2017. február 3., péntek

33. fejezet

33. fejezet

Hirtelen riadok. Azt se tudom hol vagyok. Értetlenül és zavarodottan zihálok. Kell pár perc mire felfogom, hogy a szobámban vagyok. Hátra simítom a hajam. Oldalra pillantok és megkönnyebbülve nyugtázom, hogy Pon fekszik mellettem összegömbölyödve.
- Istenem – nyögöm.
Érzem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéből, úgy kalapál. Kikászálódok a rám tapadt takaró fogságából és kimegyek a fürdőbe. A nappaliba érve megtorpanok. Ruru alszik a kanapén. Az oldalán hever, a fejét egy díszpárnán nyugtatja. A halvány holdfény megcsillan arany haján, ezzel glóriát von gyönyörű arca köré. Olyan gyönyörű. Ahogy nézem, felvillannak előttem az álmom apróbb részletei. Ahogy rajtam ül és lágyan ringatózik, a sóhajai, a csókja...
- Bassza meg – nyögöm.
Még csodálom őt, éppen hogy nem folyik a nyálam. Kimegyek a fürdőbe és bezárom magam mögött az ajtót. Elharapok egy káromkodást, mikor meglátom, hogy egy nagyobb sátor van a gatyámban. Hideg vízzel megmosom az arcom, hátha segít lenyugodni. Sajnos nem, túl élénken élnek bennem az álom emlékei. Egyre hevesebben kezd verni a szívem, szinte hallom vérem zúgását. Ez nagyon nem lesz jó. Végül beállok a zuhany alá. Talán segít a lehiggadni és nem lesz kocsma szagom. Megengedem a vizet, a langyos víz lehűti a testem. Fázom, de nagyon kellemes. Hosszas pacsálás után sikerül lenyugodnom. Törülközés után visszamegyek a szobába. Befekszem Pon mellé, de nem jön álom a szememre. Szinte egész este a plafont bámulom. Ahányszor csak lehunyom a szemem, magam előtt látom, Ruru verejtékező testét, kéjesen csillogó szemeit és puha ajkait az enyémen. Alig hiszem el. Oké, hogy már nagyon eltávolodtunk egymástól Hirotóval és kihűlt az ágy, de hogy egy másik sráccal álmodjak, ráadásul nem is akármit.... Ez már sok. Vonzódom Ruruhoz, hogy ilyen még nem volt. Nem is fantáziáltam kettőnkről. Egészen mostanáig.
Hajnalban tudok csak pihenni egy kicsit, de nem sokat, mert újra megjelenik Ruru. Hosszas forgolódás után inkább felkelek. Már úgyse tudok aludni. Nem akarom felkelteni Pont, nincs szükségem a morgására a tegnapi kimaradás miatt. A nappaliban gitárosom még mindig alszik. Akaratlanul is megint elidőzik rajta tekintetem. Most a hátán fekszik, az egyik keze lelóg a földre. Halkan mellé lépek, óvatosan megfogom kecses kezét és a mellkasára teszem. Ahogy hozzáérek selymes bőréhez, mintha áram rázna, fut végig rajtam a bizsergés. Lélegzetelállító szépség. Még az apró rácok amiket a párna okozott se ront az összképen. Vékony kezét látva el tudnám képzelni, hogy azok a fürge ujjak rajtam játszanak.
- Ennyire tetszem? - kérdi Ruru, álomtól rekedtes hangon.
- Honnan tudtad? - kérdezem.
- Ha valaki ilyen éhesen néz, nem nehéz észrevenni.
Ülésbe tornázza magát, és macskás mozdulatokkal feláll. Nyújtózik egyet és együtt megyünk a konyhába.
- Mi történt este? - kérdezem és felteszek egy kávét.
- Elmentünk inni. Sokáig ott voltunk, te elég sokat ittál, így haza hoztalak. Hiroto cirkuszolt, majd lefektettünk. Közölte, hogy most már mehetek is. Kijelentettem, hogy én ugyan le nem megyek, és elfoglaltam a kanapét. Nagyon nem örült, hogy maradok, de ez van. Mondtam, hogy te se örültél volna, ha ittasan kirak. Mondjuk nem voltam nagyon részeg – gondolkodik.
- Kösz – mosolygok.
- Nincs mit. De ahogy elnézem, nem sokat aludtál.
- Maradjunk annyiban, hogy túlfűtött álmom volt – érzem, hogy elvörösödöm.
- Tényleg? Mi? - kapja fel kíváncsian a fejét.
Mielőtt válaszolnék, lefő a kávé, amit szét osztok.
