A féltékenység ára 5. fejezet

5. fejezet

Reggel telefonom ébreszt. Kidörzsölöm az álmot a szememből, és kócos tincseimbe túrok. Nehézkesen felkelek. A kanapé sok mindenre jó, de aludni nem. Hizakival sokszor szeretkeztünk itt. Az emlékre elmosolyodom, de hamar eltűnik minden jókedvem. Villámként hasít belém a felismerés. A tegnapi veszekedés, hogy miket vágtam a fejéhez, és a pofon. Azonnal keresek egy órát, talán még itthon van.

A háló üres, ahogy a konyha is. A fürdő is csöndes. Tehát elment.

– Kurva életbe! – morgok, és lerogyok a kanapéra.

Idegességemben cigire gyújtok. Nem tudok a fenekemen maradni, kimegyek a konyhába.

Elkészítem a reggeli kávémat. Fintorogva iszom, de szükségem van rá. Az íze pocsék, alig tudom leerőltetni a torkomon. Nincs igazán kedvem semmihez, főleg nem próbálni, de sajnos az élet nem kívánságműsor, be kell menni.

Kelletlenül kezdek készülődni. Rosszul esik Hizaki hiánya. Vajon hol lehet? A konyhaasztalon vagy a hűtőn szoktunk üzenetet hagyni egymásnak, de most nincs sehol cetli. Megpróbálom felhívni, de hiába csöng, nem veszi fel. Végül kelletlenül elindulok a munkába. Hizaki kocsija nincs a ház előtt, de akkor hol lehet? Ez nagyon nem tetszik nekem.

A kiadónál a fiúk köszönnek, mire egy morgás a válaszom.

- Rei, mi a baj? – kérdi Kai.

- Semmi – vetem oda.

- Srácok, mit szólnátok, ha kezdenénk? – kérdi Ruru.

Szó nélkül magamhoz veszem hangszerem és elfoglalom a helyem. Ruki aggódva pillant végig a társaságon, de végre kezdünk. A zene segít egy kicsit, de nem tereli el teljesen a figyelmem. Gondolataim mindig elkalandoznak. Nem hagy nyugodni a tudat, hogy Hizakival annyira összebalhéztunk, és nem tudom merre van. biztos megint Gackt-tal van. Vajon mit csinálnak? Szinte magam előtt látom, ahogy egy kanapén ülnek, lágy zene szól, kezükben egy pohár borral mosolyogva beszélgetnek... Nem! Nem akarom tudni.

Mikor Ruki szünetet rendel el, azonnal előkapom a telefonom, és felhívom. Csak csönd, de nem veszi fel. Várok, amíg szét kapcsol. Pár perc múlva újra próbálkozom.

- Reita, mi a baj? – lép mellém Kai.

Intek neki, hogy kövessen. Kimegyünk a teremből, csak a pihenőben állok meg. megvárom, amíg bezárja az ajtót.

- Azt hiszem, hatalmas hibát követtem el – kezdem.

Idegesen cigire gyújtok.

- Ez rosszul kezdődik. ki vele, mit műveltél!

- Tegnap munka után még elugrottam a boltba. Mikor hazaértem, Hizaki kiszállt Gackt kocsijából. Kicsit még beszélgettek, aztán Gakt elhajtott. Elborult az agyam és mikor megkérdeztem, mit keresett azzal a fickóval, nem válaszolt. Veszekedtünk, sok mindent vágtam a fejéhez.

- Mit? – szól közbe.

- Hogy biztos megcsal. Erre felpofozott – ismerem be.

- Te ezen csodálkozol? – csóválja meg a fejét.

- Nem.

- Ezután mi történt?

- Kizárt a hálóból és alhattam a kanapén. Ma többször hívtam, de nem vette fel.

- Ezek után nem csoda, hogy nem kíváncsi rád.

- Pedig tegnap együtt ebédeltünk és akkor megbocsájtott. Kai, mit csináljak? – kétségbeesetten nézek rá.

- Legyek őszinte? – kérdi.

- Igen!

- Csoda lesz, ha ezek után nem adja ki az utad. Tedd félre a macsót és imádkozz, hogy megbocsásson. Miért nem tudsz megbízni benne?

- Ne oktass ki! – csattanok fel.

- A saját hülyeséged miatt történik mindez. Rei, te jó ember vagy, csak hihetetlenül féltékeny. Szerintem ezt Hizaki is tudja. Máskülönben nem lenne veled.

- De meddig visel el? Azt mondta, hogy más már rég elhagyott volna.

- Akkor miért van veled? – értetlenül pillant rám.

