19.
fejezet
Estig bent vagyunk. Az
utóbbi pár órában inkább csak rögtönöztünk, hátha sikerül
valami használhatót alkotni. Néha sikerül, néha nem. Próba
szerencse.
- Menjünk haza, teljesen
kész vagyok – kéri Kai.
- Én is – teszi le
gitárját Aoi.
Száj húzva veszem
tudomásul, hogy vége a napnak, ideje haza menni. Lustán teszem le
szeretett hangszerem, és pakolom össze a holmim. A kiadó előtt
intünk búcsút egymásnak, és mindenki megy a maga dolgára. Ruru
még a kezével telefont formál, ezzel jelezve, hogy majd hívjam ha
kell. Jólesik a törődése. Lassú léptekkel indulok a kocsim
felé. Nincs túl sok kedvem haza menni, de fáradt vagyok. Nem is
tudom mi készített ki ennyire. Talán az otthoniak. Könnyen lehet.
Otthon zene fogad. Tehát Pon itthon van. A zajokból ítélve a
nappaliban van. Leveszem a cipőm és belépek a helyiségbe. Pon a
TV-előtt ül és valami bugyuta műsort bambul.
- Megjöttem – mondom.
- Szia, sokáig voltál –
jegyzi meg.
- Nem néztük az órát –
vonok vállat.
Átmegyek a konyhába,
hogy keressek valami vacsoránk valót. Van némi maradék. Melegítek
egy adagot.
- Szarul nézel ki –
hallom meg a hátam mögül Hiroto hangját.
- Fáradt vagyok.
Biccent és visszamegy a
szobába. A kaja megmelegszik, leülök az asztalhoz és megeszem.
Nincs sok étvágyam, de jól esik. Mikor elfogy, elmosogatok magma
után, és elmosogatok. Elvonszolom magam a fürdőbe. Ott hanyagul
ledobálom magamról a ruhákat és beállok a forró vízsugár alá.
Teljesen ellazít, felfrissít. Annyira jó érzés. Végül, miután
gőzfürdőt varázsolok a fürdőből, kilépek és elcsoszogok a
hálóba. Már nem is számítok semmire sem. Nem kell sok, hogy
elaludjak. Teljesen ki vagyok készülve.
Túl hamar csöng a
telefonom. Reggel van, kelni kell. Szerencsére a mai nap könnyű,
Kai és Ruki interjúra mennek, így csak délelőtt kell zenélni,
aztán mindenki mehet amerre lát. Ki kéne találnom valami
programot. Lehet elhívom a srácokat valahova.
A konyhában főzök egy
kávét, és cigire gyújtok.
- Hamar lefeküdtél –
jegyzi meg Pon, mikor megjelenik.
- Fáradt voltam –
motyogom.
- Meddig leszel bent?
- Nagyjából délig. Kai
és Ruki interjúra megy.
- Akkor elmehetnénk
vásárolni. Szeretnék pár dolgot.
- Mit? - kérdezem rosszat
sejtve.
- Kinéztem tegnap egy
kisebb szekrényt. Oda lehetne pakolni a hangcuccaidat és a
karbantartó felszerelést. Az újságjaink is odaférnének. És
akkor minden nagyjából egy helyen lenne.
- Minek? Hova? Az
újságjaim egy helyen vannak, ahogy az karbantartó felszerelés is.
- Igen, a földön. Mikor
takarítok mindig pakolhatom el őket. A többi holmi megy dobozban.
A dobozok felkerülhetne a szekrényre. Megnéztem, és nem drága. A
TV mellé és az ajtó közti falrészen elfér. Több színben is
van. Barna, fekete és fehér, nézd – tolja elém az újságot.
- Erről mikor akartál
engem megkérdezni?
- Tegnap, de elvonultál.
Mindegy, az jó, ha találkozunk és elmegyünk?
- Áruld el, minek még
egy szekrény? Az újságokat be lehet suvasztani a dohányzó asztal
alá, vagy ha más nem, kidobni.
- Nem akarom kidobni őket.
Sokszor újra olvasom őket. Miért olyan nagy baj, hogy szeretnék
egy kis rendet? Ott egyszerűbb is lenne tárolni, mert állítva is
odaférnek, így nem kell szétpakolni ha keresed valamelyiket –
nyűgösködik.
Már megint kezdi, ilyen
nincs.
- Ezt beszéljük meg, ha
hazaértem, jó? Egyáltalán lemérted mekkora ott a hely?
- Igen, lemértem. Pont
odafér. És lesznek még szabad helyek rajta, szóval tök jó.
- Előbb látni szeretném,
szóval várj meg – morranok.
Kezd nagyon elegem lenni,
hogy a falnak beszélek.
Morogva megyek próbára.