- Lefeküdtünk – ismerem be – és egy kis vad macska voltál.
- Ha végre együtt leszünk, megmutatom mennyire az vagyok – kéjes vigyorra húzza ajkait.
Ebben nem kételkedem. Elveszi az egyik beízesített koffeinbombát és miközben kortyol belőle, folyamatosan engem figyel. Leteszi a bögrét az asztalra, és kihívóan véig nyalja duzzadt ajkait. Felnyögök, mire elégedetten elvigyorodik.
- Ne csináld – morranok.
- Mert? Mi lesz?
- Biztos tudni akarod? - dorombolom.
- Igen, de egy valamit még annál is jobban.
- Mit?
- Téged – simít végig az arcomon.
Elmosolyodom, és legszívesebben itt helyben elkapnám. Nem tudjuk sokáig élvezni egymás társaságát, mert Pon előjön. Ruru morogva húzódik el és gyújt cigire.
- Én is kapok? - kérdi Hiroto és a bögrére mutat.
- Nincs sok – mondom, de azért kitöltöm neki a fél bögrényi adagot.
Hálásan rám mosolyog és kapok egy gyors csókot. Hidegen hagy a csók, de rosszul esik, hogy ezt Ruru végignézi.
- Kérsz reggelit? - kérdi tőlem.
- Max. pirítóst – mondom.
- Ahhoz képest, egész jól vagy – jegyzi meg, miközben előszedi a kenyeret.
- Gondolom egyszer már meglátogattad a mosdót – találgat Ruru.
- Igen – ismerem be.
- Sejtettem, különben nem lennél ilyen jól – vigyorog.
Pon morran egyet és elkezdi elkészíteni a reggelit. Ruru önállósítja magát, és a hűtőben kezd keresgélni. Ő sem viszi túlzásba, csak egy szendvicset készít magának.
- Szerintem igyál egy limonádét, a vitamin segít – javasolja gitárosom.
Nem vár választ, csak megcsinálja nekem az üdítőt. Kávé után megiszom a savanyú löttyöt. Ruru csak mosolyog a fintorgásomon. Pár perc múlva megkapom a pirítósomat. Jóízűen elropogtatom. Kettőt is eszem, és jólesően felsóhajtok.
- Kérsz még valamit? - kérdi Pon.
- Semmit, max. egy cigit.
A következő pillanatban Ruru felém nyújtja a cigis dobozt. Mosolyogva elveszek egy szálat és meggyújtom. Csöndesen megreggelizik a másik kettő. Kivételesen nem veszekednek, sőt, nem is szólnak egymáshoz. Kölcsönösen nem vesznek egymásról tudomást, ami okoz méni feszültséget.
- Lassan megyek, mert egy újságnak kell pózolnom. Még haza akarok előtte menni – nyomja el a csikket Ruru.
- Oké, kiengedlek – lököm el magam az ablakpárkánytól, aminek eddig támaszkodtam.
Elvigyorodik, és úgy veszi fel a cipőjét.
- Majd folytassuk mait elkezdtünk – suttogja.
- Tudom.
Mikor felvette a cipőjét, megölel.
- Majd találkozunk – vigyorog és kiengedem.
Még le se ment, már hiányzik ez a lökött. Egy mély sóhaj kíséretében bezárom az ajtót és megyek a kannapliba. Elnyúlok a kanapén és a plafont bámulva próbálom rendezni a gondolataimat. Szinte már csalom Hirtot, egy másik srácra vágyom olyannyira, hogy álmomban lefekszem vele. Tennem kell valamit, de sürgősen.
- Végre – szusszan Hiroto.
- Hm? - pillantok rá lustán.
- Hogy elment. Teljesen úgy viselkedik, mintha itt lakna – morog.
- Elég sokat volt itt – vonok vállat.
- Lehet, de én lakom itt, nem ő. Ezt igazán tudomásul vehetné – morog tovább.
- Miért baj, hogy itt aludt? Ő is ittas volt, ahogy én. És mi lett volna, ha elindul haza, és ne adja ég, történik vele valami? Itt legalább nem történhet baja – lendülök ülésbe.
- Már megint véded – csattan fel.
- Még szép! Főleg mert már megint ok nélkül vádaskodsz! Mi a faszért kell állandóan szapulnod? Arra nem gondolsz, hogy ő vigyázott rám, mikor hulla részeg voltam?
Hatalmasra nyílnak a szemei. Erre nem gondolt.
- Mielőtt baszogatod, gondolkodj el egy kicsit.
- Már megint csak őt véded! - ugrik fel – Elegem van abból, hogy mindig az ő pártját fogod, mikor az enyémet kéne. Annyi mindent adtam már neked, és ez a hála? Mindent megteszek érted, de egy szép szót se kapok, csak lebaszást.