- Mert szeret – fanyarul elmosolyodom.

- Akkor nem kell annyira félned – vállon vereget és itt hagy.

Lerogyok a kanapéra. Cigire gyújtok, és előveszem a telefonom. Újra megpróbálom utolérni Hizakit. Csöng, de nem veszi fel. Mikor szétkapcsol, írok neki egy SMS-t, amiben bocsánatot kérek. Mikor leég a cigi, kelletlenül visszamegyek próbálni.

A nap végére teljesen kétségbeesek. Minden alkalmat megragadok, hogy felhívjam. Legalább egy tucatszor telefonálok neki, de nem válaszol. Számtalan érzelem kavarok bennem, de leginkább kétségbeesett vagyok.

Otthon nem látom Hizaki kocsiját. Ezek szerint nincs itt. Vajon merre lehet? Teszek még egy elkeseredett kísérletet arra, hogy felhívjam. De a változatosság kedvéért, most se veszi fel. Kezdek egyre jobban kétségbeesni. Hol lehet az én hercegnőm? Bárcsak itt lenne a karjaim közt. Ölelni akarom, csókolni és a bocsánatát kérni.

Belépve a lakásba sötét és némaság fogad. Ezek szerint nincs itthon. Nehezen veszem rá magam, hogy ne induljak a keresésére, bár van egy tippem hol és kivel van. erre elfut a pulykaméreg.

- Gackt – horkanok.

Szinte percenként nézek a telefonomra, hátha felhív, vagy telefonál. Mindenhova magammal viszem a mobilom, még a WC-re is. Nincs étvágyam, de muszáj vacsoráznom, egész nap alig ettem. Még van egy kevés Hizaki főztjéből. Csak pár falatot bírok enni. Elmegyek fürdeni, azt talán segít. Sokáig folyatom magamra a forró vizet, de csak jobban felkavarja háborgó lelkem. Számtalanszor fürödtünk együtt Hizakival. Akkor nem csak a víz volt forró, hanem a hangulat is. Ahogy ölelt, csókolt és vágytól fűtött hangon a nevem sóhajtozta. Elzárom a csapot, és újra megpróbálom felhívni Hizakit. Most se veszi fel. Most is a kanapén alszom, hogy felébredjek, ha haza jön.

De nem jön, ahogy az elkövetkező napokban se találkozunk. Néha hazajön, azt tudom, de mégse találkozunk. Egyre idegesebb vagyok, nem tudom mit csináljak. Többször elmentem már a kiadójához, de nem engedtek fel. Beszéltem a bandatársaival, aztán mondták, hogy Gackt-al dolgozik. Ebbe fogok beleőrülni. Akárhányszor hívom, nem veszi fel, nem válaszol. Semmit nem reagál.

Lelkem romjain ülve szívom a sokadik cigimet. Fogalmam sincs mihez kezdjek. Ez a két hét teljesen kikészített. Elképzelésem sincs hogyan tovább. minden lehetséges módon üzentem Hizakinak, de semmit nem reagált. Lehet, hogy ennyi volt? Vége a közös életünknek? Nem, azt nem hiszem. Ha így lenne, akkor a képembe vágta volna, hogy takarodjak a lakásából. Ez kis reményre ad okot, de nem sokra.

- Akira! Hogy nem fulladsz meg? – hördül egy hang.

Hatalmasra nyílt szemekkel fordulok oda. Hizaki áll az ajtóban, és veszi le a cipőjét.

- Hizaki – hitetlenkedem.

Felugrom és hozzásietek. Amint felegyenesedik, szorosan magamhoz ölelem. Nyaka hajlatába fúrom az arcom. Igen, ez az ő illata, tényleg őt tartom a karjaimban.

- Engedj! – szabadul ki ölelésemből.

- Beszélhetnénk?

- Nem, dolgom van.

- Mi? Most? De hiszen...

- Megbeszélés lesz.

Kikerül és a háló felé veszi az útját. Követem és nézem, ahogy a ruhái közt válogat.

- Miért öltözöl át? Csinos vagy – kezdem tétován.

- Meleg volt a próbateremben, szóval még fürdeni is akarok.

Kivesz pár ruhát és ismét kikerülve a fürdőbe megy. Türelmesen megvárom, pedig legszívesebben utána mennék. Sokáig szöszmötöl, de mikor kijön, eláll tőle a lélegzetem. A farmer kiemeli tökéletes lábat is fenekét, hozzá egy fekete inget vett fel, amint vörös rózsák vannak. Hosszú szőke haja ki van engedve.

- Csodálatos vagy – nyögöm.

- Kösz.

