Mi történt a régi Reitával? 20. fejezet

20. fejezet

Egész idő alatt magamon érzem Ruru tekintetét. Szerintem nem fogom megúszni ezt a beszélgetést. Nagyon nem akarom, de szerintem gitárosom nem fogja annyiban hagyni. Délben Ruki szünetet rendel el, és elmegyünk enni.

- Készülj úgy, hogy beszélgetni fogunk – jelenti ki ellentmondást nem tűrően Ruru.

- Muszáj? - kérdezem.

- Ahogy mondod.

Elfintorodom és megyünk. Egy közeli kifőzdébe megyünk. Eszem egy rament. Rég ettem, és most megkívántam. Már ettem itt párszor, így tudom, hogy jó. Sikerül jókedvet magamra erőltetnem. Legalábbis a többiek be tudom csapni, de Rurut nem. Ő sajnos átlát rajtam, nem csoda, gyerekkori barátok vagyunk.

- Ruki, ha nem gáz, előbb elmennék – kezdem, mikor már visszafelé megyünk.

- Miért? - lepődik meg.

- Még be kell ugranom az ötvöshöz, este volt pár ötletem.

- Oké, menj csak – legyint.

- Vele megyek – jelenti ki Ruru.

- Nem jössz – jelentem ki.

- De veled megyek – kontrázik.

- Menjetek – von vállat Ruki.

Morranok egyet. Semmi kedvem ehhez. Visszamegyünk a próbaterembe, és még zenélünk egy kicsit. Pár óra elteltével Ruruval elindulunk. Némán ülünk egymás mellett a kocsiban. Direkt nem szólok hozzá, ha beszélni akar, akkor kezdje ő. egészen addig csöndesen jön velem, míg beszélek az ötvössel.

- Gondolom nem nyilvános helyen kéne megbeszélni – kezdi, mikor újra elindulok.

- Ha semmi képp nem úszom meg, akkor tényleg a négy fal közt kéne – adom be a derekam.

- Menjünk hozzátok – ajánlja.

- Oké.

Csöndesen megyünk haza. Csak azt remélem, hogy Pon még nincs otthon. Semmi kedvem megint veszekedni vele. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, Ruru a kanapéra ül, és vár.

- Elmondod, vagy szavanként kell minden kiszednem belőled? - kérdi.

Leülök mellé, és elmondom. Mondom, mondom mintha kinyitottak volna egy csapot. Barátom nem kérdez, csak hagyja, hogy mindent kiadjak magamból. Néha megnyúlik az arca, fogja a fejét, és szörnyülködik. Nem csodálom. Általában mindig így reagál az ilyen kirohanásaimra.

- Gyerekes vagyok? - kérdezem.

- Nem, csak egyszerűen nem hallgat meg téged, és csak a feje után megy. Nem gondolkodik – von vállat.

- Szerinted mit csináljak? Szarik a véleményemre. Semmi kedvem még a hülyeségeihez. Tudom, hogy gyerekes, hogy egy polc miatt veszekszünk...

- Nem gyerekes – vág közbe – Csak egyszerűen szarik rád. Annyira önző, hogy csak az számít amit ő akar.

- Szerinted mi legyen?

- Mit szólnál, ha rendet raknánk? Akkor látná, hogy fölösleges dolgot akar.

- Segítesz?

Szó nélkül feláll, és a leendő polc helyére sétál, és kezdi összeszedni az újságokat.

- Ott ülsz és nézed a szexi fenekem, vagy segítesz? - kérdi.

Mosolyogva felállok és segítek neki. Míg egybegyűjtöm a magazinokat, Ruru sorba rakja őket. Mikor végzek hozok pár régi dobozt. Belepakolja, majd sorba állítja őket.

- Hova tegyük? - kérdezem.

- Passz, volt valami nyűgje?

- Igen, azért volt kiakadva, hogy ha dobozokba pakolom a holmit, akkor majd kerülgetheti takarítás közben.