- Na témánál vagyunk – sóhajtok fel és felállok.
- Miért kell állandóan engem bántanod? Nem veszed észre, hogy ez nekem mennyire fáj? - fakad ki.
- Te meg azt nem veszed észre, hogy nekem milyen szar, hogy a legjobb barátomat baszogatod? Arról nem is beszélve, hogy ok nélkül, és ezért állok az ő pártjára. Csak segít nekem, és te ahelyett hogy megköszönnéd, lebaszod. Miért nem vagy képes elfogadni a barátságunkat?
- Mindent elviselek, de szarul esik, hogy a belem kidolgozom, de semmit nem kapok cserébe.
- De ki kérte tőled ezt? Ki kérte, hogy csillogjon a lakás és állandóan főzz?
- Mi? Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy lehet, hogy mindent megcsinálsz, de annyira rámentél a látszat törődésre, hogy nem vetted észre mit akarok. Nekem nem erre a látszatra van szükségem, hanem hogy valaki szeressen. Csak annyit szeretnék, hogy valaki mellett végre boldog legyek és megnyugtasson, ha arról van szó. Nekem nem látszat kell, hanem érzelmek. Kölcsönös törődés, az érzés, hogy én is fontos vagyok valakinek. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy kérés, de látom tőled ezt hiába várom.
- Ez nem igaz! Szeretlek, mindent megteszek érted – remeg a hangja.
- Egy frászt! Régóta ez a kapcsolat csak rólad szól, hogy te mit akarsz. Én már nem is számítok neked. Azt hiszed, hogy minden el van intézve azzal, hogy főzöl? Hát rohadtul nem. Érzelmek nélkül az egész szart sem ér. Amit te művelsz, az csak kirakat – fakadok ki – Az idegbajon kívül nem sokat kaptam tőled.
- De... Rei... ezzel mit akarsz mondani?
- Azt hogy elegem van ebből. Ennek a kapcsolatnak vége. Elég volt. Már belefáradtam ebbe az egészbe. Már régen nem működik. Megpróbáltam helyrehozni, és elviselni a hisztijeidet, mert reméltem, hogy megjavul, de tévedtem.
- Ne Rei... kérlek ne – gyűlnek könnyek a szemében – Kérlek, adj még egy esélyt. Ígérem, mindent megteszek. Megváltozom.
- Aha, persze – horkanok – mégis meddig tartana? Már hallottam ezt. A nagy változásaid nem tartanak sokáig, talán két hétig, aztán minden megy a régiben. És persze én leszek a szar szemét köcsög, te meg az áldozat. Ebből nem kérek.
- De... én szeretlek – sírja el magát.
- Akkor is vége. Menj, és vidd el a holmid – intek az ajtó felé.
Percekig csak áll és záporozó könnyekkel néz rám. Hiába próbál, nem tud meghatni. Már rég nem tud. Mikor látja, hogy nem gondolom meg magam, zokogva megy a szobába, hogy összepakoljon. Lassan csinálja, de türelmes vagyok. Kicsit sajnálom, de azért annyira nem, hogy meggondoljam magam. Lehet én vagyok a gonosz, de most önző leszek, és magammal fogok foglalkozni. Mikor megunom a sírását, átmegyek a fürdőbe, és összeszedem a holmiját. Talán két órába is beletelik, mire végez. Vörösek a szemei a sírástól, ahogy az arca is.
- Rei... kérlek – könyörög.
- Nem – mondom határozottan.
Újabb sírásroham tör rá. Míg szerencsétlenkedik a cipővel, addig kinyitom az ajtót. Csigatempóban csoszog a lifthez. Rosszul esik, de végre úgy érzem, megkönnyebbültem. Megvárom amíg eltűnik a liftben, csak azután csukom be az ajtót. Veszek egy mély lélegzetet és előveszem a mobilom. Nem kell sokat várnom, hogy felvegye:
- Igen? - kérdi Ruru.
- Van terved mára? - kérdezem mosolyogva.
- Nem is tudom – húzza az agyam – Neked van?
- Volna pár ötletem.
- Máris indulok – és kinyom.
Nem kell sok, hogy ideérjen. Amint megérkezik, a nyakamba veti magát és szenvedélyesen megcsókol.
Két héttel később

