát egy székre Miyavi.

- Mi lenne velünk, ha az lennél? – sóhajtott színpadiasan Teru.

- Káosz – válaszolta meg a kérdést testvére.

- Dehogy! Vég nélküli mulatozás és karnevál! Imádom az ilyesmit – ugrott fel barátjuk, és táncra perdült.

- Az majdnem ugyanaz – mondták egyszerre a testvérek.

Mindhárman jót nevettek.

Eljött az álarcos bál estéje. A kastély bálterme ragyogott, szinte egy másik világ tárult fel a vendégek előtt. Jasmine királynő trónján ülve, oldalán fiaival figyelte a táncoló sokaságot. Gackt úrnője mellett állva kereste tekintetével Miyavit, és mikor megtalálta, figyelemmel kísérte minden mozdulatát. Csak remélni merte, hogy az a bajkeverő nem csinál botrányt, ezzel kínos helyzetbe hozva a hercegeket, de legfőképp, a királynőt. Legnagyobb megkönnyebbülésére, Miyavi betartotta az illemet, és mint egy jól nevelt ifjú úr, táncra kért egy hölgyet.

Teru is figyelemmel kísérte a vendégeket, de csak egy valaki érdekelte. Toshiya egy tálcával a kezében sétált, és kínálta borral a vendégeket.

Kamijo hirtelen felugrott, és édesanyja felé nyújtva kezét meghajolt.

- Anyám, megtisztelnél azzal, hogy táncolsz velem?

- Enyém a megtiszteltetés. Egy ilyen úriembernek, hogy mondhatnék nemet? – mosolygott a királynő.

Fiával kézen fogva indult a tömeg felé. A mulatozók utat engedve nekik szétváltak, de táncoltak tovább. Teru jót mosolygott rajtuk, ám mikor meglátta mestere arcát, elnevette magát.

- Mondtam Gackt mester, hogy a bátyám úriember.

- Miért viselkedik máskor úgy, mint egy neveletlen kölyök?

- Nem veszi komolyan a dolgokat.

Teru felugrott, és táncpartnert keresve magának eltűnt a tömegben. Számtalan szebbnél szebb magas rangú hölgy táncolt, ám ő csak egy valakit keresett. Számára csak egy nő volt. És az nem volt más, mint Toshiya. Szíve nagyot dobbant, mikor megtalálta.

- Toshi, kérhetek egy táncot? – hajolt meg a lány előtt.

- De uram,… nem lehet, csak egy szolga vagyok – hajtotta le szomorkásan a fejét – miért nem keresel egy rangban hozzád illő partnert uram?

- Azzal táncolok, akivel akarok. A többi nő nem méltó arra, hogy táncba hívjam – eresztett meg egy ellenállhatatlan mosolyt a herceg.

Toshiya most se tudott ellenállni neki. Hagyta, hogy Teru kézen fogja, átkarolja derekát, és tánca vigye. Idegessége elszállt, ahogy belenézett a herceg ragyogó szürke szemeibe. Nem merte elhinni, hogy ez valóság, hisz oly valószerűtlen, hogy az egyik trónörökös pont őt, egy szolgát tisztel meg a figyelmével, sőt, táncol vele. Mikor elhallgatott a zene, Teru megához húzta, és szorosan megölelte Toshit, aki pirulva hajtotta fejét a herceg vállára.

A tánc végén Kamijo mélyen meghajolt Jasmine királynő előtt.

- Köszönöm, gyönyörűséges úrnőm – csókolta meg a királynő kezét.

- Ezeket a bókokat tartogasd a hölgyeknek – nevetett édesanyja.

- De te vagy a legszebb.

- De az anyád vagyok.

Mindketten elnevették magukat. Gackt hozzájuk lépett, hogy felkérje úrnőjét, aki mosolyogva követte. Az idősebb herceg mosolyogva nézte őket, majd új táncpartner keresésére indult. A nyüzsgő tömegben megpillantott egy földre szállt angyalt. Ő volt a leggyönyörűbb nő, akit valaha látott, nem is nő, egy igazi hölgy volt. Gyönyörű vörös ruháját rózsák díszítették, aranyszőke haját bonyolult frizurába rendezte. Kamijo remegő lábakkal indult felé, és hajolt meg előtte.

- Felkérhetem egy táncra kisasszony? – kérdezte reménykedve.

- Igen – szélcsengőként csilingelt a hangja.

Kamijo szíve hatalmasat dobbant. Felnézett a lány arcára, de a maszk miatt nem látott sokat, csak a szemeit. A hatalmas barna szemek csillogtak, ahogy találkozott a tekintetével. A herceg gyengéden magához húzta a törékeny testet, és a zene dallamára vezetni kezdte.

- Ki vagy? – kérdezte lágy hangon a trónörökös.

- Ez egy álarcos bál. Én se tudom, ki vagy uram. Mit szeretnél, ki legyek? – kérdezett vissza csilingelő hangon a lány.

- Tudom már ki vagy.

- Valóban?

- Egy angyal.

Kamijo nem láthatta, de partnere arcát pír öntötte el.

- Hízelgő, de félek, csalódást okozom – hajtotta le fejét, és lépett hátrébb.