A fiúk inkább kitérnek előlem. Ruru szusszan egyet és a szemeit
forgatja. Eljátszunk pár számot, mikor bejön a főnök, mondván,
hogy menjünk vele a tárgyalóba. Ahogy megyünk, Ruru a vállamra
teszi a kezét, hogy biztasson. A tárgyalóban lévő nagy asztalhoz
leülünk, és a főnök előadja, hogy nemsokára mennünk kell újra
klipet forgatni. Oké, benne vagyok. Épp a terveket vázolja, mikor
rezegni kezd a telefonom. Megnézem a kijelzőt, és kinyomom. Pon
az, de most nem tudok vele beszélni.
- Reita, figyelsz? -
kérdi.
- Igen, bocsánat –
hajtom le a fejem.
Megbeszéljük az
elképzeléseinket a helyszínnel, a videó témájával és a
zenével kapcsolatban. Annyira bele lendülünk a munkába, hogy a
főnök hozat nekünk ebédet, és ott helyben kajálunk meg. Utána
folytatjuk a megbeszélést. Rukinak terveznie kell az újabb ruhákat
és egyebeket, nekem is kéne valami menő ékszert csinálnom. Majd
kitalálok valamit. Fogalmam sincs mit kéne csinálni. Késő
délutánig bent ülünk és dolgozunk. Leszívott aggyal indulok
haza. Már a parkolóban vagyok, mikor eszembe jut, hogy Pon hívott.
Kelletlenül felhívom.
- Szia, kerestél –
szólok bele a készülékbe.
- Ugye nem felejtetted el,
hogy dolgunk van? - kérdi.
- Nem, csak mostanáig a
főnöktől kaptunk fejtágítást. Hulla vagyok, halasszuk el
későbbre, jó? - kérem.
- De.... de, megbeszéltük
– hitetlenkedik.
- Tudom, de rengeteg
dolgom van.
- Mi? - kérdi dacosan.
Veszek egy mély
lélegzetet.
- Muszáj most
megbeszélni? - kérdezem.
- Nem, ha egyedül haza
jössz. Uruhát is hozod?
- Nem, nem hozom, és
hagyd őt békén.
- Jól van, otthon vagyok
– és kinyom.
Zsebre vágom a telefont,
és egy hatalmas sóhaj kíséretében hátra dőlök. Már előre
félek mi lesz. Percekig ülök és a halántékom dörzsölöm.
Fáradt vagyok, pihenni szeretnék, de nem ért még véget a nap.
Vár még egy kemény menet Ponnal és ékszert is kéne tervezni.
Kíváncsi vagyok, mikor jutok majd ágyba. Lassan elindulok, mert
sose érek haza. Minél előbb túl akarok esni a veszekedésen.
Viszonylag hamar hazajutok. Fáradtan esek haza, és veszem le a
bakancsom.
- Végre itt vagy –
fogad.
- Neked is szia –
motyogom.
- Mehetünk? - csillog a
szeme.
- Várjál már! Még haza
se értem! - morranok rá.
Megszeppen és eltűnik a
nappaliban. Amint tudok, elmegyek a konyhába, hogy csináljak
magamnak egy kávét. Míg készül, cigire gyújtok. Lefő a fekete,
beízesítem magamnak és jólesően kortyolom. Felfrissülök,
kicsit élénkít a koffein. Immár kicsit éberebben indulok a
nappaliba. Pon azonnal felugrik és kezében egy újsággal rohan
elém.
- Ez az, nézd –
mutatja.
Szem forgatva veszem el
tőle és nézem meg. Egy sima, jellegtelen szekrény. Nem tudok vele
mit kezdeni. Nem mondom, hogy tetszik, de azt se, hogy nem.
- Na, mit szólsz? -
csillog a szeme, és toporog előttem.
- Nem tudom. Szerintem
megoldható a problémád enélkül is – adom vissza neki és
leülök a kanapéra.
- Miért? Mégis mit
találtál ki? Miért nem jó amit én találok ki? - nyafog.
- Nem tudom még, de hadd
gondolkodjak – iszom meg a maradék kávét.
- De... de... - kezdi.
- Figyelj, hosszú napom
volt, fáradt vagyok, ki se látok a munkából. Pihenni szeretnék,
erre még te is itt nyafogsz nekem, és nem hagysz gondolkodni. Tedd
magad takarékra, még átgondolom, aztán megbeszéljük, úgy hogy
te is meghallgatsz engem, világos? - vesztem el végleg a türelmem.