- Hé, ha jól emlékszem van nálam elfekvőben egy félkész polcom. Már nem tudom honnan van, de még tartói is vannak, csak fel kell csavarozni. Elhozzam

- Megtennéd?

- Aha. Pakolj össze, addig én hazamegyek érte. Sietek – ugrik fel.

- Kösz – hálálkodom.

- Elviszem a kulcsod! – és már el is tűnt.

Megcsóválom a fejem. Annyira belelendülök a pakolásba, hogy kisebb dobozokba rakom el a gitár ápoló készletet, és mindent egy helyre halmozok. Kicsit átrendezem a már meglévő szekrényeket és fiókokat, így minden tökéletesen elfér. Mire Ruru megjön, már készen is vagyok.

- Hali! - kiált – Segíts!

Azonnal sietek hozzá.

- Ez meg? - döbbenek meg – Nem egy polcról volt szó?

Egy hatalmas dobozt próbál egyensúlyozni. Együtt behozzuk a nappaliba, és letesszük a szoba közepére.

- Rosszul emlékeztem, polc helyett, ez volt – szusszan.

- Ez egy szekrény – nézek rá, mint egy elmeroggyantra.

- Aha, a nővérem kitalálta, hogy kell nekem egy ilyen.

- De miért nem tartod meg?

- Mert nem tudom hova rakni. Inkább elhoztam, neked nagyobb szükséged van rá. Na, pakoljuk össze.

Összecsapja a kezét és munkához látunk. Egy szép cseresznyeszínű kis polc kerül elő a dobozból. Nem nagy, pont akkora, hogy az újságok az első polcra férjenek és a kisebb fiókokba még lehet bőven pakolni. Sokkal szebb, mint amit Hiroto nézett ki. Egész délután a polcot rakjuk össze. Jót nevetünk, néha morgunk, de jó hangulatban telik a szerelés. Pár óra alatt sikerül szekrényt varázsolni a lapokból. Ruru épp a szerszámokat kezdi elpakolni, mikor megjelenik Pon.

- Ti meg? - lepődik meg.

- Épp végeztünk a szereléssel – jelenti ki gitárosom.

- De... de... - nyögi Pon.

- Mivel tartozom Ruru? - kérdezem.

- Semmivel. Amúgy, szerintem ez jobban passzol ide. Gyere, pakoljuk tele – vigyorog.

Fáradtan szusszanok egyet, és a telepakolt karton dobozokat az alsó polcra rakom. Ruru a gitárápolókat a fiókokba.

- Kész – lépek hátra mosolyogva.

- Szép, ügyes vagy – vereget vállon.

- Te segítettél – ölelem magamhoz – Kösz Ruru.

- Nincs mit. Komolyan, mivel háláljam meg?

- Ha mindenképp meg akarod, akkor adj kaját, éhen halok – indul a konyha felé.

- És én? - nyögi Hiroto.

- Éhes vagy? - kérdezem.

- Kösz, hogy észre veszel – morog – És kösz, de nem vagyok – felhúzza az orrát, és elvonul.

- Már megint kezded? - torpanok meg.

- Mit kezdek megint? - akad meg.

- Mielőtt egymás torkának ugrotok szokás szerint, együnk. Addig is lehiggadtok – tesz rendet Ruru.

Pon felhúzza az orrát és elvonul, én meg megyek enni. Fáradt vagyok, de éhes vagyok. Barátom mintha csak otthon lenne, feltúrja a hűtőt és keres magának valami ehetőt. Nekem is szed.

- Mi baja? - bök a fejével a nappali felé.

- Kettőt találhatsz – sóhajtok.

- Most az lesz a hiszti tárgya, hogy nem ő választott szekrényt?

- Passz, de most nem akarok ezzel foglalkozni – dörzsölöm meg a halántékom.