- Mikor jössz haza?

- Nem tudom. Mióta a kocsim szervizben van, nehéz a közlekedés.

- Mi? Mi történt a kocsiddal? – lepődöm meg.

- Két hete, mikor úgy nekem estél akartam szólni. Jöttem volna haza, de nem akart elindulni. El kellett vontatni, a szerelő azt mondta, legalább két hét mire megcsinálja. Gackt-san volt olyan kedves és hazahozott. Meg akartalak kérni, hogy vigyél be, de te hülye voltál.

- Sajnálom – bűnbánóan lehajtom a fejem.

- Mindegy, nem érdekes, megoldottam, hogy munkába tudjak menni.

- Kérlek, megbeszélgetnénk?

- Nem, sietek.

És már veszi is a cipőjét.

- Vele találkozol? – kérdezem türelmetlenül.

- Igen.

Idegességemben elharapok egy káromkodást. Tudomást se véve rólam kisétál az ajtón. Ilyen nincs! Csak így nyíltan a szemembe mondja, hogy kivel találkozik. Este nyolckor nem szokás megbeszéléseket tartani, akkor randozni szoktak az emberek. Ordítani tudnék tehetetlenségemben. Miért? Hogy jutottunk ide? Régen mindent meg tudtunk beszélni, soha nem haragudott rám ennyire és ilyen hosszú ideig. Még sose féltem ennyire. Bármit megadnék, hogy minden olyan legyen, mint régen. Vissza akarom őt kapni! Szükségem van rá. Ő a legfontosabb számomra. Bármit megadok azért, hogy megbocsásson.

Nem tudom meddig fetrengek a kanapén elsüllyedve az önsajnálatban és a kétségbeesésben, mikor kivágódik az ajtó. Átnézek a kanapé támlája fölött, és meglátom imádott hercegnőmet, elég zaklatott állapotban. Ahogy ledobja a cipőjét, majdnem hasra esik.

- Mi történt? – kérdezem.

Válasz helyett hozzám siet, és a karjaimba veti magát. Kétségbeesetten kapaszkodik belém.

- Akira – zihál.

Egész testében remeg, nagyon kiborult.

- Mi a baj? Mit történt? – szorítom magamhoz.

Nem válaszol, csak még jobban hozzám bújik.

- Mi zaklatott fel? Kérlek, szerelmem mondd el mi történt – kérem.

Kicsit elhúzódik, hátrasimítja zilált haját és letörli a könnyeit. Még sose láttam ilyennek.

- Az utóbbi időben Gackt-san sokat akart velem dolgozni. Ugyan a többiek is ott voltak, de ő leginkább velem foglalkozott. Ma estig fel se tűnt, hogy mit akar tőlem és mire megy ki a játék. Ma este áthívott magához, azt mondta, csak egy munka megbeszélés lesz, egybekötve egy vacsorával. Aztán kibontott egy bort, nem érdekelte, hogy kényelmetlenül érzem magam. Mikor meg akarta csókolni, akkor otthagytam. Kérlek Akira, ne haragudj rám. Mindenben igazad volt. Az elejétől kezdve. Sajnálom.

Vigasztalásért ismét hozzám bújik. Szorosan ölelem. Tehát végig igazam volt. Kivételesen okkal féltettem őt.

- Kérlek, mondj valamit – könyörög.

- Nincs semmi baj. Nem csináltál semmi rosszat. Nem volt gyanús, hogy mindig veled akart lenni?

- Miért lett volna? Tudod milyen vagyok, ha szeretek valakit, akkor nem veszek észre senki mást – értetlenkedve néz rám.

Magamhoz húzom és megcsókolom. Karjaimba omlik, azonnal viszonozza csókom. Végre érezhetem édes ajkait. Selymes tincseibe túrok.

- Meg bocsátasz nekem? – húzódik el.

- Nincs miért bocsánatot kérned. Nem tettél semmi rosszat. Igazából, nekem kéne bocsánatot kérnem.

- Maradjunk annyiban, hogy mindketten megbocsájtunk a másiknak, jó? – kérdi és megcirógatja az arcom.

- Szent a béke? – kérdezem.

- Igen – mosolyogva megcsókol.