Még mindig alig hiszem el, hogy végre Ruruval vagyok. Annyira boldog vagyok, hogy azt el se tudom mondani. Mióta összejöttünk, alig van idő, amit ne együtt töltenénk. Mikor átjött, aznap ki se engedtem az ágyból. Bebizonyította, hogy az álom meg se közelíti a valóságot. Végre úgy érzem, megtaláltam azt, akivel le tudnám élni az életemet. Régen voltam ilyen boldog.
- Ébresztő – simogatja meg az arcom egy puha kéz.
- Még ne, olyan szépet álmodom – motyogom.
- Mit?
- Azt, hogy velem vagy – nyitom ki résnyire a szemem és mosolygok kedvesemre.
- Az nem álom – nevet és megcsókol.
Barna tincseibe túrok. Nem baj, ennél kócosabb már nem lehet.
- Gyere, kész a kávé – vigyorog – És ne feledd, ma viszi el a maradék cuccát Hiroto.
- Tudom – ülök fel, és dörzsölöm meg a szemem.
Ruru kimegy, én meg nagy nehezen összeszedem magam. Csak egy melegítő nadrágot veszek fel. Pon holmija a nappaliban van, szóval rövid látogatás lesz. Most fog először találkozni Ruruval a szakítás óta. Kíváncsi vagyok mi lesz. Kicsoszogok a konyhába. Ruru jókedvűen hallgatja a rádiót és dúdolgat.
- Nagyon jó a kedved – jegyem meg.
- Csodálkozol? – átkarolja a nyakam és megcsókol.
Annyira finomak a puha ajkak. Sose tudok betelni vele. hajamba túr és jólesően felsóhajt, mikor nyakát veszem célba.
- Kicsim, ezt kicsit később – tol el - Hidd el, legszívesebben rád ugranék, de mindjárt itt van. Így is szívgörcsöt fog kapni, hogy itt vagyok.
Csak morranok egyet, de igaza van. Oké, hogy elég csúnya volt a szakítás, de azért ennyire nem akarok belérúgni. megszerzem a bögrém és nagyot kortyolok a kávéból. Alig iszom pár kortyot, megszólal a csengő.
- Ez ő – jegyzem meg.
leteszem a bögrét és megyek ajtót nyitni. Még jó, hogy itt hagyta a kulcsait. Mondjuk azok már Rurunál vannak.
- Szia – köszön, mikor kinyitom az ajtót.
- Szia – állok félre.
Leveszi a cipőit. Nagyon ki van készülve, karikás a szeme és nyúzott. Biztos nem alszik sokat. Rossz így látni, de ez van.
- Kicsim, tükörtojás jó lesz reggelire? – kiált Ruru a konyhából.
Hiroto ekkor ér oda, és látványosan elborzad. Eltátja a száját, a szemei kikerekednek.
- Te itt? – nyögi.
- Igen én itt – jegyzi meg Ruru és a meleg serpenyőbe üt egy tojást – Kérsz mellé valamit? – fordul felém.
- Majd mellé kenyeret.
- Oké, az van.
Hiroto előbb rám, majd Rurura néz. Nem akarja elhinni, amit lát.
- Ti… ti… együtt vagytok? – nyögi ki.
- Igen – mondom tömören.
- Mi? Mióta, miért? – szinte sikolt.
- Két hete.
- Mikor kidobtál? Azért raktál ki, mert ő kellett neked? – világosodik meg.
- Ez nem teljesen igaz – kotyog közbe párom.
- A francokat! Te megcsaltál vele? – kezd dühbe gurulni.
- Nem, nem csaltalak meg – jelentem ki határozottan – Tudod, hogy nem vagyok olyan. Megtehettem volna, és jó is lett volna, de nem vitt rá a lélek.
- A fenét nem! Alig teszel ki az utcára, és máris ágyba viszed őt? Szerinted mi ez, ha nem megcsalás?
- Az lett volna megcsalás, hogy úgy fekszem le Ruruval, hogy veled vagyok. Ilyen nem volt.
- Nem hiszem el – toppant.
- Nem érdekel, hogy mit hiszel. Úgyis kiforgatod a szavaim, és úgy értelmezed, ahogy neked a legjobb – vonok vállat.
- Mit ártottam neked, hogy ezt kapom tőled? Nem tettem semmi rosszat. Mindent megtettem érted, de neked nem volt elég. Ez vagyok én, magamnál többet nem tudok adni.
- Elég a műdrámából! – jelenti ki Ruru és kitesz a tányérra egy elkészült tojást – Te mindig csak magaddal foglalkoztál és nem érdekelt, mit akar Akira. Annyira el voltál foglalva állandóan magaddal, hogy az sem tűnt fel, mennyire ideges, mennyire ki van készülve. Mondjuk, hogy is vehetted volna észre, hiszen nem is foglalkoztál vele. Azért jött hozzám, mert tőlem megkapta azt, amit tőled nem. Tudom, nem hiszel nekem, de nem is érdekel, de nem feküdtünk le. Én lettem volna a legboldogabb, de tiszteletben tartottam, hogy nem akar megcsalni. Megérdemelted volna, de Akirában van tartás. Most pedig menj, vidd el a holmid, és ne rontsd tovább a reggelünket – veszti el Ruru a türelmét.
Ritkán jön ki a béketűrésből, de most ez sok volt még neki is. Hiroto hal módjára tátog, és könnyek gyűlnek a szemében.
- Tévedsz, mindent megadtam Reinek – találja meg a hangját.
A sírás fojtogatja.
- Csak érzelmeket nem – jegyzem meg.
Szerintem ez volt az utolsó csepp. Felkapja a holmiját, és sietősen távozik. Lehet szívtelennek tűnök, de őszinte vagyok. Bezárom mögötte az ajtót és ezzel az életemnek ezt a szakaszát, és egy új kezdődik. Nem a múltban kell élnem, hanem a jelenben. Most már boldog vagyok és azzal kell foglalkoznom, hogy Rurut is boldoggá tegyem.