- Bocs, ha csak baj okoztam – hajtja le bűnbánóan a fejét.

- Hagyd, ne is foglalkozz vele. Ha nem hozod a szekrényt, akkor addig nyaggatott volna, amíg meg nem vesszük – sóhajtok lemondóan.

Félmosolyra húzza ajkait.

- Tudok segíteni valahogy? - kérdi.

- Nem tudsz. Majd csak lesz valahogy – vonok vállat.

- Nem azért, de megéri ez neked? Ez a sok feszültség, az állandó idegbaj. Boldog vagy?

Válaszolnék, de inkább nem teszem. Nem tudom mit mondhatnék. Sajnos Rurunak igaza van. Néha bánom, hogy ilyen jól ismer. Szerencsére nem vár választ, csak figyel. Azt tudom, hogy nem a legjobb a kapcsolatunk Ponnal, és már jó ideje tart, de nem tudom mit érzek. Régóta vagyunk együtt, próbálom helyrehozni, de nem tudom jól teszem-e, vagy helyre lehet-e ezt még hozni. Tényleg nem tudom. Azzal se vagyok tisztában mit érzek vagy akarok. Csöndesen megvacsorázunk. Kaja után elmosogatok, addig gitárosom kifosztja a hűtőt. Szerencsére csak a sörök számát tudja csökkenteni. Felbont kettőt, az egyiket a kezembe adja, a másikat ő issza meg. Csöndesen beszéltünk, de szerencsére kerüljük a magánéleti problémáimat. Csak este felé készül indulni.

- Nem lesz baj, hogy ittál? - kérdezem.

- Nem hiszem. Lassan megyek, akkor nem lesz baj – vigyorogva von vállat.

- Ha lecsuknak nem megyünk érted – jegyzi meg Pon epésen.

- Ki mondta, hogy rád szükségem van? Nekem elég Rei – vigyorog bandatársam.

Pon arca megnyúlik, kikerekedett szemekkel bámul. Nem számított rá, hogy Ruru visszaszól neki, ráadásul így.

- Fejezzétek be! - lépek közéjük – Pon, semmi szükség, hogy Rurun köszörüld a nyelved. Nem mondott semmit, szóval te se szólogass be – fordulok Pon felé – Ruru, te meg vigyázz magadra – nézek gitárosomra.

- Mint mindig – vigyorog.

- Helyes.

Megölel, hátba vereget és megy. Megvárom míg becsukódik mögötte a lift. Bezárom az ajtót, és várom, hogy kitörjön a vihar. Nem kell sokat várnom, Hiroto azonnal rákezd:

- Erre mi szükség volt? Miért vele vették szekrényt? Mi van azzal amit én néztem ki? Nekem azt mondod nem kell, de Ururhával azonnal elmész. Velem miért nem? Miért van az, hogy mindenért könyörögnöm kell neked, de ha ő kéri akkor azonnal mész? Miért játszol?

- Egy, nem játszom. Kettő azért jött át, hogy beszélgessünk, és elpakoltunk. Mondta, hogy van elfekvőben egy polca, amit áthoz. Polc helyett szekrény volt, és azért hozta, mert neki nem kellett – vágok közbe.

- De miért nem mondtad, hogy nem kell, mert már kinéztünk egyet?

- Te nézted ki, te akaratoskodtál, nem én. Nem hallgattál meg, nem figyeltél arra amit mondok, csak mentél a fejed után. Ahelyett hogy itt hisztizel, hogy nem az lett, amit akartál, nézd azt, hogy kaptunk egy szekrényt, és nem kellett elmenni és elhozatni. De konkrétan, mi a bajod?

- Nem tetszik – von vállat.

- Nem inkább az, hogy Ruru hozta?

Erre kikerekedett szemekkel néz rám, felfújja az arcát és elvonul. Mérgesen felmorranok és elmegyek fürdeni, majd a kanapén megágyazok magamnak.