Mi történt a régi Reitával? 16. fejezet

16. fejezet

Nem tudom mi baja Ponnak, mert mióta Ruru elvált tőlünk, zsebre tett kézzel ballag mellettem. Hazáig nem szól hozzám.

- Mi a baj? - karolom át a vállát.

- Semmi, kicsit fáradt vagyok – füllent.

Kezem felcsúszik a válláról szőke tincseibe. Összeborzolom a haját, mire felnevet. Haza érve első dolgom megszabadulni a cipőtől, aztán a konyhába megyek. Csinálok magamnak egy teát. Pon is követ, de csak kerülgetjük egymást, nem szól hozzám, nem csinál semmit.

- Mi a baj? - kérdezem.

- Semmi – motyogja miközben iszik pár kortyot.

- Ez nem igaz.

- Azt mondod, hogy hazudok? - kapja fel a vizet.

- Ezt egy szóval sem mondtam. Csak nem mondod el mi bajod. Pedig nyilvánvaló, hogy valami nyomaszt. Mi az?

- Csak az, hogy jó lett volna veled, kettesben menni a fesztiválra. Csak te meg én. Együtt tölthettünk volna egy kis időt.

- Most is együtt voltunk – vonok vállat.

Nem értem a problémát.

- De nem foglalkoztál velem. Csak Uruhával voltál elfoglalva, le se tojtad mi van velem – fakad ki – Sok mindent meg szerettem volna nézni, de ti mentetek tovább. Teljesen fölösleges voltam, mert jól el voltatok nélkülem.

- Egy: Ruru hívott, akkor miért nélküle mentünk volna? Kettő: te is bármikor nyugodtan hozzá szólhattál volna a beszélgetéshez, hiszen annyi mindenről beszéltünk, főleg hülyéskedtünk. Te maradtál le és kukultál meg. Ha szólsz, hogy érdekel valami, megálltunk volna, de nem szóltál. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát – fáradtan dörzsölöm meg a szemem.

- Tehát azt mondod, hogy az én hibám? Hogy észre se veszel, ha nem szólok hozzád? - kapja fel a vizet.

- Már megint kiforgatod a szavaimat.

- Nem!

- Tudod mit? Hagyjuk az egészet! Tök jó volt a nap, élveztem, hogy végre kikapcsolódunk, erre muszáj hisztizned – vesztem el a türelmem – Elmentem aludni.

A mosogatóba teszem a bögrém és megyek fürdeni. Így kell tökéletesen elcseszni egy király napot. Gyorsan lefürdök, és megyek a szobánkba. Pon a nappaliban ücsörög és egy párnát ölelget magához. Nem érdekel, most nem fogom megsajnálni és bocsánatot kérni. Nem mondtam semmi rosszat, és amúgy is, nekem van igazam. Teljes lelki nyugalommal bújok be az ágyba és helyezkedek el. Nem érdekel Hiroto, jön ha akar. Kicsit babrálok a telefonommal, szörfölök a neten. Meglep, hogy Ruru is fent van a chaten. Írok neki és röviden összefoglalom Pon hisztijét. Ahogy kell, nem érti mi baja van páromnak. Igazából én se. Végül annyiban maradunk, hogy hülye, és nincs értelme ezen rágódnom. Sokadjára is mondja, hogy nem ér annyit, hogy mérgelődjek és hagyjam, hogy tönkre tegye a napomat. Ebben van valami, túl jó volt. Kicsit még beszélgetünk, de már nem Pon a téma, inkább a mai nap eseményeit tárgyaljuk ki. Megállapodunk abban, hogy majd valamikor megismételjük. Ha nem is egy fesztivált látogatunk meg, még lehet sétálni a parkban vagy valami. Mindig feltaláljuk magunkat, ha arról van szó, hogy jól érezzük magunkat a másikkal. Végül elköszönünk egymástól és próbálok aludni. Már félig az álmok mezején vagyok, mikor nyikorogva nyílik és csukódik az ajtó, majd dobogás a padlón, végül süpped mellettem az ágy. Pon helyezkedik, de nem bújik hozzám, nem ölel át, hanem hátat fordít, magára húzza a takarót és alszik. Tehát tényleg magára vette. Mondjuk, mit is vártam? Hogy egy veszekedés nem úgy végződik, hogy nekem van igazam és nem sértődik meg? Ugyan, hol élek, miket képzelek? Előbb leszünk arról híresek, hogy talpig rózsaszínben megyünk fel a színpadra és balettozunk, mint hogy én jöjjek ki jól egy veszekedésből. Inkább próbálok az alvásra koncentrálni, mint morogni. Holnap kelni kell. Ugyan szabadnap, de attól még gyakorolnom kell. Akaratlanul is pár dallam szólal meg a fülemben és ringat álmatlan álomba.