Fülig szalad a szám, és újra ajkaira marok. Ölembe húzom, hogy még többet érezhessek belőle. Átkarolja a nyakam, én a derekát ölelem. Kívánatos ajkairól áttérek érzékeny nyakára. Remegő hangon felsóhajt. Kicsit feljebb emelkedik, hogy még jobban hozzáférjek. Imádom ezek a hangokat, zene füleimnek. Csak nekem szólnak, senki másnak. Hajamba fúrja vékony ujjait. Türelmetlenül próbálom kigombolni az ingjét. Nem boldogulok vele, így dudorodó nadrágjának szentelem a figyelmem. jólesően felsóhajt. Nehezen kibontom az övét és eljutok a célig. Megremeg és ajkába harapva próbál magába fojtani egy nyögést. Azonnal gyorsan kezdem mozgatni kezem teljes hosszán. Édes sóhajait nem tudja vissza tartani.

- Várj – kéri.

- Nem, eleget vártam – hadarom.

Ráfog kezemre és kihúzza a nadrágjából. Határozottan eltol magától és csábos mosollyal az ajkain lassan lemászik rólam.

- Hova mész? – kérdezem.

Felállnék, de visszalök.

- Itt maradsz!

Eleget teszek az utasításnak és a fenekemen maradok. Drága hercegnőm kecses léptekkel elindul a háló felé, kicsit riszálja a fenekét. Akaratlanul is felnyögök. Az őrületbe kerget ez a férfi. Csak pár percig van távol, nekem mégis óráknak tűnik. Mikor feltárul a szobaajtó, elakad a lélegzetem. Csak az ing takarja karcsú testét, selymes haja le van engedve, lágyan öleli körbe az arcát. Lassú léptekkel közelít, ezzel is kínozva.

- Gyönyörű vagy – sóhajtom.

Elmosolyodik és az ölembe ül.

- Mindig ezt mondod – mosolyog.

- Mert ez az igazság.

Magamhoz húzom és megcsókolom. Végigsimít arcomon, nyakamon majd ingem kezdi kigombolni. Igyekszem megszabadítani fölösleges ruhadarabjától. Lefogja kezeimet és átveszi az irányítást. Hagyom, hogy övemmel elbíbelődjön. Mosolyogva simít felsőtestemen, és beakasztja egyik ujját a nadrágomba. Kiszabadítja férfiasságom, és többször lassan végigsimít rajta. Hajába túrok és ajkaira marok. Összefogom férfiasságainkat és kényeztetni kezdem magunkat. Gyorsítok kezem mozgásán, Hizaki elszakad tőlem, ajkaiba harapva próbálja elfojtani sóhajait.

- Akarlak – préseli ki magából.

Magam mellett tapogatózva megtalálom, amire szükségem van. Amíg a síkosító kupakjával szenvedek, szerelmem nem hagy békén, tovább ingerel.

- Meddig váratsz még? – kérdi gonoszkásan.

Ha ő így, akkor én is. Míg velem van elfoglalva, belé csúsztatom egy síkos ujjam. Egy kisebb sikoly hagyja el ajkait. Összerándul és nyakamba fúrja az arcát. Megremeg, hogy megmozdít ujjamat. Mikor férfiasságán simítok végig, egyre hangosabban szuszog. Nehezen fogom vissza magam, már nagyon hiányzott. Amíg lehet, játszadozom vele.

- Kérlek, akarlak – könyörög.

Elmosolyodom, kihúzom ujjaimat, és megcsókolom. Hagyom, hogy kicsit felemelkedjen, és kis fészkelődés után magába vezessen. Csípőjére fogok, hogy nyugton maradjon.

- Ne siess – kérem.

Nekem is nehéz, de ki akarom élvezni, míg lehet. Szerelmem lassan megemeli magát és visszaereszkedik. Egyszerre nyögünk fel az érzésre. Lassan ringatózik, ezzel nyújtva a kielégülést.

- Hizaki – sóhajtom.

Rám mosolyog, egyik kezem férfiasságára vezeti. Megértem néma kérését, és egy csók kíséretében hagyom, hogy saját tempóját diktálja. Lehunyt szemmel élvezem. Felnyögök, mikor nyakam kezdi csókokkal borítani. Gyorsít mozgásán. Egyre többször rándul össze, kisebb sikolyokat hallat. Nem bírom sokáig, egyszerre ér minket a vég. Görcsösen kapaszkodik belém. Kell pár perc, míg lélegzethez jutok.

- Szeretlek – mosolyog.

- Én is. Örülök, hogy végre visszakaptalak. – lágy csókot lehelek ajkaira.

- Remélem ezek után jobban bízol bennem.

- Igyekszem.

Elmosolyodik és lemászik rólam. Elindul a fürdő felé és int, hogy kövessen. Felveszem a nadrágom és mosolyogva utána sietek.

Tudom, nehéz lesz, de próbálok megváltozni, hogy még egyszer ilyen ne forduljon elő. Ez tanulságos lecke volt számomra.

VÉGE