VÉGE

8 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett :) köszönöm, hogy elolvashattam :) Üdv Linda

    VálaszTörlés
  2. Aww, végre. 😍 Örülök, hogy összejöttek, nagyon szeretem ezt a párost. Köszönöm, hogy olvashattam! ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Én köszönöm, hogy elolvastad.

      Törlés
  3. Szia!
    Az előző fejezet olvasása közben éreztem, hogy valami nem stimmel, de elhessegettem a gondolatot, hogy csak álmodik Reita. Erre ebben a fejezetben ráébredhettem, hogy meg volt az utolsó csavarod is. Frappánsan oldottad meg a végkifejletet. Mint mindig Hiroto megint csak saját magával törődik. Tetszett, ahogy Reita kidobta és, hogy Uruha milyen jól megvédte, kiállt a párja mellett. Teljesen lejött, hogy ki ismeri igazán Reita lelkemet.
    Köszönöm, hogy olvashattam és élvezhettem ezt a történetedet.

    Yumi

    VálaszTörlés
  4. Kövezz meg! :( Mi az hogy VÉGEEEEEEE, nem teheted ezt velem, hiszen éppen csak összejöttek végre, és itt hagyod abba????
    mond hogy van egy kis extra még pls

    VálaszTörlés
  5. Ennyit terveztem a történetből kihozni, de hagy szeretnéd, írhatok még egy extrát.

    VálaszTörlés