Reggel kipihenten és magamhoz képest frissen kelek. Végre jó kialudni magam. Szinte kidob az ágy. Elmegyek a konyhába, hogy főzzek egy kávét. Cigit gyújtok és elolvasom az újságot. A hírlap és a koffeinbomba után jelzi a hasam, hogy enni kéne. Sajnos a hűtő kong az ürességtől, még kenyér sincs.

- Kurva jó – morgok.

Összeszedem magam és lemegyek a sarki üzletbe. Nem tudom Pon mit akar, így elég sok mindent veszek. Telepakolom a bevásárlókosarat. Veszek valami pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, húst, mindent ami kell. Ha minden kötél szakad, főzök valami ehetőt. Hosszú a sor, lassan haladok. Végre sorra kerülök és egy csinos lány mosolyogva csipogtatja le a vásárolt árucikkeket. Megmondja az összeget, amit ki is fizetek. Szerencsére hoztam magammal egy szatyrot, amibe mindent be tudok pakolni. Nehéz, de így legalább pár napig nem kell venni semmit. Mire hazaérek Pon már ébren van.

- Merre voltál? - vesz észre.

Lerúgom a cipőm, majd megyek a konyhába.

- Boltban, nem volt itthon semmi.

- Azt hittem együtt megyünk – csodálkozik.

- Éhes voltam és mint mondtam, semmi ehető nem volt itthon.

Őt kikerülve kezdem kipakolni a vásárolt holmikat. A hűtő megtelik és még friss kenyér is van. Végre reggelizhetek. Nem foglalkozom Ponnal, inkább készítek valami ehetőt. Csinálok egy szendvicset és jóízűen falatozok.

- Mit csinálsz ma? - kérdi – Megint elmész Uruhával?

- Nem. Őt ismerve átalussza a fél napot – vonok vállat.

- Itthon leszel?

- Igen, mert? Akarsz valamit?

- Nem tudom – von vállat.

Sóhajtva megforgatom a szemem. Végül kaja után elmosogatok és megyek a nappaliba. Bekapcsolom a laptopot, a kanapéhoz viszem a basszeromat meg az egyéb kellékeket. Felveszem a fülest, összekapcsolom és elindítom a zene felvevőt. Az egyik új számunknak kéne megírnom a basszus részét. Próbálok valami használhatót alkotni, de nem igazán megy. Ihlet gyűjtés végett újra meghallgatom a félkész számot. Ötletem van, hogy mi legyen, csak kérdés, hogy meg tudom-e valósítani, ha igen, akkor hogy fog majd szólni. Nem késlekedek, azonnal munkához látok. Egész jól haladok, könnyen passzol a gitárokhoz és a dobhoz. Sikerül felvenni az egészet, mikor arra figyelek fel, hogy valaki integet előttem. Megállítom a programot és leveszem a fülest.

- Mi az? - kérdezem.

- Főztem ebédet, gyere.

- Így elszaladt az idő?

- Igen, főleg, ha dolgozol.

- Hát na. Ezt meg kell csinálnom Kainak és Rukinak.

A konyhába érve terített asztal fogad. Leülök és Pon szed mindkettőnknek. Van leves, rizs és valami húsos-zöldséges mártás. Finomnak tűnik. Csöndesen fogyasztom az ebédet. Nagyon elmerülök a gondoltaimban, még mindig a zene cseng a fülemben.

- Van terved mára? - kérdi Pon.

- Nem, miért? - pillantok rá.

- Csak arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova – turkálja a rizst.

- Hova?

- Nem tudom, csak úgy sétálni – von vállat.

- Előbb be akarom fejezni, amit elkezdtem.

- Még nem fejezted be? Hiszen egész nap azon dolgoztál.

- Tudom, de még nem tökéletes. Jó lenne minél előbb befejezni, csak rám várnak, hogy Ruki felénekelhesse rá a szöveget.

- Akkor gondolom, semmi esély arra, hogy velem is foglalkozz – morog.

Nem mond semmit, csak duzzogva eszik tovább. Csak az nem értem, hogy ha akart valamit, miért nem nyögte ki reggel, mikor kérdeztem. Na mindegy, nem morgok ezen. Megeszem az ebédem és elmosogatok magam után, nehogy ebből legyen balhé. Tányérok a szárítón, és mehetek vissza a nappaliba. Fejemre veszem a fülest, és ölbe veszem imádott basszerom. Végre lejátszhatom azokat a hangsorokat, amik ebéd közben a fülemben csengtek. Csak este teszem le végleg a gitárt. Jólesően nyújtózkodom, aminek köszönhetően ropognak a csigolyáim. Vigyorogva megyek a fürdőbe, hogy végre ágyba kerülhessek. Pon ott olvas, de nem foglalkozik velem, mikor megjelenek. Nem zavartatom magam, egy szó nélkül bebújok a takaró alá.

- Jó éjt – mondom és hátat fordítok neki.