A tánc végén, a herceg mélyen meghajolt köszönet képen.

- Megtisztelnél azzal, hogy élvezhetem még a társaságod? – reménykedett a herceg.

- Igen.

Kamijo elmosolyodott, és egy arra járó felszolgálótól szerzett két pohár bort. A lány a hercegbe karolva követte a hatalmas erkélyre.

- Kérhetnék még valamit? – adta át az egyik poharat az ifjú férfi.

- Mi volna az?

- Kérlek, ma csak velem táncolj.

A lány szép szemei hatalmasra tágultak, de gyorsan rendezte vonásait.

- Miért? – kérdezte.

- Kérlek, engedd, hogy részesüljek ebben a csodában.

- Rendben.

- Köszönöm.

Egymáshoz koccintották poharaikat, és belekortyoltak az italba. A lány egy ideig állta a herceg pillantását. A szürke íriszek ragyogtak a félhomályban. Nem látszott sok a férfi arcából, de a szeme bilincsként láncolta magához a lányét. Olyan érzése volt, mintha egy örvény szívná magába. Teljesen elvarázsolta. Zavarában elfordította tekintetét, és a csillagokat kezdte fürkészni.

- Egyedül érkeztél? – törte meg a csendet a herceg.

- Nem, édesapámmal, és a bátyámmal utaztunk ide, a királynő meghívására.

- És édesanyád?

- Kis koromban, hirtelen megbetegedett, és meghalt.

A lány hangja megremegett a fájdalmas emléktől. Kamijo poharaikat az erkély korlátjára tette, és magához ölelte a vékonyka testet.

- Én az apámat veszítettem el – suttogta együtt érző hangon a trónörökös.

- Uram, nem beszélhetnénk valami kellemesebbről?

- De, igazad van. Ne rontsuk el ezt a csodás estét – simított végi a bársonyos bőrön a herceg.

Miután megitták a bort, visszamentek a bálterembe, hogy folytassák a mulatozást. A lány ígéretéhez híven, csak a herceggel táncolt egész éjszaka. Órákkal később, az erkélyről nézték, ahogy eljön a hajnal.

- Köszönöm ezt a csodás estét hölgyem – mosolygott Kamijo.

- Én köszönöm, uram.

- Mikor utazol haza?

- Még a mai napon. Hosszú az út.

- Ilyen hamar? – esett kétségbe Kamijo.

- Igen, pedig még maradnék – ahogy ezt kimondta, szája elé kapta a kezét.

Kamijo megeresztett egy kedves mosolyt.

- Uram, lehetne egy kérésem?

- Amit csak szeretnél.

- Láthatnám az arcod?

- Egy feltétellel.

- Mi volna az?

- Mutasd meg te is az arcod.

Kamijo óvatosan kioldott a lány maszkjának szalagját, hogy pár pillanattal később, elakadó lélegzettel pillanthassa meg az angyali arcot. Annyira magával ragadta partnere szépsége, hogy észre sem vette, mikor került le róla is az álarc. Az ifjú hölgy csodálva tekintett végig a férfi arcán.

- Gyönyörű vagy – sóhajtott fel Kamijo.

A lány pirulva simított végig a herceg arcán. Kamijo a puha szőke tincsek közé fúrta ujjait. Vágyakozó sóhaj hagyta el ajkait. Nem bírt ellenállni a kísértésnek, és egy lágy csókot lehelt a puha ajkakra. Érezte, hogy egy visszafordíthatatlan lavinát indít el ezzel. Szerette a lányt, mindennél jobban. Korábban érzett már szerelmet, de ez szívből jött. Sose szeretett még senkit ennyire, mint ezt az ismeretlen angyalt. Mikor nem utasította vissza, Kamijo felbátorodva mélyítette csókjukat, lágy táncba hívva a lány nyelvét. Szorosan magához ölelte a törékeny testű teremtést. Többet akart, kellett neki.

- Uram, kérlek – tolta el magától a férfit.

- Sajnálom, nem akartam tolakodó lenni – próbálta csitítani magát a herceg.

- Semmi baj.

- Úrnőm! – törte meg kettejük meghitt légkörét, egy mély férfihang.

Egy vörös hajú, férfi közeledett nagy léptekkel feléjük. Kamijo villámgyorsan arca elé emelte maszkját.

- Daisuke? Mit keresel itt? – csodálkozott a szépség.

- Téged úrnőm. Atyád utasított, hogy keresselek meg, mert hamarosan indulni kíván.

- Oh… jó, máris megyek – hajtotta lesz szomorkásan a fejét.

Daisuke tisztelgett úrnője előtt, majd távozott.

- Máris menned kell? Kérlek, maradj – esett kétségbe a herceg.

- Nem tehetem jó uram. Kérlek, bocsáss meg.

Kamijo érezte, hogy nem győzheti meg szerelmét. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, elcserélte álarcaikat.

- Engedelmeddel, ezt megtarthatom emlékül?

- Csak ha én is megtarthatom a tied.

Kamijo még búcsúzóul egy lágy csókot lehelt a lány ajkaira, és tekintetével követte, míg el nem tűnt a kastély falai között.