Hatalmas szemekkel néz
rám, aztán feláll és itt hagy. Remek, most megsértődött. Nem
érdekel most különösebben. Egyszerűen irritál, hogy miért nem
tud meghallgatni. Megyek eszem valamit, aztán leülök és próbálok
kitalálni valamit. Jobb híján a neten nézegetek gyűrűket, hátha
megihlet valamelyik. Találok is pár érdekeset, és kezd
körvonalazódni bennem az új ékszer. El is kezdek rajzolni. Az se
zavar különösebben, hogy Pon látványosan szenved mellettem, és
próbálja felhívni magára a figyelmem. Mindenhogy próbálja
tudtomra adni, hogy mérges rám. Ha lehet, még inkább bosszantja,
hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyom. Gyorsa vázlatot
készítek, több szögből rajzolom le, a díszítéseket külön és
a gyűrűre is rárajzolva. Szép lesz. Csak akkor hagyom abba, mikor
már alig látok és fáj a kezem meg a hátam. Nem veszem a
fáradtságot, hogy még megfürödjek, inkább csak ledobálom
magamról a ruhákat és beájulok az ágyba.
Reggel a telefon ébreszt.
Nagyon fáradt vagyok. A konyhában Pon ücsörög és a kávéját
szürcsöli.
- 'Reggelt – morog.
- Neked is – megnézem a
kávé főtőt, de üres.
Fintorgok és felteszek
egy újabb adagot. Tüntetően elfordul, és nem szól hozzám. Nem
érdekel a hisztije. Amint lefő a koffein bomba, beízesítem és
nagyokat kortyolok belőle. Érzem, hogy kezd hatni, és egyre
éberebb vagyok. Míg éledezek megnézem a dohányzó asztalon
hagyott rajzaimat.
- Király – mosolygok.
Beviszem, aztán majd
elviszem az ékszerészhez. Ha jól rémlik, ma egész nap bent
leszünk. Majd lehet előbb el kell kérnem magam, hogy még a
rajzokat is el tudjam vinni. Megiszom a kávém, összeszedem magam
és megyek. Pon még csak nem is köszön, ami szarul esik, de ez
van. Már nem is tudom mit várok. Sikerül elkerülnöm a dugót,
így időben beérek. Sőt, Ruki az aki késik. Végig magamon érzem
Ruru tekintetét. Szerintem sejti, hogy volt valami, mert bármennyire
próbálok úgy tenni, mintha semmi baj se lenne.
- Próba után beszélünk
– jelenti ki.
- Nem, doglom van.
- Mi?
- Egy út az ékszerészhez.
- Oké, akkor veled megyek
– jelenti ki.
- Nem – jelentem ki.
- De – és ezzel
lezártnak tekinti a vitát.
Morogva folytatom a
próbát.
Szia, Reita igen gyorsan veszti el most már a türelmét, ha Ponról van szó, pedig talán most nem kellett volna, de egyszer le kell ülnie vele, és megbeszélni a helyzetet, mert már csak a kávéfőző tartja össze őket, lassan ideje pontot tenni a végére a dolognak :)
VálaszTörlésIgen, igazad van. Ami még kérdéses, hogy van hajlandóság Reitában, hogy erőt vegyen magán és leüljön megbeszélni Hirotóval a dolgokat.
TörlésSzia Neji!
VálaszTörlésHááátttt, érik a gyümölcs, érik. Reita már döntött magában. Kicsit értetlenül állok a tehetetlenségi nyavalygás előtt. Bár, ha azt veszem alapul, hogy sokat dolgoznak, akkor érthető az egy helyben való topogás.
Pon felfogó képességével úgy látom, hogy nagyon nagy gondok vannak. Nem tudom, hogy mit nem lehet azon nem megérteni, hogy nem kell egy snasz szekrény, mert így jó a helység, ahogy van.
Most már tényleg le kellene tenni a popójukat egy alapos és rettenetesen kínos beszélgetés lefolytatása miatt.
Várom, a végkifejletet. Habár, ha Hiroto magába szállna, akkor én a helyében elköltöznék és úgy ülnék le a problémák megtárgyalására a párommal.
Nya, de Te már tudod, amit mi nem. Jó lenne már olvasni.
Yumi
Szeretem húzni az emberek idegeit, ez rossz szokásom.
VálaszTörlésDe abban igazad van, hogy toporognak, és semerre se haladnak, csak távolodnak egymástól. A nyugodt beszélgetéshez két ember kell, úgy nem lehet, hogy az egyik elmenekül a problémák elől és srtucc-politikát követ.
Jön, jön, jön majd Uruha, vár rá már a megoldás, Rei szíve ha feltárul, sok-sok csodát el is árul. (vízipók, csodapók zenéje jutott eszembe róluk) Egy kicsit átköltöttem a szöveget. De a jó barát lökése fog segíteni a szakadék átugrásában. Majd... és Rei szabad lesz, Hiroto talán felébred és távozik a lakásból és főhősünk életéből, mint pár.
TörlésYumi
Igen, Uruha sokat rúgdossa Reit, de lehet, hogy pont a szakadékba rúgja és nem a túloldalra. Nem csak Rei szíve tárul majd fel :3
VálaszTörlésHanem Uruha lelkemé is és lesznek ők ketten egy boldog pár a banda nagy örömére..... :D
VálaszTörlés